A Konzervatórium munkatársa bajban van. Egyfelől bloggertudatától fűtve azt gondolja, tájékoztatni kell a Kedves Olvasót a kézközelben lévő, témába is vágó fontos rendezvényekről. Másfelől nem tudja, a ma délután, a PPKE jogi karán megrendezett konferencia fontos volt-e. Vagy konferencia volt-e egyáltalán.
tovább
Astarte
I 2007.11.27. 13:09
Aki fiatal, legyen balos, sötétzöld, forradalmár; aki vallásos, az ne vitatkozzon politikáról; a világ egy nagy tanterem; a farhát legyen olcsó, a kávé legyen finom, stb.
Az alábbi, teljes terjedelmében "ellopott" cikk egy hölgy tollából való - ahol is nekimegy a maszkulinista nőstényeknek -, mellyel kiverte a biztosítékot a mancsos PC lovagjainál. Nekünk tetszik. Emancipunciknak figyelmeztető felirat kitéve.
tovább
vadnyul
I 2007.11.26. 22:31
2006-os adatok
Közszféra (
némi számok): 788 ezer, ebből 110 ezer köztisztviselő, 534 ezer közalkalmazott (többségében orvosok, tanárok).
Foglalkoztatottság:
versenyszféra alkalmazottai: 1934,5 ezer (
forrás)
aktivitási ráta: 51% (
forrás).
A gazdaságilag aktív népesség: 7721,8 ezer fő
ebből foglalkoztatott: 3930,1 ezer.
Az adatok többféle forrásból származnak, a definíciók némileg eltérnek, de efölött most elsiklunk.
Az talán világos, hogy a legnagyobb probléma az alacsony foglalkoztatottság. Ilyen arány mellett bármilyen kicsi közszféra is nagynak tűnik. Egyébként is, jó lenne elkülöníteni az igazgatást és a közalkalmazottakat (egészségügy, oktatás).
Az óriási állam 100 foglalkoztatottból 3.
Szerintem nem az állam méretével van a baj. Az irányítással, működéssel annál inkább. Erről egy sör mellett elég sokat tudnék mesélni.
Egy kis frissítés - a közszolgáltatások árairól
Kissé pontatlanul, de a lényeg remélem világos lesz. Ma is úgy szabályozzák a közszolgáltatást, hogy a monopólium ne használhassa ki a fogyasztókat. Ezért szabályozott az ár, ezért van szerződési kötelezettség.
Az meg újra és újra felmerülő kérdés, hogy pontosan mi legyen a közszolgáltatás, és mit érdemes a szabadpiacra bízni. Az állam feladata a piac szabályozása, a verseny feltételeinek biztosítása, nem a helyettesítése. Ahol nem biztosítható a verseny, vagy sokak számára súlyos gondot jelentene a piacról való kiszorulás, ott igenis helye van a nem szabadpiaci szolgáltatási formáknak.
A Jó és a Rossz pozíciói és attribútumai eleve ki vannak jelölve. Az univerzális világképlet valamint a Nagy Cél rendelkezésre áll. Ezt a dogmatikus-ideologikus elméleti rendszert ráhúzzuk mindenre. Így egyfelől egymástól teljesen független dolgok között fogunk felfedezni megcáfolhatatlan ok-okozati és egyébb kapcsolatot, másfelől mindazok az összefüggések és kapcsolatok, amelyek nem felelnek meg a Rendszernek, láthatatlanok maradnak.
Ha "élőben" is meg akarjuk nézni, hogyan működik ez a folyamat, elég fellapoznunk néhány jól ismert szerző menetrendszerűen érkező Kinyilatkoztatását vagy Nagy Leleplezését. A folyamat működési elvén túl azonban legalább olyan fontos jelenség a Kinyilatkoztató és a Nagy Leleplező magabiztossága, arroganciája, buzgalma és hite. Ugyanis csak ez a kettő állandó. Az aktuálisan vallott dogmarendszer vagy ideológia viszont sűrűn változhat, és változik is.
Hé! Én most csak általánosságban beszélek! Ki mondta, hogy TGM-ről van szó?
tovább
Gabrilo
I 2007.11.25. 11:00
A mai magyar politikai erők és oldalak az égvilágon semmiben nem képesek egyetérteni, egyvalami azonban úgy tűnik, közös pont: utálják a piacot. A piac ugyanis a megtestesült Gonosz, mert elnyom, kizsákmányol, és Ő jól meg is él belőle. Ő, mármint a Piac.
tovább
Gabrilo
I 2007.11.22. 13:08
(Avagy egy kedves mese záróakkordjaként)
A konzik már csak azért is szemetek, mert bárhol keresünk is róluk valami rövidke definíciót, megtaláljuk azt, hogy az egyenlőséggel szemben a szabadságot preferálják, és elfogadják az emberek közti egyenlőtlenségeket, mint természetes jelenséget. Így nem csak lusták, gondolkodni képtelenek a konzik, hanem egyenesen erkölcstelenek is, és direkt vagy indirekt módon nácik. Hiszen „minden ember egyenlő”. És a problémáink épp az egyenlőtlenségekből fakadnak az egalitarianizmus állítása szerint – rasszizmus, elnyomás, kizsákmányolás, stb. És hát nyilván így van, miért ne lenne már így. Merjünk nagyot álmodni.
tovább
Előző bejegyzésem kapcsán a kommentekben előkerült a mai mainstream, a két világháború közötti korszakra nosztalgiával visszatekintő, magát annak (részeinek) (nyíltan vagy burkoltan) örökösének tartó "jobboldal" egyik állandóan hivatkozott figurája, Szekfű Gyula. Hogy Szekfűt miért rángatják mindig elő, persze értem is, meg nem is. Értem, hiszen jól ír, ideologikus történelemkoncepciója pedig annyira leegyszerűsítő, olyannyira világosan rajzolja meg az ellenség képét, hogy a mezei, deklasszálódott miépes nyugdíjas is könnyen fel tudja fogni. Ugyanakkor nem értem, hogy ennyi idő után is még ilyen erős ez a hatás, illetve hogy az ezerszer cáfolt hülyeségek hogyan élhetnek mégis tovább a fejekben. Egyszer Szekfűről talán majd részeltesebben, később, most más az érdekes.
tovább
Most vasárnap kerül sor a romániai európai parlamenti választásokra. Kapva kapott hát a történelmi lehetőségen a magyar jobboldal, hogy tönkretegye, szisztematikusan lerombolja a hosszú évek kemény munkája során – mellesleg nem érdemtelenül – róla az erdélyi magyarok döntő többségében kialakult képet. Tudják, azt a képet, hogyaszondja mink vagyunk itten a népnemzeti, egyesítő, tizenötmillió magyarért felelős politikusok, mit politikusok, mi vagyunk a magyar nép válasza a pánszlávizmusra, a fiatal demokrata kackiás bajszú cár-, vagyis inkább királyatyuskák, akik mosolyogva ölelnének keblükre minden határon túli magyart, jelen esetben székelyt, ha. Ha nem lenne a nemzetietlen, internacionalista, pénztőke-nagytőke baloldal, aki lófaszt mutat nektek, kedves magyar testvéreink, látjátok, még a kettős állampolgárságról szóló népszavazást is elkommunikálták nektek a huszonhárom millió román munkavállaló legsötétebb, xenofób ösztönökre ható retorikájával.
Jellemző, abszurd módon magyar tény, hogy a fenti cinikus elemzés egyébként alapjaiban helytálló. Gyurcsány, a románmunkavállalózás szellemi atyja, Medgyessy, a Trianon-évfordulón román kollegájával pezsgőző (egyébként erdélyi magyar származású) államférfi, és pártjuk két perc alatt persona non grata lett Erdélyben a népszavazás után. Orbán ezzel egy időben rendszeresen, átütő sikerrel kezdett haknizni a romániai magyarság köreiben. Olyannyira, hogy már-már elhitte, hogy a siker neki szól személyesen, és majd ő – egyfajta székelyeknek szánt Habsburg Ottóként – jólmegmondja a romániai magyar belpolt.
Most éppen azt, kire kell szavazni az európai parlamenti választásokon.
tovább
Krausz Tamás írt egyszer egy felháborodott hangvételű nyílt levelet Gyurcsány Ferencnek, amiben többek között azt sérelmezte, hogy a miniszterelnök szerint a magyar történelem a rendes kerékvágásból 1945 után tért ki. Krausz Tamás munkásságát és eszmerendszerét nem szeretném minősíteni, elég annyit, hogy nagyon (nagyon-nagyon) ritkán értek vele egyet, de ebben igen. A felvetés jogos és érdekes, főleg, ha egy baloldali, felvállaltan ideológusi ambíciókkal is rendelkező miniszterelnök tesz ilyen kijelentéseket.
Mit jelent a magyar történelem "rendes kerékvágása", jelent-e valamit egyáltalán? Ha igen, akkor mikor "zökkent ki", és mi az az időszak, ami még hozzátartozik a "rendes kerékvágáshoz"? Máshogyan fogalmazva: milyen hagyományokat tarthat vállalhatónak a Magyar Köztársaság, ha saját történelmi folytonosságát akarja meghatározni? Az ezekre a kérdésekre adott válaszok persze sohasem lesznek konszenzuálisak, így a felvetést azzal egészíteném ki, hogy (természetesen) (neo)konzervatív illetve konzervatív liberális szemszögből közelítem meg a problémát.
tovább
Hosszú évek óta visszatérő panasz (már-már toposznak mondható), hogy a magyar politika túlságosan megosztott. Szekértáborok alakultak ki, amelyek között mély, átjárhatatlan árkok húzódnak, állandósult a gyűlölködés, nincs meg a minimális egyetértés. Nagy a kísértés, hogy ezt egy cinikus kézlegyintéssel intézzük el: egy demokráciában természetes a szembenállás, az érdekek és a különböző világlátások ütközése. Aki ezt nem hajlandó belátni, az nem érti a parlamentáris rendszerek lényegét. Különben is, ez csak a manapság divatos
PC-szemlélet egyik rossz beidegződése: nem kell minden konfliktus láttán rémülten sikoltozva, kezünket tördelve elszaladni, hagyjuk az álszent
szeressük egymást, gyerekek-tempókat.
Nem ilyen egyszerű ez.
Ha szemügyre vesszük a magyar politikai élet elmúlt éveit, azt láthatjuk, hogy a szembenállás valóban túllépte már azt a mértéket, amelyet az egészséges pártverseny indokolna. Számtalan példát lehetne hozni, legyen elég csak egy merőben szimbolikus, de - vagy éppen ezért - annál fontosabb terület: a nemzeti ünnepeink, egészen konkrétan '56 ügye. Mégiscsak vicces - vagy inkább tragikomikus -, hogy egy nemzeti ünnep kapcsán ennyire végletes a megosztottság: a rendelkezésre álló álláspontok
Havas Szófiától egészen
Wittner Máriáig terjednek. Persze ez a két végpont, de tapasztalataim szerint jól kifejezik, hogy a két tábor (a bal- és a jobboldal) közönsége lényegében mit gondol az '56-os forradalomról. Amely elvileg köztársaságunk eszmei alapzataként funkcionál, de legalábbis egy nemzeti ünnep.
Az a helyzet tehát, hogy a magyar közélet nagy konfliktusai nem észérvek alapján, józan belátás folytán kialakult álláspontok körül zajlanak, hanem szinte kizárólag érzelmi alapon. Végletes szenvedélyek, zsigeri alapon működő rokon- és ellenszenvek mozgatják a szereplőket, ideértve nemcsak a politikai elitet, hanem magát a közönséget is, a magyar népet. Ez nagymértékben megnehezíti, már-már lehetetlenné teszi a racionális vitákat, legyen szó bármilyen közpolitikai kérdésről. Ha például az egészségügyi reform kérdését nézzük, a többség nyilván nem gondol bele, hogy lenne-e értelme mondjuk egy alaposan előkészített, átgondoltan végrehajtott vizitdíjnak, vagy a magánbefektetők rendszerbe történő beengedésének. Hitviták vannak, egyik oldalon a népnyúzó, az országot kiárusítani igyekvő kormányzattal, másik oldalon a haladás etatista ellenségeivel, vagyis az ellenzékkel.
Nem új keletű dolog ez: a magyar történelemre az ilyesfajta esztelen "pártviszály" mindig is jellemző volt. Ilyen szembenállás alakult ki a Habsburg-uralom évszázadai alatt az ún.
közjogi kérdés körül. Ez lényegében az Ausztria és Magyarország közötti államközi viszony körül forgott: függetlenek vagyunk-e, ha igen, akkor miben áll ez a függetlenség, tiszteletben tartja-e Bécs a történeti alkotmány sérthetetlenségét, a vármegyéket stb. Ez a vita különösen a dualizmus belpolitikai vitáiban vált látványossá, amikor a kiegyzés után a magyar Parlamentnek konkrét kérdésekben kellett döntenie: milyen mértékben járulunk hozzá a közös ügyek intézéséhez, mennyi pénzt biztosítunk erre a költségvetésben, mennyire ragaszkodunk a 48-49-es forradalom függetlenedési törekvéseihez stb. Itt hitbeli meggyőződések csaptak össze: a felek osztrákbarátsággal, hazaárulással, a másik oldalon viszont kalandor függetlenségpárti handabandázással vádolták egymást.
A lényeg viszont elsikkadt, hogy akkor most tulajdonképpen mi is legyen pl. a közös hadsereg ügyével, tényleg szükség van-e önálló magyar véderőre, ha már így össze vagyunk zárva Ausztriával. Ami viszont a kirakatban zajlott: heves, néha erőszakká fajuló viták, alacsony színvonalú politikai sajtó, ami gyakran csak szította az ellentéteket, obstrukció (vö. "kétharmados törvények").
Pont ez a példa teszi nyilvánvalóvá, miért nagyon veszélyes a politikai szenvedélyek korlátlan dühöngése (azon túlmenően persze, hogy nem lehet értelmes vitákat folytatni). Ha ugyanis az ország működéséhez szükséges minimális egyetértés sem bír kialakulni fontos kérdésekben, akkor törékennyé válik a belső egyensúly. Ezzel nincs különösebb gond, ha a külső egyensúly adott. Ha azonban az országot támadás éri, vagy egyszerűen csak ingataggá válik a minket körülvevő világ helyzete, akkor komoly gondok lehetnek. Az I. világháború, valamint az azt követő felfordulás - őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság és végül Trianon - azért tudott olyan nagy pusztítást véghezvinni, mert az ország normális védekezési mechanizmusai, a társadalom reflexei rosszul működtek. Az irracionális szembenállás miatt pedig nem sikerült rendezni, vagy legalább őszintén kibeszélni az ún. kérdéseket (pl. földkérdés, zsidókérdés, nemzetiségi kérdés), amelyeket így megoldatlanul-megemésztetlenül kellett továbbhurcolni. Ez pedig az első adandó alkalommal megbosszulta magát.
A jelenlegi helyzetre vonatkoztatva mindezt: úgy tűnik, nincs miért aggódni. Egyelőre. Mert azért vannak nyugtalanító jelek, amelyek arra utalnak, hogy Európa, illetve maga a globális rend azért nem olyan stabil, mint első látásra. Ott van például a terrorizmus, amely az utóbbi időben látványosan nem ismer határokat. Vagy a tömeges bevándorlás, valamint ezzel összefüggésben az európai identitás problémái (már ha van ilyen egyáltalán).
Jó lenne kicsit összekapnunk magunkat, végül is bármikor beüthet a ménkű. Itt a közelünkben, vagy egyenesen nálunk.
(A kép forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár)
„A konzervatívoknak milyen válaszuk van az iszlámfasizmus kihivására ?”
Megláttam az egyik bejegyzés hozzászólásai között ezt a kérdést, és gondolkodásra sarkallt. (Konkrét megoldási javaslatot nem teszek, csak egy-két gondolatmenetet szeretnék elővezetni.) Úgy vélem, azelőtt, hogy bármiféle választ adhassunk erre a kérdésre, érdemes lenne egy nagyon rövid, csak címszavas történeti visszaemlékezést tenni.
tovább
Hogyan viszonyulnak a konzervatívok az ideológiákhoz és az utópiákhoz?
Először kezdjük azzal, hogy bár értékeljük és megértjük, hogy egyes szerzők beszélnek 'konzervatív ideológiáról', mi mégis fontosnak tartjuk leszögezni: ilyen nincs. Több okból sincs.
tovább
Eltelt 1 hónap a Konzervatórium alapítása óta, így szükségesnek érezzük, hogy némi nyilvános állásfoglalás legyen a blogról.
Előszöris szeretnénk bejelenteni, hogy mától életbe lép a "
Konzervatorium" usernév. Ezen a néven fogjuk publikálni a blogot érintő "gépházas" bejegyzéseket (
"blog"-taggel ellátott postok), továbbá az olyan posztokat, melyeket egynél több szerzőnk szerzett. A usernév tehát fiktív, csupán szükségesnek éreztük a közös állásfoglalást elősegítő megoldások bevezetését.
Köszönjük az olvasói leveleket, a cikkajánlókat és a jelentkezéseket szerzőknek. Az olvasói levelekből alkalomadtán majd rövid válogatásokat is közlünk. Továbbra is várjuk a leveleket a blog emailcímére (
konzervatorium.blog@gmail.com).
Az elmúlt egy hónapban sokan sokféle véleményt mondtak a blogról itt is és máshol is. Számos blogger hivatkozik ránk linkben, vagy bejegyzéseiben, melyeknek mi nagyon örülünk, ez számunkra azt jelenti, hogy nem maradtunk nyom nélkül a blogoszférában. A látogatottsági adataink továbbra is
nyilvánosak.
Köszönjük, hogy a blog.hu és az index.hu is bizalommal tette ki cikkeinket a címlapjára, továbbá köszönjük a többi blogszolgáltató ugyanezen gyakorlatát is (blogtér és buzz.hu).
Köszönjük a Konzervativizmus.lap.hu-nak, hogy felvett minket linkjei közé. Továbbá köszönjük, hogy a blogmagazinok és linkgyűjtők is népszerűsítettek minket (blogrotor, wyw).
A szerzőinknek köszönjük, hogy bejegyzéseikkel "emelték a show színvonalát". A még nem posztolt szerzőknek bátorságot és odaadást kívánunk, és reméljük tőlük is olvasunk megnyilatkozásokat!
Köszönjük olvasóinknak, hogy többségükre jellemző a kulturált vitára való képesség. Hisszük, hogy ha egy kérdést értelmesen közelítünk meg, akkor a reakciók is értelmesek és gondolkodásra "hajlamosak" lesznek. Ezen gyakorlatunkon nem kívánunk változtatni, sőt, csiszolni szeretnénk rajta.
A sablonunk állandó változásban van, aminek az az oka, hogy még mi sem döntöttünk arról, hogy hogyan is nézzen ki. A közeljövőben egy stabilan működő, felismerhető imidzset kölcsönző sablont szeretnénk gyártani, kérem legyen addig mindenki türelemmel és nézze el a sablon hiányosságait. Ez inkább idő kérdése, de ne felejtsük el, hogy itt mindenki hobbiból ír, egyéb más elfoglaltságai mellett.
Úgy értékeljük, hogy sikeres pozícionálás és indulás után továbbra is ezen az úton haladva azzá válhat a Konzervatórium, amivé mindig is válni akart: egy olyan szabad és független szellemi közeggé, mely a common sense nevében vitatja meg a közélet és társadalom ügyes-bajos dolgait.
Maradunk a "szabadság szemszögéből...". További gondolatgazdag olvasást kívánunk!
A rövid bejegyzés/megjegyzés apropója nem titkoltan
Letterforce távozása. Szintén nem titok, hogy ez a közösségi blogolás, ha nem is mindannyiunknak, legtöbbünknek új - ezért még mi is tanulunk. És mint azt az elmúlt napok eseményei demonstrálták, van mit tanulni (mindig van amúgy).
Továbbra is hisszük, és valljuk, hogy normális párbeszéd csak a vélemények sokszínűségének elfogadásával lehetséges, normális hangnemben, és ha mi sértjük meg ezt alkalomadtán, az persze súlyosabb vétek, mintha egy látogató sértené azt - beismerjük. Ha ez mégis megtörténik (hisz hibázhatunk), mi is rászorulunk az önkorrekcióra. Mint ahogy az történt az azóta már (sajnos) törölt bejegyzés kommentjei között is.
Mi sem vagyunk szentek, tökéletesek, tévedhetetlenek, ezért a kritikát továbbra is örömmel fogadjuk - ez az együttgondolkodásnak fontos, ha nem a legfontosabb előfeltétele.