Tegnap, szeptember 20-án vasárnap nagyon fontos lépést tett meg a Magyar Katolikus Egyház, melyet reményeink szerint más felekezetek is követnek. Minden katolikus templomban felolvasták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét, mely elítéli az „okkultizmust, a spiritizmust és a bálványimádás különböző formáit", vagyis a neopogány ősmagyarkodást, kimondva, hogy egyesek „olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is felhasználják arra, hogy a pogányságot népszerűsítsék."
Természetesen nem másról, mint a nemzeti radikalizmussal és a szélsőjobboldallal összefonódó szubkultúráról van szó, arról az „őstörténeti, szinkretista köldöknézésről" (Békés Márton), melynek terjedése a politikai térben a mérsékelt jobboldal, a vallási életben pedig elsősorban a kereszténység ellen irányul. Mindez mára világosan átlépett egy olyan határt, mely után eljött a cselekvés ideje, ezt bizonyítja a Püspöki Konferencia példaértékű lépése. A körlevél világosan leszögezi, hogy nem keresztény, hanem magát annak álcázó, megtévesztő jelenségről van szó: „Ez a jelenség azért is nagyon veszélyes, mert kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is." Az alternatív, tudománytalan őstörténeti halandzsával szemben a püspökök Szent István örökségét tekintik mérvadónak.
A körlevél szövege:
Az Egyház élő hitével összhangban
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívja fel a hívek figyelmét a katolikus hit megőrzésére az újpogányság egyre terjedő szellemével szemben. A testület levelét, melyet szeptember 20-án minden katolikus templomban felolvasnak, az alábbiakban adjuk közre.
Krisztusban Kedves Testvérek!
Szent István király intelmei ma is időszerűek. Közülük az első a katolikus hit megőrzésére vonatkozik. Mi, akik mint püspökök a tiszta katolikus hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban híveink körében is terjed.
Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság. Ahogyan Szent István halála után, úgy most is támadja a kereszténységet. Néhány évvel ezelőtt még az elvilágiasodást tartottuk szinte az egyetlen veszélynek. Bár továbbra is jelen van népünk körében ez a fogyasztói szemlélet, az élvhajhászás és a hedonizmus bálványa, ma az újpogányság szelleme is erősödik.
A kommunista évtizedek alatt próbáltak mindent elfelejtetni, ami magyar és keresztény azonosságunkat erősítette. Kisebbrendűségi érzést tápláltak belénk, azt sulykolták, hogy utolsó csatlósok vagyunk, nacionalisták és soviniszták. Ehhez újabban a kirekesztő és a rasszista jelzőt is hozzáteszik. Mindezeket a szeretettel ellenkező magatartásokat határozottan elutasítjuk. Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt. Ennek része az is, hogy megerősödjünk keresztény öntudatunkban, hiszen a krisztusi kinyilatkoztatás magyar kultúránkban is megtestesült, azt megnemesítette és megszentelte. Ezeréves magyar kultúránk a keresztény hit nélkül nem érthető. Ezt az öntudatra ébredést mi is nagyon fontos keresztény és magyar feladatnak tekintjük.
Sajnos azonban ennek az öntudatra ébredésnek vannak vadhajtásai is. Ezek egyike a különböző vallási elemeket keverő ún. „ősmagyar szinkretizmus“. Ez a jelenség azért is nagyon veszélyes, mert kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. Ezek közé tartoznak a Jézusról és Szűz Máriáról szóló tudománytalan állítások. Ilyenek pl. a „Jézus, pártus herceg“-elmélet, vagy a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb valós vagy vélt elemeinek újraélesztése. Olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is felhasználják arra, hogy a pogányságot népszerűsítsék. Keresztény hitünk nem pusztán az ember istenkeresésének az eredménye, hanem Isten kinyilatkoztatásán alapul, amely Krisztusban teljesedett be. Ő az út, az igazság és az élet az egyének és a nemzetek számára is.
Ezért kell megemlítenünk a hitünk igazságát fenyegető egyéb veszélyeket is, mint pl. az okkultizmust, a spiritizmust és a bálványimádás különböző formáit.
Arra kérjük katolikus testvéreinket, hogy óvakodjanak minden ilyen megtévesztő kezdeményezéstől.
Pál apostol figyelmeztetése napjainkban is időszerű: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják“ (2Tim 4,3-4).
Katolikus hitünk elleni támadás érkezik a szélsőségesen liberális eszmék irányából is, amelyek a relativizmus diktatúráját erőltetik ránk, azt a szemléletet, amely kétségbe vonja magának az igazságnak a létét. Ez az irányzat az élet tisztelete helyett a halál kultúráját terjeszti. Tagadja vagy relativizálja a férfi és a nő különbségét, valamint a házasságot és a családot. Ezzel szemben mi elfogadjuk a teremtő Isten tervét az emberről, a családról, a kultúráról, a nemzetről. A globalizációval szemben a katolicitást valljuk. A katolikus igazság nem nemzetközi, hanem nemzetek feletti, de hogy konkrétan létezhessen, a nemzeti kultúrákban kell megtestesülnie.
Katolikus hitünket kikezdheti az a felfogás is, amelyet így szoktak megfogalmazni: „vallásos vagyok a magam módján“. Csak akkor vagyunk és maradunk katolikusok, ha az Egyház élő hitével összhangban hiszünk, mert egyedül egyházának ígérte meg Jézus Krisztus: „Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig“ (Mt 28,20).
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Az utóbbi időben a Konzervatóriumon számos írásunkban foglalkoztunk a kereszténységet és az intézményes, történelmi vallásokat érő új kihívásokról. Például az éledező újpogánysággal, mely a kereszténységet próbálja meg összeegyeztetni valamiféle magyar ősvallással, s bármennyire is komikus ez a próbálkozás: sajnos egyre több követője és médiafelülete akad. Ráadásul ez az őstörténeti - pl. sumér-magyar - bűvészkedés gyakran a kereszténység nyílt megtagadásáig is eljut. Hasonló, egyre erősödő és veszélyes tendencia a „magunk módján vallásosság" jelensége, melyet a körlevél szintén említ.
A püspökök természetesen egy vallási jelenségre és kihívásra reagáltak. Ez a vallási jelenség azonban azáltal, hogy az intézményes egyházi tekintély helyére valamiféle nacionalizmussal kombinált new age-es mítoszt állít, nem csupán a katolikusok, és nem is csupán a kereszténység ügye. Ezek a neopogány törekvések csupán gátlástalanul ki-és felhasználják a kereszténységet saját politikai és gazdasági céljaikra (hiszen lassan már egy egész könnyű- és szolgáltatóiparág épült rá), de ezek a célok nem csupán hogy nem keresztényiek, de eredendően még csak nem is vallásiak. Közügyről van tehát szó, melyben a körlevéllel az Egyház bölcsen, tisztán és világosan állást foglalt.
Nagy érvágás azoknak, akik politikai szólamaikban kérkednek saját kereszténységükkel és magyarságukkal, miközben pogány babonákban hisznek, és a magyar állam alapítója és történelme helyett saját hősöket és alternatív múltat fantáziálnak.
Kapcsolódó írások:
Miért képmutatás a magunk-módján-vallásosság?
Sámánkarácsony, pogánykarácsony
Táltos-e vagy?
Mérsékelt-realista koalíció