Egy 2008-as német filmet: A hullámot szeretném elemezni nem filmesztétikai szempontból. Az elemzés kizárólag a filmre kíván összpontosítani függetlenül a film alapját képező könyvtől, az azt kiváltó valós történettől, és a rendezői szándéktól. Úgy gondolom, erre azért van lehetőség, mivel egy mozi megtekintése általában nem vonja maga után az előbbiek ismeretét, és ezt a készítőknek is figyelembe kell venniük.
Az elemzés megértése előfeltételezi a film legalább egyszeri megtekintését. Illetve elmondja a film történetét, ezért aki még nem látta, de meg szeretné nézni, annak nem ajánlom a mozilátogatás előtti olvasást.
Miről szól a film?
A film egy napjainkbeli német középiskoláról szól, ahol az egyik tanár egy projekthét alatt az előadásaira jelentkezett diákokból egy villámgyorsasággal növekvő „közösséget” hoz létre, amely „A hullám” nevet kapja. Pár diák azonban nem szimpatizál ezzel a kezdetben iskolai feladatnak létrehozott „közösséggel”, illetve a városi anarchistákkal is konfliktusban kerül az újdonsült mozgalom. Több incidens is történik, grafitizés, vízilabdameccsen tömegverekedés, és a film végén az egyik diák rálő egy társára, mikor a tanár véget akar vetni a „mozgalomnak”, majd elkeseredésében öngyilkos lesz; a tanárt letartóztatják. Röviden és velősen így lehetne összefoglalni, hogyha inkább csak az „érdekesebb”, és figyelemfelkeltőbb részeit emelnénk ki.
Mit látunk a filmen?
A film egy prológussal kezdődik, melyben megismerkedünk a társadalmi kerettel. A diákszínpad egy merő katasztrófa, a vízilabdacsapat gyengélkedik, és a (középiskolás) fiatalok elég laza erkölcsökkel pihenik ki iskolai fáradalmaikat a hétvégén. Ami látszólag a probléma forrása lehet, az a nagy fokú egyénieskedés, a színpadon, a medencében; a buliban is inkább egymás mellett, mint együtt szórakoznak. Elhangzik egy kocsmai beszélgetés, hogy igazából nincs, ami motiválja a fiatalokat, mire érkezik a válasz: ez a korszellem.
A tanárral is megismerkedünk, akiről kiderül, hogy egy egykori anarchista, és nincs nagy tekintélye a tanárikarban, amolyan belső ellenálló; a diákokkal tegeződő viszonyban van.
Miért jön létre a Hullám?
Hogy a tanár bebizonyítsa, hogy a mai fiatalokból is lehet játszi könnyedséggel egyeduralmi szervezetet létrehozni? Úgy tűnhet, hogy igen, de magában a filmben nem ez okozza a problémát, hiszen a bűnöket és hibákat nem a tanár (vezér) parancsára követik el, tehát ilyen szempontból az egyeduralom megbukott. A Hullám ebből az aspektusból szemlélve nem a fejétől bűzlik, vagy mégis? De erről később.
Mik a hullám erényei?
Létre jön egy közösség, amelyen belül a korábbi iskolai ellentétek lassan felszámolódnak. A tagok megvédik egymást, közösen szórakoznak (nem kirekesztően, hiszen a „LAN party”-n mások is megjelenhettek), javul az iskolai színpad és a vízilabdacsapat teljesítménye, és még egy szerelmes pár is kialakul (Maja és Dennis). A Hullám toleráns nemre, etnikumra (török), származásra (kelet-német), életkorra, társadalmi státuszra. A hétfői osztálynyi méretről egy hét alatt a fél iskolát magába olvasztja. Miért teheti meg ezt? Mert nem kér és nem kínál a közösségen kívül semmit, semmi olyat, amit ne tudna bárki is teljesíteni. Az egyetlen követelmény a hullám-logo, -üdvözlet, -egyenruha, amikor Hullámként lépnek fel. Preferenciát kínál a saját tagjainak (védelem, kölcsönruha, közösségi támogatás, stb.). Közösséggé forrasztja a gyerekeket, akik közül sokan elég hideg és közönyös családi háttérrel rendelkeznek, nem ismerik a közösség érzését a bandázáson, és az egyénieskedésektől vegetáló diákkörökön (sport, színház) túl, amiket viszont felráz, és hatékonyabbá tesz.
Mik a Hullám hibái?
A vandalizmus; azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezt a tagok maguk akarják elkövetni, nem tanári utasításra. Nehéz azt feltételezni ebből az azonnali és profi kivitelezésből, hogy most ismerkedtek meg a grafitizés rejtelmeivel…
Egymás ellen fordítja a hullámosokat a kívülállókkal, kirekesztő. Erre a filmben látunk pár példát, azonban nem túl meggyőzőek. A kicsik, akik még nem a Hullám tagjai, nem akarják beengedni az iskolába egyik társukat, mert nem mutatja be a hullám-üdvözlést. Nos, itt felmerülhet a gyanú, hogy nem a Hullám központilag kidolgozott metódusával van dolgunk, hanem pár neveletlen kiskamasz egyéni nagyzolásáról. A másik, már mindenképpen központilag egyeztetett kizárás a vízilabdameccs előtt történik, amikor bizonyos lelátórészre nem engednek fel embereket, anélkül, hogy felvennék az ott, helyben osztogatott "hullámos" fehér inget. Azonban később látjuk a felvételeken, hogy a lelátón nem mindenki van fehér ingben, hanem csak bizonyos részek vannak "egyenruhások". A verekedést egyértelműen a meccs Hullám-ellenes szórólapokkal való megzavarása váltja ki; közvetlenül pedig egy erőszakos diák erőszakos megnyilvánulása (Kevin), de tőle már láttunk hasonlót hullámos-korszaka előttről is (lásd: film elején megérkezés a buliba). A vízilabdások verekedése is egyértelműen a Hullám előtti sérelmekre vezethető vissza.
A Hullám megrontja az emberi kapcsolatokat. Két párkapcsolatot érint igazán negatívan a Hullám megjelenése. (Mint fentebb láttuk, egyet maga teremtett). Kezdjük az egyszerűbbel. A tanár és felesége között alakul ki egy vita. Nem látjuk, hogy miért nehezményezi az asszony férje szerepét. Én nem láttam semmilyen jelentős változást a viselkedésében, ezt a kérdést a film talajáról nehéz megítélni. A férj ellenkritikája sokkal nyomosabbnak tűnik: a feleség pusztán féltékeny, mivel a férje tekintélyt vívott ki magának a diákok között, holott a tanári hierarchiában jóval a felesége alatt helyezkedik el. A másik párkapcsolati konfliktus Karo és Marco között alakul ki. Erről egy picit később.
Kik a Hullám fő ellenzői?
Elsősorban két lány. Mona, aki az első pillanatoktól kezdve ellenkezik a tanár egyeduralmi ötletével, és az egyenruha megjelenésével távozik a csoportból. Az ő tevékenységére az vet árnyat, hogy mikor kiáltványt akarnak készíteni a Hullám ellen, akkor azt valótlanságokkal akarja felerősíteni, mondván, így nagyobb az esély, hogy felkapják rá a fejüket az emberek.
A másik lány Karo, ő a film egyik központi figurája. Nagyon lelkesen fogadja a Hullámot, és még a kezdetek kezdetén, mikor „vezért” akarnak választani, akkor felteszi a kezét, de ez gyorsan elsikkad Kevin bohóckodásától, és a tanár közfelkiáltásos megszavazásától (ekkor ő is a tanárra szavaz). A problémák ott kezdődnek, hogy anyukája piszkálódására nem veszi fel az előre megbeszélt és általa is támogatott egyenruhát. (Nem tudom, mennyire volt szándékolt, hogy ő vörösben jött a fehérek közé…) Ezt egy pofon követi: a közösség névválasztásánál az ő javaslatára nem szavazz senki, míg a győztes nevet pont a barátja, Marco javasolja. Igazából itt a tanár kicsit megalázza a renitens diákját, mivel az ő névjavaslatát csak a "mindenki más" és a "senki többet" után kérdezi meg. De megkérdezi, és szavazni is lehet róla.
Ha a filmből megtudott apró információkat összeszedjük, akkor egy okos, de hiú és önző személyiséget ismerhetünk meg Karoban, aki szereti, ha mindenki úgy táncol, ahogy ő fütyül. Ez elsősorban a barátjával szemben nyilvánul meg, akit szeret rángatni, és nem törődik a fiú éréseivel, érdekeivel (az első buli, kerékpár versenynézés, Barcelona, „LAN party”, vízilabdameccs felhasználása, és tulajdonképpen maga a Hullám), ezekben mind szembetalálkoznak, és a lány érvényesíti is akaratát. Persze bűnhődik kicsit (pofon), de végül ez a kezdőpontja a Hullám feletti diadalának.
Mi vet véget a Hullámnak?
Természetesen a tanár vet véget a Hullámnak, hiszen ő a teljhatalmú vezetője. Mik az ő motivációi? A gyerekek kicsit furán viselkednek, a feleségével összeveszett emiatt, a kedvenc játékosa szintén összeveszett a barátnőjével. Elolvasta a fogalmazványokat, melyet a diákok írtak arról, hogy milyen volt az első hullámos hetük. Nekem nagyon pozitívnak tetszett, amiket kiemelt (nemzetiség, szociális eltérések levetkőzése, értelmes és önzetlen cselekedetek), de ő valószínűleg nem ennyire pozitív képet kapott, hiszen a felszámolás mellett döntött. Azonnal és teljes körűen, miután kiprovokálta Marco erőszakos kivezetését. Akit persze csak kizárna a többi, de ezzel annyira nem foglalkozik, a lényeg, hogy megint erőszakosak voltak. Dennis ugyan felveti, hogy a hibákat ki lehetne javítani, mivel voltak pozitívumok (ő csak tudja, lett barátnője, és a színjátszó csoport is működőképessé vált), ezért nem szabadna mindent kukába dobni. Nem, hangzik a tanár válasza, ő véget akar vetni az egésznek, mert már nagyon kellemetlen számára. Hogy ennek milyen hatása lesz a fiatalokra, az nem érdekli. Azt sem látta előre, hogy ilyen sikeres lesz, így azt már végképp nem látja, hogy nem lehet ezt a „sikert” olyan gyorsan elfeledni. Tulajdonképpen az az érzésem a film végső képsoraival kapcsolatban, hogy azt próbálják tükrözni, a tanár mennyire nem tudta, hogy mit tesz, és fogalma sem volt arról, hogy azoknak milyen következményei vannak/lesznek.
Ki a felelős Tim ámokfutásáért?
Nyilván nem a Hullám. Hogy miért nem? Nézzük meg az előéletét, melyet a filmből megtudunk. Nincsenek barátai, csak kiszolgál másokat, gátlástalanul szeret nekik megfelelni (fűszállítás; valakik szeretkezésének felvétele, majd mutogatása mobiltelefonon - minden valószínűség szerint a szülei vannak a felvételen...), nem foglalkoznak vele otthon, a házban tartott fegyvert sem zárják el előle rendesen. Igazából ez okozza a tragédiát, hiszen másként nem jutott volna fegyverhez. Egy gyerek, akit szeretni kellett volna, de csak materiális javakat kapott, emberi szeretet nem. A Hullám semmi anyagit nem adott neki, csak emberi kapcsolatokat, ezért nem akarja elfogadni annak végét, ezért mondhatja, hogy az a szűk hat nap volt mindene. Elég szomorú, hogy így érez, de talán meg lehet érteni, vagy nem?
Akkor miről is szól a film?
Szerintem arról szól a film, hogy a problémák gyökere nem a közösségben van, hanem az emberekben. Legfőképpen a szülőkben, akik képtelenek megnevelni a gyerekeiket. Valószínűleg nem is akarják, mert az macerás, és különben is az elnyomás. Tanulja meg a gyerek egyedül az életet, mi biztosítunk ehhez minden anyagi feltételt. A gyerekek számára azonban ez mind értéktelen, ők emberi kapcsolatokat akarnak, frusztráltak, erőszakosak, és nem tisztelik a felnőtteket. A Hullám nem azért erőszakos, mert az lételeme, hanem mert erőszakos emberek lépnek be, akik nem ott tanulják az erőszakot. Pusztán azért veszélyesebb, mert több embert mozgat egyszerre, így nagyobb az ereje. De a film azt is mutatja, hogy a Hullám inkább próbálja pacifikálni tagjait (gondoljunk Bomber írására). Láthatjuk azt, hogy megjelenik az önző, egyénieskedő emberek között a csapatszellem, ami sikeresebbé teszi közös vállalkozásaikat, amelyek csak vegetáltak addig. Azt találom a filmben a leghihetetlenebbnek, hogy mennyire újdonságérzést ad a fiataloknak a közösség érzése. Ha ez így van, akkor nem csoda, hogy védtelenek bármiféle szélsőségesség közösségi nyomásától. Ebben az esetben valóban a „fasizmusveszélyről” szól a film, de akkor ez az individualista társadalom (?) csődjét is mutatja, amely magában hordozza a szélsőséges csoportosulások veszélyét. És így nem a közösségek ellen kell hatni, hanem békés és értelmes közösségeket kell teremteni, hogy ott érezhessék közösségben magukat az emberek, akiknek erre igényük van.
Miről nem szól a film?
Az autokráciáról. Semmiféle komoly diktátor nincs a filmben. Szavaznak, javasolnak, mindenféle felvételi hiányzik, az lép be, aki akar, és az lép ki, aki akar. A tanár egyetlen komolyan számba vehető önhatalmú döntést hoz, azt tudniillik, hogy megszünteti a Hullámot. Az, hogy van egyenruhájuk, logójuk, üdvözlésük, (a háromból kettőt a diákok javasolnak, hogy legyen) nem mutat semmit. Ezt a film is megerősíti: egy komoly rockbanda híveinek is lehetnek ugyanezek a kellékeik, mégsem „fasiszta szervezetek”.
Nekem kifejezetten tetszett a film, attól független, mint ahogy egy ismerősöm megjegyezte, lehetett sejteni mindent előre. Pont ez volt a csattanó, hogy minden külső szemlélő látta, mi lesz, de ugyanakkor szerintem minden lényeges az apró pici részletekben volt, ahogy be próbálta mutatni, hogy mennyire összetett jelenségről van szó, és mennyire nem a jól bejáratott elképzelések mentén alakultak így a dolgok. Talán nem a bűnös a bűnös és az ártatlan az ártatlan. Nem vagyok esztéta, de voltam középiskolás és így számomra nagyon hitelesek voltak a karakterek, még úgy is, hogy persze ez nem egy művészfilm, és nem is a realizmus volt a célja.
