A cím alapján már sejthető: egy igazán konzervatív tevékenységről fogok pár szót ejteni, lazításképp. Nem más ez, mint a snooker (most van a világbajnokság, aki teheti, nézze). Egyszerű szabályok, sok-sok, látszólag öncélúan megtartott szokás, elegancia, mindeközben mégis folytonos apró megújulások. Élő hagyomány.
Miért kötelező a mai napig ingben és csokornyakkendőben játszani? Csak. Miért a viszonylag kicsi és macerás Crucible színház a világbajnokság helyszíne? Mert évtizedek óta az. Egyáltalán, miért csinálnak szinte mindent ugyanúgy hosszú évtizedek óta? Látszólag: csak. Valójában: a sok gyakorlás mellett a sok apró szokás betartása igen jól kondicionálja az elmét, és - nem meglepő módon - segít a jobb eredmény elérésében.
Ezzel együtt a snooker nem egy dohos, áporodott, unalmas tevékenység. A snookerjátékosok közt bármely sporthoz vagy szórakoztató műfajhoz hasonlóan akadnak kedves, nagyszerű öreg profik (Steve "Interesting" Davis), tehetséges, ámde botrányos hisztérikák (Ronnie "The Rocket" O'Sullivan, akinek hivatalos bizottság előtt kellett bizonyítani: tényleg tud mindkét kézzel játszani, nem komolytalankodásból fogja időnként másik kézbe a dákót), a sportriporteri közhellyel élve női szíveket megdobogtató fiatalok (Mark Selby), és így tovább.
tovább
Andrassew Iván az a fajta, egyszer szebb napokat látott tréfamester, aki – vagy így, vagy úgy – de átveszi kiüresedett poénjai szerepét. Olvasói már rég nem vele, hanem rajta nevetnek. Ha valaki nem követné, urambocsá teljesen hidegen hagyná, milyen tréfát is húzott ki varázskalapjából fent említett, örökös Farkasházy-díjas érdemes művész, akkor elmondom: nemes egyszerűséggel lebuzizta a Gój Motorosok nevű motoros, és mostanában magát Aktív/Fókusz szinten bulvárpolitikailag is exponáló szervezetet. A GM erre úgy döntött, bőgeti egy kicsit a gépet bejelentett demonstráció keretében, április végén Andrassew kenyéradó szerkesztőségei, a Népszava és a Hócipő lapok előtt. Ivánunk – to keep a long story short – rögtön, az állandóan farkast kiáltó pásztor módjára náciveszélyezésbe és ellentütetés szervezésébe kezdett.
Az is bebizonyosodott, hogy a hollán ernő utcai ellentüntetést szervező, azon részt vevő civilek – köztük a Judapest és mi is – átlátnak a szitán és nem kívánnak azonnal egységbe tömörülni, valahányszor egy kockás inges, hózentrógeres publicista fasisztázni kezd. Eddig a megélhetési antifasisztákon és egy neve minél többszöri nyilvánosságra hozatalát kérő, közelebbről meg nem nevezett köztársaság bukófélben lévő miniszterelnöke jelezte részvételét.
Miért is untatom ezen a napsütéses tavaszi délelőttön Andrassew Iván és a Gój Motorosok csörtéjével a drága olvasót? Egyszerű. A mai Népszava 12. oldalán egy kis szösszenetet jelentetett meg a hózentrógerestől, amelyben minket is megszólított. A cikk meglehetősen zavaros és rendkívül útszéli, klasszikus gyűlöletkeltő eszközökkel (buzizás, zsidózás, hülyézés, valamint ezek tetszőleges keveréke), és magánlevelek nyilvánosságra hozatalával operál. Ráadásul megdöbbentően hosszú (biztos flekkre fizetnek Népszaváéknál), és kiszámítható a tartalma (aki nincs Andrassew-val, az a Gójokkal van).
tovább
A mindenkitől és mindentől (józan ész?) szigorú távolságot tartó újdondász
hírportál egy napon belül önkéntelenül is kétszer pucolta fényesre Miniszterelnökünk kissé megfakult cipőit. Médiatörténeti villámrajt, de nem is ez az érdekes. Az imidzsét bulváros eszközökkel is gondosan ápoló kormányfő lenyűgöző
sportteljesítménye a fenyegető
veszéllyel karöltve egyszerűen megállíthatatlan láncreakciót indított el bennem. Ha a kérlelhetetlen reformer előtt már az antifasiszta pálya
sem üres, és félidőben 0-6-os hátrány mellett a csapat egy része dezertált, hogyan hangolhatnánk jobb kedvre a szurkolókat?
Dobjuk le jól szabott öltönyünket, rendereljünk magunk mellé egy elit osztagot, majd alázzuk le őket férfias kitartásunkkal, végül adjunk keretet a történetnek a ránk fenekedő szélsőséges terroristákkal. Szocialista rambóra vadászik itt a nemzeti vietkong? Usztics Mátyás felbukkan-e a vásznon? Elszabadult a fantázia? Bízom abban, hogy csak az enyém.
ui: Ha én most amolyan nemzeti-vietkong lennék, hokimeccsek környékén keresném a miniszterelnököt. Van olyan érzésem, előbb-utóbb felbukkan majd
ott is.
.
Pilinszky János - Apokrif
1
Mert elhagyatnak akkor mindenek.
Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.
De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:
Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?
Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.
Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.
2
Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.
S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!
Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra -
Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.
Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.
Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.
Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.
3
Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.
Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.
És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.