Néha nekünk is lehetnek jó napjaink. Dolgozóként nemsokára – május 20. – eljön a nap, amikortól már nem csak az államnak fizetendő járulékokat termeljük ki, hanem magunk boldogulását. A hosszú hétvége napsütéses lesz, 20-25 fokkal, csak időnként szakítják azt meg záporok, lehet kirándulni. És – hogy még fokozzuk – a következő örömhírrel örvendeztetett meg bennünket a mindig örömmel hallgatott Klub Rádió: A miniszterelnök szerint a kormány már elvégezte „a szántás és a vetés igen nehéz munkáját", és most az „aratás" időszaka következik. Mint mondta, eddig csökkentek a jövedelmek, de az év második felétől már azt érezhetik az emberek, hogy nőnek a jövedelmek, nő a fogyasztás, folytatódnak a nagy beruházások, kezdődnek újak, így 2008 a trendforduló éve lesz.
Éppen nagy nevetések között nyitottuk ki a második üveg kiskunsági, cirill címkés pezsgőt, amikor csöngettek. Mire kinyitottuk az ajtót, csak azt láttuk, ahogy elviharzik egy robotfutár, fején antennák, felszáll és gömbvillámként eltűnik. Az ajtó előtt egy csomag várt bennünket. Benne Gyurcsány Ferenc 2010-es, Balatonőszödön elmondott beszédét leltük, egyenesen a jövőből. S bár optimista lelkünk alig hiszi el, hogy a beszéd leirata valódi is lehet, rövidítve közzétesszük.
tovább
Ajánljuk
Tory remek írását a
Reakción.
(Kommentelni is ott lehet.)
Gabrilo
I 2008.05.09. 08:31
Erről a témáról nem könnyű írni - sosem könnyű. Akármivel álljon is elő az ember, csak a jelzőket kapja a fejére. Mivel a vészvillogó bizonyos szavakra reagál, igyekszem ezt a csapdát kikerülni: engem nem érdekelnek a szemantikai harcok. És mindenki annak nevezi, aminek akarja. Ha a túlérzékeny balliberálisok számára a "cigánybűnözés" már önmagában is rasszista, sőt ezen egyetlen szó miatt azóta is sokan veszítették életüket az ijedtség következtében, akkor nem arról beszélünk. Ugyanis édesmindegy, minek nevezzük: a jelenség létezik. Mivel a nyelvi kódok manapság fontosabbak, mint a problémák megvitatása, a próbálkozások rendszerint nem vezetnek eredményre. (Ezúton szólok, hogy a nácizókat azonmód kivágom.)
tovább
Bazalttufa kolléga már
megénekelte a zúmponthú furcsa hírszerkesztési elvét ("Gyurcsány Ferenc nem kötötte be a cipőfűzőjét, de túlélte!!! + KÉPEK + VIDEÓ"), mely oldal egyébként nagyító nélkül is eléggé ismerősnek tűnik. A hasonlóság persze nem csak nekünk tűnt fel, hanem a zoom.hu nagyobb bánatára (?) az
index ügyvédjének is. A szkennelt levél mellé ezt a szöveget sikerült kiizzadnia a szerknek: "Levelet kaptunk az Index ügyvédjétől. Nem kommentáljuk, inkább megmutatjuk."
Mi is megmutatjuk, miről van szó, de mi kommentáljuk is. (A
linket köszi józan'-nak.)
tovább
"A szellemi elit elitje, a legfelső egy százalékba tartozók egy jelentékeny hányada mondja azt (akár már a graduális képzés közben), hogy viszlát, és igaza van: semmi nem utal arra, hogy Magyarországnak szüksége volna az ő tudására."
Tallián Miklós szerzőnk publicisztikája a
Hírszerzőn.

/Kép:
NÉGYmadár/
Igen, tudom. Azé' kell, mer' különben jönnek a nácik, már a fasorban vannak, juj. Egy apró baj van: a weimari Németországban
volt gyűlöletbeszéd-törvény. Be is tartatták, úgy-ahogy. Nem sokat segített.
tovább
Ez az az eset, amikor a magyar képviselők tájékozatlansága kimondottan hasznos. 1. Ha egy biztosító tudja, hogy X hamar meg fog halni, Y meg nem, de mégis köteles azonos díjat szabni, akkor akkora díjat fog szabni mindkettőnek, ami mindkettőt fedezi, tehát az X örököseinek fizetett lóvé felét Y-nal fogja megfizettetni. Igazságos-e ez Y-nak szemben? Illetve: eléggé atombiztosan igazságos-e ez Y-nal szemben ahhoz, hogy előírás legyen?
2. Mindez akkor igaz, ha sikerül ezer százalékig betartatni a GINA-t, vagy amit itt helyette szeretne NCurse. Általában nem szokott sikerülni... Tipikus "társadalommérnöki" tévedés, hogy egy ilyen törvénytől a biztosító vagy a munkaadó hirtelen megvilágosodik, megtér és hamut szór a fejére. Nem fog. Továbbra is ugyanazok az érdekei, csakhogy ezentúl azoknak suttyomban, csavaros, kamu, hátulról-mellbe módon fog érvényt szerezni, nem direkt módon. Ha nem utasíthatja el a génhibás jelentkezőt, majd talál valami más ürügyet. Valamit biztosan tud találni, ugyan má', legyen fantáziánk. Mondjuk, az előző munkahely túl elavult, vagy valami. Nem nagy cucc találni valami hihetően hangzó dumát. Valamit mindig lehet. Jobb-e a munkavállalónak, ha valami kamu okkkal nem veszik fel, mintha nyíltan megmondanák, hogy miért nem?
Azaz: kin segítene ez?
Jobboldalinak lenni nem pontosan ugyanaz, mint konzervatívnak és a magyar pártpolitikához, a "köztársasági-haladók" és "nemzetiek" hideg polgárháborújához is csak mérsékelten van köze. (Mind a kettőben túlsúlyban vannak a baloldali elemek szerintem.) Másról van szó, egy alapvető életszemléletről, de inkább gyakorlati, mint elméleti hozzáállásról.
Jobboldali vagy, ha egy olyan futballmeccset nézve, amelyben egyik csapat sem érdekel túlzottan és (fontos!) egyik csapat sem csal, szabálytalankodik, a nyerésre állóval szimpatizálsz, annak szurkolsz.
Miért? Sokféle oka lehet. Sima seggnyalóösztön, vagy mazochista, szubmisszív hajlam (a dominánsabbak iránt érzett vonzalom) éppúgy lehet mögötte, mint vágyak ("Bár én lennék ennyire sikeres!") vagy egy keményen dolgozó, sikerorientált embernek a sikeresek iránt érzett természetes elismerése, vagy az a racionális felismerés, hogy a magasabb teljesítmény hosszabb távon mindenkinek jó, a vesztesnek is.
Bármelyikről legyen is szó, jobboldalinak lenni annyi, mint tisztelni a teljesítményt, a sikert, a minőséget, a kiválóságot. Jobboldalinak lenni tehát egy gyakorlati kategória, inkább okozat, mint ok.
Megesik viszont, hogy valaki jobboldaliságának egy speciális oka van, a jobboldali gyakorlat mögött egy speciális elmélet van: a konzervativizmus.
A következőről van szó. Milyen más lehetőséged van, mint a nyerésre állónak szurkolni, a fenti feltételek figyelembevételével (egyik sem a "te" csapatod és egyik sem csal)? Hát, vagy a vesztésre állónak szurkolni, vagy pedig nem foglalkozni az eredménnyel, hanem a szebben játszónak szurkolni.
Mind a kettő azt jelenti, hogy valamilyen mérce szerint értékeled a két csapatot, és eszerint a mérce szerint választasz. A konzervatív ember úgy működik, hogy nem érzi magát a legalkamasabbnak arra, hogy mércét állítson fel: abból indul ki, hogy mindenki tévedhet, és a tévedés az életben igencsak gyakori (realizmus). Ebből kifolyólag úgy gondolja, hogy a futball bejáratott, hagyományos, sokszor próbált és jó párszor módosított szabályai és értékelési módszerei (gólok, les, sárga, piros, tizenegyes, satöbbi) meg egy profi bíró, akinek a karrierje, megélhetése múlik a helyes értékelésen, nagyobb eséllyel értékelik a két csapatot helyesen, mint bármilyen más olyan mérce, amit ő a maga eszéből fel tudna állítani. Ez lehet egyfajta alázat, szerénység, vagy lehet egyszerűen egy racionális ítélet, önmagunk korlátainak reális ismerete.
Marx szerint a filozófia radikálisan kritikus gondolkodásmód. Oakeshott szerint a filozófia radikálisan önkritikus gondolkodásmód - mármint persze nem önmagunk önostorozó kritikája, hanem a filozófiának magának az önkritikája, önreflexiója, önkiigazítása. Kb. ez a különbség. Elég nagy, azt hiszem.
"Ismét megtalálták Antall József egykori miniszterelnök Pestújhelyről immár második alkalommal eltűnt mellszobrát." Így kezdődik a hír. Groteszk, nem? "Ismét."

Antall egy másik, I. kerületi mellszobrának sincs sokkal jobb sora: azt
rendszeresen vörös festékkel öntik le.
A dolognak van egy általánosabb tanulsága is, melyet
Antal Dániel remekül összefoglalt: "Én ezt nem tudom nem összefüggésbe hozni azzal, hogy az elmúlt években a rombolás bűncselekménye (...) helyett a közvádló egyszerű rongálásért állította bíróság elé a csőcseléket.(...) Hogy semminek nem lett erkölcsi, jogi következménye."
Ami számomra különösen félelmetes és elszomorító, az az, hogy jobban belegondolva mennyi mindent szimbolizál Antall szobrainak sorsa. Annyi szobor és emlékmű van az országban - a legrosszabbul azonban valahogy mindig az őt ábrázoló szobrok járnak.
tovább
shadai
I 2008.05.06. 01:42
Karl Marx volt az egyik első modern antiszemita. Ma a Kuruczinfó, a Bombagyár és a többi korszerűen antiszemita szájt (irónia) is mind Marx köpönyegéből bújt elő. Igen, kedves antiszemiták: a modern antiszemitizmust is “mi” találtuk ki. Mi kérünk elnézést a tévedésért.
tovább
Ki mondta? Marx, Lenin vagy Hillary?
Ilyen, és ehhez hasonló vicces, szemétkedő, ám mégis igen elgondolkodtató kérdésekre kell válaszolnunk az egyébként rendkívül szórakoztató
The People's Cube kvízjében: "Találd ki, melyik kollektivista mondta, és hogy a Gulág kerítésének melyik oldalán leszel holnap... "
Zseniális. (Ismét Shenpen gyűjtése.)
tovább
Nagyon-nagyon távolról, ahol a hosszútávú tervezés nem a következő pártelnökségi ülésen való leszámolásra készülést jelenti, a dolgok így tűnnek logikusnak.
(ld.
http://www.cato-at-liberty.org-ot ; Shenpen hívta fel rá a figyelmünket)

Az SZDSZ és az MDF már egy jó ideje támogatja az egykulcsos adót, a Fidesz pedig (
összegyúrva a családi adózással) szintén belépett a támogatói klubba. Adott a jelenlegi politikai helyzet: kisebbségi szoci kormányzás. Tehát ha az akarat és az összefogáshoz való bátorság megvolna a többi pártban, akkor meglenne a parlamenti többség is. Ráadásul kommunikációs szempontból mindhárom pártnak különösen jól jönne, ha elmondhatnák magukról, hogy a középosztály/a kizsigerelt nép/a "siker" érdekében már megint mi jót tettek.
(Kép: NÉGYmadár)

/Ron Paul - The Revolution: A Manifesto/
Valami történik Amerikában. Ron Paul mindenféle reális esélyek nélkül vágott neki a republikánus elnökjelöltségért folyó küzdelemnek, a média a kampány során szinte végig tudomást sem akart venni róla, de még így is 35 millió dollárt sikerült összegyűjtenie, ebből
6 milliót egyetlen nap alatt.
tovább
A snookerhez hasonlóan az autósport királykategóriája is maga az élő hagyomány, az ókori fogathajtóversenyek jelenkori kiadása a század elején igazi úri sportként indult.
Május elseje egy szomorú nap. 14 éve szenvedett halálos balesetet Ayrton Senna, háromszoros világbajnok, minden idők legnagyobb F1-es pilótája.
tovább