In Praise of Aristotle I.

Konzervatorium I 2008.04.21. 22:58

Konzervatív beállítottság nem létezik a Filozófus munkáinak ismerete nélkül. Ha valaki az államról alkot képet, beszél vagy ír, Arisztotelész Politikája, Etikája vagy Rétorikája – közvetve vagy közvetlenül – mindenképpen jelen van a gondolatban, a mondatban, a szónoklatban vagy az értekezésben. A konzervatív értékrend és gondolkodásmód megköveteli Arisztotelész világának feltérképezését.

Lakatos Márk írása

A történelemhez való hozzáállásról

 
Konzervatív beállítottság nem létezik a Filozófus munkáinak ismerete nélkül. Ha valaki az államról alkot képet, beszél vagy ír, Arisztotelész Politikája, Etikája vagy Rétorikája – közvetve vagy közvetlenül – mindenképpen jelen van a gondolatban, a mondatban, a szónoklatban vagy az értekezésben. A konzervatív értékrend és gondolkodásmód megköveteli Arisztotelész világának quasi feltérképezését, míg végül lehetőség nyílik e világ fogalmi struktúráinak körbejárására, majd megismerésére. De vissza az eszmetörténeti alapelemekhez: ahhoz, hogy kialakuljon a konzervatív szemléletmód, adottnak kell lennie egy olyan szellemi környezetnek, amely lehetővé teszi, hogy a konzervativizmus, mint fogalom, mint eszme, vagy mint követendő példa, megszülethessen. (A dilettantizmus legmagasabb foka lenne ma azt állítani, hogy egy történeti konstruktum az egyik pillanatról a másikra, dialektikus módon kialakul – de az előfeltételek és azok formációinak leírása nem tárgya ennek az írásnak.) Miért kell Arisztotelészhez visszanyúlnunk – és miért egy értelmezés tükrében? Pusztán azért, mert Arisztotelész világán keresztül megismerhető az a fogalmi alap (nem felépítmény!), melyre a történelmi politikum csaknem egésze épül. Ám ennek feltárásához filozófiai kutatásra van szükség – olyan filozófiai kutatásra, melynek alapkérdése a létre irányul. Térjünk tehát vissza 1922-be, (és most minden ideológiai ballaszttól mentesen) Heideggerhez.[1]

Tárgyköre és megismerési igénye szerint minden múltra irányuló értelmezésnek van nézőpontja (Blickstand) és egy általa motivált nézésiránya (Blickrichtung). Ami a filozófiai problematika számára a tulajdonképpen kutatott tárgyterületet alkotja, a nézésirány határozza meg – a múlt dolgai pedig egyedül ebbe állíthatók bele. A filozófiai kutatásban a „kor” sohasem különbözhet valamely másiktól, tárgya pedig mindenekelőtt az emberi ittlét (das menschliche Dasein), a faktikus élet maga. Az emberi ittlét megértése nem csupán a megállapító módon való tudomásul-vétel, hanem az, hogy annak legsajátabb módján (szituációnk értelmében) és annak számára (eredeti módon) megismételjük.

A történelem kritikája mindig a jelen kritikája: nem azért tagadjuk, mert „hamis”, hanem azért, mert még a jelenben is hatékony anélkül, hogy a tulajdonképpen elsajátított magunkévá-tétel jelenné lenne. Ezért a faktikus emberi ittlét a maga végbemenésével az élet mindenkori konkrét létét már önmagában is vele együtt-időiesíti. Halljunk tehát bővebben az életről. A vita az emberi ittlét olyan alapfenomén-jelölése, amely ó-, újtestamentumi, keresztény és görög-keresztény interpretációként összpontosul. A vita alapvető eleme a gondbavétel (curare), mozgalmasságának jellemzője a faktikus élet világával való tevés-vevés (Umgang). A tevés-vevésben eleven a körültekintés (Umsicht), amely a tevés-vevés tárgyiassága megszólításának (Ansprechens) és megbeszélésének (Besprechens) módján megy végbe. Ez gondoskodást, gondbavételt jelent (Sorge), tulajdonképpeni alanya a gondoskodásra szoruló. A gondoskodásra szorulás az élet önmagától való eltávolodása, a világba való széthullás (Verfallen) – e hanyatlási tendencia csábító és megnyugtató egyben.

A faktikus élet mindig az egyesek élete, az „ahogyan sokan mások is” általánossága. Az átlagember az, aki ténylegesen éli (egyedi) életét – a faktikus életet a senki éli, minden élet neki áldozza gondját. A hanyatlási tendencia, vagyis az élet önmaga előli kitérése mindig a senkinél a legerősebb – úgy nyilvánítja ki, ahogy a halálhoz viszonyul. A faktikus élet tehát olyan létező, amely számára a maga lefolytatása módján saját léte forog kockán, azon a módon van, hogy a halál mindig jelen van számára, a halál, mint a gond tárgya. A faktikus életet élő a haláltól való félelmét a világi gondokba való meneküléssel letudja. [DE! vö. pl. "a társadalmi valóságnak az Evangéliummal való tökéletes és végérvényes megegyezése a történelemben nem tud sikerülni: Egyetlen, mégoly optimális eredmény sem tudja az emberi szabadság és minden teremtett valóság eszkatológikus feszültségét hatályon kívül helyezni.[2] [3] – a hívő keresztény tehát nem faktikus életet él, adott számára a keresztény eszkatológia határtalan biztonsággal járó tudata, vagyis (a tanítás szerint) nem menekül a világi gondokba.] Itt különbséget kell tenni az existentia és a fakticitás fogalmai között. Az existentia a faktikus élet önmaga számára hátralevő léte, amely sosem válhat az „átlagember” dolgává. A tevés-vevésben megnyilvánuló gond tehát az önmagunkkal törődő gond. Ellenben a fakticitásban összpontosul az élet lehetséges létproblematikája. Halljunk most bővebben az életre vonatkozó filozófiai kutatásról.

A fenomenológia Heidegger szerint nem más, mint maga a radikális értelemben vett filozófiai kutatás. A hermeneutika fenomenológiai – tárgyterületét (a faktikus élet létét) fenoménként kezeli. De a filozófiai kutatás önmagában nem más, mint radikális értelemben vett történeti megismerés. (!). [Kedves olvasók, feladvány következik:

 

            p1: (A) A fenomenológia nem más, mint (B) maga a radikális értelemben vett       filozófiai kutatás. (Fenomenológia = (radikális értelemben vett) filozófiai kutatás)

            p2: (B) A filozófiai kutatás nem más, mint (C) radikális értelemben vett történeti   megismerés.    (Filozófiai kutatás = (radikális értelemben vett) történeti megismerés)

            k: Ha A egyenlő B és B egyenlő C, akkor A egyenlő C.

 

Ez így önmagában elfogadhatónak tűnik, a fenomenológia tehát radikális értelemben vett történeti megismerés. Ám akad egy kisebb probléma a második premisszánál: ha a filozófiai kutatás történeti megismerés, akkor mely kutatás NEM irányul ugyanerre? A kérdést idő hiányában nem fejtegetem, de Husserlnél és 1911-1912 környékén kell tapogatózni.]

De mi köze ennek Arisztotelészhez? Heidegger nem késlekedik kielégíteni a tudásvágyunkat. A történelemhez való alapvető hozzáállás tulajdonképpen Arisztotelészre irányuló nézésirány. E kutatásnak a fő kérdése ugyanis rámutatni arra, hogy az emberlét, az „életben lét” miféle létjelleg milyen tárgyiságaként kerül tapasztalásra és értelmezésre? E kutatást pedig teljes fenoménnak kell tekinteni, értelmezni pedig a tárgyára való tekintettel kell. Arisztotelész a tevés-vevés megvilágításának különböző módjait (körültekintés, belátás, odanézés) úgy értelmezi, mint a tiszta, egyáltalán látást adó észrevevés végbemenésének módjait. Heidegger a Nikomakhoszi Etikát veszi alapul: az igazság a helyes ítéletben fordul elő. Az észrevevés azért lehet igaz is, mert az igazságfogalmat „átvisszük” reá, így az mindent úgy állít elő, mint egy vele való valamely rendelkezni-tudást. Vagyis miként a szerszám csak a kézben jut el sajátlagos létéhez, a mű megalkotásához, úgy adatik meg a tárgyak látásbeli amire-je, ahogy ki-néznek.

*

Vajon igazat mondok-e azzal, hogy a helytelen ítélet feltételez egy azt megelőző helyes döntést, ami kizárólagosan arra irányult, hogy előkészítse az ítélet helytelenségét? A konzervatív értékrend és a helyes erkölcs a kérdésre adható egyetlen válasz tudatában határoz. Lehet így is szemlélni a történelmet, a politikát, és önmagában a saját életünket.


Felhasznált irodalom

Martin HEIDEGGER, Fenomenológiai Arisztotelész-interpretációk, ford. ENDREFFY Zoltán, FEHÉR M. István, Existentia, 1996–97, vol. VI–VII.

Iustitia et Pax (Igazságosság és béke) Pápai Tanács: Az Egyház szociális tanításának kompendiuma. III. rész


[1] Következzék Martin Heidegger Fenomenológiai Arisztotelész-interpretációk c. cikkének összefoglalása. (Martin HEIDEGGER, Fenomenológiai Arisztotelész-interpretációk, ford. ENDREFFY Zoltán, FEHÉR M. István, Existentia, 1996–97, vol. VI–VII.)

[2] Vö.: II. JÁNOS PÁL, Sollicitudo rei socialis, 48: AAS 80 (1988) 583-584.

[3] Iustitia et Pax (Igazságosság és béke) Pápai Tanács: Az Egyház szociális tanításának kompendiuma. III. rész XII. fej. 526. 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr51436254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Guild 2008.04.22. 12:53:26

Először azt hittem Arisztotelészről lesz szó, de a második bekezdéstől egyértelmű lett, hogy nem.
Heideggerrel kapcsolatban mindig az motoszkál a fejemben, hogy nem lehetne mindezt egyszerűbben is elmondani (pl. "mikor szembenézünk azzal, hogy meg fogunk halni, a helyükre kerülnek a dolgok" vagy ilyesmi)?
Ha a válasz nem, akkor azért nem, mert olyan magasröptűek a gondolatok, vagy azért nem, mert akkor kiderülne, hogy valójában nem is olyan magasröptűek a gondolatok?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.22. 13:39:52

"Konzervatív beállítottság nem létezik a Filozófus munkáinak ismerete nélkül."
Bocsika, de ez egy értelmességi-filozófusi hübrisz. Jó csomó ember élt már a földön, aki nem is hallott A-ról, sem Heideggerről, de attól még konzervek voltak. Mi az hogy, nagyon is!
Amúgy abban egyet értek, hogy A-t érdemes és illik is ismerni filoszoknak.

Vonatosi Márió · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.22. 17:24:15

Heideggerről - igaz, bonyolultnak tűnik, ehhez hozzá kell szokni. Érdeme, hogy kreált egy teljesen új filozófiai nyelvet, az elemzett írást Natorp Bericht-ként szokták emlegetni (székfoglalónak készült, Natorp helye megüresedett; nem is szerették az akkori szaktekintélyek pont az újdonsága miatt - mindez 1922-ben). Itt még nem olyan tiszták a fogalmak, de a Lét és Idő az elejétől kezdve, figyelmesen olvasva igen világos.
Arisztotelészről - Platónnal és Arisztotelésszel kezdődött a politikai eszmetörténet, és aki politikai filozófiáról (ami igen jól bizonyíthatóan meghatározza még az aktualitást is) írt/gondolkodott, közvetve vagy közvetlenül, ahogy írom, felhasználja az ő fogalmaikat. Persze a történelem átalakította/átalakítja ezeket a dolgokat. Ha államról történeti/filozófiai kontextusban beszélünk, ott először Platón nevével találkozik az ember. Ha demokrácia, akkor Arisztotelész (legalábbis fogalmi szinten). A konzervativizmus fogalmát szépen, nagyon hosszan, de le lehet vezetni a két görögig - és ez úgy releváns, hogy maga az eszme a mai napig kölcsönöz valamennyit Arisztotelésztől. Közvetve, közvetlenül, de kölcsönöz.

___________________________ (törölt) 2008.04.22. 21:09:21

Te, ez kegyetlen jó! Ez Kommentár-szint.

Külön örülök a német kifejezéseknek. Úgy vagyok vele, mint Neumann volt: "Ha valamit elmagyarázok, angolul teszem, mert egyszerű. Ha valamit definiálok, németül teszem, mert precíz. Ha valami új dolgon gondolkozom, magyarul teszem, mert kreatív." Hát, németül még nem tudok igazán folyékonyan, de gyúrok rá, és az ilyesmi inspirál, mert tényleg varázslatosan pontos kifejezések ezek, pl. az Umgang.

Kérdeznék valamit, főleg erről a faktikus életről. Tudod, nekem A.-ből elsősorban nem ezek a kissé elvolt dolgok jöttek le, hanem a kézzelfoghatóbbak, az etika (erények, közép) és a politika (igazságos/igazságtalan rendszerek). Őszintén szólva eddig nem esett le, hogy _ennyire_ filozófus lett volna az öreg. De ha már itt tartunk: vajon valahol ez a faktikus élet c. dolog összevethető-e Heidegger kortársának és "kiegészítőjének", Karl Jaspersnek a dógaival, arra gondolva, hogy "valamiként való lét" (Dasein) és van _autentikus_ lét, amit úgy fogalmazott meg, hogy das Umgreifende - a mindent felölelő v. mindent megértő, mindent átható lét - tudom, ez most eléggé elvont, de vajon van-e olyan dimenzió, ami mentén A. és Jaspers összehozható? Majd később elárulom, hogy ezt miért kérdezem :-)

Vonatosi Márió · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.23. 10:39:01

:)
huh
az a helyzet, hogy Jaspershez nem értek, még annyira sem, mint Heideggerhez. Mindenesetre utánakérdezek, lehet, ez tényleg releváns kérdés...

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása