Realpolitik I.

bazalttufa I 2008.04.21. 18:15

A mindenkitől és mindentől (józan ész?) szigorú távolságot tartó újdondász hírportál egy napon belül önkéntelenül is kétszer pucolta fényesre Miniszterelnökünk kissé megfakult cipőit. Médiatörténeti villámrajt, de nem is ez az érdekes. Az imidzsét bulváros eszközökkel is gondosan ápoló kormányfő lenyűgöző sportteljesítménye  a fenyegető veszéllyel  karöltve egyszerűen megállíthatatlan láncreakciót indított el bennem. Ha a kérlelhetetlen reformer előtt már az antifasiszta pálya sem üres, és félidőben 0-6-os hátrány mellett a csapat egy része dezertált, hogyan hangolhatnánk jobb kedvre a szurkolókat?

Dobjuk le  jól szabott öltönyünket, rendereljünk magunk mellé egy elit osztagot, majd alázzuk le őket férfias kitartásunkkal, végül adjunk keretet a történetnek a ránk fenekedő szélsőséges terroristákkal. Szocialista rambóra vadászik itt a nemzeti vietkong? Usztics Mátyás felbukkan-e a vásznon? Elszabadult a fantázia? Bízom abban, hogy csak az enyém.

ui: Ha én most amolyan nemzeti-vietkong lennék, hokimeccsek környékén keresném a miniszterelnököt. Van olyan érzésem, előbb-utóbb felbukkan majd ott is.


.

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr81435774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cbc 2008.04.21. 21:30:19

Ugyanmá'

A zoom balos portál, elég megnézni az impresszumot. De az is elég, ha valaki előkeres néhány régi Blikket, Storyt 98-02 között, hát hogy ott miket írtak Viktor nyaralásáról, templombajárásáról meg szüléséről, képzelem hányszor kellett a szerkesztőségben felmosni...na szóval hagyjuk már ezt a Gyurcsányozást :)

phaidros 2008.04.21. 21:31:51

Gorgontoa,

nekem a metró után nincs mit mondanom. (o:

phaidros 2008.04.21. 21:32:31

cbc,

Viki most nem aktuális, nem baj? Bölcsen nyugton marad már egy ideje.

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 21:36:26

szerintem szervezzetek egy tüntetést fletó háza elé hogy ne szaladgáljon szabadidejében, az ugyanis az egészséges életmód része, és bármiféle pozitvum vele kapcsolatban sérti a független tájékoztatás elvét. :))))

morpho 2008.04.21. 21:36:53

Azért ti is egymás faszát szopjátok ám elég rendesen.
Ez például isteni:"az áht hiányát tudomásom szerint nem tudták annyival csökkenteni, ami kívánatos lett volna (itt jön a válasz, hogy tényleg nem, mert a gonosz fidesznácikok eltöröltették népsavazással)"

Van azért erre másmilyen válasz is.Az előirányzott hiánycél 2007-ben 6.8% volt.
Ehhez képest 5.5% lett.
Ti akkor most korrektek meg hitelesek vagytok?

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 21:42:40

na a vizitdíj az jó téma. sír a szája mindegyiknek hogy magasak az adók, de vizitdíj nem kell. eltöröltétek: győztetek: ezentúl is az adófizetők nyögik 100%ban még azt is. amiről éger azt hazudta hogy jelentéktelen összeg, most meg sztrájkolni akarnak hogy eltöröltették maguknak. nooooooormális ??!!! 0 öngondoskodás. éljen az a 2 millió adófizető aki eltartja az összes többit ingyér.

is 2008.04.21. 21:43:35

csak a metrohoz szólnék: a metro el van baszva pénzügyileg, de nagyon. de nem a politikusok basszák el. lássuk:

- metróhoz Magyarországon 54 engedélyező hatóság van, Madridban 1. a tisztelt magyar bürokrácia, nem a politikusok, a Szetey-féle teljesítményértékelést nem eszi meg, nemhogy a vízfejét levágják. ezek az emberek, akik fogják az 54 hivatalnál az asztalt, ezek nem politikusok, ezek jó eséllyel a Ti, vagy az ismerőseitek rokonai. ezek rezisztálnak itt is, meg az autópálya építésnél is.
- a Thököly úti társasház megvan, amelyik egymaga másfél évre adott munkát jogászok hadának, mert a másik oldalon volt, akinek semmi nem volt drága, csakhogy szívassuk kicsit poénból, mert nem tetszik a képük? időben, pénzben rengeteg.
- a fúrási meg az állomásépítési szerződéseket nem nézték össze, ebből lett a netto 47millió/nap-os botrány a Közgázos állomásnál. szerződést kötni NEm politikai feladat, ezt kedves szakemberek (jogászok, technikusok, középvezetők) baszták el, de nagyon.

stb. stb. aki szerint a metro elbaszása politikai kérdés, az meglehetősen egydimenziós képpel rendelkezik a világról. ezt a metrot egész Magyarország bassza el, és minden politikai oldal támogatói tevékenyek benne.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 21:44:04

morpho

5.5% Igen. Ezen kívül bármi pozitív?

És egyáltalán nem zavarna a zoom kézséges nyelve, ha nem a függetlenség napja poszterével vonultak volna be a médiapiacra.
Így kackac.

morpho 2008.04.21. 21:46:27

Tufa,te mindent elhiszel?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 21:47:13

gorgontoa,

Saját magadat gyepálod az adófizetős érvvel? A jó k.... annyát a koalának, már bocsánat, hogy több mint 50%-os átlag állami elvonással papol öngondoskodásról! Tudod mit? Vegyenek el tőlem 10%-ot, és akkor majd öngondoskodom. De ha a fizetésem több mint felét elveszik, mondván, hogy a javamra fordítják, akkor a seggem is legyen kinyalva a kórházakban, közintézményekben, és akkor én az "öngondoskodásnak" megfelelő összeget már bőven befizettem!
Jóreggőt, ballerek.

doktorur 2008.04.21. 21:51:26

gorgontoa: elég gyorsan végetért az érvelés. Azt kell gondoljam elfogytak az érvek, és mint látom már csak a személyeskedés maradt.

morpho: azt az 5,5%-ot nem vitatom, ellenben a teljesség igénye okán megtennéd azt a szívességet, hogy az önkormányzatok egyenlegét is hozzácsapnád? Merthogy ez is van ám még, csak azt nálunk nem szokás belevenni. Mer úgy szebb lesz a szám, vagy mi... (ismét csak csendben jegyezném meg, hogy a csökkenés ellenére is a GDP 66%-át teszi ki, ammeg ölég sok, ugye...)

phaidros 2008.04.21. 21:52:27

morpho,

igen, állóra fékezett gazdasággal, drasztikus adóemeléssel. Nézd meg a grafikonokat, mikor szökött fel az államadósság, mennyivel, és miért.

Vizitdíj téma: ne feledjük a sorrendet, ez mindig elsikkad:
1. úgy döntöttek, hogy a háziorvosok, kórházak, és egyetemek költségvetésben rögzített működési költségeiből elvonnak, majd azt a tandíj, stb. bevezetésével, azaz magánhozzájárulásból pótolják.
2. azonban a hozzájárulást nem tüntették fel költségvetési tételként, bevételként, hanem beiktatták az oktatási, stb. jogszabályokba.
3. ezután jött a duma, hogy nem a közös kassza nyeli el a pénzt, hanem majd közvetlenül hasznosítják - így elfogadtatva, hogy kétszer fizetünk, de csak egy szolgáltatást kapunk.
4. utána meg az alkotmánybíróság volt a hülye a baloldali média szerint, pedig az alkotmány kimondja: pénzügyi kérdésekről akkor nem lehet népszavazást tartani, ha az összeg a hatályos költségvetési törvényben szerepel. Túltaktikázták magukat.
5. az ellenzék csak jövő évtől akarta megszütnetni, Sólyom pedig szólt, hogy ha korábbi időpontra teszik, akkor a törvényhozás köteles előteremteni a fedezetet.

Ha a kormányzat szabályosan jár el, akkor nem lehetett volna népszavazást tartani. De mivel ezt nem ismerik be, így marad mindeki más fikázása saját magukon kívül, beleértve az alkotmánybíróságot is.

Szánalom...

phaidros 2008.04.21. 21:59:23

morpho,

ha szereted nézni, ahogy egészséges érzelmű és világképű nők és férfiak egymás faszát (képzavar) szopják, ez a Neked való hely:

blog.amoba.hu/

Ide csak a szopós szájúakat engedik be. (o:

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 22:00:39

Gabrilo, az elvonás 75% ha beleveszed azt is amit a munkáltató fizet be utánad (szuperbruttó). ugyanennyi volt a fidesz alatt is akkor is szar volt az eü most is szar. akkor maradjon is ilyen szar. nehogy már más is fizessen bele.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 22:02:37

morpho

Nem, de az álszent sunyiság tán megérdemli a jussát.

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 22:03:03

phaidros, a vizitdíjjal az elvonás többszörösét kapták vissza az orvosok.az érvelésed már az 1. láncszemnél megbukik. Az alkotmánybróságról csak annyit hogy amíg kimondták hogy nem érinti a költségvetést, addig jelen pillanatban arról mennek a tárgyalások hogyan fogják a ktgvetésből pótolni a viztidíjat.

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 22:03:45

phaidros, a vizitdíjjal az elvonás többszörösét kapták vissza az orvosok.az érvelésed már az 1. láncszemnél megbukik. Az alkotmánybróságról csak annyit hogy amíg kimondták hogy nem érinti a költségvetést, addig jelen pillanatban arról mennek a tárgyalások hogyan fogják a ktgvetésből pótolni a viztidíjat.

phaidros 2008.04.21. 22:03:58

Gorgontoa,

de hát pont hogy szarabb lett, az említett elvonás, és még fizessek is. Még ha az lett volna, hogy aki nem fizet adót, pl. nyugdíjas, munkanélküli,TB-n kívüli, stb... de nem, én is. Engem az nem zavar, hogy neki kell-e nem kell-e fizetnie... engem konkrétan az zavar, hogy miközben eltartom a társadalmat, még jönnek az újabb terhek.

morpho 2008.04.21. 22:04:27

phaidros
Volt szerencsém hozzá.Pont ugyanazt láttam ott is,mint amit ti itt műveltek.
Egyébként felettébb szórakoztató mindkettő.Ezt meg kell hagyni.

phaidros 2008.04.21. 22:05:25

Az, hogy hogyan pótolják, az már az ő bajuk. Várhattak volna év elejéig, és akkor az eredeti, és a már régebben elvont amortizációs támogatást visszaadhatták volna a költségvetés keretein belül.

Amíg arról szól a dolog, hogy hogyan húzzuk le a dolgozókat mégjobban, addig ne beszéljünk öngondoskodásról...

phaidros 2008.04.21. 22:06:01

morpho,

miért, Téged nem moderálunk ki. Ott csak szépet és jót szabad írni. (o:

phaidros 2008.04.21. 22:08:52

morpho,

szóval mi a helyzet az állóra fékezett gazdasággal, és Európa egyik legmagasabb adóterhelésével, a valóban 5.5%-ra csökkentett hiánnyal együtt, hogy VALÓBAN korrektek legyünk, és ne egyoldalúak? (o:

Valamit a koala 6 évével, amikor saját bevallásuk szerint az Őszödi Beszédig nem csináltak semmit, utána meg már csak nem tudtak, és most várhatóan meg is buknak? Érdemtelenül lenne? Kizárólag a Fidesz meg a durva jobboldali média tehet róla?

józan' 2008.04.21. 22:11:25

"gorgontoa 2008.04.21. 21:36:26
szerintem szervezzetek egy tüntetést fletó háza elé hogy ne szaladgáljon szabadidejében, az ugyanis az egészséges életmód része, és bármiféle pozitvum vele kapcsolatban sérti a független tájékoztatás elvét. :))))"

hahahahahahhhahhahahahahaa :(

bírom az idexes fórumozókat,olyan mintha el sem olvasnák amit a másik írt,csak a saját baromságaikat ontják magukból szakadatlanul.

lehet,hogy valóban el sem olvassák?:)
csak a tagekre ugranak,amik lehetnek a következők: orbán,gyurcsány,szdsz,fletó,miép,kóka,vizitdíj,
Jézus

ON:

pont tegnap néztem én is ezt a zoom izét,a naplóban mutatták,mint a GYURCSÁNY ELLENI TERRORTÁMADÁSOK hátterének oknyomozó részlegét.Juj.
kezdek félni :D

minden hétre jut valami:kormányválság,koalíciós szakadás,antiszemitizmus,most meg a TITKOS TÁMADÁSOK utáni oknyomozás...a figyelemelterelő-gépezet megy tovább.

a kérdés az,hogy meddig?

mikor mondja már valaki egyszer,hogy elég?

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 22:12:50

phaidros,a vizitdíj az általad hangoztatott elvonások figyelembevételével együtt is tisztán havi kb 150-200 ezer plusz volt praxisonként. most hogy megszavaztátok hogy el legyen törölve, viszont követelitek hogy az összeg maradjon meg a dokiknál ki fogja ezt a pluszt megfizetni? tisztán és csakis az adófizetők. igen megcsináltad. megszavaztad a magasabb adókat magadnak na meg nekem is. gratulálok!! :)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 22:12:51

gorgontoa,

igazad van, baxi, inkább fizessen duplán az, aki már amúgy is fizetett! Mekkora esze van Fletóéknak meg az eü-népbiztos H. áginak!
Emlékszem, anyám dühöngött, teljes joggal, hogy egy életen át fizette a TB-t, mégis mi a frász karikát képzelnek magukról a szocik, hogy belevágják a képébe hogy "túl kell lépnünk az ingyenesség illúzióján". Milyen ingyenesség??? És a dolog megoldása az, hogy még több bőrt lehúzunk az emberekről?

Amúgy nem sikerült pótolni kb semmit a vizitdíjból, mert ehhez is hülyék. Én speciel a vizitdíj időszakában nem is mentem orvoshoz, ezért csak a tévéből tudom, az milyen is lehetett.
Én mondom, vállalom az öngondoskodást, csak akkor hagyják nálam a pénzt! Vagy-vagy.

phaidros 2008.04.21. 22:13:36

Mi az a "Gyurcsány elleni terrortámadás"?

morpho 2008.04.21. 22:14:45

Engem még sehonnan nem moderáltak ki,ezt nem is értem.
Közgazdasági kérdésekről nincs kedvem irogatni,csak a számok szemet szúrnak.Pártok nevét meg le sem írtam,úgyhogy nem egészen értem phaidros,hogy mit vársz tőlem.

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 22:14:53

józan, így van. ez a blog is a figyelemelterelő gépezet része. ha igaz magyar blog lenne akkor a gazdasági helyzettel foglalkozna ami sokkal fontosabb mint hogy miről ír a zoom. így csak elterelik a figyelmet a nemzethalálról... :(((

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 22:15:56

gorgontoa,

nem, MI nem csináltuk meg. Ők qrták el, nem mi. Ők nem csináltak semmit négy évig. Próbáld meg nálunk családi környezetbe előadni, hogy MI elkúrtuk, asszem a hihetetlenül higgadt édesanyám lelógat az erkélyről - ő tisztességesen fizette az adókat egész életében. Ezek után még azt is a képünkbe vágják a kedves balosok hogy effektíve mi vagyunk a hibások? Akkor mi a tökömnek vannak ők kormányon?

hessler 2008.04.21. 22:16:38

Persze is-re nem reagáltok.
Szerintem neki van igaza.
Valaki végre kimondta a lényeget.
Korábban annyiszor írtam én is erről.
Akkor sem foglalkozott vele senki.
Persze könnyebb dobni egy kis sarat mint vitatkozni a másik érveivel.

phaidros 2008.04.21. 22:17:09

Gorgontoa,

ennél is magasabb adókat, ne ijesztgess már! :D Bár nem emlékszem, hogy mondtam volna Neked, hogy mit szavaztam. A blogomon megtalálod. ;)

De eddig azt hittem, azért magasak az adók, mert a koala első évében elbaszta a gazdaságot, kiürítve az államkincstárat, majd a mi faszunkkal kezdte el verni a csalánt... vagy a Viki tehet róla?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 22:17:24

gorgontoa,

vsz. először vagy itt a blogon, idetaláltál az indexről vagy amőbáról, nem tudom. Vagy csak megint túlórázik a FIB.
De ha kicsit körülnézel, van elemzés a gazdaságról is, asszem épp Bazalttufa tollából. Először nézz körül, utána nyilatkozz.

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 22:18:54

Gabrilo, világosítsd fel anyukádat a biztosítás és a befektetés közötti különbségről.

"Amúgy nem sikerült pótolni kb semmit a vizitdíjból, mert ehhez is hülyék"

ez egy érv? havi 150 200ezres bevétele volt a praxisoknak. amit mindenki fizetett aki orvoshoz ment és nem kizárólag az adófizetők. nehéz felfogni gondolom.

a pénzt meg nem fogják nálad hagyni mert 2 millió ember tart el 8at. az a 8 megnépszavazza pikkpakk hogy te tartsd el őket.

phaidros 2008.04.21. 22:20:13

morpho,

érveket. :)

Hessler,

elsikkadt, bocsi, pótolom:

Is,

a 4-es metró maga politikai emlékmű. 6 milliárdon szarozik a BKV jelen pillanatban, miközben a 4-es 500 milliárdból sem oldja meg Bp közlekedési problémáit, különös tekintettel az agglomerációra.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 22:20:56

Well. Az a baj a zoom-mal, hogy első két nap alatt, amikor indult, máris két benyalást megengedett. Amikor indul valami, akkor kell robbantani, odabaszni, szenzációt tálalni (lásd juj.hu). Aztán később már lehet a pártpropagandát nyomatni, addigra kialakult egy látogatói réteg, aki az egészet rentábilissá teszi.

Viszont még az anyagilag indokolt független napokat is átugrani, kihagyni... hát ez több, mint magas labda

phaidros 2008.04.21. 22:21:07

gorgontoa,

ha elolvastad amit írtam, láthatod, hogy miért tudták egyáltalán megnépszavazni. Ezt bizony a koala baszta el, mert ehhez is hülyék... (o:

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 22:21:43

phaidros, az adók mindig is ilyen magasak voltak, te hol éltél eddig? mennyivel emelték fletóék hogy 75% megy el adóra a szuperbruttóból? 60%al gondolom a szemetek?:)

phaidros 2008.04.21. 22:23:15

gorgontoa,

Ja, hogy mindig ILYEN magasak voltak.
Igazad van, tényleg nem itt éltem akkor eddig. :)

phaidros 2008.04.21. 22:25:36

gorgontoa,

akkor most minden tök jó Magyarországon, gazdaságilag, és a belpolitikában, Gyurcsány jól végzi a dolgát, és az egyetlen probléma a gonosz ellenzék, meg persze a hülye hitelminősítő intézetek? :o

morpho 2008.04.21. 22:28:02

phaidros
Olvasgatva ezt a magasröptű izét,amit gorgontoával nyomtok,valahogy kurvára nincs kedvem érvelni.Ne haragudj.

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 22:28:20

phaidros, nem addig soha nem lesz semmi sem jó amig a fidesz kormányra nem kerül :)

antal.daniel · http://antaldaniel.blog.hu/ 2008.04.21. 22:30:57

"Emlékszem, anyám dühöngött, teljes joggal, hogy egy életen át fizette a TB-t, mégis mi a frász karikát képzelnek magukról a szocik, hogy belevágják a képébe hogy "túl kell lépnünk az ingyenesség illúzióján". Milyen ingyenesség??? És a dolog megoldása az, hogy még több bőrt lehúzunk az emberekről?"

Azt kéne elmagyarázni az édesanyádnak, hogy a felosztó-kirovó elven működő TB járuléka valójában egy adó, amelynek a pillanatnyi befizetése tette ingyenesen elérhetővé az egészségügyi szolgáltatások jelentős részét. 1993 és 2006. között sajnálatos módon ebből az adóból mindig kevesebb folyt be, mint amennyibe a rendszer került, ezért más adókat is ide kellett átcsoportosítani. Tehát úgy kéne elképzelnie a tébéjárulékot, mint a távhőszámlát: addig van meleg a lakásban, amíg havonta befizeti a távhő-számlát.

Innentől csak egy lépés elképzelni azt a helyzetet, amikor valaki 14 éven át minden hónapban kevesebbet fizetett a távhőfűtőnek, mint a számla összege. Vagy befizeti a kamatokat is, vagy kikapcsolják az áramot.

Ha ezt már érti az édesanyád, akkor el kéne magyarázni, hogy most az a helyzet, hogy vagy felemelik a távhő díját, vagy ehelyett más jogcímen, mondjuk díj formájában fizetnek a használók.

Ha már ez is meg van, akkor emlékeztetni szükséges arra, hogy régebben a távhőszámla független volt attól, hogy a házban ki hagyja nyitva az ablakot, folyatja a forró vizet, hiszen a ház közös fogyasztása után mindenki az átlagos mértéket fizette. A vizitdíj befizetése olyan lett volna, mintha egyéni mérőt helyeztek volna az otthonába: a befizetései részben arányosak lettek volna a fogyasztásával, illetve őt és a szomszédját is a takarékosságra figyelmeztette volna minden egyes szolgáltatási egység igénybevételekor. Illetve ösztönöztek volna arra, hogy az emberek ne igyanak, dohányozzanak annyit, ne kenjenek annyi zsírt a kenyerükre, hogy mindig orvosi ellátásra szoruljanak.

Tudom, hogy erős a párhuzam, de szerintem így lehet a legjobban megérteni.

phaidros 2008.04.21. 22:32:43

morpho,

értem, Te e felett állsz. Elnézést, nem vagyok méltó. (o:

gorgontoa,

tehát akkor maradjon a koala, illetve most már csak az MSZP, uralmon, örökké, amíg világ a világ, és éljen az egypártrendszer, ellenzék nélkül, akármit is qrnak el?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 22:34:21

gorgontoa,

milyen befektetés? Elmagyarázzam? Ha az állam vállalja, hogy ő kinyalja az állampolgárok fenekit, csak fizessenek neki sok adót, akkor utána ne jöjjön azzal, hogy látod hogy szar, fizess még többet! Vagy akkor ne vállalja ezeket a feladatokat, és akkor öngondoskodom. De az nem megy, hogy egyszerre elvonok 75%-ot, és még rá is fizettetek! Ugyanazért a szolgáltatásért kétszer... Ha bemész a boltba, és látod, hogy a zsömle 20 forint, majd a boltos közli, hogy fizess 40-et, és tudj különbséget tenni a vásárlás és a befektetés között, mennyire röhögöd képen?

Azt, hogy 2 milla ember tart el 8at, úgy orvosoljuk, hogy a 2 milláról duplán lehúzzuk? Ez aztán a kiváló balos stratégia! Nem az ellenőrzéseket kellene inkább keményíteni? És emellett adót csökkenteni? Hja, tudom, az politikai vudu. Előtte meg ezzel kampányolt a Pojáca.

Meg látom, jön a "gonosz fidesz" kör is. A Fidesznek sikerüt úgy csődbevinnie a gazdaságot, hogy 1% alatt legyen a gazd. növ? Kilövetett szemeket?
Kár, hogy 2002 óta a koala kormányoz, de azért még mindenért a Fidesz a hibás, főleg a Zorbán.

phaidros 2008.04.21. 22:35:17

morpho,

viccen kívül.

1. Elismert elkúrás = szenvedélyes igazságbeszéd.
2. Adóprés megszorítása elkúrás miatt.
3. Gazdaság leállt.
4. De a hiány 5.5%

Ez tényleg pozitívum? És tényleg ne tegyem a 4. pont mellé az első hármat? És erre Neked nincs érved azon kívül, hogy nem akarsz leereszkedni? Ne keseríts el.

józan' 2008.04.21. 22:35:23

meg azért kell pofa egy ilyen cikkhez is

www.zoom.hu/bulvar/antal-imre-es-penz

indulásuk után egy nappal

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.04.21. 22:35:33

Meglehetősen "vicces", hogy még ebből a bejegyzésből is mszp vs. fidesz faszoskodás lett, pedig a zoom inkább a magyarországi mediális állapotok és viszonyok állatorvosi lova; ebből a szempontból maximálisan megértem bazalttufát, hogy szóvá tette a nagy mi-aztán-függetlenek-leszünk beharangozót és a cikkek hangvétele közti különbséget.

Aztán azzal takarózni, hogy de a hírtv, meg a magyarnemzet nem érdemes, mert az egyik ostobasága (avagy nyalása) nem teszi elfogadhatóvá a másikét. Akik szerint igen, azok gondolom a szemet szemért, fogat fogért elvben is hisznek, mert ez a kettő kb. ugyanaz.

Az, hogy valamelyik sajtóorgánum munkatársai bizonyos értékek szerint művelik a szakmájukat (bárcsak látnám már)nem jelenti azt, hogy nyalni kell annak a pártnak, amelyik azt HAZUDJA, hogy ő is azokat az értékeket képviseli.

Ja, tkp. az index valami ilyesmi, meg is látszik a nyitóoldalukon, a cikkeket tele kell nyomniuk csöccsel, fasszal, meg hasonló, kattintásra ingerlő szavakkal, mert ugye a marharépa legelőször arra kattint. Aztán másra talán már nem is...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 22:37:20

adaniel,

csak egy dolgot felejtesz el: édesanyám már befizette azt a pénzt, amiért a szolgáltatást várta. Sokadszorra mondom: alapvetően NINCS bajom a vizitdíjjal. De magas adókkal együtt, járulékokkal, az igenis duplán fizetés.

Persze anyám a hülye nyilván, aki rendesen adózott a tetves komcsiknak is, és most meg nem érti meg az aufklérus jószándékát.

(káromkodik.)

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 22:39:56

Gabrilo, Adaniel gyönyörűen elmagyarázta. olvasd vissza. valamint továbbra is csak ismételni tudom magam 2 millió ember tart el 8at. úgyhogy nem lesz senkinek a segge se kinyalva akármennyit is adózik. az igazság az hogy még több pénz kellene, még több adóbevétel.

phaidros 2008.04.21. 22:41:57

gorgontoa,

s miért nem mernek hozzányúlni a jóléti kiadásokhoz, amik szintén elismerten magasak?

mr. pharmacist 2008.04.21. 22:42:34

valóban, sokkal jobb lenne, ha ötszázezer tartana el kilencésfélmilliót. FIZESSENEK A GAZDAGOK!

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 22:43:21

gorgontoa:

bekapcsolt a szoci papagály-üzemmód? A 2 millió tart el 8 milliót megoldása az lesz, hogy akik eddig is fizettek, azokkal többszörösen kifizettetjük? Vagy csak megint nem értem a macista dialektikát?

crix 2008.04.21. 22:45:39

Urak!
Részem a szkepticizmus: egyoldalúan fikázzuk itt a szocikat. Tudom ők vannak hatalmon, de én ezt már túlzásnak érzem. Szó sem esett Varga Mihály okosságairól. Szóba nem kerül, hogy mi lett az előrehozott választásokkal. Elméletileg (majdnem ELVileget írtam... piha) közeleb vagyunk itt a narancsosokhoz, viszont tőlük sem látunk SEMMIt az egyoldalú fikázáson kívül. A könnyebb út. Semmit nem látok, csak az úgy nevezett "más farkával könnyű verni a csalánt". Legyen előrehozott választás. A másik ún politikai erő (narancs) lever mindenkit apróra. Kerüljön helyzetbe. Kívánom, és a szkepszis oly éles. Na ez kaotikus lett szal osszátok be

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 22:48:04

Gabrilo, a logika az lett volna hogy fizettek volna a nem adófizetők is végre valamennyit. de inkább ti azt akartátok hogy amit ők befizettek volna ahelyett azt is az adófizetők pengessék ki. ez van most. a közteherviselés _hajszálnyi_ kiterjesztését sem támogatta a jobboldal. ezzel szemben itt sír a szád hogy magasak az adók. vicces.

phaidros, biztos féltik a seggüket. de ezzel nálam csak rossz pontokat szereznek. nincs egy kurva párt ebben a kurva országban amelyik hozzá merne nyúlni a jóléti kiadásokhoz, pedig rohadtul meg kellene tenni.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 22:51:07

Aha, akkor teccettek volna a vizitdíjjal párhuzamosan csökkenteni/megszüntetni az eü-járulékokat. Különben pénzbehajtás. Miről beszélünk?
És mégis ki vezette ebbe a helyzetbe a gazdaságot? A háttérből a gonosz Fidesz, nyilván.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 22:51:38

crix,

Én örök ellenzéki vagyok. Ha Orbánék lesznek hatalmon, az ő hibáikon fogok élcelődni. Nem azért, mert hirtelen leftwing fanná változok, hanem mert van saját véleményem.

Mellesleg, ha a konstruktivitást hiányolod a mostani ellenzékből, figyeld csak, milyen törvényhozási offenzíva fog itt kiteljesedni napokon belül..

Ps: Te ugye nem az a crix vagy, akire gondolok?

phaidros 2008.04.21. 22:55:20

Rák,

dettó, akkor majd itt kell hagynunk a konzikat. :)

phaidros 2008.04.21. 22:59:43

Józan,

ebben minden benne van.

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 23:00:12

Gabrilo, te nagyon buta vagy már ne haragudj.

crix 2008.04.21. 23:01:56

De az vagyok :)
Csak nekem nem tetszik, hogy ennyire mélyen túrunk a mindennapi turhába... Különösen fájdalmas nekem Gabrilo, mert amikor nem merül el a gyurcsányozásba, akkor olyanokat ír, hogy arra szó sincs. :(
Szakadjunk ki a bulvárból...
Pipák csőretöltve holnapra...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 23:03:30

"Gabrilo, te nagyon buta vagy már ne haragudj."

Ez aztán az érv!
Bírálom a baloldal megoldási móccerét, tehát nagyon buta vagyok. Kúl. Akkor meg az aufklérus nem volt elég hatékony és nem vagyok elég felvilágosult.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 23:05:29

crix,

Minden, amit elméletben hozzáteszek, összefüggésben van ezzel. Hogy egy patologikus figurát, aki hazudozik, majd ezt elnevezi igazságbeszédnek, össze-vissza b@szakszik a pénzünkkel, tönkrevágja a gazdaságot, és szemeket lövet ki, azt én nem tudom elfogadni semmilyen szinten. Speciel most a kedves idetévedő vérbalosok kezdték el ezen a szinten nyomni, hát sajnos ez ilyen.

phaidros 2008.04.21. 23:06:45

gorgantua,

ha én adózom, és még fizetek is mellé, akkor miért is kell félnem a még több adótól? :)

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 23:08:42

phaidros, azért mert azokat a 300ftokat is az adófizetők fogják kipengetni, amelyek a 8 milla nem adófizetőtől jöttek volna.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 23:09:26

(Egy dolgot soha nem mondanék Gabrilóra. Azt, hogy buta.)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 23:10:22

ne vizitdíjazzunk már egy médiaelemző posztban please. hadd ne írjam már le huszonegyedszerre is a véleményemet.

phaidros 2008.04.21. 23:12:05

gorgontoa,

abból jöttek azelőtt is, mielőtt elvonták volna. És ugyanúgy fizetnem kellett.

Jelen pillanatban én a legfelső adósávban vagyok, a szolidaritási adóval együtt - miért is kéne nekem bármiért is még fizetnem, ezen felül? És akkor most mi lesz, a szolidaritási adómat megemelik még? :D

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 23:13:56

médiaelemző poszt :) haha :) azt hiszitek ha idehánytok pár száz, jobboldali elfogultságtól visító karaktert, az egyből médiaelemző poszt lesz, meg újságrás? :))

phaidros 2008.04.21. 23:14:02

Ok, vissza a médiaelemzésre, morpho amúgy is elfutott. :)

phaidros 2008.04.21. 23:14:53

Igen, szerintünk igen. Ha jól veszem ki, akkor szerinted nem? :)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 23:15:21

phaidros,
az lesz
hogy előbb-utóbb
te is bejegyzel egy dominikai offshore céget
mint én
és 1999998 adózó marad.

Mellesleg én vagyok olyan hülye, hogy ha bármikor bevezetnék a 20% körüli egysávot, már jönnék is vissza adózni.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 23:16:11

inkább médiaelemző
mint vizitdíjelemző

phaidros 2008.04.21. 23:18:20

Rák,

folyamatban van a jövelemforrások kihelyezése nálam is. Gyurcsi mondta, hogy el lehet menni... (o: Jelenleg kurvasok adót fizetek. :(

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 23:18:24

gorgota,

egy jobboldali elfogultságtól visító karaktert másolj ide a cikkből. Mert én egyet sem látok. De nehogy balos elfogultság legyen, mert az nem ér.

crix 2008.04.21. 23:20:13

uhh... Gabriló buta... uargh
az hogy engem lebutáznak, ok, én kocka vagyok nem értek a politikához
gorgontoa ha kikeveredsz a fikaspirálból olvasd el egy-két írását (ahol nem gyurcsányozik) :D

józan' 2008.04.21. 23:20:52

"gorgontoa 2008.04.21. 23:13:56
médiaelemző poszt :) haha :) azt hiszitek ha idehánytok pár száz, jobboldali elfogultságtól visító karaktert..."

a karaktereket te hányod itt öreg

itt folytathatnád:

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9154944&la=78385936

józan' 2008.04.21. 23:20:52

"gorgontoa 2008.04.21. 23:13:56
médiaelemző poszt :) haha :) azt hiszitek ha idehánytok pár száz, jobboldali elfogultságtól visító karaktert..."

a karaktereket te hányod itt öreg

itt folytathatnád:

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9154944&la=78385936

phaidros 2008.04.21. 23:21:23

Bár általában Gyurcsányozik. :D

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 23:21:49

phaidros,

mit nem értesz? a vizitdíj tisztán plusszbevétel volt 100-200 ezer praxisonként havonta. ezt azok fizették akik dokihoz jártak: nem csak az adófizetők. az eltörlésével viszont az adófizetők terhei emelkednek mert csak ők fogják finanszírozni ezt az extra pénzt. mert ha nem akkor égerék sztrájkolni fognak.

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 23:26:27

aki nem vágja hogy mi a különbség egy biztosítás meg egy befektetés között (anyukám X évig fizette a TB-t, hova lett az a sok pénz), aki csődbe vinné az eüt csak azért hogy neki ne kelljen eü járulékot fizetni a vizitdíj mellett mert az már "pénzbehajtás", hanem inkább megszüntetné az: buta. ha akarjátok hülye. válasszatok melyik.

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 23:27:43

józan, igen az a "poszt" semmivel sem különbözik a polidilis tudálékos behányásoktól. köszi a párhuzamot.

phaidros 2008.04.21. 23:28:27

Tán nem kellett volna a régi támogatásokat elvonni, majd utána vizitdíjat úgy bevezetni, hogy nem érinti a költségvetést, csak azért, hogy trükközhessenek az érveléssel, és utána nem kellett volna elveszíteni a népszavazást.

Az adót nekem már akkor is emelték, amikor a kurvasok adóm mellett még fizetnem kellett. Előtte meg akkor, amikor a szolidaritásit bevezették.

De adót nem fognak már emelni, már belebuktak az egészbe. El lehet kezdeni pl. a kisebb állam kialakítását - ugyanis ez volt a reformok másik fele. Ha lenne egy kis vér a pucájukban, elkezdenék leépíteni a jóléti kiadásokat, hisz úgyis veszítenek.

De zárjuk le ezt, szóltak, hogy médiaelemző topic. Meg a magam részéről amúgy is mindent elmondtam ebben a témában, amúgy is lefutott kör. A fő ok, ami miatt buktak, hogy elbaszták, ez van. Nincs rajta mit szépíteni.

phaidros 2008.04.21. 23:29:43

E.L.K.Ú.R.T.Á.K

Na, vissza a témához. :D

Gringo 2008.04.21. 23:31:45

Ezért kár volt blogot indítanod, hogy Magyarország miniszterelnökét és a konkurrens hírportált fikázd.

Gringo 2008.04.21. 23:35:31

www.zoom.hu/belfold/bizonytalanok-orbanban-biznak

És, ha én meg erre a cikkre azt mondom, hohy a zoom benyalt orbánnak, tehát fideszes a hírportál?

Nem bírom az olyan szűklátókörű fajankókat, akik ha nem a szájízük szerinti híreket olvasnak, egyből ellenségnek kiáltják ki a sajtósokat.

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 23:35:59

phaidros, hányszor írjam még le hogy a vizitdíj az elvonások levonásával együtt volt tisztán havi plusz 200-100ezer sokhelyen még több extra bevétel?

másodszor nem elvonásokról van szó hanem egy fix időtartamra X évre szoló eszközbeszerzésre szoló támogatásról amit vizitdíj ide vagy oda megszűnt volna szerződés szerint mindenképp.

elkúrtad. most fizethetjük 8 millió ember vizitdíjját is nem csak a sajátunkét.

morpho 2008.04.21. 23:36:46

phaidros jó voltál,lenyomtad a gorgit.
(Egyébként én titkon neked drukkoltam.)

phaidros 2008.04.21. 23:37:31

Gringo,

igen, kizárólag ezért indítottuk, hogy Magyarország Miniszterelnökét és a konkurrens hírportált fikázd. Több hónapos küldetésünk ebben a posztban teljesedett be, ma este elégedetten fekszünk le.

Helyes meglátásodért cserébe adok Neked egy szöveget, amit tetszőlegesen bemásolhatsz a különböző fikázó blogokba/fórumokba és elküldhetsz a különböző médiák szerkesztőségébe:

"Ezért kár volt blogot/fórumot/újságot/televíziót/rádiót/... indítanod, hogy Magyarország Miniszterelnökét/Köztársasági Elnökét/Alkotmánybíróságát/... és a konkurrens blogot/fórumot/újságot/televíziót/rádiót/... fikázd."

Felhasználható bármikor, bárhol, akkor is, amikor OVI lesz Magyarország Miniszterelnöke. Használd korrektül és becsületesen, protect the innocent! :o)

phaidros 2008.04.21. 23:38:38

gorgontoa,

látom, nem nézted meg a blogomon, hogy mi volt az én válaszom a népszavazásra. Csak csapkodsz...

crix 2008.04.21. 23:39:51

Gringo!

Lehírportálozol-e? :D

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.21. 23:42:07

P..ba. Elszállt a komentem.

Gringo kedves: hogyan is konkurensem nekem (nekünk, by the way) a zoom?

Bármennyire is fosnak tűnik, igazán hízelgő egy több száz millióból épített hírportál versenytársának tekinteni a blogot.

Miniszterelnök meg szerintem bőven kiérdemelte, max nem egyezünk.

gorgontoa elismerem szívós vagy. Más bók nem jut eszembe.

gorgontoa (törölt) 2008.04.21. 23:46:26

phaidros, az a minimum hogy idenyomsz egy urlt ha szeretnéd hogy elolvassak valamit.

states 2008.04.22. 07:21:59

Részlet a mai MH-ból:Post Scriptum: a Zoom.hu, amely megírta, hogy Gyurcsány épsége öt alkalommal is veszélyben forgott, tegnap új hírrel örvendeztette meg olvasóit: Gyurcsány a 2006-os kampány idején lecserélte testőrségét, mert nem tudták végigfutni vele a távot. Közismert, hogy Gyurcsány nagy futó, ez a kedvenc sportja, és egy ízben ötfős testőrségéből ketten rosszul lettek futás közben, a miniszterelnök ápolta őket. Ezután Gyurcsány az őrezred embereit Bagdadot megjárt terrorelhárítókra cserélte, és mindegyikkel végigcsináltatta a "Gyurcsány-tesztet", értsd: felvétel előtt le kellett futniuk a miniszterelnöki távot.

Eddig tart a Zoom.hu híre.

Elolvastam – és eszembe jutott Gyurcsány Ferenc Timesnak adott interjúja. A megjelenés dátuma: 2007. március 2. Vagyis egy évvel vagyunk azután, hogy Gyurcsány lecseréli a futni képtelen testőröket kommandósokra. A hosszú interjúból egyetlen kérdést és választ idézek fel:

– Személyében fenyegetettnek érzi magát?

– Egyáltalán nem. Minden hétvégén fogom a feleségem, és elmegyünk vásárolni. Vagy moziba. Tegnap este egy ír pubban voltam a feleségemmel és pár barátunkkal. Hetente háromszor futok, testőrök nélkül.

Hát igen. Aki állandóan hazudik, mindig elfelejti, hogy mit hazudott legutóbb.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.22. 08:09:41

gorgontoa,

gondolkodtam azon, válaszoljak-e a minősítgetésedre, de inkább nyald ki:((

garázdabillegető (törölt) 2008.04.22. 10:56:13

adaniel · antaldaniel.blogspot.com 2008.04.21. 22:30:57
"Azt kéne elmagyarázni az édesanyádnak, hogy a felosztó-kirovó elven működő TB járuléka valójában egy adó"
Hozzátenném, hogy azt meg az szdszesnek jó édesanyjának kellene elmagyarázni, hogy igaz, amit írsz, de ezért miért kell(ett volna) eladni a tb-t? Nem elég, ha kurva jó, és kurvára jól megfizetett menedzserek kerülnek a Cég élére? Melyik a nagyobb megtakarítás a kurvaország számára: 5% profit kivitele évente a járulékból, egyébből, vagy évi 150 milió HUF az agytrösztnek?


is
2008.04.21. 21:43:35
"stb. stb. aki szerint a metro elbaszása politikai kérdés, az meglehetősen egydimenziós képpel rendelkezik a világról. ezt a metrot egész Magyarország bassza el, és minden politikai oldal támogatói tevékenyek benne."
Jó, neked meg kétdimenziós látásmódod van. Nekem meg 3.4 dimenziós, azaz fraktálszerű:
Nem, nem az egész Magyarország bassza el. Hanem a politikusok és egyéb, a tőkéjüket mindenáron fialtatni akaró, _rosszindulatú/önző_ kapitalisták. :)

gorgontoa (törölt) 2008.04.22. 12:09:02

hoppá, az index is kormánypárti!! jöhet a következő "médiaelemző" poszt gyerekek :))

index.hu/politika/belfold/fideucsap041/

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása