Loxon
I 2008.06.27. 15:03
avagy hogyan játsszunk, és hogyan ne a világszínházban? — lábjegyzetek a poszt- és kommentárkultúrához
Már régóta tervezem, hogy írok Önöknek néhány kéretlen és módszeresebb sort a konzervatív stílusról. Ám az a sajátos érdektelenség, amely a témát körbelengi és mély homályba burkolja, eleddig elvette a kedvemet. Gizikéről nem is beszélve. Most azonban elöntött a priznicekkel és hidegvizes fürdőzéssel is csillapíthatatlan harci hév – nyár lévén pedig utóbbira még hűvös égövi helyzete ellenére is gyakorta kerül sor távoli kastélyomban. A minap megjelent ugyanis megjelent egy cikkrecenzió Lord Shimoda jóvoltából, amely alá a szokásos modorban elindult a kommentálás. Tudják, szomorú módon az a típusú, amellyel kapcsolatban az értelmező szótárban a dögunalom szócikknél kell keresni a pontos referenciát. Engem ez a dögunalom késztetett most írásra.
tovább
Kedves, drága, aranyos MTV, kedves, drága, aranyos sportszerkesztőségek, kedves, drága, aranyos sportriporterek, már majdnem vége az EB-nek, de talán még nem késő szólni, meg lesz még sportműsor bőven, szóval hadd éljek egy szerény javaslattal: tessék már abbafejezni a statisztika szép tudományának a megerőszakolását!
Jó, az sem semmi, ami a politikai szférában zajlik ebben a témában, de a sportriporterek mindent visznek, amit művelnek, az valami olyan durva szodómia, hogy ha valami élőlénnyel csinálnák, abba még Larry Flint is fülig elpirulna. Ha Klose vagy Schweinsteiger gólt lőtt a válogatottban, akkor a válogatott eddig sosem veszített, ez is növeli a mai esélyeiket, hát, kezicsókolom, a nagy büdös francokat.
Tessék már észhez térni. Meg statisztikát tanulni, azt senkinek sem ártana, egyébként. Szóval ez nem így megy, ha a fogadóirodák ezek alapján állítanák be a szorzókat, pillanatok alatt csődbe mennének. Márpedig nem mennek, tudjuk nagyon jól, elég jól megvannak, köszönik szépen.
Szóval. Gondolhatja valaki ép ésszel azt, hogy mondjuk egy 1920-ban lejátszott meccs eredménye (vagy akár az 1920 óta lejátszott összes meccs, vagy a hajuknál fogva előrángatott egyéb obskurus adatok egybeesések) bármilyen, a játékosoktól független, rajtuk kívül álló, objektív módon befolyásolják a most játszott meccs eredményét? Nem. Akkor ne is mondjunk ilyeneket.
És gondolja valaki, hogy ugyanezek az adatsorok valamiféle reprezentatív mintaként szolgálhatnak, aminek alapján megbecsülhető az épp aktuális meccs eredményének várható értéke? Ugye nem. Nem kell magyaráznom, hogy ez körülbelül olyan volna, mintha a Magyar Gárda gyűlésén végzett közvélemény-kutatás alapján készítenénk a választási előrejelzést. Akkor ne is próbálkozzunk ilyenekkel. Köszi.
A brit gyerekek egyharmada túlsúlyos. A valós szám ennél jóval magasabb is lehet, mert a szülők ötöde nem járult hozzá, hogy a gyereke súlyát megmérjék.
Most ezt direkt nem kommentálom - lehet gondolkozni rajta, hogyan kapcsolódik ez ahhoz, amiről általában írni szoktunk. Egy tippet azért adok: Felvilágosodás. Felvilágosodás?!
tita
I 2008.06.26. 07:03
Szívesen időzöm elmúlt idők eseményei között. Elbűvöl a múlt, a sok szépség, a várak, kastélyok, templomok világa. Foglalkoztat a bennük élt emberek sorsa, de szívesen barangolom be képzeletben lakóhelyeiket is. Egy sorozatot bocsátok útjára, kalandozásra hívlak benneteket, fedezzük fel együtt újból ezt a világot.
Ismered-e, kedves Olvasó, Kandra Kabos nevét? Több, mint száz évvel ezelőtt jelent meg tollából tudományos igényű tanulmány a Mátrafüred felett épült várról, melynek neve és egykori elképzelt formája az utóbbi másfél évtizedben a várkutatás szimbóluma lett. Kandra Kabos ( 1843-1905) emlékét régészeti kutatásai, a pogány magyar ősvallás kutatási eredményei, valamint egyháztörténeti munkái őrzik. Az ő tanulmányai szolgáltatnak ma is információs anyagot az útikönyvekhez, egyéb idegenforgalmi ismertetőkhöz.
A Mátra déli peremének egyik legjelentősebb középkori vára Bene vára volt, romjai a ma Gyöngyös városához tartozó Mátrafüred nevű településtől kb 1 km-re északra találhatóak egy andezitbérc tetején. A várbérc keleti lábánál a Csatorna-patak, a nyugatinál a Somor-patak folyik, a vár helyétől délre egyesülnek Bene-patakká . Szent László csodatételét, a Hármas-forrás fakasztását - melyből a Szár-patak, ma Bene-patak ered - egy szép monda meséli el.
tovább
Ültem ma a villamoson (légkondicionált), nyugalomban, és felszállt egy 7-9 éves kölkökből álló társaság, rossz ízlésű 15 éves afroamerikainak voltak öltözve, a kezük mocskos volt, szülő vagy egyéb kísérő nem tartozott hozzájuk. Összesen 4-en voltak. Ketten leültek velem szembe, az egyikük, egy szőke kékszemű csávó pedig hirtelen rettenetes szájjaldobolásba kezdett, valami ilyesmibe (de messze nem ilyen professzionálisan):
Sem én, sem az utazóközönség nem értékelte túlságosan nagyra a produkciót, de az első megálló után még nem szólt senki. Ekkor felbátorodott a második, és elkezdett ő is beatboxolni, meg szövegelni hozzá. Kezdett zavaró lenni a hangerő, meg a stílus, meg az, hogy mindeközben bő nyállal terítették be a körülöttük lévőket.
Ekkor szólt rájuk egy középkorú nő a másik ülésről. Nem értették, mi a probléma. Pedig a nő nem volt sem agresszív, sem erőszakos, nem kurvaanyázott, büdöskölközött, csak elmondta nekik, hogy erre nem kíváncsi mindenki, és ha leszálltak, magukban azt énekelnek, amit akarnak. Még mindig nem értették.
tovább
A Konzervatórium DOBOGÓS helyen van a Mainstream blog kategóriában a szavazás második hetében. Kapkodjuk a levegőket a meglepettségtől, és ezúton is köszönjük a ránk leadott szavazatokat. A helyzet külön öröme, hogy a Reakció második helyen áll, nekik különösképpen drukkolunk. :)
További töretlen kedvű szavazást kívánunk mindenkinek. :)
Loxon
I 2008.06.24. 16:03
Történt, ami történt, az ír urak és hölgyek bizony leszavazták az EU alkotmányos-kontinensegyesítős-egymásraborulós PR-sallangjaitól nagyrészt lecsupaszított Lisszaboni Szerződést. Hallhattuk az euroszkeptikus hangokat, amelyek boldogan üdvözölték az ír „nem”-et. Megkockáztatom, a szimbolikus jelentőségű szavazás sokkal többet tett „Európa” egységéért, mint ezer széleskörű társadalmi vitára bocsátott bizottsági Fehér Könyv. Az új Európa egysége az Unióra mondott ar bith-en kezd épülni.
Szerintem ez baj. Tény az, hogy Uniónak rengeteg hibája van (Caracalla például kiemeli a demokratikus deficitet, Tallián Miki pedig az első-, és másodrangú uniós állampolgárok kérdését). Az Unió – hozzáteszem, talán a ma legjobban működő nemzetközi szervezetként, államszövetségként – reformra szorul. Akik viszont nemmel szavaztak, éppen ezekre a megújítási törekvésekre intettek megálljt.
A Maastrichti Szerződés ’92-es, az Amsterdami ’97-es, a Nizzai 2001-es. 15 tagú Unióról szólnak. Közben a csapat majd kétszeresére bővült, átstrukturálódott, átalakult, a vízfej sokszorosára duzzadt. A most elutasított szerződés 27-ről 18-ra csökkentette volna a biztosok számát (még talán László Kovács von adóügy is parkolópályára), a tanácsi döntéshez 15 tagállam és a teljes eu-s lakosság 65%-t képviselő tagok szavazata kellene 2007-től). Emellett 750 főben maximálta volna a Parlament létszámát (a magyar Parlament ugye 386 fős). Pont azt a nagy, bürokratikus és röhejes állam képét kezdte volna átformálni hatékony és áttekinthető állammá, amely nem csak Tallián Miklósnak, nekem sem szimpatikus.
Ugyan a hangos G8-ellentüntetés, McDonald’s ablakbetörés, vagy egyszerű Kossuth téri fogócska helyett a szavazófülkék csendes magányában utasította el az ír szavazópolgár a nemzetköziséget, mégis az indokok (leszámítva saját kormányukkal szembeni elégedettlenséget) nagyon hasonlóak voltak a második esetben is. Úgy érezhették a mélyen tisztelt szavazók, hogy itten megint rájuk erőltetnek valamit, a legszemetebb, legköcsögebb politikai píárt kapják a pofájukba, amikor ők inkább problémáik megoldását várják. Vagyis hülyének vannak nézve. Bécsben bezárnak a cukrászdák.
Ez igaz volt az Európai Alkotmány esetében, ahol betépett hippinek gondolták a népet, aki összeborul, megszavaz, boldog. A Lisszaboni Szerződés azonban erősítette volna a nemzeti befolyást a döntéshozatalban (a fent említett tanácsi szavazás mellett erősítette volna a Parlament befolyását a döntéshozatalban, egyszerűsödött volna a nemzeti kifogásemelés lehetősége és már egy millió, legalább két országból származó Uniós állampolgár aláírása elég egy népi kezdeményezéshez).
„Kit kell felhívnom, ha Európával akarok beszélni?” – kérdezte annak idején ironikusan Kissinger. Valljuk be igaza is volt, hiszen ma a második pillérrel (Kül-, és Biztonságpolitikai Együttműködés) párhuzamosan ezerféle (de legalább még kettő) hatáskörbe tartozott az amúgy is gyenge, államközi külpolitikai együttműködés. A Lisszaboni Szerződés ezt a kérdést is egységesítette volna.
„Kedves O’Brian úr, szeretne Ön kevesebbet fizetni egy szervezetileg jobban működő EU-ért?” – hangzott a kérdés Írországban. Az összességében pozitív, de változást magában hordozó döntéstől írek megrettentek, mint egyszeri magyar nyugdíjas a svájci indexálás eltörlésétől, és már rohantak is behúzni a nemet – behúzni a megújuló Unión a kéziféket. Én egy kicsit azért sajnálom.
vadnyul
I 2008.06.23. 20:00
Az ünnepi könyvhétre jelent meg kedvenc reakciós szerzőnk egy nem túl régi műve magyarul. Aki még nem olvasta a Heti válasz ajánlóját, itt megteheti, és most adjuk át a szót a szerzőnek:
Fontos belátnunk, hogy a liberalizmus hanyatlása és olykor összeomlása nem feltétlenül, és gyakran egyáltalán nem jelent a demokratizálódástól való meghátrálást. Éppen ellenkezőleg. A parlamentarizmussal és liberalizmussal szakító legtöbb országban létrejött diktatúra vagy féldiktatúra olyan szociális reformrendeleteket és törvényeket hozott, amelyekre a megelőző liberális rendszerek nagyjából képtelenek voltak. Természetesen ezek a fejlemények nagyjából országról országra változtak. ez az egyik, talán a fő oka annak, hogy jobb, ha elvetjük a "fasizmus" kifejezés átfogó alkalmazását - és egyúttal azt is felismerjük, hogy Mussolini és Hitler rendszere újszerűbb, populistább (és több szempontból is) demokratikusabb volt a lenininél és a sztálininál, sőt liberális elődjeinél is.
Jó gondolkodást!
Hans-Hermann Hoppe könyvének (melynek eredeti címe: Democracy: The God that Failed) központi témája a nyugati világ átmenete a monarchikus társadalmi berendezkedésből a demokráciába. A történelmi eseményeket revizionista szemmel vizsgálva, a szokványos magyarázatokat kritizálva és elutasítva arra a következtetésre jut, hogy a monarchia kevésbé "rossz", mint a demokrácia. Vizsgálata során az osztrák iskola hagyományait követve axiómákból indul ki és azokból logikai következtetéseket von le, amelyek könnyebb megértéséhez a kapcsolódó történelmi tényeket is felsorolja.
Hoppe leírja, hogy az emberek közötti együttműködés, a tőke létrehozása és bővítése hogyan csökkenti az általános időpreferenciát. E jelenség segítségével feltárja a modern társadalmakban jelentkező számos hátrányos jelenségnek, mint a bűnözés terjedésének, a viselkedési és erkölcsi normák hanyatlásának és az állam erősödésének okait. Erre alapozva bebizonyítja, hogy a monarchia és a demokrácia egyaránt károsabb az általa "természetes rendnek" nevezett társadalmi berendezkedésnél.
Hoppe egyúttal lerombolja a kis államba vetett klasszikus liberális hitet, és a közös célok elérése érdekében együttműködésre szólít fel a libertáriusok és a konzervatívok között.
A könyv magyarra fordítása folyamatban van: az elkészült fejezetek folyamatosan felkerülnek ide.
Könnyen elképzelhető, mi módon zajlik egy pártportálon a hírfeltöltés. Akolközeli már megy is fel, az ellenoldalé tiltólistás, a relatíve középen álló, de inkább a párt felé hajló meg ,,majdmegnézem, Józsikám, te csak dobd át a linket”.
Ez a módszer alapjáraton működik, hiszen a hardcore rajongókon kívül maximum néha Nyakó István kukkant fel a fidesz.hu-ra, hogy megtudja, melyik nyilatkozatra reagálva lehet egyet orbánozni. Node mégis kódolva van HR-hiba a rendszerben. A pártsajtók publicistái ugyanis meglehetősen buták. Egyszerűek. Tudják, hogy ki belföldön a barát, ki az ellenség, kinek kell nyalni, kit kell ekézni, de ennél nem sokkal többet. Például a külföldi barát/ellenség ismeretlen.
A Fidesz saját honlapján megjegyzés nélkül közöl egy csapnivaló publicisztikát a „nemzetek feletti valami”, vagyis az EU nemrég leszavazott Lisszaboni Szerződéséről. Finoman és úriember módjára átcsusszanva az írás logikai hibáin (Horvátország fel nem vételével zsarolják az íreket), nonszensz végkifejletén (intézményi reform nem kell a hatékony működéshez) egy dolog van, ami – bár a Magyar Nemzet profiljába belefér – a fidesz.hu-n még meleg, nyári, uborkaszezonos napokon sem vállalható.
Pataky István ugyanis magas lováról hisztis nagycsoportosként írja le a fidesz európai parlamenti szövetségeseit, Angela Merkel német kancellárt, és Sárközy francia elnököt. A CSU/CDU (Merkel pártja) és az UMP (Sárközy pártja) delegáltjai ott ülnek abban a néppárti frakciószövetségben, amelynek alelnöke Orbán Viktor.
Kár is tovább ragozni. A publicisztikát olvasás, értelmezés nélkül átvevő szerkesztő kivételével talán mindenki számára világos, hogy nem szarunk oda, ahonnan eszünk. A pártsajtót pedig Pataky Istvánostól el kellene küldeni a fenébe, mert alapjáraton többet árt, mint amennyit valaha is használni fog.
Allogenes
I 2008.06.22. 20:01
vendégszerzőnk írása
"A Konzervatorium blogon néhány hete két részletben jelent meg a “Drogtilalom vs. common sense” című írás, amely a globális drogtilalmi rezsim mint kontroll-mechanizmus kudarcának okait vizsgálta, számba véve annak lehetséges alternatíváit. A cikk bemutatja, hogy nem kell feltétlenül vad liberálisnak lenni ahhoz, hogy valaki felismerje: a jelenlegi drogpolitika igazságtalan és működésképtelen, ezért megérett a változásra – még ha abban eltérnek is a vélemények, hogy milyen irányba kellene továbbhaladni. Az írás nagy vitát váltott ki, a kommentek között számos pro- és kontra vélemény megfogalmazódott, sőt, még válaszcikkek is születtek."
A cikk folytatásáért kattints ide.
A fenti cikkel a Konzervatórium szerzőgárdájának a többsége nem ért, nem érthet egyet, azonban fontosnak találtuk, hogy mivel itt megjelent írásokra reflektál, az olvasók számára informálódás céljából lehozzuk (a szerkesztők).
tita
I 2008.06.22. 13:03
Felháborított engem is az Indexen megjelent, nagy port kavart írás, Zappe Gábor követte el Anyák, húzzatok dolgozni címmel. Eszembe juttatott egy korábbi törvényjavaslatot a női kvótáról, arról, hogy kötelező legyen bizonyos számú nőt betenni a parlamentbe. Örültem annak idején, hogy leszavazták. Már azt is megalázónak és diszkriminatívnak éreztem, hogy egyáltalán bárki fejében megfordul az ilyesmi. Hogy kötelező érvénnyel, darabszámilag meghatározva kerüljenek nők a törvényhozók közé.
Kevés a nő a parlamentben, ez tény. De konzervatív felfogású lévén nem is gondolom, hogy egy nőnek a nagypolitikában lenne a helye, sőt azt sem gondolom, hogy amíg a gyermek pici, egyáltalán munkában a helye. Széthulló családokat látok, kulcsos gyermekeket. A társadalom alapjaiban van elszúrva. Sok nő szívesen otthon maradna a családdal, ha a férfiak eleget kereshetnének, ha visszatalálhatnánk a hagyományos értékekhez, ha ismét felértékelődne a család szerepe. Még nem indultunk el ezen az úton, de szilárd meggyőződésem, hogy valamikor bekövetkezik majd. Mert a jövőt, ha még van a számunkra, a gyermekeink jelentik és életképes felnőtteket csak erős, összetartó, szerető családban lehet nevelni. Maradjon a férfiaké a politika, maradjon övék a sok felelősségteljes munkakör, a vezető pozíciók, én azt mondom. A nők meg ne akarjanak pasik lenni, ha nem muszáj. Mindenki az lehessen, aminek született.
tovább
Találtam egy érdekes cikket. Ez az amerikai (virginiai) farmer pontosan azt szeretné csinálni, amit az értelmiségiek szeretni szoktak: kis családi vállalkozás, nagyon lokális, nagyon organikus, nagyon környezettudatos. És ebben nem a multik, nem a nagy cégek akadályozzák meg, hanem az állam: gyakorlatilag arra kellett, hogy rájöjjön, hogy minden, amit csinálni szeretne, tökéletesen normális, természetes dolgok - gyakorlatilag mind illegális.
tovább