Allogenes
I 2008.06.09. 06:25
vendégszerzőnk írásaMint sok más sztori a történelemben, a drogtilalom is egy termékeny téveszmével kezdődött, akárcsak a kommunizmus. A rabszolgaság eltörléséért és az állam gondoskodó szerepének növeléséért lelkesedő 19. századi amerikai puritánok kiadták a “józan társadalom” jelszavát.
Eredetileg ez nem jelentette az alkohol és egyéb drogok használatának teljes eltörlését a Föld színéről, megkülönböztették egymástól a mértékletes és mértéktelen használat formáit. Idővel azonban a józansági mozgalom maga is megrészegült saját üzenetének ígéretétől, és józanságát elvesztve a teljes absztinenciát állította törekvéseinek középpontjába. A századfordulón minden idők egyik legnagyobb szabású kampányát indították el, hogy meggyőzzék az embereket: az alkoholfogyasztás akár már csekély mennyiségben is visszafordíthatatlan károkat és függőséget okoz, ezért az egyetlen megoldás az alkohol és más drogok teljes tilalmának bevezetése. A tilalomtól nem kevesebbet vártak, mint hogy megszünteti a társadalmi feszültségeket, a bűnözést, a nyomort, a nők elnyomását és a családon belüli erőszakot.
Alkoholtilalom
Amikor álmaik teljesültek és 1919-ben Amerikában szövetségi szinten is bevezették az alkoholtilalmat, Billy Sunday prédikátor a következő szavakkal köszöntötte a Kongresszus döntését: “A könnyek uralma véget ért. A nyomornegyedek hamarosan puszta emlékek lesznek csupán. Börtöneinket gyárakká, raktárakká és iskolákká alakítjuk. A férfiak emelt fővel járnak ezentúl, az asszonyok és gyermekek nevetni fognak. A pokol örökre kiadó marad.” Nagyjából ugyanebben az időszakban Oroszországban a költők egy hasonló boldog aranykor beköszöntét üdvözölték a bolsevikok győzelme után. “Új hajnalra ébredj, Oroszország,” dalolta Majakovszkij. “A fegyházak kapuját törd be, s tíz körmöddel kapard ki onnan, kik benn ülnek meggyötörve.” Ironikus, hogy bár a lánglelkű forradalmárok a börtönvilág végét jósolták, a bolsevizmus uralma soha nem látott bebörtönzési hullámhoz vezetett, akárcsak az Alkoholtilalom az Egyesült Államokban. Mindkét országban megpróbáltak mérnöki pontossággal kioperálni a társadalomból valamit, ami gyakorlatilag egyidős az emberiséggel, amit nevezhetünk civilizációs konstansnak: a magántulajdont az egyik, a kémiai tudatmódosítást a másik esetben. A magántulajdontól mentes világ legalább annyira utópiának bizonyult, mint a tudatmódosítástól mentes világ.
Az Alkoholtilalom szerencsére jóval hamarabb megbukott, mint a kommunizmus, mindössze 14 évig állt fenn (1919-1933), ez a rövid időszak azonban a könnyek és a bűn időszakaként vonult be az amerikai történelembe. Ekkor született meg a szervezett bűnözés Amerikában: Al Capone és társai abból gazdagodtak meg, hogy becsempészték az illegális alkoholt az országba, majd hatalmas extraprofittal eladták a népnek. Mert a nép nem javult meg a tilalomtól, az alkohol iránti kereslet nem csappant. A tilalom előtt és annak kezdeti szakaszában a fogyasztási trendek csökkentek, azonban hamarosan ismét növekedni kezdtek.
A legális ivók és boltok helyett alvilági bűnbarlangokban (speakeasy) árulták méregdrágán a szeszt, a kulturált sörözés és borozgatás helyett a gyors lerészegedést eredményező tömények fogyasztása vált elterjedté. A mérgező anyagokkal felütött szesztől évente több ezer ember halt meg. A hatóságok korrupciója nem ismert határokat, az állam erre úgy reagált, hogy még több hivatalnokot és rendőrt állított csatasorba, akik persze éppannyira korruptá váltak, mint elődeik. A bürokrácia tetemes költségei mellett hatalmas károkat okozott a nemzetgazdaságnak az a tény is, hogy óriási illegális, adómentes jövedelmek keletkeztek az országban. Az emberölések száma hosszú évtizedekig nem haladta meg az alkoholtilalom idején tapasztaltat, pontosabban egészen addig, amíg Nixon elnök meghirdette a drogellenes háborút a 70-es években.
A “nemes kísérletnek” (Herbert Hoover elnök kifejezése) 1933-ban a gazdasági világválság vetett véget, a munka nélkül maradt bürokraták azonban hamarosan új célpontot találtak maguknak: a marihuánát, amelyre 1937-ben szövetségi tilalmat vetettek ki. Korábban az USA fáradhatatlanul küzdött a nemzetközi diplomácia különféle fórumain azért, hogy az alkoholtilalmat kiterjessze az egész világra, majd amikor az megbukott, az egyéb drogokkal kapcsolatban próbálta meg elérni ugyanezt. A II. világháború után az ENSZ keretein belül siker koronázta ezeket a törekvéseket: a három nemzetközi egyezménnyel (1961, 71, 88) létrejött a globlális drogtilalmi rezsim.
A drogtilalmi rezsim utópiája
Az emberiséget a haláltól és a szenvedéstől megváltani hivatott termékeny téveszmék rémuralma nevében halál és szenvedés járt. Az ilyen utópikus téveszmék által befolyásolt rezsimek a társadalom mentális betegségének tünetei, hiszen vajon mi lenne jobb bizonyíték az őrültségre, mint az, ha valaki ugyanattól a cselekedettől mindig más eredményt vár? A kommunizmus valójában nem volt más, mint a tíz- és ötéves tervek hosszú sorozata, az új gazdasági mechanizmusok majd a rájuk adott reakciós válaszok ismétlődése. Ennek során a bölcs vezetők újra és újra a falnak vezették az állam trabantját, aztán azzal magyarázták a kudarcot, hogy nem megfelelő szögben hajtottak neki, vagy nem égett a lámpa, esetleg nem volt jó a benzin. A következő majd sikerülni fog, biztatták az egyre szkeptikusabbá váló tömegeket, a folyosó végén már ott pislákol a fény, csak még húzzuk kicsit szorosabbra a biztonsági övet.
Hasonló jelenségeket figyelhetünk meg ma a drogtilalmi rezsimmel kapcsolatban is. 1961-ben az ENSZ tagállamok azt a célt tűzték ki, hogy 25 éven belül megszüntetik a kokacserje fogyasztását a világon – egy olyan növényét, amelyet Latin-Amerikában már évezredek óta napi szinten fogyasztanak az őslakosok! 1998-ban az ENSZ meghirdette a drogellenes háború 10 éves tervét, és kiadta a jelszót: 2008-ra drogmentes világot akarunk! Hát annyira lett drogmentes a világ, mint amennyire a cucializmust sikerült felépíteni a sztálini tervekkel. Ma, amikor ott tartunk, hogy értékelni kéne az elmúlt tíz évet, az ENSZ drogkonferenciái kísértetiesen hasonlítanak a kommunista párt utolsó kongresszusaihoz, ahol mindenki arról beszél, hogyan javítsunk meg valamit, amiről már régóta tudja mindenki, hogy nem működik. A bátrabbak egy új megközelítésről, az ártalomcsökkentésről beszélnek. Az ártalomcsökkentés valójában egy eufémizmus, annak a beismerésnek az elkerülésére szolgál, miszerint az állam a büntetőjogi tiltással bakot lőtt. Így lett a visszavonulásból “rugalmas elszakadás” a világháború idején, az óvatos piaci reformokból “új gazdasági mechanizmus” a szocializmusban, ma pedig “ártalomcsökkentésnek” nevezik az államoknak azt a törekvését, hogy az illegális drogpiac által okozott károkat visszafogják.
A reformkísérletek azonban rendre elvéreznek az USA ellenállásán. Az amerikai elnökök – demokraták és republikánusok egyaránt – a 80-as évektől gyakorlatilag nem tesznek mást, mint a drogmentes Amerika záros határidőn belüli megvalósulásával etetik a népet. Eközben a drogellenes háború költségei évi 1 milliárd dollárról évi 40 milliárd dollárra (!) nőttek, a börtönnépesség aránya pedig meghaladja a teljes lakosság 1%-át. Míg Európában átlagosan kb. 100 fogvatartott jut minden 100 ezer lakosra, addig az USA-ban 800! A “szabadság földjén” jelenleg a legnagyobb a bebörtönzöttek aránya a világon. És mit értek el mindezzel? Gyakorlatilag semmi jót. Az illegális drogok fogyasztási trendjei jóval magasabbak az USA-ban, mint Európában, a nagyvárosok utcáit pedig elárasztja a bűnözés.
(Folytatás következik!)
