Ültem ma a villamoson (légkondicionált), nyugalomban, és felszállt egy 7-9 éves kölkökből álló társaság, rossz ízlésű 15 éves afroamerikainak voltak öltözve, a kezük mocskos volt, szülő vagy egyéb kísérő nem tartozott hozzájuk. Összesen 4-en voltak. Ketten leültek velem szembe, az egyikük, egy szőke kékszemű csávó pedig hirtelen rettenetes szájjaldobolásba kezdett, valami ilyesmibe (de messze nem ilyen professzionálisan):
Sem én, sem az utazóközönség nem értékelte túlságosan nagyra a produkciót, de az első megálló után még nem szólt senki. Ekkor felbátorodott a második, és elkezdett ő is beatboxolni, meg szövegelni hozzá. Kezdett zavaró lenni a hangerő, meg a stílus, meg az, hogy mindeközben bő nyállal terítették be a körülöttük lévőket.
Ekkor szólt rájuk egy középkorú nő a másik ülésről. Nem értették, mi a probléma. Pedig a nő nem volt sem agresszív, sem erőszakos, nem kurvaanyázott, büdöskölközött, csak elmondta nekik, hogy erre nem kíváncsi mindenki, és ha leszálltak, magukban azt énekelnek, amit akarnak. Még mindig nem értették.
Én eközben azon gondolkodtam, hogy vajon mennyire szabad beleszólni más gyerekének nevelésébe. Aztán arra jutottam, hogy végeredményben egy felnőtt embertársamnak is szólok, ha valami olyasmit csinál, ami nem való az adott közös térbe - akkor a gyereknek miért is ne lehetne felhívni a figyelmét az ilyesmikre. Miután ezt végiggondoltam, én is rájuk szóltam, és valamelyest nagyobb tekintélyem lehetett, mint a másik utasnak, mert elhallgattak és lenyugodtak, és talán megértették, hogy a villamoson mások a játékszabályok, mint a grundon (van még olyan egyáltalán, hogy grund?).
A tanulság az, hogy más gyerekét megnevelni nem tudjuk, és én nem is akarom, de miután az ártatlan csíny (legyen mégoly durva is) és az egyszerű antiszocális prosztóság között van különbség, azt gondolom, ha ez utóbbit látjuk, a higgadt rászólást nyugodtan megkockáztathatjuk. Ha ott a szülő, neki mondjuk. Ha nincs, akkor a gyereknek.
Rosszul nem járhatunk - vagy felfogja, hogy amit tesz, az nem helyes. Vagy bepanaszol a szülőjének, ekkor egy normális szülő azt mondja, igaza volt a bácsinak, és kész. Ha meg a szülő szerint helyes összeköpködni a villamost, akkor ugyan sok foganatja nem lesz a szavunknak, de legalább megpróbáltuk.
Miről szól ez az egész? Arról, hogy mi, a társadalom is küldhetünk visszajelzéseket (kulturált keretek közt) arról: mi az, ami tolerált, és mi az, ami nem a szabaság jegyében elnézhető ízlésbeli eltérés, hanem a közös lét minőségét rontó prosztóság. Sőt, tovább megyek, küldenünk kell ilyen visszajelzéseket.
(Figyelem, nem arról beszélek, hogy agresszív monomániás módjára üvöltözzünk mindenkivel, aki zavar - nem. A jókedvű gyerekcsapatokat meg hasonlókat nem kell piszkálni, természetes, hogy ők egy kicsit hangosabbak, meg szétszórtabbak, mint az átlag utas. Arra kell rászólni, aki a saját korának és elvárható szellemi szintjének megfelelő normákat nem tartja be.)
