Hogy pontosan mikor is kezdődik el a karácsonyi szezon, hogy az ajándékozási-és ünnepi hangulat mikor indul be, objektív módon meghatározható: akkor, amikor megjelennek az aluljárókban és metrómegállókban a különböző karácsonyi dalokat éneklő "családok". Különös érzékenységgel tudják egyesek megállapítani, a "szeretet" és az "ajándékozás" légköre mikor indítja be a magunknál tartott pénztárca ajándékra irányult vastagodását annyira, hogy a szomorú szemek+karácsonyi dalok kombóját "csak egy pár forintal azistenáldjameg" honoráljuk. Miközben mélyen magunkba nézünk, és jaj de bűntudatunk van. Jaj, milyen szomorú, hogy van ilyen is... (Tessék elmenni Ukrajnába, ott van ám csak még ilyenebb is!)
Gondolom mindenki jól tudja, miről van szó. Huszon-harmincéves nő, egy-két-három, tíz éven aluli gyerekével (?) leül a földre. A nő megjátszott, infantilis gügyögő nyávogással énekel, jó hangosan, és jól tarkón vágja az egyébként többnyire fáradtnak, elcsigázottnak tűnő gyereket, ha az elrontja a dal valamelyik sorát. Természetesen mindig csak egy strófa megy loopolva - hogy csak azt az egyet ismerik, vagy
mert az utazóközönség csak azt az egyet ismeri, nem tudom... Kiskarácsony, nagykarácsony... Metrórendőrség pár óránként kidobja őket, aztán visszaszivárognak. Hatósági szigor, az.
Elég sok baj van ma Magyarországon, de talán a legszörnyűbb az, ami sok ezer gyerek sorsa. Az éhező, alultáplált, sokgyermekes családba született, jó részt a felemelkedésre esélytelen, elkallódó gyerekek sorsáról van szó. Snassz volna most elővenni és boncolgatni az arcátlan, 25 éves (a gyermekszegénység ennyi idő alatt úgy szűnik meg, hogy a szegénység marad, a gyerek viszont megszűnik - azaz vagy felnő, vagy éhenhal) Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Programot, Demcsák eftásnő kínos ügyét, kakaóbiztos izéket meg digitális táblákat, a "szegénységpárti" Medgyessyvel kezdődő, immár 6 éve kormányzó szocialista-szabaddemokrata kormány nem túl fényes teljesítményét e téren. Csődnek is nevezhetnénk. Belvárosi és budai érző-és sajgó szívű értelmiségiek "szakmai" programjait, nem is sorolom tovább...
Van ugyebár egy gyönyörű sztereotípiánk: a jobboldali, konzervatív pártok a középosztályt támogatják, "azok kapnak több támogatást közpénzből, akiknek eleve több jutott", érzéketlenek a szegénység iránt, "proliznak", sőt, a piacpártiságot hangoztatókat néha szépen le is szociáldarwinistázzák. Ezzel szemben vannak a drága, kedves, igazságos szocialisták, akik meghallják a kisemmizett
kádári kisember nyugdíjasok és a létminimum környékén-alatt élők sóhaját, és szépen tizenakárhányadik havi nyugdíjjal meg segélyekkel teletömködik a zsebüket. A segélyezés jelenlegi gyakorlatának kontraproduktív voltával most nem akarok foglalkozni. Inkább csak azzal, hogyan lehet a "gyerekeket segélyezni", mit mutat, és mit eredményez a mai gyakorlat. Erről most egy szívtelen, globálkarvalytőke-bérenc szocdarwinista konzi fog elmélkedni. Aki nincs hasra esve attól, ha "ötvenszázalékkalnőttacsaládipótlék". Mert rohadtul nem arról van szó, ki mennyire szívtelen. Hanem arról, hogy ki mennyire hülye és vak.
Kezdjük ott a dolgot, hogy rámutatunk a finom különbségre a "családok támogatása" és a "gyermekek támogatása" között. Ezt
általában össze szokták mosni, és ez nagy hiba. Végzetes hiba. A támogatás alanya és egysége minden esetben szinte vagy a szülő, vagy a család. A gond ott van, hogy a szülőnek vagy a "családnak" (azaz: ismét csak a szülőnek) juttatott támogatás és segély egyáltalán nem biztos, hogy eljut a gyerekhez is. És bizony a "családdal" gond van. Az egyik végletben van a vasárnap tempolmba járó, erkölcsös, munkás, hosszúszoknyás-vasaltnadrágos ideáltípus, a másikon meg a pofont soha nem látott, ultratoleráns, "első füves cigimet a fiammal szívom el" vágyképe. Köztük pedig a valóság. Konziknak azt kéne felfogni, hogy a család nem "szent", libiknek pedig azt, hogy nem csak a szülőknek van joga és szabadsága. Családi adózás,
szavazati jog gyerekszám alapján... Jó volna kicsit utánanézni, milyen szemlélet van az ilyen felvetések mögött, és hogy mi a valóság.
A Kárpát-medencét lélekben állandóan teleszülni akaró, Isten-haza-család tengelyen mozgó fantaszták a valósággal szembesülve elkezdenek prolizni, elhülyültfogyasztóitársadalmazni, szinglizni meg cigányozni (azok nem igazi családok, bezzeg az ő családjuk "igazi család"!), a doktríner, liberális jogvédők meg, miközben családon belüli erőszakról konferenciáznak permanensen, hagyják, hogy a
"szabadság városában", a "liberális városban", akár iskolaidőben is!, kiskorúakat hajtsanak ki az utcára koldulni, a sokadik abortuszon túl lévő tizenéves lány esetében is csak "szabadságról" meg "saját életről", "önrendelkezésről" papolnak, miközben szabadsága meg saját élete, önrendelkezése ("természetesen") csak az anyának lehet... A liberális és a nacionalista ideológia bizony elködösíti az agyakat itt is. Éljen a felvilágosodás, ismét.
Meg nem született ember doktríner, papírszagot árasztó liberálisok szerint ugyebár nem lehet jogalany, de nem kell abortuszkilinka-robbantónak lenni ahhoz, hogy rámutassunk arra a kis finomságra, hogy eltérő országokban eltérő időtől "kezdődik az élet"... Hogy a papíron mi van, az meg tőlünk függ, ellenben a biológiai törvények nem. Ez persze csak annyiban tartozik ide, hogy a mai magyar gyakorlatban nem hogy a magzat, de a gyermek is alig rendelkezik jogokkal. (De kötelezettségekkel és
büntethetőséggel sem.) Vagyis rendelkezik, de alá van rendelve a szülőknek - ami érthető persze, de a dolog büntetőjogi és gyámügyi következménye nagyon is siralmas. A szociális rendszer meg nyomja számolatlanul a pénzt a szülők zsebébe a gyerekek után (gyermektámogatás=szülők támogatása, hiszen "hogyan is tudná ellátni magát a gyerek?"), az szülők pedig itt-ott (minő meglepetés!) a pénzért kezdik el szülni az utódokat. És szintén nem meglepő módon az utód nagyon is utód lesz, mentalitásban és kulturális-társadalmi viselkedési mintákban is.
A szülő a "felnőtt", a maga fullextrás állampolgári jogaival. Ha kicsit rosszul bánik a gyerekével, akkor megteheti, mert mi ahhoz túl liberálisak vagyunk, hogy beleszóljunk, "az ő dolguk", "az állam nem avatkozhat bele", "személyiségi jogok", "szabadságjogok", blabla. A szülők joga. Joga van hozzá. A szülőnek. És a gyereknek? Ő gyerek. A szülő dolga. Aztán négy évente jön a verseny, hogy ki tud magasabb GYES-t meg GYED-et ígérni, ki tudja jobban a "rászorulókat" magához édesgetni. Miközben az igazi rászorulók a gyermekek lennének. Az ő jogaikért - micsoda ellentmondás! - kiállni nem lehet, mert az állam túl liberális és toleráns, vagy pedig kevésbé autoritatív, mint a családon belüli kötelékek. Libiknél az univerzális jogok miatt (ami, mint láttuk, azért annyira mégsem univerzális, a felnőttek férnek csak bele), nackó-jobber-konziknál meg a "család szentsége" miatt. Szépen vagyunk. Ha már abortusz meg magzatok jogai - ha meg nem született ember nem jogalany, vagy csak nagyon absztrakt módon, akkor miért ne lehetne belátni, hogy a "család" fogalma is nagyon sok esetben csupán egy imaginárius egység? Hogy a biológiai kapcsolaton túl nagyon sokszor nincs semmi, ami meg van, az is jobb, ha nem lenne? Ezzel nem a "family values"-t kérdőjelezem meg, azokban én személyesen pl. hiszek, követendőnek tartom: de egy idealizált, célként beállított, megvalósításában kulturális-társadalmi erőfeszítéseken és rengeteg előfeltételen nyugvó családképet nem lehet a gyámügyi, segélyezési törvényi gyakorlatban a valóság elé helyezni.
Ja igen: és hogy mi a magyarázat mindenre - túl az ideológiai droidságon? Miért a szülő számít mindig? Mert a gyerekeknek nem kell a "kegyeit keresni", mert... Na, miért is? Mert nincs szavazati joga, persze, hogy azért. Inkább még egy tizest a faternak csúszós pályinkára, aztán tavasszal meg ősszel majd behúzza az ixet a pógármesterúr neve mellé. Egy-két plusz kis fejfa a temetőben, fiatalkorú bűnöző a javítóban, mit számít az. Statisztika, igen, de nem választási statisztika - nagy különbség! Ki szavazna meg egy olyan polgármestert, aki gyerekcipőket meg bébitápot ad, nem deákferencet? És mi lesz így a helyi elit színvonalú vendéglátóipari egységek forgalmával, amiben neadjisten a pógármester szintén érdekelt? (Városi példákra tetszőlegesen átfordítható.)
A gyámügy egy csőd,
Magyarország igazi szégyene. Miközben minden egyes nap, ha valóban komolyan vesszük, a gyermekek sérelmére elkövetett jogsértésekkel és bűntényekkel telik el sok ezer "eredeti", "vérszerinti" családban, az örökbefogadni akaró, tisztességes, stabil egzisztenciával rendelkező párokat meg
szétszivatják. Az intézetben a gyerek vár a nevelőszülőkre, a nevelőszülők meg egy gyerekre, éveket akár, miközben olyan századrangú és ehhez képest teljesen jelentéktelen dolgokon megy a konzi-libsi ideológiai f...verés, mint a meleg párok örökbefogadási joga... Hahó!!!
A megoldás ott kezdődne, hogy komolyan vesszük a törvényeket. Aztán meg folytatásként a gyermektámogatást elválasztjuk a családtámogatástól. Adunk tejet, kis cipőcskét, ruhácskát, játékot, tápszert, stb., és bár azt is el lehet adni és inni, talán valamivel nehezebb, mint a készpénzt. Támogatást nem adunk "darabszámra". Feltételekhez kötjük. Éheztetés, bántalmazás, stb. esetén gyereket elvesszük. Komoly, rendszeres ellenőrzés. Akár rendőri segédlettel. Ha kell, kimegy az egész rendőrörs, és elhozzák a mocsokból a gyereket. Nem igaz, hogy a gyereknek minden család jobb, mint az állami gondozás: erről azok a tűző napon parkoló autóban megfulladt, felügyelet nélkül játszó és kerti kútba zuhant, kutyák által széttépett, éhenhalt, ablakból kiesett, stb. gyerekek tudnának mesélni, akik már nem tudnak. Vagy akik előtte sem tudtak volna, mert beszélni még éppen hogy csak tanultak. Az ilyen általánosítások, amelyek társadalmi programok alapjául szolgálnak, mindig veszélyesek, és mindig rengeteg áldozattal járnak. A waldorfos, gyermekpszichológusos, tündérmaciszivárványos sarlatánok meg bek........ .
Zéró tolerancia. Ez a kulcsszó.
Ceterum censeo, metrórendőrség mellé gyámügyiseket. Pénzt meg véletlenül se adj a metrós-éneklősöknek. Csak akkor, ha jövőre is ott akarod látni őket. Mert a pénzt te sem a gyereknek adod. Adj ételt vagy édességet - a gyerek örülni fog. De a csokit előtte bontsd föl, és úgy add oda - ne támogasd a "négycsokitegyszázasért"- mozgalmat. És persze ne lepődj meg, ha az "anyuka" ezért (esetleg) anyázni kezd.