crix
I 2007.12.13. 15:26
Van nekünk szép új mr-ünk. Régen Magyar Rádiónak hívták, és ott volt a szentháromság a Kossuth-Petőfi-Bartók. Hallgatottsága gyakran alulról közelítette a nullát. Ugyanis, hiába volt többé-kevésbé igényes adás (nem a beszédhiba-maximalista Farkasházyra meg a kabarécsütörtökre gondolok, bár ott is volt néha vicces, igényes humor). Nincs rá igény – legalábbis akkora, mint a kereskedelmi rádiókra -, márpedig a kereslet határozza meg a kínálatot nem fordítva. Igen így működik a piac. Valahol a nagy magyar állami vízfejben felismerte valaki, hogy úgy is lehet (köz)szolgáltatni, hogy nem feltétlenül kódul arról a köz. Aztán átalakították a Magyar Rádiót, és lett belőle mr. Aztán az történt, hogy bevált. Térjünk itt ki a megújult Petőfire.
Persze, hisz ideális arra, amire kell, háttérrádiózásra. Igazi műsor nem is nagyon van rajta, kivéve a kulturális, az e-műsort (a nettel és környékével foglalkozót), meg egy-két rövidebb magazint. Igen kicsit kiveszett belőle az igazi rádiózás, a komoly műsorok hiányában. Persze igény lenne a szép megszerkesztett felvett adásokra, de azok vagy megszűntek vagy átköltöztek. Ezt hiányolják sokan, de kevesebben, mint akik nem. Nos a váltás - hihetetlen módon - megsokszorozta a hallgatóságot. Főleg persze a fiatalok körében arat. Van aki panaszkodik, a kabarécsütörtök, meg a magyarnóta hiánya miatt, de mondja meg nekem valaki, hogy a mai világban lehet-e olyat amit mindenki hallgat? (Egyébként elérhető a magyarnóta valahol a középhullámon.) Ma már van adás hétfőn a tvben is. Ma a specifikus műsorkészítés az egyedül üdvözítő lehetőség. De ez veszteségekkel jár hallgatóságban és változatosságban. A hallgatottsági adatokból viszont egyértelműen kiderül a váltás tökéletesen célt ért. Mind a Petőfi, mind a Kossuth hallgatottsága nőt.
Persze van az átalakulásnak árnyoldala is. A nagyszerű Hock Zoltán pártja képviseletében igyekszik is az ORTT elé vetni az újoncot, még amíg meleg. Ami lássuk be igen kellemetlen lenne. Csak azt nem veszik figyelembe, hogy könnyűzene a kultúra része. Márpedig a zenei anyag bizony igényes, és nagyjából mentes a kultúrszeméttől. Azon kívül rengeteg magyar zenét adnak, ahol a méltatlanul, sokszorosan hamvábaholt Amorf Ördögök új rajongókat szerez. Vagy az új zenekarok (30Y) szereznek rajongókat. Ez kultúra. Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy Hock úr nem azért esett-e neki, a Petőfinek, hogy hír legyen. Főleg, hogy hír legyen a leginkább megcélzott réteg körében. Nagyon gyanús. Írtam neki, ha válaszol, nem marad el a közlés.
Hock úr „áldásos” tevékenysége különösen károssá válhat, ha támogatásra lel - és miért ne lelne - a kereskedelmi rádiók között. Persze, hiszen miért is ne lobbiznának az új műsorstruktúra ellen. Hisz a váltás óta folyamatosan szívja el a közönséget az összes szennyet ömlesztő üzlet - és nem rádió - elől. Megvan az esély arra, hogy a nagyobbnál-nagyobb, csökkenő hallgatottságú kereskedelmiek összefognak az egy gonosz ellen. Beadják a műsortervüket, ami lássuk be hasonló. Ezzel szemben, a zenei felhozatal nem méltó a kultúra szóra. Ráadásul a reklámok mennyisége is pofátlan. Mellesleg ha mégis sikerül, még mindig ott a lehetőség arra, hogy akkor ne külön rádióként tekintsünk a bűnösre. (Sőt bűnösökre, hisz akkor ugye ott a Bartók is, ami meg aztán végképp zenei adó. Esetleg a komolyzene kultúra, de a könnyű nem? Itt könnyűzeneként még mindig az igényes merítésről van szó nem a mainstream szemétről.) Ugyanis akkor az mr2 a nagy mr része. Nameg ki hallott már olyat, hogy képesek este a másik közszolgálati médiát ajánlani. Pofátlan reklám!
Nem fogytak ám el olyan könnyen a kultúra kerékkötői. Ott van még a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága, persze bele kellett kötni a logókba. Persze lehet hibát találni, hiszen csináltak valamit. Nekem sem tetszik, hogy nem magyarok tervezték. De erről a társaságról (MATT) soha nem hallottam, holott ismerek néhány grafikust. Gondolom kellett nekik a hír, hogy felkerüljenek az indexre. Van is komoly 36 tag. (Feltört a gúny. Ezek még az MDF-nél is kevesebben vannak. Tervezőgrafikus szövetség és a weblap olyan struktúramentes, hogy még. Nem megy firefox alatt rendesen, meg a fontkezelés is „aggályos”. Nécsak lyukas a suszter cipője.) Szóval jött ez a komoly névtelen társaság, és kritizálnak. A kritika igen elvont, és elég támadó hangnemű. Persze hír lett belőle, ez nekik jó. Sem előtte, sem később nem hallottam semmilyen felzúdulásáról a MATT-tól. Holott rengeteg ízléstelen logóval és arculattal találkozunk nap, mint nap. Nagyon várom tőlük az építő kritikát.
Aki még ezután a rengeteg felháborító szemtelenség után is képes az MR2 Petőfit hallgatni, látogasson el az oldalukra, és támogassa...