Gabrilo
I 2007.12.21. 18:11
Egy ideje készülök arra, hogy röviden reagáljak az EU újabb egyezményére, amiről már itt is tettünk említést. Ismét előbújt belőlem a politikai szkepticizmus. Lehet mondani, hogy egy konzervatív blogon ebben semmi meglepő nincs. Mit mondjunk, mit mondhatunk erre a jelenségre?
A hazai baloldaliak és liberálisok meglehetősen nagy sikerrel hitették el az emberekkel, hogy az USA-ban a polgárháború a rabszolgaság kérdése miatt folyt, pro-és kontra. Természetesen a dél pro, észak kontra. És nincs olyan jóérzésű ember, aki ne azok mellé állna, akik ellenzik a rabszolgaságot. A valóság ennél kínosabb. A déli államok ugyanis a központi hatalom ellen küzdöttek, nem a rabszolgaságért. Akármilyen meglepő is, a központi, egyedüli hatalommal szembeni gyanakvás konzervatív jelenség (és ez a leghangsúlyosabban épp az angolszász konzervatív hagyományban jelenik meg).
A konzervatív politikai szkepszis azt is jelenti, hogy gyanakvóan szemléljük azokat a folyamatokat, amelyek a történelmet egy egyenes vonalú, egyirányú haladásnak tekintik, melynek végén ott van egy meghatározott telosz, mellyel mind a történelemnek, mind a gondolkodásnak vége van, nem lesznek többé nagy kérdéseink. Kérdéseink csak azzal kapcsolatban lesznek ezen teleologikus irányzatok szerint, hogy mennyibe kerül a tej meg a kenyér (és természetesen, ha elértük az immanens eszkatont, ez sem lesz igazából probléma).
A teleologikus gondolkodás egyik legfontosabb figurája a gondolkodástörténetben Szent Ágoston. A probléma csupán ott van, hogy ő a progressio-t egy, a látható történelem mögötti transzcendens teleologikus folyamatnak tekintette, ez a világi történelemre nem vonatkozott. Ám az ágostoni progressio ötlete a modern, szekularizált történelemfilozófiában természetesen e világi, immanens. A filozófiának a feladata ezért nagyon is gyakorlati, sőt, aktivista lesz, a dolga az, hogy a teloszt minél hamarabb elérjék, hogy a Földi Mennyország megvalósulhasson. A világszellem önmagára ismer.
Ne legyenek illúziónk, az EU transznacionálissá válása mögött is ugyanilyen khiliasztikus várakozás, és haladásmítosz áll. Egyesíteni Európa nemzeteit egy nagy állam alatt, mindenki európai polgár lesz. A kérdés az, örömmel fogadjunk-e egy ilyen nagy volumenű központosítást? Mert ez az. Szubszidiaritás elve kilőve (?). Ennek most nincsen olyan ideológiai színezete, mint a nemzeti-és nemzetközi szocialista központosításoknak volt, és emberek sem halnak meg miatta. Ettől még föl kell tennünk a kérdést: vajon az EU benevolenciájában mennyire bízhatunk? És nem jobb-e a központi hatalommal szembeni szkepszisből táplálkozó fékek és egyensúlyok struktúrája, elkerülendő a túlzott központosítást – amit aztán ki tudja mire használnak föl? Mégis mi garantálja, hogy ebből nem lehet zsarnokság?
Persze nem akarom az ördögöt a falra festeni, és nem kívánom még csak hasonlatosnak sem nevezni az EU-t a XX. századi diktatúrák központosításaihoz. Csupán a szkepszisemnek kívántam hangot adni.
Tényleg egy véges történelmi haladás végének kezdetén vagyunk, mely vég azt jelenti, hogy egyetemessé válnak az „emberi jogok”, mindenki szabad lesz és egyenlő, vége lesz a történelemnek? A nagy kérdések eldöntettek, mindenki húzzon haza?
All roads lead to Rome.
