vadnyul
I 2007.12.23. 20:16
Vegyünk elő egy ásót. Nézzünk körül a sufniban, a szerszámoskamrában, a túlélőfelszerlések között, mindegy. Csak ásó legyen. Bármilyen megteszi. Lehet régi rozsdás, újabb, amin még ott a kerti föld maradványa, nehéz honvédségi, vagy a legújabb könnyű, alumínium-kompozit csoda.
És kezdjünk neki ásni,
keresztül a karácsonyunk napjain.
Az első ásónyommal áttörünk a felszíni csillogáson, a feldíszített utcákon. De tovább - át a bevásárlóközpontok forgatagán, a legújabb- és csak most akción, a rohanáson,
tovább - keresztül a készülődésen, takarításon
ajándékok tervezgetésén, (örülni fog neki?),
a szokásos adakozáson,
az éjféli misén / karácsonyi istentiszteleten.
Majdnem megtaláltuk. Az utolsó mozdulat lyukat üt egy üregen. Állatok, néhány ember, pislákoló tűz. Ha megszokja a szemetek a sötétséget, és jobban körülnéztek egy újszülöttet és családját látjátok. Még csak nem is puritán, hanem nyomorúságos körülmények. Mert nem jutott hely nekik a szálláson. Erre rakódott mindaz a gond, öröm, csillogás, amin keresztültörtetek.
A szeretet ünnepe - az Isten emberré lett, hogy mi Isten gyermekei lehessünk.
Boldog karácsonyt!