Gabrilo
I 2008.03.21. 11:48
Egedy Gergely legutóbbi cikke az MDF-ről ihletet adott, hogy elővegyem újra a jelenlegi kedvenc témámat, a honi jobboldal, a konzervativizmus és a posztkommunizmus viszonyáról szólót. Mi határozza meg azt, mi a jobboldal? És azt, mi a konzervativizmus? És mi a jelentősége a posztkommunizmusnak ebben a kérdésben? És utóbbinak mennyire van jelentősége? Kicsit szórakoztatlak benneteket még ezzel, mert az jó. (Továbbá részben belső vita is folyik erről, kíváncsi vagyok a "nagyérdemű" véleményére is - pl.
Tallián kolléga véleménye eltér az enyémtől.)
Amikor elkezdődik a civakodás a konzervatív jelzőn (én kicsit jobban mint te, az semennyire, az balos és piacos, ez jobbos és kádárpista, stb.), két nézet csap össze: az egyik keres valamiféle absztrakt szabályrendszert és tulajdonsághalmazt, ami alapján a konzervativizmus körzővel-vonalzóval körülhatárolva beazonosíthatóvá válik, a másik pedig igyekszik a konkréthoz ragaszkodni. Én úgy gondolom, az utóbbi álláspont vezethet el bennünket valami megoldás-féleséghez. Az, hogy Magyarországon mit jelentenek ezek a jelzők, csak az adott, konkrét viszonyok és jelenségek alapján határozható meg - ellenkező esetben vakvágány lesz az eredmény, és nyitva áll az ajtó ahhoz, hogy a posztkommunizmus legfőbb jellemzője - valóság/igazságvesztés (by Mezei Balázs) - abszolút téves következtetésekhez vezessen bennünket.
Akár tetszik nekünk, akár nem, akár akarjuk, akár nem, ma a bal-jobb határvonal egyik legfőbb építőeleme még mindig a (poszt)kommunizmushoz való viszony. A balon ez a viszony barátságos, utóbbit ápolgató, dédelgető, a jobbot pedig az ezzel való szembeszállás jellemzi. Félreértés ne essék: önmagában az, hogy "mi szembenállunk a poszkomcsi örökséggel", kevés. Ahhoz, hogy legyen megfelelő jobboldali politika, kicsit több kell. Úgy is mondhatnánk: a posztkommunizmussal való szembenállás szükséges, de nem elégséges feltétele egy helyénvaló jobboldali politikának. Engem azonban jelenleg a szükséges foglalkoztat; a kérdés az, lehetséges-e enélkül jobboldali, vagy konzervatív politika ma Magyarországon? Továbbá az, hogy ugyan elképzelhető konzervativizmus jobboldaliság nélkül (elméletileg), de Magyarországon ez a képlet létezhetik-e (gyakorlatilag)?
Szerintetek?
Immár sokadik éve (2004 óta különösen) van abban az érthetően kínos helyzetben az MSZP vezette kormány, hogy a nemzeti ünnepek alkalmával újra-és újra valahogyan pozitív módon viszonyulnia kell a "nemzeti kérdéshez". Ebből rendre valamiféle bűntudat érthető túlkompenzálása lesz, szörnyűséges eredménnyel. Szociéknál valamiért úgy gondolják, hogy nemzeti ünnepek alkalmával az oldschool darutollas horthystáknak kell engedményeket tenni. Kombinálni azt a "progresszív kultúrát", ami a kőszadeszosoknak is ciki, valami olyannal, ami már Torgyánnak is gáz. Oláh Ibolya a Lánchíd tetején aug. 20-án, emlékszünk még? (Geszti huszáros prodzsektje, a Szent Korona is lehet cool, megvan?)
tovább
Gabrilo
I 2008.03.13. 23:13
Az utóbbi napok vitái a blogon elgondolkodtatók voltak. Mert miről is szól a "konzervatív" címke körüli feljhajtás? Ez küzdelem, méghozzá a címkéért.
Hovatovább, ez azoknak a küzdelme - elsősorban - akik "szintetizálni" akarnak. A dolog lényege ugyanannak a szar terméknek (posztkomunizmus mondjuk?) az újracsomagolása. A honi balliberális oldal elsődleges célja az összes, valamelyest tiszteletnek örvendő politikai megjelölés saját oldalára írása.
Nem volt ez mindig így: a szocializmus évei alatt keleten, és a "progresszió" kereszteslovagjainak küzdelme révén nyugaton a konzervatív megjelölés konnotációja egyértelműen negatív volt. A konzervatív az, amelyik vagy az avítt, régmúlt, meghaladott intézményeket, hagyományokat védi, vagy az, aki egy régmúltba tekint vissza, amely valójában kín és szenvedés volt - és vagy tudatlanság, vagy erkölcstelenség (rasszizmus, előítéletesség, stb.) okán védelmezi a régit, a "reakcióst", szemben a benevolens haladárokkal.
A század végéhez közeledve ez mind nyugaton, mind keleten megváltozott: a szocializmus megbukott, és nyugaton a progresszió is erőteljes vereségeket szenvedett (noha csak a praxis területén, az elméleti hegemóniája megmaradt). Mindezek után elkezdődött a "konzervatív" címke megszerzésére indított küzdelem. Kezdetben a baloldal azért próbálta meg használni ezt a jelzőt, mert a "meglévő megtartására" hivatkozott - esetünkben azonban ez a szocialista rendszer-és társadalom megőrzését jelentette. Ezt a meccset bebukták, mert egy olyan megőrzésének védelmében érveltek, melynek létrehozása a meglévő lerombolásával kezdődött.
A mostani mérkőzés ilyen szempontból "új" (egyébként egyáltalán nem az). A cél bizonyos elvek megtalálása a konzervatív eszmeiségben, azoknak pillanatnyi érdekekhez való hozzáigazítása, és különböző politikai cselekedetek ezekkel történő alátámasztása. A cél az "eladhatóság".
A posztkommunizmus kérdéséről már
elmondtam a véleményemet. Mindeközben azt is elmondtam, kiket tartok eme örökség hordozóinak/védelmezőinek. Ha ez így van, akkor a konzervatív címke "fluiddá" tétele, és az erkölcsi relativizmus kampányeszközként való használata (ezek sem jobbak, mint amazok, stb.) ennek a gyakorlatnak részei.
Ha mi szakítani kívánunk ezzel az örökséggel, akkor állást kell foglalnunk. Ez az állásfoglalás pedig azt jelenti, hogy a jelenlegi balliberális kormánykoalíciót ennek az örökségnek részeként szemléljük - ennek következményeként elutasítjuk azt.
Ha ezt nem tesszük meg, mást sem csináltunk eddig, mint hozzájárultunk serényen ahhoz, hogy a "szintézis" létrejöjjön: folytatódhat a posztkommunista erkölcsi relativizmus gyakorlata.
És mi ezt nem akarjuk (?).
Egyik törzsolvasónknak, Vendée-nek ajánlom
ezt a posztot, és persze minden Konzervatórium olvasónak, előző posztom folyományaként.
"Olda" baloldali (inkább MSZP mind SZDSZ, sőt - ennek van jelentősége, ha megnézzük az
Újgen blogon látható MSZP-vel kapcsolatos véleményeket, ezt most nem vezetném le), és sokszor idegesített már fel meglehetősen elfogult posztjaival és kommentjeivel (pláne kommentezőivel (o: ), és nagyon sok mindenben nem értek vele egyet, mégis a Google Reader-emben van a feedje.
Az ajánlott írásban mi az, amivel egy jobboldali VAGY konzervatív általánosságokban nem érthet egyet? Az, ami ott van, az a "hülyeorbán", "ordibáló törpe" mögötti gondolatok. A "mindenképpen választani kell valamelyiket, ki kell állni valami mellett" mögötti gondolatok, amik teljesen másról szólnak, mint ami akármelyik oldal működésének végeredménye.
Létező jelenség a pártok, ideológiák, brancsok mentén való csőlátás.
Legkönnyebben magunkat, saját érzéseinket vizsgálva ismerhetjük fel. Tünetei: a mindig kéznél lévő, az AZOK minden bűnét tartalmazó részletes leltár, ezek taglalásakor mély felháborodás, utálat, esetleg gyűlölet érzése.
A cső viselését különösen kényelmessé teszi, hogy az indokok, érvek tetszőlegesen vál(t)ogathatók, attól függően, hogy mivel szemben, mi mellett használjuk - olyan sok van belőlük, hogy nem feltűnő, hogy szinte ugyanazokat az érveket használjuk pro- és kontra.
tovább
Tory
I 2008.03.12. 06:30
A hosszú távú növekedés fontosságáról írtam korábban, de szándékosan nem említettem, hogyan is dől el a hosszú távú növekedés. Pedig a választás nem triviális. Egy ország ugyanis nem választ, nem dönt.
A választás nagymértékben a döntéshozó elit kiváltsága és felelőssége. Még a legjobb demokráciában sem közvetlenül a nép dönt: a nép a legjobb esetben is az elit által kínált alternatívák közül dönt – ami jókora szerepet ad az alternatívák prezentálóinak. Ezért kell, a növekedéssel mellett az elit szerepéről is beszélni.
tovább
Ezzel a posttal hagyományt teremtünk, természetesen.
Az aktív teljes jogú szerzőink feliratkoztak egy belső nem publikus levlistára, mely meghívásos alapon működik. A levlistánk naponta jobb időkben 50-100 körüli levelet termel, és azt vettük észre, hogy számos téma egymás közt marad kibeszélve, és nem lesz nyilvános, nem mindegyikből lesz új post. Számos levlista levél ötlet szintjén marad, némelyik pusztán egy ajánlott link, de vannak beszélgetések, melyek láncba fűzve egy teljes témát adnak ki.
Úgy döntöttünk, hogy néhány levlista témát publikussá teszünk. Ezek a bejegyzések mától a "
levlista" tag alatt lesznek elérhetőek, sokkal interaktívabbak és töredezettebbek, mint az egy szerző által írt bejegyzések. Alapvetően beszélgetések egy témáról, mely reményeink szerint hasonlóan beszélgetésre késztetik az olvasókat is. A bejegyzés fogadtatásától tesszük függővé, hogy továbbra is közzéteszünk-e kallódó témákat a levlistáról, és egy ilyen személyesebb jellegű beszélgetésben tárgyaljuk ki.
Az első téma a
Vatikán által meghatározott modern kori új 7 főbűn. (az eredeti Shenpen által
linkelt cikk a Telegraphban szerepelt).
A postot kerekasztal-beszélgetéssé szerkesztettük, az első levelet Shenpen küldte, így a beszélgetést is ő kezdi. A beszélgetés résztvevői:
Carlos77, Egyiketsem, Gabrilo, KirályRák, Shenpen, Tallian.Miklos és Vadnyul.
tovább
A felsőoktatás reformra szorul. Lassan mondom, hogy Magyar Bálint is megértse: re-form-ra. Nem pedig fűnyíróelv, előkészítetlen koncepció alapján kivetett pénzbeszedésre, aminek felhasználására nem vonatkozik semmilyen lényegi előírás. Racionalizálni kell az államilag finanszírozott szakok keretszámait (fontos, hogy nemcsak a diplomák piaci értéke, hanem a társadalom szempontjából való hasznosság alapján is – vö. marketing és óvodapedagógus szak). Valódi teljesítménymérést és az azt alátámasztó, helyesen alkalmazott indikátorrendszert kell kiépíteni. Rendes, emberi ösztöndíjakat kell adni, hogy a legjobbak tudjanak este a mekis meló helyett pihenni, hogy másnap élhessenek a tanulásnak. Felül kell bírálni az állami tulajdonú intézmények gazdálkodását. Meg talán nem kellett volna szétverni a felvételi rendszert, hogy aztán minden évben változtassanak rajta. Persze, külső forrásokat is kellene bevonni: például a magánszférából (lásd Műegyetem), vagy akár a rosszabbul teljesítő hallgatóktól is (azonban ez utóbbinak alaposan ki kellett volna dolgozni a feltételrendszerét)
Ha a kormány a fentiekből bármit is megvalósított volna, vagy legalább lépéseket tett volna a fenti irányokba azt mondhatnánk, hogy tényleg megindult egy reform. Így viszont csak pénzbeszedés folyik.
tovább
Ritkán ajánlunk blogbejegyzést, de az idei év egyik legnagyobb gyöngyszemét kár lenne kihagyni, és bár tudom, hogy már régebbi bejegyzés, mégis én most olvastam csak.
Kormányzás magyar módra.
Az egészségbiztosítási rendszerről zajló vitában kevés kivétellel kritikán aluli érvek röpködtek. Ha a reform első számú szakértője és szellemi atyja, a kilépési záradékot lényegtelen jogi apróságnak tartja, és egy
Váncsa István a a kórházi TV képátlójában találja meg a probléma gyökerét, ott komoly bajban vagyunk. Néhány szakértői vélemény kivételével a magánbiztosítói rendszert elutasítók érve sem volt éppenséggel meggyőző. A törvény ellenzői valójában nem a törvényt, már a magánbiztosítói rendszer gondolatát is ellenezték, így a vita során a törvény és az előkészítő munka hiányosságai éppúgy mellékessé váltak, mint a törvény lehetséges nem kívánt következményei.
tovább
„This is Spartaaaa!” – kiáltja 300 mindenre elszánt forint (beutaló nélkül 1000, beutalóval meg ugye 600), ahogy végiggördül vizitdíjautomata járatain. „Ezek eladják az egészségügyet, 300 forint a júdáspénz” – jobbról így szólnak, balról pedig éljeneznek büszkén: „Hát igen, ez az egészségügyi reform, ez a nemzeti politika”. Pedig egyik sem.
A vizitdíj és a kórházi napidíj olyan, mint az iraki háború: egy kivételesen barátságosan kezelt eszköz. Ha nem, vagy nem igazolhatóan váltja be az eredetileg hozzá fűzött reményeket, nosza, új, tágabb, absztraktabb értelmet keresnek neki alkalmazói. (Egyébként az ellenzék büszke asszisztálásával.)
tovább
Olyat mondok, kedves Nép, amit nem is hittél volna: egy hét múlva, amikor a tévé előtt izgulva csodálhatjuk Baló György gyöngyöző homlokát, amint az exit poll eredményeket, és a fokozatosan érkező híreket ismerteti, nem lesz apokalipszis. Bizony, magyarok, ha nyernek a nemek, attól még ugyanolyan szar, és relatíve versenyképtelen marad az oktatás és az egészségügy, mint amilyen most. Ha nyernek az igenek, nem fog Gyurcsány lemondani, és nem kiáltják ki Orbánt miniszterelnöknek.
Aki elhiszi, hogy van közvetlen összefüggés a tandíj és a magyar diploma általános elismertsége, a vizitdíj és a minőségi ellátás, valamint három – strukturális jellegű – kérdésre adott válasz és a kormány lemondása között, az téved. Azt becsapták – talán nem először – a kampányosok, beszippantotta a politikai PR-mátrix, arra gúzsba kötve, a szájpecekkel együtt erőltették rá a narancsszínű, vagy vörös, világnéző szemüveget. Az kampányvalóságban él, egy mesterségesen teremtett világban.
tovább