Az állattanilag korábban kacsacsőrű emlősként leírt MSZP után egy másik, szintén érdekes képződmény, az Magyar Demokrata Fórum elmúlt kétéves aktivitását szeretném górcső alá venni. Egész pontosan ennek hiányát, ami még zavaróbbnak tűnik az elmúlt két-három hónap eseményeinek tükrében. Amig politikai életünk (bennük a két nagypárttal és az SZDSZ-szel, meg az értelmiségi fan clubokkal) hatalmas intenzitással habzik, az MDF-et lényegében egy kómában fekvő beteghez hasonlíthatnánk, aki azért néha elereszt pár értelmetlen szófoszlányt (lásd a másfélmilliós exkormányfői nyugdíj stratégiailag igen jól eltalált javaslatát). Valahogy mégis értehetetlen, hogy egy olyan párt, amelyet 2006-ban közel 300 000 ember tisztelt meg szavazatával, ennyi idő után szinte semmi újat és értékelhelhető nem bírt kipréselni magából. Sem a programok, sem a viták, de még a személyek tekintetében sem. Ez az út bizony nem a 10%, hanem a biztos kiesés felé vezet. Pedig lehetett volna másképpen is...

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy 2006 végén az MDF igen kedvező helyzetben volt az Országgyűlés pártjai között. Az MSZP-re olyan nagy csapást mért az őszödi vész, melynek semlegesítése élethosszig tartó feladatot adna minden derék spin doctornak. Az SZDSZ tehetetlenül szemlélhette, ahogy nagyívű reformelképzelései egyenként hullanak el (maradtak a "reformforgácsok", copyright Tölgyessy). A Fidesz rendkívüli népszerűségre tett szert, de akkor arrafelé még a kormánybuktatás mikéntje kötötte le a szürkeállományokat. A magát konstruktív ellenzéknek kikiáltó Fórum számára még kívánni se lehetett volna kedvezőbb körülményeket: elindulhat a belső építkezés és bővülés, hogy 2010-et már ne tövig rágott körmökkel kelljen várni.

Egy kispárt - bár közelebb áll a parlamentből való kieséshez - általában kényelmesebb helyzetben van mint a társadalom szélesebb rétegeit lefedő tömegpártok. Nem kell folyamatosan arra figyelnie, hogy összetartsa az adott esetben ellentétes, belső platformokat, mivel alapvetően homogén képződmény. EGY markáns ideológia tartja össze tagjait és különbözteti meg őket másoktól (liberális, konzervatív, zöld, kommunista stb.). Ebből következően egy olyan kispártnak, mint az MDF elsősorban ezt a belső identitást kell(ett) megerősíteni, ahol nem a negatív, hanem a pozitív üzenetek élveznek elsőbbséget (kik vagyunk mi?mit jelent ez?mik a céljaink?). A program kidolgozása csak ezután indulhat meg, melynek elég koherensnek és részletesnek kell lennie, mivel mégiscsak az a célunk, hogy kormányra kerüljünk és mindezeket megvalósítsuk. Mindeközben persze jó lenne, ha több intelligens és vezetésre termett embert is láthatnánk a párt soraiban, de ne legyünk annyira mohók...

A kisebbik ellenzéki párttal az a legnagyobb baj, hogy egyszerűen nem járta végig ezt az utat és egy sajátos csapdába manőverezte magát. Függetlenségének és elkülönültségének igazolására folyamatosan a negatív önmeghatározásra alapozott ("Sem Gyurcsány Ferencet, sem Orbán Viktort nem segítjük hatalomba") amivel elérte, hogy egyik párttal sem léphet a jövőben tartósabb szövetségre "arcvesztés" nélkül. Eközben megalkotott egy konzervatív programot (annak kidolgozottságát most nem tárgyaljuk), mely ugyan sok szimpatikus elemet is tartalmaz, mégsem kap(ott) elég hangsúlyt, sőt, inkább ez is inkább a "mindenkivel szembe" politikáját támasztotta alá. A tagadás és az elhatárolódás végülis elég volt az 5%-os küszöb átlépésére, de most érezhetik csak igazán, mennyire nem elég ennek tartós megtartására, pláne növelésére.  Hol van a bázis? Hol vannak a közös elvek és értékek? Milyen a tipikus MDF választó? Van párbeszéd a párt és a polgárok között, vagy ezt majd csak 2010  januárjára időzíthető? Valós társadalmi beágyazottság nélkül ez a párt rövid időn belül történelem lesz, és ami a legtragikusabb lehet az MDF számára, hogy a társadalom ezt észre se fogja venni. E tömörülés bizony már jóval korábban eltünt a szemük elől.

2006 után több alkalma és lehetősége is volt az MDF-nek, hogy változtasson ezen a helyzeten. Legutóbb például a lázas népszavazási kampány alatt: hosszú, közös vitákban rendezni a konzervativ politika alapjait; új programot alkotni, markáns és lényegi mondanivalóval; újabb (és fiatalabb) arcokat előre tolni, felépíteni őket; felülvizsgálni a parlamenti pártokhoz való viszonyt,  ésszerű feltételeket szabva.  És még sorolhatnánk. Ezzel szembe ugyanazzal a hanggal találkozunk (vagy ami rosszabb: nem találkozunk), ami már két éve is csak a jótékony vegetáláshoz volt elégséges. No meg az elhatárolódással, ami azért még hozza a 3% körüli eredményt. Az MDF vagy tudatosan arra játszik, hogy a proteszt érzés még mindig a legbiztosabb forrás, vagy egyszerűen a szellemi tunyaság szállta meg őket, ami bizony baj. Ne tetszettek volna pártot csinálni!

Közben hogy, hogy nem, bekopogtatott a kormányválság is, és valószínüleg májustól megismerhetjük a kisebbségi kormányzást is, magyar stílusban. Az MDF pedig újra pánikban lehet, vajon mit tartogat a jövő? Belefér-e egy előrehozott választás, és a kibukás esélye, vagy legyen-e a párt a szocialisták légzőkészüléke? A hallgatás nagy... Csak ki ne lopja valaki a "nem segítjük hatalomra Gyurcsány Ferencet" téglát, az MDF székáz hátsó kertjéből.

Békés Márton a Kommentárban megírta nagyjából azt (PDF link), amit én is terveztem megírni ide a régi és az mai neokonokról. Arról van szó, hogy az amerikai neokonok első, elsősorban bel- és kultúrpolitizáló nemzedéke, főleg Irving Kristol, teljesen rendben vannak, képesek voltak egy akkor még eléggé tradicionálisnak számító világképet modern, városi, a mai ember számára is közérthető és elfogadható módon megfogalmazni. (Belőlem is részben Irving Kristol csinált konzit, simán zseni az a fazon.) Ám a második, mai, szinte csak külpolitizálós, "irakos" nemzedék bizony igen gáz és törekvései bizonyos értelemben inkább baloldali, "világforradalmas" jellegűek.

Nagyon örülök neki, sokkal színvonalasabb cikk, mint amit én írtam volna, köszönet érte, és mindenképpen érdemes elolvasni, remek írás.