Lehetséges-e?

Gabrilo I 2008.03.21. 11:48

Egedy Gergely legutóbbi cikke az MDF-ről ihletet adott, hogy elővegyem újra a jelenlegi kedvenc témámat, a honi jobboldal, a konzervativizmus és a posztkommunizmus viszonyáról szólót. Mi határozza meg azt, mi a jobboldal? És azt, mi a konzervativizmus? És mi a jelentősége a posztkommunizmusnak ebben a kérdésben? És utóbbinak mennyire van jelentősége? Kicsit szórakoztatlak benneteket még ezzel, mert az jó. (Továbbá részben belső vita is folyik erről, kíváncsi vagyok a "nagyérdemű" véleményére is - pl. Tallián kolléga véleménye eltér az enyémtől.)

Amikor elkezdődik a civakodás a konzervatív jelzőn (én kicsit jobban mint te, az semennyire, az balos és piacos, ez jobbos és kádárpista, stb.), két nézet csap össze: az egyik keres valamiféle absztrakt szabályrendszert és tulajdonsághalmazt, ami alapján a konzervativizmus körzővel-vonalzóval körülhatárolva beazonosíthatóvá válik, a másik pedig igyekszik a konkréthoz ragaszkodni. Én úgy gondolom, az utóbbi álláspont vezethet el bennünket valami megoldás-féleséghez. Az, hogy Magyarországon mit jelentenek ezek a jelzők, csak az adott, konkrét viszonyok és jelenségek alapján határozható meg - ellenkező esetben vakvágány lesz az eredmény, és nyitva áll az ajtó ahhoz, hogy a posztkommunizmus legfőbb jellemzője - valóság/igazságvesztés (by Mezei Balázs) - abszolút téves következtetésekhez vezessen bennünket.

Akár tetszik nekünk, akár nem, akár akarjuk, akár nem, ma a bal-jobb határvonal egyik legfőbb építőeleme még mindig a (poszt)kommunizmushoz való viszony. A balon ez a viszony barátságos, utóbbit ápolgató, dédelgető, a jobbot pedig az ezzel való szembeszállás jellemzi. Félreértés ne essék: önmagában az, hogy "mi szembenállunk a poszkomcsi örökséggel", kevés. Ahhoz, hogy legyen megfelelő jobboldali politika, kicsit több kell. Úgy is mondhatnánk: a posztkommunizmussal való szembenállás szükséges, de nem elégséges feltétele egy helyénvaló jobboldali politikának. Engem azonban jelenleg a szükséges foglalkoztat; a kérdés az, lehetséges-e enélkül jobboldali, vagy konzervatív politika ma Magyarországon? Továbbá az, hogy ugyan elképzelhető konzervativizmus jobboldaliság nélkül (elméletileg), de Magyarországon ez a képlet létezhetik-e (gyakorlatilag)?

Szerintetek?

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr50390674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2008.03.21. 13:31:55

Kedves Gabrilo:

Szerintem a politikának, így a konzervatívnak is a jövőről kell szólnia. Mely értékek legyenek a sarokkövek?
A posztkommunizmushoz való viszony irreleváns, ugyanis a posztkommunizmus tény......az van most. Valamelyik korábbi posztban, ezt a félig házidisznó, félig vadisznó keverékkel irták (írtam) körül. Az a kérdés, hogy a jelenlegi keveréket visszaszoktatjuk a vályúhoz, vagy hagyjuk az erdőben teljesen elvadulni. Maradva a példánál, a konzervatív jobboldalnak (ami nem létezik ma Magyarországon) a disznót a vadon felé kellene terelni, azzal hogy a farkasoknak + 10 kiló hendikeppel kellene indulni.

Tt 2008.03.21. 13:49:38

Először is meg kéne határozni mivel is áll szemben és hogy miben is nyilvánul meg a szembenállás.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.03.21. 14:20:47

A posztkommunizmussal való szembenállásról annyit, hogy ennek az egy szempontnak a kiemelése ugyan úgy eltorzítja a politikai frontvonalak meghatározását, mint a liberalizmus-konzervativizmus, kollektivizmus-individualizmus, népi-urbánus, stb. fogalmak szerepének túlhangsúlyozása.

Elég, ha az ellenpéldákat nézzük. A népi és reformballal haverkodó rendszerváltó MDF-et, vagy az akkor erősen antikomcsi szadeszt. Az MDF esetében pedig simán el tudom képzelni, hogy ahogy a ballibi emlőkön nevelődött fidesz az egykori kenyéradó gazdák ellen fordult, úgy ez itt is megtörténik majd. Valamint szeretném hangsúlyozni, hogy a posztkommunizmushoz való viszony retorikai, ideológiai és gazdasági dimenzióit azért komplexen nézve nagyon nem egyértelműek a dolgok.

De ha már itt tartunk, szerintem nem a konzik legnagyobb, folyamatosan kibeszélendő gondja a posztkommunizmushoz való viszony, hanem sokkal inkább a szociké (jaj, elnézést, akarom írni, szocdemeké:). Gondolok itt az "Imre, te mit tennél?" és hasonló dolgokra, plusz az egykori pártvagyonra.

Tt 2008.03.21. 14:56:49

Egedy Gergely
A rendszerváltozás utáni történelmünk sokatmondó paradoxona, hogy nálunk a konzervatívok kényszerültek (volna) radikális szerepkörbe, míg a gazdasági és kulturális szférákban érintetlenül hagyott status quo védelme a baloldal érdekévé vált. Az ok nyilvánvalóan abban a sajátos szociológiai képződményben keresendő, amely rányomja bélyegét a hazai közéletre, s amelyet röviden a posztkommunizmus fogalmával írhatunk le.
Bár a posztkommunizmus igen homályos fogalom, amennyiben vmi olyasmit jelent egyeseknek, hogy a jellemzően a kádári időkben jellemzően vezető pozícójú vagy legalábbis befolyásos emberek politikai hatalmukat gazdasági hatalommá konvertálták, kapcsolati hálójukat átmentették, és mindez erkölcsös mivoltára fittyet hánytak és hánynak – és mindezzel hogyan lehet szembenállni, itt néhány ötlet:
- nyomozz utánuk, pereld be őket, amivel csak tudod, csukasd le őket
- ne legyél az alkalmazottjuk
- minden nagyobb nyilvánosság előtt hazaárulózd, idegenszívűzd őket
- alkalmazd ellenük a módszereiket
Vagy ha igazi konzervatív vagy,
1. puffogj otthon, írd ki magadból egy blogban, gyárts elméleteket

de talán ez jobb:

2. szervezz lakóhelyeden közösségeket, melyeknek vmilyen értelmes helyi célja van; találd ki, hogy mai gazdasági kihívásokra milyen konzervatív válaszok lehetségesek, oszd meg; élj makulátlanul erkölcsösen, mutass példát; sétálj nagyokat, olvass sokat, játssz a gyerekkel

mr. pharmacist 2008.03.21. 15:02:02

fuxos:

"a konzervatív jobboldalnak (ami nem létezik ma Magyarországon)"

ez a blog sem létezik? :(
szerintem van politikai képviselete is, csak nem úgy, ahogy azt sokan gondolják. "vegytiszta" konzervativizmusról nem érdemes ábrándozni, mert oximoron.

az értékek ügyében elolvasni érdemes kekes konzervativizmus ésszerűsége könyvében a megfelelő részt. röviden: kekes pluralista, vagyis azt mondja, hogy amíg a liberósok/szocik a szabadság/egyenlőség elsődlegességét hangsúlyozzák, a konzervatívok lavírozni igyekeznek számos érték közt, és éppen az értékpluralizmust akarják fenntartani.

mr. pharmacist 2008.03.21. 15:02:36

hadrian:

ha nem kérik meg szépen őket, miért beszélnének róla?

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.03.21. 15:06:57

gyógyszerész: néha, évfordulókon meg kampányidőszakban, muszáj. Ami persze nagyon kínos nekik, de hát ez van.:)

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2008.03.21. 15:18:43

mr. pharmacist:

"ez a blog sem létezik? :(
szerintem van politikai képviselete is, csak nem úgy, ahogy azt sokan gondolják. "vegytiszta" konzervativizmusról nem érdemes ábrándozni, mert oximoron."

A blog jelentem létezik.:-)))))))))))

Ki az a jelentős tényező, vagy személyek csoportja aki ma Magyarországon a politikában a konzrvativizmust képviseli?

Szijjártó, Mikola, Semlyén, MDF? Magalol.

mr. pharmacist 2008.03.21. 16:01:13

ha személy, akkor mondjuk navracsics.

a doktor ur · egyetlen1.blogspot.com 2008.03.21. 18:27:23

Szerintem a konzervatív életszemlélet, (és ezzel egyetemlegesen a magyarországi konzervatív politika) akkor mûködik - egészen pontosan attól! mûködik - ha a "valamiért"-ben és nem a "valami ellen"-ben sikerül önmagát definiálnia. Az egység megteremtéséhez szükséges a közös ellenségkép kialakítása, az egybentartásához pedig a pozitív jövôkép. Ergo a magyarországi politikai életben legyenek bár konzervatív politikusok, konzervatív politika nemigen van. Konzervatív jellegû akad, de az olyan, mint a pékségben a házi jellegû kenyér. Olyan, de nem az. A Fidesz megpróbálkozott valamiféle jövôkép felvázolásával, de annak aktuálpolitikai jellege és tartalma megkérdôjelezi annak tartósságát.

Nem a posztkommunizmussal kapcsolatos viszony határozza meg a konzervatívot, hanem pont fordítva. Valaki, vagy valakik (értsd párt) nem valamihez, vagy valakikhez képest konzervatív. És a meggyôzôdésén akkor sem változtat, ha az aktuálisan megegyezik a politikai ellenlábas aktuális köpönyegének aktuális feliratával, és akkor sem, ha az politikailag nem kecsegtet pozitív hozadékkal.

Persze értem én, hogy a hatalomgyakorlás eléréséhez alkalmasint olyan fegyvereket kell használni, amelyek békeidôben még az M-zárolt raktárakban sem lelhetôk fel, de az érdekek szülte megalkuvásnak bizony ára van. És azt valamikor neg kell fizetni. Két elveszített választás után a hazai konzervatív-jellegû politikai elitbek el kellene gondolkodnia azon, hogy nem volt-e elegendô ennyi tanulópénz, és nem kellene-e lassan jó iparossá válni és végre kamatoztatni kezdeni azt, amit deákéveik alatt megtanultak? Jó konzervatívként, a nép, az Isten adta nép boldogulása érdekében...

rosta 2008.03.21. 18:48:02

A magyar konzervatív politikus ismertetőjegyei: a hazához, nemzethez való hűség, a történelmi hagyományok tisztelete, a keresztyénség tisztelete, gyakorlása, ennek alapján álló erkölcsi magatartás, a magántulajdon tisztelete.

Egészen idáig tiszta, és világos a kép, de van néhány különlegesen magyar jellemzője is a konzervatívjainknak, mármint a fideszes honatyáknak. Érdekes módon, azt mondják, hogy a szocializmus korszakának következményeképpen egy új, ide nem illő elem is beilleszkedik a felsoroltak közé, ez pedig a szociális érzékenység, a szegények iránti szolidaritás fontossága. Tipikus baloldali jellemző. Az alkotmányunknak megfelelően szociális piacgazdaságot építenének, amelyben az államnak is szabályzó szerepet szánnak. Fontos még, hogy az állami vagyon privatizációját a nemzeti hasznosság szempontjából ítélik meg.

A konzervatívok tábor másik szélét képviseli az szdsz, amely libertárius politikát vall, akikről azt mondják, hogy voltaképpen balról sodródtak át konzervatívnak. Őket ha nem is anarcho-kaptalista, de mindenképpen az állam funkcióit a minimumra csökkentő politika jellemzi, vagyis az elveik a társadalomban, az önzés gazdasági hatalmának fontosságát, a védelmi erők kivételével minden területre való kiterjesztését, és a központosított szolidaritásnak az elvetését jelenti. Az első bekezdésben szereplő konzervatív jellemzők közül ezekre a neokonokra igazából a keresztyénség, annak erkölcsiségének fontossága volt jellemző elméletben, de ha a „jöjjön el az ÉN országom” reklámra gondolunk, ez nem egyértelmű már. Ez már nem a Hit gyülekezet pártja teljességgel. A mindenekfölött lényeges számukra a magántulajdon szentsége. Ez annyira fontos számukra, hogy a magántulajdon a haza, nemzet iránti viszonyt is felülírja. Az állami vagyon privatizációjával a globális tőkének nyújtja át az országot az szdsz.

A két pont, a fidesz, és az szdsz között tanyázik valahol az mdf. Náluk a magántulajdon szentsége nem írta még felül a haza, és a nemzet iránti elkötelezettséget.

Ebben a keretben folyik a vita a konzervatívok között. Most az mdf-ről, amelyik kétségbeesetten lavírozgat az 5 % érdekében, ne beszéljünk. Az szdsz hajlamos a fideszt a nemzeti, és szocialista jellegű viselkedése miatt nemzeti szocialistázni, magyarul nácizni. A fidesz viszont az szdsz nemzetietlen privatizációja, történelmi egyház ellenessége, nem utolsósorban koalíciós partnersége miatt Gyurcsány oldalán hajlamos egyszerűen nemzetárulónak, plusz korruptnak tekinteni a libertárius pártot.

A posztkommunistákhoz való gyakorlati viszonyt az szdsz-nél a napi gyakorlati haszon jelenti. Az mdf-nél a taktikai lavírozás a jellemző. A fidesznél a permanens ellenségesség jelenti, hiszen a fidesz számára fontos minden alapkérdésben, amely az első, és második bekezdésben szerepel, a posztkommunisták mást cselekszenek, mint ami alapján a fidesz politizál.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.21. 19:16:57

Lusta leszek, egy régebbi reakciós kommentemet idézem be, kiegészítve :)

A konzervatívizmus alatt én elsősorban felelősséget értek. Tevőleges, aktív felelősséget a családom, a környezetem, városom és a hazám iránt. Önállóságot, kompromisszum-mentes minőséget, szkepticizmust a mindent jobban tudókkal szemben.

Olyasvalamit, amit pl Buvosszakácsék csinálnak. Látni kell: ők nem egyszerűen a gasztronómia kérlelhetetlen megőrző-előásó-megújítói, de hozzáállásuk példa máshol is.

Olyasmvalami, mint a nagyapám, akit soká tartana benutatnom, de mindíg döbbenettel látom azt a magától értedődő könnyedséget, ahogy megalkuvás nékül tud úriember lenni bárkivel szemben, és ami még nagyobb döbbenet, ezt a tisztelet ugyanígy vissza is kapja mindíg.( láttam ahogy egy hattagú ordenáré alja galeri, mérhetetlen tisztelettel kísérte őt hazafelé, egyszerűen azért mert ő is úriemberként kezelte őket). Családilag szerencsés vagyok, de látni vélem a pontokat, melyek eligazítanak.

A tradíció nem állandó. Nem azt mondja meg hová, merre mehetsz, csak azt, hogy honnan jöttél. Ettől van súlya a "merre továbbnak", amire a "minden út egyenrangú" liberális világában, súlytalan "ahogy tetszik" a válasz.

rosta 2008.03.21. 19:50:05

Azért ennél jóval konkrétabbak is lehetünk. :)

Részemről a konzervatívizmus jellemzőit Simon János kutatásainak visszaidézése alapján írtam meg. Simon az MTA főmunkatársa, a google-ban rákeresve egy jellemző munkáját linkelem be: www.mtapti.hu/pdf/adatbazisok/Adatsimonparlament.pdf .

A magyar konzervatívok kutatva vannak, amint a szocik is, meg a liberálisok is. Nem csak valamiféle megfoghatatlan, általános attitűdökről beszélhetünk velük kapcsolatban, hanem nagyon jól kimutatható jellemzőkről...

mr. pharmacist 2008.03.21. 23:14:43

rosta, ezt az szdsz-jellemzést valamelyik politicalcapital brosúrából kopiztad? :(

rosta 2008.03.22. 10:15:35

Ha kopizok, azt előre jelzem. Én ilyennek látom a szadeszt, mármint annak a neokon ágát.

Kétségtelen, hogy az szdsz nem egy monolitikus tömb. Én a jelenleg 1 %-on álló párt konzervatív szárnyáról beszélek.

Vendée 2008.03.22. 11:42:05

Rosta,
Simon Jánossal és az adataival szemben legyél nagyon-nagyon óvatos.

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2008.03.22. 14:11:24

".. ma a bal-jobb határvonal egyik legfőbb építőeleme még mindig a (poszt)kommunizmushoz való viszony. A balon ez a viszony barátságos, utóbbit ápolgató, dédelgető, a jobbot pedig az ezzel való szembeszállás jellemzi."(gabrilo)

Hát szerintem,finoman fogalmazva,a fő probléma az,hogy a jobbot NEM jellemzi ez a szembeszállás.A balt gyakran inkább jellemzi ez.

Vitáink során írtam már:a bal próbál kitörni néha a maga bajaiból,a jobb meg sokba most mászik vissza(Wass,Horthy).

Sőt,a népszavazás kezdeményezése maga bizonyítja:nem létezik ilyen szembeszállás.A népszavazás inkább a támogatása annak a "problémacsomónak",amit most posztkommunizmusnak nevezünk.Ebből a szempontból jól fogta meg a lényeget az amúgy ostoba SZDSZ-es kampány.

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2008.03.22. 14:58:25

Mr.Pharmacist:
Oké,elkezdheted ezt a hülye játékot,hogy "megvan?","megvolt?".
Becsületesebb lenne,ha azt írnád:ostoba alak vagy letterforce.
Én ugyanis teljesen másról írtam,nem írtam a miniszterelnökről...stb.
Így ez csak kedélyes semmintmondás és hebehurgy vagdalkozás.
Vissza a témához:
Vajon milyen ügyekben száll szembe a jobb a posztkommunizmussal?Már Gyurcsány elleni harcon kívül?

Vendée 2008.03.22. 15:33:00

letterforce,
az nem elég, ha valaki szembeszáll Ferenccel?
A népszavazáson pedig a jobboldal beletörölte Ferenc és a szoci spin doctorok orrát a szociális demagógiájuk szarába... Emlékszel? kezdték Antallal szemben, aztán Orbánnal szemben, aki ellopja a nyugdíjasoktól a gyarapodó gazdaság eredményeit és jóléti rendszerváltást ígértek, végül Ferenc 23 millió román és a határon túli magyarok okozta gazdasági csőddel riogatott.

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2008.03.22. 16:13:14

Vendée:
"A népszavazáson pedig a jobboldal beletörölte Ferenc és a szoci spin doctorok orrát a szociális demagógiájuk szarába... "-írod.
Én ezt úgy mondanám,hogy ugyanazt a szar szociális demagógiát alkalmazta a Fidesz,amit gyakran az MSZP.
Másik:persze szálljanak szembe Ferenccel.Na de ezzel az említett szociális demagógiával?Nem a szociális demagógia véletlenül a posztkommunizmus egyik fő vonása?

mr. pharmacist 2008.03.22. 16:30:35

letterforce, félreértesz. sajnálom, hogy meg kell magyarázni: gyf is a posztkomcsi örökség része.

"Hát szerintem,finoman fogalmazva,a fő probléma az,hogy a jobbot NEM jellemzi ez a szembeszállás.A balt gyakran inkább jellemzi ez." - mint látod, de.

csapkodni az asztalt az önrész fontosságáról pedig finoman szólva is képmutatás ilyen adók mellett. ezen tessék gondolkodni.

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2008.03.22. 16:45:45

pharmacist,úgy veszem ki szavaidból,hogy számodra a posztkommunizmussal való szembeszállás egyenlő a GY.F. elleni harccal.Ez kissé primitív elképzelés.
Semmilyen asztalt nem csapkodtam,még az sem kizárt,hogy igennel szavaztam volna,ha elmegyek,mivel én is egyetértek azzal,hogy előbb a terheket kellene részben csökkenteni.De ez mellékvágány.
A Fideszes népszavazási kampány ettől még ronda szociális demagógia.

letterforce 2008.03.22. 16:49:19

Úgyhogy még egyszer megkérdezem:
Vajon milyen ügyekben száll szembe a jobb a posztkommunizmussal?Már a Gyurcsány elleni harcon kívül?

mr. pharmacist 2008.03.22. 17:38:10

rosszul veszed ki. az asztalcsapkodást nem Rád értettem, bocs (vö. ungváry rudolf, nsz). de ha egyetértesz azzal, hogy a terheket csökkenteni kell (és igenekkel szavazol), akkor éppen az általad posztkommunistának definiált "problémacsomó" mellett tetted volna le a voksot. akkor most hogy? ez most jó is meg nem is?

"az nem elég, ha valaki szembeszáll Ferenccel?" - ezt tudom elismételni. meg olvasd el lánczi andrás konzervatív kiáltványát. persze mindig fel lehet tenni a kérdést, hogy ÉS MÉG?

letterforce 2008.03.22. 19:24:47

Pontosan a problémacsomó miatt nem voltam szavazni,mert nem akartam mellette voksolni..
Hát persze,hogy nem elég antigyurcsányistának lenni,az csak napipolitikai kaland.

letterforce 2008.03.22. 19:30:06

Pontosan a problémacsomó miatt nem voltam szavazni,mert nem akartam mellette voksolni..
Hát persze,hogy nem elég antigyurcsányistának lenni,az csak napipolitikai kaland.

mr. pharmacist 2008.03.22. 21:02:04

tehát minden további elvonás csökkenti a posztkommunizmust?

gabrilo aka gr. Joseph de Maistre 2008.03.22. 21:18:14

lf,

GyF ma a posztkommunizmus elsődleges emblémája, szimbolúma. Aki az ő és az általa kiépített pénzügyi-hatalmi oligarchia ellen felveszi a harcot, az per definitonem harcol a posztkommunizmus ellen.
Ezek a zaftos balliberális relativizáló érvek amiket hozol, már szakállasak. Naponta kinyitod a Szabad Népet és találsz benne ehhöz hasonló gondolatfolyamokat (nomeg a fityisz és vejmár esetét natürlich). Ez nem nagy kunszt.
Ennek a balliba technikának a sarokpontja az, hogy lehet hogy van posztkommunizmus, de annak mindannyian részesei vagyunk, meg mind kivesszük a részünket belőle, tehát beszélhetünk róla de akkor mindenki benne van stb... erre költöttek vagyonokat a szocik, hogy ezt visszabüfizd. Ezek az érvek amúgy azért kicsit gyomorforgatóak mert ennyi erővel a SZU-ban is mindenki "része volt" a komenyizmusnak merthogy ott élt és próbált életben maradni. azért mégiscsak van valami különbség a zsarnokságot működtető, azt fenntartó pártmunkások és a nép eccerű fia között nemdE?

gabrilo aka gr. Joseph de Maistre 2008.03.22. 21:33:34

de most látom csak hogy lassan már a bal többet tesz a posztkommunizmus ellen mint a jobb:)))) ez jó. A szocik (née MSZMP) kérlelhetetlen és majdhogynem reménytelen küzdelmet folytatnak a kommunizmus örökségének felszámolásáért:-DDD Az arra hajlandóakat kérem, hogy eme képzavarnak feloldásán dolgozzanak kicsit.

abba a hibába esel kedves lf, amit ebben a cikkben is mondtam és már korábban is: a konzervatőrséghez próbálsz valami absztrakt, "elvi" elgondolást alapul venni (pl. kicsi állam, több piac), és ha amellé nem tudsz pipát tenni mondjuk a Fidesz esetében, akkor az nem konzi, nem is jobbos, noch dazu, posztkomcsi is(???). Igazad is lenne, ha 89-ben a magyar politikai élet ex nihilo újrakezdődött volna. De nem így történt. A komcsik bizony átmentették a hatalmukat és a hálózatot és jelenleg is ennek fenntartásában érdekeltek - az, hogy át akarják paterolni a "piac" térfelére a korábbi "állam" közeli placcokat, nem változtat semmit az oligarchia jellegén. Sőt, annyival rosszabb, hogyha a szockószadista koala bebetonozza a hatalmi pozícióit a gazdaságban, onnan az életben nem bombázzák ki őket. Ha állami kezekben marad most sok minden, akkor van esély hogy másképp legyen: nem látok a dolgok mögé, de valamiért az az érzésem, hogy a fityisz "etatistább" hangvételének ilyesmi okai lehetnek. Az a baj, hogy itt nincsenek meg az előfeltételei egy tiszta piaci pályának, hanem folyik egy kemény meccs a rendszerváltás óta, ezért meglehetősen nagy szemellenző kell, hogy egy absztrakt kép alapján próbáljuk meg mondani a magunkét a jelen magyar helyzetre vonatkozóan. Amíg a komcsik hatalmát nem tudják megtörni, nem sok esély van a változtatásra. Szomorú, de igaz.

Továbbá a piaci retorika is nevetséges a szoclib koala részéről, akárcsak a "szocializmus-ellenességük" amit te bekajoltál: hun a bánatban van itt több piac, amikor a legutóbbi felmérés szerint az OECD országok közül Mo-n a legalacsonyabbak a jövedelmek és ezekhez való viszonyban a legmagasabbak az elvonások (pontosabban dobogósok vagyunk Belgium után)? Akkor lehet hogy Ferenc tesóéknak csak a dumájuk piaci? Itt megint az van hogy a "piac jobb" ez egy jó kijelentés minden további konkrétum figyelembevétele nélkül. De az a baj hogy ott vannak mellé a kib@szott nagy állami elvonások ami mellett a "piacozz ha tucc" játékot játszatják veled az elvtársak. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy 7 mp-n belül futom a százat, megfújják a sípot és előttem a fal. Ha akarok sem tudok előre futni 100 métert, mert nincs hová. Mielőtt megmondja mindenki a frankót mi a jobb meg a konzi meg mi az igazi antikommunizmus nem kéne véletlenül - csak néha - a konkrét viszonyokra is reflektálni?

Vendée 2008.03.22. 22:37:35

letterforce,
"Én ezt úgy mondanám,hogy ugyanazt a szar szociális demagógiát alkalmazta a Fidesz,amit gyakran az MSZP." - igen, a Fidesz tanult 2004 dec. 5.-ből. Hiába akarok focizni, ha az ellenfél rugbyzik. Alkalmazkodni kell hozzá.

"Nem a szociális demagógia véletlenül a posztkommunizmus egyik fő vonása?" - nem. Nem tudom tudsz-e az írott történelemben olyan kort, amikor ne létezett volna.
Másrészt, bizonyára kedves neked az USA. Emlékszel miért lázadtak fel az brit uralkodó ellen? Emlékszel mekkora összeg volt az új illeték/adó tétje?

Slothrop 2008.03.23. 07:47:58

Vendée

a Fidesz tanult 2004 dec. 5.-ből.

Ugyan, ugyan. Mintha a kórházprivatizációs népszavazásban nem _pontosan_ ugyanazt a szoc. demagógiát alkalmazta volna, mint most...

Vendée 2008.03.23. 10:43:20

Slothrop,
a kórházprivatizáció kérdésében hol volt a szociális demagógia?
Ha azt mondom, hogy nem jó, nem hasznos valamely közszolgáltatás privatizációja - amely sok esetben a gyakorlatban nem piacosítást jelent, hanem monopóliumok magánkézbe adását - akkor miért lennék szociálisan demagóg? Rothbardon és körén kívül ma senki nem akar minden közszolgáltatást privatizálni.
De ajánlok minden nagy privatizátornak egy gondolatkísérletet: privatizáljuk az államadósságot. Meglátjuk kinek a szavazói fognak nyervogni? A budai, nyugat-dunántúli reakciósok, vagy a nyócker és kilencker népe? (ősi liberális választókörzetek :)))

Mindazonáltal, a szociális demagógia erőteljes használatát Mo-n a szocik kezdték az Antall-kormánnyal szemben: "ne a néppel fizetessék meg a rendszerváltás árát!", és ők folytatták - mint írtam - Orbánékkal szemben. Most ne tessék akkor nyafizni.
És az amerikai teavámot (vagy az nem is liberális ügy volt, hanem szociálisan demagóg, hiszen filléres tétel miatt halt meg egy csomó ember!)is ha megmagyarázná nekem egy liberális szellem, hálás lennék.

Slothrop 2008.03.23. 11:36:12

Vendée
Az, hogy "az egészség nem üzlet!", micsoda, kérdem tisztelettel. (Azonkívül, hogy hazugság.)

Legyünk precízek, a szociális demagógiát az Antall-kormány kezdte kisgazda behatásra az abszurd privatizációval. Valóban a szocik folytatták, majd 95-ben, amikor felhagytak vele, az ellenzék felvette a szálat, és azóta nem is ejtette el.

Slothrop 2008.03.23. 11:40:35

Jah, a teavám mint az elszakadás oka jó poén, de az elv (mondom, elv, nem a smucigság tárgya) az volt, hogy "no tax without representation". Washingtonnak, Jeffersonnak vagy Hamiltonnak meg se kottyantak a különadók.

Slothrop 2008.03.23. 11:41:29

Eggyel előbb
privatizációval helyett:
kárpótlással

Vendée 2008.03.23. 12:21:04

Slothrop,
köszönöm, sok jó poénom van.

De a kárpótlás miért lett volna szociális demagógia? Visszaadták a meglopott embereknek tulajdonuk egy részét - én a teljes reprivatizáció mellett voltam. A lopott tulajdon visszaadása a tulajdonbiztonság, a tulajdonjog megerősítése - ez a polgári társadalom egyik alapja, amire most Fleto rácuppant, de a büdös életben nem fog érteni.
Noch dazu, a kárpótlás nem is a legcsóróbbakat érintette, a nagyvárosi tömeget és a falusi prolikat semmiképpen, ezért is itt tudott a szoclib a kárpótlás kritikájával kampányolni.
Szerinted az ellenzék 1995 óta szociálisan demagóg. Légy oly kedves idézz!
Azt én nem tekintem demagógiának, ha azt mondják - mint egykor az ameriakaiak - a munkám gyümölcse az enyém, senki ne veyge el a beleegyezésem nélkül!
Demagógia az kenyérosztogatás - ilyet mikor ígért az a Fidesz vagy MDF?

Visszatérva az amerikai gondolkodáshoz - nemcsak a képviseletről szólt a felkelés.

Slothrop 2008.03.23. 12:48:49

Vendée

Magad írod, hogy a teljes reprivatizáció mellett voltál. Ehhez képest az egymilliós összeghatár "nem az ellopott tulajdon egy része", hanem bohózat, ürügy a némi propagandaízű osztogatásra. Főleg, hogy egybemosták a politikai kárpótlással, és restitúciót csak az egyházaknál hagytak jóvá, mintha ők erkölcsösebb tulajdonosok lettek volna, mint Weiss Manfréd. A kárpótlás (a föld után) bizony hogy érintette a falusi és a városba költözött prolikat.
A 95 utáni szociális demagógia ügyében ajánlom a parlamenti Naplót. Én speciel azt is demagógiának tartom, ha valaki az 1978-as, összesen 6%-os tb- és nyugdíjjáruléka alapján hivatkozik 1998-ban mint szerzett jogra az ingyen fogtömésre, ahelyett, hogy fogat mosna.

Az amerikai forradalom előtörténetében eléggé otthon vagyok - az eseményeket a franciák és indiánok elleni háború költségeinek a gyarmatosokra való egyoldalú terhelése indította el - a londoni Parlament döntött róla úgy, hogy a gyarmatoknak nem volt londoni képviseletük. A gyarmatok az utolsó pillanatig nem akartak elszakadni, hanem kb. azt mondták, hogy vagy egyenjogúak vagyunk az anyaországgal, és akkor méltányosan fizetünk, viszont ne tessék a fejünk felett döntéseket hozni pl. a nyugati terjeszkedés ügyében, vagy nem vagyunk egyenrangúak, de akkor tessék állni a cechet, és ne tessék fojtogatni a gazdaságunkat.

Vendée 2008.03.23. 15:04:12

Slothorp,
a kárpótlást én továbbra sem tekintem szociális demagógiának, mivel igazolt tulajdon után lehetett megkapni. Íg nem minden osztogatás szociális demagógia - akkor pontosan azért bírálta az Szdsz ballib szárnya a kárpótlást, hogy az egykori szegények, cigányok ebből is kimaradnak. Akkor talán tisztáznunk kéne mi a szociális demagógia: én a politikai döntés alapján történő osztogatásra gondolok, ahol a jövedelem semmilyen kapcsolatban nincs valamilyen korábbi teljesítménnyel.
Az egyházi kárpótlás meg végképp nem szociális demagógia, egyéni jóléttel semmilyen összefüggésben nem volt és nem is igért iylet, de azért fikázhatod, hiszen az egyházak kaptak, és nem pedig elvettek tőlük, ami a haladó megoldás szok lenni.
De gondold végig egyház ügyben:
1, egyház =/= magántulajdon
2, az egyházak sem kapták vissza teljesen a tulajdonukat (akkor lett volna nagy picsogás, hiszen a Kat. Egyház volt a leggazdagabb földbirtokos), csak a hitéleti, oktatási, szociális intézményeiket. Azokat is lassan, vontatottan, gyakorta semennyire (ha teljes egyházi reprivatizáció lett volna, akkor a nagyobb városainkban nem vagy alig maradt volna állami oktatási intézmény).
Sajnos nem tudod lemosni a szocikról, hogy a szociális demagógia újkori bevezetése hozzájuk fűződik, előbb 1993-4-ben, majd 2001-2-ben. Persze, kormányon nem voltak már annyira demagóguk, de azért ott is (Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak!) A Fidesz most él vele, de ezt a pályát nem ők építették ilyenné.
A magát liberálisnak nevező párt pedig annyira akarta a hatalmat, hogy sosem szólt emiatt a szociknak. (De javíts ki, én nem emlékszem ilyen anti szoc. dem. retorikára tőlük ellenzékben.)

Serio 2008.03.26. 18:52:13

A posztkommunizmus létező, lélegző valóság, és bár Gyurcsány Ferenc és az MSZP is része, nem miattuk vagy tőlük van - a legyőzéséhez több kell egy FIDESZes (akár 2/3-os) választási győzelemnél.

Az elvonásokból kinek nem volt elege, azok nem a posztkommunizmus felszámolását szolgálták, hanem az Európai Unió felé való falazást. "Nézzék, már nem vagyunk deficitben!"
Mondjuk én személy szerint nem a vizitdíjról szavaztam volna, hanem az elvárt adóról, a gyilkos járulékokról, mindarról ami a magyar középosztály megsemmisítését, eltaposását szolgálja a posztkommunista gazdasági elit és a multinacionális háttéralkuk csizmája alatt.

Amit viszont elvárnék bármely konzervatív erőtől, az a posztkommunizmus csontját és vérét alkotó posztkommunista adminisztráció fellegvárainak alapos kitakarítása. Mik ezek a fellegvárak?
- Egészségügy
- Kormányzat (Minisztériumok, központi állami intézmények)
- Önkormányzatok
- MÁV
- BKV

Nem megoldás az egészségügy "átmentése" Gyurcsány barátainak és üzletfeleinek érdekeltségébe, de aki azt mondja, hogy minden jó úgy ahogy van, az a posztkommunizmus haszonélvezője, és maga is posztkommunista.

Sajnos a mai FIDESZen nem látom a szándékot ennek a felszámolására.

Ami a "keresztyénséget" illeti, én nem tartom a konzervativizmus alapvető kritériumának. A vallás, a vallásos emberek és a történelmi egyházak kultúrális örökségének tisztelete, az igen.
A személyes keresztény hitvallás, az nem. Én pl. nem vagyok keresztény, mégis konzervatívnak vallom magam.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása