Caracalla
I 2009.06.04. 19:45
1989. június negyedike két, az egész világot formáló esemény napja is volt, amelyek azonban teljesen ellentétes előjelűek: míg az egyik reményt adott a szabadság híveinek, és bíztatást, hogy a kommunista elnyomásnak egyszer vége szakad, a másik éppen ellenkezőleg: egy…
tovább
"Nyolc éve élünk vele együtt, inkább rosszban, mint jóban. A keveseknek, akikben ez a rendíthetetlen idegrendszer, bolygathatatlan lélekjelenlét, úrilovasi vakmerőség és tényeket, logikát elsodró elán csak köznapibb fokon jelentkezik – ő a tökéletes eszménykép. A…
tovább
Boaz Rein Buskila, egykori izraeli hadköteles, ma negyvenes éveiben járó holdkóros rendszeresen ugyanazt álmodja. Ebben az álomban régi emlékei térnek vissza, ámbár nagyon furcsa formában. Huszonhat vicsorgó véreb üldözi városán, Tel-Avivon át, ő pedig menekül előlük, ahogyan…
tovább
"Voltaképpen a rendszerváltozás éveiben egymásnak feszülő két politikai erő is a röviden csak népinek és urbánusnak nevezett, két egymással szemben álló baloldali értelmiségi kultúrából nőtt ki. A „népi irodalom" (vagyis a népi baloldal) és a demokratikus…
tovább
(A rendszerváltozás huszadik évfordulóján a Konzervatórium rendszeresen cikkeket, interjúkat, visszaemlékezéseket fog szentelni a témának. Saját véleményünk mellett megpróbáljuk megszólaltatni a rendszerváltozás történéseit legjobban ismerőket. Kezdetnek egy esszésorozat…
tovább
A legutóbb (Miért tanulunk történelmet?) a történelemtanítás tartalmának megújítása mellett érveltem. Úgy vélem, hogy nagyobb hangsúlyt kell kapnia a 20. századnak, és ki kell bővíteni a tananyagot állampolgári, gazdasági és társadalmi ismeretekkel. Ennek érdekében…
tovább
Történelemtanárként gyakran teszem fel magamnak a kérdést. Elsősorban azért, hogy megtaláljam a választ, amit másoknak adhatok. El tudom fogadni a konzervatív választ: a történelem az általános műveltség része az irodalmi, a képzőművészeti és a zenei ismeretek mellett.…
tovább
1956 november 2.-án megjelent az Irodalmi Újság különszáma, benne a magyar irodalom legnagyobb alakjai írták le mindazt, amit a forradalomról gondoltak. Déry Tibor, Tamási Áron, Füst Milán, Szabó Lőrinc mellett Illyés Gyula egy 1950-ben írt versét küldte be a lapnak, de a vers…
tovább
A Szabadság napilap november 3-i számában olvashattunk a Biztonsági Tanács Magyarország szovjet megszállása kapcsán összehívott rendkívüli üléséről és a szovjet csapatok visszatérésének első jeleiről is (az újságot tegnap találtam és szkenneltem)(A képre kattintva…
tovább
Gabrilo
I 2008.10.23. 14:03
„…hosszú idő óta az a legjobb, ami Magyarországon történik. Úgy látom, még mindig nincs vége, és akárhogyan alakuljon is, ez a szabadság egyértelmű győzelme." (Hannah Arendt) Mi volt 1956? Baloldali forradalom? Jobboldali ellenforradalom?…
tovább
Caracalla
I 2008.10.08. 08:23
Volt szerencsétlenségem olvasni a HVG.hu oldalán a vélemény rovatban megjelent méltányos politikaelemzést Pétervári Zsolt klaviatúrájából. Az alapfelvetés a következő: ne legyen költségvetési plafon, mert az szűkíti a kormány mozgásterét, továbbá a magas államháztartási…
tovább
Interjú Romsics Ignáccal a Szombatban. Ajánljuk.
tovább
Ausztriában hétfőn havazott, New Yorkban csődöt jelentett a Lehman Brothers, nálunk az őszödi beszéd premierjének második évfordulóját élte túl a kisebbségi kabinet. Derűs jó reggelt mindenkinek! Winston Churchill megfogalmazása szerint a demokráciával szembeni legjobb érv,…
tovább
Békés Mártonnak és az általa idézetteknek számos ponton tökéletesen igaza van. Magam is úgy gondolom, hogy az a rendszer, ami az államon belüli viszonyok rendezésére is csak megfelelő elővigyázatossággal alkalmazható (demokrácia), elvi és gyakorlati okokból sem alkalmas az…
tovább