Az Összefogás pártjai olyan kommunikációs csapdákat állítottak fel saját maguk számára, melyek eredménye, hogy a Fidesz ma számottevően erősebbnek tűnik, mint ténylegesen. Mindez azt eredményezi, hogy az ellenzéki szavazók maguk sem hiszik el, hogy a Fidesz legyőzhető. A HVG számára készült Medián-kutatás szerint a népesség 69 százaléka gondolja úgy, hogy egy most vasárnap tartandó választáson a Fidesz győzne, 58 százalékuk valószínűsíti, hogy ez április 6-án is így fog történni. Az MSZP győzelmi esélyeit illetően: ha most vasárnap lennének a választások, 6 százalék szerint győznének a szocialisták, míg április 6-ára nézve az arány 10 százalék.
Szolomayer Balázs cikke
tovább
dobray
I 2014.01.27. 16:23
A magyar anyanyelvű zsidóság hagyományos zenéjét és táncait nem őrzi semmilyen hangfelvétel, kotta vagy leírás. A holokauszt előtti időkben léteztek magyar zsidó zenekarok, de ezek nem élték túl a deportálásokat. A filmben a Muzsikás együttes egy máramarosi román cigányprímás - Gheorghe Covaci (Farkasrév, Románia) - segítségével próbálja életre kelteni a régi magyar zsidó népzenét, amely kölcsönhatásban állt más vidékek zsidó dallamvilágával, stílusával éppúgy mint a velük élő – magyarok, románok, cigányok – népzenéjével. (Rendező: Szomjas György, 1992)
tovább
A legtöbbet hangoztatott érvelés ma a Fidesz közvélemény-kutatások szerinti töretlennek tűnő vezetését tekintve, hogy a jobbközép pártnak nincs megfelelő kihívója. Ennek több oka is van: a baloldal töredezettsége, az erős vezető hiánya, az MSZP–SZDSZ-kormányok tehetségtelensége, a hitelességi deficit, a megújulásra való képtelenség, valamint az egyfordulós választási rendszerre való áttérés. Ezek az indokok relevánsak, azonban egy szempontot hajlamosak vagyunk elfelejteni: a baloldal ma azért sem tud megerősödni, mert a Fidesz erősen kihúzott balra.
Szolomayer Balázs írása
tovább
A politikai kommunikációval legtipikusabban akkor találkozunk, egyszersmind hajlamosak vagyunk arra az időszakra értelmezni ezt a fogalmat, amikor elindul a pártok szavazatszerző akciója, a választási kampány. Szélesebb körű érdeklődéssel rendelkező emberek észreveszik, hogy két választás között, a politikai szervezetek ugyanúgy kommunikálják az üzeneteiket a polgárok felé, mint a választást megelőző pár hónapban. A cél egyértelmű, a párt vezető személyiségeinek kormányképes kompetenciáinak nyilvánossá tétele, arculata, ideológiai állandóságának promolálása, a másik hibáinak bemutatása.
Kóré András írása
tovább
Nagyon szeretnék egy olyan világban élni, ahol a törvények viszonylag lazák, ugyanakkor az emberi viselkedést nem csak a törvények, hanem az illemszabályok (manners), szokások szigorúan korlátozzák. Jellemzően az, hogy az ember a saját testével mit csinál, az utóbbi kategóriába tartozna: nem kellene törvénynek szabályoznia, ha szigorú szokás, illem, szégyen és kiközösítés szabályozná. A mai világ viszont sajnos nem így működik. Mi következik hát ebből?
tovább
„...köztársaságra pedig az a nép alkalmas, amelyben a fegyverfogható elem, a törvénynek megfelelően engedelmeskedni és parancsolni egyaránt tud, és a tehetős polgároknak érdemeik szerint juttatja a tisztségeket.”
(Arisztotelész: Politika)
John Kekes nyomán dogmatikusnak nevezem a mainstream liberalizmust és dogmatikusoknak ennek követőit. A dogmatikusok legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a valóság semmiféle befolyással nincs a dogmákba vetett hitükre, ha tények ellentmondanak a dogmáknak, úgy jaj a tényeknek.
Úgy esett, hogy az Afrikai Egységszervezet éppen Kampalában tartotta soros ülését, ahol akkortájt Idi Amin Dada, a bokszolóból lett diktátor uralkodott. Az esemény kapcsán jókívánságaikat fejezték ki az afrikai vezetők Aminnak, aki, miután részben megette előző feleségét, újat emelt magához az Öngyilkos Gépesített Egység táncosnője személyében. A rendezvényen maga Amin négy fehér ember által cipelt hordszékben jelent meg, és egy szőke svéd legyezgette a lankasztó hőségben. E nagyszerű jelent jól jellemzi Afrika új urait – és a „gyarmati felszabadítás” utáni nagyszerű korszakot. A felemelő jelenet – természetesen – nem érte el a nyugati társadalom dogmatikus véleményvezéreinek ingerküszöbét. Nem úgy az apartheid.
Mindennek különös fénytörést ad, hogy napokban meghalt Nelson Mandela. A világ a szívéhez kapott. Obama elnök – ki más? – már úton is van Johannesburg felé, oldalán az iraki győzővel, George Bush-sal, hogy kifejezze Amerika mélységes bánatát. Azét az Amerikáét, amelyik egyébként hihetetlen nagy szerepet játszott, az embargó fenntartásával, az apartheid rendszer bukásában és Mandela hatalomra kerülésében. Bono és Bob Geldolf – akik életművük jelentős részét a Mandela-koncertek szervezésébe valósították meg – közösen requiem írását tervezik, melyet majd a Wembley stadionban mutatnak be, százezer néző előtt, és melyet világszerte milliárdok néznek majd meg. Ez még nem publikus, de biztosak lehetünk benne. A koncerten fel fog lépni a komplett szórakoztatóipar, az összes nagyágyúval, megtekinthetjük az aktuális üdvöskék szépészeti ipar által dizájnolt anatómiáját, és a Bruce Willis által annyiszor megmentett bolygó felsóhajthat: egy nagyszerű ember távozott, de győzött az igazság.
Aristo írása
tovább
Aron M
I 2013.11.30. 07:02
Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál
Az egész év legszebb és talán legfontosabb filmje volt a Gravitáció. A Mandiner két írásban is foglalkozott a filmmel. Rajcsányi Gellért beharangozójában kozmikus magányról írt, és idézi az Ember tragédiájából Ádám szavait az Űr színből: „S keblemben két érzés küzdelme foly: Érzem, mi hitvány a föld, hogy magas, Lelkem lezárja, s vágyom el köréből; De visszasírok, fáj, hogy elszakadtam”. Pintér Bence némileg sajnálkozva az űrkorszak antitéziseként aposztrofálja a filmet. Mindkettejük felvetéseit érdemes továbbgondolni.
A film valóban az űrkorszak végét jelző emlékmű lenne? Nos, igen, lehet egy ilyen olvasata is a filmnek. A lezuhanó űrállomások, az űrkorszak kisszerű válását mutató jelenetek (kézi erővel szerelik a Hubble űrteleszkópot, mintha a leállósávban kereket cserélne az ember – csak a szépség és az életszerűség miatt nem az Űrgolyhók szintje), igen, ezek mind azt jelzik, hogy a múlt század ötvenes éveitől a Reagan-féle csillagháborús tervekig terjedő űrkorszak ellaposodott. Látványos újítások nincsenek, amire akkor csak a két szuperhatalom volt képes (jó, az egyik), azt ma már jóformán mindenki tudja. Az űrkutatás szinte hétköznapi kincs, már nem kell hozzá misztikus tudás. Űrturisták mászkálnak fel Föld körüli pályára, az űrállomások fenntartása pedig – valljuk be – elsősorban presztízsokokra vezethető vissza.
tovább
Kontar
I 2013.10.26. 07:01
A gréczyzsoltját neki! A Nemzeti Együttműködés pálmájának kritikátlan levéltetveiként egyenesen a négyszáznegyvennégy szervilis magyarokról szóló összeállításáig nyaltuk magunkat! (Megtekinthető itt, A 30 legszervilisebb magyar – 1. rész (A-tól K-ig) cím alatt, ötödik helyen.) Mottó: ahol szerviliseznek, ott szervilis vagyok. Mindehhez ráadásul elég volt az, hogy jó ideje gyakorlatilag posztszünetet tartunk magánéleti okokból (bár néha még fellángolunk), azaz létünk legpasszívabb korszakában, puszta semmittevéssel benne vagyunk az első tízben, kár, hogy nem vagyunk még szemlélődőbbek, akkor talán az első helyet is megcsíphettük volna!
tovább
Ilyentájt, amikor a közélet is a strandon sütteti magát, vagy legalábbis romkocsmák félhomályában mereng, nos, akkor figyelhető meg igazán, milyen mélyről tör elő az aggodalom, a krízis érzülete, a reményvesztettség marcangoló érzése. Az uborkaszezon depressziója ilyenkor Thomas Bernhard-i önpusztításba taszítja a Publicistát, aki kénytelen szembesülni a valósággal.
tovább
Molnár Tamásról elnevezett kutatóközpontot hoznak létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A három éve halott, Amerikában élt magyar professzort ennek kapcsán a 168 órában értékeli le Ludassy Mária MTA-s filozófus (pontosabban: ELTE-s és MTA-doktor), aki maga is tagja volt annak a bizottságnak amely megakadályozta, hogy Molnár Tamás munkásságáról konferenciát rendezzenek az akadémián, így a konferenciának a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adott helyet.
Nem vagyok híve Molnár Tamás filozófiájának. Ez nem valamiféle undorból fakad, amit annyira ismerünk a hazai értelmiség világából, és amelynek érvei nagyjából e jelzőkben foglalhatók össze: feudális, reakciós, fasiszta. Azaz: „dolgok, amiket utálunk”. Egyszerűen azért nem vagyok híve Molnárnak, mert mások gondolkodása közelebb áll az enyémhez, jobban megragadja azt, ahogy szerintem a politika és a világ kinéz. Egyvalamiben viszont hajlamos voltam mindig is egyetérteni Molnárral, és most bizonyosodik be ezredszerre, hogy igaza volt: a liberalizmus-kritikájában. Molnár a liberalizmust zsarnoki ideológiának tekinti, amely hegemóniára törekszik. És valóban.
Aligha lehetne jobb példát találni erre, mint a legutóbbi interjút a 168 órában, amelyben Molnár érdemeiről-érdemtelenségéről értekeznek az interjúalannyal, Ludassy Máriával. Az ebben elmondottak iskolapéldái az intoleráns, gőgös liberalizmusnak/baloldaliságnak (ez esetben mindegy, melyikről beszélünk). Ez alapján össze is foglalhatjuk a mai liberális gondolkodás sarokpontjait.
tovább
Aron M
I 2013.07.22. 12:09
Magyarország egyik alapvető tulajdonsága, hogy szélsőségesen reagál a külföld véleményére: vagy hanyatt esik tőle, vagy pedig az extra Hungariam kezdetű szállóige alapján magasról tesz rá. Egyvalamiben azért biztos, hogy van közös pont: érdekelni mindig is érdekelt minket a dolog. Talán azért, mert nyelvileg elszigetelt nép vagyunk, érzékenyebben reflektálunk mindenféle külső látásmódra. Éppen ezért talán nem is volt hiba, hogy egy lengyel író tollából született mű az elmúlt negyedszázadunkról, sőt, kis kitekintéssel a késői Kádár-rendszer világáról is.
tovább
A római istennő, Bona Dea, vagy – mert mindent a görögöktől tanultak – Günaikeia ünnepén egy hírhedett nőcsábász, bizonyos Clodius női ruhában lopózott be Caesar házába, a csak nők számára nyitott vidám ünnepségre, feltehetően ama szándéktól vezérelve, hogy elcsábítsa Caesar feleségét, Pompeiát; lelepleződött azonban és kihajították. Később elítélni ugyan nem tudták, mert roppant népszerű volt a plebsz körében, de mindenki meg volt botránkozva; a feleség tagadta, hogy bármi köze lett volna a dologhoz és Caesar is úgy nyilatkozott, hogy bízik asszonyában. Azonban később mégis elvált tőle, mint mondta azért, mert „azt akarom, hogy az én feleségemre még a gyanú árnyéka se essen” – írja Plutarkhosz a Párhuzamos életrajzokban.
Nos, mostanában is van valami, aminek az árnyéka sem eshet valakire, aki a köz- és kulturális élet részese szeretne lenni, ez pedig az antiszemitizmus. Alább láthatjuk majd, milyen is az, mikor valakire mégiscsak rávetül ez a gyanú. Babarczy Eszter, aki egyetemi oktató, író és bölcseleti celeb, az Örülünk, Vincent? blogon bejegyzést szentel Demeter Tamásnak és legújabb ügyének. Demeter Tamás „ügye” az ominózus pályázattal tovább gyűrűzik és kezd érdekessé válni, túlmutatva a ballib értelmiség szokásos kicsinyes és aljas bosszúállási szokásain, s filozófiai értelmezéseket kezd provokálni.
Babarczy gondolatmenete a következő: 1) Demeter Tamás ajánlja a Századvégben Barry Smith (a képen) amerikai professzor írását. 2) Barry Smith Pauler Ákosról beszél az inkriminált írásban. 3) Pauler antiszemita. 4) Barry – aki idézi, sőt alá akarja támasztani Pauler antiszemitizmusát – dettó antiszemita. 5) Mindketten hülyék, mert nem ismerik Lukács munkásságát. 6) Mivel Demeter ajánlja őket, ő is hülye és antiszemita egyszerre.
Aristo írása
tovább
Közeleg a meleg front – nem túl eredeti viccelődés, de fantáziátlanul viccelődni nem emberi jogi téma (reméljük). Ám ez esetben önmagában is tilos viccelni. Meg bármit is mondani, ami minimálisan az egyet nem értést fejezi ki a Pride, vagy általában az LMBTQ-IDKFA stb. mozgalommal kapcsolatban.
tovább
Az elmúlt évek aktuális feladata volt az új közigazgatási rendszer megalkotása. A végérvényesség formáját öltő rendszerről nemcsak szakemberek, politikusok vitatkoztak, de az állampolgárok hivatalos ügyeik intézésénél közvetlen tapasztalatokkal is véleményt formálhattak az átalakuló ügyintézéséről, amelyet egy brosúra segítségével, most már helyre is tudnak tenni végső célját tekintve: a „jó állam” kialakítása. A kormány és a kétharmados többségben lévő kormánypártok az alkotmányozó többség birtokában sem tehették meg, hogy kihagyják az ellenzék és olyan intézmények, közéleti szereplők, szakemberek véleményét, akik valamilyen módon érintettek ezen a területen. Polgármesterek, önkormányzatok, kormányzati háttérintézmények, jogászok, egyetemi professzorok szóltak hozzá e témához a parlamentben, a sajtóban és egyéb fórumokon is egyaránt.
A hozzászólások között megjelentek olyan vádak, amelyek politikai színezetet öltöttek, mint a decentralizáció visszafordítása, anakronizmus, a Horthy rendszer restaurálása, összességében a közéletben megjelenő érdekek közül az állami érdek kiemelése. A szakmai vádak közül a szakszerűtlenséget, jogi buktatókat és a nyugati fejlődés teljes semmibevételét érdemes megemlíteni.
Kóré András politológus írása
tovább