A római istennő, Bona Dea, vagy – mert mindent a görögöktől tanultak – Günaikeia ünnepén egy hírhedett nőcsábász, bizonyos Clodius női ruhában lopózott be Caesar házába, a csak nők számára nyitott vidám ünnepségre, feltehetően ama szándéktól vezérelve, hogy elcsábítsa Caesar feleségét, Pompeiát; lelepleződött azonban és kihajították. Később elítélni ugyan nem tudták, mert roppant népszerű volt a plebsz körében, de mindenki meg volt botránkozva; a feleség tagadta, hogy bármi köze lett volna a dologhoz és Caesar is úgy nyilatkozott, hogy bízik asszonyában. Azonban később mégis elvált tőle, mint mondta azért, mert „azt akarom, hogy az én feleségemre még a gyanú árnyéka se essen” – írja Plutarkhosz a Párhuzamos életrajzokban.
Nos, mostanában is van valami, aminek az árnyéka sem eshet valakire, aki a köz- és kulturális élet részese szeretne lenni, ez pedig az antiszemitizmus. Alább láthatjuk majd, milyen is az, mikor valakire mégiscsak rávetül ez a gyanú. Babarczy Eszter, aki egyetemi oktató, író és bölcseleti celeb, az Örülünk, Vincent? blogon bejegyzést szentel Demeter Tamásnak és legújabb ügyének. Demeter Tamás „ügye” az ominózus pályázattal tovább gyűrűzik és kezd érdekessé válni, túlmutatva a ballib értelmiség szokásos kicsinyes és aljas bosszúállási szokásain, s filozófiai értelmezéseket kezd provokálni.
Babarczy gondolatmenete a következő: 1) Demeter Tamás ajánlja a Századvégben Barry Smith (a képen) amerikai professzor írását. 2) Barry Smith Pauler Ákosról beszél az inkriminált írásban. 3) Pauler antiszemita. 4) Barry – aki idézi, sőt alá akarja támasztani Pauler antiszemitizmusát – dettó antiszemita. 5) Mindketten hülyék, mert nem ismerik Lukács munkásságát. 6) Mivel Demeter ajánlja őket, ő is hülye és antiszemita egyszerre.
Aristo írása
Az elején rögtön egy kemény felütéssel kezdi a jeles szerzőnő: „Ha már odavágtuk a csizmát az asztalra, helyesebb lett volna feltenni a kérdést emígy: vajon a pályázó szoftos antiszemita tendenciái hatással lehetnek-e munkáinak minőségére? Aki nem akarna tovább olvasni: igen.” Ezt az állítás, mármint hogy Demeter „szoftos” antiszemitizmusa hatással van munkái minőségére, ezt akarja a fent vázolt szofisztikált eljárással bizonyítani az agyafúrt hölgy. A cikk nagyobb részét ugyanis ezek után Pauler Ákos és Barry Smith szidalmazása tölti ki. Ennek az a logikai szerepe, hogy ha sikerül jól bemártani őket - bemutatni, hogy egyrészt antiszemiták, másrészt hozzánemértők – akkor, ha valaki dicséri ezt a kettőt, akkor ő maga is hozzánemértő és erkölcsi nulla.
Közbevetés: a bizonyítási mód ötletét – Babarczy szerint – a jotunder nevű közismert és méltán utált vincentes blogger adta, „aki kitért az ügyre”, és „éles szemmel már januárban felfedezett” valami súlyosan antiszemitát a Századvég 65. számában. Nem tudjuk azonban azt, hogy az antiszemitizmus mégoly szubtilis megjelenési formáinak figyelemmel kísérése, leleplezése és annak kapcsán virtuális autodafé rendezése a nevezett blogger hobbija csak, avagy professzionálisan űzött foglalkozása; ezt jótékony homály fedi.
A művésznő ezután tér rá a bizonyítás útjára. Ennek első lépéseként felidézi, hogy Pauler Wittgenstein művének margójára – oh irgalom anyja ne hagyj el! – egy Dávid-csillagot rajzolt, és ugyanott pikírt megjegyzést tett a zsidók szerénységére. (Ezt Wittgensteinnek az a szerény, visszafogott megjegyzése váltotta ki, miszerint nem érdekli, hogy amit ő állít, azt állította-e már más is előtte; persze mondott ő ennél nagyobbakat is, például pontosan az idézett mű, a Tractatus vége felé azt közli az érdeklődőkkel, hogy immár megoldotta a filozófia összes létező problémáját.)
Ez az Istentől elrugaszkodott katolikus – mert Babarczy művésznő ezt fontosnak tartja megjegyezni Pauler esetében – képes csak úgy Dávid-csillagot rajzolni a mindent megoldó mű margójára! Hogy mik nem történnek! Itt Babarczy közbevetőleg megjegyzi, hogy Pauler hülye, mert nem tudja, hogy „az angolszász világban a filozofálást minden filozófus elölről kezdi” – ami látszik is egyébként. Ezt a Dávid-csillagos blaszfémiát azután fokozza Barry Smith, mert különböző emberek véleményét idézi, akik – szintén förtelmes antiszemiták révén – maguk is úgy gondolják, hogy a zsidók hajlamosak a szerénytelenségre. A felhozott személyek: Schopenhauer, Scheler és Weininger. Az első kettőbe még maga a purifikátornő sem mer belekötni, ellenben Weiningert „egy szerencsétlen, homoszexuális, öngyűlölő zsidó”-nak nevezi. Mármost Weiningerről valóban megoszlanak a vélemények, és rövid élete során sok ostobaságot is írt, azonban – Babarczy sajátos ideológiai preferenciái szerint – mi köze ennek ahhoz, hogy homoszexuális volt és zsidó? Vagy, ha zsidóságának köze van ahhoz, amit állított, akkor nem lehet, hogy Pauler mégsem akkora hülye és Wittgenstein zsidóságának is köze van ahhoz, amit mond? Hogy Weininger ostobaságokat írt? Édes Istenem. Így megy ez. Mindannyian írtunk már marhaságot, hogy ne menjek messzire, elég lenne Babarczynak elolvasni szeretett mesterei – vagy akár Lukács – 1990 előtt írott műveit, találna ott kártékony ostobaságot éppen eleget.
További bűne a Dávid-csillagozó Paulernek, hogy nem veszi figyelembe, ez idő tájt Wittgenstein – aki maga sem ment a szomszédba egy kis egzaltáltság és homoszexualitás tárgyában – éppen tolsztojánus, tehát nem zsidó vallású, így Pauler, mikor lezsidózza, „faji jellegű megjegyzést tesz rá”. Faji jellegű megjegyzést! Ezt el kell raktároznunk és ízlelgetni egy darabig.
Ezután – írja Babarczy – Barry Smith magát Lukácsot kezdi szidalmazni; és ez a gnózis élményében részesíti a művésznőt – hogy Fe Lugosi Laca barátomat idézzem: „megvilágosodása van”: „Bingo – lobog tovább a purifikátori tűz a bölcseleti celebben – Ezt már ismerem. Mindenért Lukács felelős — konzekvente a zsidók — vagy fordítva, mindenért a zsidók felelősek — vegyük például Lukácsot.” És íme, a régi játszótér homokozójában vagyunk újra. Unalomig ismert, hogy Lukács egész ’19 utáni életében teljes mellszélességben kiállt a kommunisták minden terrorcselekedete mellett, és ha úgy adódott, maga is összevérezte a kezét. Filozófiai munkássága pedig enyhén szólva vitatható, a nyugati filozófiatörténet lábjegyzetekben említi meg, többnyire a veszélyes ostobaság indexével ellátva. Az is tudható, hogy a háború után, hatalomra jutva készséggel segített eltörölni a nem marxista magyar filozófiai hagyománynak még a nyomát is. Így járt Pauler, Kolnai, Lakatos, Polányi, Molnár, Hamvas – soroljam még? A mai filozófiai életet pedig a Lukács-tanítványok uralják, ez is – például a jelen ügy kapcsán is – evidencia. A derék amerikai professzornak több mint igaza van, mikor megállapítja: „Ez a tény – tudniillik hogy Lukács és tanítványai azok, akik felügyelik a filozófiai közbeszédet, és ami még fontosabb, amint esetünk is tanúsítja, a pénzcsapokat is – „legalább részben magyarázni látszik, hogy a precízebb magyar gondolkodók miért nem tettek szert nagyobb befolyásra szülőföldjükön.”
Ezek után Babarczy úgy véli, hogy Smith feltehetően csak Demetertől hallott Lukácsról, amúgy gőze sincs róla. Műveletlen is a kis antiszemita. Demeternek pedig – aljas módon „szakmai tevékenységében is felfedezhetők a lukácsizmus elleni harcnak álcázott és — ha Barry Smithből ítélek — rendkívül primitív és ostoba elemek”.
Elértünk tehát az elején vázolt célhoz: Pauler antiszemita, Smith, mivel nagyra tartja, maga is az, továbbá buták is, mert nem ismerik Lukácsot, és mivel Demeter egyrészt teret adott Smithnek, másrészt maga dezinformálta őt Lukácsról, primitív, ostoba és antiszemita egyszerre. Quod erat demonstrandum.
Az egészben az a legszomorúbb, hogy maga a filozófia a legnagyobb vesztese ennek az ügynek is. Mert alapvetően kit érdekel egy erősen túlbecsült celeb véleménye vagy Barry Smith vagy Demeter Tamás? Csak az marad meg az emberek emlékezetében, hogy a „filozófusok” — és itt a markukba röhögnek – már megint összevesztek „valami pénzen”. A filozófia eredetileg nem az ebédjegyekről és pályázati pénzekről szól. A filozófia az emberi szellem legnagyobb kalandja, melynek során az ember megpróbálja megérteni önmagát és a világot, amely körbeveszi. Megpróbálja megragadni a Teremtő szándékait, vagy – ha tetszik – a „természet” logikáját. Vágya: a szemlélődő élet, amely éppoly könnyen illan el, mint a gondolat, melynek ápolt kertjét hagyja hátra, hogy szemlélődésre és sétára csábítsa az arra hajlandókat és alkalmasakat. A Kulturkampf árulásokkal és pályázati beszámolókkal illusztrált csataterei ennek az ellenkezőjét sugallják, és ez Lukácsnak és tanítványainak az igazi bűne.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
