Ilyentájt, amikor a közélet is a strandon sütteti magát, vagy legalábbis romkocsmák félhomályában mereng, nos, akkor figyelhető meg igazán, milyen mélyről tör elő az aggodalom, a krízis érzülete, a reményvesztettség marcangoló érzése. Az uborkaszezon depressziója ilyenkor Thomas Bernhard-i önpusztításba taszítja a Publicistát, aki kénytelen szembesülni a valósággal.
Nyár van, fesztiválszezon, a politika is lehetőséget, témát lát abban, hogy reprezentáljon olyan rendezvényeken, ahol a fiatalabbakat szólíthatja meg. Leülhet velük egy sörre-fröccsre, ha modoros is ezt tenni, ha nem, de ott van. De paradox módon nem a Volt vagy a Sound van a Publicista tollhegyére tűzve, hanem épp az, aminek az előző kettőnél nagyobb hagyománya van, és ilyen Tusványos is (egyébként valószínűleg azok egy része, akik Tusványosra elmennek, elmennek a Szigetre, a Voltra vagy a Soundra is, csak szólunk). Ha Orbán Viktor ott van, ügy van, téma van, feltörnek a régi reflexek, írni kell. Megmondani, ahogy Tóth Zoltán kiváló listájában a független Parti Nagy tenné megmondó miniszterként.
A Mancs szerint is „Posványoson” „röhögni kell”, csak így lehet elviselni ezt a mérhetetlenül megosztó, a fiatalokat agymosott zombivá változtató, kisstílű politikacsinálókkal teli rendezvényt. Különösen a miniszterelnökön kell röhögni, mert megint milyeneket mondott.
Ilyenkor nyáron, a hőségben és a lélekrohasztóan üres uborkaszezonban lehet ilyeneket írni, hónap végén, amikor már a sörre valót is be kell osztani, akkor odavágni egyet-kettőt. Amikor keserű az élet. Ennek az egész jelenségnek viszont az egyetlen oka a hiány. A nekünk nincs irigységét pökhendiséggel elfedni, a Publicistát intellektuálisan felsőbbrendűnek feltüntetni próbáló tehetetlenségérzés.
Alacsonyodjunk le köznyelvre, amit egy liberális Publicista soha nem tenne meg: hol van az a baloldalon, ami a jobboldalon megvan? Hol a közösség, hol vannak a fiatalok? Valóban csak azért volna gáz Tusványos, mert Orbán ott van? Miről beszélnek, miről írnak ezek az emberek, ha – nemhogy huszonnégy, semennyi éve! – nem volt olyan kezdeményezés, ami igazán összehozta volna a kiváló balos fiatal értelmiséget?
Be lehet ülni a Heti Hetesbe, lehet nőegyletet gründolni Gurmai Zitával, ezek nyilván fontos dolgok azoknak, akik benne vannak (leginkább azoknak, akik ebből élnek). Ez is teljesítmény valamilyen szinten, bár a közösségi, s így a politikai értéke igen kevés. De leszólni Tusványost akkor, amikor az utóbbi évek egyetlen nagyobb sajtóvisszhangot kapott balos közéleti rendezvényének központi témája az volt, hogy nejloninges retrokommunisták vitatkoznak egy vécén, minimum szánalmas.
Valóban gáz Tusványos? Szerintünk az a gáz, amikor a kiváló Kálmán C. (akinek nyilvános önéletrajzában 2007 a legfrissebb évszám, az is valaminek a vége) „internetes kommunikációról” ír a mértékadó Narancsblogon. Amikor Tusványost követően egy hónap múlva kezdődik a Tranzit, amit huszonéves fiatalok valódi teljesítménnyel, valódi elkötelezéssel hoztak össze, és több ezres látogatottságú, négy napos fesztivállá nőtte ki magát két-három év alatt.
A Mancs blogjának posztjaiból az is kisül, hogy valószínűleg a szerzők sosem voltak Tusványoson (ellenben imádják olvasgatni a jobboldali média Tusványos-tudósításait). Egyrészt aki Mancsot olvas, annak úgy tűnhet, Tusványos egy szittya magyar hagyományőrző tábor, ahol mindenki népviseletben vagy ősmagyar viseletben jár-kel, s csak Orbánról és a nemzetmentő politikáról megy a szó minden beszélgetésben, emellett 0-24-ben tartják a magyar mondák és népmesék felolvasó-maratonját. Ezzel szemben a táborozók többsége valószínűleg elsősorban nem Orbán miatt van itt, hanem a koncertek és a barátaik miatt, a meleghez illő öltözetben.
A Mancson Orbán beszéde viszi egész Tusványost, Orbán „Ezt hagyta nektek, meg Tőkés Lászlót, a Ghymes együttest, a dumaszínházat meg az egyik sátorban a televízióját a Hacktion című sorozattal – ja, hogy ezeket önkényesen rángattuk ki a dús programból? Igen. Akarja valaki, hogy kirángassunk még hármat, vagy jobb a békesség?”
Akarjuk vagy sem, miért pont szegény Ghymest ráncigálja elő a Mancs? Mert határon túli, és a zenéjének van köze (egyre kevesebb) a magyar népzenéhez? Miért nem Demjén Rózsit citálják (orbánista) vagy a Ricsét (nacionalista), esetleg a Csík Zenekart (rá lehetne húzni, hogy népieskedés), netalántán a a Magashegyi Undergroundot, amire egyik sem mondható el, s mostanában minden fesztivál vendége?
Elmondjuk, miért épp a Ghymest pécézték ki a Mancsnál: azért, mert miközben nagyban küzdenek a toleranciáért, s a „bőgatyás-fütyülőbarackos” hozzáállás ellen, maguk is ilyen „bőgatyás-fütyülőbarackos”-nak képzelnek mindent, ami határon túli magyar. Kiütést kapnak az „árvalányhajas magyarkodástól”, de ők maguk mindenben ilyet látnak, ami Felvidék, Erdély, stb. Szóval: beszippantotta őket az ellenségképük. Miközben állandóan felróják a kormánynak, hogy ráerőlteti a saját képét és elképzelését a határontúliakra, aközben ők ugyanezt teszik a saját határontúli- és Erdély-képükkel: ráerőltetik Tusványosra, a székelyekre, az erdélyiekre.
Utánanézni meg nem néznek utána semminek, itt van ez a sajtóakkreditációs bilis vihar, amit a comment.com robbantott ki, hogyugye a finnyás PR-esek megmondják az újságíróknak, hogy mi van.
„Bár az mégiscsak nevetséges, hogy az idén (meglehet, először, figyelte az ördög) már jó előre, látatlanban kikérték maguknak a tábor szervezői; ők hogy lennének már ciki fejek, mikor azok azok (az újságírók), akik olyan sok mindent összeírnak róluk, lásd a rendezvény sajtóakkreditációs lapját. Lehet ezen a hangon felháborodni, mint ahogy egy-két orgánum meg is tette, csak eltévesztett házszám, hisz kellő figyelemmel olvasva – túl a szokásos határon túli kisebbrendűségi alapú kivagyiságon – világosan kihallik belőle a kétségbeesett segélykiáltás, ne „cseszegessetek” már megint minket, rohadt pesti újságírók, hát nem látjátok, milyen iszonyú jófejek vagyunk?”
Nos, az ominózus szöveg több éves; s vicces, amikor az állandóan ironizáló és humorára büszke publicisták, újságírók egy ilyen szöveget halál komolyan vesznek. Gáz, hogy magyarázni kell nekik, hogy ez itt humor, vagy mi. De sajnos a Posványos kifejezés megalkotása mutatja, hogy már a Sas-kabaré szintjén van a balos médiahumor, s semmivel sem ötletesebb, mint az évek óta libajnaizók szellemtelen szóviccei. (Nem tudjuk eldönteni, hogy Orbán érdemének vagy hibájának tekintsük a magasröptű balos humor tönkretételét, esetleg tönkre volt az már menve korábban is.)
Az az érzésem, hogy a Mancs és a vele egy véleményen lévők körülbelül úgy állnak Tusványoshoz, mint a kilencvenes évek jobboldala a Szigethez. Igen, tudom, a Sziget nem politikai rendezvény, nem is volt az, nem beszélt ott sem Orbán, sem Horn, Medgyesy vagy Gyurcsány, de ettől még Tusványos pusztán a Kiskörúton belüli politikai törésvonalak mentén való értelmezése rokon azzal, ahogy egykor a jobboldal a mocsokban fetrengés, drog, alkohol, gruppenszex vonalon tudta értelmezni a liberálisnak kikiáltott Szigetet anélkül, hogy elnézett volna rá. A különbség az, hogy a jobboldali fősodor azóta kinőtte a Sziget-fóbiát, a Mancs és társai azonban nem nőtték ki a Szigettel szinte egykorú Tusványossal szembeni irracionális fóbiájukat. Pedig szerintem ők is élveznék, ha elnéznének rá, mégis kellemesebb a nyári klíma Tusnádfürdőn, mint a budapesti szerkesztőségekben.
Ám nem is kellene magyarázni az egész problémakört, ha az utánozhatatlan Lengyel László nem írta volna meg maga, mi is a helyzet: „Ha van előnyünk és fölényünk, akkor a kert és a sátor az, ahol már és még nincs vezér. Ahol az író író, a történész történész, az újságíró újságíró és az ember ember lehet. Az egyetlen állat, amelyik párbeszédet folytat, érvel, vitázik. A kert és a párbeszéd a reményünk.”
Mindenki olyan ellenzéket szeretne, ahol a Mancs alapossága, Kálmán C. György publicisztikái, ahol Teddy kertje előny és szellemi fölény. Köszönjük és így tovább!
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
