Az utóbbi időben érdeklődésem egyre inkább a közgazdaságtan fele fordult. Ám konzervatív közgazdaságtan nem létezik,
nem is létezhet, szerintem, úgyhogy gyakorlatilag azt tudjuk tenni, hogy valami olyan irányzatot keresünk, ami legalább nem áll nagyon távol.
Szerintem a legközelebbi irányzat az ún. osztrák iskola, avagy praxeológia. Tény, hogy a legtöbb praxeológus többé-kevésbé klasszikus liberális, libertárius, avagy piaci anarchista - de ez
nem "mindent vagy semmit" -játék, elemzési módszerük bizonyos elemeit nyugodtan átvehetjük és alkalmazhatjuk akkor is, ha a végkövetkeztetéssel nem értünk teljesen egyet.
(Hogy miért nem? Egyszerűen azért, mert elméletileg levezetve ugyan valóban a szabad piac a logikailag legtökéletesebb politikai rendszer, de mivel a legtöbb ember nem cselekszik logikusan, nem a tökéletes rendszer létrehozása a lényeg, hanem a
legkevésbé rosszé: itt-ott fel kell áldoznunk egy adag szabadságot azért, hogy máshol egy nagyobb adagot a közrend, közbiztonság, közerkölcsök fenntartása révén megőrizhessünk és így tovább.)
Tehát az a lényeg, hogy a praxeológia mint tudomány szerintem teljesen rendben van, csak éppen a tudomány mint olyan önmagában kevés a politikai cselekvéshez. Viszont
valamennyi tudomány azért csak kell a politikába - ezért érdemes foglalkozni vele.
Mi a praxeológia? A praxeológia az emberi cselekvény tudománya. Határozottan szembefordul a mainstream közgazdaságtannal, amely természettudományos módszerekkel: számokkal, képletekkel, grafikonokkal próbálja modellezni a társadalom működését. A praxeológusok szerint az ember és az emberi társadalom annyira bonyolult rendszer, hogy a természettudományos megközelítés nem alkalmazható rájuk - ehelyett meg kell határozni
a priori axiómákat, amelyeket bizonyítás nélkül is igaznak fogadunk el, és ezekből tisztán logikai úton levezetni mindent. A fő axióma a következő:
"Az ember cselekszik." A praxeológia története
A praxeológia gyökerei azon XV. századi spanyol skolasztikusokhoz - Arisztotelész és az aquinói doktor követőihez - nyúlnak vissza, akik megpróbálták kitalálni, hogyan születik az emberi cselekvésből társadalmi rend. A gyökerek tehát eléggé tradicionálisak.
A következő kulcsszereplő a kora XIX. századi francia közgazdász, Frédéric Bastiat. (
Irások angolul.) Rövid, egyszerű, érthető és áttekinthető írásokban foglalja össze, hogy egyes politikai lépéseknek milyen gazdasági következményeik vannak. Ő a kedvencem, le fogom fordítani pár írását.
Bastiatra és néhány utána következő közgazdászra jellemző, és éppen ez a szimpatikus bennük, hogy nem akarják átlépni a saját árnyékukat. Elmagyarázzák, hogy például egy új hadosztály felállításának vagy a kultúra támogatásának milyen gazdasági következményei vannak, de NEM állítják azt, hogy ilyen döntések meghozatalánál csak a gazdasági szempontokat kellene figyelembe venni. Tehát "szerények", nem akarnak teljes politikai rendszert levezetni a közgázból, hanem csak a rendszer egyik aspektusát elemzik.
A következő kulcsszereplő
Carl Menger, az osztrák iskola alapítója, az ő nevéhez fűzödik az egyik legfontosabb közgazdasági alapvetés, a határhasznosság-elmélet (marginal utility, Grenznutzen).
Majd a következő
Eugen von Böhm-Bawerk volt, aki egy másik nagyon fontos elmélet, az időpreferencia alapjait vetette meg (ezekről később lesz szó), valamint ízekre szedte Marx elméletét. Egyébként a neve a magyar történelemből is ismerős lehet, hiszen a Monarchia alatt háromszor is pénzügyminiszter volt. (Akárcsak Schumpeter - a sógorok elég ügyesen tudják kiválogatni a pénzügyminisztereiket...)
A következő, és sokak által legfontosabbnak tartott praxeológus
Ludwig von Mises volt. Fő műve, az
Emberi cselekvés a praxeológia egy legteljesebb összefoglalása. Vele viszont már vannak bajaim. Személyisége, karaktere szerint alapvetően klasszikus liberális, "whig" volt, mélyen hitt benne, hogy az emberek alapvetően racionálisak és hajlanak a józan észre. Hogy egy, a nácik elől Amerikába menekült, zsidó származású osztrák nemesember ebben miért hisz, számora rejtély, hiszen a tapasztalatai éppen az ellenkezőjéről kellett volna, hogy meggyőzzék... Azt hiszem, alkatilag egy nagyon boldog ember lehetett és ezért nem volt eléggé pesszimista-realista...
A nagyobbik baj az, hogy az Emberi cselekvésben meglehetősen össze-vissza keveri a praxeológia tudományát a maga klasszikus liberális meggyőződésével, így ezt a munkát nem tudom jó szívvel ajánlani.
Azonkívül von Misesre már nem jellemző elődei szerénysége, ő már megpróbál a közgazdaságtanból teljes politikai rendszert levezetni, ami szerintem képtelenség. Pontosabban, a levezetés addig, hogy a minimális állam és a szabad piac az emberi igényeknek legjobban megfelelő
elméleti rendszer, tökéletes és logikailag 100%-ig stabil. Ott van a probléma, hogy
gyakorlati politikai cselekvéshez nem elméletileg tökéletes rendszerre van szükségünk, hanem a megvalósíthatóak közül a legkevésbé rosszra...
Von Mises amerikai tanítványa volt
Murray Rothbard, aki meglehetősen összetett személyiség volt. Először is, ha átfogó, összefoglaló munkát akarunk olvasni a praxeológiáról, az ő
Ember, gazdaság, és állam c. könyve (
PDF angolul) talán a legjobb, mert ez tisztán tudományos munka, nem keveri bele a saját véleményét annyira, mint von Mises.
Rothbard ugyanakkor sokat foglalkozott politikával és történelemmel is, és ez az, amitől engem személy szerint
a frász kerülget: Rothbard egy birodalmi lépegető összes tapintatával olt szét mindenkit a baloldaltól a jobboldalig, neki George Washington úrifiú-diktátor, Adam Smith korlátolt és plagizál, a Republikánus párt imperialista, az egyik legfontosabb konzi újásgíró, a néhai William F. Buckley Jr. neki totalitárius szocalista, még a hozzá feltehetőleg közel álló, klasszikus liberális John Stuart Mill is érzelgős puhány. Rothbard már nem csak, hogy teljes politikai rendszert akart levezetni a közgázból, de eléggé aggresszíven ekézett mindenkit, aki a rendszerével akárcsak a legkisebb mértékben is nem ért egyet...
Ám ez csak Rothbard mint politológus-történész. Mint közgazdász nagyon rendben van, és az Ember, gazdaság és állam c. munkát, még egyszer, nagyon tudom ajánlani.
Von Mises másik tanítványa,
Friedrich von Hayek talán a leghíresebb praxeológus közgazdász, és talán a legfélreértettebb is. Sokat tett azért, hogy populárissá, közérthetővé tegye a dolgot (ld.
Út a szolgasághoz c. könyve), amivel persze eredeti tartalmából sokat veszített...
Gazdasági témájú munkái közül legfontosabb annak leírása, hogy az árak jelzőként működnek, levezeti, hogy egy szocializmus
még akkor sem működhetne, ha csupa szentekből állna, mert árak nélkül az emberek nem tudják, kinek van egy adott erőforrásra a legnagyobb szüksége.
Von Hayek ugyan váltig tagadta, hogy konzervatív lenne, mégis nagyon érződik rajta a konzi "beütés", különösen az
A tudomány ellenforradalma c. könyvén:
"Meglehet, hogy az emberi értelem legfontosabb és legnehezebb feladata, hogy saját korlátait belássa. Az egyéneknek meg kell hajolniuk olyan erők előtt és engedelmeskedniük kell olyan elveknek, amelyeket nem is remélhetik, hogy teljesen megérthetnek, ám mégis ezeken nyugszik a civilizáció fejlődése, sőt, fennmaradása is."
"Eleinte mindenki megpróbálja a saját útját járni. De ha egy úton egyszer jártunk, legközelebb könnyebb már arra járni, és így aztán egyre nyilvánvalóbb ösvények alakulnak ki, és egyre inkább mindenki azokon jár. Igy aztán az adott területen kialakul egy mintázat, amelyet soha senki nem tervezett meg, ám mégis az emberek szándékos döntéseiből ered." Most erre mit mondjunk? :-) Mondhatott magáról, amit akart, szerintem bérelt helye van a konzi parthenonban. Eric Voegelin ugyanakkor rámutatott (
cikk angolul), hogy Hayek alapvető hibája, hogy nem érti, hogy a modern (államközpontú) politikai rendszerek kialakulása mögött alapvetően vallási okok is állnak: az ideológiák lényegében politikai vallások, vallási igényt elégíenek ki. Ezt Gabrilo ezt elemezte korábban, talán a későbbiekben is fogjuk még, mindenesetre ezt valóban figyelembe kell vennünk, hogy a praxeológia egyik korlátja az, hogy kissé túlzottan materialista szemléletű.
Érdemes megemlíteni
Ludwig Lachmannt, azért, mert ő volt talán az egyetlen
nem-szabadpiaci praxeológus: a piac bizonytalanságát hangsúlyozta és azt mondta, hogy a stabilitás érdekében van szükség kisebb-nagyobb állami beavatozásokra, bár természetesen szocalizmusról szó sem lehet. Ez azért lényeges, mert ebből is látszik, hogy a praxeológia egy értékfüggetlen tudományos módszertan és
nem szükséges piaci anarchistának lenni az alkalmazásához. Lehetséges, hogy Lachmannból levezethető egy konzervatív-kapitalista irányzat.
A következő fontos figura a ma is élő, és azt hiszem, napjainkban épp Romániában tanító
Hans-Hermann Hoppe. (Lehet, hogy meg lehetne hívni egy előadásra Budapestre?) Ugyan a republikánusokat, Rothbard nyomán, ő is keményen oltja, Hoppe azért érdekes, mert a
Demokrácia: a bukott bálvány c. könyve (
részletek magyarul, nagyon jó!) meglepően konzervatív szemléletű. Tetszik például, hogy tudományos hátteret tesz a konzi nézetek mögé, amikor pl. azt mondja, hogy a szexuális szabadosság, a drogok elterjedtsége stb. az állam által mesterségesen magasan tartott időpreferencia következményei... ez megint egy olyan irány, amivel szerintem tudnánk kezdeni valamit. Emellett érdemes szintén elolvasni
ezen írását magyarul.
Végül említsük meg
Gene Callahant, aki közérthető és humoros formában foglalta össze a praxeológia alapjait,
Közgazdaságtan hús-vér embereknek c. könyve magyarul a Kálvin téren, a Filagóra könyvesboltban kapható, angolul meg
itt letölthető PDF-ben.
Ez tehát a helyzet. Praxeológusból van sokféle, "vad" piaci anarchistától konzervatívabb szemléletűekig, szerencsére balos nincs köztük. Az látszik, hogy ez egy értékfüggetlen tudományág, gyakorlatilag
bármilyen világnézetű ember számára használható tehát. Mint az informatika - mindegy, hogy marxista vagy nemzeti radikális weboldalt építesz-e, a PHP az PHP marad.
Azt hiszem, megfelelő szűréssel, válogatással sok használható elemet találunk benne - a későbbiekben fogok írni határhasznosságról, időpreferenciáról stb.
