olvasónk, Preserver írása
Amióta világ a világ, minden közösség meghúzta maga körül az elfogadható gondolkodásmód és viselkedés határait, ahogy az előlények immunrendszere aktív határvonalat képez az egészség és a kóros fertőzés között. Ha nem lennének ezek a védelmi vonalak, rövid idő alatt felemésztenék a közösséget az öncélú, gyökértelen organizmusok.
Minden természetesen fejlődő civilizációban kialakul az egyensúly hagyomány és rugalmasság között, de vannak időszakok, amikor bizonyos tényezők kiemelkedően agresszív behatásokat gyakorolnak a mindennapi életre és a kulturális fejlődésre. Érdemes ilyenkor odafigyelni a politikai-közösségi immunrendszer vészjelzéseire, és nem szabad hagyni, hogy másodlagos szempontok elaltassák a figyelmünket.
Az iparosodás és a globalizáció sok olyan veszélyt hoztak a felszínre, amiket a korábbi körülmények között a társadalmi hagyományok automatikusan kordában tartottak. A nagyvárosok szubkulturális kavalkádjában sokan elveszítették a lelki és szellemi gyökereiket, és a világkereskedelem példátlan fejlődése egymás hegyére-hátára hányta az érvényesülésre vágyó kulturális áramlatok tömkelegét. Ezek közül a potenciális veszélyek közül semmi nem érinti olyan közvetlenül a közösség lelki egészségét, mint az emberi szellemre közvetlen, neurális úton ható kábítószerek.
Az elfogadott és elfogadhatatlan drogok közötti különbségtétel többé-kevésbé szinte minden kultúra önmeghatározásához hozzátartozott a történelem során. Mi számíthatna a kulturális korlátokat veszélyeztető tényezőnek, ha nem az olyan szerek, amik megváltoztatják az emberi elme működését? És mi lehetne a közösség legautentikusabb válasza az intenzív torzító kulturidegen behatásokkal szemben, mint a tiltás?
A szabad kábítószerezés hívei egyszerre állítják, hogy a tiltás nem működik, és hogy céljaiban ideológiailag megkérdőjelezhető. Ha azt hiszik, hogy a tiltás célja a drogmentes társadalom, akkor persze, hogy úgy tűnik, mintha nem működne. De aki így gondolkodik, alapjában véve érti félre a tilatás célját. Rendkívül naív elképzelés, hogy a tiltás máig fennmaradt volna, ha nem tölti be a valódi funkcióját.
A kábítószerek tiltásának ugyanaz a célja, mint minden tiltásnak: határvonalat húzni az elfogadott és az elfogadhatatlan között, és megvédeni a hagyományos életmódot a káros behatásoktól. Lehet, hogy az illegális heroin jobban károsítja az egészséget, mint ha törvényileg szabályozott lenne a tisztasága. De a tiltás éppen ezzel teszi hangsúlyossá a törvénytisztelő és a törvénytelen életmód közötti különbséget. Ez teszi igazán jelentőségteljessé a határvonalat.
Jónéhány fővárosi középiskolában a marihuána-dílerek már szó szerint az osztálytermekben vannak. A feketepiaci forgalmazás mindig egyenesen oda irányítja a kínálatot, ahol csak keresletet tud találni. Ezzel nagyon hatékonyan kiválogatja már tizenéves korban azokat, akik hajlamosak letérni a hagyományos életmódról, és akár a törvények megszegése árán alávetik magukat az idegen szokásoknak. A füveseket törvényen kívüliként kezeli a közösség, és ezt ők is tudják. Így válik a tiltás igazán hatékonnyá a deviáns hajlamú egyének kiválogatásában és a kultúra fővonalától való elszigetelésében.
Gondoljunk csak bele, milyen óriási különbséget jelent egy ember életében, hogy a törvények és a közösség szemében bűnöző. Pontosan ez az a különbség, amiben döntést kell hoznia minden embernek, ha részt akar venni az életben. Miért kellene befogadnia a közösségnek azt az embert, aki szándékosan, tudatosan a törvények ellen megy az életvitelében? Nagy hiba lenne, ha feladnánk ezt a különbségtételt.
Hasonlóan hatékony a tiltás azoknak a bűnözőknek a kiemelésében, akik szembemenve a törvények által egyértelműen meghatározott irányelvekkel, a kábítószerek terjesztéséből próbálnak meggazdagodni. Amikor börtönbe zárunk egy dílert, a kereslet azonnal helyet kínál egy másiknak, és így annyi antiszociális hajlamú bűnözőt vonhatunk ki a forgalomból, amennyire csak az erőforrásainkból futja.
A legalizáció hirdetői azt is felróják a tiltás számlájára, hogy fokozza a bűnözést. Akár a bandaháborúkra gondolnak, akár a lecsúszott kábítószeresek által elkövetett bűncselekményekre, egy gyógyulási folyamat természetes velejárójára mutogatnak. Ha egy fertőzés aktivizálja az immunrendszert, akkor bizony annak megvannak a tünetei. De ha feladjuk a küzdelmet, csak azért, mert küzdelmesnek tűnik, akkor egészen biztos elveszítjük az egészséges integritásunkat.
Ha a közösség kulturális testének a védelméről van szó, nem is lehetne elképzelni hatékonyabb módszert, mint a kábítószerek tiltását. Már maga a törvény is igen erős hatással van a társadalmi határvonalak alakulására, és minden egyes forint, amit a drogosok elleni fellépésre vagy a drogdílerek kiemelésére fordítunk, ezerszeresen megtérül hosszú távon, a huszonegyedik század kulturális és társadalmi kihívásaival szembeni helytállásban. Minden küzdelemben meg kell hozni az áldozatokat, de fontos, hogy lássuk az eredményeket. A kábítószerek legalizálása nem lenne más, mint a közösség önvédelmi mechanizmusainak lecsillapítása, és a belülről pusztító féreg rejtett, láthatatlan romboló munkájának a megerősödése.
Ezért nagyon fontos, hogy ne hagyjuk elaltatni magunkat, és hogy megőrizzük a tartásunkat. Egyenesítsük ki a megmaradt gerincünket, és álljunk ellent a kábítószerek beszivárogtatásának!
Kapcsolódó írásaink:
Drogkérdés - a tiltás mellett
Drogtilalmi különvélemény - Common sense másképpen
Drogtilalom vs. Common Sense I. - II.
