A
Tirpákbokrétás és a
Teakör blogok szerzőinek új vállalkozását, egy folytatásos politikai nagyregényt ajánlanánk olvasóink figyelmébe, mely a maga műfajában úttörő kísérletnek tűnik.
Vigyázat, igazi rétegolvasmány, csakis az ideológiailag képzett közönség számára!
http://nagyregeny.blogspot.com/Álljon itt egy fejezet a műből:
"Tibor éppen harmadszor kezdett volna hozzá a közép-európai politikai rendszerekről szóló előadásának. Először egy kóválygó takarítónő zavarta meg, mikor hangos csörömpöléssel benyitott az előadóterembe, majd ijedtében orra esett a partvisban, általános röhögést kiváltva ezzel a hallgatóságból. Utána pedig az egyik hallgató egyszerűen lehányta az előtte lévő sorban ülő három embert, öt percig tartott, amíg kivezették.
Kissé idegesen igazgatta hát a csokornyakkendőjét, és megnyugvást keresve tapogatózott zsebében a trockista párt tagkönyve után. Jóleső érzéssel nyugtázta a kis könyvecske műbőr kötésének hűvös érintését, és megköszörülte a torkát.
Akkor hirtelen, robbanás-szerű hang kíséretében elsüvített a feje mellett egy tetőtől talpig fekáliával borított férfi és derékig belefúródott a mögötte lévő műanyagtáblába."
Csapi
I 2008.06.08. 09:47
Az írás témája: művészet a Harmadik Birodalomban. Vezérfonálnak ehhez két hatalmas formátumú asszonyt választottam ki: Marlene Dietrichet és Zarah Leandert.
Érdemes már rögtön a legelején lajstromba venni, hogy a két asszony mennyire hasonlított egymáshoz, és közben mégis mennyire különböztek. Mindkettő magas, vékony, királynői termet. De nemcsak filmsztárok, koncertsztárok is voltak. A kor viszonyait figyelembe véve hatalmas tömegek előtt éneklő femme fatale-ok. Puszta létüktől kaptak infarktust a férfiak. Ezenfelül mindketten különleges hangfajt képviseltek. Dietrich egy speciális, egyedi alt hangszínnel volt megáldva, míg Leander szülei ennél is továbbmentek: kontraalt hangot hoztak össze lányuknak. A kontraaltról tudni kell, hogy nagyon ritka, és úgy szól, mintha egy férfi énekelne.
tovább
Fodor Gábor nyert is, vesztett is.
A párt, amelyet 1993-ban otthagyott, jelenleg huszonvalahányszor annyi szavazóval rendelkezik, mint az, amelyiknek most az elnöke lett. Arról nem is beszélve, hogy a Fidesz egykori alelnökének politikai ambíciói és karrierje az SZDSZ-ben sem alakult valami fényesen. Ha lehet, akkor talán még kevesebb esélye volt az érvényesülésre a Pető-Kuncze-féle vezetéssel szemben, mint Orbánék ellenében.
tovább
tita
I 2008.06.07. 11:00
1918 előtt az arisztokráciának konzervatívnak, a nemesi hagyományok politikai őrzőjének illett lennie, vagy pedig liberálisnak, de az alkotmányos királyság hívének – elvből, és nem taktikából. Ebben az időben az úri mértéktől csak balra lehetett eltérni, a konzervativizmustól jobbra semmi sem volt a politikában.
tovább
Mi, felelős, európai értelemben vett magyar konzervatívok, úgy látjuk ezekben az embert próbáló nehéz időkben, hogy hallatnunk kell szavunkat. Mert cinkos, aki néma.
Sokat gondolkoztunk ezen. Megtegyük? Ne tegyük meg?
Nagy viták voltak.
Végül úgy éreztük, meg kell lépnünk. Magyarország, Európa és a művelt világ érdekében.
Ahogy minden valamirevaló "független", "mértékadó" és "hiteles" orgánum valamint "médiaszemélyiség" és "értelmiségi" menetrendszerűen a választások előtt, úgy most mi is kiállunk, és a támogatásunkról biztosítjuk az SZDSZ-t. Támogatjuk az SZDSZ-t és azt az irányvonalat, melyet Kóka János képvisel! Kóka János egy olyan úton indította meg az Szabad Demokraták Szövetségét, melyet mind a párt, mind az ország jövője miatt a legszerencsésebbnek tartunk.
tovább
Az 1825 és 1848 közötti reformkort sokan hajlamosak a zsarnoki Habsburg udvar és az elmaradott földesurak versus felvilágosodott és haladó liberális férfiúk leegyszerűsített küzdelmeként felfogni. E vélekedés annyira megkövesedett, hogy ezen időszak „ikonjait” a mai közéleti vitákban is kikezdhetetlen nimbusz veszi körül, legyen szó akár Széchenyi Istvánról, akár Kossuth Lajosról. A nagyobb bajnak mégis azt tartom, hogy eközben olyan kivételes alakok maradnak a feledés homályában, akik szintén meghatározó (ha nem irányító) szereplői lehettek volna az akkori magyar politikai életnek, és ha életművük kiteljesedett volna, talán ma másként vélekednénk a 19. századi magyar politikai életről is. Gróf Dessewffy Aurél, a magyar konzervativizmus egyik legjelentősebb, fiatalon elhunyt teoretikusa is e körbe tartozott.
tovább
Az alábbi írás hasznos gyakorlati tanácsokat tartalmaz,
nem csak B-kategóriás haknisoknak. Amennyiben nem egy rendes, megszokott nekrológot, hanem kereskedelmi/píár-nekrológot akarunk írni (azaz: valójában magunkat szeretnénk promotálni), NE hallgassunk ezekre a tanácsokra semmiképpen!
tovább
Ajánljuk szerzőnk,
Tallián Miklós írását a Hírszerzőn, mely válasz Bauer Tamás minap
megjelent cikkére, melyet több szerzőnk is az elmúlt évek szellemi mélypontjának tekint (Bauer Tamás ennél mélyebben intellektuálisan már nem lehetne...).
.jpg)
A politikai gondolkodás iránt érdeklődőknek valószínűleg ismerősen cseng G. Fodor Gábor neve. Az Olvasó találkozhatott már a polgári radikálisokat tárgyaló könyvével, Eric Voegelin-monográfiájával, Schlett Istvánnal írt közös tanulmánykötetével, vagy akár a Kommentár hasábjain megjelent írásaival is. Írásom témája tavasszal megjelent legújabb könyve, a Kormányzás/tudás.
Mivel egy politikai gondolkodásról szóló kötetről van szó, ezért fontosnak látom néhány szót szólni a mai magyar politikatudomány helyzetéről. Amellett, hogy egyre erősebben vannak a "média-hatásvizsgálat, a napirendkutatás, a kampánylogika" eszközeivel operáló írások, amelyek a mindennapi gondolkodás politikatudós-képét leginkább befolyásolják, a "szakma" részéről egyre több olyan munka lát napvilágot, amelyek ugyan kevesebbet foglalkoznak a parlamentben napirend előtt felszólalók nyakkendőszínének jelentőségével, a politika természetével azonban már annál többet.
tovább
Trianon kérdése napjainkban is az egyik leginkább megosztó politikai-történeti téma (ha nem a leginkább megosztó). Sajnos a Trianonnal való foglalkozás nem is mentes aktuálpolitikai indulatoktól. A baloldal folytatja a "hagyományos" internacionalista narratívát, mely szerint Trianonnak semmiféle jelentősége nincs, a határok kinyílnak, a paradicsom neve Európai Unió. Ezzel szemben a jobbszélen sokan ma is "revízót" akarnak, és néha hisztériáznak egy sort Franciaországban. Véleményünk szerint mindkét narratíva helytelen: a baloldal nemes egyszerűséggel érzéketlen Trianon örökségének problémájára, a jobbszél pedig abszolút inadekvát "válaszokat" ad rá.
A hozzánk legközelebb álló véleményt a téma szakavatott ismerője, Ablonczy Balázs történész fejtette ki - alább erről szóló cikkét közöljük.
tovább
tita
I 2008.06.03. 12:32
Rossz idők jártak az arisztokráciára 1945 után. Magyarország fejlődése szempontjából a Rákosi-féle vezetés legnagyobb bűnei közé tartozott, hogy az arisztokráciát, a főnemeseket vagyis a jó neveltetésük, kitűnő körülményeik miatt igen jó képzett volt vezető réteget nem engedték beilleszkedni. Szellemi tőkéjükre óriási szükségünk lett volna.
Az arisztokraták többsége 1945 után itthon maradt (illetve 45-46-ban visszatért) és a szerényebb viszonyok között is, ha nem is túl nagy örömmel, de késznek mutatkozott az együttműködésre. Nem is az fájt nekik a legjobban, hogy elvették földjeiket, államosították egyéb tulajdonukat, hanem az, hogy nem hagyták őket emberi körülményekhez méltóan élni, nem végezhettek képzettségüknek, tudásuknak megfelelő munkát, és a gyerekeik sem tanulhattak tovább.
tovább
Caracalla
I 2008.06.02. 07:00
A tibeti sajnálatos események kapcsán újra felmerült a kérdés, hogy az elvileg népek és nemzetek barátságos együttélését elősegítő és hirdető olimpiai mozgalommal összeférhet-e a pekingi rendezvény, másfelől van-e bármiféle morális kötelezettség a távolmaradásra.
Előre szólok, hogy e poszt célja nem egy egyértelmű állásfoglalás kialakítása, inkább csak egyes tényezők enumerációja, különösen, hogy szerintem egyedi döntés kérdése az, hogy valaki bármilyen szinten is bojkottálni akarja-e az eseményt. Másfelől azt is előre kell bocsátanom, hogy egyetlen egy közvetítést se fogok nézni, mert a sportesemények rendkívül távol állnak az érdeklődésemtől, úgyhogy esetemben fel sem merül bármiféle bojkott kérdése.
tovább
Loxon
I 2008.06.01. 14:00
Csapi
I 2008.06.01. 07:02
vendégszerzőnk írása45 éve halott,
Edith Piaf mégis
reneszánszát éli a 21. század elején. Színházak rendszeresen tűznek műsorrendre olyan darabokat, melyek Piaffal vagy valamilyen módon az életével foglalkoznak. Egy kvázi ismeretlen francia színésznőnek Oscar-díjat és nemzetközi elismerést hozott a „kis veréb”.
Franciaország egyik legkelendőbb exportcikke 1915-ben látta meg a napvilágot, akkor még Édith Giovanna Gassion néven, a Piaf nevet
Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója akasztja a nyakába, ezzel gyakorlatilag megteremtve az alkalmi utcaénekesnőből az európai színházi és koncertpódiumok félistennőjét. Edith élete a nyílvánosság előtt zajlik, gyakorlatilag mindenki tud róla mindent. Majdnem mindent...
tovább