vadnyul
I 2007.11.04. 22:52
(Úgy látszik, kitört a szellemi alapozósdi.) Mi is a konzervativizmus?
Életérzés? - Akkor leszek igazi konzi, ha fával fűtött kemecében sütöm a kenyeremet, és lúdtollal blogolok pergamnere? Idealizált (tógás / mentés) múlt nosztalgikus emlegetése?
Gondolkodásmód? Ami kimerül a régi tekintélyek gondolatainak szajkózásában?
Ideológia? Az ideológiátlanság hangsúlyozásának ideológiája?
Reméljük, az utóbbi a legkevésbbé.
(Amezei konzi) tekintélyelvű szkeptikus, mert elfogadja ugyan a régiek és az újabbak bölcsességét, hiszen ha megmaradt, az már magában is figyelemre méltó. De mindez nem helyettesíti a gondolkodást - nem receptet írtak, amit csak elő kell venni, és kész a tökéletes világ.
Elfogadja és élni is tud a tekintéllyel, de tudja, hogy inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embernek (a nem hívők Isten helyére értsenek mást).
Szkeptikus, elsősorban az ember természetét illetően, ezért intézmény- és rendpárti, de a nem pesszimista. Nem attól szabad, hogy elhiszi, bármit megtehet, hanem keresi az igazságot, ami, mint egy tekintélyes mű megírta, szabaddá teszi. Szkeptikus az emberi tudással kapcsolatban is - ha a politikában univerzális megoldást ajánlanak, érdemes lőgyakorlatokat venni, hogy megvédjük a tökéletlen, ám ismerős világunkat.
Racionális, de nem racionalista. Próbálja használni az eszét, miközben hallgat a tapasztalataira és az ösztöneire. A mérnöki tudás kitűnő atomfegyverrel és internettel látott el minket, de nem ad választ a jóra és a rosszra.
Hívő hitetlen, erős erkölcsi, és laza politikai elvekkel. (Ne a politika legyen keresztény, hanem a politikus.)
És nem mindene a politika, még ha politizál is.
Abbafejezem, hazamegyek, és tökéletesítem a fényképeimet a gimp 2.4.1-es verziójával. Természetesen linuxon.
vadnyul
I 2007.11.04. 19:15
Nem fogok túl gyakran írni, és főleg nem olyan hosszan, mint más szerzők. Saját blogom politikai napló, jobb-rosszabb gondolatok, reakciók sokszor esetleges gyűjteménye. Ez a helyzet változhat: ott marad a napi politika, ide általánosabb jellegű írományok kerülnek. Hát vágjunk bele!
A modern gondolkodás egyik jellemzője a számmánia. Mintha az, amit nem tudunk számokkal leírni, nem is létezne. Ezért aztán próbálkozunk, erősen. És lőn - lidércfény, nem világosság. A számosítással csak az a probléma, hogy elfelejtjük mi a szám, és mi az, amit le szeretnénk írni (itt elősorban társadalmi jelenségekre gondolok). A szám maga is elvonatkoztatás, de még inkább általánosítások és különféle definíciók terméke egy-egy társadalmi jelenséget leíró szám. Éppen ezért hiba lenne a társadalomról kapott adatainkat egyszerű mérési eredménynek tekinteni. De ha túl sok az adat, nem leszünk-e hajlamosak beleveszni, és elsiklani a készítés körülményei felett? A méréshez, a számértékekhez, elég hibásan, az objektivitás képzete társul, mintha az emberi viszonyok mérése is olyan egyszerű és a megfigyelőhöz képest külsődleges volna, mint egy golyó tömegének, vagy röppályájának meghatározása. Mi van, ha a golyó visszakérdez?
Hagyjuk-e, hogy megvezessenek a számok?
folyt. köv. többek között arról, hogy a fentiek csak az igazság egyik fele.
(Még mielőtt törölnének, publikálás híjján. És persze elment még vázlatként. De majd belejövök.)
Konzervatórium működési szabályzat a hatékonyabb és átláthatóbb szervezeti keretek elősegítésére.
tovább
Lassan 127 év telt el azóta, hogy meghalt Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij. A XX. századi irodalom, filozófia nem az lenne ma, ha ő nem írta volna meg remekműveit. De mennyi valósult meg elképzeléseiből, álmaiból, és írásai üzenetéből? Azt hiszem, ha őszinték akarunk lenni, akkor azt kell mondanunk, semmi sem abból, amire ő valóban vágyott. Negatív jóslatai szinte mind egy szálig beteljesedtek, de amire ő valóban vágyott, nos attól talán már még messzebb vagyunk, mint volt az ő kora. Dosztojevszkij végtelenül ambivalens szerző. A modern ember minden szenvedésén végig megy, és mégis csak azt fogadta el tőle a modern világ, amit ő elutasított. Élete mementóként kellett volna állnia előttünk, de erre már senki sem figyelt. Ahogy műveit sem az ő nézőpontjából szokás vizsgálni. Talán csak azért maradhatott köztünk, mert Szerb Antal szavaival élve ő (Tolsztojjal egyetemben) az orosz irodalom értelme. Még Lenin is elismerte, bár az Ördögök színrevitelét Gorkijjal egyetemben megakadályozták.
Dosztojevszkijjel mindenben egyetérteni szinte képtelenség, mivel amennyire egyetemes a mondanivalója, annyira XIX. századi és orosz is. Messianisztikusan hitt az orosz népben, amely kegyetlenül megcsalta őt halála után. Végtelenül ortodox volt, és utálta a nyugatot.
tovább
Gabrilo
I 2007.11.01. 21:50
Az általános választójogra úgy gondolunk ma, mint a szabadság (és egyenlőség) garanciájára, és megfellebbezhetetlen fundamentumára. De valóban így van? A szabadság előfeltétele valóban az általános választójog lenne („egy ember, egy szavazat”)? Vagy ez is csupán egy „demokratikus mítosz”, amit magától értetődőnek veszünk? Nem összeegyeztethetetlen a többségi elv a szabadsággal? Eme rövid töprengéshalmaz nem kíván válaszokat adni, inkább kérdéseket tesz föl – és talán további töprengéseknek készíti elő a terepet.
tovább
Minden kultúra másként adja meg a végtisztességet halottainak. Van, ahol étel, ital, és még mindenféle hasznos apróság eltemetésével készítik fel az elhunytat a túlvilági létre. Van, ahol elégetik a testet, és nyoma sem marad. A mi szokásaink valahol félúton vannak. Készület a túlvilágra, de leginkább lelkiekben. Van sír, van mindenféle szertartás az utolsó út előtt. Mégis kevesek mellé temetik el kedvenc plazmatévéjüket.
tovább
A megalakulásunk óta olyan szellemi műhelyt szeretnénk létrehozni, amely keretein belül vita tárgyává emeljük azokat a kérdéseket, melyekről a nagy magyar nyilvánosság nem, vagy keveset beszél. Névválasztásunk a szellemi műhely megközelítés mellett nem titkolja politikai hovatartozásunkat sem. Bár szerzőink a politikai paletta számos sarkából érkeznek, mégis elmondható, hogy döntő többségében konzervatív, neokonzervatív és libertárius megközelítésből szemléljük a világot.
AMIBEN HISZÜNK
A szabadság szemszögéből
Hiszünk az egyén szerepének fontosságában. Az ember se nem jó, se nem rossz, pusztán „köztes lény”. Az egyén nem csupán jogokkal, hanem ezekkel járó kötelességekkel is bír, a kötelességeiből adódóan felelősséget vállal önmagáért, közösségéért, környezetéért és a jövő nemzedékeiért.
Úgy gondoljuk, hogy a közösségeket mindig érvényes elvek, maximák, erkölcsi irányvonalak mozgatják. Fontosnak tartjuk a múlt örökségét, az organikusan kifejlődött társadalmi intézményeket és hagyományokat. Elvetünk és veszélyesnek tartunk minden olyan kísérletet, mely absztrakt elvekből levezetve próbál általános érvényű megoldást adni közösségekben keletkezett problémákra, nem hiszünk a pozitivista fejlődéskoncepcióban, a Korlátlan tervezhetőségében. Követjük azokat, akik az igazságot keresik, de óvakodunk azoktól, akik azt állítják, megtalálták. Elfogadjuk és megpróbáljuk értelmezni a zsidó-keresztény kultúra abszolút erkölcsiségét, az antik filozófiát, az egyetemes erkölcsi értékeket. Bármilyen érték- és kultúrrelativizmus ellen állást foglalunk.
Nézeteink szerint a közösségre vonatkozó elvek nem törvényekben leírtak, azonban alapvető fontosságúnak tartjuk a törvényt és a rendet (law and order), mely a békés fejlődést biztosítja a közösségek számára. Elfogadjuk a törvények természetjogi alapjait. Hiszünk a törvény előtti egyenlőségben, de nem hiszünk az egyenlősdiben.
A közösségben az egyének saját szorgalmuk és tehetségük alapján osztják fel egymás között a munkát, melynek gyümölcsét nagyra értékeljük. Hiszünk a magántulajdonban, mely szent, sérthetetlen, elidegeníthetetlen, mert az egyén igazán csak azért vállal felelősséget, amit a magáénak érez. A szabad piacgazdaság oldalán állunk, mert az a lehető legnagyobb szabadságot biztosítja az egyéni felelősségvállalásnak.
MONDANIVALÓNK
A bolsevik- és nemzeti szocializmust a legerkölcstelenebb politikai berendezkedésnek tartjuk azok totalitárius, kollektivista és értéknihilista tulajdonságaik miatt.
Úgy látjuk, hogy a szocializmust a rendszerváltás posztkommunista hagyománnyá konzerválta, melyel szembenézni és leszámolni Magyarország legalapvetőbb nemzeti érdeke.
A posztkommunizmussal való szembenézés csak úgy lehetséges, ha a régi magyar, illetve nyugati civilizáció hagyományait megkeressük, történelmünket értelmezzük, és a politikát, mint a közösségformálás legnemesebb eszközét erkölcsileg alátámasztjuk.
Meggyőződésünk, hogy a politikáról való gondolkodás értéknihilizmusával le kell számolni. Hiszünk a politikában, a szakértői kormányzást hamis mítosznak tartjuk. Vissza kell adni a politikának a létjogosultságát, hitelét, erkölcsi alapját és értékét.
Kapcsolódó írásunk: első bejegyzésünk, a Köszöntő.
Gabrilo
I 2007.10.25. 20:13
Hogyan értelmezzük a rend fogalmát? Mit értenek a modernek tudomány alatt? És mit jelent a politikai rendtudomány fogalma? Milyennek kell lennie az új politikatudománynak? Ezekre a kérdésekre Eric Voegelin politikai filozófiájának alapvető motívumain keresztül tudunk válaszolni. Ez csupán egy vázlat kíván lenni, kicsit jobb összefoglalókat készítettek már e témában.
tovább
Azt mondják a konzervatívokról, hogy pesszimisták. Ezt az általánosítást még John Kekes szerint is nagy biztonsággal megengedhetjük magunknak. De vajon valóban így van-e ez, általában a világban, meg szűkebb környezetünkben?
Ha felszínesen végignézünk a ma Magyarországán, akár azt is mondhatjuk, igen, persze. Bár kevesen azonosítják magukat tudatosan és következetesen konzervatívként, a közéleti megszólalók általánosan konzervatívnak tekintett része (finoman fogalmaztam körül politikai csoportosulásokat és holdudvarokat - nem feltétlenül pártokat) bizony pesszimista.
tovább
Ágoston és Orosius az antik világszemléletről és a történelem teológiájáról
A történelem bibliai magyarázatáról
Önkényesnek tűnhet, mindazonáltal messzemenően tudatos az az elképzelés, mely szerint a keresztény eszkatológia egy, mellőzhetően (és általában) utolsó sorban említett, ám kész tényként kezelt kijelentésével szükségeltetik kezdeni a hanyatlás politikai eszkatológiájáról történő összefoglalást. Az a tény tehát, hogy a pogányságot két részre oszthatjuk, s ezt a felosztást csupán (profán) történeti alapokra hivatkozva tehetjük meg, vagyis kizárólag kereszténység előtti és utáni pogányságról eshet csak szó, azt jelenti, hogy a pogányság a történeti időt valamilyen kezdettől számítja, Róma alapításával például, vagy egy új forradalmi kezdettel. Ugyanígy, a történelmi időt a zsidók is egy meghatározott kezdettől, a világ teremtésétől számítják, ám a pogányokkal ellentétben ők valamiféle eszkatónnal zárják azt. A zsidóknál ugyanezen döntő eseményt (mivel a teremtés fogalma mindenekelőtt valamiféle időtlen, ám mindenképpen predesztinált állapotba zsugorítja a profán történeti időt) a jövő ígéri, s a várakozás a Messiásra minden időt egy jelenbeli és egy jövőbeli aeonra oszt. S éppen azért nem lehet paradoxonként említeni a jelenbeli és jövőbeli örökkévalóságot, mert egyfajta középpontként választja el a két állapotot egymástól a Messiásra való várakozás, s végül a Messiás eljövetelének a ténye, amelyen jóllehet, túlmutat a várakozás, hiszen maga az eljövetel éppen kiindulópontja egy jövőbeli aeonnak. A keresztények számára az üdvtörténet e választóvonala nem csupán futurum (jövő idő), hanem perfectum praesens (befejezett jelen): az Úr már bekövetkezett eljövetele. A befejezett jelen ugyanakkor a jövő időnek pontosan azt a tulajdonságát hordozza, amely (Ágoston időről alkotott téziseivel egybehangzóan) egybemossa a jövőt a jelennel. S ez jelenti azt az egyenes vonalú (lásd Taubes), ám kétáramú idősémát, amelyben megfogalmazódik a bibliai történet, s amely az ígérettől tart a beteljesedés felé, s amelynek középpontja: Krisztus. Nem hagyható figyelmen kívül az a Cullmann által a megváltás történelmi ökonómiájának nevezett érvényesség, mely szerint Krisztus egyedül reprezentatív alakjában éri el csúcspontját; ezt a központi esemény fokozatos kitágulása követi a hívők világot átfogó közösségévé, akik Krisztusban és általa élnek, és a zsidókból és pogányokból egyházat építenek. E gondolatokat azért volt fontos kiemelni, hogy könnyebben megérthetővé váljék, miért állítja azt korábban Löwith, hogy „hosszú út vezet az egyház Krisztus testeként való felfogásától az üdvözülés eszközei fölött intézményként rendelkező egyház gyakorlatáig, s azután addig a modern nézetig, mely szerint az egyház a kultúrtörténet része, s ezért történelmi változásoknak alávetett”. S Ágoston szerint ebben a saeculumban minden alá van vetve a változásnak. Éppen ezért, teszi hozzá Löwith, „nincs a profán történelemnek a hit számára semmilyen közvetlen jelentősége. Mindaz, ami a jelen és a vég mint finis és télosz között még megeshet – jelentéktelen a keresztény üzenet elfogadásának vagy elutasításának alternatívájához képest”. S éppen ezért beszélhetünk a történelem teológiájáról, mint (antik) világszemléletről.
tovább
Gabrilo
I 2007.10.23. 20:00
„Kit érdekel 2007-ben Arisztotelész?” - Mondja korunk libre-penseure. De vajon miért mondja ezt? Rendkívül általános vélekedés az, hogy „tökmindegy, hogy több száz vagy több ezer éve élt filozófusok mit mondtak”. Vajon miért ilyen elutasító az ifjú értelmiségi a régi auktorokkal szemben? Miért elutasító a zsidó-keresztény vallási hagyományokkal, erkölcsi tanításokkal szemben?
tovább
Mint minden induló újság, folyóirat, portál esetében a legnehezebb elkezdeni, és a köszöntőt megírni. Így jelen köszöntő sem tart igényt arra, hogy világmegváltó, nagy dolgokat mondjon, és arra sem, hogy új dolgokat mondjon – az alábbiakhoz hasonló gondolatokat sokan papírra vetették már előttünk is. Ez egy kezdet, és mint minden ilyen, nehéz.
Nagyobb részünk, akik ezt az internetes portált szerkeszteni fogjuk, és akik majd a tartalmat írjuk, az úgynevezett szocializmus alkonyán, a rendszerváltás hajnalán születtünk. Nagy többségünk nem élt a totalitárius Rákosi-rendszerben, és az egyeseknek ma is szépnek mutatkozó, ám szellemet és lelket gúzsba kötő Kádár-érát sem kellett átvészelnünk. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy nem tudunk a szocializmus borzalmairól, és arról, hogyan fosztották meg az itt élő embereket a szabadságuktól. Tudjuk, hogy szüleink még nem utazhattak, mozoghattak, gondolkodhattak olyan szabadon, mint ahogy ma mi megtehetjük, és tudjuk azt is, hogy nekik mindez még élő emlék – és rajtuk keresztül ebből az örökségből mi is részesülünk.
A probléma azonban ennél sajnos összetettebb. Egyrészt – amellett természetesen, hogy a rendszerváltást valós váltásnak tekintjük – kontinuitás van az előző, és a mostani rendszer között. Ennek oka sokak szerint az elitváltás hiánya, vagy részleges volta, és ebben bizony van is valami igazság. Akik ezt a kontinuitást fenntartják, azok a szocializmust, mint hagyományt mutatják be nekünk. Mi ezt a kontinuitást, és a szocializmus hagyományként való értelmezését nem fogadjuk el, ezért eme honlap szerkesztői, és a honlapon megjelent cikkek szerzői egyértelműen a posztkommunizmussal szemben állnak ki, és ezt nem kívánjuk titkolni egy percig sem. A hagyományokat fontosnak tartjuk, ám épp a hagyományok azok, melyeket a szocializmusnak nevezett bukott – és tragikus – kísérlet végképp el kívánt törölni. A hagyományokat nem kitalálni, hanem megtalálni akarjuk. Ám épp a 40 éves megszállás miatt olyan hallatlanul nehéz rálelni eme hagyományokra.
A probléma második része röviden a modernitás által felszínre hozott problémákról szól. Ha lehet ezt mondani, Magyarországnak itt sokkal nehezebb dolga van, mint azoknak, akiknek nem kellett átélniük a 40 éves szocializmust. Mi kettős problémával nézünk szembe: A posztkommunizmussal és a modernitással egyszerre. Úgy tűnik, mindkét jelenség meglehetősen sikeresen számolta fel a korábban meglévő tudásokat és hagyományokat – így a Rendet is.
Nem vagyunk „forradalmárok”. Nem kívánunk új embert, új társadalmat, új világot, egy új utópiát alkotni. Hisszük, hogy minden ilyen próbálkozás, mely az emberi természetbe, vagy a természet rendjébe radikálisan beavatkozik egy „eljövendő szebb világ” érdekében, tragédiával végződik, és legtöbbször tömeges számban követel emberéleteket. Azt kívánjuk ismét fölfedezni, ami már volt, de elveszett (remélhetőleg nem maradéktalanul). Amit mi észreveszünk, az csakis az lehet, hogy keressük, de nem találjuk a rendet. Márpedig rend nélkül nem tudunk értelmes és kiismerhető viszonyok között élni. Nem fogadjuk el az ideológiákat, mert azok leegyszerűsítő mivoltuknál fogva nem a valóság megértését, hanem annak megerőszakolását szolgálják.
Hisszük, hogy e rendet hagyományaink megtalálásával együtt találhatjuk meg, és hogy ez élhető viszonyokat teremthet ebben az országban. Hisszük továbbá azt is, hogy a rend nem teremthető meg pusztán formális jogi nyilatkozatokkal. A társadalom, és így a társadalmi rend is bonyolult szövet, melynek számtalan rétege van, és csak a rétegek együttes erősítésével hozhatjuk létre a rendet is újra.
Olybá tűnhet, hogy ez egy pusztán politikai internetes újság, egy a sok közül, ráadásul egy ifjakból álló reakciós társaság újságja. Nem tagadva ezen szemlélet meglétét, azért a célunk nem ez. Lesz itt szó filozófiáról, ismeretelméletről, vallásról, irodalomról, és persze politikáról is – ezen belül aktuális politikai eseményekről is meg lehet és meg is lesz a véleményünk, de célunk nem egy politikai erő szócsövévé válni. A szerzők között is megoszlanak a vélemények számos dologban, és ezek vitára bocsátása is meg fog történni; lesznek érvek a piac mellett és ellen, egyes politikai részkérdések mellett és ellen, szabadság kontra egyenlőség, stb. Egy azonban a szerzőkben közös: a szerzők mindegyike elutasítja a politikai extrémitásokat, és modern politikai fundamentalizmusokat, legyenek azok bármilyen színezetűek is. A hagyományok, és a rend megtalálása végett indított keresés közben szükségszerűen „a régiekhez” fogunk nyúlni, mert sokakkal ellentétben, nem hisszük, hogy mi felette állnánk bármely kor szellemi magasságának, vagy erkölcsi méltóságának, leszámítva a XX. század totalitárius diktatúráit, melyek szintén haladást vizionáltak.
Nem vagyunk „antidemokratikusak”, de azt sem hisszük, hogy egy politikai struktúra csak azzal, hogy valamilyen elnevezést magára vesz, védve van mindentől, legfőképpen a kritikától. Nem a „rendszer” hanem a Rend megtalálása az, ami motivál minket.
Úgy érezzük, nem vagyunk egyedül az „otthontalanság” érzésével, de azt nem gondoljuk, hogy az „otthonunkat” megtaláljuk akkor, ha elmegyünk az országból. Magyarország az otthonunk, felelősséget érzünk iránta, és itt próbálunk meg – magunk rendkívül csekély erejével – hozzájárulni ahhoz, hogy élhetőbb legyen. Ez természetesen nem sok, és nem bízunk abban sem, hogy „majd mi” végre egyszer-s-mindenkorra megválunk az előző rendszerből ránk maradt terhek súlyától.
Ennyit indításnak, jó olvasást, gondolkodást kívánunk, és mindenekelőtt arra kérünk minden kedves olvasót, hogy tegye szóvá észrevételeit, kritikáit, hiszen amiért tenni szeretnénk, az csakis együttgondolkodással sikerülhet, nem pedig néhány ifjú egyetemista „szellemi gettójának” agyaskodásával.
Konzervatórium Politikai és Kulturális Online Magazin
E-mail: konzervatorium [kukac] konzervatorium [pont] hu
Szerkesztők: Baranyi Márton, Panyi Szabolcs, Szilvay Gergely, Vincze Máté
Munkatársak: Békés Márton, Grósz András, Hollender Miklós, Lakatos Márk, Megadja Gábor, Melecske Ákos, Solymosi-Kabdebó Márk Aurél, Tóth Sándor, Máthé Áron
További állandó szerzőink: VIII. Nagyapó, Caracalla, Dobray, Doktor úr, Huhogó János, Muszáj Herkules, N'Jala ezredes, Raoul Duke & Dr. Gonzo, Shenpen, Tory, Vadnyúl
Szerzőinkről bővebben.
Az oldalon és a blogon megjelenő írások a creative commons szerzői jogi védelme alá esnek.
1977-ben született. 2001-ben végzett a KGRE BTK történelem szakán, 2002-ben az ELTE BTK szociológia szakán. 2001-től a Terror Háza Múzeum kutatója. Részt vett a hódmezővásárhelyi Holokauszt Múzeum és az Emlékpont létrehozásában. Írásai a Valóságban, a Magyar Nemzetben, a Konzervatóriumon és az E-Kultúra oldalán, illetve konferenciakötetekben jelentek meg.
Máthé Áron írásai