Azt mondják a konzervatívokról, hogy pesszimisták. Ezt az általánosítást még John Kekes szerint is nagy biztonsággal megengedhetjük magunknak. De vajon valóban így van-e ez, általában a világban, meg szűkebb környezetünkben?
Ha felszínesen végignézünk a ma Magyarországán, akár azt is mondhatjuk, igen, persze. Bár kevesen azonosítják magukat tudatosan és következetesen konzervatívként, a közéleti megszólalók általánosan konzervatívnak tekintett része (finoman fogalmaztam körül politikai csoportosulásokat és holdudvarokat - nem feltétlenül pártokat) bizony pesszimista.
Közbevetem, belőlük is van több típus. Az egyik a klasszikus mélymagyar búskomor, aki szerint minden mindig csak rosszabbul lesz, mások miatt főleg, mert hát mi aztán nagyon jóravalók volnánk, úgykülönben. A másik az olcsó nosztalgiavadász, aki tagadja, hogy bármiben is előrébb jutottunk volna a kockalada és az olcsó (ám rossz) hús megszépült emlékű korszaka óta. Ők sokszor megelégednek az egyszerű összehasonlítással: rosszabb, mint... Bonyolultabb értékelésbe nem bocsátkoznak.
A harmadik a racionalista (a konzervatívok sokszor racionálisok, mondja szintén Kekes), ő tudja konkrétan, miért szomorú, el tudja mondani, mi az, ami rossz.
Ez pedig már majdnem optimizmus. Az ilyen konzervatív, ha nem is gondolja, hogy minden a lehető legjobban van ezen a lehető legjobb világon, legalább lát maga előtt olyan biztos pontokat, amikhez lehet viszonyítani. Nem egy ideális társadalom ideológiáját vizionálja, amit aztán fel kell építeni, tűzzel és vassal, sokkal inkább elveket tart szem előtt, amik lehetővé teszik, hogy egy társadalom biztosítsa polgárai számára a jó életek megélésének lehetőségét.
Ez a furcsa, csendes optimizmus-szerűség hatja át a világszerte erőteljes új konzervatív irányzatokat. És hosszú távon épp ezeknek az új konzervatív irányzatoknak adódik némi tér Magyarországon is (ezért a bejegyzés címe, és ezért az én csendes optimizmusom is).
Magyarország ugyanis megnyomorodott a szocializmus alatt, szörnyű mód. Ugyanakkor az elvtársak rettentő prűdek, vaskalaposak és maradiak voltak, és nagyon vigyáztak, hogy a modernség meg ne mételyezze kis hazánkat.
Így aztán a szocializmus örökségét hordozzuk, és hordozni is fogjuk még néhány évtizedig, viszont nincs velünk a nyugat-európai modernitás balul elsült társadalmi kísérleteinek a nyoma (példákat mindenki tud mondani). Valamit valamiért.
A lehetőség pedig ebben van. A szocializmus öröksége előbb-utóbb el fog tűnni. A modernitás 1.0-s verziójának nyomait pedig nem kell eltakarítanunk, mert nincsenek. A mi generációnkat ugyan sok minden köti, de ezek a maradványok, ezek a dogmák és bukott ideológiák kevéssé.
Van lehetőségünk kikerülni azokat a hibákat, amikért mások súlyos árat fizettek (persze nem garantálja semmi, hogy mi meg nem követünk el egyebeket), és ha a világtörténelem közbe nem szól, lesz időnk gondolkozni, építkezni. A gondolkodásra épp jó lesz ez a weblap.
