A legszerényebb becslések szerint is százezren vettek részt a szombaton megtartott Békemeneten. Véletlen ez, vagy valami újnak a kezdete?
Ruzsbaczky Zoltán írása
Több hírforrás is
kiemeli, hogy Magyarországon rég volt ilyen méretű megmozdulás, kormánypárt mellett pedig még soha ennyien nem tartottak szimpátia-demonstrációt. Ami azt illeti, a magyar demokrácia elmúlt két évtizedét jóval inkább tarkították a kormányellenes tüntetések, gondolhatunk itt a taxisblokádtól kezdve a Gyurcsány-kabinet elleni tüntetéseken át akár a Szolidaritás nemrégiben megtartott megmozdulásaira is. Ezek mindig azt
jelezték, hogy a magyar társadalom egy jelentékeny csoportja nem elégedett az aktuálisan fennálló rendszerrel, vagy azzal az iránnyal, amerre – szerinte – hazánk tartott.
A magyar társadalomra többek közt Körösényi András szerint is
jellemző az elvárások magas foka és a bizalom alacsony mértéke a politikai vezetéssel szemben. Ezt többek között a már fent említett példák is alátámasztják, de a dolog természetesen régebbre nyúlik vissza – már Szekfű Gyula óta ismert a magyarok szalmaláng-természetéről szóló elmélet. Persze említhetjük 1956-ot ellenpéldaként, amikor a magyarok nagy része képes volt összefogni egy közös cél érdekében. Szintén hozzá kell tennünk, hogy 1990 óta egyedüliként mindössze a szocialistáknak sikerült vezetői szerepben maradni két cikluson keresztül, a többi kormányt négy év után az első lehetséges alkalommal le is váltották – nyílván nem a bizalom és az elégedettség jeleként kell ezt értelmezni.
Miben volt tehát újszerű a szombatra megszervezett felvonulás? Mindenekelőtt abban, hogy a magyar társadalom egy része – nevezhetjük 100 ezernek, vagy egymilliónak, a pontos számot aligha fogjuk megtudni – az utcára vonult és kiállt amellett, amire másfél éve a voksát adta, annak ellenére, hogy az manapság vajmi kevéssé tünhet népszerűnek. Tehát most nem valami ellen, hanem valami mellett állt ki. Lehetséges, hogy ez azt jelenti: a magyar társadalom átlépett egy képzeletbeli határvonalat?
Nem célunk ehelyütt az Orbán-kormány teljesítményét értékelni – ez a fajta megmozdulás 2002 és 2010 között (ha a szocialisták mellett tették volna) is ugyanezeket a kérdéseket vetné fel. Azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy ehhez kellettek az Európai Unió hazánkkal való – vélt vagy valós sérelmeken alapuló – vitái. Úgy tűnik, ez képes volt mozgósítani a Fidesz-szavazókat, lévén a hazaszeretet fontos szerepet játszik ezen tábor nagy részénél.
Tehát az a következtetés is levonható, hogy a magyar társadalom egy része először adta konkrét jelét annak, hogy fel meri vállalni ellenszélben is a saját korábbi döntését. Természetesen fennáll a lehetősége, hogy ez csak egyszeri eset volt, melyet több tényező neki kedvező együttállása hozott létre. Mindez azt mutatja, hogy a magyar emberek felelősséget vállalva döntéseikért alakítják a demokráciát? Úgy vélem, ez a délután ebből a szempontból biztató jel. Jelenti azt is, hogy ez önmagában elég Magyarország igazán sikeressé válásához? Semmi esetre sem. Mindez nem elégséges, csak szükséges feltétele hazánk felemelkedésének.
Természetesen kell hozzá egy olyan kormány, mely él a bizalommal és sikeresen lavírozik a nemzetközi politika háborgó tengerén, és gazdaságpolitikájával sikeresen állítja növekedési pályára Magyarországot. Emellett nem lehet elsiklani azon tömegek mellett,
melyek továbbra is ellenzik a kormány politikáját. A szombat délután hosszútávú hatásait – ha lesznek – csak később fogjuk megtapasztalni.
Ruzsbaczky Zoltán a Mos Maiorum blog állandó szerzője. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem nemzetközi tanulmányok MA szakának hallgatója, 2011-ben végzett politológia BA-n, ugyanott. Fő érdeklődési köre a politikai kultúra, illetve a civilizációs témák. Főleg Kelet-Ázsia és Európa tartozik a látókörébe.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!