Tegnap ateista nagygyűlés volt Washingtonban, ami körülbelül tízezer embert mozgatott meg (hasonlítsuk ezt össze a Séta az életért – March for Life – harmincszor nagyobb tömegével). Hogy írna a média erről a nagygyűlésről, ha azt a stílust használná, ahogyan az abortuszellenes menetekről szoktak írni?
Majdnem ezer ember gyűlt össze tegnap Washingtonban az ateista tüntetésre. A komor időjárás jól kifejezte szomorú üzenetüket. Egy idősödő, angliai professzor az ateizmusról beszélt, és próbálta lelkesíteni a tömeget.
A szónokok megpróbáltak lelkesen beszélni egy olyan üzenetről, ami a politikai korrektség, a kimerült baloldali aktivizmus és az idejét múlt szexuális libertarianizmus szomorú és dühös keveréke. Az idős aktivisták megpróbálták radikálisan és ellentmondásosan megfogalmazni üzenetüket; ami, ha hatalomra kerülnének, a jóindulatú aktivizmus gyalázatára és a „toleráns” ateizmus örömére a leggyilkosabb és legaljasabb hitrendszer volna, amit a világ valaha is látott.
Dwight Longenecker atya
tovább
2013.03.13 szerda estén indultunk feleségemmel haza bécsi lakásunkból Budapestre nagyapám másnapi temetésére. Csütörtök délután háromkor indultunk vissza, mert pénteken mindkettőnket várt a bécsi munkahely, ehelyett szombat késő este sikerült megérkeznünk. Először is hadd foglaljam össze röviden, hogy mit tapasztaltunk, majd azt, hogy ebből mint ország milyen tapasztalatokat kellene levonnunk: ki mit csinált jól és rosszul.
tovább
Hogy miről szól március 15.? Szokás szerint a regnáló politikai elit és a „civil” társadalom a forradalomhoz való viszonyának újrapozícionálásáról, amely mögött igen gyakran aktuálpolitikával erősen átitatott politikai zsákmányszerzés célja húzódik meg. Hogy miről is szólhatna ez a közösségképző erő potenciáljával rendelkező történelmi mementó? Szólhatna türelemről, józanságról, józan észről és felebaráti szeretetről.
Kozma Georgina gondolatai
Mutathat-e bárki bátrabb, példaértékű magatartást Széchenyinél, aki a nemzet jövőjét mindenkor az egyéni érdek elé helyező, együttműködést és alázatot mutató hozzáállással viszonyult személyes, értékrendbeli és politikai ellenfeleihez?
Mit lehet tenni? B[atthyány] Lajost és K[ossuth]ot - kell támogatni! - Hallgatnia kell minden gyűlölségnek, ellenszenvnek, minden becsvágynak. Nem fogom tévútra vinni őket; hogy "szolgálni"-e? Ez az egészségemtől függ. (Napló, 1848. március 15.)
Mindez rámutat arra, hogy vannak pillanatok, amikor a versenynél fontosabb az együttműködés.
Alapvetően a történelmi alkotmányok hívei lennénk, de ha már ilyen kartális időket élünk, akkor – mivel egy alkotmány mégis meghatározza egy politikai közösség életének kereteit – úgy gondoljuk, érdemes figyelmet fordítani egy írott dokumentum minőségére is. A Konzervatórium többször jelezte harmadik utasságát alkotmány-ügyben, hol keményebben (meg itt és itt), hol puhábban kritizáltuk a Fidesz alkotmányozós folyamatát, habár nem éppen azért, ami miatt mások is. Mindenesetre az alkotmány krumpilevesnek nézése nem tesz jót senkinek.
tovább
Antidemokratikus eszközökkel a demokráciáért és jogellenes eszközökkel a jogállamiságért. Ezt így nem. Tegnapelőtt tüntetők foglalták el a Fidesz székházának udvarát, ezzel így fejezve ki tiltakozásukat az alkotmány negyedik módosítása ellen.
Szolomayer Balázs írása
tovább
Saul Alinskyben és Orbán Viktorban valóban rengeteg hasonlóság van, többek között mindkettejüknek a két fülük közé szorult a fejük. Írtak is mindketten: az egyik radikálisoknak szóló kézikönyvet, a másik szakdolgozatot. Ilyen, és ehhez mérhető komoly, meghökkentő hasonlóságokat napestig tudnánk sorolni. Miután a Népszabadság újságírója volt olyan kedves, hogy könnyedén „elfogult ostobáknak” minősített minket a Népszabadság március 2-i hétvégi mellékletének második oldalán (Az ifjú Orbán és a „közösségi maffiamodell”) Alinskyről szóló posztunk miatt, a magunk elfogult, ostoba módján, szeretnénk néhány kérdést, feltevést elszórni alább, amennyire ezt tudatlanságunk engedi.
tovább
A Lehet Más a Politika 2012 végén nehéz döntés előtt állt. Az októberben zászlót bontó, Bajnai Gordon fémjelezte Együtt 2014 leterítette az ökopárt elé a mozgalmukba vezető vörös szőnyeget. Az LMP tavaly év végén minden kétséget kizáróan útelágazáshoz ért. A kérdés az volt, hogy apellálva a bizonytalan, mind a bal-, mind a jobboldalból kiábrándult választók sokaságára egyfajta különutas politikába kezdenek, avagy betagozódnak a baloldai-liberális politikai konglomerátumba. Utóbbi megoldás mellett érvként főleg a megváltozott választási rendszer kényszerítő hatásait szokták felhozni ellenzéki körökben, miszerint a kétfordulósból egyfordulóssá váló rendszerben nincs lehetőség a politikai aktoroknak két forduló között megegyezni, egymás javára visszalépni, hanem e rendszer előzetes szövetségkötéseket feltételez.
Matits Kornél írása
tovább
Aron M
I 2013.02.20. 15:03
Nagyobb az amygdalánk. Nem követjük a másik szemmozgását, és nem is figyelünk a másikra. Ismert, hogy „tekintélyelvűek” vagyunk. Elődeink már 1552-ben is zárt gondolkodásúak voltak, alighanem a mély tudományos alapokkal rendelkező F-skálán kiverték volna a biztosítékot. Nem tudjuk felfogni a marxizmus-leninizmus tudományos igazságait, ez jelzi, hogy valami már akkor sem volt oké a szüleinkkel. Andropov, a haladó emberek reménye már a hetvenes években figyelmeztetett a kitörőfélben levő elmebetegség járványra. A szovjet blokkban végül is nem tudták kezelni, de hála Istennek, Nyugaton még mindig keresik az ellenszert, legalábbis az Index egyik cikke szerint (Politikai nézetekkel születtünk?)
tovább
A hatalom normatív ellenőrzése komoly problémákat vet fel. Nem azért, mintha sokan tagadnák, hogy ilyesmi szükséges; a kérdés az, ki és milyen alapon gyakorolja ezt a kontrollt. Mindez továbbá felveti a legitim uralom kérdését is.
A demokratikus rend azon a képzeten alapul, hogy az emberek képesek kollektív önkormányzásra. A manapság elfogadott nézet az, hogy ezt az uralmat a „nép” választott képviselői útján gyakorolja. A legitimitás alapja tehát a felhatalmazás: mivel a demokráciában a nép a törvényhozó (ezt fejezi ki a népszuverenitás doktrínája), ezért e törvényhozási jogot átruházza képviselőire, és ciklusonként újra dönt arról, a képviselők megfeleltek-e a polgárok elvárásának.
Ez azonban pusztán egy procedurális, legalista meghatározás, mondják sokan, és (amint a szuverén.hu fogalmaz) „kiegészítésre van szüksége. Kézenfekvőnek tűnhet ezen a ponton a hagyományokra és a karizmára utalni, és csakugyan, a hétköznapi hierarchikus viszonyokat sokszor ezek a források legitimálják. Ugyanakkor ezek, minthogy racionálisan nem vitathatók, potenciálisan magukban rejtik az elnyomás lehetőségét, és éppen ezért az igazságosság szempontjai szerint aggályosnak tekinthetők.” De vajon mik az „igazságosság szempontjai”, és miért a „racionális vitathatóság” az a feltétel, amelynek a normatív korlátoknak meg kell felelniük?
tovább
Világszerte megdöbbentette a katolikus híveket XVI. Benedek pápa lemondása. Az egyháztörténelemben utoljára a középkorban előfordult esetet egyre fokozódó izgalom követi, és mint ilyenkor történni szokott, megindulnak a találgatások a lehetséges utódról. Egyes források Erdő Péter bíborost is esélyesnek látják Szent Péter trónjára. E hírek hallatán bizonyára sokaknak eszébe juthatott az ötszáz éve történt konklávé, melyen komoly esélyei voltak a pápaságra a magyar bíborosnak, Bakócz Tamásnak. Az 1513. március 11-én tartott választáson azonban Bakócz Tamás alulmaradt Giovanni di Medicivel szemben, aki X. Leó néven lépett a pápai trónra.
Benkéné Jenőffy Zsuzsanna írása
tovább
A Konzervatórium többször is írt már Benedek pápáról, például enciklikáin keresztül bemutatta, miért is tekinthető valóban konzervatív gondolkodónak, a szó politikaelméleti értelmében is. Mi lehet a lemondása hátterében? Mire emlékezünk majd vele kapcsolatban? Tényleg úgy érzi talán, hogy elszállt nézetei felett az idő?
Lemondása szomorú esemény, habár természetesen minden tiszteletet megérdemel, amiért ilyen szokatlan lépésre szánta el magát. Míg elődje, II. János Pál abban látta feladatát, hogy az idős kort egyre kevésbé becsülő, a szenvedést elvető civilizációban megmutassa, hogyan lehet méltósággal tűrni és szenvedni, valamint meghalni, XVI. Benedek inkább az idős kor intimitását választja. Elődje emlékezete amúgyis elég világosan él még a fejekben, így szükség sincs a szenvedés ugyanolyan, nyílt felvállalására. Nem hinnénk, hogy a pápa lemondása mögött konkrét hátsó indok húzódna meg. Az ugyanakkor bizonyos, hogy a vatikáni huzavonák általában véve megviselték. A huszadik század elején, a 93 évesen elhunyt XIII. Leó helyett utolsó éveiben már bíborosai kormányoztak, ma, a tömegmédia korában, amikor minden sokkal transzparensebb, ez aligha volna kivitelezhető – emellett veszélyeztetné a stabilitást is.
tovább
Nehéz néha eldönteni, mit gondoljunk, amikor ilyen sorokat olvasunk:
„A Magyar Nemzet kifogásolhatónak tartja, hogy a hallgatókat bizonyos „közösségszervezők” támogatják. Szeretnénk tájékoztatni a Tisztelt Szerkesztőséget, hogy a közösségszervező, mint egyetemi szak és munkakör tőlünk nyugatra (nem, Azerbajdzsán a másik irányba van) egy jól ismert és alkalmazott gyakorlatot jelent. A közösségépítők megállapítják egy adott közösség igényeit, felmérik annak állapotát és a rendelkezésükre álló eszközökkel projektet terveznek a kitűzött célok elérésének érdekében. Közösségépítőket Magyarországon is divatos alkalmazni, főként nagyobb szervezeteknél, ahol a tagságot nem csak koordinálni, de motiválni is kell. Ilyenkor tréningeket és coachingot (személyreszabott képzést) biztosítanak a szervezetnek.
Különösen elkeserítőnek tartjuk, hogy a Magyar Nemzet kitér arra, hogy a katolikus egyház eljárást indított Saul Alinsky ellen, aki egy radikális-liberális önjelölt közösségszervező volt, mert saját programjának népszerűsítésére szervezett be embereket a katolikus egyházból; illetve, arcpirító kommentárjait is nehéz feledni, amikor a melegek jogaiért próbált kiállni. Számunkra ez, illetve már maga a cikk bevezetője (a Hallgatói Hálózat az Egyesült Államokból kap segítséget) felháborító.”
Vajon őszinte naivitásról vagy nettó cinizmusról van szó? Saul D. Alinskyt egyszerűen melegbarát emberjogi aktivistaként bemutatni vagy tudatlanság, vagy hazugság.
tovább
A világban hatalmi átrendeződés zajlik. Mi is kivesszük a részünk belőle; nemzetközi szabadságharcunkat vívjuk. Küzdelmet folytatunk pénzpiaci intézményekkel, nagyhatalmak elképzeléseivel vagy éppen a brüsszeli technokrata elittel; mégis mi, magyarok a nyugati világ részei vagyunk, és ehhez mérten nyugatinak is tekintjük magunkat. Ezt egy pillanatra sem szabad feladnunk – leendő, keleti partnereink, érdekeltségeink számára is akkor lehetünk értékes partnerek, ha a nyugati világ integráns része vagyunk, így nem esünk két szék között a pad alá, és hídszerepünket is hatékonyabban gyakorolhatjuk.
Ila-Horváth Gergely írása
tovább
Joszif Visszarionovics Sztálin a megnyert második világháború után bekövetkezett kelet-közép-európai átrendeződések során több – rá és jellemére egyértelműen utaló – kijelentést tett. „Magyarországot példásan meg kell büntetni!” – vallotta a szovjet birodalom feje még 1943-ban, amikor a Vörös Hadsereg az egész keleti fronton előrenyomuló offenzívába kezdett. Miután a szovjet csapatok elfoglalták Berlint, és az amerikai illetve angol haderővel közösen elpusztították Hitler Harmadik Birodalmát, Sztálin nyugodtan koncentrálhatott a kelet-európai térségre, amelyet egyértelműen szovjet befolyási övezetté kívánt tenni, a szövetséges hatalmak teljes támogatásával.
Többször hangoztatott nézete szerint Európa középső részén két nép betörése, gerincének elroppantása szükséges a terület birtoklásához, a többiek nem rendelkeznek sajátságos, több évszázadra visszatekintő szabadságvággyal. Ez a két nép pedig nem más, mint a magyar és a lengyel. Lássuk miként küzdött szabadságáért a két nép a XX. század útvesztőiben, hogyan alakult viszonyuk a század során.
Szabó Ákos írása
tovább