Ateizmus: a népek ópiuma

Konzervatorium I 2013.03.22. 07:02

dwight-longenecker.jpgTegnap ateista nagygyűlés volt Washingtonban, ami körülbelül tízezer embert mozgatott meg (hasonlítsuk ezt össze a Séta az életért – March for Life – harmincszor nagyobb tömegével). Hogy írna a média erről a nagygyűlésről, ha azt a stílust használná, ahogyan az abortuszellenes menetekről szoktak írni?

Majdnem ezer ember gyűlt össze tegnap Washingtonban az ateista tüntetésre. A komor időjárás jól kifejezte szomorú üzenetüket. Egy idősödő, angliai professzor az ateizmusról beszélt, és próbálta lelkesíteni a tömeget.

A szónokok megpróbáltak lelkesen beszélni egy olyan üzenetről, ami a politikai korrektség, a kimerült baloldali aktivizmus és az idejét múlt szexuális libertarianizmus szomorú és dühös keveréke. Az idős aktivisták megpróbálták radikálisan és ellentmondásosan megfogalmazni üzenetüket; ami, ha hatalomra kerülnének, a jóindulatú aktivizmus gyalázatára és a „toleráns” ateizmus örömére a leggyilkosabb és legaljasabb hitrendszer volna, amit a világ valaha is látott.

Dwight Longenecker atya

A dolog ugyanis úgy áll, hogy: az ateisták gyilkosok. Az egész a francia forradalommal kezdődött, amikor a racionalisták és ateisták milliókat öltek meg hatékony gyilkológépükkel, a guillotine-nal. Nem elégedtek meg egyszerűen az ellenségeik eltüntetésével, a racionalista csőcselék odáig ment, hogy kifosztotta, kirabolta és lerombolta a művészet, az építészet és a kultúra ősi mesterműveit.

De a francia forradalom csak a kezdet volt. A gyilkolászás az ateista erőszak újabb és újabb hullámaival folytatódott. Az orosz forradalom, a kínai forradalom, a náci forradalom, a sztálinista rezsim, a kommunizmus, a vörös khmerek – mind Isten, a zsidó vallás és a katolikus egyház nyílt ellenségei voltak. A gázkamrák, a koncentrációs táborok, a gulag, az élőkön végrehajtott orvosi kísérletek, a kínzások, a nők megerőszakolása és a gyermekek meggyilkolása – mindez az ateizmus gyümölcse.

Az ateisták védelmezik az abortuszt. Ez azt jelenti, hogy édesanyjuk méhében darabolják fel a még élő gyermekeket. Ha pedig ez nem sikerül, akkor különféle vegyi anyagokkal mérgezik meg a bőrüket, kihúzzák őket a anyjuk méhéből és megölik őket. Megölnek idős és gyógyíthatatlan beteg embereket az ágyukban anélkül, hogy azok tudnának róla. Az ateizmus és utilitarizmus két ronda nővér, akik kedvükre börtönöznek be, kínoznak és ölnek meg ártatlan embereket, pusztán egy „jobb világ” ígérete miatt.

 Az Ateizmus Urai oxfordi, cambridge- i és Ivy League-i divatos kurzusaik segítségével uralkodnak. Együtt étkeznek a világ uraival asztaluknál, palotáikban és nyári rezidenciáikban laknak, jól élnek a húsosfazékból, miközben éheznek körülöttük a szegények. Minden ateista vezető gazdag – a legtöbbjük öreg, gazdag fehér férfi, akik közösen azon mesterkednek, hogy az abortusz és a népességszabályozás eszközeivel tüntessék el a feketéket a föld színéről.

Habzó propagandájukkal rombolják a hitet, valamint az ártatlan gyermekek és emberek bizalmát, akik csak gyakorolni szeretnék vallásukat, amely arra vezeti őket, hogy szeressék egymás és bocsássanak meg egymásnak, karolják fel a szegényeket, adjanak ruhát a ruhátlanoknak és enni az éhezőknek.

A kíméletlen és merev ateisták ehelyett megpróbálják agymosásba kényszeríteni az ártatlan gyermekeket „szekuláris” iskoláikban, elrendelve, hogy nem imádkozhatnak az iskolában. Nem tanulhatják a világ keletkezését oly módon, hogy az intelligens tervezés elképzeléséről is szót ejtsenek nekik. Erőszakkal tiltják meg a vallás bárminemű tanítását, és visszaélnek a gyermekek feletti hatalmukkal azáltal, hogy megtagadják tőlük az egyszerű hit ártatlan szépségét.

Igen, az ateizmus a  népek igazi ópiuma. Nagy tömegek szívják magukba, mint egy drogot. Micsoda öröm nekik, hogy soha nem kell gondolkozniuk olyan dolgokról, mint mennyország, pokol meg végső számadás! Így most bármit csinálhatnak, amit akarnak. Hajszolhatják a saját, önző vágyaikat és egyre érzéketlenebbekké válhatnak. Mint a drog által elhülyített kábítószerfüggők, az ateizmus ópiumát szívták – saját vágyaikban dagonyázva azt hiszik, sosem kell vállalniuk a felelősséget cselekedeteikért.

Az ateizmus ópiuma miatt egy álomvilágban élnek, ahol egész életükben álmodozhatnak, azt gondolván, sosem kérik számon rajtuk, amit tettek. Hogy élhetnek egy ilyen álomvilágban – az előre gyártott, csábító hazugságok földjén, azzal az édes hittel, hogy amikor meghalnak, egyszerűen csak megszűnnek létezni? Milyen felszínes és szomorú vágyálom!

Pedig ez csak egy merő hazugság, amit azok főztek ki, akik félnek a haláltól és a halál utáni élettől. Ahelyett, hogy bátran és határozottan szembenéznének a menny, a pokol és a végső számadás tényével, elhitették magukkal, hogy egy nap, amikor meghalnak, egyszerűen csak örökre elalszanak és soha nem ébrednek fel többet.

Bárki kritizálhatná imigyen az ateizmus és az ateistákat, de ez nem lenne fair. Ez ugyanis túlzás, bigott propaganda, tudatlanság és gyűlölet lenne. Azt pedig ugye, nem akarjuk?

Dwight Longenecker anglikánból lett, családos katolikus pap írása eredetileg a Patheos.com oldalon működő blogján, a Standing on My Headen jelent meg 2012. március 25-én.

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr215161752

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Anti Ateizmus facebook oldal indult 2013.08.14. 11:56:45

Az ateizmus is csak egy ökörség a köbön, mint a legtöbb vallás? Igen. Az ateizmus is hit? Igen az. Abban hisznek, hogy ők világnézeti kérdéskörben logikusan tudnak gondolkozni. Pedig nem. Épen ezért ideje volt, hogy egy ilyen közösségi oldal is legyen ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.22. 12:26:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zaarhus.g.bora 2013.11.27. 20:26:48

Jó lenne, ha válaszolnál a feltett kérdésre, és nem lapítanál/menekülnél/bujkálnál/tettetnéd süketnek magad:

1.
"Felhívom szíves figyelmed, hogy nem érkezett válasz/cáfolat " a tévékészülék kontra istenek megjelenése az időrendiség függvényében" című szösszenetre...

Ha nyilvánvalóan nem jelenhet meg egy ókorban keletkezett könyvben egy röntgengép, ugyanilyen logikai igazság, hogy nem jelenhet meg benne egy baktérium sem és egy isten sem"

2.

Amikor megjelennek a támadók, hogyan azonosítod a városok fölött lebegő "valamiket"?

Nem egyértelmű minden épeszű számára, hogy azok - űrhajók?
Nemlétező űrhajók - de az űrhajók halmaz részei...

Akkor, a logikai szabályok miatt, kik vannak az űrhajókban?
Nem emberek?

Nem az "ember" képes kizárólag űrhajót építeni, a repülési pályát kiszámolni, az űrhajót irányítani, azon fegyvert elhelyezni, a fegyverrel célra tartani, stb, stb, stb....?

3. Cáfollak:

"a hupikék törpikék, a vámpírok és a gólemek kötelezően az "ember" regnum részei - mert nem lehet olyan okot mondani, amely miatt ez nem igaz..."

Ja jo, akkor az istenek is emberek."

Nem igaz, mert lehet olyan okot mondani (többet is), ami miatt az istenek nem emberek:

- ha egy lénynek azt a képességet tulajdonítod, hogy képes egy másik lényt teremteni, az a lény nyilvánvalóan nem lehet ember - mert az ember képtelen egy másik lényt teremteni

- ha egy lénynek azt a képességet tulajdonítod, hogy képes egy égitestet létrehozni, az a lény nyilvánvalóan nem lehet ember - mert az ember képtelen egy bolygót létrehozni

- ha egy lénynek azt a képességet tulajdonítod, hogy képes egy botot kígyóvá változni, az a lény nyilván lehet ember - mert az ember képtelen arra, hogy egy botot kígyóvá változtasson.

- ha az isten ember lenne, akkor nem lenne külön regnum az istenek halmaza.

Az ugyanis axioma, hogy a regnumok nem részei egymásnak:
a baktérium regnum nem része a növények regnumának (ezért állatság az ateisták szerint a baktériumok egy részét a gombák közé sorolni), a növények regnum nem része az ember regnumnak - mert ha így lenne, akkor a növények az emberek regnumjának lennének a részei- ez pedig nyilvánvaló logikai lehetetlenség...

hogy csak néhány okot modjak, amiért az állításod: butaság. Hamis. Cáfolt.

Felhívom továbbá figyelmed, hogy fentieken túl nem tudtál egyetlen cáfolatot sem mondani az állításomra:

"a hupikék törpikék, a vámpírok és a gólemek kötelezően az "ember" regnum részei - mert nem lehet olyan okot mondani, amely miatt ez nem igaz..."

zaarhus.g.bora 2013.11.27. 20:32:30

"vannak nemlétező emberek", de akkor lehetnek nem létező istenek is. Ha vannak nem létező istenek, akkor azok is elégségesek az isten regnum létrehozásához. Azaz újabb érvet szolgáltattál a saját elméleted ellen."

Ez ugyes :)"

Nem ügyesség-színtiszta logika...

senki nem mondta, hogy nem lehet nemlézeő isteneket kitalálni.
Dehogynem. De ez, szigorúan, a következő logikai törvény szerint működik:

Ott szaladsz megint bele a pofonba, hogy a nemlétező állatokat a létező állatok alapján lehet kitalálni.
A nemlétező növényeket a létező növények alapján lehet kitalálni.

Logikailag kötelező tehát, hogy nemlétező isteneket kizárólag a létező istenek alapján lehet kitalálni.

100 null ide.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.11.27. 20:45:20

@zaarhus.g.bora:
"Akkor, a logikai szabályok miatt, kik vannak az űrhajókban?"
Űrhajósok.
A fajukról semmit nem mond.

"Nem az "ember" képes kizárólag űrhajót építeni, a repülési pályát kiszámolni, az űrhajót irányítani, azon fegyvert elhelyezni, a fegyverrel célra tartani, stb, stb, stb....?"
De csak az általad ismert lények közül.

"Tudod mit?
Most definiáltam számodra az ember néhány kritériumát..."
Ezek szerint az ausztrál bennszülöttek nem emberek. Te kis kriptonáci :)

zaarhus.g.bora 2013.11.27. 20:51:24

"Zeusz isteni képessége pl. az alakváltás. "
A vámpír képes denevér alakba változni. Zaarhus szerint a vámpír az ember regnum része."

Zaarhus szerint:

a lényeket képességeik alapján kell regnumba sorolni:

a denevérek képesek repülni (állatok) - tehát a vámpírok képességeinek egy része megegyezik az állatok képességeivel

az emberek képesek beszélni, patkolni - tehát a vámpírok képességeinek egy része megegyezik az állatok képességével

Amennyiben csak ennek a két halmaznak a képességeivel ruházod fel a vámpírodat - az egy állat-ember hibrid lesz. (tudod: AB típus...)

az isten típusú lények képesek tetszőleges módon alakot váltani (például, ember alakból állat alakba), repülni és beszélni is - tehát igazad van:
ha a vámpírt úgy képzeled el, hogy képes repülni, beszélni, és átváltozni is, ember alakból denevérré, az a vámpír nem lehet állat, és nem lehet ember - hanem a ráruházott képességeit tekintve - az "isten" regnum eleme (D" típus)

Hm?

Sherwood 2013.11.27. 21:06:51

"tehát igazad van:
ha a vámpírt úgy képzeled el, hogy képes repülni, beszélni, és átváltozni is, ember alakból denevérré, az a vámpír nem lehet állat, és nem lehet ember - hanem a ráruházott képességeit tekintve - az "isten" regnum eleme (D" típus)"

"Az ember halmaz egyedei képesek kizárólag lovat patkolni - tehát, öcsisajt, a vámpír kizárólag valamilyen ember lehet, akit felruháztál egy, az állatok egy részére jellemző képességgel.
Barátocska - ez ennyire egyszerű."

KIZÁRÓLAG!!!!!!!!

Tehát elismered, hogy itt tévedtél?

zaarhus.g.bora 2013.11.27. 21:10:11

@Lord_Valdez:

Kamuzol.

A valamiket nem úgy azonosítottad" tárgyak".
Úgy azonosítottad: űrhajók

A kezelő-személyzetet se úgy azonosítsd: "űrhajósok".
Úgy azonosítsd:
emberek, állatok, növények???

Na, mi lesz? Mennyire vagy tisztességes?

Mondj egy olyan regnumot, amelynek az egyedei képesek űrhajót építeni/kormányozni/használni - addig csak hablaty.

Egy ausztrál bennszülött nem képes létrehozni egy űrhajót?
Melyik képessége miatt?

Nem képes vezetni egy űrhajót? Melyik képessége miatt lenne ez lehetetlen?

zaarhus.g.bora 2013.11.27. 21:23:11

@Unkind:

Nem tévedtem - tehát nincs mit elismernem.

Ha figyelmesen olvastad - és az egész erről szól - a képzelet kizárólag a tudásból táplálkozhat - és emiatt korlátos.

Én mindössze annyit tudtam a vámpírokról, hogy képesek repülni, és képesek beszélni.

Ebben az esetben tehát igaz az, amit írtam: ha tud repülni is és tud beszélni is, akkor a vámpír valamilyen ember, akit felruháztál egy állati képességgel is.

Ebben az esetben, a vámpír sorolható persze az állat regnumba is - hiszen képes repülni - de biztosan nem sorolhatod például a növény regnumba.

Ha a vámpírt úgy képzeled el, hogy képes alakot váltani is - amely képességéről nem volt tudomásom a vámpírnak - nyilvánvalóan új képesség jelent meg a lénynél - amiatt viszont csak az isten halmaz része lehet - hiszen nincs olyan állat és nincs olyan ember, amelyik képes tetszőlegesen alakot váltani.

Abban az esetben viszont, ha a tetszőleges alakváltás képességét redukálom - például, valamilyen korlátot vezetek be -elvettem az a képességet, melyet az istenekhez rendeltem:

a korlátlanságot.

az állatok egy része is képes alakváltásra - ebihal, lepke - csakhogy, ezek alakváltási képessége nem korlátlan - hanem korlátos.

A bizonyítás tehát igaz és tökéletes - minden esetben működik és cáfolhatatlan.

Sherwood 2013.11.27. 21:30:34

Szóval nem tudtad, hogy a vámpírok képesek alakváltásra. Ettől még tévedetél. Hiányos ismeretek nem jelentenek kifogást a téves megállapításra.

A következő kérdésem:

Isteni képességnek tekinted a világ teremtését. Elég sok isten kérkedik ezzel a tulajdonsággal, mégis legfeljebb csak egy mondhat igazat. A többi isten ellentmondásba kerül, létezésük megkérdőjelezhető, igaz?
Melyik isten teremtette a világot? Ha a többi isten hamis, a teremtő mitől lenne igaz? Ezáltal a világ teremtése, mint isteni képesség is megkérdőjelezhető.

zaarhus.g.bora 2013.11.27. 21:33:09

@Lord_Valdez:

A szemet a rajzoló bármelyik állat vagy az ember szeméről mintázhatta, a szája, a fogai a piranha állkapcsa alapján készültek, a test a gömbhalról lett koppintva, a testfelszín a krokodil pikkelyeire hajaz, a fejéből kinyúló csápok lehetnek a polip karjai, vagy a csalánozok karjai, vagy giliszták, apró tapadókoronggal (polipok)

Ennek a kérdésnek mi volt a célja?
Mert sokkal inkább érdekes, hogy a beholder milyen képességekkel rendelkezik?

A kinézet ugyanis abszolút lényegtelen - a beholder miért nem lehet egy elképzelt ember? Miért éppen állat?

Sherwood 2013.11.27. 21:51:48

Ha már nagy nehezen megszültük, hogy a vámpírok valójában "istenek" akkor a következő problémával szembesülünk. Képesek voltunk elképzelni egy istent úgy, hogy vettük az emberi alakot, a repülni tudást, és egy isteni képességet, hogy alakot képes változtatni. Elképzeltünk egy istent.

Ahogyan a többi istent is el tudtuk képzelni, vagy ha nem, akkor melyik az az isten, amit nem lehetett elképzelni?

Márpedig, ha az isteneket a képzeletünk szülte, akkor csupán a képzeletünk alapján hoztuk létre az isten regnumot.

zaarhus.g.bora 2013.11.27. 22:06:02

@Unkind:
Ha téged ez megnyugtat: nem vagyok tévedhetetlen.
És?
Nem azt mondtam magamról, hogy tévedhetetlen vagyok - mert ez nem lenne igaz.

Azt mondom, hogy az ateizmus egy baromság - finoman fogalmazva: logikai lehetetlenséget állít.

"Isteni képességnek tekinted a világ teremtését." Igen.

"Elég sok isten kérkedik ezzel a tulajdonsággal, mégis legfeljebb csak egy mondhat igazat." Igaz

"A többi isten ellentmondásba kerül" Nem ellentmondásba kerül, hanem valótlanságot állít, ha ezt mondja magáról.

létezésük megkérdőjelezhető, igaz? Hát persze. Bármely isten létezése megkérdőjelezhető - de az nem, hogy az istenek halmaznak legalább egy létező (valós) elemének lennie kell - a mintaadónak - aki alapján korlátlan számú nemlétező további istent lehet elképzelni.

Melyik isten teremtette a világot? Ez egy igen jó kérdés.

Ha a többi isten hamis, a teremtő mitől lenne igaz? Mert tisztáztuk, hogy egy mosógép alapján csak egy másik mosógépet tudsz kitalálni. Egy állat alapján csak egy állatot tudsz kitalálni. Egy növény alapján csak egy másik növényt tudsz kitalálni. Legalább egy istennek lennie kell - különben nem lenne ilyen regnum.

"Ezáltal a világ teremtése, mint isteni képesség is megkérdőjelezhető."

Ha valaki ismeri valamennyire az ősi feljegyzéseket, tudja, hogy az isten halmaz egyedei a legkülönbözőbb módokon mutatták be képességeiket -amit ma vagy igaznak minősít valaki, vagy nem.

Az azonban logikailag megkérdőjelezhetetlen, hogy az ősi ember nyilvánvalóan felosztotta a világban tapasztalt/megismert lényeket:
növény-állat-ember-isten.

az újra cáfolhatatlan tény, hogy a határokat az egyes csoportok között nyilvánvalóan tapasztalható tulajdonságok/képességek alapján húzta meg - hiszen legalább négy képességnek el kell térnie a négy halmaz jellemzői között - különben nem lehetne elkülöníteni egymástól az egyes halmazokat.

Ebből viszont nyilvánvalóan következik, hogy az isteneknek legalább egy tulajdonságban/képességben el kell térniük a másik háromtól - hiszen önálló regnumot kaptak az ősöktől...

Az megint törvényszerű, hogy az isteneknek kötelező tudni beszélni - hiszen kizárólag ők tudták jelezni az ember számára, hogy Ők nem állatok és nem emberek - különben nem lenne isten halmazunk.
Ha ugyanis nem magyarázza mutatja meg egy isten az embernek, hogy mennyivel nagyobb az ő képessége az ember képességénél - honnan jelenne meg a határ az ember ismeretében?

Ha egy isten ember formájában jelenik meg az emberek között - és nem azonosítja magát: én egy isten vagyok, hiába nézek ki úgy, mint Te - honnan a fenéből jelenhetett volna meg az isten halmaz?

Akkor mindössze annyi történt volna, hogy elkönyveljük: vannak emberek, akik tudnak zenét szerezni, vannak, akik nem. Vannak emberek, akik tudnak rajzolni, vannak, akik nem.
vannak emberek, akik tudnak repülni, vannak, akik nem.
Logikai szükségszerűség: ahhoz, hogy az ember létrehozza az isten fogalmát - teljesen pontosan tudnia kellett, hogy mi a határ az ember és az isten között... és nem minden esetben az isten alakjából volt nyilvánvaló.

Szóval, megkérdőjelezni mindent lehet - a lényeg a válasz...

Sherwood 2013.11.27. 22:23:06

"Ha téged ez megnyugtat: nem vagyok tévedhetetlen.
És?
Nem azt mondtam magamról, hogy tévedhetetlen vagyok - mert ez nem lenne igaz."

Ez kezdetnek nem rossz.

"Isteni képességnek tekinted a világ teremtését." Igen.

Nos, az ősi emberek honnan tudták, hogy a világot isten teremtette? Isten mondta nekik? Ez kevés, mert elég sok isten, elég sok népnek elmondta, hogy én teremtettem, és te is belátod, hogy csak egy isten követhette mindezt el. Emberek nem voltak ott a világ teremtésénél, és az istenek szava nem hihető... Tehát, ez egy ellenőrizhetetlen isteni képesség, hovatovább, lehet, hogy nem isten teremtette a világot. Innentől kezdve ez a képesség nem igazol semmilyen istent. Pont.

És akkor most sorba vehetjük ilyen alapon az összes isteni képességet. Melyiket lehet igazolni? Pl. a mennydörgést? Hiszen arról már tudjuk, hogy nem isten okozza.
És ez itt a lényeg, valamennyi istent mi alkottuk meg a képzeletünkben. Egy nem létező személyt olyan tulajdonságokkal ruháztak fel képzeletben, amelyekről kiderült, hogy természetes eredetű/nem igazolható/hazugság.

"Ha ugyanis nem magyarázza mutatja meg egy isten az embernek, hogy mennyivel nagyobb az ő képessége az ember képességénél - honnan jelenne meg a határ az ember ismeretében?"

Könnyedén. Én eddig tudom eldobni a követ, el tudom képzelni, hogy valaki még tovább.

"Logikai szükségszerűség: ahhoz, hogy az ember létrehozza az isten fogalmát - teljesen pontosan tudnia kellett, hogy mi a határ az ember és az isten között... és nem minden esetben az isten alakjából volt nyilvánvaló."

A fogalmát létrehozhatjuk, ettől még mindig nem szükségszerű a létezése.

zaarhus.g.bora 2013.11.27. 22:25:04

@Unkind:

"Képesek voltunk elképzelni egy istent úgy, hogy vettük az emberi alakot, a repülni tudást, és egy isteni képességet, hogy alakot képes változtatni. Elképzeltünk egy istent."

Igaz.

Ahogyan a többi istent is el tudtuk képzelni, vagy ha nem, akkor melyik az az isten, amit nem lehetett elképzelni?

Nem igaz - itt logikai hibát vétettél.

A vámpírban az isteni képességet (korlátlan alakváltoztatási képesség) is egy korábbi mintából vetted át - ugyanúgy, mit a repülés képességét egy állattól, egy alakot az embertől - és egy képességet - egy istentől.

Addig, amíg nem volt ismereted a röntgensugárzásról, nem tudtad elképzelni a röntgensugárral gyilkoló vámpírt.

Valahonnan meg kellett tudnod, hogy létezik egy sugárzás, ami áthatolva az anyagon, észlelhető képet alkot, képes ölni, stb.

addig, amíg nem láttad, hogy létezik olyan átváltozási képesség, hogy valami átalakul emberből kígyóvá - nem találhattad ki, annak a képességnek az eltúlzásával, hogy az ebihal átalakul békává - mert a két folyamat nem azonos...

Márpedig, ha az isteneket a képzeletünk szülte, akkor csupán a képzeletünk alapján hoztuk létre az isten regnumot.

itt a tévedés: minden képzelet szülte isten egy valóságos isten alapján keletkezhetett, kizárólag.

Egy képzeletbeli autó is kizárólag egy valóságos autó alapján képzelhető el, egy képzeletbeli elefánt is csak egy valódi elefánt alapján hozható létre a fantáziával -
egy nemlétező, tetszőleges összedobott növény is kizárólag a meglévő/ismert növények alapján tehető össze - és ha egy képzeletbeli növény elképzeléséhez csak a növények közül veszel mintát - nem lehet dilemmád, hogy egy nemlétező növényt hoztál létre...

zaarhus.g.bora 2013.11.27. 22:39:32

"Ha ugyanis nem magyarázza mutatja meg egy isten az embernek, hogy mennyivel nagyobb az ő képessége az ember képességénél - honnan jelenne meg a határ az ember ismeretében?"

Könnyedén. Én eddig tudom eldobni a követ, el tudom képzelni, hogy valaki még tovább."

De éppen itt a bibi: te magadat emberként azonosítottad - és azt láttad, hogy egy másik ember nagyobbat dob nálad.
Hogyan nevezheted őt istennek?
Hiszen az tudjuk, hogy az istent úgy definiálta az ember, hogy nagyobb nálam.
Nálam, az embernél). Ha az isten (aki nem fedi fel magát) dobja a legnagyobbat - minek alapján mondod ki, hogy Te nem ember vagy-hanem egy isten?
Öreg -ez nem működik.

Ha valaki 3.000 kilométerre dob el egy követ, vagy felemeli az Erzsébet hidat - nem azt fogod mondani, hogy láttam egy embert, aki felemelte a hidat?
Miért vezetnéd be az isten fogalmat? Mindössze azt fogod tudni mondani, hogy láttam egy baromi erős embert - de nem hozhatod létre az isten fogalmát - mert ehhez tudnod kellene, hogy ember ekkorát nem tud dobni, nem tud emelni.
Tehát - tudnod kell, hogy mi az ember határa...

azzal, hogy elképzeled a legnagyobbat dobó embert - nem az istenhez jutsz el - hanem a BAJNOK-hoz...

Sherwood 2013.11.27. 22:40:16

Melyik az az isteni tulajdonság, amelyet nem lehetett elképzelni?

Sherwood 2013.11.27. 22:45:16

"Ha valaki 3.000 kilométerre dob el egy követ, vagy felemeli az Erzsébet hidat - nem azt fogod mondani, hogy láttam egy embert, aki felemelte a hidat?
Miért vezetnéd be az isten fogalmat? Mindössze azt fogod tudni mondani, hogy láttam egy baromi erős embert - de nem hozhatod létre az isten fogalmát - mert ehhez tudnod kellene, hogy ember ekkorát nem tud dobni, nem tud emelni.
Tehát - tudnod kell, hogy mi az ember határa..."

De nem láttunk senkit aki ilyen messzire dobta el a követ, és ha el is képzelem ezt az embert vagy istent, az még nem jelenti a létezését, hiszen csupán elképzeltem. És ha én vagyok az első, aki mindezt elképzeli, akkor is el tudom képzelni, pont úgy, ahogy te is írtad. Magunkból indultunk ki.

És ez így történt sok-sok isteni képesség esetén.

zaarhus.g.bora 2013.11.28. 00:54:32

1.

"Felhívom szíves figyelmed, hogy nem érkezett válasz/cáfolat " a tévékészülék kontra istenek megjelenése az időrendiség függvényében" című válaszra...

Ha nyilvánvalóan nem jelenhet meg egy ókorban keletkezett könyvben egy röntgengép, ugyanilyen logikai igazság, hogy nem jelenhet meg benne egy baktérium sem és egy isten sem"

2.

Amikor megjelennek a támadók, hogyan azonosítod a városok fölött lebegő "valamiket"?

Nem egyértelmű minden épeszű számára, hogy azok - űrhajók?

Akkor, a logikai szabályok miatt, kik vannak az űrhajókban?
Nem emberek?

3.

Ha egyetlen könyvben sem jelenhetett meg egy ember halálának az okozójaként egy baktérium - "Ezt az embert egy baktérium ölte meg, bosszúból, mert nem áldozott fel neki egy kecskét!" - azelőtt, hogy az emberiség, történetében először, ismeretet szerzett arról, hogy léteznek baktériumok - hogyan jelenhetett meg az a magyarázat egy ember halálának okaként, hogy "Ezt az embert egy isten ölte meg, bosszúból, mert nem vitt neki áldozatot! mondat azelőtt, hogy az emberiség ismeretet szerzett arról - léteznek istenek?

Azt, hogy léteznek baktériumok, lehetetlen volt kitalálni a képzelet útján - azt, hogy léteznek istenek, az lehetséges volt?

Várom a válaszokat az 1,2,3 szám alatti, kicsi kérdéseimre....

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.11.28. 07:01:06

@zaarhus.g.bora:
Ellenkezőleg az a tisztességtelen, hogy rejtett feltételezéseket használsz.
Abból, hogy űrhajóban utazik csak annyi következik, hogy űrhajós. Semmi több.
Ebből nem derül ki, hogy emberek, jól képzett csimpánzok, vagy intelligens robotok.

"Mondj egy olyan regnumot, amelynek az egyedei képesek űrhajót építeni/kormányozni/használni - addig csak hablaty."
Az űrlények egy része képes lehet.

"Egy ausztrál bennszülött nem képes létrehozni egy űrhajót?"
Mert az ausztrál bennszülöttek nem fejlődtek technikai civilizációvá.

A beholder karjai végén szemek vannak.
Ami a képességeit illeti az elég vicces, mert a központi szeme akadályozza a mágia használatát. És minden szeme más mágikus hatással bír. Az egyik kővé változtat, egy másik atomjaidra robbant szét, harmadik félelmet okoz stb.
Lebegnek, rabszolgákat tartanak, társadalomban élnek és a Nagy Anya nevű istennőt imádják.

Sherwood 2013.11.28. 20:35:07

"Azt, hogy léteznek baktériumok, lehetetlen volt kitalálni a képzelet útján - azt, hogy léteznek istenek, az lehetséges volt?"

Persze. A baktériumokat sem LEHETETLEN kitalálni képzelet útján. Sőt. Előbb volt az elképzelés és utána a felfedezés. Fennmaradt egy írás erről.

A Rembrandtos feladványra pedig az a helyes válasz szerintem, hogy nem a képen található dolgok alapján döntjük el, hogy eredeti-e vagy sem, hanem a festék vegyi analízisável, a vászon radiokarbon kormeghatározásával, stb. Hiszen ez felel meg a valóságnak. Így tudsz tényszerűen vizsgálódni, és itt bizony nem a logika fog dönteni. Ha nem hiszed, járj utána a festmények eredetiségvizsgálata után.

Még mindig várom a válaszod, hogy melyik insteni képesség, vagy mely istent nem tudott volna elképzelni az ember.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.11.29. 09:54:34

@zaarhus.g.bora:

"Azt, hogy léteznek baktériumok, lehetetlen volt kitalálni a képzelet útján - azt, hogy léteznek istenek, az lehetséges volt?"

es meg bolygoteremtes stb.

Igen, mindezekre kepes az ember, azaz mindenek elkepzelesere kepes az ember. Most pl. en elkepzelek egy istent, amely unikornisok teremtesevel foglalkozik, es mast nem csinal. Nyilvan isten, mert emberek nem tudnak teremteni se unikornist, se semmit, es nyilvan nemletezo isten, mert unikornisok nem leteznek.
Tehat van elkepzelt isten.
De bolygok vannak, mondhatnad te, de azt nem tudod bizonyitani, hogy _teremtve_ vannak. siman lehet, hogy az osrobbanas hozta oket letre vagy valami mas fizikai jelenseg.

zaarhus.g.bora 2013.11.29. 19:30:38

@Unkind:

"Persze. A baktériumokat sem LEHETETLEN kitalálni képzelet útján. Sőt. Előbb volt az elképzelés és utána a felfedezés. Fennmaradt egy írás erről."

Ez a feljegyzés érdekel nagyon. Szeretném elolvasni - kérlek szépen, küldd át a linket/elérést, hol találom meg.
Köszönöm.
zrths

Sherwood 2013.11.29. 21:18:19

"Már a tizenhatodik században Fracastoro egy ésszerű elméletet dolgozott ki a ragályról. Érvelése szerint a fertőző beetegségek háromféle úton terjedhetnek: közvetlen érintkezés útján, mint a rüh és a lepra esetében; közvetett érintkezés útján, például az ágynemű révén, amely, bár nem látszik rajta, hordozhatja a kórokozó csírákat egyik embertől a másikig; harmadszor pedig távolsági áttétel útján, amire Fracastoro a pestis és a himlő terjedésének megfigyelése alapján gyanakodott. A betegség valamilyen formában a levegőn át terjed, vélte, s ezért úgy okoskodott, hogy a fertőzés szüntelen szaporodásra képes parányi testecskék terjedésének következménye.
Fracastorónak ez az érvelése jobban megközelítette a baktériumelméletet, mint az elkövetkező két évszázad bármely más elgondolása."
Ez idézet egy orvostörténelemi leírásból való.

Iránymutató:
Fracastoro 1546-os műve: De Contagione et Contagiosis Morbis

Igen, ez jóval a mikroszkóp előtt volt.

A továbbiakat önálló kutató munkaként rád bízom.

Unkind

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.11.30. 07:16:00

Egyébként az elmélet már rögtön a legelején vérzik.
Jött ugyebár az ember és megtapasztalta a növényt. Zsupsz, létrehozott neki egy regnumot. oké
Megtapasztalta a medvét és létrehozta az állatot. Miért az állatot és miért nem a medvét?
Megtapasztalta a kutyát és berakta az állatokhoz. Miért rakta be medve mellé és miért nem hozott neki létre újat?
Megtapasztalta magát és létrehozta az ember regnumot. oké
Megtapasztalta az isteneket és létrehozta az istenek regnumot. oké
Ezután viszont soha többet nem volt hajlandó regnumot kreálni. miért?
Gondolom az istenek mondták, mint afféle XI. parancsolatot: Ne merészelj több regnumot létrehozni! Ez soha nem derült ki.
Megtapasztalta a hupikék törpikéket és létre akart hozni regnumot, de sajnos elkésett, mert most már nem lehetett újat létrehozni. Ha korábban tapasztalja, akkor megtehette volna, de most már nem.
Megtapasztalta a démonokat és létre akart hozni regnumot, de sajnos nem tehette, mert megtiltották neki.
Megtapasztalta a Proxima Centauriról származó 8 végtaggal rendelkező, szilíciumot metabolizáló alaktalan placsnikat, de mivel tilos volt új regnumot létrehoznia és úgyis űrhajóval jött, ezért embernek nyilvánította őket.
Megtapasztalta, hogy ezek a lények zöldes-kék önjáró dobozokat tartanak és utasítgatnak, mint egy házi állatot. Bár nem voltak biztosak benne, hogy élőlények-e, vagy inkább gépek, biztos, ami biztos berakták az állatok közé.

zaarhus.g.bora 2013.11.30. 22:07:38

@Unkind:

A megbízást köszönöm.
Az eredményről majd tájékoztatlak - kis türelmedet kérem.
Zrhs

zaarhus.g.bora 2013.11.30. 22:40:21

@Lord_Valdez:

"Jött ugyebár az ember és megtapasztalta a növényt. Zsupsz, létrehozott neki egy regnumot. oké"

Nem egészen. Jött ugyebár az ember - és megtapasztalt egy csomó dolgot.
Aztán gondolt egyet, és a tapasztaltak alapján a lényeket két részre osztotta:
Kiragadott egy párat a tapasztaltak közül, és azt mondta: ami tudja ezt és ezt, az elnevezem élőnek ami meg nem - azokat elnevezem élettelennek.

Aztán, kiragadott egyetlen tulajdonságot: ha egy élő képes volt elmászni/elfutni/elrepülni a helyéről, azokat beletette abba a halmazba, hogy állat. Amik meg nem tudtak ilyet csinálni - azokat elnevezte növényeknek.

Aztán megnézte, van-e olyan lény még, mint Ő: tud-e más lény is beszélni?
Nem tudott, csak egy lény rajta kívül - de az tudott mást is, tehát rájött, hogy olyan lény, mint Ő - nem él rajta kivül a Földön.
Ezért van egyetlen faja az ember halmaznak.

Megtapasztalta a medvét és létrehozta az állatot. Miért az állatot és miért nem a medvét?

Addig a percig, ameddig csak a medvét ismerte - nem volt külön halmaz a medvéknek és az állatoknak - mert egy elem alapján csak egy halmazt tudsz létrehozni.
Azért nem hozta létre tehát a medve halmazt - mert nem tudta, hogy találkozni fog egy kutyával is.

Amikor viszont találkozott a kutyával, látta, hogy az nem növény - mert tud futni - ezért lehetségessé vált, hogy a regnumot (állat) ketté-ossza:
ekkor már két halmaza volt az állatoknak: voltak a medvék, és voltak a kutyák.

"Megtapasztalta a kutyát és berakta az állatokhoz. Miért rakta be medve mellé és miért nem hozott neki létre újat?"

Azért nem hozott létre a kutyának új regnumot - mert olyan regnumja volt már, hogy "olyan ény", amelyik képes megváltoztatni a helyét.
Ezért volt KÖTELEZŐ a kutyát betenni a medve mellé - ugyanabba a halmazba.

"Megtapasztalta magát és létrehozta az ember regnumot. oké
Megtapasztalta az isteneket és létrehozta az istenek regnumot. oké
Ezután viszont soha többet nem volt hajlandó regnumot kreálni. miért?"

Az ember nem azért nem hozott létre újabb regnumot, mert nem volt hajlandó - hanem azért, mert lehetett. A Logika törvényei miatt.

Akkor lehet új regnumot létrehozni, ha van rá MINTÁD.
Amikor kiderült, hogy léteznek baktériumok - azonnal létrehozta az ember a következő regnumot.

Mert olyan ismérveket talált, ami miatt a ezek a "lények" nem voltak besorolhatóak egyetlen más regnumban sem:

- egyetlen sejtből állnak
- szabad szemmel nem láthatóak
- stb

Szóval - hozott létre újabb regnumot az ember azóta is- de előtte tapasztalás kellett...

"Megtapasztalta a hupikék törpikéket és létre akart hozni regnumot, de sajnos elkésett, mert most már nem lehetett újat létrehozni. Ha korábban tapasztalja, akkor megtehette volna, de most már nem."

A hupikék törpikéknek nem kell újabb regnum: mert az ember halmaz kötelező részei.
Ha nem akarod az emberek közé sorolni őket, írd meg, milyen alapon zárod őket ki az ember halmazból: de az, hogy nem léteznek - nem jó válasz.

mert nem az a kérdés, hogy léteznek-e - hanem az, hogy miért nem az ember regnumhoz tartoznak...

"Megtapasztalta a démonokat és létre akart hozni regnumot, de sajnos nem tehette, mert megtiltották neki."

Senkinek semmi nem lett megtiltva - tehát, a démonoknak is van regnuma: az istenek regnum.

Ha meg tudod mondani, hogy a démonok miért nem az istenek regnum része - létrehozhatsz nekik egy regnumot. De addig - a logika miatt: nem...

"Megtapasztalta a Proxima Centauriról származó 8 végtaggal rendelkező, szilíciumot metabolizáló alaktalan placsnikat, de mivel tilos volt új regnumot létrehoznia és úgyis űrhajóval jött, ezért embernek nyilvánította őket."

Egyetlen regnumot sem annak alapján hoz létre az emberiség, hogy milyen egy lény alakja, mit eszik, hány karja van, melyik bolygón él...

Ha nem vetted észre, a kígyónak nulla lába van, a tyúknak kettő, a lónak négy, a légynek hat (?) a póknak nyolc, a százlábúnak száz...
És mind állat - vajon miért? Csak nem azért az egyetlen képességéért - hogy ezek mind tudnak helyet változtatni?

Üdv:zrhs

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.01. 19:10:50

@zaarhus.g.bora:
Ez mind bullshit!
Az oké, hogy fogsz egy tulajdonságot és amentén kettéosztod a dolgokat. Viszont, ha ezt egyszer megtetted, akkor megteheted tetszőleges számúszor.
A logikai törvény az attól törvény, hogy univerzális. Mindenre alkalmazható és alkalmazandó.
Bármikor választhatsz egy másik tulajdonságot és az alapján átcsoportosíthatod, vagy éppen egy adott halmazt bonthatsz tovább.

Ha azt mondod, hogy az a szempont (1.), hogy el tud mászni és ami igen az állat, ami nem az növény (élőlényekről beszélünk), akkor az embert is kénytelen vagy az állatok közé sorolni. Sőt az isteneket is.

Amennyiben ezt te egy másik szempont alapján tovább bontod, pl. hogy tud-e beszélni, akkor az így létrejött kategória alacsonyabb rendű, mint az előző.
Így az ember és az istenek része lesz az állatok kategóriájának.
Ekkor a világképed az, hogy vannak
- növények
- állatok
- - emberek
- - istenek
- - egyéb állatok

Az 1. szempont miatt nem hozhatod fel az embereket és az isteneket az 1. szempont szintjére.
Tehetted volna azt is, hogy azt mondod, hogy nem dichotóm módon osztod fel a világot, hanem úgy, hogy
- ami nem mászik az növény
- ami mászik, de nem beszél, az állat
- ami mászik és beszél, az ember
Megteheted és akkor egy szinten vannak, de ekkor egy beszélő csimpánz is ember lesz.

És visszatérve a logika univerzalitására, ugyanezeket az elveket kell alkalmaznod a részhalmazokra is. Nincs külön olyan, hogy regnum, és minden más felosztás. Mindegyikre ugyanazok a szabályok érvényesek.
Tehát, ha "regnumot" csak akkor lehet létrehozni, ha van rá mintád, akkor BÁRMILYEN alsóbb rendű kategóriára nézve is igaz ugyanez. Viszont a hupikék törpikék példája mutatja, hogy lehet létrehozni kategóriát minta nélkül, ergo regnumot is.

Történetesen, amikor meglátsz egy medvét, nem azt nézed, hogy dörmög-e és szereti-e a mézet, hanem azt, hogy úgy néz ki, mint egy medve és ha van eszed, akkor a képességeiről nem próbálsz közelebbről meggyőződni.
(A légynek tényleg hat lába van és továbbra se minden állat képes helyet változtatni)

zaarhus.g.bora 2013.12.01. 21:16:41

@Lord_Valdez:

"Ha azt mondod, hogy az a szempont (1.), hogy el tud mászni és ami igen az állat, ami nem az növény (élőlényekről beszélünk), akkor az embert is kénytelen vagy az állatok közé sorolni. Sőt az isteneket is."

Nem igaz.
Amennyiben azt a képességet vizsgálod, hogy egy lény képes-e mászni, a három regnum elemei azonos halmazba kerülnek -
"mászóképesek" - de ekkor is önálló, definiált regnumok maradnak!

Állításod ott hibás, hogy "állatnak" nevezel minden lényt, amelyik képes mászni - és nem veszed észre, hogy a "mászás" képessége nem kizárólagos.
A regnumok azonban nem egyetlen képesség birtoklása alapján kerülnek meghatározásra - csak figyelmetlen voltál...
Azt írtam:

"Aztán, kiragadott egyetlen tulajdonságot: ha egy élő képes volt elmászni/elfutni/elrepülni a helyéről, azokat beletette abba a halmazba, hogy állat. Amik meg nem tudtak ilyet csinálni - azokat elnevezte növényeknek."

Tehát: a lényeknek számos tulajdonsága van - és ezek között rengeteg képesség azonos.
Éppen ezért kötelező: a dolgokat kizárólag a közöttük tapasztalt különbségek miatt lehet megkülönböztetni.

Ez ugyanolyan logikai hiba, mint amikor egy halmazba rendezed az összes piros testet: minden gömböt, kockát, hasábot, gúlát azonos "kosárba" helyezel - és azután kijelented, hogy a kocka, a gömb, a hasáb része a "hasábnak".

A bullshit tehát - a tiéd...

"Amennyiben ezt Te, egy másik szempont alapján tovább bontod, pl. hogy tud-e beszélni, akkor az így létrejött kategória alacsonyabb rendű, mint az előző."

Nem igaz. Ha a "mászóképesek" gyűjtőhalmazt szétbontom (állat, ember, isten) - semmilyen alá/fölérendeltségi viszonyt nem hoztam létre.

Ha a "pirosak" gyűjtőhalmazt szétbontom: gömb, kocka, hasáb - a három al-halmaz között nem lesz alacsonyabb/magasabb rendű al-halmaz.

"Így az ember és az istenek része lesz az állatok kategóriájának.
Ekkor a világképed az, hogy vannak
- növények
- állatok
- - emberek
- - istenek
- - egyéb állatok"

Nem igaz, logikai hibát tartalmaz az elméleted:

Az állat/ember/isten regnumot ugyanis nem annak a képességnek a birtoklása alapján hoztuk létre, hogy mely lények "képes mászni"!

"Az 1. szempont miatt nem hozhatod fel az embereket és az isteneket az 1. szempont szintjére."

Dehogynem.
Ha úgy kell a lényeket csoportosítani, hogy melyek "képesek mászni":
a három regnum kötelezően azonos gyűjtőhalmazba kerül: a "mászóképesek" halmazába - hiszen ez a rendezőhalmaz ezt a "címkét" viseli...

"Tehetted volna azt is, hogy azt mondod, hogy nem dichotóm módon osztod fel a világot, hanem úgy, hogy

- ami nem mászik az növény
- ami mászik, de nem beszél, az állat
- ami mászik és beszél, az ember
Megteheted és akkor egy szinten vannak, de ekkor egy beszélő csimpánz is ember lesz."

Nem igazak a definícióid:

"ami nem mászik, az növény" - hamis állítás, ugyanis vannak állatok, amelyek nem képesek mászni (halak, madarak...) és ezek az élőlények nem növények...

- "ami mászik, de nem beszél, az állat" - hamis állítás, mert egy ember is képes mászni - akkor is, ha néma....

- "ami mászik és beszél, az ember": hamis, mert egy isten is képes mászni és beszélni is - és mégsem ember...

"Megteheted és akkor egy szinten vannak, de ekkor egy beszélő csimpánz is ember lesz."

Hamis az állítás- most mutattam be.

Végül:
"A légynek tényleg hat lába van és továbbra se minden állat képes helyet változtatni."

Az élőlények felosztását az ősi ember hibátlanul végezte el - az ateista elmélet pedig - hogy az elmélet irracionalitását elpalástolja - ezt a helyes és igaz rendszert, igyekszik tévesnek feltüntetni.

De pechük van - mert nem mindenki dől be az értelmetlenségnek...

A helyes- és logikai szempontból tökéletes - rendezőelv az, hogy amely lény nem képes helyet változtatni - az növény...
Ami pedig képes helyet változtatni: az vagy állat, ember, vagy isten...

Az élővilág új (következetlen és ellentmondásos) felosztását az ateisták próbálják bevezetni, hogy megkíséreljék alátámasztani szánalmas elképzeléseiket:
olyan egetverő ellentmondásokat ráncigálnak elő meséjük igazolására, mely szerint a baktériumok egy részét beletuszkolják a gombák regnumjába...

Egy egysejtűt közös regnumba sorolnak egy többsejtűvel... És ez, szerintük rendben van..

Létrehoznak egy regnumot - "gombák" - és létrehoznak egy másik regnumot: egysejtűek.
És azután, bejelentik, hogy az egysejtűek egy része nem az egysejtűek közé sorolandó, hanem a többsejtűek közé..

Noooormális, öreg?

zaarhus.g.bora 2013.12.01. 21:29:01

"Kezdetben vala az egysejtű - soksejtű növény - soksejtű állat csoportosítás, ekkor a gombákat a soksejtű növények csoportjába sorolták.

• Whittaker-Margulis rendszere (1978): az élőlényeket öt királyságba (Regnum, Kingdom) sorolta.
Ezek: prokarióták (Monera), egysejtű eukarióták (Protocista, Protista), növények (Plantae), gombák (Fungi) és állatok (Animalia).

A rendszer monofiletikus szemléletű, minden élőlényt egy közös ősre vezet vissza. A többsejtű csoportokat is monofiletikus eredetűnek tekinti.

• Alexopoulos rendszere (90-es évek): az első polifiletikus (több fejlődési ágon kialakult) szemléletre épített fejlődéstörténeti gombarendszer. Lényege, hogy a különböző gombacsoportok különböző leszármazási vonalakon jöttek létre. Így egyes gombacsoportok közelebbi rokonságot mutathatnak állat- és növénycsoportokkal, mint más gombacsoportokkal. Hat gombaregnumot állapít meg, ebből négy egysejtű, kettő fonalas szerveződésű.

A fenti idézet az ELTE egyik kiadványából való, és tökéletesen leírja az igazságot:
az eredeti (hibátlan) felosztást kizárólag azért kezdték elrontani az "úgynevezett TUDÓSOK - hogy bizonyítékot kreáljanak a hülyeség igazolására. Hogy az élőlények "evolúciója" lehetséges volt.

Szégyen.

Ennyit arról, hogy van-e olyan állat, ami nem képes helyet változtatni. ..

Egyébként - mert a logika tényleg univerzális:

"Tehetted volna azt is, hogy azt mondod, hogy nem dichotóm módon osztod fel a világot, hanem úgy, hogy

- ami nem képes auto-helyváltoztatásra- az növény
igaz
- ami képes auto-helyváltoztatásra, de nem beszél - az állat
igaz
- ami képes auto- helyváltoztatásra és beszél - az vagy ember, vagy isten

Megteheted és akkor egy szinten vannak, de ekkor egy beszélő csimpánz is ember lesz."

Nem igaz: a beszélő csimpánz nem lehet ember, ugyanis a "beszélő csimpánz" kötelezően állat:
a csimpánz egy lény - a beszéd pedig egy képesség.
A beszélő csimpánz kitalálásakor egy "állatot" (hiszen definiáltad a lényt: egy csimpánz!) ruházol fel egy tapasztalt képességgel: beszéd...

De a lény (csimpánz") marad az állatok regnumban - csak átkerül a regnum "nemlétező" felébe...

Éppen ezért nyilvánvaló, hogy a kentaur is azonosítható:
a felső teste ember, a törzse ló....

Ha úgy képzeled el a kentaurt, hogy nem képes beszélni: kötelező az állatok közé sorolnod - mert nem képes beszélni...

Ha pedig úgy képzeled el a kentaurt, hogy beszélni is tud - csak ember lehet...

Nagy dolog a logika - lerántja a leplet az ateizmus hazugságairól!

Üdv: ZRHS

zaarhus.g.bora 2013.12.01. 21:47:57

Még valami, ami igen fontos és lényeges:
Az imént küldött gondolatsor nem veszi figyelembe az alábbiakat:

"Tehetted volna azt is, hogy azt mondod, hogy nem dichotóm módon osztod fel a világot, hanem úgy, hogy

- ami nem képes auto-helyváltoztatásra - az növény:
nem igaz, mert létezik olyan állat/ember, ami/aki nem képes helyet változtatni, mert elvesztette mozgásképességét (pld. végtagok nélkül született...

- ami képes auto-helyváltoztatásra, de nem beszél - az állat
nem igaz, mert létezik olyan ember, aki nem képes beszélni (betegség, született rendellenesség, stb. miatt)

A fentiek tehát rámutatnak, hogy a lény azonosításakor megkerülhetetlen kritérium a származás/származtató regnuma:
állatnak csak állat, embernek csak ember lehet az utódja - és akkor most megint adtunk egy pofont az evolúciónak...

Sherwood 2013.12.02. 00:53:23

"az "úgynevezett TUDÓSOK - hogy bizonyítékot kreáljanak a hülyeség igazolására. Hogy az élőlények "evolúciója" lehetséges volt."

Te miről beszélsz? Az evolúció TÉNY! Bármennyire is nehéz elfogadnod!

"Ennyit arról, hogy van-e olyan állat, ami nem képes helyet változtatni. .."

SZIVACSOK!!! És ezt valamennyi biológus tényként kezeli, akármilyen rendszertani beosztást képvisel!!!

Szörnyű, hogy képtelen vagy értelmes ember módjára vitatkozni. Nem fogadsz el alapvető tényeket, és ezek után elvárod, hogy mi elfogadjuk a nézeteidet? Próbáld bizonyítani az álláspontodat az evolúció és a szivacsok kérdésében! Ha sikerül, egy csapásra megváltozik a tudomány, ha nem, akkor szégyeld magad!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.02. 07:13:56

@zaarhus.g.bora:
Ember, neked nincs absztrakciós képességed?

Ha a kategorizálás elsődleges kritériuma a mozgásképesség, és ennek lehetséges értékei: igen vagy nem, akkor maximum két halmaz jöhet létre az első szinten.
A második szinten lehet több is, de az más tészta.

Ha az elsődleges kritériumod komplex és áll n darab 2 kétértékű tulajdonságból, akkor a létrehozott kategóriák száma 2 az n-ediken (ld. direkt szorzat). Azaz létrejön 2,4,8,16,32 stb. számú kategória.
Ez a te világképedben úgy nézne ki, hogy van 4 kritérium:
- a helyváltoztatás képessége (A)
- a beszéd, szerszámhasználat, stb (B)
- a világok teremtése vagy valami ilyesmi (C)

Ez alapján létrejön 8 kategória
1. A-,B-,C-: Növény
2. A-,B-,C+: ?
3. A-,B+,C-: ?
4. A-,B+,C+: ?
5. A+,B-,C-: Állatok
6. A+,B-,C+: ?
7. A+,B+,C-: Emberek
8. A+,B+,C+: Istenek

Mint látható, hogy 2,3,4 és 6-os kategória nem kapott nevet. Ez nem azért van, mert nem lehetett őket létrehozni, hanem azért, mert nem volt gyakorlati hasznuk. A kategória létrejött tisztán azáltal, hogy elhatárolásnak vetettem alá a világot. Viszont ezen kategóriákban nem találtam semmi említésre méltót, ezért nem is foglalkoztam velük, még annyira sem, hogy nevet adjak nekik.

Bár egyáltalán nem úgy tűnsz, mint akit holmi tények eltéríthetnének a rögeszméjétől, nem árt, ha tudsz arról, hogy a morfológia alapú rendszertan régebbi, mint az evolúció elmélete.
Illetve a gombák polifiletikus elmeléte nem arról szól, hogy egyes gombákat teremtettek, hanem hogy egyes gombák valószínűleg egysejtű állatokból, míg mások egysejtű növényekből alakulhattak ki és az ún. konvergens evolúció jelensége miatt váltak hasonlatossá egymáshoz.

zaarhus.g.bora 2013.12.04. 20:14:26

Tulajdonképpen, ezen a ponton be fejeztük a dolgot - mert egyoldalú, és emiatt, már nagyon unalmas...

Nem érdekel az evolúció hipotézise - a "mi lett volna, ha" fantazmagóriák nem méltóak a logika figyelmére.

Érdekes dolgokat írtatok néha - a valósághoz azonban nincs sok közük...

Például, aki egy kicsit is ismeri a biológiát, az tudja, hogy a szivacsok képesek mozgásra - és ezt a képességüket használják is...

Tessenek már kicsit művelődni:

"Amikor az állat testében létrejött, a fejlődésre képes sejtek kiszabadulnak - szabadon úszó, csillós lárvák keletkeznek, amelyek a letelepülés után alakulnak át szivaccsá."

Tetszenek érteni? A szivacsok az életük elején szabadon ÚSZKÁLNAK (nem sodródnak, nem lebegnek, nem a víz áramlása játszik velük - hanem saját erőből ÚSZNAK. Az úszás pedig - helyváltoztató MOZGÁS.

A szivacsok tehát, az életük egy részében aktív helyváltoztató mozgást végeznek, majd bizonyos életkor elérését követően települnek csak le, és rögzítik magukat a talajhoz/tárgyakhoz.
Csak ezt követően maradnak mozdulatlanok - de addig, mozognak....

"A szivacsok lárvái galléros ostoros sejtekből álló kis kolóniák, melyek a vízben aktívan úsznak."

Megértettétek? A szivacsok, életük elején kis csoportokat alkotnak, melyek a vízben AKTÍVAN ÚSZNAK!"

Természetesen, a Fracastoro-val kapcsolatban írtak is, teljesen tévesek:

"Fracastoro a lucretiusi atomelméletben találta meg az a teoretikus alapot amire a már említett „terjedéstípusok” megtartása mellett járványtani nézeteit felépítette. "… van az őselemek közt sok, melyik élet adó, s kell, hogy legyenek bőven kórságra, halálra vivők is."

(2) Tehát, a betegségek okozói anyagi részecskék, minőségileg sokfélék és egyéb tulajdonságaik mellett rendelkeznek a mozgásukból következő "penetráló" képességgel. Ez, nem egyéb, mint az őselemek alkotta szövedékek (testek) lyukaiba (vacuumba) való behatolás, illetve azokon történő keresztülhatolás.

Az őselemek szövedékek, kisebb-nagyobb csoportosulások alkotásában vesznek részt és e komplexumok tulajdonságait az alkotóelemek minősége és aránya, valamint a közöttük lévő kapcsolatok határozzák meg. Így, igen változatos tulajdonságú őselemcsoportok jöhetnek létre a kórt és az egészséget hozó alkotóelemek aránya szerint....

..... A betegséget hozó őselemek közvetlenül vagy közvetve hatolhatnak az emberbe. Számuk, a testben való szétáramlásuk, kapcsolatuk a szervezetet felépítő őselemekkel szabja meg, hogy keletkezik-e betegség vagy sem. A lucretiusi metafizika általános elveit könnyűszerrel lehetett egy új járványtan speciális princípiumaivá konvertálni. "

Dr. Kemenes Pál: Fracastoro (1478-1553) modern epidemiológiája. Orvosi Hetilap 135. (1994) 50. 2780-2781.

Dr. Kemenes Pál: Orvostörténeti publikációk

"Valamennyi dokumentum szerzői és egyéb jogai a szerzőt illetik. Valamennyi dokumentum csak és kizárólag magán célra, változtatás nélkül másolható a szerzőre és a forrásra történő pontos hivatkozással. Minden más terjesztési és másolási mód és forma esetében a szerző engedélyét kell kérni. A szerzőre és a forrásra való pontos hivatkozást és az engedélyt a dokumentumban mindig fel kell tüntetni és annak mindig benne kell maradnia a dokumentumban. A dokumentumok és azok részletei a szerző és a forrás pontos megjelölése nélkül még parafrázisként sem idézhetők és semmilyen célra fel nem használhatók. A dokumentumokkal kapcsolatos jogokról az 1999. évi LXXVI. törvény A szerzői jogról, továbbá a 2001. évi LXXVII. törvény a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosítása megfelelő szakaszai rendelkeznek. kemenes.paldr@chello.hu"

Természetesen hosszan lehetne még sorolni Bacon, Grosseteste, Platon, Demokrithos elméleteit is, melyek alapot adtak Francastoro elképzeléséhez - azonban ez a művelet, teljesen felesleges:

bármelyiket is olvassátok el majd, mindig ugyanazt az eredményt fogja hozni a művelődés:

Fracastoro nem a baktériumok létezését találta ki, mindössze annyit gondolt, hogy a betegségeket ugyanolyan elemi részecskék okozzák, amilyenből az egész világegyetem felépül.

Aki tehát azt állítja, hogy Fracastoro kitalálta a baktérium típusú lények létezését - egyszerűen hazudik.

Ezen túlmenően pedig, nem ismeri a latin nyelvet sem, és nincs tisztában az adott latin szó valós, illetve filozófiai értelmezésével egy adott kontexusban.

Ha valaki a species szót lénynek fordítja - azzal az emberrel nem lehet mit kezdeni.

Ennyi volt, elég volt.
Zrhs

Sherwood 2013.12.05. 21:43:16

Kedves Zaarhus!

Örülök, hogy végre lezárul ez a vita, éppen ideje volt.

Igen, a szivacsok lárva állapota képes aktív helyváltoztatásra, elismerem. Ahogy a zöld alga is, ami ugyebár növény, de te állatnak titulálod vagy tudom is én minek.

Fracastoroval kapcsolatban remekül kigyűjtötted a lényeget. Jó tanács: ha az őselem kifejezést mondjuk baktériumra cseréled, meglepő dolgokra fogsz rádöbbenni. Természetesen nagyon jó megközelítést adott a baktériumra, és ennyi elég, hogy elképzeltnek vegyük őket. De ezen hosszasan lehetne vitatkozni, és nem is ez a lényeg.

Az isteni képességek és istenek elképzelhetőségének kérdésében sajnos már nem kaptam választ, pedig az jobban érdekelt volna.

Útravalónak csak annyit, hogy az evolúció nem hipotézis, hanem igazolt elmélet.

"Ha valaki a species szót lénynek fordítja - azzal az emberrel nem lehet mit kezdeni."

Miért? Veled lehet? Az evolúció egy hipotézis?

No, remélem azért mindannyiunk számára épületes volt ez a diskurzus, minden jót!

Unkind

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.07. 20:55:56

Azért jobb lett volna, ha nem azért hagyja abba, mert elfárad, hanem azért, mert belátja, hogy nincs igaza.

zaarhus.g.bora 2013.12.08. 02:19:13

@Unkind:

Nem tudom, de mintha mondtam volna már:

az élővilág felosztását (a lények felosztását) az ember már akkor elvégezte, amikor még nem volt mikroszkópja: tehát annak megállapításához, hogy lehetséges volt-e kitalálni "isten"típusú lény létezését- az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy a zöld alga baktérium-e, vagy inkább növény?

(Egyébiránt, csak jelzem, bizonyos lények helyes besorolása kizárólag az evolúció hívői számára zavaros:
ha nem változtatgatnák kínjukban az egyes regnumok kritériumait, nem lenne kérdéses a szivacsok, az algák, a gombák, a baktériumok, a kacsacsőrű emlős besorolása, nem kellene állandóan tologatni az élőlényeket, hol a növények, hol az állatok, hol a baktériumok között, attól függően, mikor, melyikről derül ki, hogy üti az evolúció meséjét.)

Az emberiség öt-hatezer évig nem tudott a baktériumok létezéséről - de az addig ismert lényeket addig is azonosította/osztályozta - és az osztályozás elve az az igen egyszerű tapasztalat volt, hogy az adott lény képes-e megváltoztatni a helyét, vagy nem...

Nagyon rövid az emlékezeted, mert többször is válaszoltam arra kérdésedre, mi a helyzet az isten regnum létezésének elképzelhetőségére:

ez lehetetlen volt, a halmazképzés logikai szabályai miatt:

ha három halmazt ismersz (A,B,C) - a fentiek alapján a "D" halmaz létrehozása lehetetlen.

Az evolúcióra egyetlen bizonyíték nem áll rendelkezésre, az elmélet teljes egésze egyetlen feltevés, hipotézis, fantazmagória, stb. - de ez abból a szempontból teljesen mindegy, hogy isten típusú lény létezése bizonyításra került.

Mert nem az volt a kérdés, hogy igaz-e az evolúció - hanem az, hogy igazolható-e az ateizmus felvetése - nincs isten...

A beszélgetésünk épületességéről eltérő a véleményem a Tiédtől.

Sherwood 2013.12.08. 19:47:17

@zaarhus.g.bora:
"(Egyébiránt, csak jelzem, bizonyos lények helyes besorolása kizárólag az evolúció hívői számára zavaros"

Nem zavaros, hanem a tökéletességre törekszik, tényeken alapul és nem feltételezéseken. Ezzel szemben a te rendszered nem rendelkezik ehhez hasonló érdemekkel. Már egyszer elismerted, hogy az osztályozásod egyedül a te ötleted volt. Nincs se cikk, se forrás, ami alátámasztaná. Azt mondtad axióma... Ahhoz viszont kritériumoknak kell megfelelni, és ezeket elmulasztottad bemutatni.

"minden képzelet szülte isten egy valóságos isten alapján keletkezhetett, kizárólag."

Nem igaz. Minden istent nagyon egyszerűen ki lehetett találni. Veszed az embert, és hozzáadsz tulajdonságokat, amit vagy megtapasztáltál, vagy nem. Pl. megtapasztalták a villámlást, és azt hitték, isten okozza. Kész. Ehhez nem kellett másik istent megtapasztalni. Veszed az embert, aki meghal, és elképzeled, hogy nem hal meg. Veszed az embert, aki sérülékeny, és elképzeled, hogy nem az. Ehhez nem kell megtapasztalnom a halhatatlanságot és a sérthetetlenséget. Ahogy a teleportációt is el tudom képzelni, anélkül hogy megtapsztaltuk volna.
A világ teremtését is el lehet képzelni. Ahogy el tudod képzelni a mesebeli varázslót, aki a semmiből teremt dolgokat, úgy el lehet képzelni, ahogy isten a semmiből teremtette a világot.

El tudjuk képzelni az embert aki 3000 km-re dob egy követ, mégse kellett megtapasztalnunk a képességet.
Nem láttunk senkit aki ilyen messzire dobta el a követ, és ha el is képzelem ezt az embert vagy istent, az még nem jelenti a létezését, hiszen csupán elképzeltem. És ha én vagyok az első, aki mindezt elképzeli, akkor is el tudom képzelni, pont úgy, ahogy te is írtad. Magunkból indultunk ki.

Minden isteni képesség, és ezáltal minden isten elképzelhető, és ehhez egy képességet sem kellett megtapasztalnunk.

Te isten létét onnan vezeted le, hogy korábban meg kellett tapasztalnunk az isteneket vagy a képességeiket, hogy megalkothassuk őket, ami egész egyszerűen nem igaz. Minden istent el lehetett képzelni. Ha nem érvényes a bizonyításod, a halmazod üres. A D halmazt pedig isteni képességek tapasztalata alapján hoztad létre.

Mondj egy isteni képességet, amit ne lehetne elképzelni, anélkül hogy megtapasztaltuk volna.

"Az evolúcióra egyetlen bizonyíték nem áll rendelkezés"
Akkor tanulj tovább. Aki nem fogad el tényeket, azzal nem lehet vitatkozni, ezért lényeges ez.

"No, remélem azért mindannyiunk számára épületes volt ez a diskurzus, minden jót!
A beszélgetésünk épületességéről eltérő a véleményem a Tiédtől."

Én csupán reméltem az épületességet, ezek szerint te nem is reméled?!

Kiváncsian várom válaszod.

Unkind

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.08. 20:32:28

@Unkind: egyetértek, az a kulcsa az egésznek, hogy a D halmazt ki is lehet találni, konkrét példa nélkül is.
Ezt az itt adott leírásodat értettem maradékelv alatt, ti. hogy amit nem ismerünk/értünk, az az isten.

zaarhus.g.bora 2013.12.09. 20:17:49

halo,

azt, hogy érdekel titeket is a kérdés (legalábbis hármotokat, akik időnként válaszolgattok) - elismerem.
Azonban van itt ezen túlmenően néhány igen súlyos egyéb tény is - és a legnagyobb ezek között az, hogy a mai napig nem értették meg, mit írok...

Isten típusú lény létezése igen egyszerűen bizonyítható, mindössze két lépés kell hozzá:

1. Elegendő azt bizonyítani, hogy az emberi képzelet nem határtalan.
Más szóval: az emberi képzelet nem végtelen.
Másképpen: a képzeletnek határa van - és ez a határ, teljesen pontosan meghúzható.

2. Bizonyítani lehet, hogy a fenti határ létezése miatt lehetetlenség volt kitalálni azt, hogy vannak "istenek" - mert ehhez át kellett volna lépnie a képzeletnek azt a határt, amiről bizonyítani lehet, hogy átléphetetlen.

Igyekszem veletek türelmes lenni - bár néha ez igen nehéz, mert idegesítő, ha a beszélgetőpartner értetlenkedik.

Ennek ugye, több oka is lehet:

- a "magyarázat" érthetetlen
- a beszélgetőpartner értelmi képességeit meghaladja az elmondottak megértése

Természetesen lehet engem sértegetni, javaslatokat tenni ismereteim további növelésére - ezen csak bosszankodom, vagy inkább, csak nevetek azon, aki ilyeneket ír....

A logikában az a félelmetes, hogy minden esetben igaz - és ebben megint egyetértek veletek - de éppen ezért nyilvánvaló, hogy nekem van igazam -csak Ti, nem értették meg...

Természetesen megpróbálhatjuk újra, hátha én sem vezettem mindig jól a megértetést, de nem tudom van-e még ehhez kedvetek...

Mindegy, most nem kezdek filozni ezen, hanem csak annyit írok, az 1, pont bizonyítására:

az emberi képzelet határosságát bizonyítja például az, hogy nem lehetséges kitalálni a harmadik nemét az élőlényeknek.
Nem tudsz elképzelni egy harmadik nemet, a nő és a férfi (nőstény és hím) nemen kívül.

De írhatnám azt is: nem tudsz elképzelni egy harmadik létezési módot, az "élő" és az "élettelen" létezési módon kívül.

És már most leírom, azzal nem tudtok jönni, hogy adjak tökéletes definíciót arra, mit kell érteni a Nő illetve a FÉRFI alatt - mert erre nincs szükség...

Már az ókorban is megkülönböztették a férfiakat a nőktől - és ehhez nem kellett a genetikai elemzése a kromoszóma-pároknak...
Egyszerűen csak rá kellett nézni az emberekre, aztán jött a felosztás magától: mivel kell rendelkeznie egy nőnek, mivel kell rendelkeznie egy férfinak...

És ugyanilyen ismereti szint elegendő az élő megkülönböztetéséhez az élettelentől:

ha jól emlékszem, az élet meghatározása a mai napig nem sikerült, egzakt módon...

Úgy rémlik, eddig egyetlen mondatot sikerült összehozni a tudománynak az élet definiciójaként:

az élet egyetlen olyan folyamat amely magától (külső behatás nélkül) felszámolja önmagát.
(ha jól emlékszem, kábé ez a lényege)..

Szóval, anélkül, hogy bárki is tudná a Földön, mit az "élő" pontos és hibátlan definíciója, minden épelméjű ember tudja, hogy a "szikla" élettelen, a "csiga" meg élő...

Tehát, megismétlem az első tételt:

ha az emberi képzelet nem végtelen, írtok nekem egy harmadik nemet, írtok nekem egy harmadik létezési módot - vagy ha nem, igazoltam, hogy a képzelet nem határtalan.
Ennyire egyszerű ez...

Zrhs

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.09. 22:30:07

@zaarhus.g.bora:
Kedves, hogy megpróbálsz leereszkedni hozzánk. Meghat, de felesleges.
Ez a két lépés nem elégséges ahhoz, hogy bizonyítsd, hogy létezik isten típusú lény.
Bizonyításra szorul még az, hogy
1. ez a bizonyos határ átlépése tényleg szükséges (,mert abból, hogy a fantázia nem korlátlan nem következik, hogy ott a korlátja)
2. csak tapasztalás útján léphető át
3. csak olyat lehet megtapasztalni, ami valóban létezik
Ebből a második kettő egészen biztosan hamis.

"Ennek ugye, több oka is lehet:

- a "magyarázat" érthetetlen
- a beszélgetőpartner értelmi képességeit meghaladja az elmondottak megértése"
+1 a magyarázat rossz és itt erről van szó

"az emberi képzelet határosságát bizonyítja például az, hogy nem lehetséges kitalálni a harmadik nemét az élőlényeknek.
Nem tudsz elképzelni egy harmadik nemet, a nő és a férfi (nőstény és hím) nemen kívül."
Nem csak, hogy elképzelni eltudom, de van is. A hermaforditizmus, az interszexualitás, a Klinefelter-szindróma stb. mind léteznek.
Emellett pl. én is ki tudok találni olyat, hogy valakinek petefészek van a heréi helyén, de ilyen viszont a természetben tényleg nincs, tehát sok értelme sincs ilyet kitalálni (hacsak nem vagyok sci-fi író).
Sőt, ha úgy vesszük az eunuk is egy nem, amit az ember maga talált ki és hozott létre.

"nem tudsz elképzelni egy harmadik létezési módot, az "élő" és az "élettelen" létezési módon kívül."
Ilyen a replikátor, illetve az élőholt. Mindkettő definiált, ember által kitalált kategória.

zaarhus.g.bora 2013.12.09. 23:51:57

@Lord_Valdez:

Ami válaszodban lényegi:

"Nem csak, hogy elképzelni eltudom, de van is. A hermaforditizmus, az interszexualitás, a Klinefelter-szindróma stb. mind léteznek."

hermafrodita: többszörösen rossz a válaszod.
1. a "hermafrodita" nem egy nem - csak a két nem egyidejű megjelenése: férfi és nő.
Tehát: az égvilágon semmilyen új nemet nem találtál ki.
2. A hermafrodita nem a képzelet szülötte - hanem tapasztalat.

interszexualitás: Interszexuális az olyan egyén, aki nemi szerveit tekintve nem határozható meg egyértelműen férfiként vagy nőként. Az interszexuális egyénnek lehetnek férfi és női biológiai jellemzői is egyszerre.

Többszörösen rossz a válaszod: az " interszexuális" nem egy nem - csak a két nem egyidejű megjelenése: férfi és nő.
Tehát: az égvilágon semmilyen új nemet nem találtál ki.
2. az "interszexuális" nem a képzelet szülötte - hanem tapasztalat.

Klinefelter-szindróma: A Klinefelter-szindróma férfiak kromoszómaaberráció okozta rendellenessége, amely sajátos (nőies) testi alkattal jár, és gyakran társul pszichés zavarokkal.
Többszörösen rossz a válaszod: a klinefelter-szindrómás" egy férfi, aki bizonyos testi jegyeit tekintve: nő.
Tehát: az égvilágon semmilyen új nemet nem találtál ki.
2. az "interszexuális" nem a képzelet szülötte - hanem tapasztalat.

replikátor: a replikátor egy "faj" a Csillagkapu című sci-fi filmsorozatban. Az általában gép-pókhoz vagy egyéb külsejű gép-bogárhoz hasonlító faj egyedei saját magukat képesek sokszorosítani."

Válaszod rossz: a replikátor nem más, mint egy élettelen ("gép") és egy élőlény (pók) hibridje.
Nem találtál ki újabb létezési módot - csak két létezőt kevertél össze.

Élőholt: mint a neve is mutatja: egy élőlény, amelyik halott volt -tehát élettelen volt - és újra élő lett.
Fogalmam sincs, miért hoztad fel cáfolatnak - mert akár az élő, akár az élettelen már ismert létezési módok - és éppen az lett volna a feladat, hogy olyat találj ki, ami nem élő, és nem élettelen - az élőholt pedig hol ez, hoz az...

Konklúzió: , nem tudtál kilépni a fantáziáddal az ismeret határain túl - nem tudtál cáfolni.
Nekem van igazam.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.10. 07:10:03

@zaarhus.g.bora:
Nem. A válaszomban a lényegi rész pont az volt, hogy hiába bizonyítanád ezt a kettőt, az még nem lenne elégséges.

"2. A hermafrodita nem a képzelet szülötte - hanem tapasztalat."
Ez igaz, viszont a kérdés igazából az lesz, hogy mi is az a "nem".
Erre a válasz, sajnos, komplex. Mindenesetre, arra mérget vehetsz, hogy ha az interszexualitás nem lenne ennyire ritka, hanem mondjuk minden 10. ember ilyen lenne, akkor önálló nemként tartanánk számon.
Illetve tudok kitalálni új nemeket pl. az A nem berakja a tojását a B nemben található üregbe. Aztán a C-nem közösül a B-nemmel és ekkor termékenyül meg benne a tojás, amit aztán a C hord ki.
Ez egy sci-fi fajnak elmegy, de nincs valós relevanciája.

Felejtsd el a Csillagkaput. Sajnos, így nevezték el a fiktív fajukat, de itt a szónak nem ezt az értelmét keressük.
A replikátor az egy önmagát szaporító izé. Ilyen például egy prion. A prion csak egy buta fehérjemolekula, ami ha érintkezik egy másik fehérjével, akkor azt is prionná alakítja. Szaporodik, de mégse él.

Az élőholtak különböző mitológiák teremtményei. Az élőholtak határozottan nem élnek. Akkor feltámadottak lennének.
Nem egészen halott, hanem sokszor úgy van elképzelve, mint valaki, aki megrekedt az élet és halál határán. Ilyenek a szellemek, akikről úgy tartották, hogy szörnyű halált haltak és befejezetlen dolguk van a világon. Ezért a lelkük itt marad és kísért, amíg el nem tudja végezni az.
Egy zombi sem él. Az egy rothadó holttest, ami járkál fel-alá.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.10. 07:12:36

@zaarhus.g.bora:
"nem tudtál kilépni a fantáziáddal az ismeret határain túl - nem tudtál cáfolni.
Nekem van igazam. "
Logikai hiba: argumentum ad ignorantiam
Minta: Nem tudod bizonyítani, hogy nem kering egy teáskanna a Nap körül, tehát kering.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.10. 08:53:41

@Lord_Valdez: ne menj ennyire konkrét szintre, itt nehéz cáfolni zaarhust.
A hermafroditára tényleg lehet mondani, hogy a meglevő két nem keveréke, satöbbi.

A baj a teóriájával még mindig az, hogy nem tudja elfogadni a "maradék", "komplementer" halmaz létezését, és hogy az isteneket mindenképpen az élőlények közé akarja sorolni, aminek semmilyen alapja nincs.

zaarhus.g.bora 2013.12.10. 18:30:01

@Lord_Valdez:

Teljesen rossz a mintád:
nem azt kell bizonyítani, hogy nem kering egy teáskanna a Nap körül - mert nem ez a feladat.

azt kell bizonyítanotok - hogy azelőtt találtad ki:
"kering egy teáskanna a Nap körül" - hogy ismereted szereztél arról:
1. létezik Nap
2. létezik teáskanna
3. létezik "keringés"

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.10. 18:33:38

@zaarhus.g.bora:
jó, akkor máshogy:

az ősi, kategorizáló ember ismereteket szerzett
a természetről
a gondolkodásról és a szándékosság képességéről (saját magában)
deklarálta, hogy minden, ami van, valamely szándék eredménye (ez téves)
megállapította, hogy szándékolni csak ő maga képes, de világot teremteni még ő sem
tehát kell lenni valami antropomorf, de erősebb lénynek - így az isten regnum deduktívan is megteremtődött.
(a te szabályaid szerint az ember regnum része lenne ugyan, az antropomorfia, és a emberi, de eltúlzott képességek miatt.)

zaarhus.g.bora 2013.12.10. 18:38:16

@peetmaster:

Nézzetek utána: a "komplementer" halmazt teljesen rosszul értelmezitek.

A komplementer halmazba azok az elemek tartoznak, melyek nem részei az egészből ( a "teljes halmazból") kivett bizonyos elemek halmazának.

Ha például veszed az "autók halmazát", és kiveszed belőlük az összes "Moszkvics" típusú autót - az összes többi autó egyetlen komlementer halmazt alkot: az összes autó halmaza, ami nem Moszkvics.

Azért ez a komplementer halmaz, mert ha ehhez a halmazhoz (az összes autó mínusz a Moszkvicsok) hozzáadod a Moszkvicsok halmazát - a teljes halmazod előáll újra: létrejön a teljes halmaz (autók).

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.10. 19:18:13

@zaarhus.g.bora:
Egészen döbbenetes, amit csinálsz.
Azt várom, hogy mikor fogsz előrukkolni, hogy
"Ha ha! Csak szívattalak titeket! Nem hiszem el, hogy bevettétek, hogy tényleg van ilyen hülye ember! Hát, ez nagyon gáz, gyerekek. Ti elhittétek, hogy le lehet érettségizni ennyi ésszel?"

Mondd, hogy csak trollkodsz, kérlek! Az emberiségbe vetett hitem a tét.

zaarhus.g.bora 2013.12.10. 19:22:34

@peetmaster:

amit leírsz - mindössze egy teória...

Igazolni nem tudod, mert nem tudsz megkérdezni egyetlen ősi embert sem, hogy valóban úgy alkotta meg az isten fogalmát, ahogy Ti , 8000 évvel később, egy asztal mellet ülve, elképzelitek...

Én viszont be tudom bizonyítani, hogy Ti teóriátok egy lehetetlenséget állít - mert az, univerzális szabály, hogy a képzelet határán a tudat képtelen átlépni - ekkor viszont automatikusan igaz, hogy kötelező léteznie legalább egy isten lénynek...

Teljesen kár felhoznod azt az elméletet, hogy "kötelezően kell léteznie egy Teremtőnek, mert mindent "valaki" alkotott" - mert ez a tétel nem igazolható logikai úton.
Ezért, számomra nem is érv - soha nem is említettem - mert csak okoskodás, de nem bizonyíték...

Nem lehetett az általad leírt módon kitalálni az isten lény létezését - ugyanis ehhez, le kellett volna zárni az "ember" lény képességeit.

Ez pedig logikailag, csak akkor lehetséges, ha definiálod, melyek az "ember" típusú lény képességeinek a határai...

Az elméletetek ott is bukik, hogy annak alapján, hogy találkozol egy képességgel - ennek alapján nem lehetséges kilépni korlátlan módon a logika rendszeréből...

Mondok egy példát: abból a tapasztalatból, hogy ismered a követ, a fát, a fémet - nem tudod kitalálni az üveget...

Abból az ismeretből, hogy az ember képes átugrani egy 60 centiméter széles árkot - el tudod képzelni azt az embert, aki képes átugrani egy 60 méter széles árkot - de nem tudod megindokolni logikailag helyes érvvel, hogy a kitalált "lény" miért lesz egy isten - és miért nem marad a "kitalált emberek" halmazában...

Mert azt nem kell bizonyítani, hogy rengeteg "nemlétező" embert találhat ki, bárki...

Akkor tehát, megint elakadtok: hányféle "kitalált" ember lehet?
A kitalált embereket - mi alapján fogod megkülönböztetni?

És mi van, ha én azt találom ki, hogy a világot egy szorgos méh-raj hordta össze?

Vagy egy termesz-család? Nézem a termeszek várát - és azt gondolom, hogy valami régen élt, különleges termesz-brigád építette a Földet?
Ebben a pillanatban bukott az egész antropomorf elméleted - hiszen nem egy ember-szerű lényt képzeltem el a Föld kialakítójának, hanem egy állat -szerű lényt...

És ha azt találom ki, hogy a Föld egy egresbokron nőtt? Akkor egy növény-típusú lény lesz a világ létrehozója?

Az én szabályom a logika szabálya:

az isten regnum nem lehet része az ember regnumnak - hiszen a két regnum egyedei között definiált különbségek vannak...

Az ősi emberek a világban tapasztalt lényeket négy halmazba sorolták:
- növények
-állatok
-emberek
-istenek

Ha igaz a Ti állításotok, az ősi ember tehát így osztotta fel a világot:

- vannak az állatok (vannak, mert tapasztaltuk őket)
- vannak a növények (vannak, mert tapasztaltuk őket)
- vagyunk mi ( mert vagyunk, hiszen tapasztaljuk magunkat)
- és vannak azok a lények - akik nincsenek?

Kitalálok egy élőlényt, akiről tudom, hogy én találtam ki - és ezek után, besorolom azt, a nem kitaláltak közé???

És hogyan teszek különbséget egy kitalált virág, és egy kitalált állat között?
Mi alapján fogom eldönteni, hogy a kitalált "lény" egy kitalált víziló, vagy egy kitalált szúnyog?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.10. 20:23:41

@zaarhus.g.bora:
Érv? Minek az neked? Az előzőeket se fogtad fel.

Viszont ahhoz gratulálnom kell, hogy az érvelési hibát szemléltető mintába belekötöttél. Ez annyira zseniális volt, hogy ehhez csak kétféleképp lehet viszonyulni. Vagy lekaparod az arcod fájdalmadban, vagy azt mondod, hogy tanítani kellene politikus iskolában. Aki ilyen profi módon képes kitérni és mellébeszélni, az előtt szép karrier áll.

Sherwood 2013.12.10. 21:58:36

Kedves Zaarhus!

Velem nem is foglalkozol? :)

Azt mondod, az emberi képzelet nem határtalan. Ha ez így van, akkor az összes istent egy istenből lehetne levezetni. Eddig érthető.

Én azt mondom, hogy az első isten egy eltúlzott képességű antropomorf (vagy akár lehet zoomorf, mind1) kitalált, elképzelt "lény". Ezt kellene megcáfolnod, hogy ez miért nem volt lehetséges. Miért ne tudnánk elképzelni egy szuper képességű lényt, amiből te levezethetnéd a többi istent? Ráadásul mindez nem mond ellent "az emberi képzelet nem határtalan" című alapelvednek! Nem léptünk ki a képzelet határain! Hiszen csak magunkból indultunk ki! Veszünk egy embert, és hozzá adunk egy kitalált isteni képességet. Bármely isteni képesség kitalálható, szintén anélkül, hogy átléptük volna a képzelet határait.

Hiába várom, nem tudsz írni egy olyan istent sem, ill. isteni képességet, amelyet ne tudnánk elképzelni tapasztalat nélkül.

Egyszerű a dolgod, cáfolj meg, ha nem tudsz, akkor lehetséges volt kitalálni istent, tehát nem 100%-ig biztos isten létezése, ahogy állítod.

"Abból az ismeretből, hogy az ember képes átugrani egy 60 centiméter széles árkot - el tudod képzelni azt az embert, aki képes átugrani egy 60 méter széles árkot - de nem tudod megindokolni logikailag helyes érvvel, hogy a kitalált "lény" miért lesz egy isten - és miért nem marad a "kitalált emberek" halmazában..."

Micsoda? Kitalált lény lesz. Ez lesz a pontos kifejezés. Ha te istennek akarod nevezni, akkor is egy kitalált lény marad, tehát nem létezik.

"Akkor tehát, megint elakadtok: hányféle "kitalált" ember lehet?"

Sok.

"A kitalált embereket - mi alapján fogod megkülönböztetni?"

Mondjuk a képességeik alapján. Amúgy nem kéne ilyennel vesződni, hogy megkülönböztetés...

Zoomorf isten is kitalható! Nagyon helyesen írod! Ki is találták :) Ettől nem bukik az elmélet, hiszen az állatokból indultunk ki, találtunk ki egy istent, aki nem léztezik, mert csupán kitaláltuk. Lsd mint fent.

"- vannak az állatok (vannak, mert tapasztaltuk őket)
- vannak a növények (vannak, mert tapasztaltuk őket)
- vagyunk mi ( mert vagyunk, hiszen tapasztaljuk magunkat)

- és vannak azok a lények - akik nincsenek?" ehelyett mondjuk vannak azok a lények akikkel kapcsolatban később kiderült, hogy tévedés volt.

Na, tessék megcáfolni:)
Unkind

zaarhus.g.bora 2013.12.10. 21:59:51

Nem tudom - miért adna okot az arckaparásra az általam adott cáfolat?

Mindvégig, kizárólag, csakis azt állítom, hogy a logika, illetve az ismeretelmélet törvényei miatt LEHETETLENSÉG bizonyos halmazok létrehozása - mert ehhez szükséges lenne a képzelet határának átlépésére.

Tekintettel arra, hogy az általam használt logikai és ismeretelméleti szabályok univerzálisan igazak és helyesek, bármilyen esetben cáfolhatatlanok: "isten" esetében is.

Ha azt mondom, nem lehetett elképzelni az ember alapján istent, az pontosan annyira igaz, mint amikor azt mondom, hogy a "kő" alapján nem lehetett elképzelni az "üveg"- et.

Jelzem továbbá, hogy az állítások első részét igaznak minősítette, hogy nem sikerült kirukkolni a harmadik típusú "nem"-mel.

Ennek természetesen az a tökéletesen igaz törvény az oka, mely szerint, A alapján, bármit képzelsz el, csak A-t kaphatsz,
B alapján, bármit képzelsz el, csak B-t kaphatsz, továbbá, A és B ismeretében , elképzelhetsz valamit:
- ami A-val lesz azonos,
- B-vel lesz azonos,
- vagy AB típusú lesz (azaz van benne valamennyi A és van benne valamennyi B.)

Nő és Férfi alapján vagy Nő-t, vagy Férfi-t, vagy FérfiNő keveréket tudsz elképzelni.
Slussz.
Ez a logika - és nincs hova lépni...

Üdv: zrhs

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.10. 22:15:53

@zaarhus.g.bora:
"Nem tudom - miért adna okot az arckaparásra az általam adott cáfolat?"
Nem is érted? Segítek:

Ez a két lépés nem elégséges ahhoz, hogy bizonyítsd, hogy létezik isten típusú lény.
Bizonyításra szorul még az, hogy
1. ez a bizonyos határ átlépése tényleg szükséges (,mert abból, hogy a fantázia nem korlátlan nem következik, hogy ott a korlátja)
2. csak tapasztalás útján léphető át
3. csak olyat lehet megtapasztalni, ami valóban létezik
Ebből a második kettő egészen biztosan hamis.

Erre válasz:
"nem tudtál kilépni a fantáziáddal az ismeret határain túl - nem tudtál cáfolni.
Nekem van igazam. "
Írom:
Logikai hiba: argumentum ad ignorantiam
Minta: Nem tudod bizonyítani, hogy nem kering egy teáskanna a Nap körül, tehát kering.
Válasz:
"Teljesen rossz a mintád:
nem azt kell bizonyítani, hogy nem kering egy teáskanna a Nap körül - mert nem ez a feladat.

azt kell bizonyítanotok - hogy azelőtt találtad ki:
"kering egy teáskanna a Nap körül" - hogy ismereted szereztél arról:
1. létezik Nap
2. létezik teáskanna
3. létezik "keringés" "

Úgy képzeltem, hogy egy felnőtt ember rendelkezik annyi mintafelismerő képességgel, hogy rájöjjön, hogy a "Minta: Nem tudod bizonyítani, hogy nem kering egy teáskanna a Nap körül, tehát kering." azt jelenti, hogy a cáfolat hiánya nem bizonyíték.

Sherwood 2013.12.10. 22:20:46

Zaarhus: "Ha azt mondom, nem lehetett elképzelni az ember alapján istent, az pontosan annyira igaz, mint amikor azt mondom, hogy a "kő" alapján nem lehetett elképzelni az "üveg"- et."

Akkor csak mondod, indoklás nélkül viszont egészen biztosan marhaság! Indokolj!

zaarhus.g.bora 2013.12.10. 22:24:31

unkind:

"Én azt mondom, hogy az első isten egy eltúlzott képességű antropomorf (vagy akár lehet zoomorf, mind1) kitalált, elképzelt "lény". Ezt kellene megcáfolnod, hogy ez miért nem volt lehetséges. Miért ne tudnánk elképzelni egy szuper képességű lényt, amiből te levezethetnéd a többi istent? "

Találkozol Velem, és én izgatottan mondom el Neked, hogy most jöttem a Duna partról, és képzeld el, egyszer-csak megjelent egy sas az Erzsébet-híd fölött, körözött egy darabig a budai hídpillér fölött, majd rászállt, aztán hirtelen, megragadta karmaival, és kitépve a talajból, elszállt vele, Szentendre felé.

Hogyan azonosítod a lényt?
Mit találtam ki?

Egy sast, vagy egy istent?

Mi a válaszod?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.10. 22:27:03

@zaarhus.g.bora:
"Nő és Férfi alapján vagy Nő-t, vagy Férfi-t, vagy FérfiNő keveréket tudsz elképzelni."
Erre már leírtam, hogy
"Illetve tudok kitalálni új nemeket pl. az A nem berakja a tojását a B nemben található üregbe. Aztán a C-nem közösül a B-nemmel és ekkor termékenyül meg benne a tojás, amit aztán a C hord ki.
Ez egy sci-fi fajnak elmegy, de nincs valós relevanciája."

Sőt olyat is tudok kitalálni, ahol aminek az örökítőanyaga nem DNS és úgy kell összelopkodnia. Ahhoz, hogy szaporodni tudjon kell neki egy A szakasz, egy B, egy C, egy D stb. szakasz. Ehhez először közösülnie (vagy mi a fenét csinálnak ezek a lények) kell egy A hordozóval stb. Végül az utód, mint úgy áll össze, mint egy gyűjtögetős pakli.
Ennek a szaporodási modellnek nincs valós biológiai analógiája.

Az egyik nagy bajod, hogy meg se próbálsz különbséget tenni olyanok között, hogy "nincs" és "nem lehet".
Mint ahogy a korábban már említettem (és ignoráltad) a kombinatorikus halmazképzés során létrejönnek olyan halmazok, amik üresek. Ezért nevet se kapnak. De ez nem azért van ám, mert nem lehetségesek, hanem mert nem érdekelnek senkit.

Sherwood 2013.12.10. 22:30:30

@zaarhus.g.bora:

Első körben azt mondom: diszjunktív szillogizmus. 2 alternatívát adsz válasznak, és ennél több van.

A válasz egyszerű. Ilyen lény valószínűleg nincs, vagy képzelődsz, vagy hazudsz, stb.
Tehát a válaszom: kitalált lény!!!!

zaarhus.g.bora 2013.12.10. 22:48:59

@Unkind:

A kő melyik képességének/tulajdonságának felnagyítása-eltúlzása alapján képzelhető el az üveg?
Kő alapján csak egy másik követ tudsz elképzelni...

Bármelyik képességét veszed is egy kőnek - és azt bármennyire is eltúlzod - az üveghez, ezen a képzeleti úton soha nem juthatsz el.

A kő - bármennyire is torzítod/nagyítod bármely tulajdonságát/képességét - marad a kövek között. Ezen az úton legfeljebb a "nemlétező" kövekhez jutsz el - de ezeket soha nem fogod tudni áttenni az "üvegek" halmazba!

Nem mondhatod azt, hogy a nemlétező köveket nevezed üvegnek - mert a nemlétező kövek maradnak a kövek halmazban...

Bármilyen emberi képességet veszel is - és bármeddig túlozhatod - maradsz a szuperember halmaznál...

Attól, mert kitalálsz egy nemlétező embert - nem tudtad létrehozni az isten halmazt - mert ha egy emberi képességet bármeddig nagyítasz - attól még maradsz az ember halmazban. Így - csak a nemlétező emberig lehet eljutni.

Azon pedig nem tudtok vitatkozni, hogy az "ember2 soha nem azonosította magát az "istennel"!

Egyébiránt, az ember például, nem képes repülni - a madarak képesek.
Íme, egy szuper képesség, amellyel az ember nem rendelkezik.

Miért nem az istenek közé sorolták a madarakat, amikor ugyanolyan szuper képességgel rendelkeznek, mint az istenek?

zaarhus.g.bora 2013.12.10. 22:53:26

Nő és Férfi alapján vagy Nő-t, vagy Férfi-t, vagy FérfiNő keveréket tudsz elképzelni."
Erre már leírtam, hogy
"Illetve tudok kitalálni új nemeket pl. az A nem berakja a tojását a B nemben található üregbe. Aztán a C-nem közösül a B-nemmel és ekkor termékenyül meg benne a tojás, amit aztán a C hord ki.
Ez egy sci-fi fajnak elmegy, de nincs valós relevanciája."

És most írd meg, hogy:

"A" nem miben tér el a férfi vagy a női nemtől.
"B" nem miben tér el a férfi vagy a női nemtől.
"C" nem miben tér el a férfi vagy a női nemtől.

zaarhus.g.bora 2013.12.10. 22:59:01

@Unkind:

"Első körben azt mondom: diszjunktív szillogizmus. 2 alternatívát adsz válasznak, és ennél több van."

Na, akkor adj további lehetőségeket!
Gyerünk!

"A válasz egyszerű. Ilyen lény valószínűleg nincs, vagy képzelődsz, vagy hazudsz, stb.
Tehát a válaszom: kitalált lény!!!!"

Ember, nem az a feladat, hogy azt azonosítsd, a leírt élőlény létezik vagy nemlétezik - mert ez teljesen mellékes!!!

Az a feladat, hogy azonosítsd a lényt: Növény? Állat? Ember? Gomba, Baktérium?
Most légy okos, és cáfolj!

Ne térj ki a válasz elől!

Sherwood 2013.12.10. 23:07:27

"A kő melyik képességének/tulajdonságának felnagyítása-eltúlzása alapján képzelhető el az üveg?"

Az atomok közötti kötés távolság és kötésszög.

Egyébként akkor mi a különbség a szuperember és az isten között? Honnan tudod, hogy akit az emberek a történelem során isteneknek hittek, azok valójában nem szuperemberek? Szóval szuperember halmaz=isten halmaz?

"Attól, mert kitalálsz egy nemlétező embert - nem tudtad létrehozni az isten halmazt - mert ha egy emberi képességet bármeddig nagyítasz - attól még maradsz az ember halmazban. Így - csak a nemlétező emberig lehet eljutni."

Ez nem igaz. Nagyon a halmazok rabjai lettél. A villámlás, a világ teremtése, stb. nem emberi képesség nagyítása. Önálló kitalált isteni képesség. Ezt pároztatom az emberrel, az állattal, stb.
Nem emlékszel a korábbi írásaidra. Istent az isteni képességek alapján definiáltad. Isteni képességek elképzelhetőek, így az istenek is.

Sherwood 2013.12.10. 23:11:35

@zaarhus.g.bora:

Akkor visszakérdezek: szerinted miért lenne sas, és miért lenne isten? Nem kitértem a válasz elől, rosszak a válaszaid. Egyik válasz sem megfelelő. És ez a 3. alternatív válasz.

Kitalált lényeket nem lehet beazonosítani, ez csupán a te bugyuta hóbortod. Egy biológus sem sorolja a kentaurt az állatok közé....

Sherwood 2013.12.10. 23:13:24

Értelmetlen kérdésre nem lehet választ adni. Ilyet én is tudok: Milyen színű a barátság? Ha válaszolsz helytelen lesz, ha elhárítod, majd én is rád fogom, hogy kitérsz a válasz elől.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.10. 23:34:23

@zaarhus.g.bora: pontosan így vettem a komplementert, ahogy írod.
Isten=összes jelenség mínusz megértett jelenség.

Egyébként azt mondtad, hogy A és B alapján elgondolható AB keverék.
Akkor én a kemény kő és az átlátszó víz alapján elgondolom a kemény, átlátszó anyagot, és üvegnek nevezem.

A rendezés, tűzgyújtás, tervezés, utódnemzés stb. tulajdonságok eltúlzásával (ezt is szabad, ugye) kitalálom a világot szülő, rendező, tüzet csiholó szuperembert. Mivel nem találkozom vele, elnevezem istennek, amivel megkülönböztetem azon emberektől, akikkel találkozom.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.10. 23:35:18

trollkodás:
300. komment, this is Spartaaaaaa!!!!!

zaarhus.g.bora 2013.12.11. 20:35:09

@Unkind:

"A kő melyik képességének/tulajdonságának felnagyítása-eltúlzása alapján képzelhető el az üveg?"

"Az atomok közötti kötés távolság és kötésszög."

Az atomok közötti kötéstávolság és kötésszög nem képesség - figyu, bődületes baromságot írtál.

"Egyébként akkor mi a különbség a szuperember és az isten között?"

Öreg, ha nem vennéd észre - ezt én kérdezem Tőled...
Neked kellene erre a kérdésre válaszolnod - ha képes lennél rá...

zaarhus.g.bora 2013.12.11. 20:57:50

@Unkind:

"Akkor visszakérdezek: szerinted miért lenne sas, és miért lenne isten? Nem kitértem a válasz elől, rosszak a válaszaid. Egyik válasz sem megfelelő. És ez a 3. alternatív válasz."

Ne bújkálj már a válasz elől, ne próbálj mellébeszélni:
határozd meg - hiszen szabad kezet kaptál hozzá! - hogy milyen regnumot tudsz megnevezni a hidat felemelni képes elképzelt lény azonosítására...

Azt hiszed, nem tudom, hogy azért nem tudsz mit írni - mert mattot kaptál?
Hogy nem tudsz mit válaszolni - mert igazam van?
Milyen 3. alternatív válaszról írtál?

"Kitalált lényeket nem lehet beazonosítani, ez csupán a te bugyuta hóbortod. Egy biológus sem sorolja a kentaurt az állatok közé...."

Na, akkor most bebizonyítom Neked, hogy nem igaz ez az állításod sem, mert egy lény azonosításához abszolút nincs szükség arra, hogy a lény "létező" legyen...

Figyeld a hibátlan logikát!
Egy lényről az alábbi leírást adom:

A szőre fekete, négy lába van, nagyon szereti a csontot, éjszakánként gyakran ugat, a szomszéd lakásában él

Milyen lény ez?

Az, hogy egy biológus mit gondol a kentaurról - nem logikai érv.
Mert a "biológus" nem azonos a "tévedhetetlennel"!

Most kezdjem el sorolni, hogy a biológusok hány-ezer esetben állítottak égbekiáltó hülyeségeket?

zaarhus.g.bora 2013.12.11. 21:06:43

@Unkind:

"Értelmetlen kérdésre nem lehet választ adni. Ilyet én is tudok: Milyen színű a barátság? Ha válaszolsz helytelen lesz, ha elhárítod, majd én is rád fogom, hogy kitérsz a válasz elől."

1. A feltett kérdés nem volt értelmetlen - ezzel ne próbálkozz, mert hazugság.

2. Ha akarnálak, úgy is megfoghatnálak, hogy ezt írom:
A barátság piros színű - és cáfold, ha tudod, a válaszomat, okos gyerek...

De mást válaszolok:Te magad is beláttad, hogy az általad írt kérdés értelmetlen...
Akkor meg ami a fenét vársz, válaszként?

Na, szóval akkor újra megkérdezem: melyik regnumot nevezed meg a hidat felemelő sas regnumaként?

Persze, azt fogsz rám, amit akarsz - de ez attól, nem lesz bizonyíték....

zaarhus.g.bora 2013.12.11. 21:22:42

"pontosan így vettem a komplementert, ahogy írod.
Isten=összes jelenség mínusz megértett jelenség"

Rossz válasz!

Mert :ebben az esetben isten egy jelenség lenne - ez pedig egy marha rossz próbálkozás:
az isten gyűjtőhalmaz elemei nyilvánvalóan lényként lettek leírva - tehát egyértelműen hibás a válaszod!

"Egyébként azt mondtad, hogy A és B alapján elgondolható AB keverék.
Akkor én a kemény kő és az átlátszó víz alapján elgondolom a kemény, átlátszó anyagot, és üvegnek nevezem."

Hibás a válaszod:

ebben az esetben az üveg elképzeléséhez a vizet is alapul vetted, és így kiléptél a peremfeltételek közül:

a víz ugyanis nem kő - az pedig kritérium volt, hogy az üveget a kövek alapján kell elképzelned - mert azt írtam, hogy az üveg a kő alapján nem elképzelhető...

"A rendezés, tűzgyújtás, tervezés, utódnemzés stb. tulajdonságok eltúlzásával (ezt is szabad, ugye) kitalálom a világot szülő, rendező, tüzet csiholó szuperembert. Mivel nem találkozom vele, elnevezem istennek, amivel megkülönböztetem azon emberektől, akikkel találkozom."

Na látod, most Te magad adtad meg a választ az egyik előző kérdésre...

És akkor megint megkérdezem:mi a különbség az isten és a szuperember között? Hm?
Mi a válaszod?

Az pedig továbbra sem igaz, hogy azokat az embereket nevezheted el istennek, akikkel nem találkoztál - mert akkor isten lenne Kolombusz Kristóf is - hiszen vele sem találkoztál...És soha, nem is fogsz..
....és isten lenne Hófehérke is - hiszen azzal sem találkoztál...
vagy szerinted Hófehérke egy isten volt? Ugye, viccelsz?

Bukta. Megint.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.11. 22:28:43

Figyelem: aljas kérdés!

A szellem a folklór szerint egy élőholt, aminek nincs teste (néha hasonlít emberre, néha nem) és képes áthaladni falakon.
Nézzük meg zaarhusféle logika szerint:
Képes a helyváltoztatásra, tehát nem növény, mert a növények nem képesek rá.
Képes beszélni, tehát nem is állat, az állatok nem tudnak.
Képes átlebegni a falakon, tehát nem is ember, mert az emberek nem tudnak.
Tehát a szellemek istenek.
Ha viszont a szellemek istenek, akkor az istenek regnum kreálásához nincs szükség valódi istenekre, mert a szellemek teljesen elégségesek.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.11. 22:28:51

@zaarhus.g.bora: na most megint következetlen vagy, és ez uncsi.

"az isten gyűjtőhalmaz elemei nyilvánvalóan lényként lettek leírva - tehát egyértelműen hibás a válaszod!"

Mondom, az istenek antropomorf mivolta miatt van ez, mert az ember magáról, az ember regnumról tudja, hogy szándékosan képes dolgokra, akár jelenségek, mint tűz stb. okozására is, tehát tévesen arra következtet, hogy minden jelenséget valami szándék okoz. Ami olyan szándékoló lény munkája, ami az ember képességét meghaladja, mint bolygóteremtés, az valami szuperember=isten volt nyilván.
Igen, szerintem ugyanaz a kettő, és nem a nemtalálkozás az elsődleges kritérium, hanem a szuperség, azaz 600 km-es ugrás vagy teremtés stb. neki tulajdonítása.
A te bajod az, hogy folyamatosan implikálod, hogy a világ, mert létezik, ezért teremtve is van. Nincs vagy ez nem feltétlenül igaz. Tehát jelenség, nem lény.
És ha nincs teremtés, akkor teremtőre sincs szükség, és így simán lehetnek az elképzelt istenek a komplementer regnum részei.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.11. 22:31:00

@zaarhus.g.bora:

"a víz ugyanis nem kő - az pedig kritérium volt, hogy az üveget a kövek alapján kell elképzelned - mert azt írtam, hogy az üveg a kő alapján nem elképzelhető..."

Ez hülyeség. Átlátszó kő. Ennyi.
Azt mondtad, hogy már ismert tulajdonságok hibridje képezhető.

Sherwood 2013.12.11. 23:33:17

@zaarhus.g.bora:
"A kő melyik képességének/tulajdonságának felnagyítása-eltúlzása alapján képzelhető el az üveg?"

"Az atomok közötti kötés távolság és kötésszög.

Az atomok közötti kötéstávolság és kötésszög nem képesség - figyu, bődületes baromságot írtál."

Tényleg? Na ne mond! Mert a kőnek és az üvegnek vannak képességei... Hiszen te írtad a perjel mellé a tulajdonságot! Ki mondta, hogy képességek? Te állítottad ezt! Hogy lehet ennyire félreértelmezni az írásomat!!!! Te nem vagy komplett! Térj már észhez!!!

""Egyébként akkor mi a különbség a szuperember és az isten között?"

Öreg, ha nem vennéd észre - ezt én kérdezem Tőled..."

Tehát, ha nincs különbség, akkor istenek helyett szuperemberekről is beszélhetünk, ebben az esetben nincsenek istenek. Bizonyítva! :DDD

Sherwood 2013.12.11. 23:46:04

@zaarhus.g.bora:

"Azt hiszed, nem tudom, hogy azért nem tudsz mit írni - mert mattot kaptál?
Hogy nem tudsz mit válaszolni - mert igazam van?
Milyen 3. alternatív válaszról írtál?"

Az, hogy a te regnumok szerinti besorolásod nem létezik, csak a te agyadban, már korábban elfogadtad. Azt mondtad axióma, mert forrásod, bizonyítékod nincs erre. De nem lehet axióma, mert annak kritériumai vannak. Így én ezt a te hipotézisedként kezelem és mellesleg nem értek vele egyet.

Arra kötelezel a válaszadásnál, hogy használjam a te hipotézised és soroljam be a vámpírt, a hupikék törpikéket, és a normálisnak aligha mondható sasodat. Bocs, de én nem tudok a te fejeddel gondolkodni. Én az élőlényeket a ma elfogadott taxonómia szerint sorolom be, amelybe nem tartoznak sem a vámpírok, sem törppapa, és az a furcsa sas sem. Ez az én hozzáállásom a lények besorolásához és a nyakatekert kérdésed kedvéért sem fogom ezt feladni, és ehhez meg van minden jogom. Ez mind volt a 3. alternatív válasz a kérdésedre. Felfogtad?

Ezért kérdeztem vissza, hogy kérlek válaszold meg a kérdésedet, mert talán így megismerhetném az érvelésed. Várom válaszod.

"Az, hogy egy biológus mit gondol a kentaurról - nem logikai érv.
Mert a "biológus" nem azonos a "tévedhetetlennel"!

Most kezdjem el sorolni, hogy a biológusok hány-ezer esetben állítottak égbekiáltó hülyeségeket?"

Ki mondta, hogy logikai érv? És valóban, a biológusok, az ember, köztük te is zaarhus (bizony!) tévedhet. Ezt soha nem is tagadtam. Az volt a mondanivalóm lényege, hogy a biológus nem használja a te besorolásod, oké?

Sherwood 2013.12.11. 23:55:17

"1. A feltett kérdés nem volt értelmetlen - ezzel ne próbálkozz, mert hazugság."

Fent már taglaltam, hogy miért értelmetlen számomra, ugyanis a te hipotézised szvsz. egyértelműen hibás.

"2. Ha akarnálak, úgy is megfoghatnálak, hogy ezt írom:
A barátság piros színű - és cáfold, ha tudod, a válaszomat, okos gyerek... "

Nem kell cáfolnom, mert te nem indokoltál, okos gyerek... :D

"De mást válaszolok:Te magad is beláttad, hogy az általad írt kérdés értelmetlen...
Akkor meg ami a fenét vársz, válaszként?"

Na pont ez a lényeg, te mi a fenét vársz válaszként? Ha azt mondom sas, vagy azt mondom isten, meglátásom szerint egyik sem helyes. Vezesd végig az érvelésed nélkülem. Ezt kellene vele cáfolnod:

1. Az isteni képességek elképzelhetőek.
2. Az istenek isteni képességekkel rendelkező lények.
3. Bármely lényt elképzelhetek isteni képességekkel. Az elképzelt lény istennek tekinthető.
4. Isten elképzelhető tapasztalat nélkül, az isten regnum üres.

Unkind

zaarhus.g.bora 2013.12.13. 19:59:38

@Unkind:

"A szőre fekete, négy lába van, nagyon szereti a csontot, éjszakánként gyakran ugat, a szomszéd lakásában él

Milyen lény ez?"

zaarhus.g.bora 2013.12.13. 20:41:32

@Unkind:

"Tényleg? Na ne mond! Mert a kőnek és az üvegnek vannak képességei... Hiszen te írtad a perjel mellé a tulajdonságot! Ki mondta, hogy képességek? Te állítottad ezt! Hogy lehet ennyire félreértelmezni az írásomat!!!! Te nem vagy komplett! Térj már észhez!!!"

Melyik kő alapján képzelted el az üveget - amely tetszőleges kiterjedésben, óriási méretű táblákban állítható elő - és tökéletesen átereszti a fényt?
Ezeket a képességeket/tulajdonságokat - melyik kőnél tapasztaltad?

zaarhus.g.bora 2013.12.13. 21:09:37

@Unkind:

"Az, hogy a te regnumok szerinti besorolásod nem létezik, csak a te agyadban, már korábban elfogadtad. Azt mondtad axióma, mert forrásod, bizonyítékod nincs erre. 2

Fogalmam sincs, miről beszélsz:
1. Az általam használt besorolásokat nem én találtam ki - ezt használja minden értelmes ember.
Ezt tanítják az iskolákban. Ezt szajkózza a biológia tudománya - ezt használják az ateisták....

Kérdezz meg, bárkit az utcán -ismerős-e számára az a regnum, hogy állat, hogy ember, hogy növény?

Az, hogy létezik olyan regnum, hogy állat, hogy növény - az axióma - mert az értelmes emberek számára nem kell bizonyítanu, hogy léteznek állatok, léteznek emberek...

Fogalmam sincs, miért írod, hogy nincs arra bizonyítékom, hogy léteznek a regnumok...

'Arra kötelezel a válaszadásnál, hogy használjam a te hipotézised és soroljam be a vámpírt, a hupikék törpikéket, és a normálisnak aligha mondható sasodat."

Itt valami félreértés van: nem én kötelezlek arra, hogy sorold be a vámpírt, a hupikék törpikéket vagy a hidat felemelni képes sast - a logika törvénye teszi ezt - és könyörtelenül.

Még mindig nem fogod fel - nem teheted meg, hogy ne az emberek közé sorold a hupikék törpikéket - mert nem tudsz olyan okot mondani, hogy ha egy lény képes beszélni- miért nem ember?

Tudsz olyan lényt mondani, aki képes beszélni - és nem ember?
Mert a beszéd képességére kizárólag az ember képes....

Ne azzal gyere, hogy a "hupikék törpikék" nem ember - indokold meg, hogy miért nem az?
Mert ameddig nem tudsz olyan regnumot mondani, ami nem ember, és beszél - csak a levegőt püfölöd...

Máshogy mutatom - hátha megérted:

Van három regnumod:
az egyikbe a piros dolgokat helyezed, a másikba a kékeket, a harmadikba a fehéreket.

Ha az a feladatod, hogy bele kell helyezned a három halmaz (regnum) egyikébe egy a dolgot (valamit), ami egyezést mutat a gyűjtőhalmaz azonosító színével - nem kötelező a "kék" gyűjtőhalmazba beletenned azt, ami teljesen fekete - de van rajta egy kék foltocska?

Milyen alapon nem kerül be a kék színt tartalmazó tárgyak halmazába egy óriási részén fekete valami - amikor van benne kék?

" Én az élőlényeket a ma elfogadott taxonómia szerint sorolom be, amelybe nem tartoznak sem a vámpírok, sem törppapa, és az a furcsa sas sem. Ez az én hozzáállásom a lények besorolásához és a nyakatekert kérdésed kedvéért sem fogom ezt feladni, és ehhez meg van minden jogom. Ez mind volt a 3. alternatív válasz a kérdésedre. Felfogtad?"

A baj ott van az általad leírtakkal - hogy a logika nem jog és vélemény...

Sajnálom, hogy Te nem fogod fel - én nem nyakatekert módon gondolkozom - hanem a színtiszta logika útján.

És ha válaszolni fogsz a kérdésemre - milyen lényként azonosítod az ugató/csontkedvelő/négylábú/feketeszőrű/ szomszédban lakó lényt - azonnal bebizonyítom neked, hogy nekem van igazam..

Felfogtad?

Egyébként az összes biológus ugyanazt a hat regnumot használja, mint én - csak nem veszed észre - legfeljebb, nekem több eszem van, mint az összes biológusnak, együttvéve...

Sherwood 2013.12.13. 22:25:27

@zaarhus.g.bora:

"1. Az általam használt besorolásokat nem én találtam ki - ezt használja minden értelmes ember.
Ezt tanítják az iskolákban. Ezt szajkózza a biológia tudománya - ezt használják az ateisták...."

Ezek szerint te nem jártál iskolába? Ugyanis az ember nem képez külön regnumot...
A biológia tudománya eltér a te besorolásodtól, kérlek nézz utána!

"Itt valami félreértés van: nem én kötelezlek arra, hogy sorold be a vámpírt, a hupikék törpikéket vagy a hidat felemelni képes sast - a logika törvénye teszi ezt - és könyörtelenül."

Képzeld, jelenleg nem logikai úton soroljuk be az élőlényeket, és a kitalált lények a mesevilágba valók, a taxonómiának semmi köze hozzájuk. A te logikád szerint be kell sorolni őket. A mostani taxonómiai felosztásban viszont nem fogsz találni hupikék törpike rendet. A két besorolás különböző.

"Mert ameddig nem tudsz olyan regnumot mondani, ami nem ember, és beszél - csak a levegőt püfölöd..."

Ezt azért nem érted, mert nem fogadod el az evolúciót. Hiába próbáltuk neked elmagyarázni, hogy ez miért fontos, hiába írtuk le többször, hasztalan. Képtelen vagy nyitni az új információkra és nem is érted meg, amit megpróbálunk átadni neked.

Ne kezdjük előlről, könyörgöm.

Ismerem az általad felépített beosztást. Tudom mi alapján működik, nem kell újra leírnod.

Kérlek erre az egyre koncentrálj. Hogyan tudod bebizonyítani, hogy az isteneket nem a képzeletünk szülte? Az összes isten elképzelhető az általunk megtapasztalt ismeretek alapján. Veszünk egy élőlényt, és hozzáképzelünk egy isteni képességet. Isteneknek azokat a lényeket nevezted meg, amely isteni képességekkel rendelkezik, így az elképzelt lény isten lesz. Ha elképzelhetőek, üres az isten regnum.

Sherwood 2013.12.13. 22:32:26

@zaarhus.g.bora:

"Egyébként az összes biológus ugyanazt a hat regnumot használja, mint én - csak nem veszed észre - legfeljebb, nekem több eszem van, mint az összes biológusnak, együttvéve..."

Kérlek add meg a neved, életkorod és a foglalkozásod. Szeretném egy személyhez kötni ezt a lángelmét.

"A szőre fekete, négy lába van, nagyon szereti a csontot, éjszakánként gyakran ugat, a szomszéd lakásában él

Milyen lény ez?" Valószínűleg valamilyen kutyaféle.

Kérlek válaszodban okvetlenül térj ki az alábbi gondolatokra:

1. Az isteni képességek elképzelhetőek.
2. Az istenek isteni képességekkel rendelkező lények.
3. Bármely lényt elképzelhetek isteni képességekkel. Az elképzelt lény istennek tekinthető.
4. Isten elképzelhető tapasztalat nélkül, az isten regnum üres.

Kérlek próbáld meg bebizonyítani, hogy az istenek nem elképzelhetőek, ill. hogy a fent leírt 4 pont hamis.
Köszönöm.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.13. 22:50:18

Nekem már nem is válaszol, pedig kíváncsi vagyok, hogy milyen fantáziadús magyarázatot talál ki.
Az a probléma, hogy ha létezik bármilyen nem valódi isten, ami az istenek regnumba került, akkor az automatikusan jelenti, hogy az istenek regnum létezéséből nem következik valódi istenek létezése.
Már korábban megállapította, hogy a démonok istenek. A saját logikája szerint tehát léteznie kell az istenek regnumnak. Teljesen függetlenül attól, hogy léteznek-e valódi istenek.
Mint ahogy, ha a hupikék törpikék emberek, akkor az ember regnum létezéséből nem lehet következtetni arra, hogy léteznek-e valódi emberek.

Sherwood 2013.12.13. 23:13:08

Lényegében ugyanott mutatunk rá a hibára. Többek közt ez az érvelés azért jó, mert feltételezi az ő beosztását, és a beosztás kialakulását.
Csak egyszer az életben ne próbálná kikerülni a kérdést...
Nem tudom meddig bírom még türelemmel...

zaarhus.g.bora 2013.12.14. 11:10:54

""A szőre fekete, négy lába van, nagyon szereti a csontot, éjszakánként gyakran ugat, a szomszéd lakásában él

Milyen lény ez?" Valószínűleg valamilyen kutyaféle."

Igazat írtál.
A leírásban szereplő lény: egy kutya. (valamilyen kutyafajta.)

A fenti válaszoddal azonban a következőket bizonyítottad:

1. Egy lény azonosítása szempontjából (taxonómia) semmi köze annak, hogy a lény létezik, vagy nem:

ugyanis, az általad HIBÁTLANUL azonosított lény: NEM LÉTEZIK.
A szomszédomban nem lakik kutya - az általad kutyának azonosított lény: KITALÁLT!

Ezzel tehát egyszerű logikai úton bizonyítottam, hogy egy lény azonosításához nem feltétel, hogy az adott lény létezzen!

2. Az esettel azt is bizonyítottam továbbá, hogy a kitalált lények pontosan ugyanúgy azonosíthatóak, mint a létezőnek minősítettek:
a taxonómia tehát hibátlan és ellentmondás nélkül alkalmazható mind a létező, mind a kitalált lények esetében!
A logika, az ismeretelmélet egyetemes, és minden esetben ugyanúgy működik: nekem van igazam...

3. A válaszod bizonyította azt az állításomat is, hogy egy lény azonosításához (regnumhoz történő besorolásához) semmilyen módon nem rendelhető a lény felépítésének ismerete:

nem boncoltad fel az elképzelt lényt, nem tudtál semmit arról, hogy sejtes-e a felépítése, hogy milyen szerkezetű az DNS-e, hogy van-e zöld színtest a sejtjeiben, hogy autotróf vagy heterotróf, hogy hím, vagy nőstény - a lényt hibátlanul azonosítottad a képességei/szokásai alapján!

Egy lény azonosítása nem a biológiája alapján történik!

Most láthattátok, mennyire ostoba (logikailag hibás) az ateizmus (evolúció) eszmerendszere...

Természetesen bizonyítékok további tömegét mutathatnám be:

vegyük például a repülő varázsszőnyeg kitalálását!
Ha jól tudom, a varázsszőnyeg története több, mint ezer éves...

Leír valaki egy szőnyeget, ami képes repülni.
Van olyan szőnyeg, ami képes repülni?
Nincs.
Kitalált "valami" a repülő szőnyeg?
Igen.

Milyen taxonómiai egységhez tartozik a repülő-szőnyeg?

A szőnyegekhez kell sorolni - mert attól, hogy kitalált, és felruháztam egy olyan képességgel, amivel a halmaza (szőnyegek) nem rendelkezik - még maradt a "szőnyegek" halmazában!

Nem mondhatod azt, hogy vannak a szőnyegek, és vannak a babigok (babigok=repülni képes szőnyegek, szuperszőnyegek, stb.) mert a varázsszőnyeg- jóllehet, kitalált - még kötelezően marad a szőnyegek halmazában!

Mert a logika úgy működik:
vannak a létező állatok - és elképzelhetőek a nemlétező állatok, amelyeket a létező állatok alapján képzelünk el, tetszőlegesen torzítva azokat - de azért még, maradnak az "állatok" halmazban...

vannak a létező emberek - és elképzelhetőek a nemlétező emberek - amelyeket a létező emberek alapján képzelünk el, tetszőlegesen torzítva azokat - de azért még, maradnak az "emberek" halmazban...

fenti logikai szabály miatt azonban kötelezően léteznie kell "isten(ek)nek is - hiszen, csak azután lehet létrehozni a nemlétezők halmazait - ha van hozzá létező is....

Üdv:
zrhs

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.14. 11:16:21

@zaarhus.g.bora:

"Tudsz olyan lényt mondani, aki képes beszélni - és nem ember?
Mert a beszéd képességére kizárólag az ember képes...."

továbbá

"Nem mondhatod azt, hogy vannak a szőnyegek, és vannak a babigok (babigok=repülni képes szőnyegek, szuperszőnyegek, stb.) mert a varázsszőnyeg- jóllehet, kitalált - még kötelezően marad a szőnyegek halmazában!"

1. Az istenek képesek beszélni, tehát az 1. idézeted alapján emberek.
2. Nem mondhatod azt, hogy vannak az emberek, és vannak a babigok (babigok=teremteni képes emberek, szuperemberek, stb.) mert a varázsember- jóllehet, kitalált - még kötelezően marad az emberek halmazában!

isten=kitalált, felturbózott ember. QED.

zaarhus.g.bora 2013.12.14. 19:33:30

@peetmaster:

Öreg, te aztán nem vagy semmi...

Végig azt bizonygatjátok, hogy isten lény nem létezik - és azután azzal akarsz engem cáfolni, hogy azt írod - vannak olyan lények az emberen kívül, akik képesek beszélni?
Most akkor vannak istenek, vagy nincsenek?
Jó lenne, ha rendet tennél a fejedben...

A 2. pont alatti állításodat már egyszer megbeszéltük, de elmagyarázom számodra újra:

Az "isten" lény azért nem lehet egy felturbózott "ember", mert ha nektek lenne igazatok - istennek kellene nevezni egy felturbózott termeszt is (egy felturbózott állatot), hiszen a termeszek "alkotási képességét"is fel lehet turbózni addig, hogy képes építeni egy bolygót, és a hódokat is fel lehet turbózni úgy, hogy képesek építeni egy hegyet, a méheket is fel lehet turbózni úgy, hogy összehordják a Földet, porból, és megépítik, mint egy kaptárt...

És a pálmafát is fel lehet turbózni úgy, hogy egy akkora kókuszt teremjen, mint a Hold - és akkor az istenek miért éppen felturbózott emberek lennének?

Nem érted meg, hogy egy istenhez nem lehet eljutni egy ember felturbózásával?

Vagy azt próbálod bemagyarázni, hogy egy állat nem más, mint egy felturbózott növény?

Azzal próbálkozol, hogy az ősi ember nem is négy részre osztotta a lényeket: növény állat ember isten - hanem csak háromra?
Hogy nem hozott létre önálló regnumot az istenek részére?

Mondjak egy szuper képességet?
"Átmenni" egy falon.

Ha elképzelsz egy embert, aki képes átmenni a falon - az már egy isten?
Ha elképzelsz egy lovat, ami képes átmenni a falon: az már egy isten?

Akkor most a szuperember vagy a szuperló egy isten?

Ha elképzelsz egy sast, ami képes felemelni egy hidat - az már egy isten?
Akkor, most mi alapján képzeltem el az istent:
állat? ember?

És ha elképzelek egy eperfát, ami képes áttolni az ágát a falon - akkor egy istent képzeltem el?
Mert rendelkezik egy szuper képességgel?
Akkor az isten nem más, kint egy szuper növény?
Micsoda ostobaság!!!

És azt, ki határozta meg, hogy melyik képességet nevezzük szupernek?

Hogy hol az a határ, ami már szupernek minősül?
Vagy ez úgy működik, hogy az ateisták majd eldöntik -ez a képesség eddig a szintig emberi - efölött pedig már isteni?

Ki húzta meg a határt - és milyen alapon?

Ha én képes vagyok lefutni a 100 métert 9. 81 másodperc alatt - még ember vagyok?
Ha képes vagyok lefutni 5 másodperc alatt - már isten leszek?

Hol a határ? Mondjuk, 8,00 másodperc?

Ez az ateistáknál - így működik?
Ez az értelem?

Jobban tennék az ateizmus papjai, ha elkezdenének mindenkitől elnézést kérni, akit olyan bolonddá tettek, mint ők maguk!

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.15. 08:30:05

@zaarhus.g.bora:

"azt írod - vannak olyan lények az emberen kívül, akik képesek beszélni?"

én nem állítottam, hogy létezik isten, csak hogy beszélőként van elképzelve. Emiatt a te kategorizálásod szerint az "elképzelt ember" alregnumba esik, a vámpírral meg a hupikék törpikével együtt.

Továbbá azt állítottam, hogy amint el lehet képzelni hídemelő sast, Hold-termő pálmát, meg 5 másodperc alatt 100-at futó embert, úgy bármi egyebet is el lehet képzelni, amit istennek szoktak tulajdonítani.
Igen, most 8 a határ a 100m-re. Ha kiderül, hogy emberileg is le lehet futni a 8-at, akkor az isten területe visszaszorul a 7-re stb. Aztán belátjuk, hogy ez hülyeség - ezt te is elfogadni látszol - és már most kimondjuk, hogy az istenek valós területe 0.
Nincs semmi olyan cselekvés, amit egy elképzelt felturbózott ember ne tudna végrehajtani. Most tudunk vírusokat, sőt szén nanocsöveket, de Kínai Nagy falat is teremteni. Kicsit eltúlozzuk képességeinket, és megvan a világ is. Nincs szükség isten feltételezésére, ha szabad elképzelt felturbózott emberre gondolni.

Sherwood 2013.12.15. 20:03:57

@zaarhus.g.bora:

"A szőre fekete, négy lába van, nagyon szereti a csontot, éjszakánként gyakran ugat, a szomszéd lakásában él"

Én azt válaszoltam, hogy ez a lény VALÓSZÍNŰLEG egy kutyaféle. Egészen biztos nem lehetek benne, a pontos taxonómiai besorolására az egyértelmű bizonyíték genetikai jellegű.

"1. Egy lény azonosítása szempontjából (taxonómia) semmi köze annak, hogy a lény létezik, vagy nem:

ugyanis, az általad HIBÁTLANUL azonosított lény: NEM LÉTEZIK.
A szomszédomban nem lakik kutya - az általad kutyának azonosított lény: KITALÁLT!"

A kutyafélék léteznek. Te egy elképzelt kutyára gondoltál, amely nem rendelkezik olyan képességekkel, ami homlokegyenest ellentmondana a kutyafélék jellemzőinek. Az elképzelt sasodról ugyanez már nem mondható el, ezért azt nehéz lenne a sasok közé sorolni.

A taxonómia pedig LEÍRÓ jellegű besorolása a LÉTEZŐ élőlényeknek.

Visszatértünk az isten definíciójához, ahol jeleztem, hogy gondok lesznek nálad.

Az istenek isteni képességekkel rendelkező lények, állítottad. Az emberek nem rendelkezhetnek isteni képességekkel, mert akkor már isteneknek kellene neveznünk őket. A szuperemberek szuperképességekkel rendelkeznek, veszem ki a szavaidból.

Az az ember, amihez képzeletben isteni képességet társítasz az szuperember vagy isten?

A definíciók értelmében isten.

Az összes ebben a témában felhozott analógiád egyszerűen nem állja meg a helyét. Ha isten azzal az egy tulajdonsággal több az embernél, hogy isteni képességekkel is rendelkezik, akkor a kő-üveg párhuzam nem helyes. A sas és a szőnyeg meg talán szuper-sas és szuper-szőnyeg.

A szőnyegeknél pedig: ha a szőnyeg halmazba sorolod a repülő szőnyeget, akkor a szőnyegek halmaza azzal a kritériummal bővül, hogy: akár repülhet. Az emberek halmazát nem bővítheted azzal a kritériummal, hogy isteni képességekkel rendelkezik.

Az ember, amelyet isteni képességgel ruházol fel, nem maradhat ember, hiszen nomen est omen, isteni képességekkel rendelkezik. Márpedig ilyet könnyen el tudunk képzelni.

Példa:
Síva, a hinduk istene, isteni képességekkel rendelkező lény, és több, mint 2 karral rendelkezik. Nem mondhatnánk, hogy külseje minden szempontból emberi. Mi is elképzelhetünk embereket több karral, majd társítunk hozzá
néhány isteni képességet éééééés istent kaptunk!

Az isteni képességeket tekintheted eltúlzott emberi képességeknek, meg nem is. Pl.: a villámszórást elég bajos volna mondjuk a bőrimpedanciából levezetni. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az általad alkotott definícióknak kénytelen vagy megfelelni:

"Az „isten” – egy halmaz.
Olyan lények halmaza, amelyek rendelkeznek bizonyos képességekkel, amelyek megkülönböztetik őket a többi halmaz egyedeitől."

"Hogy milyen képességekkel tér el egy isten egy embertől, állattól, gombától - mindenki tudja, le lett jegyezve.
Ha valaki azt mondja tehát, hogy nincs definiálva, milyen lény egy isten - egyszerűen hazudik."

"Szóval, az a baj a világ leggyorsabb futójának a példájával, hogy az isten nem attól isten, hogy a a leggyorsabb futó - mert nem attól lesz valaki isten, hogy milyen gyorsan tud futni - attól lesz isten, hogy képes teremteni egy világot..."

Tehát isteneknek nevezed azokat a lényeket, amelyek isteni képességekkel rendelkeznek, mint pl: világ teremtése. Nehéz lesz önmagaddal vitatkozni.

Unkind

Sherwood 2013.12.15. 20:08:55

Íme, egy ragyogó gyöngyszem Zaarhusnak, a logika mesterének önellentmondásaiból:

1.
"És itt lép be a logika.

Lehetséges-e elképzelni olyan lényt, amely képes átugrani a Dunát, a Batthyány tér és a Parlament között?
Igen, lehetséges.

Embernek lehet-e nevezni ezt a lényt?
A logika törvénye szerint nem – hiszen olyan ember nincs, aki képes erre a tettre.
Azaz: az a lény, akit elképzelek, hogy képes átugrani egy folyót – nem sorolható az ember halmazba."

2.

"Attól, mert kitalálsz egy nemlétező embert - nem tudtad létrehozni az isten halmazt - mert ha egy emberi képességet bármeddig nagyítasz - attól még maradsz az ember halmazban. Így - csak a nemlétező emberig lehet eljutni."

Ezek mind megtalálhatók a fórumon. Vajon mikor mond igazat és mikor nem?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.15. 20:59:43

Ma láttam egy csapat vetési varjút és köztük egy dolmányos varjút.
Nem tehetek róla, de rögtön a mi kis biológiai, filozófiai és teológiai zsenink jutott eszembe, hogy vajon milyen képességbeli eltérés lehet köztük, ami miatt másik fajba kerültek :)

@Unkind:
Szerintem ezt ki fogja hagyni. Mindig kihagyja a kínos kérdéseket.

zaarhus.g.bora 2013.12.19. 00:13:06

@Unkind: 2013.12.15:

Nem figyeltek eléggé:

"Lehetséges-e elképzelni olyan lényt, amely képes átugrani a Dunát, a Batthyány tér és a Parlament között?
Igen, lehetséges.
Embernek lehet-e nevezni ezt a lényt?
A logika törvénye szerint nem – hiszen olyan ember nincs, aki képes erre a tettre.
Azaz: az a lény, akit elképzelek, hogy képes átugrani egy folyót – nem sorolható az ember halmazba."

Ebben az esetben nem az szerepel a példában, kiindulásként, hogy el tudsz-e képzelni olyan EMBERT-aki képes átugrani a Dunát - hanem olyan LÉNYT...

A LÉNY pedig - nem azonos az "EMBER-rel...

Fentiek szerint tehát, az állításom igaz:

tekintettel arra, hogy éppen az volt a kérdés, hogy a nevezett "lény" melyik regnumhoz sorolható - éppen emiatt nem került definiálásra, hogy az elképzelt lény az EMBER regnum alapján lett elképzelve - mert akkor nem lett volna értelme a példának...

A második idézetben alapvetően más a kiindulási helyzet - csak megint, nem értettétek meg:

"Attól, mert kitalálsz egy nemlétező embert - nem tudtad létrehozni az isten halmazt - mert ha egy emberi képességet bármeddig nagyítasz - attól még maradsz az ember halmazban. Így - csak a nemlétező emberig lehet eljutni."

Ebben az esetben - mint olvasható - az elképzelt lény definiáltan az ember alapján lett elképzelve - éppen ezért kötelező, hogy bármit is talál ki a képzelet, az, maradni fog az "EMBER" halmazban...

Az első esetben nem "EMBER" volt a képzelet alapja - a második esetben EMBER volt...

Ha ezt nem értitek meg....

zaarhus.g.bora 2013.12.19. 00:15:16

@Lord_Valdez:

Vetési varjú - egy faj - az állat regnumon belül...
A dolmányos varjú is egy faj - az állat regnumon belül...

Milyen eltérő képességet kellene látnom a két madár vonatkozásában?

:-)))

zaarhus.g.bora 2013.12.19. 00:54:06

"Én azt válaszoltam, hogy ez a lény VALÓSZÍNŰLEG egy kutyaféle. Egészen biztos nem lehetek benne"

Nem tudsz kibújni: végig arról szól a bizonyítás, hogy a képzeleted nem határtalan.

Ha tudnál cáfolni, nem egy "valószínűleg" lenne mindaz, amire futja:
ki kellene rukkolnod azzal, milyen lény lehet még - ami nem valamilyen létező kutyaféle - vagy nemlétező kutyaféle..
És milyen regnumhoz tartozna, ami nem "állat"

"A kutyafélék léteznek. Te egy elképzelt kutyára gondoltál, amely nem rendelkezik olyan képességekkel, ami homlokegyenest ellentmondana a kutyafélék jellemzőinek.2

Nem vetted továbbá észre, hogy újra igazoltad a felismerésemet:

Ha nincs igazam - nem kutyaként azonosítottad volna a lényt - de kutyaként azonosítottad....
Nem tudtál kilépni az ismeret határain - korlátos a képzelet...

Ugyanis, nem én azonosítottam az elképzelt lényt - hanem Te...
És tudod mi a helyzet? Továbbra is igaz az állításom:
Ha nem lenne igazam - nem azonosítottad volna kutyaként az elképzelt lényt!

"Az istenek isteni képességekkel rendelkező lények, állítottad. Az emberek nem rendelkezhetnek isteni képességekkel, mert akkor már isteneknek kellene neveznünk őket. A szuperemberek szuperképességekkel rendelkeznek, veszem ki a szavaidból"

"A szőnyegeknél pedig: ha a szőnyeg halmazba sorolod a repülő szőnyeget, akkor a szőnyegek halmaza azzal a kritériummal bővül, hogy: akár repülhet. Az emberek halmazát nem bővítheted azzal a kritériummal, hogy isteni képességekkel rendelkezik."

Teljesen rossz gondolat:

1. Érdekelne, hogy amennyiben a repülő szőnyeget nem a nemlétező szőnyegek halmazába kell sorolni - amely halmaz a szőnyegek halmaz része - akkor hová/milyen halmaz része a repülő szőnyeg?

Azzal, hogy a repülő szőnyeget a nemlétező szőnyegek közé sorolod - miért bővítem a szőnyegek halmazának képességeit?

Felhívom továbbá szíves figyelmedet, hogy a repülő-szőnyeg kitalálása is igazolja felismerésemet:
nem tudtál ugyanis mást tenni, mint egy halmaz (A= szőnyegek) egyedét felruháztad egy másik halmaznál (B= madarak) TAPASZTALT képességgel.

A képzet pedig nem lett más, mint egy AB (egy szőnyeg-madár hibrid...)

Egyébiránt: mit kell értenem azon: "isteni képesség"?
Állandóan ezzel jöttök - de nem értem, mit kell annak nevezni?

Ki minősít, és milyen képességeket "isteninek"?

A denevér képes sötétben is "látni" - ez isteni képesség?
A mittudomén milyen hal, a szentjánosbogár képes fényt kibocsátani - akkor ezek isteni képességgel rendelkeznek?

A kaméleon (a polip?) képes másodpercenként megváltoztatni a színét/mintázatát - ez nem isteni képesség?

A kagyló képes követ készíteni - ez nem isteni képesség?
Hiszen teremt...

Sherwood 2013.12.19. 23:58:08

@zaarhus.g.bora:

"Ebben az esetben nem az szerepel a példában, kiindulásként, hogy el tudsz-e képzelni olyan EMBERT-aki képes átugrani a Dunát - hanem olyan LÉNYT..."

Dehogynem! Előtte épp az emberről hadováltál. Íme:

"Most eltekintünk attól, hogy definiáljuk, mit nevezünk embernek, állatnak, növénynek – mert annak ellenére, hogy fogalmunk sincs, mit kell például „embernek” nevezni – mégis egyetért mindenki abban, hogy nincs olyan ember, aki képes átugrani a Dunát az Erzsébet-híd tövében, a Gellérthegy és a Bem rakpart között."

Ezt állítod:

Lehetséges-e elképzelni olyan 1. lényt/ 2. embert, amely képes átugrani a Dunát, a Batthyány tér és a Parlament között?
Igen, lehetséges.
Embernek lehet-e nevezni ezt a lényt?
A logika törvénye szerint nem – hiszen olyan ember nincs, aki képes erre a tettre.
1. Azaz: az a lény, akit elképzelek, hogy képes átugrani egy folyót – nem sorolható az ember halmazba.
2. Azaz: az a lény, akit elképzelek, hogy képes átugrani egy folyót – besorolható az ember halmazba, azon belül a nemlétező emberek közé.

A 2. variációban felnagyítottad az ember ugrás képességét és "ha egy emberi képességet bármeddig nagyítasz - attól még maradsz az ember halmazban".

Az ember pedig egy élőlény. Így a lények között megtalálható az ember is. Ha én elképzelek egy lényt, az lehet egy ember. Tehát az 1.variációban a válaszod helytelen.

Sherwood 2013.12.20. 00:00:20

@zaarhus.g.bora:

" Érdekelne, hogy amennyiben a repülő szőnyeget nem a nemlétező szőnyegek halmazába kell sorolni - amely halmaz a szőnyegek halmaz része - akkor hová/milyen halmaz része a repülő szőnyeg?"

A nemlétező szőnyegek a szőnyegek halmazába tartozik, állítottad. A szőnyeg halmaz kritériumai tehát tartalmazzák a nem létező szőnyegek tulajdonságait is kritériumként. Hiszen "minden halmaz létrehozása azzal jár, hogy létre kell hoznod a halmaz kritériumait."
Tehát a szőnyeg halmazod tartalmazza az összes nem létező szőnyeg összes tulajdonságát kritériumként. Gratulálok.

Sherwood 2013.12.20. 00:02:21

@zaarhus.g.bora:

"Nem tudsz kibújni: végig arról szól a bizonyítás, hogy a képzeleted nem határtalan."

Csupán attól, hogy körülírsz egy valós élőlényt, teljesen leszűkítve rá a kört, és az illető eltalálja, az nem bizonyít semmit a képzelet határairól...

Már egy párszor utaltunk "az elképzelhető, mielőtt felfedezték" dolgokra, de neked jelen esetben csak eggyel kell foglalkoznod, istennel.
Kérlek a továbbiakban szorítkozz erre, mert erre valahogy nem óhajtasz válaszolni.

1. Az isteni képességek elképzelhetőek.
2. Az istenek isteni képességekkel rendelkező lények.
3. Bármely lényt elképzelhetek isteni képességekkel. Az elképzelt lény istennek tekinthető.
4. Isten elképzelhető tapasztalat nélkül, az isten regnum üres.

Ez tartalmazza azt a feltevést, hogy az emberi képzelet nem határtalan, hiszen az istenek és isteni képességek a már megfigyelt jelenségekből eredeztethetőek. Pl.: villámlás->villámszórás, halál->halhatatlanság, ember->isten, stb. lsd fent.

Ezt kellene cáfolnod, még néhány válaszlehetőséget adok, ha továbbra is kitérsz a válasz elől ill. képtelen vagy cáfolni, úgy az elméleted bukott.

Az isteni képességekre TE MAGAD hoztad azt a példát, hogy az istenek világot képesek teremteni. Ennek ellenére nem érted az isteni képességek fogalmát? Akkor mi alapján mondtál rá példát? Itt van számodra újfent a lehetőség, definiáld isten és az isteni képességek fogalmát, de ne mondj ellent önmagadnak!

Unkind

tiburi 2015.01.26. 07:07:35

HAHA, akkor az USA-ban ateista összeesküvő lennék. Magyarország mennyire szakrálisabb. Itt még mindig libsi, buzi, zsidó vagyok :D

nemkomplett 2015.01.27. 06:36:43

Srácok baszki, nektek aztán kötélből vannak az idegeitek az biztos, bár én is kezdem kissé az isten regnumban érezni magamat, mert az emberek eddig tapasztalt türelmét messze meghaladó kitartásról tettem tanúbizonyságot ennek a regényfolyamnak a végigolvasásával, és közben majdhogynem szültem egy univerzumot fájdalmamban.

Attlass 2017.04.28. 19:24:11

„ami körülbelül tízezer embert mozgatott meg (hasonlítsuk ezt össze a Séta az életért „

Arányosítva hiba bármivel összehasonlítani, mivel az ateista rendezvényeken az aktív ateisták vesznek részt, ugyanakkor a világon lényegesen több az istentagadó, agnosztikus, hitetlen ember mint a keresztény. A legtöbb ilyen ember úgy éli le az életét, hogy egyáltalán nem érdekli az ateizmus, noha papírforma szerint odatartozik. Ezzel, csak azt akartam mondani, hogy a cikk már az elején jókora szarvashibával kezdődik.

msfifa2 2017.05.11. 10:14:34

Úristen, ez a cikk annyira sötét, hogy az már fáj.

"A dolog ugyanis úgy áll, hogy: az ateisták gyilkosok. Az egész a francia forradalommal kezdődött, amikor a racionalisták és ateisták milliókat öltek meg hatékony gyilkológépükkel, a guillotine-nal."

1) Mekkora csúsztatás az már, hogy a terrorban a forradalom idején milliókat öltek meg? Ez szimpla hazugság:
"Dabei sind Opfer, die ohne Prozess getötet wurden oder in Gefangenschaft starben, nicht mitgerechnet. Ihre Zahl wird von einigen Historikern auf etwa 40.000 geschätzt,[4] von anderen um 25.000." Forrás: de.wikipedia.org/wiki/Terrorherrschaft

2) A terror egyes résztvevői persze lehettek ateisták, de óriási csúsztatás, hogy ezt az ateizmus MIATT követték el. Ráadásul Robespierre nem volt ateista.

"De a francia forradalom csak a kezdet volt. A gyilkolászás az ateista erőszak újabb és újabb hullámaival folytatódott. Az orosz forradalom, a kínai forradalom, a náci forradalom, a sztálinista rezsim, a kommunizmus, a vörös khmerek – mind Isten, a zsidó vallás és a katolikus egyház nyílt ellenségei voltak. A gázkamrák, a koncentrációs táborok, a gulag, az élőkön végrehajtott orvosi kísérletek, a kínzások, a nők megerőszakolása és a gyermekek meggyilkolása – mindez az ateizmus gyümölcse. "

Ennél nagyobb hülyeséget még nem olvastam. A megemlített események elkövetői közül a legtöbb ugyan ateista volt, de NEM AZ ATEIZMUS MIATT KÖVETTÉK EL TETTEIKET. Ezt kéne megérteni.

"Az ateisták védelmezik az abortuszt. Ez azt jelenti, hogy édesanyjuk méhében darabolják fel a még élő gyermekeket. Ha pedig ez nem sikerül, akkor különféle vegyi anyagokkal mérgezik meg a bőrüket, kihúzzák őket a anyjuk méhéből és megölik őket. Megölnek idős és gyógyíthatatlan beteg embereket az ágyukban anélkül, hogy azok tudnának róla. Az ateizmus és utilitarizmus két ronda nővér, akik kedvükre börtönöznek be, kínoznak és ölnek meg ártatlan embereket, pusztán egy „jobb világ” ígérete miatt."

Persze, az életet védő szent hívők. Mindig az abortusz kerül elő, de az inkvizíciót nem veszik számításba. Életvédelemről beszélnek, miközben például elnézik, hogy állatok millióit mészárolják le és kínozzák meg az élelmiszeriparban.

" Az Ateizmus Urai oxfordi, cambridge- i és Ivy League-i divatos kurzusaik segítségével uralkodnak. Együtt étkeznek a világ uraival asztaluknál, palotáikban és nyári rezidenciáikban laknak, jól élnek a húsosfazékból, miközben éheznek körülöttük a szegények. Minden ateista vezető gazdag – a legtöbbjük öreg, gazdag fehér férfi, akik közösen azon mesterkednek, hogy az abortusz és a népességszabályozás eszközeivel tüntessék el a feketéket a föld színéről. "

Puffogtatás a semmibe. Honnan igazolják, hogy az ateisták gazdagabbak, mint a hívők?

"Habzó propagandájukkal rombolják a hitet, valamint az ártatlan gyermekek és emberek bizalmát, akik csak gyakorolni szeretnék vallásukat, amely arra vezeti őket, hogy szeressék egymás és bocsássanak meg egymásnak, karolják fel a szegényeket, adjanak ruhát a ruhátlanoknak és enni az éhezőknek. "

1) Nem minden ateista kritizálja a hitet.
2) Miért is ne lehetne a hitet kritizálni?
3) A vallás egy csomó káros hatást is hozott.

"A kíméletlen és merev ateisták ehelyett megpróbálják agymosásba kényszeríteni az ártatlan gyermekeket „szekuláris” iskoláikban, elrendelve, hogy nem imádkozhatnak az iskolában."

Miért ne lehetne bármelyik iskolában imádkozni?

"Nem tanulhatják a világ keletkezését oly módon, hogy az intelligens tervezés elképzeléséről is szót ejtsenek nekik"

Talán mert az intelligens tervezés igazolatlan.

"Erőszakkal tiltják meg a vallás bárminemű tanítását, és visszaélnek a gyermekek feletti hatalmukkal azáltal, hogy megtagadják tőlük az egyszerű hit ártatlan szépségét."

Inkább fordítva: a vallások próbálnak beleszólni abba, mit tanítsanak az iskolában.

"Igen, az ateizmus a népek igazi ópiuma. Nagy tömegek szívják magukba, mint egy drogot. Micsoda öröm nekik, hogy soha nem kell gondolkozniuk olyan dolgokról, mint mennyország, pokol meg végső számadás!"

A hívók miért nem gondolnak mindig a Télapóra?

"Az ateizmus ópiuma miatt egy álomvilágban élnek, ahol egész életükben álmodozhatnak, azt gondolván, sosem kérik számon rajtuk, amit tettek."

Tehát azért legyek erkölcsös, mert egy magasabb lény majd a túlvilágon számonkéri? Inkább nem!

A cikk többi részét meg hagyjuk...

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása