Kedves liberális felebarátaim!

Konzervatorium I 2011.10.24. 07:11

„(…) never apologize, at least not for what liberals want you to apologize for."
(Ann Coulter)


Kissé bizonytalanul nevezlek így benneteket, mert kételkedem abban, liberálisok vagytok-e egyáltalán. Ráadásul ismerek is néhány liberálist, akikkel noha nem értek egyet szinte semmiben, mégsem venném őket egy kalap alá veletek. Mivel nehéz meghatározni, mi is a liberalizmus ma Magyarországon, vagy kik a „liberálisok”, ajánlok egy köznapi-tapasztalati közös fogalmat, mellyel megjelölhető, kikre gondolok, és egyben elkülöníthetővé válnak azok, akik noha ugyanígy nevezik magukat, mégsem olyanok: képmutatók.

Megadja Gábor írása

Legyünk őszinték: hosszú évek, talán évtizedek óta nincs mondanivalótok. Ezért nem egy gondolkodást, még csak nem is valamiféle ideológiát képviseltek, hanem egy stílust, egy attitűdöt. Ez az attitűd másról sem szól, mint hogy ti vagytok hivatottak arra, az idők kezdetétől való és az idők végezetéig tartó felhatalmazással, hogy ítéletet mondjatok minden és mindenki felett, hogy eldöntsétek, a kultúrában, gazdaságban, politikában mi a jó és mi a rossz, hogy ti tartsátok a tévedhetetlen erkölcsi mércét, a mécsest a magyar éjszakában. Ti valóban a felvilágosodás gyermekei vagytok a lehető legegyszerűbb értelemben: fölötte álltok a partikuláris politikai és egyéb érdekek vagy értékek konfliktusából fakadó küzdelmeknek, és bármi történik is, ti azt egy szellemi madártávlatból szemlélitek. Azért nincsenek számotokra vitaképes partnerek, mert vitán felül álltok.

Mivel 1918 óta sikertelen az a harc, hogy Magyarországot, azaz Mucsaországot felszántsátok, maradt nektek a céltalan fikázás és a karaktergyilkosság: ha kell, a konzervatív filozófust antiszemitázzátok le, ha kell, a jobboldali blogger pikírt stílusán hüledeztek, miközben eltartott kisujjal tartjátok csészéteket. Persze egyébként a jobboldali per definitionem pókhálós, prűd szerencsétlen, és ha mégsem, hát még rosszabb. Vég nélkül hajtogatjátok ugyanazokat a toposzokat, hogy a bezzegnyugathoz képest itthon nincs piac- és szalonképes konzervatív, jobboldali, keresztény stb. gondolkodás, a hazai ellenpéldák esetében pedig az sem zavar titeket, ha a magyar bezzegek adott esetben marxisták. Gőgös öntudattal mondotok ítéletet, és persze állítjátok: reménykedtek benne, hogy „létezik késsel-villával evő jobboldal”, de ez a remény – sajnos – mindig szertefoszlik. Ha valaki „kiadós együttlétet” ajánl, moralizálni kezdtek, és az emberi jogok/méltóság sérüléséről értekeztek naphosszat, de a fütyülős barack, matyó, unikum, bőgatya, keresztények fikázása nem számít sértésnek a szemetekben. Csak a saját szentségeitek valóban szentek. Aki a magyar hagyományokat, más magyarságát vagy vallását gyalázza, az bátor lázadó-megmondó, aki a liberálisokon élcelődik, az tahó. Nem vagytok restek hazudni sem arról, mennyire „példátlan” a kemény, bíráló hangnem bizonyos jobbos portálokon, esetleg könnyed hollóservinezésbe kezdtek.

Legitimmé teszitek újra a kádári „disszidálás” kifejezést, és miközben Mansfeld Péter egy totalitárius zsarnoksággal szembeszállva is azt mondta, ő képtelen volna disszidálni, ti iPod-dal a fületekben rettegtek dalolva a Körúton, és aggódtok a szegényekért (ha lehetne új indexet gyártani, érdemes volna megalkotni az iPod-poverty fogalmát). Az államot rossznak és elnyomónak tartjátok, de elvárjátok, hogy az állam oldja meg a problémáitokat. A szabadság és a jogállam végéről siránkoztok és az internet anonimitásának szentségét hangoztatjátok, ha nyomoznak egy politikus nevében író blogger után, de gond nélkül örvendeztek valaki bátor „leleplezésén” (a leleplező neve persze homályban marad), ha a véleménye nem egyezik a tiétekkel. Sőt: biztattok mindenkit arra, hogy a legjobb wilhelm höttli és kommunista hagyományoknak megfelelően „jelentsék föl” az illetőt. A falig érő szabadelvűségetek a valóságban épp eddig tart, ahogy a véleménynyilvánítás szabadsága is. És mivel szellemiségetekhez sokkal közelebb van Lenin elvtárs, mint bármelyik szabadelvű, követitek is útmutatását: erkölcsileg az jó, ami jó a Mozgalomnak. Retorikátokban ugyan elvetitek a barát-ellenség dichotómiát, a gyakorlatban azonban ti igazoljátok leginkább a schmitti tézist.

Kedves „liberálisok”, nem szaporítom tovább a szót. Az igazság az, hogy senki sem kért meg titeket arra, hogy mindannyiunk szellemi-erkölcsi gyámjai legyetek, ti mégis kijelöltétek magatokat e szerepre, firkászként, elemzőként, szakértőként. Azt akartam nektek elmondani, és ez így explicit módon talán értő fülekre talál köztetek, hogy nem vagyunk a neveltjeitek, nem voltunk és nem is leszünk. Nem érdekel bennünket, milyen minőségünkben ítélkeztek fölöttünk, ugyanis erre semmiféle jogalapotok nincs; nem kérünk bocsánatot, hogy utána megsimizzétek a domesztikált jobbosok buksiját. Hozzátok mi mindig igyekeztük korrekt módon viszonyulni, úgy tűnik, fölöslegesen: ti ebből nem kértek. Így végezetül még annyit szeretnék tőletek kérni, kedves „liberálisok”, hogy gondolkodjatok el azon, miért is nincs „normális közéleti párbeszéd” ebben az országban, hogy miért mélyülnek az átkos árkok.

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr393325056

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Na de mi legyen a „liberálisokkal”? 2011.11.03. 16:01:18

Baj van a „liberálisokkal”. Pontosabban bajok sora van a „liberálisokkal”. Mindjárt az egyik legnagyobb baj, hogy a „liberálisok” szigorúan idézőjelbe téve liberálisok Magyarországon. Ha számítana bármit, h...

Trackback: Konzervgyári farpofacsattogás 2011.10.25. 18:30:38

Sakk, matt: "Para-Kovács Imre: A Polgári Underground Minisztériuma 2011. október 25., kedd, 12:25 Szerző: Para-Kovács Imre Karsay Dorottya kétségtelenül nő, tehát a Mandiner konzervatív szerzőjének (európai értelemben vett keresztény, jobboldali ...

Trackback: Kedves konzervatív felebarátaim! 2011.10.25. 14:59:36

Így írunk tiSemmi kétségem afelől, hogy konzervatívok vagytok, hiszen ti magatok mondjátok magatokat annak, sőt, büszkék vagytok rá. Most kellene jönnie a rizsának arról, hogy vannak konzervatív ismerőseim, akiket nem utálok úgy, mint a szart „ak...

Trackback: Az európai magyar 2011.10.25. 14:34:34

Volt ez a Kertész Ákos szöveg a napokban, idézni nem érdemes, akit érdekel, az megtalálja.  Néha olybá tűnik, mintha a magyar baloldal, illetve azok támogatói mind valami elcseszett Ady Endre imitátor verseny lelkes résztvevői lennének, a szépre v...

Trackback: Velünk élő hősök 2011.10.25. 08:37:35

Dobray, Megadja, Szerető: a velünk élő hősök, akik nem féltek a szemkilövető, kardlapozó Gyurcsány-rendszer idején, és nem félnek most sem kiordítani minisztériumi szolgálati autójuk ablakán, hogy kinek van faszhiánya, ki mit merjen követelni az államt...

Trackback: Kedves liberális felebarátaim! 2011.10.24. 09:56:01

Szellemiségetekhez sokkal közelebb van Lenin elvtárs, mint bármelyik szabadelvű, követitek is útmutatását: erkölcsileg az jó, ami jó a Mozgalomnak.

Trackback: Kedves liberális felebarátaim! 2011.10.24. 09:56:01

Szellemiségetekhez sokkal közelebb van Lenin elvtárs, mint bármelyik szabadelvű, követitek is útmutatását: erkölcsileg az jó, ami jó a Mozgalomnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2011.10.24. 08:12:40

Hát ennek így se füle, se farka szép öcsém :-) Nevezhetném akár ködszurkálásnak is, hisz pont úgy szólítasz meg bárkit, mintha a ködből elősejlő akármit neveznéd templomtoronynak, közben pedig egyszerű szélmalom.
A 'liberális' pont annyira használhatatlan gyűjtőfogalomnak, mint a 'konzervatív'. Változik a világ, kérdés képesek leszünk-e követni ezeket a változásokat.

aszterixagall 2011.10.24. 09:02:51

Bocsánat, de mi ez? És kinek készült? Gondolom senkinek, egyszerűen csak jólesett.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.10.24. 09:10:12

@aszterixagall: Galamus, Népszava, Népszabi, bloggereket feljelentgető egymillások, stb.

aszterixagall 2011.10.24. 09:14:30

@dobray: Uh, értem. Én, hülye liberális meg magamra vettem, oszt csak néztem, hogy nem is vagyok ilyen. Na tessék, ez van, ha az ember ír mielőtt tájékozódna.

szimplalány 2011.10.24. 09:15:10

Hát ez elég szánalmasra sikerült. Ha nem BNG megvédésére született volna, akkor még rendben is lenne, sok igazság van benne, ha általánosító is. De az a nagy helyzet, hogy BNG véleményét a tüntiről egy nőre tett, gyakorlatilag sunáznám-ként fordítható beszólással gondolta elintézni. Ez pontosan az az arrogáns pronyóság, amit te itt most a liberálisokkal szemben vádként állítasz és ezért pártállástól függetlenül mindenki kiakadt rajta.
Egy egyszerű bocsánat megtette volna, még csak nem is BNG-ként, hanem Robinként.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.10.24. 09:27:15

@aszterixagall: :D:D:D lehet, hogy magadra veheted. Kérdezd a szerzőt. Akinek egyébként főállásban tájékozódik. :D:D
@szimplalány: én pl. tökre egyetértek BNG-vel. Aki bemutat egy klipben, hogy fél, az ne finnyáskodjon ellenvélemények miatt. Általánosító? Mindenki általánosít, ugye, "magyar jobboldal".

pierre bayle 2011.10.24. 09:36:16

Hát ez nagyon gyengére sikerült, szerintem is elég lett volna annyi, hogy bocs, bunkók voltunk a csajjal, többet nem teszünk ilyet. SZVSZ kezdenek belebolondulni ezek a konzis-mandineres fiúk a minisztériumi kommunikációs állásokba, meg abba, hogy sztárolják őket, még a népszabó meg a narancs is mint vmi etalont állítja őket elénk. Aztán az interjúban meg arról magyaráznak, h minden oké ebben az országban, majd szédületes függetlenségüket manifesztálandó jelzik, h "az alkotmány asztala az giccses..."

A záró kérdésnek tán van értelme: miért nincs párbeszéd az oldalak között. Ebben valószínűleg mindkét fél sáros, de az biztos, h most különösen rossz irányban haladunk: nyilvánvaló, h nem közösek az értékeink, s egyre többen nem érezzük a miénknek a köztársasági elnököt, nem gondoljuk függetlennek a legfőbb ügyészt, stb...

szimplalány 2011.10.24. 09:49:41

@dobray: ellenvélemény?? az, hogy inkább dugj egyet, ---tlan HP?

az a végtelenül szomorú, hogy ha állati nagyvonalúan egy pillanatra félreteszem a sunázós köztisztviselőt, akkor ebben a posztban nem marad más, mint egy másodlagos frissességű mondandó. az, hogy a ballib megmondók totál hiteltelenek a fiatalok számára, nem 2011-ben, hanem 4-5 éve volt új, forradalmi gondolat, ezért szerettünk bele ezekbe a helyes konzis-mandineres fiúkba és drukkoltunk nekik, hogy féken tudják tartani a főnökeiket. ennél ma már kicsit többet kéne mondani, kormányközeli vagy kormánypoziból, az elmúlt másfél év "kormányzati faszoskodásai" (by Robin) után, nem gondoljátok, fiúk?

Vidéki 2011.10.24. 10:03:07

A szerző remekül mutat rá a magukat Magyarországon „liberálisnak” nevező urak és elvtársak elvarázsolt gondolkodásmódára.

A „Salemi boszorkányok” történetében a hiszékeny bíró csaknem 20 embert ítélt halálra hisztériázó rosszakaratú fiatal lányok látomásai alapján, akik egyre inkább vérszemet kapva megfélemlítették a közösséget.

Napjaink balliberális propagandistái csaknem 70 évvel a fasizmus leverése után, mindenütt fasisztákat, újnyilasokat, nácikat stb. látnak és láttatnak. Látomásaikban „Aki a magyar hagyományokat, más magyarságát vagy vallását gyalázza, az bátor lázadó-megmondó, aki a liberálisokon élcelődik, az tahó.”

Motivációik semmivel sem tisztábbak, semmivel sem különbek, mint a salemi boszorkánypereket kiváltó hisztérikus lánycsapaté, akik élvezték, hogy elképesztő állításaikat, vádjaikat, látomásaikat a bíró komolyan veszi.

Ezt felhasználták arra, hogy megfélemlítsék, terrorizálják, kiiktassák a közösségből a nekik nem tetsző egyedeket.

balint60 2011.10.24. 10:06:27

Ez az előítéletes, igazában csökötten hívő és kategorikusan kinyilatkoztató írás a tükörképe mindannak, amit -jogosan- bírálni szándékozott.
Ugyanaz a stílus, ugyanaz az önhittség és ugyanaz a kioktatás csak ellenkező előjellel.

A párbeszéd akkor indulhat be, amikor mindenki kész elsőként saját ajtaja előtt söprögetni, mielőtt a szomszéd szemetéről ontja a filippikákat.

augusztino 2011.10.24. 10:20:56

leírtam ezt már máshova is, de ide is elfér:

egyrészt, nulladik lépésként elmondom, hogy a szóban forgó videót magam is borzalmas demagógnak tartom, ugyanakkor a tüntetés egyes céljaival egyetértek. másrészt, a véleményem, hogy ebben a kérdésben ugyanolyan demagóg módon érvelsz, mint ők.

-az iPodosok: elhiszem, hogy idegesít, mert szerinted hiteltelen. nyilván, ha nem nézünk tovább és úgy értékeljük, hogy ezek az ipodosok saját magukat aposztrofálják szegényekként, akkor valóban nevetséges. szerintem viszont egész addig szükség lesz rájuk, amíg a valódi szegények (akiknek problémáira így vagy úgy felhívják a figyelmet) képtelenek saját maguk megszervezni ugyanezt. vagy te el tudod képzelni, hogy a szabolcsi (vagy akár a budapesti) mélyszegények megszerveznek maguknak egy ilyet? eventet gyártanak a facebookon, hd videót forgatnak és buszt bérelnek a fővárosba azért, hogy számodra hiteles legyen az ügyük? te tényleg nem gondolod, hogy bizonyos ügyeket azoknak is képviselnie kell akiket közvetlenül nem érint?

-az Állam: igenis vannak olyan dolgok, amiket ez a vezetés rosszul csinál. hozzáteszem, hogy ez a kijelentés objektív módon értelmezendő, ez teljesen független attól, hogy mit gondolunk az előzőekről. és bármennyire is nem tetszik, az államnak igenis vannak feladatai, ha úgy tetszik "problémamegoldási kötelezettségei" az emberek felé. már az eltelt másfél év alatt is lehetett volna sokmindent jobban csinálni (arról nem is beszélve, hogy még a rossz döntéseket is rettenetes arrogáns kommunikáció övezte). ez ellen tiltakozni szerintem legitim.

-"Az igazság az, hogy senki sem kért meg titeket arra, hogy mindannyiunk szellemi-erkölcsi gyámjai legyetek, ti mégis kijelöltétek magatokat e szerepre, firkászként, elemzőként, szakértőként." én (akit vszeg a "liberálisok" közé sorolnál, bár talán azok közt a normálisakhoz) azokat a dolgokat, amelyeket a napokban olvastam, mind véleményként dolgoztam fel. ilyen módon, mondhatnánk erre az írásra ugyanezt: senki nem kérte, hogy eldöntsd mi a helyes és mi nem. a tiéd ugyanúgy egy vélemény, amit a normális emberek elolvasnak és értékelnek, adott esetben reagálnak rá. én kívánom, hogy tehetssék ezt örökké, ahogyan te is értékelhesd az övéket!

végül pedig a párbeszédről: bár tudom, hogy ezt nem jó hallani, illetve ennek is megvan a maga oka, de lealacsonyodásból ebben az írásban is van bőven. talán érdemes lenne elgondolkodni ennek csiszolásán, feltéve, hogy valóban akarsz egyáltalán párbeszédet. bár őszintén szólva ezt a tézis idézet alapján nehezen tudom elképzelni.

üdv,
k

Gerbó 2011.10.24. 10:31:54

@szimplalány: Azok a helyes 4-5 évvel ezelőtti, mandis-konzis fiúk, nem hogy féken nem tartották a főnökeiket, hanem sajnos egyre jobban hasonlítanak rájuk. Ez valószinüleg nem független attól a ténytől, hogy főnökeik pozicióba kerülésével, ők is jól fizető álláshoz jutottak. Marxnak egy dologban 100%-ig igaza volt: a "lét határozza meg a tudatot". Nem is lenne ezzel semmi baj, ha közben álnéven nem tennének úgy, mintha független bloggerek lennének. Hogy klasszikus idézzek: kurvának is lenni, meg szűznek is maradni...

room_101 2011.10.24. 10:33:36

Akkor itt és most a mottó szellemében én kérek elnézést a posztért a liberális felebarátoktól.
Tudjátok, mint a viccben, mikor a henteseknél udvariassági versenyt rendeznek...

TG69 2011.10.24. 10:49:32

@poszt:

Talán azért nincs párbeszéd, mert ti ott a KIM-ben csak arra vagytok képesek, hogy akik más véleményen vannak, azokat megb..nátok. És utána sem vagytok képesek moderálni magatokat, hanem evvel a lapos liberálisokat szapuló hülyeséggel próbáltok védekezni! Nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon ennyire bele lehet betegedni a poltizálásba, de úgy látszik ti már menthetetlenek vagytok. Igaz nem is értetek semmihez sem...

megadjagabor 2011.10.24. 11:09:01

@balint60:

Kedves Bálint!

Böszörményi Gergő sztorija az élő példa arra, hogy valaki _valóban_ normálisan, korrektül viselkedik más nézetek képviselőivel, aztán azok első adandó alkalommal hátbaszúrják és kioktatják.
Akinek van füle, hallja: ez a cikk nem a liberálisokról szól, hanem jellemtelen senkikről. Az nem ideológiai vagy politikai kategória.

TG69 2011.10.24. 11:16:49

@szimplalány: Az egy kicsit háttérbe szorult, hogy egy szemüveges embertársunkat, pedig kinézetre infernális kreténnek nevez ez a nagyszerű posztoló emberke :). Kár értük, elveszni látszik még egy generáció...

Arivistus 2011.10.24. 11:18:06

Az írás tökéletes. Nem tudok mit hozzátenni.

TG69 2011.10.24. 11:27:21

@megadjagabor: Látod ebben tökéletesen egyetértek veled. A cikk jellemtelen senkikről szól. Rólad, Böszörményiről, Dobrayról ...

Felagund 2011.10.24. 11:59:28

Az írás mottója lehetne Ákosnak a Bosszú népe c. dalának utolsó sora:

"Dúdold ezt a dalt, s aki gyűlöl majd érte - az lesz a Bosszú Népe"

Amellett, hogy az írásban foglaltak tényleg nem újdonság senkinek, aki egy kicsit is nyitott szemmel járkál manapság a világban.

Az ún. "liberálisok" és mindenki, aki most ezt magára vette, elgondolkozhat, hogy pontosan milyen olyan _pozitív_ értéket képviselnek, ami a konzervatív értékek közt nem szerepel (az, hogy "a nácikat ütni kell", nem számít)...

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.10.24. 12:16:38

@megadjagabor:
Oszinten ha egy szoci kiposztolta volna a miniszteriumbol, munkaidoben, hogy BNG egy nyamvadt szerencsetlen, aki a nyilvanvalo politikai kapcsolatok es szuloi hatter ellenere is csak Kodolanyi Nemzetkozi Kapcsolatok szakaig jutott. Raadasul ugy is nez ki mint valami langyi.
Na mit szoltal volna egy ilyenre?

Tuti, hogy lesznek meg ilyenek a jovoben is, s most nagyon ugy nez ki, hogy 2014-tol masok fogjak majd irni a blogot a miniszteriumbol, de annak nagyon orulok, hogy a neten lesz kiados dokumentacio arrol, hogy mikent is kell reagalni az ilyenekre.

Kurvara nem az allamtol varom a megoldast, annyira, hogy el is emmigraltam a kibaszott nihilbol, ahol a kis baratod, a szaros kodolanyis diplomajaval, az allamtol kapott a fizetese mellol osztja az eszt. Te meg itt lenezed azokat, akik az allamtol barmi megoldast varnak. Ember a haverod nem megoldast kap az allamtol, hanem penzt es megelhetest.

Vagy akar ki is mondhatod, hogy o kulonb. De szerintem csak "mas":)

Sajnos nem tudok mar hinni semmi ideologianak otthon.

TG69 2011.10.24. 12:43:41

@megadjagabor:
Megható a sztori, én ebben nem vagyok sem érdekelt sem nem érdekel, hogy a bal vagy jobboldali újságírók a tahóbbak, gondolom végtelenségig lehetne sorolni ezeket a "fantasztikus" történeteket.

Számomra az elfogadhatatlan, ha valaki kinézetre infernális kreténnek nézi embertársát (mert az tagadja, hogy a múltbarévedés és hogy a mostani mutyivilág adhat számunkra kiegyezést, azaz kiutat) illetve egy szabad bölcsészt fikáz és féligazságaira egy jó dugást ajánl úgy gender módra. Ha valaki ilyet tesz álnév alatt az jellemtelen senki.

Most térjünk át rád. Te véded ezt a tahóságot, ezt mondjuk tekintsük a csoportkohézió egyik szép erősítő példájának nincs vele mit kezdeni. De a cikkedben minden liberálist összemosol és leninistának tartod az azért elég súlyos dolog egy ekkora névtől ugye, mint aki te vagy. Aztán számonkéred a daltól hogy fikázza a matyót, az unikumot és a kereszténységet. Na ez utóbbit mégis hol? Kijelented, hogy nem kérsz a liberálisok számonkéréséből, miközben előre bocsátod, hogy már rég nincs is mondanivalójuk. Ebben nincs kognitív disszonancia? A megsebbzett kicsike ego?

Alapvetően változott tehát a képlet. A jófej ellenzéki fiúkból kormányzati tényezők, a hangosak röhögők most a röhögés tárgyai lettk (belátom ez egy nehéz ügy). A válasz viszont nem idióta agymenések közlése álnév alatt, hanem olyan munkát letenni az asztalra, ami ezt a röhögést csillapítja. Én pl erre adtam 2010-ben a szavazatomat és alig vélek felfedezni egy-két pozitívumot. De még van időtök úgyhogy hajrá.

megadjagabor 2011.10.24. 13:01:08

@TG69:

Ja, hogy nem érdekel? Akkor mégis miért beszélsz róla? Vagy-vagy.

"De a cikkedben minden liberálist összemosol és leninistának tartod az azért elég súlyos dolog egy ekkora névtől ugye, mint aki te vagy."

Azzal kezdődik a cikk, hogy bátortalanul nevezem így őket. Szerintem nem azok. Utána pedig idézőjelben szerepel. Ennél egyértelműbben tényleg nem tudom kifejezni, hogy a cikk NEM "A" liberálisokról szól. Ha gondolod, lerajzolom neked.

arlequin 2011.10.24. 13:08:08

no.
kissé kibújok szellemi üregemből s 'jólmegnemmondok'.
a poszt szavai helytállóak és jól jellemzik 'liberálisékat'.
a gond mindössze annyi, hogy a szóban forgó esetet minisztériumi dolgozóként jellemezni (a 'nem tetszik' rendszer építőköveként), finoman szólva sem helyes. sőt. kínos...

inkább:
szívós munkával vissza kell állítani, nem is a szavak becsületét, hanem értelmüket. mert a terminológiaterror agymosása (liberál-szociál-demokratikk-pógártás-etc.) hihetetlen károkat okozott. ha alapfogalmak alatt sem értjük egy és ugyanazt, akkor mindennek vége...

a 'nemteccikezőknek' pedig üzenem: hol tetszettek lenni 2-3-4-5-6-7-8 éve? 10 éve?

TG69 2011.10.24. 13:19:32

@megadjagabor: A cím "Kedves liberális felebarátaim". Aztán kiveszel belőle egy-két általad ismertet és a többit képmutató leninistának nevezed, de te nem általánosítasz. Aha.

Azért nem érdekel a sztorid, mert a1) nem volt érthető, a2) ezek a bulvár szurkapiszkák különben sem tartoznak rám. Az hogy téged otthon leteremt az asszony és ezért ordibálsz a munkahelyeden az semmire sem mentség. Bunkó leszel mindenki számára. Nézd, ha a rajzolás jobban megy akkor tedd azt :).

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.10.24. 13:26:42

@TG69: Látom, maga sem ért az iróniához, ami a címet illeti. Ön látott már általánosítás-mentes véleményt? "A magyar jobboldal", "a fideszesek", stb. Tudja, általánosítás nélkül marha körülményes lenne bármit is megfogalmazni. Szól akinek szól, tudja, aki tudja. Akinek nem inge, ne vegye magára.

tarackos 2011.10.24. 13:28:04

Nem tudok mit hozzátenni balint60 írásához, egyetértek vele!

megadjagabor 2011.10.24. 13:31:53

@TG69:

"Aztán kiveszel belőle egy-két általad ismertet és a többit képmutató leninistának nevezed, de te nem általánosítasz. "

Igen, ezt hívják nem általánosításnak. De nektek csak az lenne elég, ha név szerint venném végig az ország összes olyan emberét, aki így jellemzi magát, és tennék mellé minősítést. Vagy az sem. Jó hőbörgést :)

Vad_Alma · http://hatodikelem.blog.hu/ 2011.10.24. 13:33:28

@úriparaszt: ehhez viszonyítva mekkora volt a füle és a farka a nemtetszik tüntetésnek?

Vad_Alma · http://hatodikelem.blog.hu/ 2011.10.24. 13:37:18

fáj kimondani, de így van: pillanatnyilag Gyurcsánynak van igaza: "ez az ország háborúban áll saját magával". és egyetértek vele abban, hogy ennek a háborúnak semmi értelme nincs. abban már nem, hogy az ő DKP-ja hozzon nekünk békét, mert tartok tőle hogy a millásokkal és a lmp-vel karöltve szeretné megtenni, a 2006-ban bemutatott sajátos módszereivel.

ghavin 2011.10.24. 13:37:50

Nem hittem volna, hogy megérem azt a napot, amikor is a konzervatóriumon valaki a nemzetközi szinten általános közröhej tárgyát képező Ann Coultertől kölcsönöz idézetet. Egy kis ízelítő, hogy milyen bohócoktól remélnek szellemi ihletet a hazai neokonok.

www.youtube.com/watch?v=4aiHbUplz3k

TG69 2011.10.24. 13:38:18

@dobray: Én azt látom, hogy ír az akolból valaki egy bunkó szöveget és ahelyett, hogy ez a valaki bocsánatot kérne helyette megy a mosdatás. Ekkor bevetődik minden 1919 :), lovasroham :))), a dal teljes félreértése stb.

Amikor egy cikk a magyar jobboldalról/fideszesekről szól, akkor lapozni szoktam, tudom hogy érdektelen. Ellenben itt most valaki felebarátomnak szólít, aztán lehord mindennek olyanokat, akiket én tisztelek és tudom, hogy poszt szerzőjével egy szót nem váltott, azért kiérzem a jellemtelen senki sértettségét.

TG69 2011.10.24. 13:39:26

@megadjagabor: Ez olyan amikor az antiszemita kijelenti, hogy ő ismer néhány jó zsidót is. Ez egy nagyon régi toposz gondolkozz el ezen.

K.Z 2011.10.24. 13:43:28

Kedves Megadja Gábor!
Gazdasági sajtóban lassan bevett szokás, hogy amikor egy adott újságíró mondjuk az OTP-ről ír, akkor a cikk végén feltüntetik, ha az illető "OTP részvényekkel rendelkezik". Teszik ezt azért, hogy az olvasó azért akkor is tudjon arról, hogy a tisztelt szerző anyagilag érdekelt az adott cég jövedelmezőségében, sikerében stb, ha a derék szerző csak az OTP által szponzorált jászjákóhalmai palacsintaevő versenyről ír.
Szóval a kérdésem csupán ennyi: vajon nem lenne-e tisztességesebb, ha egy publicisztika, cikk stb. végén a szerző feltüntetné, hogy milyen közpénzből finanszírozott állása van, amelyet vélelmezhetően valamelyik politikai erőhöz való ilyen-olyan viszonyának köszönhet és ilyenformán bizony érdekelt annak sikerében, illetve egzisztenciálisan függ tőle. Persze, tudom, a bölcsészeket álnéven lesajnáló (amúgy bölcsész végzettségű) Börszörményi-Nagy kolléga tehetségének és köszönheti 27 évesen a vezető beosztását, ahogy Önt is a jószerencse és a szorgalma juttatta a KIM-be. (Azért érdekelne: próbálta a versenyszférában is? Csak mondom: bölcsészvégzettségekkel ott is lehet azért érvényesülni, ha valaki ügyes, nyelveket beszél stb. Tényleg. Csak nem könnyű.)
Mert ugye azért abba egyetértünk, hogy azért az mégsem mutat jól, hogy közpénzen finanszírozott állásokból játssza a "független értelmiségit"nem? Nem ismerős ez valahonnan? Nem fáj, hogy a "polgári underground" ifjú titánjai gyakorlatilag ugyanolyan lendülettel adják el a seggüket, mint ahogy korábban az általuk amúgy teljes joggal kritizált belterjes és kitartott liberális értelmiség egy jó része? Nem félnek, hogy így tíz év múlva közülük kerülnek ki az új Farkasházik, Gréczik, meg Bakácsok? Lehet, hogy nem is kell hozzá tíz év.
Vagy a független publik csak arra jók, hogy az ember saját árfolyamát feltornássza, amíg talál magának fizetőképes keresletet?

Robinzon Kurzor 2011.10.24. 13:44:24

Félévente lenyomjátok itt önmagatok paródiáját, sok kis neokonok hülyegyerek.

Rólatok mindig Alex P. Keaton jut az eszembe, már majdnem olyan viccesek vagytok.

Who wants to be a Republican?

www.youtube.com/watch?v=lCiRuJ8fWYs

megadjagabor 2011.10.24. 13:48:17

@TG69:
Márpedig a posztba is bele van írva, amit meg te mondasz, az nem érv. Aki ennyi intelligenciával sincs megáldva, azzal nem tudok mit kezdeni, sajnálom.

@K.Z:

Ha rákeresel a nevemre, ott van, hol dolgoztam, hol dolgozom most. A komment.hu-n szintén minden infó ott van a nevemnél. Úgyhogy ez most mellément, sajna. És a másik: idézz tőlem kérlek bárhonnan, hol neveztem magam "független értelmiséginek". Ha ilyet találsz, elgondolkodom majd.

Robinzon Kurzor 2011.10.24. 13:55:04

@K.Z: "Nem félnek, hogy így tíz év múlva közülük kerülnek ki az új Farkasházik, Gréczik, meg Bakácsok? Lehet, hogy nem is kell hozzá tíz év. "

Ez már befejezett tény.

És látszik is a választóvonal a létrehozott tartalom alapján: akiket nem fújt be a forradalom szele valamilyen közpénzen fizetett íróasztal mögé, azokban van kritikai attitűd, bár harcolnak keményen az illúzióik maradékával: a Patyolatot már szidják, a rendszer még nem.

KVélemény 2011.10.24. 13:56:08

@dobray: Az a baj, h a felsoroltaknak (Népszava meg ilyenek) nem sok közük van a liberalizmushoz. Erre példa egy jó és igaz észrevétel a postból: "Az államot rossznak és elnyomónak tartjátok, de elvárjátok, hogy az állam oldja meg a problémáitokat" - többek között ezért nem liberálisok.

Egyébként nagyon sok dolgot fel lehet hozni a magyarországi liberálisokkal szemben - mondom ezt liberálisként. A baj az, hogy a post nem ezekre (melyek töredéke megtalálható említés szintjén a bejegyzésben), hanem a fröcsögésre és a sérelmekre koncentrál. Kár, mert ha normális, objektív megközelítésű lenne, nagyon szívesen megosztanám, mert ezek a dolgok engem is zavarnak.

TG69 2011.10.24. 13:56:15

@megadjagabor: :)

Akkor mégegyszer: Ha te az általad ismert keveseken kívül egy csoport többi tagját (tehát akiket nem is ismersz !!!!!!!!!!!), leninistának,képmutatónak titulálsz, akkor hiába veszel ki a csoportból néhány egyedet, akkor is általánosítasz csak nem n főre hanem n - i -re, ahol az n egy nagyon nagy i meg egy nagyon kicsiny szám! Ezt így fel lehet fogni?

De ha te úgy gondolod, hogy valami attól igaz, mert sokat mondjuk, akkor abbahagytam :).

megadjagabor 2011.10.24. 13:58:13

@TG69:

Nem teccik érteni a posztot. Kár, hogy mások értik (akiket leninistának neveztem, ismerem - ezek vannak kevesebben, a többieket szedtem ki belőle). És ha ez így van, a hiba talán az ön készülékében található.

@K.Z:

kedves KZ, FYI:
konzervatorium.blog.hu/2007/01/01/megadja_gabor

maradtamtisztelettel.

TG69 2011.10.24. 14:07:22

@megadjagabor: "Kissé bizonytalanul nevezlek így benneteket, mert kételkedem abban, liberálisok vagytok-e egyáltalán. Ráadásul ismerek is néhány liberálist, akikkel noha nem értek egyet szinte semmiben, mégsem venném őket egy kalap alá veletek. "

Dögöljek meg ha ezt úgy kell felfogni, hogy az általad ismert kevesek a képmutató, leninisták. Itt épp ezek az igazi liberálisok.

Robinzon Kurzor 2011.10.24. 14:20:40

@TG69:

Ez csak a kötelező "azért vannak azok között is rendes emberek" tiszteletkör.

miskabá 2011.10.24. 14:27:55

@pierre bayle: " bocs, bunkók voltunk a csajjal, többet nem teszünk ilyet"

Látom semmit se értettél meg az írásból, ebből nem nehéz kitalálni melyik oldalt erősíted. A többes szám amit használsz erre még rátesz egy lapáttal. Akkor most kollektíve bűnös minden konzis azért mert egy blogban valaki beszólt valamit a Dórinak? Ez volna a véleményszabadság garanciája?

Senki sem követelte hogy Alföldi Róbert nevében minden liberális kérjen bocsánatot az orális szex kívánásáért (vagy nemkívánásáért, mert egyformán bunkó mind a kettő) ebben is a konzervatív oldal tűnik normálisabbnak

miskabá 2011.10.24. 14:37:46

@K.Z: "nem lenne-e tisztességesebb, ha egy publicisztika, cikk stb. végén a szerző feltüntetné, hogy milyen közpénzből finanszírozott állása van,"

Nagyszerű ötlet, én még azt is javasolnám, hogy tüntesse fel a szülei, nagyszülei és családtagjai jövedelmi, párttagsági, etnikai vallási, világnézeti adatait is teljeskörűen, hiszen ezek is befolyásolhatják a véleményalkotásban.

Ezt persze csak akkor lehet megvalósítani, ha megszűnik az anonimitás lehetősége. Így léphetünk tovább a Liberális Szép Új Világhoz az általad kijelölt úton

VI. Béla 2011.10.24. 14:45:53

@Gerbó:

"Marxnak egy dologban 100%-ig igaza volt: a "lét határozza meg a tudatot"."

Barátom, ez a baj, hogy a baloldalon még mindig Marx a mérce. Kötelező hittan, az kellene ebbe az országba. Felnőtteknek is.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2011.10.24. 14:49:50

@Vad_Alma: Hozzászólásom nem a megmozdulásról, hanem az írásról szólt. A lényeget bővebben kifejtették előttem, zanzásítva:
1. Nem egyértelmű kinek címezte a szerző. Liberális felebarátokról beszél, a megmozdulók jó része viszont nem liberális, még csak nem is demokrata.
2 Amit szapul, azzal szapul. Nem lehet (azaz nem elegáns) olyat számonkérni (másokon), amit magunk alkalmazunk ezen szapulás közben.

Ami talán a legfontosabb:
Ez a megmozdulás egy teljesen amatőr, amolyan kiscserkész dzsembori, ehhez kell mérni a megszólalók mondanivalóját, nem besorolható egyetlen eddigi (politikai, világnézeti) kategóriába sem.
A tömegmegmozdulás minden egyéb (ismételten: régóta elvásott) 'oldal'-tól függetlenül eleddig a Fidesz privilégiuma volt. Senki nem tudott 'tömeg' méretű tömeget mozgósítani, ez most pár amatőrnek összejött. Ez fontos és figyelemre méltó mozzanata a közéletnek.

Ami tény: 2006 ősze óta tudtuk (olvasni tudó kisemberek), hogy a Fidesz jelentős győzelmet fog aratni a 2010-es választásokon. Rengeteg idejük lett volna bármit kidolgozni, a napi kihívásokhoz igazított cselekvéstervvel indítani. Ilyen nem volt. Gyakorlatilag pontosan ugyanazt csinálták/ják amit a méltán szapult szocialisták: Hazudtak (hazudnak) éjjel és nappal.
Tessék bogarászni a Fidesz arhívumot, és hozzáolvasni a jelenkor történéseit.

No mindegy.
A rendszer nekem azért nem tetszik, mert semmit nem változott, eddig MSZP-nek, most pedig épp Fidesznek hívják az aktuális balfasz (ráadásul hatalom- és pénzéhes) kormánypártot.

K.Z 2011.10.24. 14:58:32

Kedves Gábor, látom a kormányzati pozi mellé csúsztatni is már megtanult, vagy nagyon sietős a dolga.
Mindegy, pontokba szedem:
1.)
Az, hogy az impresszumban, vagy a google-n Önről mi szerepel, nagyjából senkit sem érdekel, ugyanúgy, mint a banki hirdetéseken a csillagos, apróbetűs rész. (A fogyasztóikat ilyenformán becsapó bankok, cégek egyébként ugyanezzel a gyenge érveléssel próbálják zsongítani a GVH-t, hogy ők ugye a lap alján feltüntettek mindent, amit tudni kell, nem túl sok sikerrel.)
Én sem ezt írtam. Hanem azt, hogy hanem KÖZVETLENÜL a cikk alatt-mellett stb. kellene feltüntetni, hogy ki hova van ANYAGILAG elkötelezve.
Ráadásul, a hazai sajtóélet ismeretében ezt inkább afféle ironikusnak szánt felütés lett volna, de a jelek szerint nem érzékelte.

2.) Sajnos a posztom lényeginek szánt részére egyáltalán nem válaszolt. Még egyszer: nem tartja problémásnak, hogy anyagilag elköteleződik egy adott politikai párt, erő mellett? Nem érzi összeférhetetlennek a minisztériumi pozit a közéleti véleményformáló szereppel? Csakhogy ismét egy, a gazdasági sajtóból vett párhuzammal éljek: ha egy újságíró úgy ír cikket - bármilyen cikket - egy cégről, úgy, hogy közben anyagi érdekeltsége van az adott cégben, vagy akár csak az ágazat egyéb cégében, akkor utána az isten se vakarja le róla a bélyeget, hogy korrupt. Senki nem fog neki hitelt adni a szakmában. (az átlag, naiv olvasóért már nem kezeskedem persze) A gazdasági sajtóban ez alap. Vajon publicistákra ez miért nem áll? Vajon közéleti véleményformálónak nem lenne ugyanilyen felelőssége? És tényleg nem érzi problémának, hogy amikor korábban a liberális elit egyes tagjai meglehetősen tenyérbemászó módon csuklás nélkül fogadtak el ilyen-olyan juttatást a hatalomtól, azt most Önök, konkrétan Ön ugyanígy megteszi? Őszintén, Ön mit írt volna valaki másról, mondjuk három évvel ezelőtt, ha mondjuk Horn Gábor szárnysegédjeként bloggerkedik?

3.) Olyan bornírtságot senki sem ír magáról, hogy ő "független értelmiségi", ilyent legfeljebb bölcsészkocsmában lehet hallani sok-sok pia elfogyasztása után. (Lásd még: isten léte) A jelek azonban Ön szerint nem érzékeli, vagy nem akarja érzékelni, hogy a blogtérben publikálók ab ovo függetlenként jelennek meg az olvasók számára. Az olvasó pedig mindig naiv - ősi újságírószabály, azaz - ebben kapcsolódva az érvelésem az első pontjához - ami egy adott cikkben, annak közvetlen környezetében nem lett feltüntetve, az bizony el lett hallgatva. Ez így működik, amióta a sajtót kitalálták. A függetlenség pedig nem értékfüggetlenséget jelent - isten mentsen az ilyentől, már ha egyáltalán létezik - hanem egzisztenciális függetlenséget. Komoly különbség ez, Gábor.

K.Z 2011.10.24. 15:02:43

@miskabá:
Ne csúsztassunk :) Egzisztenciális függésről írtam, nem a világnézetről.

capacete 2011.10.24. 15:03:00

@dobray:

"a jobboldali blogger pikírt stílusán hüledeztek"

Nézd, én azon is megbotránkoznék, ha anyukádnak kívánna valaki önálló véleményalkotás helyett inkább kellemes együttlétet, de persze ez szerinted csupán pikírtség. Próbáld ki valamelyik kocsmában, hogy az "egészséges magyar néplelkület" hogyan reagál erre.
És persze a finom csúsztatás értékelem: "blogger"... Khm, a főosztályvezető-helyettes úr, aki munkaidejében a hivatalból keményen beolvas az ellenük tüntetőknek. Hát persze, hogy csak blogger...

Borgnine 2011.10.24. 15:06:21

A Dorottya, (akit nem ismerek), jól néz ki, de a szemét iPodos libsibolsikkal van, akik meg ritkán dugnak fideszesekkel, ezért a Robin inkább meghúzta a haját a virtuális homokozóban. Továbbléphetünk?

capacete 2011.10.24. 15:11:16

@megadjagabor:

Akkor miért nem ezt írtad? Tudom, hogy a te szubkultúrádban a liberális=jellemtelen senkivel, de ez azért a Konzervatóriumon egy kicsit erős, nemde?
Az pedig továbbra sem világos, hogy miért jellemtelen senki=liberális valaki, aki felháborodik egy nőnek címzett ocsmányságon (és akkor az egyéb dolgokról most nem is beszéltünk).

Plusz a szöveg nettó nevetséges: "nyomozást folytattak". A facebookon nem kellene dicsekedni talán. A sok száz "barát" közül valakinek az agyában nyilván felment a pumpa és küldte tovább a hvg-nek. Hogy ebből hogyan lett "nyomozás" (miért nem inkább titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyelés, copyright by élő példakép, Deutch Tamás), azt csak te tudod...

miskabá 2011.10.24. 15:16:02

@K.Z:
Nem tudom mennyire vagyok pontosan értesült azzal, hogy a "nemtetszik" dal egyik szerzőjének 1 milliós összeget ítélt meg a NKA nemrég?

Most akkor komolyan: az erről szóló nyilatkozatot is be kéne adni minden alkalommal a szám mellé mint a gyógyszerreklámokban a "kockázatokról és mellékhatásokról ... " szöveget

Most pedig viccesen: 1 millióan a sajtószabadság helyett legyenek "1 milliót a sajtószabadságért"

arlequin 2011.10.24. 15:19:34

@VI. Béla:
jóindulatú kiegészítés. marx nem értett a tudathoz...

lét=tudat

bon voyage!

miskabá 2011.10.24. 15:22:17

@capacete: "én azon is megbotránkoznék, ha anyukádnak kívánna valaki önálló véleményalkotás helyett inkább kellemes együttlétet ... Próbáld ki valamelyik kocsmában, hogy az "egészséges magyar néplelkület" hogyan reagál erre"

Dorottya kiállt a pódiumra ezzel a zenés-táncos mutatvánnyal, a hasonatodból kiindulva a pódium legyen egy kocsma pódiuma akár. Azt gondolod hogy nem szólna be neki ennél sokkal cifrábbakat a kocsma népe?

Szerintem jobb lenne már hagyni ezt a folytonos cenzúráztatást

capacete 2011.10.24. 15:29:27

@miskabá:

Nem tudom, mi a rosszabb, ha nem érted, hogy mi a probléma ezzel a beszólással, vagy ha érted, de hülyének tetteted magad.

Dorottyára lehet azt mondani, hogy affektál, szép/csúnya, hülyeségeket énekel stb. Egyet nem lehet mondani, hogy fogja be a száját és inkább tárja szét a két lábát. Ha ezt nem érted, akkor nem volt gyerekszobád.

Arról most tényleg ne beszéljünk, hogy ezt politikusként tette, mellesleg egy vadidegen embert a külseje miatt "infernális kreténnek" hívott, szidta a bölcsészeket (pedig nemzetközi tanulmányok szakon, vagyis bölcsészszakon végzett) és politikai kinevezettként utalgatott arra, hogy milyen jó a versenyszektorban a kemény munka...

loláb 2011.10.24. 15:35:37

Ez egy kurvajó írás volt!

K.Z 2011.10.24. 15:41:41

@miskabá:
Hát ha ez így van, az majdnem ugyanúgy gyomor és gerincproblémákat vet fel, mintha valaki fizetett kormányzati poziból játszik "független értelmiségit". Mindkettő fiatal, jókiállású és piacképtelen diplomával rendelkezik, nem ért semmihez, ám valahogy meg kell élnie. Igazándiból nem is velük van bajom - valamiből nekik is meg kell venni a betevő Ipodjukat - hanem abból a közéletből, amelyik eltűri ezt. Mert persze, hogy nem lehet egy dal v. egy poszt mellé CV-t mellékelni, én is tudom. Csak éppen egy normális polgári demokráciában pl. egy Nézőpont vagy egy Republikon-szerű, kitartott társulat, egy Gréczy egy Bayer, automatice kisorolódik a főáramból. És igen, a fenti posztot szerző ifjú konzervatív Megadja Gábor és kollégái is hússzor meggondolják, hogy valami kormányzati sarzsival aprópénzért eljátsszák, hogy a később hiteles, értelmiségi, véleményformálók lehessenek.

megadjagabor 2011.10.24. 15:53:15

@K.Z:

Akkor még egyszer. Talán Önnek is inkább le kéne rajzolnom.
Azért nehogy már bokáznom kelljen, hogy nincs minden cikkem alá odaírva, hogy hol dolgozom. Életrajzot ne mellékeljek? Ez egy blog.

Az ún. "anyagi elkötelezettség" még nem indokol semmit, ezt az ostoba marxista "érdeke fűződik hozzá" szöveget hagyjuk. A matektanárnak meg a mateknak mint tudásnak a fenntartásához kötődik érdeke, hiszen abból él, ez azonban még nem cáfolja a matematikát mint olyat. Ráadásul a poszt nem a kétharmadról, a kormányról, vagy pártpolitikai történetről szól, hanem egy szemléletmódról.

"Nem érzi összeférhetetlennek a minisztériumi pozit a közéleti véleményformáló szereppel? "

Ha akarja, nyugodtan keresse meg a politikai tanácsadókra vonatkozó passzust. Nem, nem összeférhetetlen. Egy politikai, és nem közig. besorolású embernek ilyen tekintetben jóval nagyobb szabadsága van, más kérdés, hogy bizonyos véleményt közölni nem etikus. Pl. leírni, hogy köcsög a kormány, vagy a minisztérium. Olykor politikusok is közölnek cikket, de államtitkárok is. Mi ezzel a gond?

Aki pedig eleve azt előfeltételezi, hogy minden blogger "független értelmiségi", azt csak sajnálni tudom, mert nem engedték még ki az inkubátorból.

Ha pedig ennyire érdekli írói munkásságom, nyugodtan nézzen utána, hogy én mind a "függetlenekről" mind az "értelmiségiekről" mit gondolok. Soha egyiknek nem neveztem magam, innentől kezdve Ön maximum árnyékbokszol. Ami, ha nagyon unatkozik, biztos élvezetes.

"És tényleg nem érzi problémának, hogy amikor korábban a liberális elit egyes tagjai meglehetősen tenyérbemászó módon csuklás nélkül fogadtak el ilyen-olyan juttatást a hatalomtól, azt most Önök, konkrétan Ön ugyanígy megteszi?"

Szezont a fazonnal. Én nem "juttatást" kapok, hanem havi bért havi munkáért, pont. Nem egy tanulmányomért kaptam milliókat. És, még egyszer, én emellé nem adtam el, hogy "független szakértő" vagy bármi hasonló lennék.
Ennek az összemosása egyébként a leggusztustalanabb, ha már itt tartunk.

miskabá 2011.10.24. 15:59:35

@capacete:
"Egyet nem lehet mondani: ... "

Ez az egyetlen mondat elég is az írásodból, pontosan rád illik a posztoló által meghatározott szindróma. Ki hatalmazott fel arra, hogy kategórikus imperatívuszben megszabjad ki mit mondhat vagy nem mondhat? Nekem ez a rendszer nem tetszene hogyha hatalomra kerülne újra, amikor egy önjelölt elit szabja ki mások számára a jóízlés határait.

Egyébként meg ilyen indulatos stílusban nem túl elegáns minősíteni más stílusát, már csak azért sem, mert ez kapásból torzítást eredményez. Az írásban az volt hogy "kiadós együttlétet ajánlok" ami egy sikamlósan kétértelmű szöveg, lehet általános alanyként is értelmezni, lehet úgy is hogy "velem" de a HVG már úgy adta tovább mintha csak az utóbbi volna lehetséges. Erre még egy lapáttal ráteszel a torzításban. Egy ilyen fiatal lánynál a legtöbb fiúnak ugyanaz jut az eszébe, mint amire az általad inkriminált blogíró célzott.

Ti még Goethét is kicenzúráznátok az ilyen gonosz hímsovén szövegekért:

"Mert tudd meg ám:
A nőnek minden jaja s baja,
Bár annak ezer a faja
Mind egy bizonyos pontból kúrálandó"

miskabá 2011.10.24. 16:04:31

@K.Z:
Kis ország vagyunk, mindenki tud mindenkiről mindent. Még a független liberális (néhány személynél konkrétan exbolsevik) értelmiségiekről is.

capacete 2011.10.24. 16:07:29

@miskabá:

A jóízlés határait nem én jelölöm ki, hanem a társadalmi konvenció. Persze ezt egy konzervatívnak honnan is kellene tudnia... (Ez persze visszautal a gyerekszoba sajnálatos hiányához.)
Goethet citálva indokolni egy ilyen ocsmány posztot pedig megmosolyogtatóan gyenge próbálkozás: talán hallott már arról, hogy a társadalmi közmegegyezés korszakról-korszakra változik. Ön se örülne, ha valaki Hammurapi törvényeit idézve mondjuk levágná az egyik kezét.

miskabá 2011.10.24. 16:14:20

Kíván valaki reagálni az Alföldi Róbert kiszólásával kapcsolatban elhangzottakra?

Nem akarom ugyan forszírozni a témát, mert a poszt sokkal magasabb röptű vitát érdemelne, de olyan kiáltó a párhuzam, hogy elkerülhetelen kettős mércét kiáltanom, ha nem ítéli el valaki liberális oldalról Robit is Robinhoz hasonlóan

tommybravo 2011.10.24. 16:16:43

@miskabá: "Önöknél meg verik a négereket!!!"

miskabá 2011.10.24. 16:17:16

@capacete:
A társadalmi konvenciók változnak ugyan, de a női természet alig. Ha valakinek ennyire nem tetszik semmi, akkor lásd Goethe utolsó sorát.

miskabá 2011.10.24. 16:23:33

@tommybravo:
Mondok egy jobbat:

Bemegy a fiú a tánciskolába és kérdi a bácsit:

- Tessék mondani maga itt a tánctanár?
- Egy büdös fa@t vagyok én tánctanár, én az illentanár vagyok. te kis köcsög!

Rajta csak illemtanárok osszátok tovább az észt a népnek, de bocs nekem most dolgom van, csaó!

tommybravo 2011.10.24. 16:43:00

@miskabá: Sajnálom, itt te játszod Hruscsov szerepét azzal, hogy az érved annyi, hogy "majd akkor ítélek el én bármit, ha ti is".

betyár (törölt) 2011.10.24. 17:07:18

@capacete:

most éppen maga igyekszik kijelölni. méghozzá úgy, mint egy kosaras a faltnál: közben felteszi mindkét kezét, hogy nem én voltam:)

TG69 2011.10.24. 17:07:39

@megadjagabor: Szerintem egy kicsit másképp festene a te cikked is, ha leírnád, hogy ki is vagy valójában.

Tehát Megadja Gábor KIM alkalmazott. Ebben a cikkben egy tahónak beállított ámde tisztességes KIM vezető védelmét látom el abszolut erkölcsi oldalról, miközben az olyan liberálisokat, akik nem konzervatívok, azokat leninista képmutatónak nevezem. Az iPod-os tüntetőket végeredményben az árokásás elleni küzdelmemben hülyézem le ésf el tudok még hozni mentségül egy olyan újságírót, aki annyira, de annyira antidemokratikus volt, hogy még most is elsírom magam rajta. Ja és ez 1918 óta így van, csak akkor nem az iPod volt a menő, de ez azt hiszem mindenkinek világos. Ha nem körberajzolok mindenkit.

citizen queen 2011.10.24. 17:48:39

@capacete: Kérlek fáradj át a Mandinerre, és olvasd el a Most váltódik a rendszer című bejegyzést. Nos, ott vérlibsi nickek hülyepicsáznak jóízűeket, s meg vannak sértődve, ha valaki arra kéri őket, hogy ezt talán fejezzék abba. Érdekes módon ott nem háborodtak fel a széplelkű ballib nickek a szerző(nő)nek címzett ocsmányságon. A baj a kettős mércétekkel van, amit már észre sem vesztek, annyira rögződött, és erről szól ez a cikk is.

PS. Nő vagyok, és utálom az olyan elmés megjegyzéseket, mint ami mostanában nagy divat mindenféle fórumon, sunáznám, és társai - de ilyet röhögve mondanak a ballibek is, sőt, jobboldali politikusnő kapcsán olvastam már mindenféle zaftos, pornóba illő ajánlgatásokat is ballibektől - érdekes módon akkor nem zavarta a lelkivilágukat az illető női mivolta.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.10.24. 17:50:05

@TG69: ezek után csak azt várjuk el magától, hogy írja le magát és a többi szereplőt ki fizeti, kik és mire képezték ki, a civilnek nevezett tüntik költségeit január óta (video falak, hangosítás, színpad, stb.) kik fizették.
Mer lehet, hogy a "civilek" sem azok?

Ha nem ismerteti a fentieket, akkor maga egy nem civil, nem jószándékú politikai játékos.

K.Z 2011.10.24. 17:59:58

@megadjagabor:

"Azért nehogy már bokáznom kelljen, hogy nincs minden cikkem alá odaírva, hogy hol dolgozom. Életrajzot ne mellékeljek?"

- Nem kell. Elég, ha jól látható helyen ott van. Egy jó példa: kuminszerint.blog.hu/

"Az ún. "anyagi elkötelezettség" még nem indokol semmit, ezt az ostoba marxista "érdeke fűződik hozzá" szöveget hagyjuk. "

- Ne hagyjuk. Csak röviden: multicégeknél simán vannak hasonló, "érdeke fűződik hozzá" stb. összeférhetetlenségi szabályok. Nem hiszem, hogy a P&G-nél, vagy mondjuk az Unilevernél marxisták dolgoznak. Ha lesz alkalma versenyszférában is dolgozni, látni fogja, hogy ott mennyire komolyan veszik az ingyenebédre vonatkozó népi bölcsességet.

"Ha akarja, nyugodtan keresse meg a politikai tanácsadókra vonatkozó passzust"

Gábor, Ön is tudja, hogy ez etikai kérdés, nem pedig jogi.

"Olykor politikusok is közölnek cikket, de államtitkárok is. Mi ezzel a gond?"

Semmi, amíg egyértelműen jelzik - és becsületükre legyen mondva: többnyire jelzik - vagy a kontextusból kiderül hogy ők egy politikai irányzat szócsővei.

"Aki pedig eleve azt előfeltételezi, hogy minden blogger "független értelmiségi", azt csak sajnálni tudom, mert nem engedték még ki az inkubátorból."

Na, szóval akkor az értékfüggetlenség és az egzisztenciális függetlenség közötti különbséget nem sikerült megértetni. Ez van, bár egy eszmetörténésztől többet vártam.

"nézzen utána, hogy én mind a "függetlenekről" mind az "értelmiségiekről" mit gondolok. Soha egyiknek nem neveztem magam, "

Gábor legyen erős: Ön bizony értelmiségi szerepet tölt be. Lehet, hogy berzenkedik ettől, mint pulóveres LMP-s a "politikus" titulustól, azonban a helyzet az, hogy Ön véleményformáló szerepet játszik, ezért pénzt kap, szóval professzionális értelmiségi. (És mielőtt még ismételten könyökből lemarxistáz gyorsan mondom, hogy ez részben Pokol Béla "luhmannita" ihletésű szociológiaelmélete.)
Amúgy engem személy szerint nem annyira az Ön munkássága érdekel, hanem az a jelenség aminek a kívülálló szemszögéből Ön is a része. Az a magyar társadalomban elterjedt, talán a kisméretű piac sajátosságaiból fakadó jelenség, amit egy szóval csak "szerepzavarnak" tudok hívni. Amikor újságíró egyszerre PR szakértő vagy politikus, politikus egyszerre civil és civil egyszerre politikus, amikor gazdasági entitások szociális szerepkörben akarnak tetszelegni (CSR) és amikor professzionális politikai tanácsadók - igen Ön - "civilként" blogolnak. Mert olyan, hogy "civil fizetett professzionális politikai tanácsadó", olyan nem létezik, vagy legalábbis nem szabadna, hogy legyen. Hogy miért?
Nyilván ismeri, hogy a hazai sajtó illetve tágabb értelemben vett hazai médiaértelmiség (ide sorolom a blogok szerzőit is.) milyen hitelességi deficittel küszködnek. Ennek a deficitnek a veleje, hogy nálunk a közbeszédben a vélemény és a manipulált (párt)propaganda menthetetlenül összecsúszik. Ez pedig azért van, mivel a közbeszédben - amúgy a "profi" médiában is - nincsen olyan összeférhetetlenségi szabályok, ami másutt (igen, a nyugaton :)) magától érthetődnek. Jellemző mód nálunk egy Bayer Zsolt is felvont szemöldökkel kérheti ki magának, ha megkérdezik tőle, hogy ún. újságíróként hogy fogadhatott el pénzt (amúgy korrekt megbízási szerződés keretében) a cikkei egyik alanyától, speciel a közszeretetnek örvendő esztergomi expolgitól. És tudom, hogy Ön nem Bayer, de sajnos azzal, hogy politikai szerepet vállal, és ezért pénzt kap, ugyanakkor pedig civilként, független szakértőként - nevezzük aminek akarjuk, egyszóval nem politikusként - próbál megjelenni, ezzel Ön is része ennek a szürke zónának. És csak itthon, ebben a hazai közegben hangozhat oly magabiztosnak a tirádája eképpen:

"Én nem "juttatást" kapok, hanem havi bért havi munkáért, pont. Nem egy tanulmányomért kaptam milliókat."

Tegye szívére a kezét. Őszintén, ha a Bajnai vagy a Gyurcsány éra alatt valami MEH-es ifjú titán (talán emlékszik, volt belőlük ott is egy rakattal) adja elő ezt a dumát, akkor kibírja röhögés nélkül? Csak jelzem, hogy a libsi nyaloncok jó részét ugyanígy foglalkoztatták, mint Önt bejártak reggeltől estig, loholtak, munkálkodtak, nyomultak - ki ki ízlése és képessége szerint - majd a kormányváltás környékén repültek. ja és előtte egy párszor meg kellett, hogy tanulják, hogy bizony ingyenebéd nem létezik. És ha már itt tartunk, ezt a mondást hoollywoodban találták és nem is marxisták.

legeslegujabbkor 2011.10.24. 19:18:11

Gondoltam, írok a poszthoz pár általánosságot, ami olvasás közben eszembe jutott, de bevallom, elbizonytalanodtam. Mire a végére értem nem tudtam hirtelen, hol is olvasok. A kifejezések hangulatából, és a belőlük sugárzó sértődött beképzeltségből Bartus (amerikai népszava) jutott eszembe. Csupa érzelem, nulla értelem. Elnézést.

megadjagabor 2011.10.24. 19:30:39

@K.Z:

No, tegyük ezt tisztába. Én elmondom, hogy sosem neveztem magam sem civilnek, sem függetlennek, sem értelmiséginek, majd maga azt mondja hogy "de az vagy!", és utána ilyen minőségemben bírál. Hát ez jó :) Ennyi erővel fölösleges bármit is válaszolnom, vagy olvasson csak bele minden soromba amit akar, mint a Nemzet Anyósa. Szóval akkor döntsük el, számít-e az, hogy az ember konzisztens módon állít-e magáról valamit. Ha én valahol is civilnek, függetlennek, és pláne értelmisinek neveztem volna magam, nosza, hozza elő. Ha nem, akkor mindenki annak nevezi a másikat, aminek akarja, majd jól beolvas neki.
Az a helyzet, hogy én nem véleménycikkekért kapok pénzt, ezért ez mellément. Ettől függetlenül persze sosem csináltam titkot abból, hol dolgozom, kinek stb. Hogy nem mellékelek önéletrajzot minden cikkem mellé, hát szíves elnézését kérem.

capacete 2011.10.24. 19:31:31

@citizen queen:

Primitívség a kettős mércézés, de úgy látszik itt ez lesz az ultima ratio.
A hozzád hasonló vaslogikával rendelkezők kedvéért utoljára:

NEM MENTI FEL AZ EGYIK FÉL OCSMÁNYSÁGA A MÁSIK FÉL OCSMÁNYSÁGÁT!

Az pedig, hogy tényleg nem érzed, hogy mi a különbség a nick és a blogíró (újságíró), valamint a minisztériumi főosztályvezető-helyettes és a névtelen beszólogató között, az gáz. De még lelkylola blogíró kifinomultnak közel sem jellemezhető munkásságát sem jellemezte senki úgy, hogy írás helyett inkább tárja szét a lábát. Ha valaki mégis ezt tette, az egy büdös bunkó...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.24. 19:35:17

Ennek most mi értelme volt? Mire ez a nagy frusztráció a "konzervatív forradalom" második évében?

Egyébként a vicc kedvéért fordítsd meg a dolgot és rájössz, hogy ezek közül kevés dolgot nem lehet elmondani a magyar jobboldalról is (a legtöbbet betű szerint is).

TG69 2011.10.24. 19:50:46

@tölgy: Tudom, hogy te nagy netharcos vagy, de én már túl vagyok ezeken a hülyeségeken :). Nem kell ez a hülye körítés, bár ha nem tudsz nélküle meglenni nekem az is mindegy.

Ha valaki egy civil kezdeményezést visz, blogol egyet, akkor feltételezzük, hogy ezt azért teszi, mert nem érintett az ügyben (azaz nincs materiális ill. egzisztenciális haszna a dologból). Ennél fogva nem is elvárás, hogy ezek a igazán outsider civilek minden hozzászóláskor jelezzék, hogy kik és mik, mert ez az adott kérdésben irreleváns. A helyzet épp fordítva áll nem illik belepiszkolni egy ilyen térbe és ha ezt a politikusok illetve csatlósaik megteszik, akkor épp rombolják ezt a felületet is. Bár ez sem valami nagy nóvum, nem ismerek olyan területet, amelyikbe betette volna a lábát és ne nivellált volna a nulla epszilon sugarú környezetéig. Tehát Megadja hiába adja az értetlen szakmunkást, neki ebben a posztban kutya kötelessége lett volna jelezni, hogy most egy havert védek és ki vagyok bukva ezért megírom a konzervatórium fennálásának legyszarabb posztját. Ez így rendben is lenne, tök emberi meg minden.

megadjagabor 2011.10.24. 19:53:36

@TG69:

Megvan a megoldás, legközelebb majd te írod meg helyettem.

steverubellreborn 2011.10.24. 20:22:16

A sutyerák szerző nincs azzal tisztában,hogy a liberalizmus gyűjtőfogalom sokféle iskola van rengeteg képviselővel (pl Laski, Hobhouse, Hayek, Rawls) akik egészen eltérő módon vélekednek a közösség és egyén viszonyáról a gazdaságról.
Nopláne, egészen elképesztő,hogy főállású moralistaként az olyan szavakat próbálja irodalmiként eladni mint a fikázni szóösszetétel.

tommybravo 2011.10.24. 20:22:19

@megadjagabor: A cikked semmit nem mond el a jobboldalról. Illetve nem mondana semmit, ha egyedi eset lennél, aki nagy arccal, a magas ló tetejéről kinyilatkoztat a politikai ellenfeleiről, a világról, aki meghatározza, hogy a ki libsi, komcsi, mi a polgári és ki dugnivaló. Ez gyökérség politikai oldaltól függetlenül. Mindezt úgy, hogy minden szavadból üvölt, hogy sosem dolgoztál professzionális környezetben, és lövésed sincs, milyen következményei lennének egy hasonló cikknek, ha a gyökér haverod nem politikus lenne, hanem, teszem azt, a káder-temető OTP-nél dolgozna. Na, majd ha arra a szemétdombra kerülsz, meglátod. Menjetek el, beszéljetek a big 4-os ismerőseitekkel, még ők is valódi munkát végeznek hozzátok képest, az ő esetükben az ügyfelek legalább önként adnak pénzt, és nem mindannyiunk adójából kell ilyen macskajancsikat eltartani.

HaKohen 2011.10.24. 20:59:48

@K.Z: ma 15:41:41:

"aprópénzért"

aprópénzért????????????????????????????????????

citizen queen 2011.10.24. 21:16:26

@capacete: Értem, tehát ha valaki rámutat egy szép kövér kettősmércére, az primitív. Köszönöm, hogy egyetlen hozzászólásodban eklatáns példát szolgáltattál arra a "liberális" mentalitásra, amiről ez az írás szól.

De ha már nem egyszerű nickekről beszélünk, hanem közéleti emberkékről, újságírókról, akkor megkérdezném, mit szólsz ahhoz, hogy Tóta W., a mostani nagy leleplezést hozó hvg újdonsült munkatársa nem is olyan rég például "A fasz előtt térdepel és vár" címmel közölt guszta kis írást a blogjában, egy olyan linkkel, ahol egy pornóképre Szalay Annamária fejét kopizták - mindezt nagy gerincesen egy külföldi szerverről. Úgyhogy azt gondolom, nagyon szemforgató most ezen az egy mondaton rugózni olyanoktól, akiknek a szemük se rezdült a másik oldalról jövő hasonlóan alpári színvonalú beszólogatások, "viccek" kapcsán, sőt, jókat röhögtek rajta.

capacete 2011.10.24. 21:48:27

@citizen queen:

Nem ismétlem magam, mert már leírtam, hogy bárki csinál hasonló dolgot, az gyökérség. A kettős mércézés pedig primitív, bár hatásos eszköz akkor, ha nem tudod védeni a saját oldaladon álló bunkóságát...

capacete 2011.10.24. 21:51:20

@citizen queen:

És persze kicsit se zavarjon, hogy Tóta újságíró, aki vállalja a saját nevét - és az esetleges sajtópert -, Szalai Annamária pedig a Fidesz kipróbált kádere, régi politikusa és az a poszt kifejezetten provokációnak íródott az új sajtótörvénnyel szemben.
Ettől függetlenül szerintem gyökérség volt...

Szélmalomharcos 2011.10.24. 22:11:52

@capacete:
Akkor most legalább kimondtad, mire ment ki az egész: kiprovokálni egy olyan válaszreakciót, amivel körbe lehet nyargalni a világot, hogy ím itt a sajtószabadság és demokrácia vége Magyarországon

Szélmalomharcos 2011.10.24. 22:13:34

Kedves Gábor!
Tetszett az írás, a hatását csak azzal lehet tovább fokozni, ha fordítva, a kommentek felől kezdi valaki az olvasását. Kiváló összefoglalását adtad annak a veszettül fröcsögő, szellemi banditizmus határáig pártoskodó, minden elemi logikai szabályon gátlástalanul átlépő - magyarán összevissza hadováló - és ezek után saját magát felsőbbrendűnek kikiáltó mentális állapotnak, ami ma Magyarországon előszeretettel liberalizmusnak titulálja magát. Elszomorító a máskülönben általam nagyra értékelt eszmerendszer katarzis nélküli agóniája. Isten őrizzen mindenkit az olyan agitátoroktól, akiknek a nyálához képest Szókratész bürökpohara fitneszkoktélnak mondható

kamerasmobil 2011.10.24. 22:15:45

@úriparaszt:

"A tömegmegmozdulás minden egyéb (ismételten: régóta elvásott) 'oldal'-tól függetlenül eleddig a Fidesz privilégiuma volt. Senki nem tudott 'tömeg' méretű tömeget mozgósítani, ez most pár amatőrnek összejött. Ez fontos és figyelemre méltó mozzanata a közéletnek."

Erre probaltam en is ramutatni... Meg hogy ha valamire valo szerzoik lennenek akkor ezt a temat boncolgatnak az ifju jobboldaliak mind a Mandineren mind itt es nem azon erolkodnenek hogy elbagatellizaljak a nagy szamu tunteto jelentosseget.

Talan most szembesulnek eloszor azzal hogy mennyire rossz lora tettek? Hogy ha ez a kormany tenyleg ennyire bena lesz akkor 2014-ben ok is mennek veluk a levesbe? Annyi haveri ceg nemigen marad - foleg ilyen gazdasagpolitika utan - hogy minden foosztalyvezeto-helyettes es tanacsado konnyeden uj munkahelyet talaljon...

Vagy az okozza ezt a megtorpanast hogy pontosan tudtak mekkora a baj de nem hittek volna hogy a lakossag barmi erdemlegeset tehet ellenuk es tenyleg husz evre ovek a vilag?

Mindenesetre az biztos hogy itt nagyon nem a varakozasaik szerint alakultak az esemenyek es most kapkodnak ossze-vissza mert nem tudnak semmi ertelmeset reagalni.

Petrus Augustinus · http://monarchista.blogspot.com 2011.10.24. 22:30:34

Rendben van ez, herr Megadja. Jól megadta.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.24. 23:04:28

@megadjagabor: Léccilécci.

Mi szerinted a polgári underground ?
Itt ez a kis suta Dobray magára vette - meg rád.

Én már akkor sem értettem, miért veszi magatokra,
mert valami olyasmit értek rajta, ami nem minisztériumi főbácsi.

Ja, a poszt, azon bealudtam.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2011.10.25. 01:18:13

Van egy nő, aki rendszernek nevezi azt, ami nem "rendszer", hanem egy négy évre állítólag demokratikusan választott kormányzási forma. De fölhasználja a Kádár-trendszer, Rákosi-rendszer áthallást. Ügyes, ügyes trükk. Tehát a hölgy tudatosan nem mond igazat.

A hölgy mosdatlanul beszél, miközben a "hazájának" nevezi az országot, de a magyar nyelvet sem tiszteli annyira, hogy megmossa a száját és tisztán tartsa beszéd közben [vajon kik honosították meg a mosdatlanságot a közbeszédben, nem tudom, majd utána nézek, vajon azok, akik a szotyolát elterjesztették anno a moziban vagy Őszödön, vagy előtte?). Orrhangjáról és logopédiai igényéről nem kell beszélni, mert ez egyéni szociális probléma, a baloldalon amúgy sem kell hang az énekléshez, még színész is lehet valaki (bárki), amikor még levegőt is Dart Vaderként tudd venni. Tehát a hölgy megint csak nem mondott igazat, semmi köze a "hazájához", hisz nem tiszteli még a nyelvét sem.

A hölgy "disszidálást" emleget, miközben ez a fogalom tudtommal foglalt, méghozzá az a pár százezer ember foglalta le, akiket a hölgy elődei, apái és nagyapái üldöztek el fegyverrel, és idegen gyarmatosítók segítségével (így az apák, nagyapák ekkor éppen hazát árultak, nem védtek) ha jól számolom ez éppen 55 éve. Tehát a hölgy megint csak nem mondott igazat.

És ezek után valaki ezt el is mondja a hölgynek és erre ez "nem tetszik" valakinek? Nekem meg a hölgynek az igazság tudatos megkerülése technikája "nem tetszik". Ugyan! Több nagystílűséget várnék én is a magyar haza kéretlen megvédőitől. Talán az első lépés, hogy elmegy logopédushoz és beiratkozik egy tánc- és illemtan tanfolyamra.

Hogy a Böszörményi hibát követett volna el? Miért is? Mert ott dolgozik, ahol? Ez tényleg bűn. Elfoglalta éppen az ilyen hölgyek helyét (panaszkodik is, egy csöpp szociális demagógiával fűszerezve, miközben a rajta lévő ruhák árát számolgatva nem álltam meg 200 ezernél, szegény gazdagok! Vesszen Fatia Negra!), és mint a most tiltakozó többiekét. (Remélem, azért sokat dolgozik a Böszörményi - mármint a pénzéért és így értem.) Vagy azért bűnös, mert login-neve van? Az miért baj? Tud írni, tud olvasni és szereti a Magnum sorozatot. Csúnyán beszélt? Ha igen, akkor valóban hibát. És az Alföldi, amikor a sajtótájékoztatóján ugyanilyen durván nekiesett egy munkáját végző újságírónak, akkor hol volt a liberális ajvékolás? És? Valami történt? Semmi.
Most, hogy kifogyott a Dörner-patron és a balnak létkérdése a folyamatos feszültség fenntartás, kevertek újabb "20 millió-román" balhét. Ennyi történt. A kettős mérce most már hármas lett. Mert a Ferire és a DKP-re is vigyázni kell.
Felhasználtak hozzá egy liberális bácsfydiannát (vagy egy szoci macóágnest?. Íme az MSZP vagy az LMP következő ciklusban regnáló frakcióvezetője. Csak ennyi történt.

Az írás pedig? Jó. Mert nem ismertem rá azonnal a problémára, amiről beszél, csak a kérdésre, tehát igenis van benne távolságtartás és jó írás. és ahogy magának rontottak, az is jelzi, hogy jó munkát végzett.

[Nem szoktam kommentálni - de tessék mondani, itt mindig ilyen mosdatlanul, káromkodva, "ótvar módon", rap-pelve beszélnek egyesek? Ez a trendi, vagy bizonyos oldalon ez a meggyőzés egy hatékonynak szánt eszköze. Akkor miért nem érzem magam meggyőzve egy szaftos káromkodástól? Főleg női szájakból. Gondolom, mert nem hallgattam eleget a "Free Zuschlag" kezdetű slágert az "Igen, igennel" összekeverve. Tényleg, mi van a Ferivel, mikor szabadul? Jó páros lennének ezzel a hölggyel. Már ha ki akarnának vándorolni. Ferinek van pénze és kapcsolatai, a hölgy meg egy "ellenállhatatlan" öt perces politikai celeb.]

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.10.25. 08:27:52

@TG69: szóval nincs válasz, csak mellébeszélés, meg fikázás.

Juhász Péter forrásai nem érdekesek, csak a kritikusaié?

Akkor itten maga csak politikai feladatot teljesít, civil-mítosz sztaniolba csomagolva.

TG69 2011.10.25. 10:37:47

@tölgy: Azt hogy nem érted amit írok azon nem lepődtem meg :). Amikor civil kezdeményezést látok, blogokat olvasok, akkor nem várom el, hogy részleres önéletrajzzal jelentkezzen az illető. Így jártam el a mandíneres cikkel is. Viszont az ilyen stiklik, feltéve ha komoly ügyről van szó, előbb-utóbb kiderülnek, tehát ezután jön az újraértékelés és bizalom megvonás. Ha a millásokról kiderül egy ilyen szoros politikai kapcsolat, akkor biztos lehetsz benne rögvest feleződik, negyedelődik a támogatottságuk. Tehát nem az van, hogy a te kis paranoid, a hálózatba belehülyült világszemléleteddel kell mindent szemlélni, hanem épp fordítva a normális emberi viszonyulással normálisnak kell tekinteni az egyes szereplőket. A mandiner és a konzi most ebben megbukott majd meglátom ezután a polcon hova fog kerülni. Ennyi.

citizen queen 2011.10.25. 11:25:41

@capacete: Zajlik az élet a tegnapi szóváltásunk óta, Tóta W. megint böffentett egy öblöset a Facebook-on. Na ez az igazi, tőrőlmetszett primkóság. Olvasd el, és gyönyörködj a "liberális" gerincességben. (Arról nem is beszélve, hogy teljesen feleslegesen az egyházat is belekeverte, de ezt már megszokhattuk tőle. Súlyos fixa ideája van szegénykémnek.) A kettős mércét pedig ki nem állhatom, így bármennyire is fáj egyeseknek, ahol tudom, rámutatok. Mert nincs annál undorítóbb, mint amikor az ötéves Pistike módjára más fejét pornóképre applikáló pár hónappal később felháborodik, amikor a "mi kutyánk kölykét" báncsák a gonoszok. Most akkor vagy védem a nők jogait, méltóságát, mindig, akkor is, ha nem a saját oldalamon állóról van szó, vagy nem forgatom álságosan a szemem a másik oldal támadásán, és nem nevezem magam über toleráns-liberális-a nők jogait támogató értelmiséginek. És ami külön pikáns ebben a sztoriban, az a hvg. Ahol nagy mellénnyel lehozták a robinmasters leleplezését, de simán eltűrik, hogy Tóta náluk dolgozzon, miközben ilyen alpári szösszeneteket irkál.

mement 2011.10.25. 11:35:38

`Legyünk őszinték: hosszú évek, talán évtizedek óta nincs mondanivalótok. Ezért nem egy gondolkodást, még csak nem is valamiféle ideológiát képviseltek, hanem egy stílust, egy attitűdöt. Ez az attitűd másról sem szól, mint hogy ti vagytok hivatottak arra, az idők kezdetétől való és az idők végezetéig tartó felhatalmazással, hogy ítéletet mondjatok minden és mindenki felett, hogy eldöntsétek, a kultúrában, gazdaságban, politikában mi a jó és mi a rossz, hogy ti tartsátok a tévedhetetlen erkölcsi mércét, a mécsest a magyar éjszakában.`

Most oszinten ha magadba nezel, nem pont tokugyanezt toljak a konzervativ, jobboldali megmondo emberek? Ezzel a magasan ivelt posztal valojaban nem tok ugyanezt mondtad el csak inverz bizonyitassal?

Ugyan mar, egy kibaszott masodpercel nem vagytok se tobbek se jobbak az alltalad szapult ellenseg-halmaznal, ugyanugy panelekre epulo retorikat, megbelyegzest hasznaljatok, ugyanugy onkenyesen itelkeztek
masok identitasa felett es ugyanarra hasznaljatok ezt a modszert: hogy figyelembe vetel helyett, igy diszkreditaljatok es degradaljatok az ellenvelemenyeket.

Ludovikás Levente 2011.10.25. 11:59:54

@citizen queen:
A HVG hanyatlása számomra jól példázza a liberális eszme elszlömösödését. Volt idő, amikor sokat olvastam a lapot mint megbízható információforrást, amit persze óvatosan kell kezelni bizonyos esetekben a pártelfogultság miatt. Ma pedig a lecsúszó bulvárral igyekszik versenyre kelni, kár egy forintot is kiadni rá

Bambano 2011.10.25. 12:33:57

miért, téged felkért valaki, "hogy mindannyiunk szellemi-erkölcsi gyámjai legyetek, ti mégis kijelöltétek magatokat e szerepre"?

akkora öngól ez a poszt, mint a Himalája.

ha már nem tudsz a liberalizmusról semmit, egy gondolat: a liberalizmusnak pont az az egyik lényege, hogy nem akar másról ítéletet mondani. "Ezért nem egy gondolkodást, még csak nem is valamiféle ideológiát képviseltek, hanem egy stílust, egy attitűdöt.": ez nem attitűd, ez a liberalizmus lényege. Nem mond ítéletet olyanról, amihez semmi köze. Szemben mondjuk a mostani kdnp-s próbálkozásokkal, akik mindenkit maguk alá akarnak gyűrni ideológiai alapon.

Bambano 2011.10.25. 12:43:52

ki lehet nyomozni, hogy ki írta a hozzászólást? ki. van rá törvény? van.
AKKOR AZ INTERNET NEM ANONIM.
az ilyen irányú siránkozást abba kellene hagyni, mert csak a tájékozatlanságodat hirdeted vele.

K.Z 2011.10.25. 13:10:59

@megadjagabor:
Gábor, megnevettet, pedig ezek fontos dolgok. Ül (vagy haptákban áll) a minisztériumi állásában politikai tanácsadóként, huszonéves létére nem átall többesszám első személyben nyilatkozni, ám vérkomoly arccal nagyokat sértődözik, amiért én Önt értelmiségi szerepkörrel meggyanúsítom - igaz, ezzel szándékosan azt is sugallom, hogy ezzel a szerepkörrel bizonyos felelősség is jár, például ne adja el a seggét egy pártnak egy zacskó szotyiért, vagy ha már megtette, ne maszatoljon, hanem vállalja fel, hogy politikai cselekvő.
(Máskülönben az ilyen posztokkal csak szerepzavarba kerül, illetve fokozza a nálunk eluralkodott szerepzavart. Tudja, már írtam róla Önnek. Szerepzavar: hamarjában a motorosfesztiválok vén jampecei jampecei jutnak eszembe, akik a milkás motorjaikon feszítve játsszák két napig a "végtelen sztrádákon önmagukat kereső hobót" majd az uccsó koncert előtt fél órával hazamennek anyushoz, visszabújnak az öltönybe és az év többi háromszázhatvanhárom napján életbiztosítással vagy mosóporral üzletelnek.)
Ráadásul az általam elmondottakra eddig egyetlen ellenvetése volt, miszerint, hogy Ön "konzisztensen" (magyarul következetesen) ennek az ellentétét állítja. És ezt nekem el kellene fogadnom, mert nem más, mint Ön állítja, az ön állítása a bizonyítékok királynője és gondolom, ha élőszóban beszélgetnénk, idővel emelt hangon tenné, vagy kimennénk a hóra, mert az úgy meg még igazabb.
Gábor, ha már annyira szereti az idegen szavakat, akkor mi a véleménye a kognitív disszonanciáról? Mégis mit vár el másoktól, hogy mit lássanak Önben, amikor a szintén minisztériumi pártsarzsin élő, álnéven bornírtságokat író kollégáját próbálja mentegetni a vakló bátorságát idéző kirohanásával? Halászt? Vadakat terelő médiatechnikust, vagy csak nagybetűkkel embert, aki nem tehet róla, hogy az égből a rápottyant egy konfekcióöltöny a belső zsebében egy nesze semmi fogd meg jól tanácsadói kinevezéssel?
Tényleg komolyan elvárja tőlem, hogy elhiggyem, hogy amikor százakat rúgtak ki indoklás nélkül minisztériumokból, speciel a KIM-ből is, akkor Ön és a szintén büfé-történelem szakos kollégája a hatalmas tehetségükért kapták huszonévesen a Fidesztől a lehetőséget? Vagy ha már ezt gondolja, árulja el nekem, (vagy magának) hogy miben különbözne Ön a Gyurcsány vagy Bajnai éra alatt a minisztériumok folyosóin elszaporodott fiataloktól akik telelihegték akkoriban azokat a szobákat, ahol most Ön is tartózkodik? Félreértés ne essék: bár eddig többnyire balra szavaztam, azért tőlük is lúdbőrzött a hátam, különösen, amikor azt ecsetelték, hogy azért kaptak állást, mivel lázadtak a rendszer ellen, és főnökeik ördögi logikával a saját javukra használták ki a lázadásukban rejlő energiákat.
A rendszerváltás előtt tele volt ilyen lázadó, fiatal tehetségekkel a Hanglemezgyár is. Erdős Péter mindig nagyokat mosolygott rajtuk.

capacete 2011.10.25. 13:41:14

@citizen queen: Súlyos fideszitiszben szenvedsz, ami olyan szinten beszűkítette a gondolkodásodat, hogy egy olyan bunkó megnyilvánulást sem tudsz elítélni, ami az általad preferált oldalról származik. Ezen nem változtat az, hogy mások mszpitiszben és hasonló betegségekben szenvednek.
Nem érdekel ki mondja kire, a bunkóság attól még bunkóság marad. További kellemes liberális-autodafét Megadja és a többi közpénzből fizetett európai konzervatív társaságában...

zum trucc 2011.10.25. 14:26:34

Egy kis értelmezési segítség a poszt tájékozatlan (?) szerzőjének: liberális az liberálist jelent. Semmi mást.
Egyebek mellett egy liberális egy fenékkel legfeljebb egy lovat próbál megülni, aktuálisan ez a liberális dolog nálatok, jobbereknél ugyanis egyszerre szitokszó és meghódítandó terrénum, ez utóbbi persze szigorúan "konzervatív" liberális.
Márcsak azért sem vagytok liberálisok, mert nem bírtok felülemelkedni azon, hogy másnak is van véleménye, amely már a nagyszámok törvénye meg az elemi logika okán sem mindig azonos a tiétekkel. Az eltérő véleményt tápláló, megíró szerintetek "diktál", ízlésdiktatúrát gyakorol, ilyesmi. Na, ezért nem vagytok liberálisok, kicsit sem.
A liberális szereti az ellenvéleményt, persze csak akkor, ha az eléri a fogyaszthatósági színvonalat. Bár ti pl. ismeritek a helyesírást (jobbereknél ez is valami), de azért még jócskán lenne tér a fejlődésre. Hogy igényes konzervatívvá váljatok.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.10.25. 15:00:04

@zum trucc: amit írsz az éppen a ballibekre jellemző. Olvasgass korábbi elemző-eszmetörténeti posztokat, aztán szólj, ha találsz idegen szót. Annyira jó, amikor beesik valaki, és anélkül, hogy tudná, hol kommentel, minősít! :D:D Azt hiszem, de Maistre-től Scrutonig több konzi irodalmat olvasunk, mint te. Sőt, több liberálist is Milltől máig. Ízlésdiktatúrát éppen a ballibek diktálnak, nem mi. Látszik ez azon is, hogy itten nincs moderálás, a Galamuson meg kommentelni sem lehet.
www.kommentar.info.hu/megadja_gabor_-_klerikalis_helyett_vulgaris_reakcio.pdf

zum trucc 2011.10.25. 15:14:45

@dobray: És azt is látom, konkrétan a hozzászólásodból, szerettek a saját, képzelt és ad hoc érveléssel aládúcolt tekintélyetekre hivatkozni, meg a feltevést, hogy aki nem ért egyet veletek, az analfabéta. Analfabéta inkább az, aki érvek helyett irodalomjegyzékkel nyomul.
A liberális első közelítésben nem jobblib és nem ballib. Ilyen állat(ok) tulajdonképpen nincsenek. Valaki vagy liberális vagy nem. Te aligha.
Amúgy honnan tudod, mennyit és mit olvasok? Levelet kaptál? Ugyan már.
"aztán szólj, ha találsz idegen szót..." Hülye vagy? Nagyképű kamasz inkább?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.25. 15:16:38

@dobray:
Üldözési mánia van, nem ízlésdiktatúra.
Az, hogy az egyszerű ember nem operaközvetítést akar nézni, hanem valóságshow-t, nem diktatúra, hanem a fogyasztói társadalom. Hogy ez neked nem tetszik, megértem, de nem egy ballib összeesküvés.
Nem mondom a György Péter-féle PC harcosok idegesítőek, de ennek a párja ugyanúgy megtalálható jobbosban is, aki kiakad azon, hogy nem érdekel a vallása, vagy hogy engem nem zavar egy meztelen nő.
Ebben semmi különbség nincs. Van aki a melegfelvonulást tartja betegesnek, van aki egy hulla jobbkezének hurcolácását. (bár csak az egyiket akarják betiltani)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.10.25. 15:27:58

@Lord_Valdez: de én nem is erről beszéltem. Nézzen nyugodtan valóságsót. Persze, hogy meg van ez a jobboldalon is, de azt hiszem, mi ezt eleget kritizáltuk. Meg valszeg még fogjuk is. Most épp ennek a bejegyzésnek a kontextusáról van szó. György Péter egyébként szerintem a tisztességesek közé sorolható. Felénk legalábbis nyitott, néhanapján meghívja a Mandiner képviselőjét egy-egy vitafórumra pl.

tpd 2011.10.25. 18:15:14

elején kibaszott meglepett h vki magyarországon ann coulter idézettel nyit, de igazából ez teljesen jól illusztálja az elmúlt pár napi viselkedésedet, meg a mandinerét, hogy az amerikai seszták ágit idézed.
olvastatok gondolom oakeshott-ot, ayn randot, meg kristolt, de mégis coulter-t idézed.

na mindegy, kicsit sajnálom.
elég szimpatikusan indultatok, de úgy tűnik, h a kezdeti lelkesedés csak addig tartott, amíg nem lehetett megkérdőjelezni a kormányt. mára már gyurcsány faszságai adják a fő témát, hanem orbán baklövései.

és az értelmiségi szerepet is eddig tartott.

isten hozott titeket, új bencsikek, új bayerek, gytóthok stb

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.10.25. 18:56:12

@TG69: Juhász Petyáról semmi?
Nédd, mást is érdekelne:

Csak azon gondolkozom, honnan jött a támogatás a mindentől és mindenkitől kényesen független sokszínűeknek? Komoly technika, kivetítők, hangosítás, miegymás. A Kossuth téri másik alkotmányozók emlékeim szerint azért nem voltak ilyen jól ellátottak. Áruljátok el, a szakadt gatya és a k...a laza szöveg mögött ki áll?
blogleany.blogspot.com/2011/10/dorottya-hanyatlas-uj-arca_24.html

A vannabí civilek meg alig bírják visszatartani magukat, hogy rohanjanak a Pojácához. vö. Polgár Dóra és az Újkorcsoport.
Gyurcsány Ferencben néha eltúlzott magabiztossága, máskor egykori pártjával és a politikai elittel szembeni naivitása ellenére tiszteljük a változás iránti megingathatatlan elkötelezettségét. Mára kiderült, ő az egyetlen politikus a politikai centrumban és az attól balra álló világban, aki képes programot adni Magyarországnak. Hangsúlyaiban változó, a nyugatos polgári Magyarország vízióját követő programja mögött kiforrott, stabil világnézet és értékrendszer áll. Egy vele többnyire ellenséges közegben talán mindenki másnál állhatatosabban képviseli a polgári modernizáció eszményét.

Mi, akik végighallgattuk és megértettük az őszödi beszédet, őszinte meggyőződésünkkel, személyes szimpátiánkkal, valamint komolyan vehető – személyi, tartalmi és politikai – alternatíva hiányában, nem félünk kiállni mellette!

Szóval, aki a vita egyik felének jövedelmét kérdezi, a másikat nem, az a vitába állást foglal jó látható módon. És a moralizálása nevetséges. Mert csak a hatalom akarása.

Viola, a ló 2011.10.25. 19:11:11

Kedves Gábor!

Már az egyetemen gyanús volt, hogy valami nem stimmel neked odabent, azonban most már teljesen biztos vagyok benne. További jó képmutatást kívánok!

Viola, a ló 2011.10.25. 19:14:06

Az amerikai Sesztákági pedig tökéletes hasonlat, érdemes megtekinteni az interjút, amit egy kolléga korábban belinkelt.

tpd 2011.10.25. 19:55:33

még valami ann coulterhez:
ha látná ezt a hőbörgést itt nálunk, amit az adófizetők pénzén eltartott, minisztériumi alkalmazottak tolnak, akkor elég csúnya ricsajt csapna...

nincs oda az állami alkalmazottakért

Andy Sipowicz 2011.10.25. 21:22:29

@tölgy: Ha mar ennyire erolteti ... Peldaul az en PayPal-en kuldott 20 ezer forintombol lett kivetito a tuntetesen. Remelem lesz is meg sokszor, hatha akkor hamarabb vege lesz ennek a molyirtoszagu rendszernek, amelyik jogot formal arra, hogy bejojjon a haloszobamba. Onok az eletkorukbol fakadoan nem elhettek at azt a nehany evtizedet, amikor mindenkinek azonos keresztneve volt: Elvtars. Ezert nem ertik meg, hogy nacionalizmusba csomagolva ez tert most vissza. Ami pedig a vitat kivalto robin fele bejegyzest illeti, az gusztustalan. Vedhetetlennek is kellene lennie, csakugy mint annak, hogy allami alkalmazottak alneven vedjek a munder becsuletet. Egyszer azonban mindennek vege szakad. Mint ennek is. Hiaba kapaloznak ellene, ki fognak esni a hatalombol.

Ludovikás Levente 2011.10.25. 22:24:03

@Andy Sipowicz:
Tisztelt Sipi asszony,
Ehelyütt fogadom, hogy az életkoromból, pontosabban az Ön életkorából adódóan nem kívánok jogot formálni arra, hogy a hálószobájába bemenjek. Eme reservatio mellett maradok tisztelettel
LL

Andy Sipowicz 2011.10.25. 22:51:16

@Ludovikás Levente: A lenyeglatas kepessege fontos dolog. Orulok, hogy Onnek sikerult elsajatitania. Talan a molyirtoszag okan erezte magat talalva? Vagy netan a magassagos NER-hez van szerencsem szemelyesen?

borzzz 2011.10.26. 04:46:13

@chubakka:
"Van egy nő, aki rendszernek nevezi azt, ami nem "rendszer", hanem egy négy évre állítólag demokratikusan választott kormányzási forma. De fölhasználja a Kádár-trendszer, Rákosi-rendszer áthallást. Ügyes, ügyes trükk. Tehát a hölgy tudatosan nem mond igazat."

Kösz, hogy szólsz és megmondod, mi a különbség a "rendszer" meg a 4 évre megválasztott legitim kormány között. Csak rossz helyre címzed. Létezik, hogy másfél év alatt nem olvastál sajtót, nem hallgattad meg a miniszterelnök egy beszédét sem és nem jártál egy közintézményben sem, ahol kötelezően ki van függesztve a NENyi? Tényleg itt és most, tőlem kell először hallanod azt, hogy nálunk most a Nemzeti Együttműködés Rendszere van hatalmon?

borzzz 2011.10.26. 05:07:41

@dobray: "én pl. tökre egyetértek BNG-vel."

Remek. Ezek után kérnék szépen tőled vagy Gábortól a fenti poszthoz hasonló átütő elemzést a 3K-ról, különös tekintettel a keresztény, konzervatív, köztisztviselői értékrend manifesztációjára a nyikhaj, szexista, alpári blogbejegyzésekben.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2011.10.26. 09:09:55

@borzzz: Értem, tehát a rendszer egy plakát miatt van. Meg a szubjektív közérzet miatt. Ezt nem gondoltam volna, ez az új tény egészen át fogja értelmezni a történelem-tudatomat.
A segítsége nélkül ennek felismerése nem ment volna. Most megyek, és gyorsan meg is keresem azt az 1956-os plakátot, amelyiktől lett a "Kádár" rendszer. Rosszul érzi magát? Ez viszont szubjektív körülmény. Sokan sokáig sokszor érzeték magukat korábban nagyon rosszul, amíg mások az Igen-igen csárdást és az "oláhibolyát" énekelték - amire ma már senki nem akar emlékezni, nem dúdolja, már nincs szükség együttműködésre. Azt hiszem ez okozta a 2/3-ot. Ezt egy államférfi könnyen kezelte volna, de politikai ripacsoknak és hebegőknek ez nehezen megy.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.10.26. 09:28:54

@Andy Sipowicz: nem tudom, mikor volt mindenkinek ugyanaz a keresztneve. Amikor itt diktatúra volt, valami 40 évnyi balos kísérlet idején, akkor nem is volt szabad "keresztnévnek" nevezni, sőt keresztelni is illegitimnek számított. Mivel láthatóan maga sem ismeri ezt a kultúrát: az "elvtárs" nem keresztnév, hanem balos forradalmárok megszólítása.

"molyirtoszagu rendszernek" -rendszer nincs, vagy szóljon ha látta már. De a molyirtószag ez jó. Mondta már Bushéknak, Sarkóéknak, Merkeléknek?

Tök jó a maga 20e forintja, de abból egy db hangosító napi bére talán kijött. Megjegyzem, továbbra sem tudjuk, hogy ki támogatja a fő szervezőt Juhász Pétert, sem a civil tüntik költségeit. A "kinek honnan van a pénze" kérdést pedig éppenséggel ballib barátai erőltetik, ha elolvassa a fenit 2 méternyi kommentet.

Hogy mi menthetetlen, vállalhatatlan, azt ballibektől mindig megtudhatjuk. Ez a cikk a Mancs 20 éves működése, TWA kereszténygyalázásai vagy éppen ondós fotómontázsa után egészen enyhe. Aki akkor kussolt vagy védte ezeket a szerzőket a szólásszabadság nevében, annak most hitele semmi. Aki a keresztények kiirtásáról vagy a Sklavenvolk magyarokról értekező jeles szerzők miatt nem háborodott fel, sőt esetleg védte azokat, annak megint semmi hitele. Annak sincs, aki 2006 októberében békés civilek megveretésének és kirakatpereknek tapsolt.
Tudom, maguk mindig szeretnék a múltat végképp eltörölni, mink viszont emlékszünk. Ez a maguk baja.

Ha a maga morális felháborodása azon alapul, hogy valaki bement a hálószobájába hívatlanul, akkor jelentse fel. Ha valami fantázialény ("rendszer"?) tette ezt, akkor dolgozza fel. A maga magán képzelődéseihez nekünk mi közünk?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.10.26. 09:56:44

@tölgy: Azt pedig látjuk, hogy a maga értelmezése szerinti hitelességmércét magabiztosan átvivő konzervatív vélemények tulajdonosai szerint a purparlét kirobbantó cikk milyen. Efféle hiteles konzervatívok gratulálnak neki, veregetik a vállát, feltétlen mély egyetértésükről biztosítják.

Most teremtenek maguknak TWÁ-t? Ennyire futja a konzervatívságnak, és annyira megvetik TWÁ-t, hogy kell egy saját is?

Maguk nem felülmúlják azt, amit felül akartak múlni, csak átnevezik, nem elutasítják a foteleket, hanem beléjük akarnak ülni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.26. 11:08:24

@tölgy:
Ne fárasszon már, tölgy polgártárs! A keresztnevet akkor is keresztnévnek hívták és lehet, hogy homlokot ráncoltak, de szokás volt keresztelni. Még jóelvtársak közt is.
Mindenki tudja, hogy hogy értette azt, hogy mindenkinek elvtárs volt a keresztneve. Mert mindenkit úgy szólítottak, hogy vezetéknév + elvtárs(nő).

"Aki akkor kussolt vagy védte ezeket a szerzőket a szólásszabadság nevében, annak most hitele semmi."
Miért ne védte volna? Mert nem PC? Mint ahogy Bayer Zsótinak is joga van fröcsögni, úgy TWÁ-nak is joga van elmondania a magáét. Hogy ez neked nem tetszik? C'est la vie. Jogodban áll válaszcikket írni.

Mellesleg a konzik büszkék az önreflexiós képességükre. Most le is tesztelném:
"Hogy mi menthetetlen, vállalhatatlan, azt ballibektől mindig megtudhatjuk."
+
"Aki [...], annak most hitele semmi."

tábormegsemmisítő 2011.10.26. 11:59:44

Ide csöppenve úgy látom két hadoszlop indított támadást a minisztériumi csóka esete kapcsán.

Az egyik abba akarja beleszorítani a konzikat, hogy egy kormánytisztviselőnek olyannak kell lennie, mint a bismarcki Németországban, könyökvédővel és nagy szakállal, aki vasárnaponként a családdal együtt templomba jár az imádkozással indított ebéd előtt, és főleg nem írogat olyen izéket mint BNG.

A másik meg molyirtószagot szimatol és egy hivatalnoki diktatúra rémképét vízionálja, ahol begyöpösödött bürokrata kövületek szólítgatják elvtársnak egymást.

Ki kell bújni lazán a harapófogóból, aztán hagyni összekoccanni a homlokukat

tpd 2011.10.26. 12:49:52

@tábormegsemmisítő:
szíved joga így látni a dolgokat...

igazából egy probléma van csak, név nélkül ócsároltak valakit a neten, aki arcát vállalva felénekelt egy dalt egy kormányellenes tüntetéshez. A személyeskedő mocskolódóról később kiderült, h minisztériumi alkalmazott. ez a gond! nem az, hogy kritizálta, mert az mindenkinek szíve joga, nyugodtan megtehetné, de a minisztériumi íróasztal mögül téve ezt... hát.. egy sima 'bocsánat'-tal el lehetett volna intézni amúgy.

növekvő adóterhek, megszorítások mellett (de lehetne említeni a médiaszabályozást, de maradjunk az objektív dolgoknál) teljesen érthető a kormánykritika, és erre egy olyan ember mocskolódik, aki nem érez semmit a megszorításokból, hanem annak haszonélvezője.

és utána jön ez a cikk ann coulter idézettel..... minisztériumi dolgozótól.. :) vicc bazmeg. hol éltek?

Andy Sipowicz 2011.10.26. 12:52:47

@tölgy: Tisztelt Tolgy elvtars!
Kimerito valaszat ezuton is nagyon szepen koszonom, nem is tudom hogyan tudott ennyi idore elszakadni az allamugyektol, hiszen biztosan rengeteg, az en marginalis felveteseimnel sokkal, de sokkal fontosabb uggyel van tele az iroasztala.
Erdemben inkabb nem is reagalnek az ostobasagaira, ugy latom ezt mostanra mar megtettek masok, akiknek ezert halas vagyok.
Talan ha egyetlen dolgot megkerdezhetnek: tessek mondani, hol es kinel lehet feljelenteni a NER-t? Talan a partatlan ugyeszsegnel?
Es ugyan miert kellene nekem, vagy barkinek feldolgoznia azt, hogy 20 evvel azt kovetoen, hogy ennek egyszer s mindenkorra vege volt, ma ismet benyomulnak az eletembe?
Tovabbi jo habzo szaju acsarkodast kivanva szeretnem ismetelten emlekeztetni:
Feltartoztathatatlanul kozeledik a bukas.
Addig is minden jot kivanok!

tpd 2011.10.26. 12:55:00

@tábormegsemmisítő:
egy dolog lemaradt: tök mindegy ki milyen minisztériumi dolgozót képzel el magának, bismarcki vagy bármilyen.. ez tök mindegy, nem ez a lényeg ebben a kérdésben.

na pótoltam :)

tpd 2011.10.26. 13:02:02

jaa és még egy dolog. kezdek rákattani erre a hozzászólásdira :) eddig nem volt kedvem regisztrálni, de ezt a cikket már nem tudtam kihagyni. olyan leszek mint a szerkesztőségekkel levelező nyugger :)

ami még vicces az egész dorottyás dologban, hogy a millások tv, nyomtatott sajtó, rádió támogatása nélkül hozták össze a szombati tüntetést. interneten, facebookon szervezkedtek. és a közszolgálati média még utána is lehazudta a tüntetést.
na most bng feladata a kommunikáció lenne, ami hát nem igazán megy mostanában, pedig ott van minden: m1, m2, duna, tv2, echo, hirtv, nemzet, hírlap.....
csőd az egész, és ekkor önti rá saját frusztrációját dorottyára.

tábormegsemmisítő 2011.10.26. 13:16:08

@tpd:
Látom Te is a minisztériumi dolgozó magánéleti kötelezettségeit mantrázod, nem kéne a cölibátust is bevállalnia egy minisztériumi dolgozónak szerinted? Mert szerintem ez a hivatalnoki modell egy kicsit már túlhaladott ahogy céloztam rá a bismarcki hasonlattal. Egész egyszerűen az élet szétvetette azokat a kereteket, amibe vaskalapos bürokraták szeretnék a dolgokat beszorítani.

Két huszonéves fiatal összeszólalkozott a neten, erre aztán megjelenik egy mindenható Gondolatrendőrség, messze túllihegve azt amit maguk a szereplők leírtak vagy gondoltak akár (idézem az írásodból "ócsárol" "mocskolódás"), hogy a Társadalmi Bíróság (volt ilyen, kérdezd csak meg Andy Sipowiczot, a korszak nagy ismerőjét) nyilvános tárgyaláson ítéletet mondjon.

Rajtatok is túl fog lépni az élet, ez meg is történt már

tpd 2011.10.26. 13:20:49

@tábormegsemmisítő:

pfffff.. összeszólalkozás?!!?? ha ennek láttad, akkor inkább hagyjuk a vitát, mert más valóságban élünk.

tábormegsemmisítő 2011.10.26. 13:25:09

@tpd: "a közszolgálati média még utána is lehazudta a tüntetést"

Mint ahogy a szervezők se rakták kirakatba a gyulai tüntetésüket, ahol az összes mikrofonhoz lépő masszív pártelkötelezettségű volt:

mandiner.blog.hu/2011/10/26/gyulan_sem_tetszik_a_rendszer

Ez ám a garancia a mozgalom civil jellegére!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.10.26. 13:28:50

@tpd: mandiner.blog.hu/2011/10/25/uldoztetest_vizionalni_meno
Egyébként BNG feladata nem a közszolgálati feladata izélése, ha jól sejtem. Nem rendelték ugyanis ő alája aztat. :D

tpd 2011.10.26. 13:30:55

@tábormegsemmisítő:

te most kinek a hozzászólására reagáltál? én nem írtam a "civil"t.

ne zavarjon a külvilág!

tpd 2011.10.26. 13:33:06

@dobray:
félreérthető volt, amit írtam. kormányzati kommunikációra írtam, hogy csőd.

tábormegsemmisítő 2011.10.26. 13:36:53

@tpd: "inkább hagyjuk a vitát, mert más valóságban élünk. "

Ha már alaposan körülnéztél a fórumokon, és túl vagy néhány nagy csörtén, látni fogod hogy a "kedves Dóri" hangneme szinte finomkodónak mondható ahhoz képest, ami errefelé mindennapos.

Sok mindenkinek nem értek egyet a dolgaival, miért is kéne egyetértenem, a helyeselés se az én dolgom, nem is igényelte senki, azt hiszem ezt mondják liberális felfogásnak.

Csak nehogy valaki félreértse hogy azt a szót használtam, aminek a trademarkját a Gondolatrendőrség magának tartja fenn

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.10.26. 13:37:35

@tpd: az valóban csőd, csak magasabb szinten múlik szerintem, nem a Navra alatti kommunikációsokon. (Hanem pl. OV-n.)
konzervatorium.blog.hu/2011/09/14/fideszes_elefant_a_media_porcelanboltjaban
(bár ez sem pont erről szól, de ugyanannak a mentalitásnak a másik oldaláról)

tpd 2011.10.26. 13:45:59

@dobray:
ez is igaz, mindesetre gondolom oda is jut a rossz hangulatból. (csak feltételezés)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.10.26. 13:50:45

@tpd: hát, abból mindenhova jut, gondolom, az apparátusban is vannak, akik vérmérsékletül szerint röhögnek vagy mérgelődnek :D:D

tábormegsemmisítő 2011.10.26. 13:51:33

@tpd:
Megpróbálom kibogozni a szálakat, mert kezdenek nagyon összekuszálódni.

Ha jól értem a kritikát a "kedves Dóri" című opusz ellen, akkor ez abban kulminál, hogy egy közszolgálati főalkalmazott írta egy védtelen civillel szemben, kvázi kihasználva hatalmi erőfölényét. De javítsatok ki ha ezt rosszul látom.

Namármost Dóri egy másik olyan tábort képvisel, amelyik egyáltalán nincs olyan rosszul ellátva hatalmi háttérrel, ahogy az előbbi, gyulai tüntetésre utaló linkkel igyekeztem rámutatni. Csak most éppen rossz passzban vannak, ez már csak így megy, ez a sanyarú ellenzéki lét velejárója.

Ha Dóri ennek ellenére mégsem disszidálna és kitart idehaza Zrinyi Ilonaként akkor a választások után jöhet egy olyan rendszer, amelyik kinevezi őt valami főállásba. Lehet még belőle minisztériumi osztályvezető is, és ezt már nem viccből mondom. Szinte csodálkoznék, ha egy ilyen forgatókönyv mellett nem kapna legalább valami masszív állami segítséget (hasonlóan például a független civil bázisokon álló rendszerkritikus Heller Ágneshez).

Akkor pedig megfordul a kocka, ő fogja hivatalból bírálni a kirekesztő, hímsovén, melegellenes, stb. politikai ellenfeleket. Itt kezdődne tulajdonképpen a lényeg, vagyishogy mit képvisel igazából Dóra kisasszony és hogy lehet-e ezt bármilyen pozícióból és módon kritizálni. Szerintem lehet

capacete 2011.10.26. 14:08:45

@tábormegsemmisítő:

Ez vagy nettó ostobaság, vagy inkább tudatos csúsztatás. Hogyan lehet ezt a NER-ellenes, homogén tömeget egységes tábornak beállítani, aminek "hatalmi háttere" van?
A Millánál egy dologban van egyetértés, hogy ezt ne! Minden másban megoszlanak a vélemények, Karsay Dorottya többször hangsúlyozta, hogy nem akar politikai szerepet vállalni, hozzákötni bárki mást, akinek szintén nem tetszik a rendszer nem túl tisztességes...

tpd 2011.10.26. 14:28:07

@tábormegsemmisítő:

"kvázi kihasználva hatalmi erőfölényét." - senki nem mondott ilyet, internet-hozzáféréssel való rendelkezés szerencsére már nem erőfölény

nem látod a problémát, és nincs kedvem leírni megint

tábormegsemmisítő 2011.10.26. 14:38:29

@tpd:
Bocs, de most tényleg nem értelek. Azt írtad, hogy a fő baj hogy minisztériumi íróasztal mögül írta (nem voltam ott, nem tudom honnan írta, lehetett odahaza is vagy a 6-os villamoson). Hogy értetted akkor?

tábormegsemmisítő 2011.10.26. 14:39:53

@capacete: "Hogyan lehet ezt a ... homogén tömeget egységes tábornak beállítani...?

??????

capacete 2011.10.26. 14:39:58

@capacete:

mármint heterogén tömeget homogén tömegnek beállítani

tábormegsemmisítő 2011.10.26. 15:23:31

Elárulok egy dolgot: nekem se tetszik sok minden, de ha Dóri rendszere jönne be helyette, valószínű az még kevésbé tetszene. Nem akarom őt senkivel egybemosni, csak abból indulok ki amit ő maga mondott vagy csinált eddig "emberi jogi szakértőként" :

- Tüntetett a rúzs ellen (ami persze nem akadályozta meg abban, hogy a klipen egy lájtos rúzsozást azért ő is bedobjon)

- Kiállt az elnyomott nők jogaiért, ami nem lenne feltétlenül baj, de amennyire ismerem a CEU miliőjét ez elképesztő ökörségekbe torkollik lépten-nyomon. A női kvóta csak a kisebbek közé tartozik ezek közül, a mainstream gender már elég hajmeresztő, és mélyen a családok magánéletébe, a hálószobákig hatol (amitől Sipowecz antielvtárs oly nagy rettegésben leledzik)

tpd 2011.10.26. 15:39:02

@tábormegsemmisítő:

te teljesen eltévedtél, ezzel semmi gond nincs és nem is gondolja senki, hogy ezt nem mondhatod el. persze lehet vitatkozni, h dorottyának igaza van vagy sem, és haz igaza van, akkor ki a felelős ezért.

!!csak jelenleg nem erről megy a vita.!!

szevasz

capacete 2011.10.26. 15:40:32

@tábormegsemmisítő:

"Tüntetett a rúzs ellen" - újabb csúsztatás - hogy finoman fogalmazzak. Az ellen tüntetett, hogy a nők életét megkönnyítő tárgyak közé csupa olyat vegyenek, amik konyha-hálószoba vonalra redukálják a nők létezését.

"amennyire ismerem a CEU miliőjét" - nagyot tévedek, ha azt feltételezem, hogy egyáltalán nem ismered a CEU miliőjét, életedben nem voltál az épületében, nem mentél el egy nyilvános előadásra sem, amit ott szerveztek? Egyébként sokat veszítesz, Magyarországon szinte kizárólag a CEU-n adnak elő viszonylag rendszeresen világhírű társadalomtudósok, nemrég pl. Joseph Nye tartott előadást.

A női kvóta ötlete pedig több mint megfontolandó lenne egy olyan országban, ahol a kormánypárt egyetlen női minisztert sem talált, államtitkárok közül is csak hirtelen a közröhejnek örvendő Hoffmann Rózsa jut eszembe. A parlamenti képviselők arányszáma is siralmas. Mindegy, nem kell nekünk feltétlenül pl. a skandináv modellt követnünk, gondolom ők is a hanyatló Nyugathoz tartoznak, a mi gyorsnaszádunk (WTF?) úgyis lehagyja őket...

Andy Sipowicz 2011.10.26. 15:50:39

@tábormegsemmisítő:

Draga Baratom!

Ha valami undorit, attol meg nem feltetlenul rettegek. Csak a pontossag kedveert jelzem. Aztan az esetleges valaszban (amire semmi szukseg) nehogy megint osszeakadjanak a billentyuk, mert meg a vegen egy nevet sem sikerul majd hiba nelkul leirni.

tábormegsemmisítő 2011.10.26. 17:13:45

@tpd:
Ismerős ahogy írsz, egyszer már hallottam poénként egy filmben az ávós kihallgató részéről:

"Ne beszéljen mellé, itt most a maga bűntettéről van szó"

tábormegsemmisítő 2011.10.26. 17:29:23

@capacete: " nagyot tévedek, ha azt feltételezem, hogy egyáltalán nem ismered a CEU miliőjét"

-Nagyot tévedsz

Ha már egy kész példára hivatkozol, hadd kérdezzem meg, bevezették a női kvótát a kamionsofőröknél is? És miért nem? Csak a fűtött helyiségben végzett, napi kötött időrendben végezhető munkára vonatkozik? És abből is csak a döntéshozókra? Ha így van ez nem a diszkrimináció fokozása a más munkakörökben foglakoztatottakkal szemben?

De nem is kell válaszolnod ilyen bonyolult kérdésekre, egyetlen igen-nem elég Tőled mint Skandinávia szakértőtől:

- ha az Alpinghi az eredeti helyén lenne, akkor is be kellene tartani a női kvótát?

Előre is köszönöm a választ

capacete 2011.10.26. 19:41:11

@tábormegsemmisítő:

Örülök, akkor viszont nem értem, hogy nyilatkozhatsz úgy a CEU miliőjéről, mint aki csak legendákat hallott. Ez persze mindegy is, de a kvótás kérdéseid tudod jól, hogy értelmetlenek, ennyi erővel azt is kérdezhetnéd, hogy miért nem vezetnek be női kvótát a férfi teniszben...

Az Alpinghivel kapcsolatos kérdésed érdekesnek tűnik (bár úgy tudom, hogy az általánosan használt átírás az Althing vagy Althingi), nagyon érdekelne, hogy mi köze van az izlandi parlament földrajzi fekvésének a női kvótához.
Nálam láthatóan jobban ismered a skandináv viszonyokat, így természetesen azt is tudod, hogy ott a pártok először önkéntes kvótákat vezettek be és inkább csak mostanában kezdik ezt kiterjeszteni az élet más területeire. Mindenesetre Magyarország azzal büszkélkedhet, hogy az EU-ban csak a máltai parlamentben van kevesebb női képviselő, mint nálunk, 2010-re a nők aránya 10% alá esett, a kormányból szinte teljesen kiszorultak és hogy témánál maradjunk (úgy tűnik, hogy elfelejtetted, hogy az egész Karsay Dorottya ocsmány ekézéséből indult ki) minisztériumi vezető tisztségviselők kiadós együttlétekre szólítják fel őket.
Magyarország, én így szeretlek!

tábormegsemmisítő 2011.10.26. 20:44:50

@capacete:
Az első válaszomat olvasd el figyelmesebben, és akkor talán megérted a tartalmát (nem mindegy hogy a Moszkvicsokat osztogatják vagy fosztogatják)

Nem sokat tudhatsz Európa legrégebbi parlamentjéről, történelmi múltjáról, mert akkor megértetted volna a kérdést és talán választ is tudtál volna adni rá. Az írásmódját illetően az angol verziót használod, én az eredeti izlandihoz közelebb állót

A női kvótát illető válaszod csak hablatyolás, mert ha már beszélünk valamiről ami kötelező, akkor világosan ki kell jelölnünk a hatályát, hogy kikre vonatkozik és milyen alapon. Személy szerint nem ellenzem hogy több nő jusson be a Parlamentbe, de ne azért mert nőnek született, hanem mert versenyben bizonyította be az alkalmasságát. Ezt a versenyt úgy hívják, hogy demokratikus választás, minden egyéb csak önkényes beavatkozás ideológiai alapon. Nekünk itt már tele van a hócipőnk ideológiával, Skandináviában lehet hogy másként viszonyulnak hozzá. Nem érdemes túlságosan majmolni az idegen példát

Karsay Dorottyáról meg az a véleményem, hogy képes bármilyen ügyet nevetségessé tenni és padlóra küldeni, ezt bebizonyította már a rúzsos-nejlonharisnyás tüntetésével, de a mostani videoklipje sem volt semmi. Aztán ha körberöhögik az a visszavágás hogy ti meg fidesztrollok vagytok, ez így a zemberben olyan hazai feelinget kelt

capacete 2011.10.26. 20:58:13

@tábormegsemmisítő:

Ismételten meghajlok felsőbbrendű tudásod előtt, csak kérve-kérlek ne csak incselkedj velem jövőbeli intellektuális élmények orgiáját ígérve, hanem engedd, hogy "kiadós együttlétben" magamévá tehessem - persze szigorúan intellektuálisan - ezt az információt. (Ritkán nyílik alkalmam izlandi szakértőkkel beszélgetni, minimális tudásom alapján viszont úgy emlékszem, mintha az a bizonyos mássalhangzó nem felelne meg tökéletesen a p betűnek, talán az angolok és ezért alkalmazzák az eltérő átírást...)

tábormegsemmisítő 2011.10.26. 22:16:17

@capacete:
Ne már, eszerint sikerült egy hangyányit közelebb kerülni a nickemben megjelölt küldetéshez?

capacete 2011.10.27. 14:08:20

@tábormegsemmisítő:

Ha nem, hát nem, de a végén még azt kell majd hinnem, hogy nincs is ilyen összefüggés, csak beblöfföltél valamit...

tábormegsemmisítő 2011.10.27. 20:50:22

@capacete:
Lapozz át a Wikiben a Pingvellirre

Frederick (törölt) 2011.10.28. 20:22:35

@megadjagabor:

"Ha rákeresel a nevemre, ott van, hol dolgoztam, hol dolgozom most. A komment.hu-n szintén minden infó ott van a nevemnél. Úgyhogy ez most mellément, sajna. És a másik: idézz tőlem kérlek bárhonnan, hol neveztem magam "független értelmiséginek". Ha ilyet találsz, elgondolkodom majd."

Hmm! Ez igen!... Ritkán vagyok annak tanúja, hogy valaki azzal dicsekszik igen nagy büszkeséggel, hogy engedelmes szolga, nincsenek elvei, és a megfelelő zsíros pozicióért kinyalja a gazdái seggét!... Ez igen, ez bátor! Nagy vagy, öcsém! Egy arc vagy! Hadd hívjalak meg egy sörre! Sőt, többre! Megveszem neked az egész kocsmát!

"Szezont a fazonnal. Én nem "juttatást" kapok, hanem havi bért havi munkáért, pont. Nem egy tanulmányomért kaptam milliókat. És, még egyszer, én emellé nem adtam el, hogy "független szakértő" vagy bármi hasonló lennék. Ennek az összemosása egyébként a leggusztustalanabb, ha már itt tartunk."

Így van! Védd meg magad! A kormány álhatatos kiszolgálása, az urak talpának mindennapi megtisztitása ízlelőbimbóiddal kemény munka, amit illik jól megfizetni. Te pedig nem panaszkodsz, és az urak sem panaszkodnak. Jó kutya vagy, a csontot megérdemled. Akik kritizálnak, valószínűleg irigyek a házörző ebre! Rohadékok! De ne félj, én, mint álhatatos Fidesz-szavazó és vérbeli konzervatív bozótharcos, megvédelek még Önmagadtól is!

Egyébként nem tudom, mire verik magukat ezek a liberálisok, leninisták, sőt maoisták... Igen, baszd meg, maoisták vagytok! Mit bántjátok ezt a szegény fiút, aki az érdemei révén jutott oda, ahol most van. Irigyek!...

Végre valahára a seggnyalást is értékelik ebben az országban! Nagy Alekosz és Megadja Gábor életútja a bizonyíték, hogy erény az erkölcstelenség! Komolyan mondom, hasonlítani akarok ezekre az emberekre! Minden alkalommal, ha készítenek Nagy Alekosszal egy interjút, megnézem, és ha ír egy cikket Megadja Gábor, elolvasom! Hát ha egy idő után én is olyan komoly karriert futok be, mint ez a csodás kettő! Akármit is mondanak Béci hívei meg a liberálisok, leninisták, maoisták, hitleristák, szaddámisták... aljas söpredék!

Ez tetszik!

Tetszenek az új hősök!

Tetszik a rendszer!

Frederick (törölt) 2011.10.28. 20:23:53

@megadjagabor: Most megvédtelek! Máskor is megteszem! Számíthatsz rám a közeljövőben is!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.10.28. 21:16:19

@Frederick: hú, te aztán stílusművész vagy! Érzékeled, hogy mire született a poszt válaszul, vagy magyarázzam? :D:D

Frederick (törölt) 2011.10.28. 21:34:23

@dobray:

(váratlanul lép elő a csuhás alak, a fiú felfehér a megdöbbenéstől és az örömtől)

FREDERICK: Oh, megszólitott a másik példaképem, Dobray! Ezt a megtiszteltetést!...

(nem kap levegőt az izgalomtól. azon jár az agya: hogyan is reagálja le?... tekintete felragyog:MEGVAN!.... mondanivalóját egy mély meghajlással kezdi)

FREDERICK: Ööö....

(hajlott gerinccel, arca szinte a porban):

FREDERICK: Tehetek érted valamit, Mester?

(a fejéhez kap szabad kezével, eszébe jut valami, egy tiszteletlenség)

FREDERICK: Jaj, közben nem is válaszoltam az érdemi felvetéseidre.

(zavarban van, pirul az arca, izzad)

FREDERICK: Bocsáss meg nekem! Máris válaszolok:

DOBRAY: "hú, te aztán stílusművész vagy!"

FREDERICK: Stílusművészetemet olyan fenoménoktól tanultam, mint a Magyar Narancs, Mandiner, Konzervatórium, ValóVilág... és ne feledkezzünk meg a magasságos Tóta W. Árpádról sem! Tudom, mit kell fogyasztanom, ha ki akarok alakítani egy szilárd konzervatív egzisztenciát!

DOBRAY: "Érzékeled, hogy mire született a poszt válaszul, vagy magyarázzam? :D:D"

FREDERICK: Miről beszélsz, Mester? Természetesen érzékelem a poszt célját, és értem a poszt mondanivalóját. De...

(elcsuklik a hangja az izgalomtól, a csuhás alakból áradó tekintély, autoritás megzavarja a gondolkodásban)

FREDERICK: ...kérlek, magyarázd meg nekem, megtiszetelnél vele... oh, Mester!

Frederick (törölt) 2011.10.28. 22:58:31

@Farage: Én is szeretlek, Faragatlan Farage! Hadd agyak egy ölelést! Meg egy puszit!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.10.29. 00:21:25

@Counter: téved, a fotelek a mienk voltak, csak a Vörös Hadsereg odaadta a csicskásainak.

@Lord_Valdez: néze polgártárs, én azt írtam, hogy a keresztelés illegitim votl, maga meg azt, hogy szokás volt. Gondolom sejti, hogy a két állítás nem egymással ellentétes.
"Mert mindenkit úgy szólítottak, hogy vezetéknév + elvtárs(nő)." - hát nem, talán némely környékeken és némely időszakokban igen.

"Hogy ez neked nem tetszik? C'est la vie." - ok, de mire vegyem ezt az übermoralizálást emiatt az írás miatt? Mire véljem az felháborodásokat a kuruczok és mások írásai esetén. Hivatkozhatom ezentúl magára ez esetekben?

"a konzik büszkék az önreflexiós képességükre" - ezt ki mondta, hol?

@Andy Sipowicz: szájkarate business as usual.

megadjagabor 2011.10.29. 08:36:33

Kisnyilas futóbolond kollégát elküldtük nyaralni egy hónapra. Majd ha az anyázós szájkaratéból visszavesz, visszajöhet.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.10.29. 09:10:49

@tölgy: Kérném tisztelettel, maguk úgy fingják tele azokat a foteleket, mint fénykorában Gromiko, és ugyanúgy tehénkedő suszterokat ültetnek beléjük.

Maguk már-már inkább hasonlítanak azokra, akiktől visszavenni vélik a fotelokat, mint akiktől a Vörös Hadsereg elzabrálta.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.10.29. 12:16:27

@Counter: finganak?
Erre egy konzerv kedvenc, bizonyos Montaigne, azt a Terentius idézetet találta a szobája gerendájába vésni, hogy Homo sum : humani nihil a me alienum puto.
Tudja a zsarnokok jellemzően valami sütiszagú, illuminált világ ígéretével szoknak bejelentkezni, de ez évezredes tapasztalat. Oly nagy tudásúaknak, mint önök, szégyellem felhívni a figyelmét Pascal 358-ra.

Andy Sipowicz 2011.10.29. 14:10:40

@tölgy:
Talan ha volna kedve bovebben kifejteni mire gondol, akkor meg esetleg meg is ertenem es tudnek ra valaszolni. Ha nincs kedve, az sem baj, akkor meg az One volt az utolso szo, hiszen amugy is csak ez a lenyeg, nemdebar?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.10.29. 14:24:36

@tölgy: (Magázásból önözésbe váltott, ez, bevallom, nem tudom, hogyan értékeljem. Kérem, okosítson ki, hiszen ha nem értem, miért teszi, elvész a nekem szánt értelme is.)

Az ember természete olyan, hogy nehezen viseli, ha más fingjának szagolgatására és belélegzésére kényszerítik. Kezdik beteríteni az egész lakosztályt. Nem azt kívánom, hogy nyomorultul, feszengve saját maguk pusztuljanak el azokban a fotelokban, mint egy szerencsétlen Brahe-parafrázis, de sasszézzanak a nyitott ablakhoz, vagy óvakodjanak ki a szabadba; s ha valaki mégis okkal fintorodna el, akkor ne egymás aromájának dicsérgetésével igyekezzenek elsimítani az esetet.

Leghatározottabban visszautasítom mind a nagy tudásút, mind a többest, egyebekben.

Alkibiadesz 2011.10.29. 15:14:03

Kedves Megadja Gábor!

Ha jól értettem a gondolatmenetét, akkor ön szerint a hazai "liberálisok" és jobboldaliak közötti legfőbb különbség az, hogy az előbbiek "álszentek" míg az utóbbiak "őszinték".
Ezt a tételt az ön írásai is kitűnően illusztrálják. Az egyetlen liberális "főbűn", az álszentség, kivételével ön ugyanúgy elköveti azokat a "bűnöket", amiket olya nagy élvezettel olvas "a liberálisok" fejére.

Ezt ráadásul - a következetlenség vádjának elismerése nélkül - nem is tagadhatja, hiszen akkor ön is liberálisként viselkedne, nemde?
Abban az esetben viszont, ha nem tagadja a fentebbi észrevételt, akkor azt is be kell ismernie, hogy valójában nincs is olyan nagy különbség a két oldal között.
Valójában egyiknek sincs saját, önmagában érvényes identitása, hanem mind a kettőjük csak az általuk teremtett ellenségképhez viszonyítva tudja meghatározni önmagát.
Ahogy ön is megjegyezte ez a "schmitti tézis", de szerintem téves ez a meghatározás, mert csak az önfelmentésre ad alkalmat. Helyesebb lenne - Bibót követve - a hisztéria logikájaként leírni a fentebbi jelenséget. Bibó ugyanis, ellentétben Schmittel, azt is feltárta, hogy az ellenségkép képzése mögött valójában a politikai közösség tagjainak infantilizmusa áll. Másképpen fogalmazva azok határozzák meg magukat az ellenségeikről alkotott elembertelenített kép alapján, akik maguk se képesek emberként viselkedni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.10.29. 15:14:09

@Counter:
Úgy 100 éve ígérgetik Magyarországon a fingmentes életet, de eddig csak idegen segítséggel sikerült a fotelekbe ülni, 18-ban, 45-ben, 56-ban, és újabban párszor. És azóta is úgy tűnik a fő reménységük bárki, aki nem magyar, mer' az ugyi fingik.
Az eddig fingmentesítési kísérleteik nem csupán zsarnokságok voltak (bár roppant nemes célt tűztek maguk elé), de még a lakásunkat is tönkre tették. A WC-t lezáratták csak maguknak, a magyarikat kizavarva a budira, mert büdösek. De azt hitték, maguk nem finghatnak, vagy ha mégis az boldogságos illatú lesz, ezért eddig minden alkalommal önfeledtek teleszarták a lakunkat.
Ami büdöset érez, az bizony nagyobb részt a fingtalanítók szarából párolog. Állon neki ellapátolni a szart, és ha közben ereget valaki egyet-kettőt, akkor legyen kegyesen elnéző: erőfeszítés esetén ez gyakoribb.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.10.29. 15:31:15

@tölgy: Na de amikor a fotelben tehénkedő suszterük fingik, azt hol keressem a maga míves történelmi tablóján? És mentsége-e ennek a suszterlegénynek, hogy Pistuka féknyomos gatyája a gangon szárad?
Valamint miért lapogatják maguk a tehénkedő suszterlegényük vállát, hogy "de jól odapörköltél az orruk alá", és miért biztosítgatják ilyen lelkesen az eregetett aroma nemességéről?

És nem hangzik-e gyanúsan úgy a maga erőlködős mentsége, hogy ahol fát vágnak, ott hull a forgács? Mert ezt már hallottuk, és csak a bűzt szavatolja, a munkát nem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.10.29. 15:58:43

@Counter: ez a favágós szöveg nem illeszkedett a fingós képe. Kérem, próbáljon meg koherens maradni.
A fing rossz dolog, de bokáig vagy térdig a szarban gázolni még rosszabb. A tapasztalat szerint a fingtalanságukat garantálók rendre összerondítják a nappalinkat.
Mindig hivatkozhat a magyarik fingásaira, csak ezzel nem feledteti a nappali beszarókat.
Ha meg valaki a fingtalan életet ígéri, akkor csaló, más szóval képmutató. Ne vegyen tőle ócsított arany gyűrűt.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.29. 16:59:58

@tölgy:
Én aztán nem moralizálok. Mindenkinek joga van hülyeségeket irkálni. Csak bátorkodtam megjegyezni, hogy időnként nem árt tükörbe nézni és megvizsgálni, hogy az általunk hangoztatott vádpontok nem-e állnak-e meg velünk szemben is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.10.29. 17:06:10

@tölgy: Kérem, kapcsolja be az absztrakciós képességét. A favágós-forgácshullatós és az erőlködős-orraláfingós kép egy és ugyanaz, mindkettő a cél szentesíti az eszközt elvének költői megfogalmazása. Az egyik a szocializmus, a másik a nemzeti együttműködés alapjainak lerakása során való sérelmeket szándékozik jelentékteleníteni, sőt felmagasztalni.

Aki ennyit dicséri mások fingját, arról még el találják hinni, hogy szívesen üti oda az orrát, vagy netán hogy szagról ismeri meg a fotelgazdákat.

Mit veti a szememre a benőtt hátsójú utópiákat? Kértem én olyat? Akárhogy forgatom, amit írtam, csak annyi elvárással éltem, hogy bár ne tehénkedő suszterlegények eregetnének az orrom alá, bár ne dicsérgetné őket ezért senki, és bár inkább a nyitott ablakot vagy a folyosót tisztelnék meg. Semmiféle eltömítést vagy görcsölést nem ajánlottam. De ha elmagyarázza, miért olyan jó letüdőzni, hátha meggyőz.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.10.29. 18:54:36

@Lord_Valdez: és? Nézett már tükörbe?

@Counter: győzze meg magát a hóhér!

"kép egy és ugyanaz" - sajnos nem. Két kép azért kettő, mert kettő. Mondhatja, hogy a két kép tanulsága ugyanaz, de akkor sem keverheti a képeket.

"a cél szentesíti az eszközt elvének költői megfogalmazása" - no ez van mindig a képes beszéddel. Szerintem meg a fingós kép lényege: a tökéletes, minden szempontot kielégítő cselekvés képtelensége. Ezt talán Kiss János egykori libi kazuisztikájában olvashatja, de már ő is feladta ezt a "Politika mint erkölcsi problémában".

Nem jó a fing szaga, de sok egyéb gebasz van még. És az alternatívát, amit eddig a haladárok eddig megvalósítottak, márt fentebb leírtam: szar.

miskabá 2011.10.29. 19:52:13

@tölgy:
Liberóssal vitatkozni olyan mint beszállni egy "melyik kisbaba tud a legnagyobbat becsinálni" versenybe.

Ha kifogynak a gügye mondókáikból, jön az antifasiszta csörgőrázogatás, aztán meg a szellemi trotty amiből hatalmas tartalékaik vannak.

Ideje hogy a világ haladói segítségükre siessenek friss Libero szállítmányokkal

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.10.29. 23:50:33

@tölgy: Igaza van, érthetünk mást a két kép alatt. Viszont nem látom, hogyan tagadhatnánk a két képben megfogalmazott tanulság azonosságát. Maga szerint azonosak?

Múltkor még történelem-hittanár szakra akart engem járatni, ezek szerint a meggyőző szándéka elmúlt...?

megadjagabor 2011.10.30. 09:17:53

@Alkibiadesz:

Jó duma ez az "infantilizmus". Annyira értelmiségi, hogy hihetetlen. Mégis: mihez képest "infantilis"? Az értelmiség már megint tudja a megfelelő nívót, mércét, csak ehhez nem tudnak alkalmazkodni az infantilisek.
Én pedig ajánlom Lánczi András legutóbbi írását Bibóról.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.30. 10:01:29

@tölgy:
Igen.

@megadjagabor:
Infantilis alatt értendő, hogy vannak bizonyos viselkedés minták, amik gyerekekre jellemzők pl. "de ő kezdte...", "miatta van".
Egy gyerek ugyanis soha nem felelős semmiért, mindig megracionalizálja, hogy miért mások tehetnek róla.

Győzike a cigánykultúra élharcosa dikkmá 2011.10.31. 11:48:48

Tényleg igaza van Para-Kovácsnak: "A nívós és folyamatos seggnyalás Paganinijeire vágytunk, és most megkaptuk, mivel a Milla tüntetése végre kiverte a biztosítékot a Mandinernél, és hogy egy csöppet meg lett rugdosva, nyomában a Konzervatóriumnál, meg a többinél. (Lehet, hogy eddig is vinnyogtak valamit Orbán farpofái közül, csak nem hallatszott el idáig, bocs.)"

Röhejes ez a poszt, kár, hogy a másik szemem sír.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.10.31. 13:41:28

@Counter: a tanulást jó tanácsnak szántam. Na meg önzésből. Jó érveken el kell gondolkodni, de amíg csak a kötelező ballib keresztényellenes jelszavakat írja, addig csak az identitását erősítgeti a tiszteletreméltó társaság számára. De már befogadták, nem? Akkor meg minek?

Meggyőzni? Ugyan! El tudja képzelni, hogy ezt a szegény Feri-árvát, @Győzike a cigánykultúra élharcosa dikkmá, valaki valamivel is meggyőzheti?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.10.31. 14:07:30

@tölgy: Hát, ha maga szerint amit írok, csupa ballib keresztényellenes jelszó, nehezen fogunk valaha is szót érteni - ugyanakkor felveti a kérdést, minek válaszolgat maga jelszavakra? A meggyőzést saját magamra értettem, lévén velem váltott szót, de úgy tűnik, maga nem feltétlen híve a distinkcióknak.

Ha engem be is fogadtak volna éppen valahova, úgy tűnik, tévedésből magát értesítették ki énhelyettem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.10.31. 17:56:08

@Counter: ühüm, általában jók az értesüléseim.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.11.05. 09:16:17

még egy "az egész azzal kezdődőtt, hogy a másik visszaütött" :)

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása