„(…) never apologize, at least not for what liberals want you to apologize for."
(Ann Coulter)
Kissé bizonytalanul nevezlek így benneteket, mert kételkedem abban, liberálisok vagytok-e egyáltalán. Ráadásul ismerek is néhány liberálist, akikkel noha nem értek egyet szinte semmiben, mégsem venném őket egy kalap alá veletek. Mivel nehéz meghatározni, mi is a liberalizmus ma Magyarországon, vagy kik a „liberálisok”, ajánlok egy köznapi-tapasztalati közös fogalmat, mellyel megjelölhető, kikre gondolok, és egyben elkülöníthetővé válnak azok, akik noha ugyanígy nevezik magukat, mégsem olyanok: képmutatók.
Megadja Gábor írása
Legyünk őszinték: hosszú évek, talán évtizedek óta nincs mondanivalótok. Ezért nem egy gondolkodást, még csak nem is valamiféle ideológiát képviseltek, hanem egy stílust, egy attitűdöt. Ez az attitűd másról sem szól, mint hogy ti vagytok hivatottak arra, az idők kezdetétől való és az idők végezetéig tartó felhatalmazással, hogy ítéletet mondjatok minden és mindenki felett, hogy eldöntsétek, a kultúrában, gazdaságban, politikában mi a jó és mi a rossz, hogy ti tartsátok a tévedhetetlen erkölcsi mércét, a mécsest a magyar éjszakában. Ti valóban a felvilágosodás gyermekei vagytok a lehető legegyszerűbb értelemben: fölötte álltok a partikuláris politikai és egyéb érdekek vagy értékek konfliktusából fakadó küzdelmeknek, és bármi történik is, ti azt egy szellemi madártávlatból szemlélitek. Azért nincsenek számotokra vitaképes partnerek, mert vitán felül álltok.
Mivel 1918 óta sikertelen az a harc, hogy Magyarországot, azaz Mucsaországot felszántsátok, maradt nektek a céltalan fikázás és a karaktergyilkosság: ha kell, a konzervatív filozófust antiszemitázzátok le, ha kell, a jobboldali blogger pikírt stílusán hüledeztek, miközben eltartott kisujjal tartjátok csészéteket. Persze egyébként a jobboldali per definitionem pókhálós, prűd szerencsétlen, és ha mégsem, hát még rosszabb. Vég nélkül hajtogatjátok ugyanazokat a toposzokat, hogy a bezzegnyugathoz képest itthon nincs piac- és szalonképes konzervatív, jobboldali, keresztény stb. gondolkodás, a hazai ellenpéldák esetében pedig az sem zavar titeket, ha a magyar bezzegek adott esetben marxisták. Gőgös öntudattal mondotok ítéletet, és persze állítjátok: reménykedtek benne, hogy „létezik késsel-villával evő jobboldal”, de ez a remény – sajnos – mindig szertefoszlik. Ha valaki „kiadós együttlétet” ajánl, moralizálni kezdtek, és az emberi jogok/méltóság sérüléséről értekeztek naphosszat, de a fütyülős barack, matyó, unikum, bőgatya, keresztények fikázása nem számít sértésnek a szemetekben. Csak a saját szentségeitek valóban szentek. Aki a magyar hagyományokat, más magyarságát vagy vallását gyalázza, az bátor lázadó-megmondó, aki a liberálisokon élcelődik, az tahó. Nem vagytok restek hazudni sem arról, mennyire „példátlan” a kemény, bíráló hangnem bizonyos jobbos portálokon, esetleg könnyed hollóservinezésbe kezdtek.
Legitimmé teszitek újra a kádári „disszidálás” kifejezést, és miközben Mansfeld Péter egy totalitárius zsarnoksággal szembeszállva is azt mondta, ő képtelen volna disszidálni, ti iPod-dal a fületekben rettegtek dalolva a Körúton, és aggódtok a szegényekért (ha lehetne új indexet gyártani, érdemes volna megalkotni az iPod-poverty fogalmát). Az államot rossznak és elnyomónak tartjátok, de elvárjátok, hogy az állam oldja meg a problémáitokat. A szabadság és a jogállam végéről siránkoztok és az internet anonimitásának szentségét hangoztatjátok, ha nyomoznak egy politikus nevében író blogger után, de gond nélkül örvendeztek valaki bátor „leleplezésén” (a leleplező neve persze homályban marad), ha a véleménye nem egyezik a tiétekkel. Sőt: biztattok mindenkit arra, hogy a legjobb wilhelm höttli és kommunista hagyományoknak megfelelően „jelentsék föl” az illetőt. A falig érő szabadelvűségetek a valóságban épp eddig tart, ahogy a véleménynyilvánítás szabadsága is. És mivel szellemiségetekhez sokkal közelebb van Lenin elvtárs, mint bármelyik szabadelvű, követitek is útmutatását: erkölcsileg az jó, ami jó a Mozgalomnak. Retorikátokban ugyan elvetitek a barát-ellenség dichotómiát, a gyakorlatban azonban ti igazoljátok leginkább a schmitti tézist.
Kedves „liberálisok”, nem szaporítom tovább a szót. Az igazság az, hogy senki sem kért meg titeket arra, hogy mindannyiunk szellemi-erkölcsi gyámjai legyetek, ti mégis kijelöltétek magatokat e szerepre, firkászként, elemzőként, szakértőként. Azt akartam nektek elmondani, és ez így explicit módon talán értő fülekre talál köztetek, hogy nem vagyunk a neveltjeitek, nem voltunk és nem is leszünk. Nem érdekel bennünket, milyen minőségünkben ítélkeztek fölöttünk, ugyanis erre semmiféle jogalapotok nincs; nem kérünk bocsánatot, hogy utána megsimizzétek a domesztikált jobbosok buksiját. Hozzátok mi mindig igyekeztük korrekt módon viszonyulni, úgy tűnik, fölöslegesen: ti ebből nem kértek. Így végezetül még annyit szeretnék tőletek kérni, kedves „liberálisok”, hogy gondolkodjatok el azon, miért is nincs „normális közéleti párbeszéd” ebben az országban, hogy miért mélyülnek az átkos árkok.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
