Ritka az olyan, amikor egy órányi műsoridőt szentel egy rádió a mozinak, bár kis pesti adón azért előfordul, ilyen a Rádió Café is. Egy óra nem kevés, annyi csak Böjte Áginál jár a hasonló Rádió Q-n, az is csak később, és megosztva a fotósokkal. De legalább minden héten. A téma: most akkor lehúzhatják-e a rolót az artmozik? Mert egy ideje szó van róla, és kiadtak egy vészharangszerű közleményt a budapesti artmozik vezetői is. Meg is kérdezte a műsorvezető az illetékes főpolgármester-helyettest, hogy akkor melyik mozi zár be, és melyik nem; majd a zavarban lévő Csomós Miklós kijelentette, hogy négy fővárosi fenntartású mozi - Puskin, Művész, Toldi és Odeon-Lloyd - biztosan marad, mert ezt ők ellátják; a többiek pedig éljenek és boldoguljanak maguk.
Sergő Z. András írása
Érkezik is a kontra; Pataki Ágnes, az artmozikat tömörítő szövetség elnöke (többek közt az Üvegtigris 2 producere) és Feldmayer Sándor, a Vörösmarty mozi képviselője beszél, és érvel a mellett, hogy ez bizony állami feladat, és egyébként is a pártízmillió forint nem olyan nagy tétel, annak többszörösét kiadják másoknak. Egyébként is a Vörösmarty kihasználtsága bőven a budapesti átlag fölött van.
Igaza van. Ha egy fővárosi színház milliárdokat kap, akkor egy tucat mozi ne kapjon nulla forintot! Ugyanakkor el lehet azon is gondolkodni, hogy mégis mi történt az elmúlt harminc évben a budapesti artmozik legnagyobb részében. A Bartók, a Vörös csillag, a Flórián, a Bem és hasonlók bezárásán túl. Néhány kivételes esetben - mint a Cirkó-Gejzír, az Odeon-Lloyd vagy újabban a Toldi (persze, a Budapest Filmmel a hátam mögött én is könnyen beszélnék) - forgalmazás, egyedülálló videótéka (semmi garázsbolt, hanem igazi, minden igényt kielégítő), szellemi műhelyek sora, egyszóval közösség alakult ki. A legtöbbnél azonban nem látunk ehhez hasonlót se.
Persze igaz az artmozik álláspontja, hogy a magaskultúra soha és sehol nem volt és nem is lesz piacképes. De az sem tűnik jó érvnek, amit szeretnek hangoztatni; vagyis hogy a kis és tőkehiányos artok mégis hogyan küzdjenek a multiplexekkel.
Hát sehogy! Nem is kell nekik.
Egyetlen múzeum, könyvtár és koncertterem sem piacképes, mégis bámulatos a Müpa vagy a Szépművészeti pr- és marketingtevékenysége. Oké, nagyobb költségvetésből, de nagyobb a feladat is. Ezzel szemben a nemrég kiadott közleményen kívül sem az egyes moziknál, sem a moziszövetségnél nem látunk mozgolódást az alternatív nézőcsalogató módszerekre. Nézzünk néhány lehetséges példát!
Délelőtti hasznosítás: mégis melyik artmozi az, amelyik délelőtt is üzemel? És mennyi cég van, amelyik mondjuk 10-17 óra között megrendezné egynapos workshopját a piacinál kedvezőbb áron? Kicsit nagyobb anyagi ráfordítással (hiszen a személyzetet fizetni kell, a rezsiköltség nagyobb, a takarítás többe kerül) sokkal nagyobb bevétel termelhető. Vidéki mozikban nem lehetetlen jelenség.
Vendéglátás: Nem, nem a popcornárusításról van szó, azt megteszik helyettük a multiplexek, a művészfilmek - már ha van ilyen kategória - célközönsége úgyse szereti, ha a füle mellett zörögnek. A magas színvonalú, otthonos kávézó esetleg egy reggeliző segíthet - ahogy tette ezt a Toldi vagy a megújult Kino. Ezek a mozik a központban vannak, nem a külvárosban - ki kellene használni, ahogy teszi azt nem egy szórakozóhely.
Mozi-e vagy? Egyáltalán el kellene gondolkodni a jövőben a kis moziknak, hogy ők alapvetően mozik-e vagy valami más, ahol filmeket játszanak . Ezt teszik valójában a multiplexek is, csak nagyban: azok egyben szupermarketek, farmerboltok, gyorséttermek - és mozik. Bolondok lennének csak mozik lenni!
Amúgy talán nem lehetetlen visszatérni a klasszikus pirosbársonyos mozihoz; de ma gyorsan meg lehet számolni, hány tizenéves jár az ilyen békebeli, de nyikorgó székes moziba. Ami lehet, hogy nem menő, de mégiscsak mozi, igazi mozi - csak ezt még senki nem mondta el nekik. Két út van tehát: vagy alkalmazkodni az újfajta szórakozási igényekhez, vagy elmesélni, hogy a mozi tényleg jó. Az utóbbinak van igaza, ez kétségtelen, de abban kevésbé hiszek.
Alkalmazkodni a megváltozott forgalmazáshoz: illetve nem is megváltozott, hanem változófélben lévő forgalmazáshoz, s talán éppen ez a baj. Sorra szűnnek és szűntek meg a független filmeket forgalmazó cégek, és a megmaradtak is gyakran elképesztően kis látogatottságot teljesítenek. A kis moziknak ezért egyre jobban kellene keresni azokat a filmeket, amelyek célközönségüket érdeklik. Ha megszámolnánk, hány olyan filmet hozott be Magyarországra az Odeon, amely egy szűk, de jól kitapintható réteget érdekel, magas számot kapnánk. Ha megszámolnánk, hány ilyen budapesti mozi van, alacsony számot kapnánk.
Az olyan új, az eddigi forgalmazási szokásoktól kétségtelenül idegen formákról, mint a Magyar Hangya, még nem is beszéltem. A Budapest Film által egy éve elindított Helyzetek és gyakorlatok pályázatából kinőtt csoport komolyan gondolja, hogy lesz olyan idő, amikor a néző mondja meg, mit vetítsen a mozi. Hiszen mindenki tudja, akit érdekel, hogy mi a kurrens fesztiválok felhozatala. Persze ez nem holnap lesz, de addig sem ártana komolyan venni a vészharangokat: így, ahogy van, nem mehet tovább.
Jobban felhívni magukra a figyelmet; nem sajtóközleményekre gondolok. Hány mozinak van weboldala? Hány szervez filmnapokat, retrospektív vetítéseket, hív meg rendezőket, tart szakmai konferenciákat, hogy mind gyakrabban benne legyen a sajtóban?
Pénzhiányban a kreativitás a legnagyobb isten, ezt a filmrendezők tudják igazán, súghatnának a mozisoknak. Ellenben kevés olyan mozit látok, amelyik megkeresné, és nagyon óvná még a széltől is célközönségét. Amelyik szponzorokat keresne, olyanokat, amelyekkel egy a célközönsége, s nemcsak betereli a közönségét, hanem így vagy úgy kultúrházzá nemesíti a házat, az ilyet lehet, már szívesebben támogatná sok ember és egye fene, sok politikus.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
