Lengyelországban jártam néhány napja, és éppen a bemutatandó Biszku-film járt a fejemben, amikor lengyel házigazdámhoz fordultam: mi újság Jaruzelskivel, él még az öreg? Él bizony, közölte Radoslaw, egy pillanat múlva pedig hozzátette, X utca és Y házszám alatt lehet megtalálni. Azért tudja ilyen pontosan, magyarázta, mert vannak, akik minden évben tüntetést tartanak a lakása előtt. Egy szót sem szólnak, némán állnak az utcán, szemben Jaruzelski ablakával. Aztán hazamennek, de jövőre megint ott állnak egy kis ideig.
(Egy idős bácsi ül a kanapén. Kiöltözött, tudja, hogy kamerával jönnek hozzá. Úgy fest, mint a művelődési házak fröccsöskancsó mellett mulatozó nyugdíjasainak egyike. A háttérben könyvesszekrény, rajta szuvenír Buddha-szobor, kis jádészínű elefánt. Oldalt intarziás asztalka, könyvkupaccal a tetején.)
Nem akartam írni a Biszku-filmről, azt gondoltam, megteszik helyettem mások, hiszen Biszku családja elintézte, hogy aki a napokban figyelte a híreket, tudomást szerezzen a film létéről. Parlamenti bizottsági ülésen került szóba a mozi ügye, a történetét pedig részletesen elolvashatta bárki a
Mandineren. Büszkén mondhatjuk, a Konzervatórium egy
posztja keltette fel az alkotók figyelmét, így apró szerepünk nekünk is volt a megszületésében. Fruzsi és Tamás, a készítők még a bemutató előtt bejelentették, hogy csaltak a film elkészítésekor, Biszkut trükkel vették rá, hogy nyilatkozzon. Ez aztán sokaknak szúrta a szemét. Miért is?
„Nem, sem Fruzsinát, sem Tamást nem hatalmazza fel az alkotány, hogy általuk vélt kommancs népírtók felett a) ítéletet mondjanak, b) kiszabják a büntit (v.ö. márpedig a filmet levetítjük, egy gyilkos ne mondja már meg, mit vetítgetünk).”
A legtöbbször hangoztatott ellenvélemény így summázható. Nem szükséges feleleveníteni, mekkora botrányt okozott a Terror Háza megnyitása, az a konokság, amivel a kiállítás elkészítői megnevezték a kommunista rendszer fő bűnöseit, arcképeiket egymás mellé lógatták, a tablót pedig elnevezték Tettesek falának. Erre sem az alkotmány, sem más nem hatalmazta fel őket. Az igazságot akarták megmutatni. Ezen a képzeletbeli vádlottak padján szerepel Biszku Béla képe is, akinek, mint a filmben többször elhangzik, háromszáz ember élete szárad a lelkén.
(Biszku Béla sportos öltönyében belép a márokpapi templomba, és keresztet vet.)
Fruzsi és Tamás semmilyen büntetést nem szabnak ki, egyszerűen emléket állítanak a kommunizmus áldozatainak. Többre nem is törekszenek. Csalódniuk kell azoknak, akik hatásvadászaton akarják kapni a készítőket, mert a filmben számtalan tragikomikus, vagy egyszerűen komikus epizód is található. Nincsen halk zongoraszóra dagadó kebellel előadott hazafias vers, és ha így volna, abban sem találnánk semmi kivetnivalót. A kontúrok azonban a komikum és a tragikum váltakozásával jobban látszanak, a kinevetés, a komorság és a düh széles skáláján játszanak az érzelmekkel.
(Apró Antal ül a sezlonyon.)
Biszku elmondja, nem érzi magát felelősnek a megtorlások miatt. Többször is. Ő soha, senkinek semmit utasításba nem adott. Egy szignózott dokumentumot tesznek elé, ami azt bizonyítja, mégis így volt. Ki írta ezt? Ki csinálta ezt? - kérdezi. Elképesztő önvédelmi mechanizmusokat fejlesztett ki ötven év alatt. A szocializmus végtelen cinizmusa, csontig hatoló nihilizmusa szól belőle. Nagy tragédia volt, mondja '56-ról, tulajdonképpen elismétli Kádár álláspontját, amelyet Gyurkó László Kádár-apoteózisában előszeretettel úgy emleget, mint a diktátor, és így a rendszer érzékenységének, lelkiismeretességének a példáját. Holott nem több ez, mint az áldozatok semmibe vétele, az események zárójelbe tétele, a kommunizmus érzéketlenségének bizonyítéka, a tisztes temetés és a jogos gyász eltagadása, amely ma Biszku Bélával él továbbra is velünk együtt.
Nem tudom, melyik utcában lakik Biszku Béla, a házszámot is csak véletlenül láttam az egyik képkockán. Nem kell, hogy minden évben az ablaka alá vonuljunk, de a szavaira mindig emlékeznünk kell, azokra a szavakra, amelyek a kommunizmus nyers, pőre valóságát mutatják meg azoknak, akiknek abban a szerencsében volt részük, hogy egy jobb időben születhettek.
S valóban, egy gyilkos ne mondja már meg, mit vetítgetünk.