„Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes nagyjából programot adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást. Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor se."
/Gyurcsány Ferenc: Az őszödi beszéd (részlet)/
Olcsó húzásnak tűnhet százezeregyedszerre is ennek a retorikai Csernobilnak az előcitálása, ám ez esetben inkább mankóul használnánk egy probléma vizsgálatához. Jelesül, mi a helyzet akkor, amikor egy kormány, vagy egy tetszőleges politikai erő egyszerűen nem képes (értsd ezt a szó szoros értelmében) használható, a probléma megoldását ténylegesen szolgáló programmal, tervvel, stratégiával előállni, majd azt megvédeni és körmeszakadtáig képviselni?
A kérdésfeltevés itt inkább pedagógiai funkcióval rendelkezik, hiszen nem arról van szó hogy ne tudnának letenni valamit az asztalra. Sőt azt láthattuk az elmúlt években, hogy egyes szereplők félévente képesek újabb és újabb országmentő programokat a köz elé bocsátani.
E példátlan termékenységre ugyanakkor árnyékot vet e tervek szégyenteljes elsikkadása. Viszont találkoztunk már olyan esettel is, amikor a hónapok alatt, kemény munkával összehozott programot söpri le az asztalról egy vezetői döntés.
Sajnos ez utóbbi is népszerű eljárás a Lajtán innen, és akkor még szóba se került a több tucatnyi, változó színvonalú szakértői anyag, jórészt a volt "reformközgazdászok" tollaiból (ezek terén kétségtelenül Bokros Lajos vezet, aki legalább félévente sokkszerűen meglepi a jónépet pár behűtött megszorítással).
Ezzel párhuzamosan az egyre depressziósabb választókért folytatott küzdelem a pártoknál kemény innovációs versenyt indított el: "Hogyan tudunk változtatni a mai szar helyzeten úgy, hogy közben a választóink szemében is jófejek maradunk?" Kérdés, hogy hőseink mennyire tudnak a valóságban azonosulni e dilemmával?
Az egyszerű válasz az lenne, hogy sehogy.
A baloldal 2006 óta tett bármennyi próbálkozása még összefogva is talán egy vérszegény negyed-kormányprogram szintjét érné el. A 2008. márciusi népszavazás után pedig mintha megérintette volna a politikai halál jeges lehelete az MSZP környékét. A hirtelen bársonyossá átminősülő reformok lényegében lassú leépülést jelentettek, a meglévő, elég sovány eredmények könnyed kiradírozását.
A mostani válságból visszatekintve különösen szánalmasnak tűnhet, milyen primitíven is állt a kormány a kezdetektől a 2010-ig tartó kormányzati időszakához ("lassú, népbarát politika, sósperec, langyos sör, jólét megteremtése abból, ami még megmaradt"). A válság ugyan feladta a leckét, de Gyurcsány Ferenc aktuális reformcsomagja is mutatja: az rozsdás politikusi szürkeállományok még most is nehezen dolgozzák fel ezt az élményt. A szociális érzék viszont úgy fest, sértetlen maradt, és a nagy hűhóval gründolt Reformszövetség anyaga sajnos most is csak a "drasztikus" minősítést tudta elérni.
A Fidesz ezzel szemben végignyaralta az elmúlt pár évet, és megelégedett "a kormány hivatalos negatívja" kétes címével. Tény, hogy hatékony blokkoló-politikája nélkül nem lehetne most ilyen felhőtlenül szidni a miniszterelnököt. De arra a jobboldal berkeiben sem gondoltak, hogy 2008 októberétől a papagájkommandó addigi minden rém-helyzetértékelése akár valósággá is válhat. Olvasva Orbán Viktor külföldi körútjain elejtett megjegyzéseit, nyilatkozatait, észre se lehet venni, hogy pár hónapja itthon bizony nagyot nyekkent a szekér.
A párt kommunikációs igazgatója kétségtelenül megdolgozott a pénzéért, de ennyire még DJ Nyitrai lejátszóján sem akadhat meg a lemez ("a zemberek remix"). Biztos, ami biztos, a cselekvőképesség kérdése rövidre lett zárva ("hatékony és átfogó program áll rendelkezésükre"), és igazán sajnálatos, hogy túl sok konkrét ötletet eddig nem dobtak be a kalapba. Pedig lenne miből! A változatosság kedvéért a Reformszövetség programját ők sem fogadják el, az érvekkel talán nem is fárasztanám a nagyérdeműt...
Nem biztos, hogy az éppen aktuális szakértői országmentő projekt a lehető legjobb, de égetően szükség van konkrét, igazi cselekvésre. Ne legyenek illúzióink: túl a választók etetésén és altatásán, mindegyik oldal nagyon is jól tudja (beleértve a két rajzfilmfigura-kispártot is), hogy mit kell tenni. A végrehajtás veszteségei viszont visszarettentik őket, ezért tartunk még mindig a maszatolási és ködösítés szakaszánál. Így minél jobban elhúzódik ez az agónia, annál vonzóbb lesz a szakértői kormány, mint megoldás, mint felmentősereg... És mint a pártok tehetetlenségéenk legékesebb bizonyítéka.
A politikum háttérbe szorítása régóta kedvenc vesszőparipája sok "lényeglátó" értelmiséginek, folyton a szakmaiságot hozzák fel pozitív ellenpólusként. A konfliktusok mérséklése mindig népszerű cél volt itthon, sőt sokan ezeknek a megszüntetését tartanák a legjobb dolognak, ami az elmúlt húsz évben történne ebben az országban. Abba persze igen kevesek gondolnak bele, hogy ez lényegében a viták kiiktatását és végső soron az alternatívák kibontakozásának megszűnését jelentené. Minek a vita akkor, ha van egy érvényes, közüdvöt szolgáló szakmai terv, program, amit csak végre kell hajtania – egy szakértő kormánynak...
Talán a gondolati tunyaságnak és a közéleti bátortalanságnak megfelel ez az alternatíva, de nem azoknak a választópolgároknak, akik azt szeretnék látni, hogy pártjuk végrehajtja a nyilvánosan meghirdetett programját.
Ha rossz a terv, vagy hazugságon alapult? Akkor a kormány vállalja a következményeket, mondjon le, és adja át a hatalmat az ellenzéknek, aki rendelkezzen értelmes és használható koncepcióval. Ha pedig a terv jó, körültekintő, és végrehajtása a nemzet érdeke? Úgy az utolsó betűig hajtsa végre, ne mismásoljon és ne nézze hülyének a polgárokat. Túl nagy luxus az, hogy a felelőtlen politizálás megszüntetéséhez állandóan egy szakértő eljövetelére várjunk. A hülyeség és korlátoltság mind a vezetőket, mind minket, az országot visszaveti.
