Ismert erdei körökben

mr. pharmacist1 I 2009.02.19. 15:31

 

De szép is lenne, ha egy este elalvás előtt
Betoppanna Micimackó, hogy látogatóba jött
És megkérdezné, véletlenül akadna egy kis méz
És bölcsen megbeszélnénk, hogy a méz mindig kevés

És eljönnének Micimackónak az ismerősei
És Nyuszival együtt barátai és üzletfelei
S egy égi kar intene, hogy énekelhetünk
Egy dalt, amit a Babits Bihály bácsi írt nekünk

„Mindenik embernek a lelkében dal van
És a saját lelkét hallja minden dalban
És akinek szép a lelkében az ének
Az hallja a mások énekét is szépnek”


És beszélgetnénk arról is, hogy a lélek mire való
Mire Micimackó megjegyezné, hogy énekelni jó
És Bagoly persze mondaná, hogy a pszichózis bonyolult
És Malacka meg szégyellné, hogy erről nem tanult

És Nyuszinak eszébe jutna, hogy épp valamit nagyon keres
De Füles csak legyintene, hogy szóra sem érdemes
És Zsebibabának elmagyarázni a problémát nehéz
De Micimackó azt mondaná, tudod ez olyan, mint a méz, mert

„Mindenik embernek a lelkében dal van
És a saját lelkét hallja minden dalban
És akinek szép a lelkében az ének
Az hallja a mások énekét is szépnek”


És Micimackóval együtt most már te is jól tudod
Hogy énekelni mindenképpen kellemes dolog
És szorult helyzetünkben jó, ha kéznél van egy dal
Mit együtt énekelhetünk és senkit sem zavar



„Mindenik embernek a lelkében dal van
És a saját lelkét hallja minden dalban
És akinek szép a lelkében az ének
Az hallja a mások énekét is szépnek”

(innen csórtunk)


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr83952939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.19. 17:17:10

Ezt most értsük úgy, hogy az SZDSZ kampány naív?

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.02.19. 17:26:22

@Fedor:

Oh dehogy. Nagyon jól, megalapozottan és tudatosan felépített kampány, profi munka. Az eredmény borítékolható.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.19. 17:48:05

"százholdas agony"

erre az aranyköpésre öt, azaz öt pontot adok :) Thnx, Ádám.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.19. 17:48:36

a linkelt Fülestől elhatárolódóm.
ő vmi mutáns.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.19. 17:49:54

á, Ádám ezt a pojéntot már 7 éves kora óta el akarta ejteni, csak most jött el az alkalom :P

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.02.19. 17:50:34

Egy friss sajtóközleményben Micimackó hivatalosan és erélyesen elutasított minden olyan aljas szándékot, amely személye valamint Horn Gábor között bármilyen hasonlóságot és átfedést feltételez. Ugyanakkor megerősítette, hogy a liberális politikai beállítódottságával kapcsolatos felröppent hírek mind hamisak, és továbbra is a pagonyista oldalt kívánja erősíteni.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.19. 17:57:49

@Sir Humphrey:
pedig a kritikai kiadásban még szerepel Micimackótól:

"-Engem pedig sokkal jobban érdekel a mézesköcsögöm, mint a pagony sorsa!"

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.02.19. 18:00:10

@mr. pharmacist1:

vagy a farkától de attól sokszor Füles maga is elhatárolódik :)

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.02.19. 18:02:41

@szamárfül/murci:

A mézesköcsög a liberálisok csalija volt. Feltúrbózott mézesmadzag.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.19. 18:05:59

@Sir Humphrey: na ezt a metamorfózist elképzelem egy animációs filmben... és ahogy pistike ráveti magát
18+

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.02.19. 18:09:59

@szamárfül/murci:

Nem akartam ilyen irányba elvinni a beszélgetés (mézes)fonalát, de ki tudja. Lehet, hogy még kampányfilm is lehet belőle. Keresünk 101 olyan embert...

Bell & Sebastian 2009.02.19. 20:50:31

Méz, köcsögök, beszorulás egy lyukba (Feriébe), (hó)bagoly kiszállt, Róbert Gida sehol...

Boldog viharnapot, disznó (felnőtt malacka)!

Pigs Of The Wing...

___________________________ (törölt) 2009.02.19. 21:21:27

@smalladam:

"százholdas agony"

Na, ez legalább 2 db. sört ér, ha egyszer összefutunk - lehidaltam a röhögéstől :-DDD

smalladam 2009.02.19. 21:34:12

@szamárfül/murci: a hét éves kor már csak azért sem stimmelhet, mert ha jól emlékszem, akkortájban még ragasztottam választási plakátot - az SZDSZ-nek:D

CrL 2009.02.19. 23:14:39

kedves micimackó méltatlan egy ilyen szégyen-párthoz, sőt ;]

mr. pharmacist1 2009.02.19. 23:28:13

@smalladam:
Azonnali elhatárolódását kérjük küldje meg a szerkesztőségnek (a plakátok letépkedése után).

smalladam 2009.02.19. 23:50:22

@mr. pharmacist1: azokat a plakátokat kereheted, bár egynek a nyoma még talán ma is megvan.:) viszont ez még a 94 előtti szadi volt..

mr. pharmacist1 2009.02.20. 00:27:19

@smalladam:
Ezt vegyem bocsánatkérésnek?

[.I...]

smalladam 2009.02.20. 08:56:24

@mr. pharmacist1: ez már történelem. úgyhogy a továbbiak tekintetében kérem vegye fel a kapcsolatot a Történelmi Igazságtétel Bizottságával

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.20. 13:20:42

Kóka már több játékfilmben is szerepelt, az egyikben ő alakítja Grabovszkit.

www.szinhaz.hu/data/cikk/2/18961/4.jpg

Februar18 (törölt) 2009.02.24. 23:38:43

Nem vágom a konzis poénstílt, úgyhogy nekem a kampányvideó és a Bródy-dal párosítása nem esik le, ámde azt képmutatásnak érzem a reklámfilmben, hogy egy spangli az orvosi rendelőre tartozik. Ilyen embert még nem láttam. Láttam olyat, aki szerint a rendőrségre tartozik, és olyat, aki szerint nem. Meg olyanokat, akik szerint az otthoni szocializációra tartozik. Úgyhogy ezt nem tudom, ki felé akarja tolmácsolni az SZDSZ. Mert hogy azok felé, akik szívnak, nem lesz hatása: mi közük nekik az orvosi rendelőhöz? Szerintem egyébként az SZDSZ még (vagy a Kóka-éráig, mert azóta már ők sem) megmaradt törzsszavazói nem szívnak nagyobb arányban, mint a szoci vagy a fideszes fiatalok, pláne az apatikus bizonytalanok, de ezek vagy a legalizálást támogatják, vagy nem, vagy nem tartják problémának a szívást, vagy igen, ez a kettő nem is fedi egymást általában, mert én például támogatom a legalizálást, de problémának tartom a szívást, és mindenekelőtt a szülői háttér feladatának tartom a felvilágosítást - illetve egészen pontosan nem is ezt, hanem azt, hogy kapjon elég tartalmat az ember gyerekkorában ahhoz, hogy fű nélkül is teljesnek élje meg a napjait és az életét. Amúgy meg a "spangli" szó már kiment a divatból, ergo retrográd. Kíváncsi vagyok, mégis kiknek akarnak ezzel üzenni. Szerintetek?

HaKohen 2009.02.25. 23:31:33

@Februar18:

Mondhatnám, lényegtelen, hogy "kiknek akarnak ezzel üzenni".

Adva van ugyanis néhány életidegenné vált (béke poraira), íróasztala mögé vagy elefántcsonttornyába zárkózó politikus és píáros meg pol. elemző stb., akik kitalálták, hogy most leginkább a spanglival és a melegjogokkal lehet megszólítani azt a 200001 szavazót.

Közben nem vették észre, hogy tavaly október óta némi dolgok történtek a világban és kicsinyke hazánkban. Emiatt már kurvára (bocs az igazi konziktól) nem az említett témák érdeklik az embereket, hanem egyéb létkérdések, már amik őnekik azok.

Egy régi vicc poénját ajánlom az átkosból a plakáttervezőknek, ami akkoriban szállóigévé vált: el vannak maradva egy brosúrával.

osborne 2009.02.27. 18:49:17

frissítették a fű=doki videót:

kender.blog.hu/2009/02/27/nem_kenyszergyogykezelne_a_szdsz

libbantizmus at its best

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása