Aki olvassa őket, az úgyis tudja, de aki nem, az majd most: pár hete megújult a Körkép. Nem ezért, hanem úgy egyébként is: tessék olvasni!
tovább
Loxon
I 2008.11.23. 13:17
Mint időben ide-oda bolyongó vándorok, akiket nem hat meg, sőt meg sem érint a modernség önteltsége, álomszerűen betévedhetünk az Ermitázsba is, és azon keresztül Oroszország és Európa történelmének valamely kísértetei jelenhetnek meg előttünk Marquis de Custine lelki…
tovább
Konzílium Kerekasztal I - 2008. november 20. from konzilium on Vimeo. A Jobbklikk remek összefoglalóját láthatjátok-hallhatjátok a Nemzeti Blogcsúcsról.
tovább
Az Inforádión Gál Ildikó összefoglalója.
tovább
A legutóbb (Miért tanulunk történelmet?) a történelemtanítás tartalmának megújítása mellett érveltem. Úgy vélem, hogy nagyobb hangsúlyt kell kapnia a 20. századnak, és ki kell bővíteni a tananyagot állampolgári, gazdasági és társadalmi ismeretekkel. Ennek érdekében…
tovább
Itt van még pár kép a Blogcsúcsról. A hozzászólók hiányolták a közönségről készült képeket - nos, sajnos olyanokat most sem sikerült előbányászni, viszont sikerült megörökítenünk a reakciós és a kapitalista-imperialista összeesküvőket.
tovább
Írásban mindig könnyebb megválaszolni olyan kérdéseket, amik elhangzottak a Nemzeti blogcsúcson - így törvényszerűen maradtak ki fontos gondolatok. Anélkül, hogy kimerítően megpróbálnék válaszolni újra a kérdésekre, igyekszem inkább kiegészíteni az elmondottakat azzal, amit…
tovább
Benei Péter, Balogh Ákos Gergely, Megadja Gábor, Navracsics Tibor Tegnap tartottuk a Konzílium kerekasztal első ülését, melynek a Nemzeti Blogcsúcs nevet adtuk. A Konzílium a Kommentár, a Reakció, a…
tovább
Ma 19 órától tartjuk a Jobbklikkel és a Reakcióval közös Konzílium kerekasztal-beszélgetésünk első rendezvényét, a Nemzeti blogcsúcsot Budapesten, az Aranytíz Művelődési Központban (V. kerület, Arany János utca 10.). Úgy beszéltük meg, hogy a bemutatkozáson túl mindenki…
tovább
Történelemtanárként gyakran teszem fel magamnak a kérdést. Elsősorban azért, hogy megtaláljam a választ, amit másoknak adhatok. El tudom fogadni a konzervatív választ: a történelem az általános műveltség része az irodalmi, a képzőművészeti és a zenei ismeretek mellett.…
tovább
"Ahogy a gazdasági racionalitásra fittyet hányva a magyar közgondolkodás menthetetlenül baloldali és állampárti, úgy a parlamenti matematika ellenére az Országgyűlés túlzottan is szocialista. Le kell írni, ki kell mondani: a gazdasági ésszerűség híveit egyik parlamenti…
tovább
A KOMMENTÁR 2008/5. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE Oroszországon át - Tuzson János képei elé Pierre Manent: Mi a nemzet? (Halm Tamás fordítása) MŰHELY Dobos Balázs: A kisebbségi önkormányzatiság kérdőjelei JÓLÉT ÉS KAPITALIZMUS Bartus…
tovább
Holocaust. Trianon. Márianosztra, Recsk, GULÁG. Valahányszor meghallom ezeket, mindig az jut eszembe, hogy már megint zavar valakit az, hogy túl jó kedvem van. Pedig érintett vagyok: ami a család zsidó származású felét illeti, dédfater megjárta Dachaut, majd kétszer is…
tovább
A Political Capital Institute filmklubjának programja az elmúlt húsz év politikai és közéleti eseményeit feldolgozó dokumentumfilmekből és televíziós anyagokból válogat. A filmklub a nehezebben hozzáférhető mozgóképes anyagok vetítésével kíván visszatekintést adni a…
tovább