(Az írás eredetileg a Kommentár 2008/4. számában jelent meg, a szerző és a Kommentár engedélyével közöljük újra a Konzervatórium.hu-n.)
„Láncainkban is vállalnunk kell a sorsot, mely istenek által rendeltetett”.
(Vlagyimir Szolovjov)
Az 1917-es bolsevik forradalom hatalmának kiterjesztésével rátette kezét az orosz szellemi életre is. Az állampárt az irodalom szovjetizálásával nemzedékek egész sorát némította el, a legkülönfélébb eszközökkel: elpusztította, mint Iszaak Babelt, kiutasította, mint Joszif Brodszkijt, vagy szilenciumra ítélte, mint Mihail Bulgakovot (voltak, akiket nem ért inzultus: Vlagyimir Nabokov vagy Ivan Bunyin már a forradalom idején elhagyták Oroszországot). A példákat hosszan lehetne sorolni.
1945-ben egy fiatal, a harcokban kitüntetett tüzértisztet letartóztattak a hírhedt 58-as paragrafus alapján. A vádlott – illetve a szovjet jogot figyelembe véve egyúttal bűnös – vétke abban állt, hogy egy barátjának írt magánlevélben kritizálta Sztálint. A fiatalember ezután nyolc évig raboskodott a Gulágon, legyőzte rákbetegségét, és végleg elvesztette hitét a marxista tanokban. Kazahsztáni száműzetése után 1962-ben, Nyikita Hruscsov személyes jóváhagyásával jelentette meg folytatásokban Ivan Gyenyiszovics egy napja című, a Gulág embertelenségéről írott regényét, amely egy csapásra híressé tette a Szovjetunióban.
Baranyi Márton írása a Konzervatórium.hu-n olvasható.