Összeállítottunk egy listát a 25 leggázabb magyar véleményformáló személyiségről. Listánkban éppúgy előfordulnak értelmiségiek, publicisták, kutatók, "szakemberek", mint ahogy művészek, bulvárszereplők, írók, de helyet kaptak a szélsőséges celebek is. Politikai hovatartozásuktól függetlenül emeltük ide őket, így viszonylag kiegyensúlyozottan kapott a jobb- és baloldal szekértábora is.
Bejegyzésünk célja, - a provokáción és szórakoztatáson túl - hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy mekkora felelőssége van egy közszereplőnek, véleményformálónak, és hogy mekkora felelősséggel jár a közszereplés önmagában. Listánkban a sorrendiség nem jelent semmit, ez lista, és nem ranglista. Egyedül az elsőnek említett személy foglal ott helyet, ahol, nem véletlenül.
Tamás Gáspár Miklós. Bogár szavaival egy két lábon járó ideológiai kaleidoszkóp. És valóban az: kicsit idősebbek úgy emlékezhetnek rá, mint a szadesz konzijára, sétapálcával sétafikált mindenfelé, és a szabadelvű konzervativizmust propagálta. Elég ehhez elolvasni egy korábban vele készült interjút (Kolozsvártól Oxfordig, az anarchizmustól a konzervativizmusig – megtalálható a „Másvilág” c. kötetben is), és látható az éles különbség a mai, fasisztázó, az emberek agyonverését és elgázosítását „magyar hagyománynak” minősítő TGM, és az akkori, jakobinus emberi jogi nyilatkozatokat ostorozó TGM között. A sétapálcát hózentrógerre cserélte, a szabadelvűséget marxizmusra. Búcsúabaloldaltólbúcsúajobboldaltól. Eme jelentős szellemi fejlődés végett kapott kitüntetett helyet ezen listán, továbbá a RAF-éltető megnyilatkozásaiért. Ezen "vétkeit" még az sem teszi semmissé, hogy olyan abszurd helyzeteket teremtett manapság, mint a ráérős budai laptop-anarchista egyetemista tömegek előtt szónoklatként előadott propagandafellépés a forradalmi marxizmusról - bár a konzervatórium humoránál van, és díjazza az ilyen szerepléseket.
Bayer Zsolt. Vándor-újságíró. Népszabadságnál töltött idejét azzal magyarázta, hogy „akkor jó ötletnek tűnt, hogy a Népszabadságba írjak”, valamint azzal, hogy ő botor, bevette a „barna eső” közeledtének hírét. Így a náciveszéllyel igazolja a népszabis pályafutását. Ám mi mégsem ezért szeretjük, inkább azért, mert talán az egyetlen olyan közíró, aki írásban is tud üvölteni.
Frei Tamás. Frei „a” riporter, és minden más ami létezik, csak mögötte van. Már csak azért is figyelemre méltó jelenség, mert akinek az arca akkora, hogy kilóg a képernyőről, az már különleges és egyedi. Legviccesebb performansza az volt, amikor egy „bérgyilkossal” társalgott, majd a beszélgetés végén a tarifákról érdeklődött – szolidan célozva Orbán Viktor akkori miniszterelnökre. Élelmesebb orbanofóbok bizonyára elkezdték gyűjteni az egymillió dolcsit, hiszen az nem olyan vaskos összeg egy ilyen feladatért. Frei volt, van, és lesz, ismét visszatért közénk, és legutóbb a „szeressük egymást gyerekek” - „Ferkó-Vikó, üljetek le és beszéljetek” műsorával lopta be magát a szívünkbe. Arról már szót sem említünk, hogy kolumbiai fake-riportja ellenére még mindig műsoron van, és hitelesnek tartják, holott BBC-hagyományokkal rendelkező nyugati országokban az ilyen riportereket képernyőközelbe soha nem engedik többet. Frei Tamás az, aki azoknak tud újat mondani, akik a kereskedelmi médiumok hírműsoroknak álcázott magazinműsorain szocailizálódtak.
Geszti Péter. Magát pártfüggetlen kreatívként meghatározó libi-kampánytanácsadó és balos kreatívos médiahuszárként futó figurának köszönhető, hogy a magyar reklámipar még mindig azt hiszi, hogy egy-két jólirányzott Rapülők szintű szóviccel el lehet adni bármelyik Fabulon sampont. Hagyományteremtő szövegipari bűntényei mára teljesen megfertőzték az egyébként szabadidejében Economistot fordító HVG-t is. Bár szóviccelni a 80-as évek óta megagáz, ő mégis trendivé tette. Legújabb ilyen vállalkozása szerint a szent korona is lehet kúl, és a magyarság össznemzeti idoljaként a huszárokat favorizálja, amit nyilvánvalóan nem magántőkéből szeretne végigvinni. A kezdeti Arc-plakátkiállítást gründoló Geszti saját teremtményét az évek alatt elvitte a lehető legPC-bb irányba, mely jelenleg a mainstream ügynökségek pr-osainak hobbi-kirakatává vált. Lelki szemeink előtt már látjuk a Jézus-haver ötlete alpaján "megmarketingelt" tejesdobozokon díszelgő Petőfit és Szent Istvánt. Sírunk.
Fabrícius Gábor. Mindenki ismeri az egyik vezető bank spotjait, amiben Jamiroquai zenéjére ugrálnak macinaciban mindenféle emberkék, akiket még a megatáncba se vettek volna fel statisztának. Tárgyalt személyünk szerint ez médiatörténeti jelentőséggel bíró reklám, persze mindezt a szintén médiatörténetileg kimagaslóan onanizáló Kreatívban tudta mondani. A bank és tánc árukapcsoláshoz mi nagyon bénák vagyunk, mint ahhoz is, hogy helyesen értelmezzük a hellórepublic honlap újításait, melyek számunkra inkább emlékeztetnek egy kezdő kommunikáció és pr-szakos egyetemista iskolaújságról alkotott elképzeléseire, megaciki erőltetett beszólásaira, mintsem egy vezető reklámcég honlapjára. A Republic reklámügynökség amúgyis alakulása óta szívünk csücske, hiszen eredetiségében kb. annyira futotta már régen is, hogy külföldi reklámokat változtatás nélkül honosított meg itthon, eladva saját ötletükként. Ennek ellenére a metroszexualitás közszereplők közötti idoljaként, és a rénszarvasmintás pulcsik doyenjeként feltűnő Fabríciust valami érthetetlen okokból favorizálják a reklámszakmában, nincs pr-konferencia, ahol ne mondaná el, hogy a reklám attól jó, ha a reklámszakemberek a "be yourself and will be no problem" elvet követik. Orgánumát Náray Tamás is megirigyelné.
Dessewffy Tibor. Nincs még egy olyan magyar közszereplő, aki ekkora arccal bírna, mint ő, ezt a konzervatórium minden szerzője egyöntetően meg tudja erősíteni. Véleménye szerint az információs társadalomból a magyar "bibliát" ő írta. Általa gründolt alapítvány, a DÉMOSZ magát pártfüggetlenként hirdeti, ami már csak azértis arcátlanság, mert kiadványaik között szerepel egy részletes elemzés GYF-ről, továbbá mindenki tudja, hogy tárgyalt személyünk privát tanácsadója említett személyünknek. Meggyőződése szerint Peter Berger azért óriási arc, mert márványvillában lakik, véletlenül sem azért, mert megírta a Social Construction nevű alapmunkát. Tibor maximumra fejlesztette az egyetemi oktatásban "szekundáns" előadónak hívott talpnyalók és phd-tanoncok (valójában kávéfőzők és írásvetítő-kezelők, persze szigorúan öltönyben) szerepeltetését az óráin, hiszen ő nem egy, hanem sok esetben mindjárt 3 szekundánssal dolgozik. További bűnei között szerepel a Castells könyvek elejére írt bevezető, amiben kínosan törekedett arra, hogy az egyébként mérhetetlenül semmitmondó információs társadalomról publikáló Castellsnek valami érdekes önéletrajzot kreáljon. Kedvencünk még a DEMOS által kiosztott pályázatok, melyekben százezreket lehet nyerni, ha valaki 5 db. ppt táblát nyújt be valami társadalmi problémáról. Meg sem említjük, hogy kik kapták meg eddig ezeket a díjakat...
Bolgár György Gyuribácsi. Minden nagymama és korosodó családanya által álomférfinek tartott Gyuribácsi a provinciális közéleti társalgás magyar meghonosítója. Ő már akkoris megbeszélte a dolgokat Jutka nénivel, amikor még nem lehetett megbeszélni semmit. Manapság a ballib rádiójában nyomul, ahol a büfésnénin kívül mindenki rózsaszín tangát hord. Gyuribácsink hithű libiként igen széles spektrumú életpályát futott be, ami kezdődött NYC-i tudósítóként, amiből aztán egy képeskönyvként eladott verseskötet lett médianyom, majd folytatódott az 50-esek pornójával foglalkozó lektűrrel, de nem idegen tőle a publicisztika műfaja sem. Mi mégis azért szeretjük, mert pártfüggetlenül tud elbeszélgetni mindenkivel arról, hogy miért jó dolog baloldalinak lenni.
Csoóri Sándor. Csoórira sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy megfontoltság és józan ész tekintetében említésre méltó volna. Legutóbbi emlékezetes kinyilatkoztatása szerint Mr. Reformer társadalmi ámokfutásánál még a Tanácsköztársaság is jobb volt. Ergo, a gazdaság tönkretétele és a hazudozás rosszabb, mint az, amikor kulákokat temetnek élve a földbe. Éles szemű realista a mi Sándorunk. Véleményünk szerint a magyar irodalom sokkal gazdagabb lett volna, ha többen megmaradnak csak az irodalomnál, ahogy Csurka Úr, úgy Sándorunk is maradhatott volna a költészetnél. Külön örömkönnyek közepette szoktuk olvasni a Miép jobb időit idéző zsidózó cikkeit is.
Aczél Endre. Aczél elvtárs a baloldali médiapropaganda archetípusa. Nélküle nincsen baloldal sem. Aczél elvtárs újságíró, és nem mellesleg a Pártkelte c. reggeli-délutáni műsor prominens figurája. Ex-kommancsként hű a Párthoz, a Néphez, így nemrég végignézhettük, amint széles nyelvcsapásokkal „kérdezgette” GyF-et a reformokról, meg arról, hogy miért is ilyen hülyék a magyarok, hogy nem fogadják tapsviharral az aufklérus reformnak nevezett mérnökösködését.
Lakat T. Károly. (
Feldmár "pszichológia MüllerPétere" András helyét vette át a listán) A Konzervatórium szerkesztősége ezúton szeretné megszólítani azokat, akiket Lakat T. Károly meginterjúvolt, hogy ellenőrizzék, hogy az interjú után száraz maradt-e a seggük. Amennyiben igen, kérem küldjenek mailt a szerkesztőségünkbe, mert megveszekedett hévvel keressük azt, aki egy Pártkeltés interjú után száraz seggel távozik a Károly markai közül. Ha lehet ezt mondani, akkor az "alákérdezést" a Pártkelte interjúi óta hívják újságíró szakzsargonban "lakattézésnek".
Sas József. Egy ideig fogalmunk sem volt róla, hogy a „Sas-kabaré” mégis mi a nyavalyából tartja fönn magát, mert meggyőződésünk szerint nincs már olyan elbutult nyugger, aki ezen a szánalomhalmazon röhögni tud. Sas József humora körülbelül olyan, mint Győzike stílusérzéke – gy.k. nincs neki olyan. Aztán lássatok csodát, Jóska nem is a humorral köszönőviszonyban sem lévő kabaréjából tartotta fönn hanem a mutyizásból. Természetesen a műsor folytatódik, és a kádári hétköznapokat visszasíró nyuggereknek van esélyük arra, hogy egy kiadós orbánozás-jobbosozás közepette úgy érezzék, valóban vicceket hallgatnak.
György Péter. Közéleti ámokfutóként számon tartott figura, aki tízoldalakat képes megtölteni semmitmondó tartalommal. A pc közbeszéd kizárólag felmagasztalója, aki leginkább furkósbottal verné szét mindazon embereket, akik a ballib közgondolkodás ellen szót emelnek. Közszolgálatot úgy képzeli el, hogy a mindenkori baloldali hatalom egyeneságú szócsöve. Meghatározása szerint a szólásszabadságról csak ő tud helytállóan nyilatkozni, ilyen irányú megnyilvánulásai még a Milliánus Halmai Gábort is tiszteletre tanítják.
Krausz Tamás. Semminemű előítéletünk nincs azokkal szemben, akik Szovjetúnió-szakértők, de azokkal, akik az MSZP-ben Kiss Péter mögött sorakoznak föl, na azokkal már igen... Krausztól nekünk mindmáig a kedvencünk az volt, hogy az alternatív rendszerkritikai megmozdulásokat nyíltan elítélte a választások alatt, tudván, hogy az alacsony részvétel a jobboldalnak kedvez. Fickósnak érezné magát, ha még mindig állampárt lenne, ennek ellenére csodálatos öröm tölti el szívünket, mikor "szembenézős" cikkeit tudjuk elolvasni, valamelyik pártlapban. Nézetei szerint azok, akik kritikai alapon szerveződő civil új szociális mozgalmak tagjai, és még "lázadozni" is mernek az egyébként számára kizárólagosan lehetséges baloldali győzelem ellen, azok mind a) pénzemberek (ezt nem tudjuk mit jelent Krausz-i értelmezésben...) b) hülyék. Krausz tudományos cikkei sem semmik, mindig megörvendeztet bennünket szigorúan „objektív” (marxista) elemzéseivel; legutóbbi cikkében az iránti aggodalmát fejezte ki, hogy a posztmodern történetírás dekonstruálja a bolsevik forradalmat. A mi szívünk is zokog emiatt.
Szilágyi Szilvia. Sisso néven elhíresült közírónk a Magyar Narancs erkölcsi fertőjéből kinőtt díszfeminista. Ha létezik szavak kisajátítása, akkor a sznob szó jelentéstöbblettel való megtöltését neki köszönhetjük, íránymutatása alapján heti válogatást kaphattunk arról, hogy milyen helyekre is jár a jóléti individuálisan túlfűtött pösti úrinépség sznobulni (szórakozni). Ennél az ízlésterrornál is nagyobb bűne a feminizmus hazai felkarolása, melyet mi megbocsáthatatlan ideológiai terrornak tartunk tőle. A tűsarok (szigorúan kisbetűvel) lapjain harcba szállt az afrikai nők csiklóján keresztül, az elnyomó férfiakon át, a nőverésig mindenért, ami kapcsolatba hozható szerelmével, a feminizmussal. Szemellenzősségére még az sem mentség, hogy harcos feministaként jó ideig visszavonult családanyaként élt, ezzel pedig a feministák számára főbenjáró bűnt követett el.
Csintalan Sándor. Hogy mennyire „értelmiségi”, az vitatható, de arra ma úgysincs standard mérőeszköz, és ami van, az sok mindent megenged. Nem is olyan rég még az elvtársakkal mulatott, ma már a narancssárga klumpáját mutogatja a kereskedelmi csatornáknak. Dereng még valami, hogy volt valami koszos biznice, de az idő elhomályosította az emlékeket. A szociktól egyenes út vezetett a Hír Tv jobbos „beszéljük meg” -jellegű műsorába, ahol jobbos nyuggerekkel beszéli meg, mekkora szemét egy kormány ez a mostani szoci, és utasítja rendre nem akármilyen stílusban a vele egyetértő és egyet nem értő betelefonálóit. Különösen érdekesek felvillanó félperces eszmetörténeti elemzései, amikor is pl. tanúbizonyságát adja annak, hogy Adam Smithről a leghalványabb gőze sincsen. Noch dazu, szörnyű ingeket hord, és ha már a narancssárga kommancs jelenség komplex képét akarjuk rekonstruálni, még egy dolog eszünkbe jut... nomen est omen.
Pilhál György. A kezdeti sportújságírós karrier után a Zöldtetős külvárosi vendéglőből publikáló nemzetpubber a kedvenc olvasmánya a Konzervatórium szerzőinek. Élesen objektív témaismertetései, népmesei fordulatai, és szinte már nyelvújító szókapcsolatai, továbbá a központozás és a mondatszerkesztés avantgarde művelése kiemeli őt a többi pubber közül. "Pilhál Bundynkban" mindig lehet bízni, kedvenc vendéglőjének kanapéjáról teljes bizonyossággal elemzi a tőle megszokott sziporkázó stílusban a magyar közélet eseményeit.
Uj Péter. A Mennyországban helyet adó Atyánknak beszólni külön élmény számunkra. Két főbűne van, az egyik a szerdai pártlapos bejegyzései, melyek Tandori folyószövegként csapongó regényeit és Totyi-magasztaló írásait is megszégyenítően semmitmondóak, továbbá az "indexes" stílus meghonosítása és elterjesztése. Nekünk személyéről leginkább Tamási Áron Ábelje ugrik be elsőre, aki felkerülvén a "rengetegbe" nem találván helyét a "nagyvárosban" csapkodva idegesen ugrál az értékpluralizmus útvesztőjében, egyedüli értékként a "beszólást" feltüntetve. Médiafenegyerekként (ez vajon mit jelent?) elemzéseiben Bakács Tibor szintű mélységekbe süllyed, melyekre az sem mentség, hogy a legolvasottabb és legdinamikusabban fejlődő online portált vezeti. (ui.: we love up - de ez titok... :D)
Friderikusz Sándor. Fridi komikusként indult, aztán megkomolyodott: politikai, közéleti műsorokat kezdett el vezetni, és körbejárta a honi médiabirodalmat. Bár igyekeztek a közte és Orbán Viktor között meglévő mély barátságot demonstrálni (és mindemellett természetesen őt adásban fényezni), a „Szólás Szabadsága” c. műsorban Fridinek sikerült megvalósítania a műsor címének antitézisét. A kerekasztal-beszélgetésekbe meghívott vendégek nevein végigpásztázva az ember biztos lehet abban, hogy a vendégek garanciát jelentenek a minőségre. Tiszteljük, hogy dodgembe tudta ültetni Hasselhoffot, de ez még nem elég a szimpátiához.
Alföldi Róbert. Bár eredetileg nem állt szándékunkban rátenni a listára, kiharcolta magának. És nem azért, mert a Hamlet szerinte olyan posztmócsing felfogásban az igazi, hogy a főhős a Mátrix zenéjére begörkorizik a placcra és graffiti formájában közli a közönséggel a „lenni vagy nem lenni” mondatot, és még csak nem is azért, mert önjelölt divatdiktátorként sálban ül be a Heti Hetes stúdiójába, és akkora gyűrűvel ijesztgeti a nézőket, hogy még Brezsnyev elvtárs a kitüntetéseivel is megirigyelné. Pusztán azért, mert erkölcsi érzéke sem túl kifinomult, legutóbb nem átallott azt mondani, hogy minek annyi cicoma a joggal, jól oda kell somni a tüntetőknek, és el van rendezve. A Heti Hetes önmagában külön médiaszemélyiségként is helyet kaphatna listánkon, de az ott helyet foglaló művészeink közül Alföldi kiemelkedő teljesítményt szokott nyújtani.
Gyárfás Tamás. Nehezünkre esik róla írni, mert meggyőződésünk, hogy az elkövetkezendő napokban meglátogat minket ezért valami fekete, elfüggönyözött Volga, benne két épp állás nélküli "pártfüggetlen" oknyomozó újságíróval, megragadják grabancunkat és átcipelnek minket Recskre. Nehéz bármit nyíltan állítani a magyar média egyik kiemelkedő produceréről. Járhatatlan út, de tanácsot kérnénk Fenyő Jánostól. Egyetértünk ugyanakkor azzal, hogy az IMDB szerint minden idők legjobb filmje a Keresztapa-trilógia! És természetesen ezúton szeretnénk neki gratulálni a legújabb hűvösvölgyi villájához is!
Lovas István. Mostanság überjobber lapok publija. Szalonantiszemita-összeesküvéselméletes hajlamainak kompenzációja gyanánt Izraelben kért letelepedési engedélyt. Németországban nemi erőszak többszörös elkövetésével vádolták, melyeket persze végig tagadott. A szabad asszociáció nem akármilyen mestere, a New York-i tőzsdéről egy hirtelen flashback-el azonnal a malária áldozatainál köt ki. Az egyszerű igazságok képviselője. Véleményünk szerint jelenléte a médiában konstans médiahack, és valójában ugyanolyan megélhetési provokatőr, mint anno Szabó Albert volt.
Farkasházy Tivadar. Szimbólum. A közszolgálati médium élő mintapéldánya, továbbá annak, hogy ez a szókapcsolat mit is takar kishazánkban. Véleményünk szerint a rádiókabaré az, hogy Farkasházy a rádiókabaréban van, humorban a fentebb tárgyalt Sas József szintjén áll, beszédtechnikailag nem a legvirgoncabb, holott tudvalevő, hogy a MR az egyetlen hely, ahol mikrofonengedéllyel kötelesek a megszólaló műsorvezetők. Látványos kirohanása az új Petőfi Rádió ellen tovább heccelt minket, pedig a kirúgása után rendezett sértődős műbalhéja már eleve megfeküdte a gyomrunkat, ami humorbonbonjainak köszönhetően már eleve nem volt teljesen egészséges. A létező szocializmus mártírja Tivadarunk, aki alól mindent kiszerveztek már, a lovitól a rádiókabaréig mindent, ő pedig feleszmélt, hogy az, hogy összepacsizott a mindenkori balos államhatalommal, az még nem jelenti azt, hogy közepesen fontos rádiós állásából fog nyugdíjba menni. Hócipő nevű lapjának pedig egyetlen erénye Fábry Sándor kitermelése volt eleddig.
Novák Előd. Elődke a legújabb magyar szalonnackó sajtótermék, a Kurucinfó emblematikus figurája. Ahhoz egy mélylélektani kezelés kellene, hogy meg tudjuk fejteni, bár a látszat ellenére nem lehet bonyolult jelenség. Valószínűleg már az általános isiben is, ahol mindenki az asztmás-szemüveges kis zsidó srácot rugdosta seggbe, ott is Elődke volt a lánc legvégső szeme, és így a végső szenvedő. Így nem véletlen, hogy amint megpillantjuk, a zoknira szandált tipikus esete jut eszünkbe. Amiben még biztosak lehetünk, az az, hogy amint Előd elkezd dobolni egy 20 fős hídzárnál, azonnal akcióba lépnek a zsernyákok. Alapvetően ide se emeltük volna, de a kuruczinfó által kifejtett hatástól nem tudtunk eltekinteni, és elképedt szemekkel konstatáljuk, hogy mennyien vevők az ott leírt gondolatokra. Szerkesztőségünk egyébként azon tipikus városi legenda híve, hogy a kuruczinfót a Matula.hu-t gründoló csoport alapította, és már várjuk, hogy mikor jön a beismerő post a kuruczra, hogy "bocs, ez egy médiahack volt srácok".
Verebes István. A Heti Hetes konstans „függetlenje”, ide is-oda is rúgok. A bazitai Darth Vader demonstrálandó függetlenségét és közéleti semlegességét a Heti Hetest otthagyta és csatlakozott a Pártkelte stábjához. Ha valamiért az ember nem tudott elaludni a Heti Hetesen, az nem a reklám miatt volt, hanem a ritmusos szuszogás miatt.
Kéri László. Politológus és special guest star a Heti Hetesben (újfent garancia a minőségre). Ám még a HH-ben való szerepléseit is alulmúlják tökéletesen unalmas és szakértelem teljes hiányáról tanúskodó politikai elemzései. Állandó ultima ratio-ja az, hogy ő aztán ismeri a „fiúkat”, és bizony, nagyon-nagyon jól tudja milyenek is ők. Politológusi hivatásához hűen testesíti meg elemzéseiben a minimális objektivitás kritériumait, és alig érezhető a komcsi-libsi hatalomhoz való simulása.
* * *
A bejegyzés ötletéért köszönet "tölgy" nevű olvasónknak, aki egy kommentben hívta fel figyelmünket egy ilyen bejegyzés elkészítésére. A kommentekben várjuk a további nevek felbukkanását, szándékunkban áll 50 fősre bővíteni a listát. :)