A 25 leggázabb magyar véleményformáló

Konzervatorium I 2007.11.29. 10:45

Összeállítottunk egy listát a 25 leggázabb magyar véleményformáló személyiségről. Listánkban éppúgy előfordulnak értelmiségiek, publicisták, kutatók, "szakemberek", mint ahogy művészek, bulvárszereplők, írók, de helyet kaptak a szélsőséges celebek is. Politikai hovatartozásuktól függetlenül emeltük ide őket, így viszonylag kiegyensúlyozottan kapott a jobb- és baloldal szekértábora is.

Bejegyzésünk célja, - a provokáción és szórakoztatáson túl - hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy mekkora felelőssége van egy közszereplőnek, véleményformálónak, és hogy mekkora felelősséggel jár a közszereplés önmagában. Listánkban a sorrendiség nem jelent semmit, ez lista, és nem ranglista. Egyedül az elsőnek említett személy foglal ott helyet, ahol, nem véletlenül.

Tamás Gáspár Miklós. Bogár szavaival egy két lábon járó ideológiai kaleidoszkóp. És valóban az: kicsit idősebbek úgy emlékezhetnek rá, mint a szadesz konzijára, sétapálcával sétafikált mindenfelé, és a szabadelvű konzervativizmust propagálta. Elég ehhez elolvasni egy korábban vele készült interjút (Kolozsvártól Oxfordig, az anarchizmustól a konzervativizmusig – megtalálható a „Másvilág” c. kötetben is), és látható az éles különbség a mai, fasisztázó, az emberek agyonverését és elgázosítását „magyar hagyománynak” minősítő TGM, és az akkori, jakobinus emberi jogi nyilatkozatokat ostorozó TGM között. A sétapálcát hózentrógerre cserélte, a szabadelvűséget marxizmusra. Búcsúabaloldaltólbúcsúajobboldaltól. Eme jelentős szellemi fejlődés végett kapott kitüntetett helyet ezen listán, továbbá a RAF-éltető megnyilatkozásaiért. Ezen "vétkeit" még az sem teszi semmissé, hogy olyan abszurd helyzeteket teremtett manapság, mint a ráérős budai laptop-anarchista egyetemista tömegek előtt szónoklatként előadott propagandafellépés a forradalmi marxizmusról - bár a konzervatórium humoránál van, és díjazza az ilyen szerepléseket.

Bayer Zsolt. Vándor-újságíró. Népszabadságnál töltött idejét azzal magyarázta, hogy „akkor jó ötletnek tűnt, hogy a Népszabadságba írjak”, valamint azzal, hogy ő botor, bevette a „barna eső” közeledtének hírét. Így a náciveszéllyel igazolja a népszabis pályafutását. Ám mi mégsem ezért szeretjük, inkább azért, mert talán az egyetlen olyan közíró, aki írásban is tud üvölteni.

Frei Tamás.
Frei „a” riporter, és minden más ami létezik, csak mögötte van. Már csak azért is figyelemre méltó jelenség, mert akinek az arca akkora, hogy kilóg a képernyőről, az már különleges és egyedi. Legviccesebb performansza az volt, amikor egy „bérgyilkossal” társalgott, majd a beszélgetés végén a tarifákról érdeklődött – szolidan célozva Orbán Viktor akkori miniszterelnökre. Élelmesebb orbanofóbok bizonyára elkezdték gyűjteni az egymillió dolcsit, hiszen az nem olyan vaskos összeg egy ilyen feladatért. Frei volt, van, és lesz, ismét visszatért közénk, és legutóbb a „szeressük egymást gyerekek” - „Ferkó-Vikó, üljetek le és beszéljetek” műsorával lopta be magát a szívünkbe. Arról már szót sem említünk, hogy kolumbiai fake-riportja ellenére még mindig műsoron van, és hitelesnek tartják, holott BBC-hagyományokkal rendelkező nyugati országokban az ilyen riportereket képernyőközelbe soha nem engedik többet. Frei Tamás az, aki azoknak tud újat mondani, akik a kereskedelmi médiumok hírműsoroknak álcázott magazinműsorain szocailizálódtak.

Geszti Péter.
Magát pártfüggetlen kreatívként meghatározó libi-kampánytanácsadó és balos kreatívos médiahuszárként futó figurának köszönhető, hogy a magyar reklámipar még mindig azt hiszi, hogy egy-két jólirányzott Rapülők szintű szóviccel el lehet adni bármelyik Fabulon sampont. Hagyományteremtő szövegipari bűntényei mára teljesen megfertőzték az egyébként szabadidejében Economistot fordító HVG-t is. Bár szóviccelni a 80-as évek óta megagáz, ő mégis trendivé tette. Legújabb ilyen vállalkozása szerint a szent korona is lehet kúl, és a magyarság össznemzeti idoljaként a huszárokat favorizálja, amit nyilvánvalóan nem magántőkéből szeretne végigvinni. A kezdeti Arc-plakátkiállítást gründoló Geszti saját teremtményét az évek alatt elvitte a lehető legPC-bb irányba, mely jelenleg a mainstream ügynökségek pr-osainak hobbi-kirakatává vált. Lelki szemeink előtt már látjuk a Jézus-haver ötlete alpaján "megmarketingelt" tejesdobozokon díszelgő Petőfit és Szent Istvánt. Sírunk.

Fabrícius Gábor. Mindenki ismeri az egyik vezető bank spotjait, amiben Jamiroquai zenéjére ugrálnak macinaciban mindenféle emberkék, akiket még a megatáncba se vettek volna fel statisztának. Tárgyalt személyünk szerint ez médiatörténeti jelentőséggel bíró reklám, persze mindezt a szintén médiatörténetileg kimagaslóan onanizáló Kreatívban tudta mondani. A bank és tánc árukapcsoláshoz mi nagyon bénák vagyunk, mint ahhoz is, hogy helyesen értelmezzük a hellórepublic honlap újításait, melyek számunkra inkább emlékeztetnek egy kezdő kommunikáció és pr-szakos egyetemista iskolaújságról alkotott elképzeléseire, megaciki erőltetett beszólásaira, mintsem egy vezető reklámcég honlapjára. A Republic reklámügynökség amúgyis alakulása óta szívünk csücske, hiszen eredetiségében kb. annyira futotta már régen is, hogy külföldi reklámokat változtatás nélkül honosított meg itthon, eladva saját ötletükként. Ennek ellenére a metroszexualitás közszereplők közötti idoljaként, és a rénszarvasmintás pulcsik doyenjeként feltűnő Fabríciust valami érthetetlen okokból favorizálják a reklámszakmában, nincs pr-konferencia, ahol ne mondaná el, hogy a reklám attól jó, ha a reklámszakemberek a "be yourself and will be no problem" elvet követik. Orgánumát Náray Tamás is megirigyelné.

Dessewffy Tibor. Nincs még egy olyan magyar közszereplő, aki ekkora arccal bírna, mint ő, ezt a konzervatórium minden szerzője egyöntetően meg tudja erősíteni. Véleménye szerint az információs társadalomból a magyar "bibliát" ő írta. Általa gründolt alapítvány, a DÉMOSZ magát pártfüggetlenként hirdeti, ami már csak azértis arcátlanság, mert kiadványaik között szerepel egy részletes elemzés GYF-ről, továbbá mindenki tudja, hogy tárgyalt személyünk privát tanácsadója említett személyünknek. Meggyőződése szerint Peter Berger azért óriási arc, mert márványvillában lakik, véletlenül sem azért, mert megírta a Social Construction nevű alapmunkát. Tibor maximumra fejlesztette az egyetemi oktatásban "szekundáns" előadónak hívott talpnyalók és phd-tanoncok (valójában kávéfőzők és írásvetítő-kezelők, persze szigorúan öltönyben) szerepeltetését az óráin, hiszen ő nem egy, hanem sok esetben mindjárt 3 szekundánssal dolgozik. További bűnei között szerepel a Castells könyvek elejére írt bevezető, amiben kínosan törekedett arra, hogy az egyébként mérhetetlenül semmitmondó információs társadalomról publikáló Castellsnek valami érdekes önéletrajzot kreáljon. Kedvencünk még a DEMOS által kiosztott pályázatok, melyekben százezreket lehet nyerni, ha valaki 5 db. ppt táblát nyújt be valami társadalmi problémáról. Meg sem említjük, hogy kik kapták meg eddig ezeket a díjakat...

Bolgár György Gyuribácsi. Minden nagymama és korosodó családanya által álomférfinek tartott Gyuribácsi a provinciális közéleti társalgás magyar meghonosítója. Ő már akkoris megbeszélte a dolgokat Jutka nénivel, amikor még nem lehetett megbeszélni semmit. Manapság a ballib rádiójában nyomul, ahol a büfésnénin kívül mindenki rózsaszín tangát hord. Gyuribácsink hithű libiként igen széles spektrumú életpályát futott be, ami kezdődött NYC-i tudósítóként, amiből aztán egy képeskönyvként eladott verseskötet lett médianyom, majd folytatódott az 50-esek pornójával foglalkozó lektűrrel, de nem idegen tőle a publicisztika műfaja sem. Mi mégis azért szeretjük, mert pártfüggetlenül tud elbeszélgetni mindenkivel arról, hogy miért jó dolog baloldalinak lenni.

Csoóri Sándor. Csoórira sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy megfontoltság és józan ész tekintetében említésre méltó volna. Legutóbbi emlékezetes kinyilatkoztatása szerint Mr. Reformer társadalmi ámokfutásánál még a Tanácsköztársaság is jobb volt. Ergo, a gazdaság tönkretétele és a hazudozás rosszabb, mint az, amikor kulákokat temetnek élve a földbe. Éles szemű realista a mi Sándorunk. Véleményünk szerint a magyar irodalom sokkal gazdagabb lett volna, ha többen megmaradnak csak az irodalomnál, ahogy Csurka Úr, úgy Sándorunk is maradhatott volna a költészetnél. Külön örömkönnyek közepette szoktuk olvasni a Miép jobb időit idéző zsidózó cikkeit is.

Aczél Endre. Aczél elvtárs a baloldali médiapropaganda archetípusa. Nélküle nincsen baloldal sem. Aczél elvtárs újságíró, és nem mellesleg a Pártkelte c. reggeli-délutáni műsor prominens figurája. Ex-kommancsként hű a Párthoz, a Néphez, így nemrég végignézhettük, amint széles nyelvcsapásokkal „kérdezgette” GyF-et a reformokról, meg arról, hogy miért is ilyen hülyék a magyarok, hogy nem fogadják tapsviharral az aufklérus reformnak nevezett mérnökösködését.

Lakat T. Károly. (Feldmár "pszichológia MüllerPétere" András helyét vette át a listán) A Konzervatórium szerkesztősége ezúton szeretné megszólítani azokat, akiket Lakat T. Károly meginterjúvolt, hogy ellenőrizzék, hogy az interjú után száraz maradt-e a seggük. Amennyiben igen, kérem küldjenek mailt a szerkesztőségünkbe, mert megveszekedett hévvel keressük azt, aki egy Pártkeltés interjú után száraz seggel távozik a Károly markai közül. Ha lehet ezt mondani, akkor az "alákérdezést" a Pártkelte interjúi óta hívják újságíró szakzsargonban "lakattézésnek".

Sas József. Egy ideig fogalmunk sem volt róla, hogy a „Sas-kabaré” mégis mi a nyavalyából tartja fönn magát, mert meggyőződésünk szerint nincs már olyan elbutult nyugger, aki ezen a szánalomhalmazon röhögni tud. Sas József humora körülbelül olyan, mint Győzike stílusérzéke – gy.k. nincs neki olyan. Aztán lássatok csodát, Jóska nem is a humorral köszönőviszonyban sem lévő kabaréjából tartotta fönn hanem a mutyizásból. Természetesen a műsor folytatódik, és a kádári hétköznapokat visszasíró nyuggereknek van esélyük arra, hogy egy kiadós orbánozás-jobbosozás közepette úgy érezzék, valóban vicceket hallgatnak.

György Péter. Közéleti ámokfutóként számon tartott figura, aki tízoldalakat képes megtölteni semmitmondó tartalommal. A pc közbeszéd kizárólag felmagasztalója, aki leginkább furkósbottal verné szét mindazon embereket, akik a ballib közgondolkodás ellen szót emelnek. Közszolgálatot úgy képzeli el, hogy a mindenkori baloldali hatalom egyeneságú szócsöve. Meghatározása szerint a szólásszabadságról csak ő tud helytállóan nyilatkozni, ilyen irányú megnyilvánulásai még a Milliánus Halmai Gábort is tiszteletre tanítják.

Krausz Tamás. Semminemű előítéletünk nincs azokkal szemben, akik Szovjetúnió-szakértők, de azokkal, akik az MSZP-ben Kiss Péter mögött sorakoznak föl, na azokkal már igen... Krausztól nekünk mindmáig a kedvencünk az volt, hogy az alternatív rendszerkritikai megmozdulásokat nyíltan elítélte a választások alatt, tudván, hogy az alacsony részvétel a jobboldalnak kedvez. Fickósnak érezné magát, ha még mindig állampárt lenne, ennek ellenére csodálatos öröm tölti el szívünket, mikor "szembenézős" cikkeit tudjuk elolvasni, valamelyik pártlapban. Nézetei szerint azok, akik kritikai alapon szerveződő civil új szociális mozgalmak tagjai, és még "lázadozni" is mernek az egyébként számára kizárólagosan lehetséges baloldali győzelem ellen, azok mind a) pénzemberek (ezt nem tudjuk mit jelent Krausz-i értelmezésben...) b) hülyék. Krausz tudományos cikkei sem semmik, mindig megörvendeztet bennünket szigorúan „objektív” (marxista) elemzéseivel; legutóbbi cikkében az iránti aggodalmát fejezte ki, hogy a posztmodern történetírás dekonstruálja a bolsevik forradalmat. A mi szívünk is zokog emiatt.

Szilágyi Szilvia. Sisso néven elhíresült közírónk a Magyar Narancs erkölcsi fertőjéből kinőtt díszfeminista. Ha létezik szavak kisajátítása, akkor a sznob szó jelentéstöbblettel való megtöltését neki köszönhetjük, íránymutatása alapján heti válogatást kaphattunk arról, hogy milyen helyekre is jár a jóléti individuálisan túlfűtött pösti úrinépség sznobulni (szórakozni). Ennél az ízlésterrornál is nagyobb bűne a feminizmus hazai felkarolása, melyet mi megbocsáthatatlan ideológiai terrornak tartunk tőle. A tűsarok (szigorúan kisbetűvel) lapjain harcba szállt az afrikai nők csiklóján keresztül, az elnyomó férfiakon át, a nőverésig mindenért, ami kapcsolatba hozható szerelmével, a feminizmussal. Szemellenzősségére még az sem mentség, hogy harcos feministaként jó ideig visszavonult családanyaként élt, ezzel pedig a feministák számára főbenjáró bűnt követett el.

Csintalan Sándor. Hogy mennyire „értelmiségi”, az vitatható, de arra ma úgysincs standard mérőeszköz, és ami van, az sok mindent megenged. Nem is olyan rég még az elvtársakkal mulatott, ma már a narancssárga klumpáját mutogatja a kereskedelmi csatornáknak. Dereng még valami, hogy volt valami koszos biznice, de az idő elhomályosította az emlékeket. A szociktól egyenes út vezetett a Hír Tv jobbos „beszéljük meg” -jellegű műsorába, ahol jobbos nyuggerekkel beszéli meg, mekkora szemét egy kormány ez a mostani szoci, és utasítja rendre nem akármilyen stílusban a vele egyetértő és egyet nem értő betelefonálóit. Különösen érdekesek felvillanó félperces eszmetörténeti elemzései, amikor is pl. tanúbizonyságát adja annak, hogy Adam Smithről a leghalványabb gőze sincsen. Noch dazu, szörnyű ingeket hord, és ha már a narancssárga kommancs jelenség komplex képét akarjuk rekonstruálni, még egy dolog eszünkbe jut... nomen est omen.

Pilhál György. A kezdeti sportújságírós karrier után a Zöldtetős külvárosi vendéglőből publikáló nemzetpubber a kedvenc olvasmánya a Konzervatórium szerzőinek. Élesen objektív témaismertetései, népmesei fordulatai, és szinte már nyelvújító szókapcsolatai, továbbá a központozás és a mondatszerkesztés avantgarde művelése kiemeli őt a többi pubber közül. "Pilhál Bundynkban" mindig lehet bízni, kedvenc vendéglőjének kanapéjáról teljes bizonyossággal elemzi a tőle megszokott sziporkázó stílusban a magyar közélet eseményeit.

Uj Péter. A Mennyországban helyet adó Atyánknak beszólni külön élmény számunkra. Két főbűne van, az egyik a szerdai pártlapos bejegyzései, melyek Tandori folyószövegként csapongó regényeit és Totyi-magasztaló írásait is megszégyenítően semmitmondóak, továbbá az "indexes" stílus meghonosítása és elterjesztése. Nekünk személyéről leginkább Tamási Áron Ábelje ugrik be elsőre, aki felkerülvén a "rengetegbe" nem találván helyét a "nagyvárosban" csapkodva idegesen ugrál az értékpluralizmus útvesztőjében, egyedüli értékként a "beszólást" feltüntetve. Médiafenegyerekként (ez vajon mit jelent?) elemzéseiben Bakács Tibor szintű mélységekbe süllyed, melyekre az sem mentség, hogy a legolvasottabb és legdinamikusabban fejlődő online portált vezeti. (ui.: we love up - de ez titok... :D)

Friderikusz Sándor. Fridi komikusként indult, aztán megkomolyodott: politikai, közéleti műsorokat kezdett el vezetni, és körbejárta a honi médiabirodalmat. Bár igyekeztek a közte és Orbán Viktor között meglévő mély barátságot demonstrálni (és mindemellett természetesen őt adásban fényezni), a „Szólás Szabadsága” c. műsorban Fridinek sikerült megvalósítania a műsor címének antitézisét. A kerekasztal-beszélgetésekbe meghívott vendégek nevein végigpásztázva az ember biztos lehet abban, hogy a vendégek garanciát jelentenek a minőségre. Tiszteljük, hogy dodgembe tudta ültetni Hasselhoffot, de ez még nem elég a szimpátiához.

Alföldi Róbert. Bár eredetileg nem állt szándékunkban rátenni a listára, kiharcolta magának. És nem azért, mert a Hamlet szerinte olyan posztmócsing felfogásban az igazi, hogy a főhős a Mátrix zenéjére begörkorizik a placcra és graffiti formájában közli a közönséggel a „lenni vagy nem lenni” mondatot, és még csak nem is azért, mert önjelölt divatdiktátorként sálban ül be a Heti Hetes stúdiójába, és akkora gyűrűvel ijesztgeti a nézőket, hogy még Brezsnyev elvtárs a kitüntetéseivel is megirigyelné. Pusztán azért, mert erkölcsi érzéke sem túl kifinomult, legutóbb nem átallott azt mondani, hogy minek annyi cicoma a joggal, jól oda kell somni a tüntetőknek, és el van rendezve. A Heti Hetes önmagában külön médiaszemélyiségként is helyet kaphatna listánkon, de az ott helyet foglaló művészeink közül Alföldi kiemelkedő teljesítményt szokott nyújtani.

Gyárfás Tamás. Nehezünkre esik róla írni, mert meggyőződésünk, hogy az elkövetkezendő napokban meglátogat minket ezért valami fekete, elfüggönyözött Volga, benne két épp állás nélküli "pártfüggetlen" oknyomozó újságíróval, megragadják grabancunkat és átcipelnek minket Recskre. Nehéz bármit nyíltan állítani a magyar média egyik kiemelkedő produceréről. Járhatatlan út, de tanácsot kérnénk Fenyő Jánostól. Egyetértünk ugyanakkor azzal, hogy az IMDB szerint minden idők legjobb filmje a Keresztapa-trilógia! És természetesen ezúton szeretnénk neki gratulálni a legújabb hűvösvölgyi villájához is!

Lovas István. Mostanság überjobber lapok publija. Szalonantiszemita-összeesküvéselméletes hajlamainak kompenzációja gyanánt Izraelben kért letelepedési engedélyt. Németországban nemi erőszak többszörös elkövetésével vádolták, melyeket persze végig tagadott. A szabad asszociáció nem akármilyen mestere, a New York-i tőzsdéről egy hirtelen flashback-el azonnal a malária áldozatainál köt ki. Az egyszerű igazságok képviselője. Véleményünk szerint jelenléte a médiában konstans médiahack, és valójában ugyanolyan megélhetési provokatőr, mint anno Szabó Albert volt.

Farkasházy Tivadar. Szimbólum. A közszolgálati médium élő mintapéldánya, továbbá annak, hogy ez a szókapcsolat mit is takar kishazánkban. Véleményünk szerint a rádiókabaré az, hogy Farkasházy a rádiókabaréban van, humorban a fentebb tárgyalt Sas József szintjén áll, beszédtechnikailag nem a legvirgoncabb, holott tudvalevő, hogy a MR az egyetlen hely, ahol mikrofonengedéllyel kötelesek a megszólaló műsorvezetők. Látványos kirohanása az új Petőfi Rádió ellen tovább heccelt minket, pedig a kirúgása után rendezett sértődős műbalhéja már eleve megfeküdte a gyomrunkat, ami humorbonbonjainak köszönhetően már eleve nem volt teljesen egészséges. A létező szocializmus mártírja Tivadarunk, aki alól mindent kiszerveztek már, a lovitól a rádiókabaréig mindent, ő pedig feleszmélt, hogy az, hogy összepacsizott a mindenkori balos államhatalommal, az még nem jelenti azt, hogy közepesen fontos rádiós állásából fog nyugdíjba menni. Hócipő nevű lapjának pedig egyetlen erénye Fábry Sándor kitermelése volt eleddig.

Novák Előd. Elődke a legújabb magyar szalonnackó sajtótermék, a Kurucinfó emblematikus figurája. Ahhoz egy mélylélektani kezelés kellene, hogy meg tudjuk fejteni, bár a látszat ellenére nem lehet bonyolult jelenség. Valószínűleg már az általános isiben is, ahol mindenki az asztmás-szemüveges kis zsidó srácot rugdosta seggbe, ott is Elődke volt a lánc legvégső szeme, és így a végső szenvedő. Így nem véletlen, hogy amint megpillantjuk, a zoknira szandált tipikus esete jut eszünkbe. Amiben még biztosak lehetünk, az az, hogy amint Előd elkezd dobolni egy 20 fős hídzárnál, azonnal akcióba lépnek a zsernyákok. Alapvetően ide se emeltük volna, de a kuruczinfó által kifejtett hatástól nem tudtunk eltekinteni, és elképedt szemekkel konstatáljuk, hogy mennyien vevők az ott leírt gondolatokra. Szerkesztőségünk egyébként azon tipikus városi legenda híve, hogy a kuruczinfót a Matula.hu-t gründoló csoport alapította, és már várjuk, hogy mikor jön a beismerő post a kuruczra, hogy "bocs, ez egy médiahack volt srácok".

Verebes István.
A Heti Hetes konstans „függetlenje”, ide is-oda is rúgok. A bazitai Darth Vader demonstrálandó függetlenségét és közéleti semlegességét a Heti Hetest otthagyta és csatlakozott a Pártkelte stábjához. Ha valamiért az ember nem tudott elaludni a Heti Hetesen, az nem a reklám miatt volt, hanem a ritmusos szuszogás miatt.



Kéri László.
Politológus és special guest star a Heti Hetesben (újfent garancia a minőségre). Ám még a HH-ben való szerepléseit is alulmúlják tökéletesen unalmas és szakértelem teljes hiányáról tanúskodó politikai elemzései. Állandó ultima ratio-ja az, hogy ő aztán ismeri a „fiúkat”, és bizony, nagyon-nagyon jól tudja milyenek is ők. Politológusi hivatásához hűen testesíti meg elemzéseiben a minimális objektivitás kritériumait, és alig érezhető a komcsi-libsi hatalomhoz való simulása.

* * *

A bejegyzés ötletéért köszönet "tölgy" nevű olvasónknak, aki egy kommentben hívta fel figyelmünket egy ilyen bejegyzés elkészítésére. A kommentekben várjuk a további nevek felbukkanását, szándékunkban áll 50 fősre bővíteni a listát. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr90246418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noamfan 2007.12.01. 13:35:29

Gabrilo,

az említett könyv bevezetője nem bevezetőnek készült, hanem egy olyan levélként, amit a (holokauszt tagadó) szerzők csalárd módon felhasználtak és még a bíróságon is lobogtatták. A levél a vélemény nyilvánításának szabadságáról szóló állásfoglalás, nem pedig a holokauszt tagadásának bármely aspektusáról. (Chomsky a botrány körüli időkben gyakorlatilag mindenhol azt mondta, hogy nem tudta, hogy erre fogják felhasználni a levelét + a szokásos pc holokauszt elítélő kötelező körök... Ami miatt ez megtörténhetett, hogy nagyon sok szervezetet/mozgalmat támogat, de az nem mindig kontrollálható, hogy kik és hogyan használják fel a nevét...)
Ezt később nyilván jól összemosták az Amerikával és Izraellel kapcsolatos kettős mérce elvének alkalmazásával (ami a mi/ők/terrorista cselekmények megítélésről szól) és máris van egy jó kis zavaros és ellentmondásosnak látszó eseménysorozat, ami alapján viszonylag könnyedén ítéletet lehet mondani...
dióhéjban ennyi, remélem, ez megfelelő válasz.

noamfan 2007.12.01. 13:39:15

hopp, itt egy mondat nem az igazi:

"A levél a vélemény nyilvánításának szabadságáról szóló állásfoglalás, nem pedig a holokauszt tagadásának bármely aspektusáról."

Így akartam:
A levél a vélemény nyilvánításának szabadságáról, nem pedig a holokauszt tagadásának bármely aspektusáról szóló állásfoglalás.

így már értelmesebbnek tűnik...
bocs

Shimoda · www.konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 13:47:19

"Lécci, legalább próbálj meg reagálni a fentiekre."

Nem fogok reagálni egy olyan embernek, aki a halálomat kívánta egy előző kommentjében. Ismerem mind Szasz, mind Feldmár munkáit. Ennek ellenére rangon aluli reagálnom neked a rákos és egyéb megjegyzéseid miatt.

Shimoda · www.konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 13:48:49

Noamfan, bytheway téged honnan szalajtottak? AK57, Daath.hu?

Turbulencia (törölt) 2007.12.01. 13:59:55

noamfan: "Azt hittem, itt (akár érdemi) vita van, nem pedig focimeccs. Tévedtem?"

Focimeccs az egész világ és focista rajta minden ember...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 14:07:40

az öreg Chomskyt bizony megkérdezték és bizony tudta mihez adja a kis szösszenetét. Utána nyilván kapálózott hogy "de én nem így értettem". De amikor odaadta a fransza holokauszttagadónak, tudta hogy egy fransza holokauszttagadónak adja, és azt is hogy miért.

by the way, Chomsky nagyokat alkotott a nyelvészet területén, de "politikatudományos" szakértelmébe inkább ne menjünk bele.

noamfan 2007.12.01. 14:17:11

Tetra,
valamit nagyon félre értettél, mert én nem kívántam a halálodat, vagy ha mégis, akkor a sajátomat is? ("A pszichoszomatikus betegségek és a te személyed egy mondatban való említése pedig nem személyes sértés, mert rám is ugyanúgy vonatkozik, mint akárki másra...") De ha így jobb, hosszú életet kívánok neked, sok boldogságot és kiváló egészséget, meg minden hasonlót, de komolyan.
Ha már a rangoknál tartunk, milyen rangban vagy te és milyen rangban vagyok én, csak hogy végre tudjam a helyem?
A honnan szalajtottak kérdésre nem tudom, mi a helyénvaló válasz... Onnan szalajtottak, ahol olyan dolgokról ér kinyilatkoztatni, amiben az ember (akár hivatalosan is) kompetensnek minősülhet, amihez meg nem ért, arról nem fröcsög... (És tudom, hogy ez blog és műfaji sajátosság, és nem kötelező olvasni, és hogy szubjektív vélemények vannak, stb., de valami 'civil kontroll' azért ide sem árt, nem? Egyébként meg nyilván azért olvaslak titeket, mert érdekesen írtok általában, így különösen meglepő volt ez a Feldmáros húzás.)
A puszta antipátián alapuló besorolás szerintem elég karcsú...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 14:19:43

noamfan utolsó kommentjén érdemes töprengeni kicsit Tetra...

noamfan 2007.12.01. 14:27:26

Gabrilo,
1. miért gondolod, hogy tudta, hogy mire fogják felhasználni? Tudta, hogy kinek adja, de arról nem volt szó, hogy ilyen pályára kerüljön a levél. (Ha meg tudta és úgy adta, akkor hibázott és akkor az egész sztori nagyon gáz... Azért nehéz elfogadnom, hogy tudta és mégis, mert ha végignézem az '50-es évektől a munkásságát, alapvetően elég következetesnek tűnnek az állásfoglalásai... de ettől még lehet, hogy tudta, de azokban az interjúkban, amiket én láttam, nem ezt mondja. Persze lehet, hogy csak kula kozmetika történik, ami elég csalódottá tenne.)
A politikatudományos megnyilvánulások meg szvsz azért ennyire szélsőségesek, mert anélkül nincs impact, így (ahogyan azt ti is teszitek időnként) néha oda kell baszni, hogy figyeljenek má' fel kicsit. És általában történelmi események számbavételén és elemzésén keresztül jut el oda, ahova és lehet, hogy nincs is igaza (mintha bárkinek is lehetne...). Hitbéli kérdés?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 14:34:22

Abban igazad van hogy alapvetően szinte minden ilyesmi hitbeli kérdés (lesz erről is bejegyzés lehet hamarosan).
De azért más az, hogy van mondjuk ez a blog, és földobjuk kicsit a látogatottságot egy ilyen "bulvárosabb" poszttal (szerintem a "hanyatlás politikai eszkatológiáját", vagy a Voegelines-gnosztikusos cikket ettől még nem fogják persze többen olvasni), meg hogy valakinek könyvei jelennek meg és azzal akar botrányozni - szerintem. Ez a blog így sokkal vegyesebb felvágott.
És azért Chomsky télleg hmhm... persze ízlések és pofonok. De nekem nagyjából a Moore-féle baller szekértábor harcosának tűnik ő is (attól függetlenül hogy nem akarom kétségbe vonni a nyelvészet területén szerzett érdemeit, igaz, a nyelvészethez semmi közöm nincs).

Shimoda · www.konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 14:51:11

Feldmár Andrást öntevékeny módon kivettem a listáról.

Véleményem róla nemhogy változott, rosszabbodott. Egész egyszerűen meguntam a Feldmár-egyház híveinek idezarándoklását.

Helyette Mr. Alákérdezőt tettem be (lakatT).

Csírsz.

noamfan 2007.12.01. 14:51:14

Gabrilo,
A blog mint vegyes felvágott - értem, ezért nem piszkáltam a listán szereplő többi tagot, mert bár lehet, hogy szeretem olvasni őket, vagy más miatt szimpatikusak, vagy épp nem, de már mindegyikük eljátszotta az összes kreditjét, ezért akár rá is kerülhetnek.
Moore alatt ugye nem Michael 'ingyenes egészségügy = boldogság' Moore-t érted...
Értem, hogy ballernek gondolod Chomskyt, pedig valójában nem is az, hanem idealista :) (ezért nem elfogadható minden amit mond, de azért érdemes odafigyelni...)
A nyelvészkedési hozzájárulását pedig mindig is alapvetően leválasztotta az egyéb társadalmi mozgalmárságról...

noamfan 2007.12.01. 14:56:51

Tetra,
köszi, (akármi is volt a motivációd).
A pszichológia MüllerPétere egyébként pedig sztem PopperPéter (akit megint csak nem tennék rá erre a listára).

köszi még egyszer.

p.s.: a kis zárójelesen már nem jojózom... :)

Shimoda · www.konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 15:08:11

PopperPéter valahogy az egyetlen szimpi arc ebből az ezoterikus bohózatból. :) Láttam előadni, és elég jól nyomja, bár persze ő is elsodródik ilyen pszichoszomatizáló ökörségek felé, de alapvetően tolerálható fickó. Mellesleg ezoarcokat nem vettünk fel a listára, feldmár is csak azért volt rajta, mert sajnos egyre többen kezdik komolyan venni őt...

A motivációmat leírtam: meguntam hogy idezarándokolnak a feldmár-egyház hívei, és számon kérnek. Jobb a békesség alapon vettem, hogy sajnos egyre nagyon rajongói klubja van a fickónak, és azt külön dícséretesnek tartom, hgoy idejönnek kalimpálni érte. Bezzeg Sasjózsi fanok nem jönnek.

De mint mondtam, személyes véleményem nemhogy változott volna, hanem még jobban elkeseredtem, hogy ugyan miért adnak neki olyan széles teret, miért követik olyan sokan? Bekapok én is 5 blottert és feldmárhívő leszek inkább... :(((

Jóakaró 2007.12.01. 15:09:24

Kedves Blog Szerkesztőség!

Vettem a fáradtságot és a cikk elolvasása után átolvastam az összes kommentet. A cikkre most nem reagálnék - elegen megtették már azt előttem - ellenben az utolsó néhány hozzászólás, Noamfan nevű olvasótok türelmes, konstruktív, higgadt vitakezelése tetszett. Bárcsak így tudna vitatkozni mindenki! Ezt is tanulni kell. A kérdésem kissé provokatív, de a fenti kommentek fényében van benne ráció: Feltétlenül szükségetek van egy ilyen szerzőre, mint ez a Tetra fedőnevű "író"? írni nem tud (unalmas, nyelvhelyesség is gyenge), viszont agresszív, vitaképtelen, és a hozzászólások alapján úgy láttam, hogy a legtöbb kritika minden irányból a kizárólag általa, a többi szerkesztő mélyebb tematikus ismerete nélkül pellengérre helyezett Feldmár András magyar származású kanadai pszichológus miatt robbant ki. Kedves szerkesztőség - munkátokhoz további sok sikert kívánok, de ebbe az irányba szeretnétek elmenni, kell egy rossz zsaru - avagy feltétlenül szükségetek van a csapatban egy ilyen Tetra szintű pitbull-vérebre?

Jóakaró 2007.12.01. 15:11:34

Bevallom meglepődtem - Köszönjük Tetra!

Shimoda · www.konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 15:22:09

Köszönjük? Kik köszönik? A Feldmár Intézet? A Holisztikus pszichológia intézet? Az LSD-egyház hívei?

Ne köszönd meg, nem szívességből tettem, amit tettem. Részemről tűzzel vassal irtanám a Feldmárt minden nézetét, őt meg kb. kitoloncolnám Kanadába.

Valamit valamiért viszont:

Én elmozdítottam Feldmárt, pedig több szerző szerint nem kellett volna engedni az idióta kommentálóknak.

Cserébe ezúton kérek minden Feldmár-fant, Feldmár-Intézetis hívőt, Lsd-zabáló univerzummal egyesülős hippit, és a többi söpredéket, hogy tessék szépen elkotródni innen.

Köszönöm szépen. Ellenberger külön bejegyzés fog születni Feldmár káros nézeteiről, és garantálom hogy olyan hangvételben lesz megírva, hogy napi többezer látogatót fog vonzani.

noamfan 2007.12.01. 15:25:05

Jóakaró,

sztem szükség van Tetrára is, hiszen nem fejlődhetne konstruktív és önmérsékletre tanító vitakultúra az ilyen precedensek nélkül. (Mindemellett Tetra is szórakoztatóan ír többnyire...)

Tetra,
ez a pszichoszomatkus betegségekről való nyünnyögés nem olyan nagy ökörség egyébként... Popper meg télleg jó arc (nagyságrendekkel jobb, mint a Müller) és valahogy elég érdekes, hogy ezek a komolyabb szinten gondolkodó, mostanában megmondóemberként fungáló emberek elindulnak a tudományos úton (Popper is így kezdte), aztán mégis egy másik utat járnak öregkorukra, mert csak ez alkalmas az értékek és tapasztalatok kommunikálására...
Ja, életemben nem nyomtam még tripet, csak igyekeztem gondolkodni meg absztrahálni időnként, aztán mégis Feldmár pozitív lettem...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 15:31:14

Személy szerint letojon Feldmárt asse tudtam eddig kijaz:(( Amennyit láttam belőle nem volt túl szimpi de abba a kategóriába tartozik akikkel nem foglalkozom.

Tetra mindenképpen kell ide, leginkább alapító és magának a blognak a létrehozóha,
ad2. a legtöbb poént ebben a bejegyzésben ő sütötte el és személy szerint jól sikerült neki:))

Provokatív, forrófejű is egy kicsit - de ez képes ilyen bejegyzéseket szülni.

Kérdésedre válaszolva: nem kívánunk megválni Tetrától.

plusz, ez az univerzummal egyesülős hippis beszólás ismét kurvajó volt.
Ezek után váljunk meg tőle?:D

mr. pharmacist 2007.12.01. 15:36:40

ezt a magyar bóddhiszatvák baráti köre nevében kérem ki magamnak!

Shimoda · www.konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 15:49:54

Najó, felveszem a kesztyűt, megtörtél engem Noam, nem tagadom. :)

Pszichoszomatikáról:

ad1:
ha már feldmár pozitiv lettél, akkor tudhatod, hogy bandink igen nagy rabja a holisztikus szónak. a beteget nem gyógyszerezzük (skizót), mert minek, inkább vizsgáljuk meg az egész személyiséget, és nézzük meg mi az oka a skizóságnak.
Ez szép, ez jó, ezzel ÉN IS nagyon egyetértek.

ad2:
A betegségek okozói pszichoszomatikusak. Sőt, lelki tünetek generálnak testi betegséget. Ha has problémád van, vagy emésztés, akkor introvertált magadat emésztő ember vagy, aki gondjait nem kibeszéli, hanem magába fojtja. Kezelés: kommunikációs tréning és csoportfoglalkozásos pszichoterápia. Ehhez aztán kell az ész, csodás, eddig bármelyik Müllerpéter eljutna.

ad3:
Ami Feldmárban és ezzel a pszchoszomival kapcsolatban PARA, az az, hogy Feldmár egészpályás letámadással nekimegy a modern pszichiátriának. Ami KURVAGÁZ. Bár óvastam én is Fukótól a Felügyelet&Büntetés c. munkácskát, és való igaz, hogy psichiátriára azokat csukják be, akik közveszélyesek, azért a helyzet nem ilyen simple. Ok, hogy kell egy kontroll faktor, mint a feldmár, aki jól odasom a boszorkányüldözőknek, hogy nem csak a közveszélyeseket csukják le, hanem azokat is, akik ZAVARJÁK a többséget. És ez milyen már?! Na igen, de érted, azzal hogy egészpályásan támad, elveti azon értékeit is a psichiátriának, amik értékek.

ad4:
Az ilyen radikális gondolkodók műveiből nőnek ki a holisztikus psichoterapeuták, akik a többszörös anyagyilkosokat is a beszéljükMac szintű hülyeséggel gyógyítják, ső, az ilyen hozzáállásból születnek a radikális otthonszülők, akik a modern orvostudomány vívmányai ellenére ragaszkodnak a középkorhoz. Mert a kórház elnyom. Meg a pszichiátriai intézet is elnyom. Uramsegícccs!

Érted már mi bajom Feldmárral? Ugyanaz mint TGM-el. Mindkettő kibaszott okos ember, nagyon művelt (bár TGM nyilván feldmár*100), nagyon értelmes blabla. És mégis ilyen radikális ökörségeket képesek mondani.

Azt kell hogy gondoljam, hogy TGM agyára ment a könyvtára, Feldmár agyára meg az lsd.

Én amióta ismerem Feldmár munkáit azóta örülök neki, hogy egy réteg kultúra kisistene (főleg az lsd-ző alteros pszichedelikus közösségek kultfigurája), és reméltem, hgoy ez így is marad. Vagyis ott bent a közösségben isten, de nyilvánvalóan ha kikerül onnan, akkor gigaröhej. Ez így van rendjén. Ennek ellenére terjed, és mainstreammé válik.

Jóég mentse meg az országot attól, hogy GerébÁgnesek és Feldmár Andrások szólaljanak fel szakértőkként témákat illetően!

Na remélem kimerítő választ adtam.

Gabrilónak meg köszönöm a patkóbélig-nyalást. :)

Carlos77 2007.12.01. 16:05:56

Tetrát én is soknak érzem néha(Sok nézetben különbözünk) de hát tapasztalt blogger akivel számolni kell a jővőben...(Ha igy folytatod meg MN interjud is lesz:)
De hát többszörösen "földim" és ismerjük egymást lassan 5 éve, bírom a stílusát és igen ő a konzervatorium egyik megmondó embere és lehet, hogy egyeseknek gázos de ez van ez a mi blogunk.
A téma meg még mindig a Közszereplő szimbolumok (Farkasházi T.)(szükséges-e ezek az emberek, tehetünk-e valamit?) akik jobban ontják az "észt, mint mi itt a digitális szférában, amit "alig olvasnak".

karcos 2007.12.01. 16:11:31

EzszupervoltTetrakösz!!

Shimoda · www.konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 16:14:41

Magyar Nemzettel nem állnék szóba, akkorsem ha fizetnének érte. :)

Feldmár hívei olyan szinten basztak fel agyilag, hogy nincs mese, születni fog egy cikk Feldmárról, de nem most. Nem lesz benne köszönet.

Nem vagyok megmondó ember, ilyen erővel Gabrilo inkább az sztm. Egész egyszerűen míg Gabrilo szofisztikált, én addig egy pillanatig sem moderálom magam. Ez valakinek nem tetszik. Hát ja, ez kellemetlen.

Carlos77 2007.12.01. 16:20:26

Magyar Narancsra gondoltam teeeeee
de tök mindegy,

Antipolitológus 2007.12.01. 16:34:58

Jópofa, mikor a konzervatív, liberális, szocdem, és egyéb szellemiségű értelmiségiek, ill. értelmiségi-jelöltek egy vita során eljutnak oda, hogy kinek kéne végre befogni a pofáját, és elhúzni a sunyásba. Az ilyen és hasonló szellemiségű uraknak szerintem először a demokrácia alapelveivel kellene először megismerkedniük és megbarátkozniuk, és ha megértették, azután mélyedjenek el a politikai eszmerendszerek rejtelmeiben. A Tetra nevű írónak, és a hozzá hasonlóknak pedig azt üzenem, hogy a szókimondás nem egyenlő a parasztsággal. Gondolkodjatok el ezen, jó? (Akár még egy remek cikk is összejöhet belőle.) Egyébként pedig, aki a péntek és szombat estéjét (továbbá az éjszakát, hajnalt, stb.) arra áldozza, hogy pl. a "megmondóember-lét" lényegéről, vagy a konzervativizmusról írogasson egy blogba, az "sikeres ember nem lehet". (Ez egyébként rám is vonatkozik.) Ilyen tevékenységre ott a hét többi napja! Ha majd Ti is megindultok az öregedés útján, sajnálni fogjátok a fiatalon így elcseszett időt. Annyi minden jót tudnátok még csinálni...

noamfan 2007.12.01. 16:36:27

asszem az ad1 és ad2-ben egyetértünk, sőt elmegyek odáig, hogy még abban is, hogy ha mindezt össznépi müllerpéterként tudjuk, hogy pl. emésztésprobléma-introverzió kapcsolat van, akkor miért inkább Rennie reklám az önismeret helyett...?
az ad3-ról néhány szösszenés:
az alapvetésben megint csak egyet értünk, úgy látom, viszont
1.hogy te nem érzékeled a pszichiátria gyógyszeres kezelés orientáltságát (hogy ilyen szépen fogalmazzak), miközben említett Mr.Vörösposztó meg igen, ezért szól ellene ilyen szélsőségesen;
2. nem tudom, hogy voltál-e valaha az OPNI-ban (amíg még volt) pl. zárt osztályon (én voltam elég sokat nem betegként), ha ott körülnéztél volna, meglepődsz, hogy mennyire nem csak a veszélyes emberek vannak bent, hanem olyanok, akik nem képesek a társadalmi normák szintjét megütve fungálni (nem feltétlenül mentálhigiénés okból), ezért jól leszedálják és bent tartják őket egy darabig, hogy aztán szélnek eresztsék és újra bevigyék és így tovább, az egyéb talpra állító és visszaintegráló kezelés / képzés pedig sok okból, de majdhogynem esélytelen, de legalábbis nagyon nehéz és ritka...
Az odasomásról meg csak annyit, hogy (mint pár kommenttel előbb is írtam) az impact eléréséhez radikálisabb állítás kell, amit aztán lehet majd vitatni, ellenezni, finomítani, átgyúrni, szintetizálni, de akkor a diskurzus tartalma már meghatározott.
az ad4-re vonatkozóan
1. Szétválasztanám a kinövéseket és az eredeteket a holisztikus terápiát illetően. Én nem mosnám össze ennyire a dolgokat - otthonszülés / pszichiátria ellenesség -, mert lehet, hogy van közös elméleti platformjuk, de a gyakorlati megvalósulásban nincs ember, aki teljesen egyetértene a jelenlegi működéssel.
Nem tudom, hogy pontosan melyik Feldmár munkákat ismered, de a beszélgetések lejegyzése és a film viszonylag gyenge, míg a 90-es évek közepén kiadott alapmű (ami egyébként egy előadás sorozat leirata) zseniális. Szerintem nagyon kevés ember fogadja el kritikátlanul azt, amit mond, de túl sok benne a hasznos szempont, hogy elvessem.
Úgyhogy én szívesen hallgatom őt szakértőként olyan témában, amiben annak minősül:)
Különben meg vicces, hogy én osztom itt a feldmári észt, inkább azt javaslom, hogy ha tényleg ennyire kiborít, kérdezd meg a kritikus pontokról, válaszolni fog. (Nekem válaszolt anno...)

józan 2007.12.01. 16:42:51

Kösz hogy levettétek Feldmárt,őt éreztem a leginkább nem odavalónak.Nos.Kezdjük azzal,hogy Feldmár nem guru(tetra te ha jól tudom egy vallással foglalkozó blogot is vezetsz,ezért tőled még furcsábban hangzanak ezek a kijelentések),nem pap,nem látnok,nem is prédikátor,egyszerűen "csak" egy pszihológus,akibe nem erőltették bele az 500 tonna elméletet egyetemen,ráadásul LSDzett is,emiatt elkezdett picit másképp gondolkozni,MINT azok a klinikán,rendelőben dolgozó pszihiáterek akiknek annyiból áll a munkájuk hogy felírnak 5féle antidepresszánst a betegüknek.Oké.Itt még nincs probléma.Ettől még nem lesz valaki híres.Attól lett híres hogy egyszerű,kézzelfogható módszerei(amelyet az okos,túlművelt egyedek'álpszhiológának' neveznek,és amely tökéletes félreértelemezése Feldmár gondolatainak)sok emberen segítettek már.Amúgy nem véletlen hogy egy Kanadában járt,érdekes gondolatokkal rendelkező fura figura,egyből egy ilyen bejegyzésben landol(t),ez mondhatni hungaricum,hozzátartozik a TIPIKUS magyar gondolkodáshoz.Olvastok,informálódtok,közben elég rendesen FÉLREÉRTELMEZTEK,és erre alapoztok,majd 100%os magabiztossággal szórjátok az elveiteket.Ahogy látom noamfannak ma kicsit sikerült megtörni a jeget,tegnap én ehhez kevés voltam.:)

Tehát Feldmár nem isten,senkisem hívő,maximum 'fan',ezért mondtam tegnap hogy SZIMPLÁN JÓ ARC(ha emiatt egy focimeccsen érzed magad,hát magadra vess)

Persze senkisem állította hogy ő vagy Müller vagy akárki más teljes alapigazságokat ad,amelyet bibliába kéne foglalni.Többek között ezt is így akarjátok beállítani,HELYTELENÜL.Úgylátom a konzervatívsághoz hozzátartozik a személy és kultuszimádat is,úgygondoljátok ha valakivel egyetértek,akkor rá már egyfajta 'vezér'ként is tekintek vagy tünk.Várom már azt a pozitív listát hogy ti kiket gondoltok 'jó arcnak'.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 16:45:31

"Az ilyen és hasonló szellemiségű uraknak szerintem először a demokrácia alapelveivel kellene először megismerkedniük és megbarátkozniuk, és ha megértették, azután mélyedjenek el a politikai eszmerendszerek rejtelmeiben."

kedves antipolip, itt elárultad magad, csúnyán.
Demokrácia alapelveihez javallom Arisztotelész: politika, 3. könyvet, kezdetnek. Aztán lehet menni tovább, legalább Tocqueville-ig, és a mai osztrák libertikig.
Utána beszélgethetünk.

Szerinted amúgy mik a "demokrácia alapelvei"? Rousseau és a népszuvi megvolt?

Shimoda · www.konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 16:49:15

"MINT azok a klinikán,rendelőben dolgozó pszihiáterek akiknek annyiból áll a munkájuk hogy felírnak 5féle antidepresszánst a betegüknek." Rendkívül felháborítónak tartom olyan emberek munkáját ledegradálni, akik alapvetően segítő szándékból mennek el pszichiáternek, kidolgozzák a belüket, a fiatalságukat tanulásba ölik (nem papírozásba, mint a léha hippi ifjúság), és ezek után "józan" kommentálók odáig merészkednek, hogy kb. gyógyszereket irogatnak fel, és kész...

"tetra te ha jól tudom egy vallással foglalkozó blogot is vezetsz" nem vezetek, de vannak vallással kapcsolatos bejegyzések. Feldmár guru, mert mint látod idejöttek a hívei és megvédték, mindennemű kritika és fenntartás nélkül...

"TIPIKUS magyar gondolkodáshoz." Egyáltalán nincs igazad. Tojok rá, hogy sikeres-e kint v. sem, nincs kisebbrendűségi komplexusom ami miatt oltanom kéne, csak azért mert kanadai magyar... Bytheway Molnár Tamásról készülünk írni pozitívként, és ő Ámerikában élő magyar szintén. Szóval ne vetíts légyszi, pont ezt ne, potn ezt itt ne.

A pozi lista készülőben van.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 16:54:58

józan: tegnap hogy eltűntél amikor érvelni köllött vóna oszt most hogy mondod megint. Szóval azért nagy újító meg kultuszfigura ez a Feldmár mert a gyóccer fujfujj, de azért nyomjuk LSD-vel a beteget nem? zseniális, télleg.
tipikus MAGYAR GONDOLKODÁS: meghatároznád ez alatt mit értesz? (TGM pl?)

kultuszimádat, mondod Te, miközben épp az egekig magasztaltad feldmár urat.

Az érvelés nem az erősséged:((

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 16:56:18

+ kedves antipoller, bizonyos dolgokat előbb értékeltek jónak, mint a demót. Pl. a törvény uralma. De mára már mindenkinek a demokrácijával kezdődik az eszmék története. Ajvé...

józan 2007.12.01. 17:09:37

A tipikus magyar gondolkodást bizony arra értettem amit már tegnap is írtam:egyes emberek világítótoronynak haluzzák magukat,és azt hiszik ŐK bizony (vagyis ti)vagytok olyan okosak hogy megkérdőjelezzék egyes emberek személyiségét,életútját,stílusát,gondolkodásmódját.
Egy blogon.Ok.

Igen az érvelés nem az erősségem,egyrészt azért mert nem akarlak tulajdonképpen semmiről meggyőzni,nem ismerlek másrészről pedig a félreértelemezéseitek azok,amik elveszik az ember kedvét az állandó magyarázzattól.itt a példa:elmondtam mit gondolok Feldmárról,külön kihangsúlyoztam hogy nem vagyok se hívő se semmi,erre a válaszod:'kultuszimádat, mondod Te, miközben épp az egekig magasztaltad feldmár urat.'

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 17:16:14

józan: és a mi kultuszimádatunk az kinek irányába található meg? Tudod, valamit mondunk, azt alá is kell támasztani.

Ha az érvelés nem az erősséged, minek jössz ide vitázni?

Nem érezzük magunkat "világítótoronynak" ez nagyon gyenge libi érv. Azt még megengeded hogy elmondjuk a véleményünket valakiről? pl. TGM-ről? Mi alátámasztottuk miért gáz TGm, te még nem voltál képes ellenérveket felhozni.

So?

Vendée 2007.12.01. 17:25:52

Tetra gyáva! ÉS ráadásül dícséri Popper Pétert!

Józan!
"olyan okosak hogy megkérdőjelezzék egyes emberek személyiségét,életútját,stílusát, gondolkodásmódját." - A névsorban említett alakok majd mindegyike ezzel küzdötte fel oda magát. Másrészt, nem kell nekem cukrászmesternek lennem, hogy megállapítsam, ha a süti nagyon sz@r.

Az a baj ezekkel, hogy amit írnak, mondanak az " igazságok, féligazságok, negyedigazságok, hamisságok, logikai következetlenségek és nyelvtanilag helyes, ám teljesen értelmetlen mondatok keveréke... megalapozott tudományként előadott spekulatív elméletek, erőltetett vagy abszurd analógiák, jól hangzó, de kétértelmű retorika." Tisztességtelenek.

Antipolitológus 2007.12.01. 17:29:45

Kedves Gabrilo! Talán nem hiszed, de viszonylag hosszú ideig foglalkoztam az általad említett szerzőkkel; bár azt is be kell vallanom, hogy az már jó régen volt, és XX-XXI. század fordulóján készült jegyzeteimet már nem fogom előásni senki kedvéért, mivel jelenleg legkisebb dolgom is fontosabb ennél. Bejegyzésed alapján úgy gondolom, hogy a Te ismereteid ennél azért jóval frissebbek, de ettől még nem kellene azt a látszatot keltened, mintha rajtad kívül ebben az országban ember nem foglalkozott volna még politikai filozófiával, hiszen Te is tudod, hogy ez nem igaz. Persze belemehetünk annak fejtegetésébe, hogy Arisztotelész miért is sorolta a demokráciát a rossz államformák közé, vagy hogy Tocqueville hogyan vélekedett az amerikai demokráciáról, stb. Az ilyen szőrözés viszont már régen távol áll tőlem, és itt és most egyébként se lenne semmi értelme. Demokrácia alapelvei alatt pedig nem valamelyik szerző valamely konkrét könyvének állításait értettem, hanem a demokratikus rendszerek olyan alapjait, mint pl. annak elfogadása, hogy egymással látszólag ellentétes vélemények megfogalmazása is lehetséges egy-egy kérdéssel kapcsolatban, tekintve, hogy a társadalom tagoltságából is ez következik. Illik tehát a vélemények sokszínűségét tiszteletben tartani, stb, stb,... Ha pedig tényleg Te is megmondóember-szerepre vágysz, szerintem sokkal több megfotoltsággal és alázattal kellene egy-egy témához közelítened. Ellenkező esetben néhány év múlva lehet, hogy éppen Te fogod vezetni a 25 leggázosabb értelmiségi aktuális listáját.

józan 2007.12.01. 17:31:35

So úgygondolom,hogy TGM hogy búcsúbalésjobboldaltól gondolkodásmódja lenne az ésszerű a mai magyar közéletben,mert a redszerváltás óta berögzült én balostejobbos 'elviekben' viselkedés egy olyan országban ahol eleve a széthúzás volt a fő erény csak méllyebre visz.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 17:36:27

Antipolitológus: elég érdekesek ám a fogalmaid akkor a demóról, még ha szakértesz is. A vélemények sokszínűségének elfogadása mint demokratikus gondolat?
Többségi döntésekkel mi történt?
népszuverenitás, többség uralma?
Amiről Te beszélsz az tán nem a klasszikus liberális-konzi védelem a többség zsarnokságával szemben amiről pl. az említett Tocqueville is mondott néhány szót?
És nem ez az ami a liberális demokrácia ötletét is adta?
És a demokrácia szót Rousseau illetve Robespierre-ék előtt nem éppen negatív értelemben használták?

Mindezekben valóban én tévednék? Akkor a szakértőt kérdezem.

De érdekelne, szakértő úr szerint miért tekintette sz*rnak Arisztotelész a demokráciát.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 17:37:54

józan: TGM mindent akar csak összefogni nem, és meghaladni a baljobb-dolgot (két TGM-et olvasunk netán?). Ő balos, mitöbb, saját bevallása szerint marxista és állítása szerint (egy intetjúban olvastam) 94 óta folyamatosan sodródik balra.
Akkor mi köze van TGMnek az árokbetemetősdihez?

józan 2007.12.01. 17:39:17

Vendée:ezzel részben egyetértek,a féligazságokat viszont sztem olyan emberektől halljuk,akikkel naponta találkozunk a médiában,újságokban stb.Amíg erre alapul az átlagember véleményformálása addig sok jót talán az értelmiségtől is felesleges várni.Ebben a helyzetben pedig jóhogy ők tűnnek cikinek,a körülményekre érdekes módon eddig senki sem hivatkozott.

józan 2007.12.01. 17:44:31

Gabrio:Tulajdonképpen semmi,épp ezért lenne érdemes odafigyelni rá.Mert talán már nem ezzel kéne foglalkozni.Azmeg hogy kétes hangvételű cikkeket ír a régi korszakról még nem jelent semmit.

Vendée 2007.12.01. 17:47:52

józan!

Az intellektuális tisztességtelenség alól nem ment fel semmi - mert ezek vagy egyszerű zsoldosok, vagy a saját nárcizmusuk, vagy a fantazmagóriáik rabjai.
Ha ismernéd az magos értelmiség világát belülről, sírnál.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 17:48:03

józan: a minimális konzisztencia nem szégyen azért. Most akkor meghaladárságodat akarod demonstrálni a jobb-bal árokásós izéke tekintetében, vagy TGM védelmében kívánsz fölszólalni?

ps. előző hozzászólásodat szimplán nem értem. Odáig jutott a posztmocsár, hogy nem is kell már önmagunkkal sem konzisztensnek lenni, kicsit sem?:(

józan 2007.12.01. 17:59:29

Mindkettőt.Szerintem TGM(legalábbis amit én eddig hallottam tőle)így gondolkodik.Az meg megint más tészta hogy talán a jelenlegi ideológiai helyzet nem engedi kimondatni vele nyíltan hogy:"mindkét nagy párt egy szar".Talán ezért ír(vagy nosztalgiázik) a kommunista időkről,amihez vagy hozzátesz vagy csak az öreg gondolkodó 'hülyeségének' lehet betudni..

józan 2007.12.01. 18:00:57

De ettől még nem lesz valaki szörnyen gáz...

Antipolitológus 2007.12.01. 18:04:00

Kedves Gabrilo! Ha visszolvasnád a bejegyzéseimet, látnád, hogy sehol sem nevezetem magamat "szakértőnek", olyat pedig pláne nem írtam, hogy "szakértek". Azt írtam, hogy egyszer, valamikor régen viszonylag hosszú ideig foglalkoztam az általad említett szerzőkkel, de az már tényleg jó régen volt. Ha azt akarod elhitetni, hogy oldalakat tudsz szó szerint idézni Platontól, Tocqueville-tól, Rousseau-tól, rendben van, a kedvedért elhiszem. Ha e mellett azt is be akarod bizonyítani, hogy veled ellentétben nekem ez nem megy, nem kell sokat fáradoznod, mert ez tényleg így van, olyannyira, hogy már leírtam az előző bejegyzésemben is. Nyilván Te is pontosan tudod, hogy Arisztotelész jó és rossz kormányzati formákat különbözetett meg, és a demokráciát a rossz kormányzati formák közé sorolta; a többségi döntések során pedig illik tekintettel lenni a kisebbség véleményére is, stb.; úgyhogy ha kötözködni akarsz, keress ehhez más partnert. - Érdemi vitákban viszont szívesen részt veszek, bár a bejegyzések szerintem egyre inkább távolodnak ettől...

Slime Mold 2007.12.01. 18:05:39

Vendée: "kormányoldalon milyen konzervatív jegyet látsz?"

Úgy látom - sőt, ki merem jelenteni, hogy ez tény -, hogy a szocialisztikus, kollektivista megoldásokat ma az ellenzék képviseli, mégpedig a kormány öngondoskodásra, egyéni felelősségre és a tervgazdaság helyett szabad piaci mechanizmusra építő elgondolásaival szemben.

Nem vagyok ugyan napi olvasója, de szerzőtöknél, Tallián Miklósnál is hasonló alapállást érzek, szóval talán a legjobb lenne, ha a Konzervatórium tagsága egymás közt, de nyilvánosan vitatná meg ezt.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 18:10:22

józan: Te olvasol egyáltalán TGM-ed vagy csak valami erotikus igényből fakadóan véded?

ad1. amikor megyóról kiderült hogy ügynök volt, TGM volt az egyik leginkább fölháborodott valaki - erre amúgy meg is volt minden oka.

ad2. az hogy mindkét párt szar azt ő is kimondja, de ezt kimondja a hetiHetes is minden héten eccer, meg Jóskabá a sarki kocsmában is. Ezzel tesz hozzá a közgondolkodáshoz valami baromi eredetit?

ad3. milyen ideológiai helyzet? Teccik tudni kik vannak most kormányon? az "ideológiai helyzet" balos és nem is kicsit. Mit nem engednek neki kimondani? Azt nem, amit kimondott, aztán 2005-ben átvehette a kitüntetést a Gyurcsitól?

A szörnyen gáz dolgokra hoztunk érveket. Már mondtam, ideológiai kaleidoszkóp mivolta bár cáfolhatatlan, az még nem szörnyű vétek, max. nevetséges.
RAF-ajnározás extragáz. Az egyik legprominensebb közíró/filozófus ilyet nem engedhet meg magának.

ad sok, milyen marxista az, aki a tőkések helyett inkább az ellenzéket ostorozza? Az állítólagos neolib politika, amit annyira utál, nos azt a cikkei végén valahogy mindig védelmébe veszi mert vagy "fasisztaveszély" van, vagy valami más.
Tehát mindkét párt szar, de azért még mégis inkább az emeszpészadesz.

Igazán derekas kritikusa ő a mostaniaknak, valóban!

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 18:14:40

antipoller: nem köll azért mártíromkodni no:((

Én csak azt mondtam, hogy Arisztotelész (meg rajta kívül még elég sokan mások is) a demokrácit rossznak ítélte. Ez nem mond ellent a mélyebb elemzésednek, én is tudom hogy különbséget tett rossz és jó formák között, hidd el:)
plusz, a kisebbség véleményének figyelembevétele minden, csaknem demokratikus elgondolás. Amikor a demó pozitív lett, akkor inkább az volt divat, hogy megtalálja a többség a kollektív akaratot, a kisebbséget pedig kényszeríti a szabadságra. A kisebbségek védelme és véleményének figyelembevétele már bőven a demokrácia szigorúan vett fogalmával szembeni egyensúlyozás, és egyáltalán nem demokratikus.

Erre kívántam célozni. Valamint, a konzik ma igencsak hangsúlyozzák a kisebbségi vélemények védelmét, és ódzkodnak a többség zsarnokságától, épp ezért nem emelik piedesztálra a már közhellyé váló "demokratikus alapelveket" és hasonlókat - arról nem is beszélve, hogy a kisebbség véleményének védelme nem is tartozik ezek közé.
Erre próbáltam célozni.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 18:15:49

céloztam kéccer is nem volt szándékos.

Antipolitológus 2007.12.01. 18:37:07

kedves Gabrilo! A demokráciáról szóló eszmetörténeti fejtegésedet kiegészíteném még azzal, hogy a többségi döntés mellett megjelenő kisebbségi vélemények tiszteletben tartása mára olyannyira része lett a politikai gondolkodásnak, hogy pl. a választási rendszerek arányosítása is részben erre vezethető vissza. A "megtalálja a többség a kollektív akaratot, a kisebbséget pedig kényszeríti a szabadságra" elv alapján mondták demokratikusnak a lenini demokratikus centralizmust is; ebből is látszik, mennyire féllábú a demokrácia fogalma a vélemények sokszínűségének elismerése nélkül. Ennek jelentőségét pedig mára nemcsak a konzervativizmus, hanem a liberalizmus és a szociáldemokraták is elismerik.

Vendée 2007.12.01. 18:38:17

Slime Mold!

"Úgy látom - sőt, ki merem jelenteni, hogy ez tény -, hogy a szocialisztikus, kollektivista megoldásokat ma az ellenzék képviseli, mégpedig a kormány öngondoskodásra, egyéni felelősségre és a tervgazdaság helyett szabad piaci mechanizmusra építő elgondolásaival szemben."

1, A piacpártiság nem feltétlenül konzervatív "jegy". Ajánlom Disraeli, Bismarck működését a figyelmedbe.
2, A dogmatizmus (akár, ha a piac is az a dogma) nem konzervatív jegy. Ezért bírálta pl. Oakeshott Hayeket és Thatcheréket.
3, Írtam, de akkor még egyszer: a komcsik retorikáját kevered a tevékenységükkel. Öngondoskodás? - rendben, tessék csökkenteni az adókat, és majd eldöntöm mit is akarok a pénzemmel kezdeni. A komcsik a 4 millió, a szocializmusban - állami segélyből - élő nyugger kezét nem engedik el, sőt ezt hangsúlyozzák is! (Ma is a nyugdíjak 1/3-t hitelből fizeti az állam!) Azonkívül. hogy fizetőssé tesznek szolgáltatásokat, nem csökkentik az elvonásokat. Tehát az "öngondoskodás" dumát nyugodtan lődd ki. Vagy fizesd be helyettem az adóimat, és akkor boldogan öngondoskodok magam is. (A Pinocchio nevezte egyébként az adócsökkentést javaslatát politikai vudunak. Most akkor hogyan is van ez?)

Szabad piac? Az miért szabad piac, hogy koncesszióba adják az MVM-et, gáz- és vízellátást, repteret? Nem minden magánosítás szabad piacot jelent. Ennyi erővel a felvidéki városokat elzálogosító magyar királyok, vagy az adószedést bérbeadó rómaiak is piacosítottak.
Ha igazad lenne - nincs, hiszen nekem van igazam - akkor nem nyomták volna fel az államadósságot 5 év alatt közel a duplájára.

A konzervatívot sok minden jellemzi, hagyományok, vallás, intézmények, stb. tisztelete. Ebből a sok mindenből, egy elemet - a piacpártiságot - véled, tévesen, megtalálni a komcsiknál. Ezért lennének konzervatívabbak, mint az ellenzék?
Sőt, Pinocchio konzervatív, modern baloldali, és liberális is. Van ami nem ő? Mit mondasz Megyórol? És mit mondasz majd Pinocchióról ha ment a levesbe?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 18:40:24

antipoller: erre kívántam kitérni.

Slime Mold 2007.12.01. 18:42:11

Aláírom a tevékenység és a retorika közti távolságot. Ámde mi mondandód van arról az ellenzékről, amelynek _retorikája is_ kollektivista, szocialista?

Továbbra is javaslom, hogy írjatok Tallián kollégáddal egy vita-postot, érdekes lenne.

biomechanoid 2007.12.01. 18:59:07

Hát, ugye, Arisztotelész nem ezt a demokráciát, hanem azt tartotta rossznak. Szégyelleném, ha magyaráznom kéne, ez mit is jelent pontosan.
Annyi bizonyos, aki sokat olvas, - akár Platont, akár mást - az a legritkább esetben tud pontosan idézni, ha még nem töltötte be a 90. életévét. Mert idézni nem egyenlő elszavalni a méltatott nagy ember szavait, hanem annak értelmét is illik visszaadni véle. Márpedig az interpretálásra időt kell szánnunk, ugyanis enélkül egyszerűen nem történik meg.

Ritkán olvas az ember olyan remek kezdeményezést, mint ez itt. Akárki írja is a nevekhez a jellemrajzokat, van hozzá érzéke. Amennyiben egy egyszeri bloggerről van szó, nem pediglen egy médium támogatta bértollnokról, hát úgy még inkább meghajlok tudása előtt.
Mindenesetre a kedvencek közé berakom az oldalt.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 19:09:15

Slime: csak előljáróban.

Nekem is necces kicsit ez az újarisztokráciás szlogen, de töprengtem kicsit rajta:

Tehát nem arról van véletlenül szó hogy a Zorbán (a.k.a. Belzebúb) azért szólal fel ezen "arisztokrácia" ellen mert ugyanazok a kommancsok tartják a kezükben a hatalmat, zsetont, médiát, csak épp más dumákat tolnak mellé (pl. piac, öngondoskodás)? És a Plébi nem mellesleg az Aczél eftásos interjúban először öngondoskodásról beszélt, aztán a végén egyenlőségről. Akkor melyiket akarja? Mindkettő nem fog menni.

plusz, az adócsökkentést a szemét kollektivista ellenzék hangoztatja talán még ma is, nem a kommancs-libber hatalom. nos?

ghfhgjhgjgng 2007.12.01. 19:24:11

gfgfghjhgh

biomechanoid 2007.12.01. 19:24:39

Eszembe jutott egy égbekiáltó hiányosság: OROSZ JÓZSEF-et akarok!!!!:-))

józan 2007.12.01. 19:27:06

Hát ez hihetelen 5szörre sem enged írni vmi spames gebasz miatt.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 19:27:59

naná! ez nem is kérdés. Erre nem fért föl, következőn lesz:)
De most először a pozitív listát publikáljuk.

ghf izéke: téged honnan szalajtottak gyengeelméjű barátom?:( Ennél a hm-dada hm-dada is jobb:(

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.01. 19:29:39

józan: szerintem ez az ökör szórakozik, nincs jobb dóga.

józan 2007.12.01. 19:29:47

Azt én írtam hogy kipróbáljam tudok e írni,ezeket elküldi de amit írtam szöveget azt nem...mégilyet

hzhjkkjh 2007.12.01. 21:29:15

Najó ennyi,sajnálom hogy nem folytathatjuk érdemben ezt a vitát de egyszerűen nem akarja elküldeni semmihogysem amit írtam szöveget.Talán majd máskor.bye

FőSzerkesztő · www.magyarnemes.blog.hu 2007.12.01. 21:36:55

"De most először a pozitív listát publikáljuk."

Pozitív?=)

üdv.
www.magyarnemes.blog.hu

gabrilo 2007.12.01. 21:41:49

józan: ott lehet a probléma, máshonnan jönnek a kommentek és innen is megy

főszerk.: igen, akiket ceretünk:)

Áron 2007.12.02. 01:31:15

Gahhhh besokaltam a kommentektől. a hagyomány=OMM kontra baloldal vitánál nem tudtam tovább folytatni (meg persze késő is van...) Csak egy apróság jutott eszembe, hogy miért kellene "igazodni" a hagyományokhoz? Hagyomány az van, ha akarjuk, ha nem, meghatároz minket... A lázadás is a hagyományból indul ki. Akaratlanul is foglalkozunk vele. Olyan unalmas ez az erőltetett értékkeresés.

gabrilo 2007.12.02. 10:50:47

ugyi? Hát ezt mondd el a forradalmi okostóniknak is:)

biomechanoid 2007.12.02. 12:35:25

A lázadás is hagyomány, de akkor megeszed a villanykörtét, bazmeg, mert az meg körte.
A te felfogásod szerint a háború is hagyomány, a gyilkosság is az, és még sorolhatnám. Fantasztikus!

Kárpátok Koronája 2007.12.02. 15:33:13

Az a poszt talán abból a megfontolásból született, hogy a konzervatív diskurzus határvonalait megvonandó, kipéccézzetek egy rakás véleményformálót, lehetőleg jobbról is, balról is akiktől elhatárolhatjátok magatokat.

A magyar közbeszédnek viszont éppen erre a törzsi mentalitásra van legkevésbé szüksége.

Sajnos a kirekesztett szerzők jellemzése sokszor minden színvonalat alulmúl, amit a magyar publicisztikai kultúra felszínre köhögött.

Egy személynek is lehet pl. több vonatkozása, lehet hogy a publicisztikai ill. a irodalmi tevékenység akár külön is megítélhető. Maga a személy viszont önmagában egyik alapján se minősíthető.

Azzal hogy valamelyik közszereplőt egész posztban készültök pocskondiázni, nem neki ártotok, hanem magatokról állítotok ki újjabb bizonyítványt.

Jobb lett volna akkor már a 25 példakép bemutatásával kezdeni.

Bár arról se vagyok meggyőződve, hogy ha a balliberális értelmiség mintájára összeállítotok egy konzervatív panteont valóban "konzervatív" válasz e baloldali véleményformálói fölényre.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.02. 15:44:26

no,

"Egy személynek is lehet pl. több vonatkozása, lehet hogy a publicisztikai ill. a irodalmi tevékenység akár külön is megítélhető." - mondtad Te.

"Véleményünk szerint a magyar irodalom sokkal gazdagabb lett volna, ha többen megmaradnak csak az irodalomnál, ahogy Csurka Úr, úgy Sándorunk is maradhatott volna a költészetnél." - mondtuk mi.

De várjuk a konkrétumokat, miben nem volt igazunk.

"Azzal hogy valamelyik közszereplőt egész posztban készültök pocskondiázni, nem neki ártotok, hanem magatokról állítotok ki újjabb bizonyítványt."

A hivatkozott embőr Feldmár, akit sokan innen sem ismertek eddig, és nem pocskondiázni készül Tetra, hanem kritizálni. Szabad azt még? Vagy ha kritizálunk az már önmagában is pocskondiázás? Érdekes, a fenti szerzők közül többen azzal vívták ki maguknak a hírnevet hogy kritizálnak folyamatosan. Nekik szabad, nekünk nem úgy tűnik.

"Jobb lett volna akkor már a 25 példakép bemutatásával kezdeni. "

Nem példaképek, hanem azok, akiknek - szerintünk - mérvadó a véleményük.

és lesz köztük balos/libi is - valószínűleg.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.02. 16:13:41

kicsit OFF

érdekesen vitázgatnak a balosok:) mondanak valamit választ követelve majd eltűnnek a rengetegben:)) Izgisek a viták így mint az egyszemélyes futóverseny.

ON

Kárpátok Koronája 2007.12.02. 17:44:23

Bocsánat, az első esetben tévedtem, figyelmetlen voltam. Mégis úgy érzem, hogy ezzel a megszorítással is sokszor méltánytalan célba venni egyes szerzőket, csak azért hogy "újra oszthassuk a lapokat" a hazai véleményformálásban.

Második esetben, noha már eltüünt Feldmár, az a meglátásom, hogy az általatok felsorolt állítások nem merítik ki a kritika (tehát a z alapos vizsgálat) fogalmát.

Inkább így jellemezném: "a meg nem vizsgált jelenségek visszakézből való elutasítása"

A pszichológia tudománya (illetve deficitjei) éppen elég ingoványos talaj ahhoz, hogy egy modernitáskritikus konzervatív NE tudományszociológiai érvekkel ("égeti a szakmáját") utasítsa el e tudomány nonkonform, populáris kísérőjelenségeit.

P.Anna 2007.12.02. 18:27:24

A blog szerkesztőihez, megmondóihoz intézett kérdéseim:

1. Hányan szerkesztitek a blogot pontosan?

2. Hány évesek vagytok (viccet félretéve, komolyan) ?

3. Ha valaki meleg, attól még lehet konzervatív?

4. Láttál már igazi pszichológust / pszichiátert? (Sokuk sokkal keményebb elmebeteg őrült, mint Feldmár András, csak nem kap ekkora nyilvánosságot, megmarad a klinikai falain belül a gyógyszereivel, nem szivesen kerülnék a markukba. Feldmár a legtöbb pszichohoz képest egészséges, pozitív, jó arc)

5. Mit tanultok - dolgoztok, érdeklődési kör?

6. Hol éltek? Magyarország, külföld, főváros, kisváros, falu?

7. Szerkesztők nem szerinti megoszlása?

8. Van barátnőtök, egészséges párkapcsolatotok?

Köszönöm a válaszokat!
Nem kötelező válaszolni, de talán a többi olvasót is érdeklik a válaszok! Nem kötelező - ez csak egy lehetőség! Köszi!

Shimoda · www.konzervatorium.blog.hu 2007.12.02. 18:39:41

P. Anna:

1. Oldalt láthatod a SZERZŐK listát. Ebből páran inaktívak, de kb. 8-10 publikáló szerzőnk van.

2. Én 26. A többiek nevében nem nyilatkozom.

3. Lehet. A politikai eszmerendszer nem szexuális orientáció alapján van meghatározva.

4. Én spec láttam, sőt látogatóban voltam a már említett ex-OPNInál, a párom orvostanhallgatóként tanult pszichiátriát, én magam is éveken át tanultam pszichológiát. Feldmárnak pedig - mert gondolom emiatt a kérdés - minden magyarul megjelent munkáját olvastam.

5. Én szociológiát, de tanultam törit is.

6. Budapest.

7. 1 nő (a kötelező nő... :D), többi férfi és egyéb.

8. Én boldog, kiegyensúlyozott házasságban élek. A többiekről megint nem nyilatkozom.

Akkor most én is kérdeznék:

Te ugye nem az az Anna vagy, aki szerint a kórház elnyom, és otthonszülés mennyire király, és ugye nem a tsz-ről jöttél? Ha nem, akkor bocs a gyanúért, de nagyon ismerős volt az írásmódod...

Miért tetted fel ezeket a kérdéseket?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.02. 19:31:47

Kedves Anna, azon kívül nem kívánok többet elmondani, amit láthatsz a bemutatkozásban - max. annyit hogy 22 éves vagyok.
A többit nem mondom és erre okom van:)

üdv.
GP

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.02. 19:48:42

"egyéb."

Tetra... a helyes, azaz PC a következő: meghatározatlan nemű emberi lény. Az hogy "egyéb", az lenéző, diszkriminatív és rasszista. Légyszíves szedd össze magad.

Shimoda · www.konzervatorium.blog.hu 2007.12.02. 19:55:44

Te is csak a pc liberál-otthonszülő-feldmárista-drogos-lusta emberek körében moderálod magad! :D

biomechanoid 2007.12.02. 19:55:53

Húúúú, Gabrilo, tényleg ilyen fiatalka vagy?:-OOO
Akkor még inkább gratula!

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.02. 19:59:14

bio: igen:) Ha már egyszer elárulom, minek hazudnék?:)
Tetra: az meg a másik, hogy te csak ne jelölgess engem, férfi-nő-egyéb vagy akármi vagyok. Azt majd én eldöntöm. Ne nyomj el.

Antipolitológus 2007.12.02. 20:03:13

Nem lennék meglepődve azon, ha ezek után a Népszaga c. pártlap éles hangú publicisztikában ítélné el azt, ahogyan egy csapat huszonéves leszólja a Drágabolgárurat és társait...

biomechanoid 2007.12.02. 20:17:27

A kor nem gond. Sőt, szerintem előny. Csak ne álljatok be a sorba, mert annak nincs értelme. Elég sok blogon megfordultam már, olvastam ezt-azt, de ennél jobbat még nem.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.02. 22:09:10

tudjuk, de most nem minél több név összeszedése a lényeg mintsem azoknak a nevét összeszedni, akik hatással vannak ránk - így vagy úgy:)

Zugló Hangja 2007.12.03. 15:38:47

Nem olvastam végig a commenteket
de a 25 felsorolásból hiányoltam Ákos urunk
nagyrabecsült jobbizmus mentalitását :D
ha ritkán is de egy-egy zenei müsorban oder mélyinerjuban megkapjuk hogyan is kéne minek müködni...naő !

Napi Bullshit · http://napibullshit.blogspot.com/2007/12/rtesco.html 2007.12.03. 20:14:12

Felvehetnétek a listára szervezeteket is. Például itt az Űrtesco... napibullshit.blogspot.com/2007/12/rtesco.html

vénasszony 2007.12.04. 14:03:13

Remélem mindenki tud a Feldmár nevével fémjelzett Nők iskolájáról?!

Téglagyári Megálló 2007.12.05. 17:06:57

Tetra, a reakció blogról jövök, naon jó ez a 25-ös lista!

dekoninckx (törölt) 2007.12.06. 08:54:53

Nem is tudom, hogy Havas Henrik kisegítő iskolai tanárurat hova kellene besorolni, a + vagy - oldalra, vagy sehova, de ez tetszik:
velvet.hu/blogok/gumicukor/2007/12/06/havasnak_vallania_kell_kannacska_drogugy/#comments

Lényegében feljelentette a híres celebet, Kelemen Annát, hogy tolja a kokót. Hogy ezt Semjén vagy Mikola megbízásából tette, vagy azért, hogy bemutassa, hogy milyen fasza, benfenntes (?) botránykönyvet (vagy blogot) tud írni, nem tudom. Előbbi esetben jobboldali drogellenes beépített ügynök, aki most jól leleplezte magát; utóbbiban a tetteinek következményeit előre nem látó vaksötét tahó. Ha meg csak hazudott az egészről, akkor egy feltűnési faszviszketegsében szenvedő senki (eddig ezt gondoltam).
Mindegy, most akármelyik esetben érdekesen folytatódik az ügy :) hihihi.

dekoninckx (törölt) 2007.12.06. 08:56:12

Bocs, nem a kicsit gáz kommentemre (talán a Velvet olvasóinak megfelel) akartam linkelni, tessék mán feljebb tekerni pár centit.

terpentin 2008.01.03. 21:56:49

Bächer Ivánra már történt javaslat, de ő azóta még nagyobb gáz lett. (Vendégkönyv).
Pozitív tartományú Vértesaljai.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.04. 16:16:33

"Legutóbbi emlékezetes kinyilatkoztatása szerint Mr. Reformer társadalmi ámokfutásánál még a Tanácsköztársaság is jobb volt."

egy konzervatív oldal ne rakja be Csoórit a "leggázabbak" közé, ezt azt hiszem már mondták előttem is, és kifejtenem sem szükséges, ez nem az árokásó, hogy meg kell felelni a libsiknek is (vayg libi-t illik ide írni? ld geszti). itt a konzervatív értékeknek kell megfelelni, nem a majmoknak.
a fenti mondatot, meg ki lehet magyarázni úgy is, hogy ott egyértelműen tudtuk ki az ellenség, de ti a józan észre kevésbé vagytok fogékonyak mint Cs. de Cs-t nem akarom mentegetni, tényleg elég hülye mondat, csak rá kívántam világítani, hogy erről inkább Cs-t kellene megkérdezni, illetve figyelmet akartam felhívni arra, hogy ezen oldal, nem foglalkozik azzal ki a jó, ki a rossz, azt nézi inkább: ki neki a rossz, magyarán arra inszinuálok, hogy szándékosan, tudatosan vezetik félre az olvasókat, hogy a szerzők itt nem bontják ki az igazság minden szeletét.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.04. 16:19:21

@tesz-vesz:
II Csoóri nem is tartozik a nagy véleményformálok közé
vö heti hetes

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.12. 14:47:26

"Külön örömkönnyek közepette szoktuk olvasni a Miép jobb időit idéző zsidózó cikkeit is."

pl ezt? ez zsidózik az inde.. a konzervatórium szerint?

"Tudom, ha a félelemmel és hamisításokkal megterhelt, kezdeti időben a zsidó magyar vagy magyar zsidó barátaim közül egyetlen komoly szavú is föláll és csak annyit mond: szerencsétlen megoldás a külföldi sajtó nehéztüzérségével lövetni a magyarokat, én elmegyek ehhez az emberhez, hogy megöleljem és valószínű, hogy soha többé nem írok le figyelmeztető mondatokat zsidók és magyarok megkeseredett viszonyáról."

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása