Közelednek a választások s egyre-másra jelennek meg a különböző politológusi, politikai elemzői és egyéb címkével rendelkező tollforgatók írásai, hogy a 2002-es és a 2006-os országgyűlési választásokhoz képest – valószínűleg – alacsonyabb lesz a részvételi arány. Az ok látszólag kézenfekvő: úgyis nyer a Fidesz. A további esetleges kérdések már az érték- és érdeklődéspreferencia alapján mozgat(hat)ják meg – az elemzők szerint – az embereket. Meglesz-e egyedül a Fidesznek a kétharmad? Eséllyel áll rajthoz ápr. 11-én az LMP és az MDF? A Jobbik vagy az MSZP fog a második legnagyobb frakcióval rendelkezni az új országgyűlésben? Mindezek a kérdések azonban már nem hatnak akkora erővel, mint a már megválaszolt legfontosabb: Ki fog kormányt alakítani a nyáron?
Vigh Péter írása
A távolmaradás másik, talán még inkább hangsúlyosabb oka a „politikusok és a politika általános elutasítottsága”. A logika pofonegyszerű: „ezek mind ugyanolyanok, ezért jól megbüntetem őket azzal, hogy nem megyek el szavazni!” Erre a nagyon is élő és elterjedt érvelésre érkezik a bevett, mindent lefedő válasz: „Sajnos ez is a demokratikus deficitet mutatja és az állampolgárok éretlenségét, míg bezzeg… azonban idővel csak elérjük ezen országok szintjét, amikor is a polgárok végre felnőtt módjára fognak tudni cselekedni.”
Nem vitatjuk a mondat részleges igazságtartalmát, de a belőle áradó cinikus gőgből nem kérünk. Előfeltevése ugyanis az, hogy az emberekben rejlő irracionalitás egy (akár teljesen) kigyomlálható valami, ezért kevés megértéssel van az érzelmi motiváció felé. Ne kövessük ezt az utat és próbáljunk meg megértést és együttérzést tanúsítani honfitársaink iránt. Mert tettük alapvetően érzelmi okokra vezethető vissza, amire rossz válaszreakciót adnak, mert ez minden, csak nem jó és nem felelős, etikus magatartás. Hosszasan elmélkedhetünk arról, hogy a magyar emberek milyen mértékben és miért vannak ábrándulva az államból és a politikából, megvetik azt, ugyanakkor hihetetlen elvárásokat támasztanak az irányába. Csalódottságuk és keserűségük érthető, hisz valóban gazemberek hadai (is) jártak a parlament falai között az elmúlt húsz évben, azonban hamis az a mozdulat, amivel az átlag magyar állampolgár felmenti magát a közügyekkel való foglalkozás alól. Legyen szó a közéletben való hétköznapi részvételről, vagy különösen a hangsúlyos, meghatározó országgyűlési választásokról. Ez is a posztszocializmus velünk élő öröksége. Ugyanakkor politikusaink is ugyanabból a társadalomból jönnek, amiben mi is élünk és nem mondható el, hogy a magyar társadalom sokkalta jobb osztályzatot érdemelne, mint azok, akiket megvet.
Aktualizáló példa: felszáll a pofa a négyes villamosra és társának büszkén érvel, hogy ő ezért a szolgáltatásért bizony nem fizet. Tehát lóg. Hogy tovább fejlesszük Nyelvész Józsi megfogalmazását: még ha talicskaszámra hordják is ki a BKV-ból a nokiás dobozokat, akkor sem ez a helyes válasz, ugyanis – bűnre bűnnel felelni – egyszerűen erkölcstelen. Ha felvilágosultak akarunk lenni: gyermeteg és primitív. Holott derék barátunk egy elég szépen aufklérista társadalomban és az ország egyik progresszív menhelyén, a fővárosban él. Valahogy így lennénk ezzel a „nem szavazok, mert büntetek” hozzáállással is: értjük a mozgatórugókat, de nem tudjuk elfogadni. Mert mindig van választás. És nem kell cinikusan technikai kérdéssé (mint a cédulagyűjtést) silányítani azt, olyan okokkal érvelni, hogy esetleg csak három, valóban komoly esélyekkel rendelkező párt fog versenyezni a szavazatokért. Sajnos kevés polgártársunk teszi fel panaszáradata és lamentálása előtt a kérdést: biztos, hogy mindent megtettem, hogy ne így alakuljanak a dolgok?
Többen felháborodva válaszolnának, hogy ők rendesen fizetik az adójukat, nem szegik meg a hatályos törvényeket, hagyják őket békén. Akik ezt mondják, azok továbbra sem veszik észre, hogy eltérő a felelősség és a részvétel a közélet egyes területein és ez továbbra is a felelősségnek való tudatos vagy tudattalan hátat fordítás. Különösen tragikus, hogy a felelőtlenség és a közéleti önsorsrontás élenjárói nagy tömegekben a fiatalok közül kerülnek ki. Bár a pártok igyekeznek erősíteni a kampányban, hisz Lajos munkahelyeket teremt a trendi fiatalokkal, Attila (és az oldalpályán fondorlatos Ferenc) újból megvédi a köztársaságot és a demokráciát, de személyes kedvencünk, Pörzse Sanyi (választási plakátján: Jön az Igazság! Közelebb, közelebb…) pártja, valamint a Fidesz is mozgolódik. Az elkövetkezendő szűk egy hónap kérdése lesz hogy mennyire lehet választásra bírni az embereket. Aki volt már szavazatszámláló vagy csak meg szokta nézni a statisztikákat, az tudja, hogy az idősek és a magasabb végzettségűek egyszerűen nem tehetik meg, hogy nem mennek el szavazni, mert ez nem áll összhangban az énképükkel. Így hát elmennek szavazni, befogott orral vagy anélkül.
Mit ajánlunk kortársainknak? Egyrészt tegyék fel maguknak a fent említett kérdést, majd vállalják a felelősséget és menjenek el ikszelni áprilisban. Mert akkor lesz az övék, a mienk ez az ország, ha nem csak a javakban, hanem a felelősségben is osztozunk. A szavazólapokat úgyis kinyomtatják.
