Ron bácsi
I 2009.08.17. 13:25
Jó kis botrány van kibontakozóban: a hosszú évek óta rendszeresen a Népszabadságba publikáló Bächer Iván, akinek könyveit is a Népszabadság Könyvek kiadó adja ki, írt egy tőle megszokott, nem túl izgalmas, kissé slendrián szösszenetet, amiben a szocialistákat ekézi, elég keményen (utóbbi tőle nem megszokott). Aki nem halott volna Bächerről: az eladott példányszámokat tekintve sikeres, harmadvonalbeli, középszerű íróról van szó. Szereti az olyan egyszerű fogásokat, mint a hatásvadászat és a túlzás, ám igencsak kiverte a biztosítékot, amikor MSZP-kritikáját azzal zárja, hogy "szavazzunk a Jobbikra."
(A funkcionális analfabétáknak: nem, Bächer nem lett jobbikos, és nem lett fasiszta sem. Bächer a szocikból 'őszintén' kiábrándult, a Jobbikot meg csak írói fogásként, és a helyzet abszurditását kiemelendő ajánlgatja.) Lett ezen nagy felhördülés, a Népszabadság visszadobta az írást, az valahogy elkezdett az interneten keringeni, végül a sajtóetikát rendre újraértelmező Magyar Hírlap Bächer megkérdezése nélkül lehozta a szöveget. (Részletek itt, ahol kiderül, hogy Vörös T. Károlynak is szövegértési gondjai akadtak, amikor azt mondja, hogy "Nem értem, hogy juthatott idáig egy ilyen végtelenül tehetséges ember"...)
Íme tehát az ominózus írás, előtte még megjegyzésként csak két dolgot fűznék hozzá. Az egyik, hogy ismét lelepleződött a végtelenül gusztustalan pártsajtó működése: ha ütközik az MSZP érdekeivel, a Népszabadság még saját szerzőjének írását is visszadobja. A Magyar Hírlap pedig, ha ezzel a szocialistákat támadhatja, egy abszolút baloldali szerző kritikus írását is hajlandó lehozni, a szerző tudta nélkül. A másik megjegyzés: kicsit elmélkedjünk Bächer ideologikus gondolkodásmódján is, aki a világot csak antifasiszta-fasiszta szembenállásként tudja értelmezni. És azon is el lehet gondolkozni, hogy miért nem jutott mondjuk Bächernek eszébe az, hogy ha a szocialisták hozták ránk a fasizmust, akkor talán a Jobbik elleni küzdelmet bízzuk rá a Fideszre, az MDF-re, az LMP-re?
Séta
A fasisztákra fogok szavazni, döntöttem el, mire a Körútra kiértem. A fasisztákra leszek muszáj szavazni. Nem tehetek majd mást. Rájuk kell szavaznia minden tisztességes, demokratikus magyar polgárnak. Másképp nem lesz soha tisztességes, demokratikus polgári Magyarország.
Túl kell esni rajtuk. Emberek fognak meghalni, amint hogy már eddig is haltak meg emberek. Valószínűleg még sokan fognak meghalni, egészen pontosan: sokan lesznek megölve.
De polgárháború az nem lesz. Ahhoz két fél kell. Itt viszont csak egy van, csak egy veselkedik, csak egy akar vért, és csak egynek van fegyvere. Mert fegyverkeznek, ez immáron kétségbevonhatatlan tény.
Tulajdonképpen akkor kerekedtem fel, akkor indultam mégis útnak, amikor elébem tették a dokumentet: fegyverkeznek. Ügyesen, okosan. Olyanokat toboroznak, akiknek van fegyverviselési engedélyük: obsitos rendőröket, katonákat, biztonsági őröket, derék vadászokat.
Sejtettem ezt, de most már meg is bizonyosodtam róla. Gondoltam, akkor mégis elnézek.
Aznap délelőtt jött a levél, civil szervezettől, fölhívás antifasiszta tüntetésre, kétségbeesett, dörgedelmes szavakkal, eddig és ne tovább, nem tűrhetünk tovább, tenni kell, föllépni, tiltakozni, megmutatni, hajrá Fradi, és így tovább.
Azt nem értettem, miért a zsinagóga elé kell szervezni egy antifasiszta tüntetést, mi köze az antifasizmusnak a zsinagógához, de gondoltam aztán, ott volt hely, elvillamosoztam, troliztam szépen addig.
Aztán, mikor odaértem, már oldalogtam is tova. Jó, ha harmincan álldogáltak ott, de ami a nagyobb baj: rögtön a főhelyen egy szocialista politikus feszített.
Hát azt már nem.
Már mentem is a Wesselényi utcán a Nagykörút felé.
Akik a nyakunkra hozták a fasizmust, azokkal nem fogok együtt tüntetni ellene.
Hát mi közöm lehet nekem ezekhez, ezekhez a hitvány, gyáva senkikhez? Akik tömeggyilkosoknak emelnek állami díszsírhelyet, és aztán azt koszorúzzák rendületlenül?
Eddig azt lehetett mondani legalább: egyik is lop, másik is lop, de emezek legalább nem rasszisták, nem nácik. Radnóti gyilkosának díszsírhelye, Dunaszerdahely és Miskolc után már nem lehet mondani ezt se.
Ők antifasiszták? Hát ők idézték a kórt elő. Gyávasággal, kulturálatlansággal, hitványsággal és mindenekelőtt: az eszelős korrupcióval.
Ahol felbukkannak, ott lopás esik. Metró: lopás. MÁV: lopás. Posta: lopás. Autópálya: lopás. BKV: lopás. Villamos művek: lopás. Margit híd: lopás. És ez itt, a hetedik kerület: lopás.
Nem tudnak lopás nélkül lenni már.
Javíthatatlanok.
Átballagtam a Rumbach Sebestyén utcán, és újra elámultam a romvároson. Amelynek polgármestere lassan fél éve börtönben ül. Miről beszélünk? Nincs miről beszélni. Ezek javíthatatlanok. Szili Katalin fog újítani majd. Aki olyan, mint a cigány lova; újra és újra nekigyalogol a falnak, de nem vak, csak bátor.
Megyek a Dob utcán, és arra gondolok: ha én ennyire utálom őket, mennyire utálhatják őket a többiek.
Odaérek a kiglancolt Gozsdu udvar kapuja elé. Kivételesen nyitva van. Mert nem szokott nyitva lenni. Nehogy átjárjon valaki a világörökség átjáróházán. De úgy látszik, rájöttek, hogy ez senkit sem zavar. Lakója ugyanis nincsen a házmonstrumnak. A boltok, irodák is kivétel nélkül üresek. Beleloptak a romvárosba egy kísértetházat. Végigsétálok a Király utcáig. Kong a ház. Megcsinálták a semmit.
Nem kár értük.
Jöjjenek a derék nácik. Legalább tiszta lesz minden. Tiszta lesz a mocsok. Borzalmas lesz, de egyértelmű.
Ballagtam a rommá tett romvárosban a Kiskörúttól a nagy felé.
Némely romon vakító tábla jelzi: műemlék. A városvédők igyekezetének kicsiny kis nyoma. Rájuk sem hallgattak, amint hogy nem hallgattak senkire. És nem hallgatnak még ma sem. Elveszítenek mindent és mindenkit, de nem zavarja őket.
Eszembe jut, mennyi fiatal volt 2006-ban a két választási forduló között az Andrássy úti nagygyűlésen.
Egy év se kellett és elzuschlagosították őket.
Az akkori ifjúszocialisták tömegesen mentek panaszra a szocialista tótumfaktumokhoz: jelezték, hogy van itt egy fiatalember, aki lop, csal és hazudik, és tönkre fog tenni mindent. A „nagy öregek” meg összehívták az ő etikai bizottságukat, aztán mosolyogtak atyain: ne törődjetek vele, menjetek csak szépen haza, gyerekek.
És a gyerekek elmentek.
Csak éppen nem haza. Otthagyták a hitvány pártot, és elmentek szépen tanulni, üzletelni, elmentek külhonba zömmel; az egyetemisták, a fiatalok, a műveltek, a nyelveket tudók elmentek mind.
2006-ban ezerkétszáz ifjúszocialista volt, egy évre rá nem maradt ötven se belőlük.
Így fiatalítottak Hillerék, Lendvayék, Sziliék. Akik most újítanak. Eddig mit csináltak?
Hagyták, hogy csinálja az emberük tovább. És most hagyják, hogy a börtönben rohadjon el. Nekik nincsen közük, ők nem tudtak semmiről. Rájuk szavazzak? Akik a maguk emberével is így bánnak el? Hát nem.
Jöjjenek a nácik. És akkor ezek elmennek legalább.
Nézem a Zeneakadémiát. El fogják lopni ezt is, ha maradnak. Csinálnak belőle szállodát. Mert ellopnak mindent, ami érték, ami kultúra, ami magyar.
Kisütés. Azt mondják, hogy a laptopok akkumulátorát ki kell sütni néha. Teljesen. És akkor lehet újra tölteni, lehet kezdeni mindent elölről. A nulláról. De ahhoz le kell nullázni az egészet.
Hát azt kell csinálni itt is. Ha öt képviselőjük marad, akkor az az öt régi lesz. Azok, akik miatt ide jutottunk. A fasizmus küszöbére.
És annyi pofon, padlófogás után, csinálják tovább.
Javíthatatlanok és menthetetlenek.
Egyféleképpen lehet szabadulni tőlük. A Jobbikra kell szavazni.
Kiérek a Körútra, megnyugodva kapok a villamosra.
Talán ma még haza is érek.
Bächer Iván
(Mi a szöveget innen szedtük. A Bächer által is említett Hunvald-sztorihoz jó kis háttérinformációkat a volt budapesti főépítésszel, Schneller Istvánnal készült interjúnkban találsz. Bächer második cikkéről meg itt írunk.)
