Olvasónk, Vigh Péter írása
Nagyképességű Ferenc újból táncba kezdett s egy pillanatra talán meg is mozdította ezt a mélyen apatikus országot. Lehet, hogy hamarosan én leszek Pesszimista Péter az alliterációs nevek klubjában, de egy biztos: miniszterelnökünk bespájzolta magát a jövőre és a jövőnek, ami már önmagában dermesztő.
A Hír, a Bal, meg a Jobb
A Hír a várban, (a pénzszűke miatt alapvető működési gondokkal küzdő) nemzeti könyvtárunkban ért. Érdekes volt látni, ahogy izgatott kutatók, tudósok és tanárok telefonálva sétafikálnak fel-alá, ilyeneket mondván: „igaz a hír, lemondott?” vagy csak „hallottad?”.
Sajnos nem tudtam osztani sokak lelkesedését, bár a csordogáló hírek tömkelege pezsdítőleg hatott rám is. Inkább arra gondoltam, hogy ez elképesztő: ezt is túl fogja élni, s lesz itt még olyan kámingbekk és kámingáutolás, hogy kifordul az Árpád-sávos lobogó nemzeti radikális polgártársaink kezéből (és még nem tudjuk mi kerül a helyére). Egy cirka 1600 napos – meglehetősen drága és tanulságos – hakni után is bársonyosan hátra lehet lépni. Ne legyenek kétségeink: a ballib mainstream és az inaktívak vörös hadserege ünnepelni fogja Ferit. Kb. úgy, ahogy a Colosseum nézői ünnepelték Maximust, amikor megkegyelmezett a Gall Tigrisnek. Csodálatos Ferenc még a hatalom legfelsőbb fokáról is visszalép, az ország érdekében. Hát nem édes pofa, és még blogja is van?
Szintúgy szemernyi kétségünk ne legyen: a „nemz-konz” jobb mainstream is sírva-vigadva fog ünnepelni. „Megtörtük a Sátánt, most már szárnyalni fog a forint, jobban szülnek a magyar anyák és az alföldi zsíros földünk is jobban s többet terem.”
A harmadik utas idegensége
Sokszor felvetődik annak tagadása, amikor politikai témáról zajlik a közbeszéd (szóban vagy írásban), hogy nincs harmadik út. Ez legutóbb az LMP kapcsán merült fel, de általában mindig az új politikai próbálkozásokhoz kötődik, akik leginkább középre akarják pozícionálni magukat és/vagy céljuk a kiábrándultak vagy a pártot nem választók megszólítása. A kicsit is elkötelezett választópolgárok erős gyanúval, de inkább cinizmussal és megvetéssel szemlélnek bármi ilyen próbálkozást, mert mögötte csak az ellenség meghosszabbított kezét látják. Én szeretnék valami mást látni egy ilyen harmadik utas megoldásban, s ezt próbáltam előző írásomban is megközelíteni – ha homályosan és néhol ellentmondásosan is, de ezt vállalom. Sokakkal szemben én ezt az egész ifjú/új/neo/ -konzervatív kezdeményezést egyáltalán nem látom olyan jól elhelyezettnek és biztosnak, mint ahogy egyesek. Kételyeimnek már hangot adtam, de meg kell ismételnem, nem látom az eszmék politikai aprópénzre váltásának lehetőségét, ill. már ezeknek a képviselete is alapvetően problémás. De hogy is jön ez az egész fejtegetés ide?
Harc a „baloldali” szavazókért
Életünket és mindennapi nyelvhasználatunkat is szeretjük mitizálni. Kétségtelen, hogy vannak egyes, a széles közönség által elfogadott baloldali és jobboldali archetípusok, de sokkal többen szavaznak ezekre az oldalakra, mint ahány választót ezekbe a kategóriákba bele lehetne gyömöszölni. Nem tudom, hogy a tisztelt olvasóközönség észrevette, de 2002 óta a FIDESZ aktívan a „baloldali” szavazókat akarja megnyerni. Néha dob pár slágert és csontot a „jobboldali” szavazóknak, de azért a zemberek keményen nyomulnak. Amikor a március 15-ei várbeli ünnepélyen a Petőfi-Kossuth-Táncsics triász került elő olyan hangnemben és szövegkörnyezetben, akkor azt hittem, hogy eltévedtem. Ciki ez egy „jobboldali” és „konzervatív” párttól. De lehet akár sértő is: tehát engem már bezsákoltatok, hogy nem akartok megszólítani? Az egyik hozzászóló találóan jegyezte meg, miszerint az, hogy van egy gyalázatos kormányunk, nem jelenti azonnal azt, hogy ész nélkül az ellenzékre szavaz – holott ez a logika most nagyon erős.
A közeljövőben a kemény kiigazítás és strukturális átalakítás szükségessége miatt még nagyobb harc fog indulni a „baloldali” szavazótáborért (ha „szakértői” kormány lesz, akkor retorikailag, ha előrehozott választás, akkor kampányszinten). De, hogy eloszlassuk ezt a nyelvhasználatot, maradjunk inkább az átlag magyar választópolgárnál. Annál, aki nem utálta eléggé a Kádár-rendszert és nem szerette meg eléggé a szabad piacgazdaságot.
Lehet piszmogni azon, hogy nagyon trendi most a kapitalizmus rendszabályozása (Obamától Török Zsoltig, Schiffertől Orbánig), de arra is vessünk egy pillantást, hogy milyen hazai kapitalizmust kapott és alakított ki a magyar. Hát nem tökéleteset, nem nyugatit és végképp nem az ezen szellemi környezetben hőn áhított amerikait. Ez, és a fent említett sajátos kelet-európai szocializmus továbbélése adja azt az eredményt, hogy a magyar emberek többsége nem piacbarát. Ezen lehet sajnálkozni, de inkább megértenünk és megértetnünk kellene az állampolgárokkal (ld. a Közjó és Kapitalizmus Intézet tevékenységét), mert a FIDESZ-től ezt sem fogjuk megkapni. Ezen a téren (kampány, retorika, az emberek tájékoztatása és megszólítása) most nem látok „harmadik utat”, a kölcsönös politikai kiskorúságban tartás ideje még nem járt le.
Az ajtók záródnak?
Gyurcsány Ferenc 19-re lapot húzott és sajnos még mindig bankot robbanthat a jövőben. Visszatérhet ő még bagázsostul, Amőbástul, Progresszív Intézetestül – egyszóval, ahogy nem szeretjük. És hogy mennyire igaza volt Békés Mártonnak, amikor azt írta, hogy az ajtók csak a baloldal hibái miatt nyílhatnak (nyíltak?) a jobboldalon, most különösen vészjóslónak tűnik fel. Megérte csak arra játszani, hogy Gyurcsány hatalmas bukása (és ezzel politikai karrierjének remélt vége) maga alá temeti az MSZP-t? Meglátjuk, de a kezdeményezés, a labda megint nem az alcsúti utánpótlásnál van, hanem a baloldalon (ide sorolva a kis pártokat is). Remélem tanult annyit az Ürdüng és stábja, hogy most nem bontanak pezsgőt, mint 2006. szeptemberében, hanem összeszedik magukat.
Utóirat:
Előző írásomra reagálva többen felvetették (és valószínűleg most is fel fogják), hogy milyen ötleteim vannak, hogyan lehetne cselekvőképessé tenni ezt az underground szellemi mozgalmat? Kételyeimnek és fenntartásaimnak hangot adtam (ezt ebbe a cikkbe is beleszőttem, s megint nem kérek elnézést), a következő napok-hetek eseményeitől függően lehet, hogy a következő megszólalásomat csak ennek szentelem.
Kapcsolódó írás:
Tökösségi deficit, avagy hol is tartunk most?
Karakteröngyilkosság
