Ha a sportágak életképessége tükröződik a blogoszférában, előbb vagy utóbb hokinagyhatalom leszünk. Van rakásnyi hokiblog, a hazai csapatoknak, az NHL-nek, de még az orosz KHL bajnokságának is. Mind közül kiemelkedik persze a hazai hokivilág mekkája, a Jégkorong blog, ahová minden fanatikus és kocaszurkoló, vallási hőfokától függően, napi vagy heti rendszerességgel ellátogat, mint minden tisztességes muzulmán a Kába-kőhöz.
A hazai jégkorong népszerűsége és anyagi lehetőségei a szocializmus éveiben ugye nagyjából a nulla közelében álltak: se fedett stadion, és érthetően szurkolók sem sokan voltak. Mintha a KGST iparához hasonlóan itt is államközi megállapodással osztották volna szét a szerepeket; Jaros, ti Skodát gyártotok és jégkorongoztok, Jánosom, hát ti csináljatok buszt, meg mittudomén, pólozzatok, úgy is ott van nektek a Balaton...
tovább
Általánosságban elmondható, hogy Magyarország intézményrendszere még mindig inkább a szocialista államot idézi, mintsem egy kapitalistáét: a jelentést bemutató szerzők ezzel indokolják azt is, hogy Magyarországot rosszabbul érinti a gazdasági válság, mint sok más országot. A helyzet megoldásának irányába tett lépések nem „több szabályozást" jelentenek, hanem jobb szabályozást, amely a törvényességet és a kiszámíthatóságot maradéktalanul biztosítja. Ezen túl szükséges egy olyan erkölcsi-bizalmi struktúra is, amellyel felépülhet egy prosperáló, értékteremtő gazdaság, azaz: a jó kapitalizmus.
Kapcsolódó írások:
"Nem piacpárti akarok lenni, hanem gondolkozáspárti" - Interjú Balázs Zoltánnal
Az Acton Intézet konferenciája Budapesten
dobray
I 2009.05.03. 17:20
Eredetileg De Gaulle-kötetekkel szerettem volna megdobálni Daniel Cohn-Benditet, a 68-as párizsi diáklázadások egyik botcsinálta vezérét, aki azóta belenyárspolgárosodott (lásd "Nem a párizsi barikádokon van!" c. cikkünket) az Európai Parlament zöld pártjának alelnöki székébe. Aztán rájöttem, ez nem volna keresztényi cselekedet. Persze ez mellékes, azonban nem volna európai sem. (Eközben a híradóban azt mutatják, ahogy német rendőrök püfölik a tüntetőket Dortmundban, szóval talán mégiscsak európai dolog az utcai tüntetés - vagy csak akkor az, ha baloldaliak teszik, minként anno Párizsban Vörös Dannyék?).
tovább
El tudja képzelni valaki egy olyan magyargárdás pojácáról, hogy ilyeneket tud csinálni? Lehet, hogy álmodozik a nagy leszámolásról – ami persze önmagában is baj –, de hogy meg is teszi?
Az írás a Konzervatórium.hu-n olvasható.
Kapcsolódó írások:
Cigányútra tévedtünk
"A társadalom többsége nem rasszista, viszont a társadalom egésze beteg" - Lehet Más a Politika
Ron bácsi
I 2009.05.02. 13:00
Nem lehet elégg értékelni az index dokumentarista törekvéseit, hogy a "nép egyszerű fiait" és a belőlük verbuválódó különféle pártok törzsszavazóit a videóin bemutatja. Vállalkozásuk nemes és nagyszerű. Hiszen az emberekben élnek olyan káros előítéletek és rosszindulatú sztereotípiák, mint hogy a szocialista keménymag bunkó részeg prolikból (autentikus hangjuk a pártban: Szanyi Tibor), a nemzeti radikálisok törzsgárdája (értik, gárdája, haha!) bunkó impotens prolikból, a Szadeszé meg bunkó szétfüvezett prolikból áll. Továbbá hogy a Fidesz törzsszavazóiban pedig - a közvélemény-kutatási adatok és nagy számok törvény alapján - az előző három emberfajta integrálódik, nem is beszélve arról, hogy a kalapos hölgy pártjának sem törzs, sem egyéb szavazóival soha még csak nem is találkoztunk.
Az index videóinak nagy érdeme, hogy az összes létező sztereotípiát és előítéletet visszaigazolják. Elég, ha csak megnézzük a legfrisebb, a pártmajálisokon készült természetfilmeket. Kedvencem, amikor az előfordulási- és búvóhelyéről, a paneldzsungelből kimerészkedő egyik homo kadaricus az Ön miért baloldali? kérdésre felel: Megmutassam a seggem? Piros!
tovább
A KOMMENTÁR 2009/2. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE
Rimaszombat–Párizs–Pápa – A. Tóth Sándor rajzai elé
MŰHELY
Lánczi András: Bölcsesség és tudás között: a kreativitás politikája a posztkommunista világban
Török Attila: Üzleti etikai aktivizmus, a piac korlátai és a jó társadalom
tovább
Caracalla
I 2009.04.30. 12:22
Kun János közgazdász egy érdekes írást tett közzé a Népszabadságban (a véleményrovatban) a magyar magánnyugdíjpénztári rendszer megszüntetése, illetve legalább a kötelező jellegének feloldása mellett érvelve.
Röviden összefoglalva - amellett, hogy mindenképpen érdemes elolvasni az eredeti cikket is - a következő az elmélete: egyrészt a nyugdíjpénztárak leginkább állampapírba fektetnek, vagyis a nyugdíjak ellenértékét úgyis az államnak kell kigazdálkodnia, másrészt meg mivel ez adósságként jelenik meg, a felosztó-kirovó rendszerben alacsonyabb lenne a GDP arányos hiány mintegy másfél százalékkal. Továbbá a nyugdíjkasszák vagyonának állami átvételével csökkenne az államadósság is (mert az államhoz ingyen visszakerülnének az állampapírok). Emellett a felosztó-kirovó rendszernek a kivezetése komoly átcsoportosítást igényel a tébékassza javára, az adóbevételek terhére.
tovább
Megjelent a Szombat 2009. áprilisi száma (Roma ügyeink).
Tartalomjegyzék itt, kommentelni itt.
Az Egyesült Királyság amellett, hogy a globális válságkezelés egyik legfontosabb szereplője, a belpolitika számos területén is komoly változásokon megy át. A miniszterelnök a nemzetközi közvélemény előtt egyelőre sikeres vezetőként tűnik fel, ugyanakkor kormányával együtt odahaza nagyon nehéz helyzetbe került. A pénzügyi-gazdasági nehézségek mellett az erősödő szélsőjobb, a munkanélküliség, a sztrájkok, a felbukkanó idegenellenesség is megjelent a politikai hétköznapokban. Mindeközben Brownnak az ideológiai megújuláson áteső, a közvélemény-kutatásokon vezető torykkal, saját pártjában felbukkanó régi-új irányzatokkal és személyes riválisokkal is meg kellene küzdeni.
Az írás a Konzervatórium.hu-n olvasható.
Kapcsolódó írások:
Az új újkonzervativizmus. Programalkotó ellenzék Nagy-Britanniában
Loxon
I 2009.04.29. 10:03
Egy kicsit tegyük félre a Bajnaiékat meg a politikai homokzsákpüfölést.
Egy jó konzervatív nem szentimentális. Ezt szögezzük le az elején. Miért? Vagy mert úgy született, vagy mert kinőtte, vagy mert ki akarja nőni. A szentimentalizmus többnyire akadály, és korunk nem csak az iránytalan agresszió, de az iránytalan szentimentalizmus kora is.
Na de azért olykor mégis szeretnénk jó dolgokat tenni, jót látni magunk körül, sokszor „saját” tehetetlen és korlátolt önzésünk ellensúlyozásaképp, amelyet teherként cipelünk magunkkal. Ne legyünk „magunkra” túl büszkék. Idézőjelbe teszem ezeket a szavakat, tudván, hogy igazi, lényegi lényünk nem az, amelyik szenved, és nem az, amelyik „önz”, folyvást csak „önz”.
tovább
Kevés olyan könyv keletkezik a magyar politológiai irodalomban, amelynek kiadása után fél évtizeddel is érezhetően és dinamikusan növekszik az aktualitása. G. Fodor Gábor Voegelin-ről írott Kérdéstilalom című, – a szerzőnek való olcsó és felesleges megfelelésvágytól mentesen, teljes nyugalommal – zseniálisnak mondható kötete ilyen. (A könyv fontos alapvetéseiről olvashattunk 2006 végén a Kommentárban is Voegelin for Beginners. Útmutató Eric Voegelin politikai filozófiájához címmel.)
A XXI. század első évtizedének vége felé Magyarországon növekszik a kormányozatlanság. A „rossz rend” erkölcsileg indifferens működtetői ugyanis a politikát nem mint akaratot, tettet és filozófiát fogják fel, hanem megrendelésre előállított kommunikációs stratégiákkal, válságbeszédekkel és technokratikus „trükkök százaival” fedik el azt a hozzá nem értésüket és szándékolt rosszindulatukat, amely a rend helyett zavart, a biztonság helyett kiszámíthatatlanságot, a bizalom helyett nyílt hazugságot eredményezett. Mindez nem választható el attól, hogy miután Európa szelleme eltért eredeti görög–római és keresztény kulturális hagyományától, drámaian növekedett az effajta apolitikus, sőt antipolitikus kormányzati magatartás lehetősége, amely minden esetben a liberális–baloldali kurzusok csődjében kulminál. Konzervatív(nak nevezett) rendszerekre ez annyiban áll, amennyire önmagukat politikailag kasztrálták, mivel megfertőződtek a balliberális beszédmóddal, és önként elfogadták a liberális menedzsment modelljét, ahelyett, hogy a jobboldali szemantikai mezőt tekintve egyetlen otthonuknak, a politikát a közösség érdekében álló hatalmi ügyként fogták volna föl.
Békés Márton írása
tovább
dobray
I 2009.04.28. 19:38
Ilyen nincs mégegy: bemutatkozó találkozót szervez egy miniszter, és úgy leforrázzák, mint a törököket Eger védői a gulyással meg a szurokkal. Varga a Bajnai-kormány sokadik minisztere, aki nem éppen fényesen kezdi meg miniszteri karrierjét, de kétségtelenül tovább jutott (a kinevezésig legalábbis biztosan), mint Vahl Tamás, aki a Transparency International nyílt levele után visszalépett a jelöléstől, és legalább nem buktatta el az országgyűlés egyik bizottsága sem, mint Ficsor Ádámot. A sajtó, a fránya sajtó viszont már igen. Vagyis jobban mondva, Varga csakis saját felkészületlenségét hibáztathatja.
Varga Zoltán, a frissensült önkormányzati miniszter bemutatkozóján a következő esett meg az InfoRádió beszámolója szerint:
tovább
Néhány hónapja volt másfél évtizede, hogy elhunyt Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke, Antall József, akinek tevékenységéről, valódi szándékairól és személyiségéről még napjainkban is ellentmondásos kép él a magyar társadalomban, annak ellenére, hogy történelmi léptékkel mérhető az a teljesítmény, amelyet a néhai kormányfő miniszterelnöksége néhány éve alatt véghezvitt. Róla beszélgettünk a Miniszterelnöki Kabinetiroda egykori helyettes-vezetőjével, Dr. Forrai István közgazdásszal, aki 1990 elejétől a kormányfő haláláig Antall József közvetlen munkatársaként dolgozott.
Az interjú a Konzervatórium.hu-n olvasható.
Kapcsolódó írások:
Antall József emlékezete - beszédek
Magyarország ismét a The New York Times címlapjára került - nem, nem Overdose-zal, hanem a cigányellenes gyilkosság-és erőszaksorozattal.
Természetesen a szégyenletes jelenségnek számos fontos vetülete van, én most csak egyre térnék ki. Ez pedig az, hogy hír, mégpedig fontos hír, hogy a NYT foglalkozik a gyilkosságokkal és Magyarországgal, és kérdés, hogy ennek kapcsán a külföldi nyilvánosság és figyelem vajon hogyan és mennyiben befolyásolja a hazai történéseket és a belpolitikát?
Ha visszaemlékszünk még az Ophélie-ügyre és a Cozma-gyilkosságra, mindkét esetben szépen nyomon lehetett követni, ahogyan az emberéletet úgy általában semmibe se vevő, mutyizó, a tényeket elhallgató hamisítatlan kádárista magyar attitűd konfliktusba került az állampolgárai halála miatt gyászoló, a pontos történéseket és az igazságot minden akadályon keresztül tudni akaró külföldi sajtóval. Az Ophélie-ügy kapcsán a franciák folyamatosan bizalmatlanok voltak, nem hitték el, hogy a magyar rendőrség jól végzi a munkáját, és nem titkol el valamit.
tovább