Nagy Ferót alternatív köztársasági elnöknek!

Konzervatorium I 2011.11.13. 08:04

Nagy Feró régi motoros a köztársaságielnök-aspiránsok közt, igazán megérdemli, hogy a szeniorátus elve alapján elsőbbséget élvezzen leendő jelölttársai közt. Ő az örök alternatív köztársasági elnök. Tapasztalata és a nemzetet egyesíteni képes személyisége vitathatatlan.

 


Occupy Space!

Konzervatorium I 2011.11.12. 08:02

 


A viktatúrától félnek az ENSZ-ben, Kádártól nem féltek?

dobray I 2011.11.11. 12:02

Megértjük a világot. Nem akarja kitenni sem az ENSZ-t, sem a Biztonsági Tanácsot Orbán Viktor nagyhatalmi törekvéseinek, világ-újjászervezési kísérleteinek, konyhafilozófiáinak, fölényeskedéseinek, kokijainak és sallerjainak. Ezer megoldandó, súlyos problémája helyett nem akar egy olyan ország vezetésével hadakozni, amelynek a szótárából és a magatartásából hiányzik a politizálás két alapeleme, a tárgyalás és a kompromisszumírta a Galamus

Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a Szlovénia-Azerbajdzsán párharcból utóbbi fog győztesen kikerülni, miután végül Szlovénia visszavonja pályázatát. Mindenesetre az emberi jogi problémákkal küzdő ország első helyezése, ideiglenes BT-tagsága tükrében már viccesebb Mihancsik állítása. Amúgy pedig: anélkül is. 

tovább

Propagandafestészet és mesekönyvillusztráció Kerényi-módra

Konzervatorium I 2011.11.08. 07:25

Állandóan a költségvetés bevételeinek összegereblyézése van napirenden, Matolcsy alig bír úrrá lenni a hiányon, épp spórolni akarnak a kultúrán rendet igyekeznek vágni a kultúrában a kormány részéről, millió érdeksérelemmel, a kulturális intézmények csökkenő költségvetéseivel, erre mivel áll elő Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott? Újonnan megrendelendő festményekkel kell díszíteni az alkotmány, bocsánat, alaptörvény díszkiadását, összesen 15-tel, egyenként 1,6 millió forintért, összesen több mint húszmillióért. Már ez is gáz, de a neten megtekinthető alkotások súlyosbításul induló tehetségek középiskolás rajzversenyének színvonalát érik el

tovább

Szerdán indul a Jobbklikk filmklubja

Konzervatorium I 2011.11.05. 07:01

Vannak filmek, amelyeket azért jó folyton újranézni, mert minden alkalommal újabb poént veszünk észre bennük és rácsodálkozunk egy-egy addig rejtve maradt, szépen fényképezett szekvenciára, esetleg ismét szembesülünk valami mély egzisztenciális üzenettel. A kultfilmek nem kultuszmozinak készülnek, hanem valamilyen homályos okból azzá válnak. Életünk párhuzamos valósága, a celluloidba öntött ösztönökkel való nyers, egyúttal felszabadító szembesülés és egy-egy felemelő pillanat döbbenetes erejű vizuális megfogalmazása avatja széles körben ismert alkotássá a kultfilmet. Emlékezetes párbeszédek, mémekké tömörödő idézetek, ikonikus főszereplők és utánzásra ingerlő viselkedésminták szegélyezik a kultfilmek hatását.  
 
A korszellem autentikus megfogalmazása teszi többnyire kultfilmmé azokat az alkotásokat, amelyeknek valamilyen okból – gyakran a rendező szándékos akarata, sokszor pedig az amatőr színészek esetleges játéka ellenére – őszintén meg tudnak ragadni egy-egy hangulatot, hitelesen fel tudnak idézni egy bizonyos korszakot. Legyen az a korszak olyan jövőbeli helyszín, mint egy szellemellenes utópia (Fahrenheit 451), vagy egy furcsa disztópia (Gépnarancs), esetleg egy posztapokaliptikus roncstársadalom (Mad Max II), és olyan XX. századi korszak, mint a ’68 utáni kiüresedés Amerikája (Száguldás a semmibe), a ’90-es évek végi skizofrén fogyasztói tömegtársadalom (Harcosok klubja), de akár a rendszerváltás idején érettségizők vagány Budapestje (Moszkva tér), és a zavaros magyar valóság megannyi valószerűtlenül valóságos (Kontroll) és varázslatos (Üvegtigris) helyszíne. 
tovább

Nyugdíjcsökkentés kommunistáknak: jogos felelősségre vonás vagy a rendszerváltás elárulása?

dobray I 2011.11.03. 07:14

A kommunista pártállami vezetők nyugdíjainak csökkentése a Galamus szerzője szerint a rendszerváltás presztízsének lerombolása: „Orbán Viktor – a rendszerváltás lényegének meggyalázásához érkezett el, kizárólag a maga hatalommániájának érvényesítése érdekében”. Orbánék csak a szélsőjobbnak akarnak kedvezni hatalmi érdekeik mentén. „Eközben mindazok, akik szólhatnának, mert itt éltek, vagy mert egyszerűen tudnak és szoktak is olvasni, nem fognak szólni, mert mintha itt mindenki Orbánnak és a szélsőjobbnak akarna megfelelnie”, mivel ha nem, rájuk sütik, hogy komcsik.

tovább

Temető

Szilvay Gergely I 2011.11.02. 08:01

Örül az ember, ha ilyen helyen találják meg szerettei a végső nyugodalmat. Évszázados kis temető, néhány tucatnyi lélek testének örök otthona a Cserhát keleti lejtőjén, a mátraszőlősi egyház mellett. Az altemplomban mindig friss virág van „a grófék” tábláján. Talán az alapító Kacsics nemzetség leszármazottjai voltak ezek a grófék. Ma az egykori alapítás jelképesen is rajtuk nyugszik, meg a velük jó barátságban levő patrónuson, mert a községnek nem nagyon telik rá.

tovább

Should Voting Rights Be Extended to Hungarians Living Abroad?

Konzervatorium I 2011.11.01. 13:31

Every state has the right to decide whether they wish to grant the right to vote to their citizens residing abroad. Throughout Europe, there are different responses to this problem depending on circumstances, history and the  geopolitical environment. As Hungary is drawing up its new electoral system and considers offering the right to take part in parliamentary elections to Hungarians living abroad, the issue of voting rights becomes subject of heated political debates. While the political discourse focuses much on international standards an policy trends, little is heard on the morality of out of country voting. Is the extension of voting rights to Hungarians abroad a wise political decision? Does it hurt our bilateral ties with our neighbors? The Common Sense Society cordially invites you to it's next debate.

Arguing in affermative, two guests from Slovakia

Lucia Papayova
(Anton Neuwirth Collegium)

Ákos Melecske
(Roundtable of Slovakian Hungarians)

Arguing against, our Hungarian debaters

András László Pap
(Central European University)

Péter Józsa
(Hungarian Human Rights Foundation)

and moderated by
Anna Stumpf
(Common Sense Society)

The event will be held on
Wednesday, November 2, 2011 at 7 p.m.

Venue: Centrál Kávéház
1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 9.


Amerika morcos ránk – „na és”. Na és?

Kontar I 2011.10.26. 08:01

Meglehetősen rideggé vált a kapcsolat az amerikai és a magyar kormány között, ahogy azt számos híradásból, amerikai nyilatkozatból tudhatjuk.  A kormánytól balra álló ellenzék egy része a washingtoni hátszéllel igyekszik bizonygatni szólamait, miszerint valóban, Magyarországon a demokrácia végveszélybe került, ha még egyáltalán demokráciának lehet tekinteni.

A hazai jobboldal nem elenyésző részének elsődleges reakciója a washingtoni kritikákra viszont a „na és?” kifejezéssel írható le legpontosabban. A szűkszavú kormányzati, kormány-közeli nyilatkozatokból azonban kitűnik, hogy a kormány dilemmában van, érzékeli a jelenlegi helyzetből adódó problémákat, de politikai okok miatt fél a probléma nyílt megvitatásától. 

tovább

Kedves liberális felebarátaim!

Konzervatorium I 2011.10.24. 07:11

„(…) never apologize, at least not for what liberals want you to apologize for."
(Ann Coulter)


Kissé bizonytalanul nevezlek így benneteket, mert kételkedem abban, liberálisok vagytok-e egyáltalán. Ráadásul ismerek is néhány liberálist, akikkel noha nem értek egyet szinte semmiben, mégsem venném őket egy kalap alá veletek. Mivel nehéz meghatározni, mi is a liberalizmus ma Magyarországon, vagy kik a „liberálisok”, ajánlok egy köznapi-tapasztalati közös fogalmat, mellyel megjelölhető, kikre gondolok, és egyben elkülöníthetővé válnak azok, akik noha ugyanígy nevezik magukat, mégsem olyanok: képmutatók.

Megadja Gábor írása

tovább

A doktrínák nélküli forradalom (Kolnai Aurél)

Konzervatorium I 2011.10.23. 08:02

Az 1956 októberi magyar felkelés több szempontból is bámulatos és feltűnőnek számító esemény volt. A felkelőkre leginkább jellemző vakmerőség, spontaneitás, a minden szervezettség hiánya és a morális lelkesültség csak egy része azoknak a kiemelkedő jellegzetességeknek, melyek cselekedetüket meghatározták. S mindezzel együtt nem képviseltek mást, mint egy már tizenegy éve bolsevik uralom alatt élő társadalmat, vagy nem kommunista nyelven szólva, egy olyan társadalmat, mely már a „megváltó szocializmus” fázisába ért, s amely ezáltal híján volt egy esetleges „ellenforradalom” társadalmi bázisát képező embertömegnek. A felkelés azonban nem „antisztálinista” vagy „antimoszkovita” volt a „titóizmus” vagy a „nemzeti kommunizmus” ételmében, hanem nyíltan antikommunista. Nem a „visszaélések”, a „hibák”, vagy a túlzott „keménység” és nélkülözés ellen fordult, hanem a kommunista rezsim lényege ellen.

tovább

Liszt Ferenc 200

Konzervatorium I 2011.10.22. 11:00


Antifasiszta duplagondol

Konzervatorium I 2011.10.21. 07:15

2011. október 14-én Prágában a visegrádi országok csúcstalálkozójával párhuzamosan, a miniszterelnökök jelenlétében 13 különböző európai intézmény képviselői aláírtak egy nemzetközi szervezet létrehozásáról szóló dokumentumot. Az egyezmény szerint az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja összehangolja a totalitárius rezsimek történetének kutatását, feltárását és az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztő munkát. A Platform informális hálózatként már működött, s egyik első eredménye ugyan meglehetősen szimbolikus volt, de fontos: augusztus 23-át európai emléknappá sikerült nyilváníttatni.

Máthé Áron írása

tovább

Táblák a kétnyelvű Dél-Szlovákiáért

Konzervatorium I 2011.10.18. 07:28

Újabb akciót hajtott végre szombaton a Csallóközben a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom. Önkéntesei egy kétnyelvű, a helyiségneveket szlovákul és magyarul is feltüntető táblát állítottak fel Dunaszerdahely közelében, a várost Pozsonnyal összekötő úton. A 63-as úton naponta több ezer autó fordul meg és a forgalom 81 százalékát helyi járművek alkotják, az utazók legalább 65 százaléka pedig magyar nemzetiségű. Az alkotók a táblaállítást megelőzően napokat töltöttek el az elhaladó forgalom felmérésével és elemzésével. Hiába azonban a magyar nemzetiségű sofőrök markáns jelenléte az utakon, a közútkezelő vállalat mindeddig nem volt hajlandó megtisztelni a helyi kisebbséget azzal, hogy anyanyelvén is feltünteti a helyiségneveket, holott az több országban magától értetődő jelenségnek számít. Akciójával a mozgalom arra szeretné felhívni  figyelmet, hogy a kétnyelvűsítés a közutakon is nem a civilek, hanem az állam dolga lenne egy toleráns, európai társadalomban.

tovább

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása