Schmitt Pálnak le kell mondania

Konzervatorium I 2012.03.31. 19:00

 
A Mandiner, a Jobbklikk, a Mos Maiorum és a Konzervatórium szerkesztőinek közös nyilatkozata.
 
Szűkszavúak leszünk, mert ez ügyben szinte már mindent leírtak: a köztársasági elnöknek le kell mondania. Schmitt Pált kiváló sportemberként, olimpiai bajnokként tiszteljük. Sportdiplomáciai eredményei is elismerést érdemelnek.
 
Csakhogy Schmitt Pál nem csak egy sportember és sportdiplomata, hanem a magyar köztársaság elnöke. Ez az intézmény elsődlegesen szimbolikus jelentőséggel bír a magyar politikai rendszerben: egyesek szemében a nemzet egységét, mások szemében a tisztességet és a becsületességet is szimbolizálja. A Schmitt Pállal szembeni tisztelet azonban szinte megválasztása óta csak korlátozott értelemben érvényesült: igaztalan vádak és jogos kritikák érték őt, aminek következtében az elnöki funkció betöltéséhez szükséges tekintély szinte teljes mértékben erodálódott.

 

 A kisdoktori visszavonása azonban nemcsak erodálta ezt a tekintélyt, hanem egyszer s mindenkorra felszámolta azt. Magánemberi becsületét visszanyerheti, ha a maga választotta úton bizonyítja igazát, s valóban megírja a mai kritériumoknak is megfelelő PhD-dolgozatát. Mindenféle hamis felhangoktól mentes értelemben drukkolunk, hogy ez sikerüljön neki.

Ám mindezt már magánemberként kell megtennie, mert a nyilvános közszereplők életében vannak olyan helyzetek, amikor hátrébb kell lépniük. Schmitt Pál éppen azzal tudna példát mutatni a magyar közszereplők és a politikai nyilvánosság számára, ha sportszerűen lemondana, hangsúlyozva, hogy tisztességét, becsületét magánemberként is helyre kívánja állítani a doktori fokozat megszerzése révén. Meggyőződésünk szerint csakis Schmitt Pál lemondása révén indulhatna el a magyar közélet és politikai kultúra azon az úton, amely felszámolja a következmények nélküli ország ma még ugyancsak jellemző képét.
 

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr434352425

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért marad Schmitt Pál? 2012.04.02. 12:47:49

A címben szereplő kérdést mostanság leginkább negatív kontextusban lehet hallani, s aki mondja, annak a szavaiból azt lehet kivenni: az illető szeretné, ha az államfő távozna posztjáról. Jelen bejegyzés is ezzel a kérdéssel foglalkozik, ám ahelyett, ho...

Trackback: Csatlakozzatok a magyar értelmiség felhívásához! 2012.04.02. 00:48:49

Nemzeti egység: Csatlakozzatok a magyar értelmiség felhívásához! 2012. április 2. Egyhelyütt már kifejtettem, hogy ha most a baloldali értelmiségnek is sikerül visszavennie az arcából, és a falat az ún. jobboldal és az ún. baloldal közül át tudjuk he...

Trackback: Plagi bácsi nem érti 2012.04.01. 14:21:02

Az „álamfő” ma újabb „interjúban” bizonygatta, hogy ő ártatlan, talpig becsületes férfi, tulajdonképpen ő az áldozat, akit hátbatámadtak valami blogon, egy műbalhé az egész. A lelkiismerete tiszta, eszébe sem jut lemondani, hisz fontos feladata a nemze...

Trackback: Megint a kétharmad 2012.04.01. 12:14:30

Miközben az ország azon izgul, hogy sikerül-e a hatalomból mégiscsak kipöckölni a köztársasági elnököt, Mesterházy Attila a surranópályán épp most lett megint elnök. Ráadásul pontosan ugyanúgy, mint Schmitt Pál. Meg Orbán. És nem azért, mert neki is ké...

Trackback: Kirúgtak valakit a politikai nézetei miatt! 2012.04.01. 09:43:50

Nevesítve Bálint Gergelyt, aki részt vett az LMP flashmobján, kimutatva, hogy Schmitt Pál nem méltó a magyar nemzet egységesítésére. Az illető a híres maszkos tüntetésen mondott beszédet és januárban ő maga is megsérült az Új Színház menti tüntetésen....

Trackback: Ez egy köztársasági elnök nélküli ország 2012.04.01. 09:35:25

Schmitt maradhat, de elnökként tekinteni rá? Na, az már biztosan lehetetlen. Bizony a politikai elit mindenhatóságának képe a tegnapi események után megdőlni látszik. Ami akár igaz, akár nem: határozottan jó érzés. Sokan Schmitt doktori címének visszav...

Trackback: Ez egy köztársasági elnök nélküli ország 2012.04.01. 09:35:03

Schmitt maradhat, de elnökként tekinteni rá? Na, az már biztosan lehetetlen. Bizony a politikai elit mindenhatóságának képe a tegnapi események után megdőlni látszik. Ami akár igaz, akár nem: határozottan jó érzés. Sokan Schmitt doktori címének visszav...

Trackback: Hol voltatok? 2012.04.01. 09:17:12

Tegnap elmentem a tüntetésre. A Deák térről sétáltunk a Sándor-palota elé. Szánalmasan kevesen.Jellemzően igyekszem megérteni azokat a folyamatokat, amelyek miatt a tüntetés nem működik, amelyek megakadályozzák, hogy számottevő résztvevő jöjjön össze. ...

Trackback: Fluck Ákos különvéleménye Schmitt Pál doktori disszertációjáról 2012.04.01. 08:40:27

Miért csak Fluck Ákos ügyvéd gondolta úgy, hogy szakmai tekintélyének és jó hírnevének a megőrzése fontosabb a számára, mint az, hogy megfeleljen a kormánypárt elvárásának, és mossa tisztára, tegye szalonképessé Schmitt Pál plagizált kisdoktori disszer...

Trackback: Mit jelent az, hogy a köztársasági elnök sérthetetlen? 2012.04.01. 08:36:18

  Nem lehet bírálni? Nem lehet felelősségre vonni? Nem lehet elmozdítani, ha nem akar lemondani magától? A kérdésre a válasz az ország Alaptörvényében és a Köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényben található. “A mi...

Trackback: Már priuszt is lopnak 2012.04.01. 01:09:41

 Már priuszt is lopnak 2012. április 1. Gépjárműlopás miatt indult eljárás a Szófiai Központi Rendőrkapitányságon. Nikolaj Grigorov bolgár állampolgár 2012. január 12-én tett bejelentést a szófiai városi kapitányságon arról, hogy aranysárga szín...

Trackback: Elnök úr, én elhiszem! 2012.04.01. 00:16:48

Lehet, hogy én túlzottan liberális vagyok, lehet, hogy én naiv vagyok, de én elhiszem:– hogy legjobb tudása és képességei szerint írta a kisdoktorit;– hogy ez megfelelt a 20 évvel ezelőtti, a hajdani Testnevelési Egyetemen megszok...

Trackback: Schmitt Pál újra vívni fog az olimpián 2012.03.31. 22:43:33

A hónapok óta a média kereszttüzében lévő Köztársasági elnök, akinek többszörösen is a becsületébe gázoltak, Obersovszky Péter után közvetlenül az Elvarázsolt Kastély riporterei útján tesz különleges bejelentést. Tegnapi írásunk nyomán, ma este fél ny...

Trackback: Válaszúton a konzervatív értelmiség 2012.03.31. 21:06:28

Schmitt tegnap esti nyilatkozata izomból arcul vágott majd mindenkit e hazában, akinek van némi köze a tudományos világhoz. Miután a Semmelweis Egyetem példaszerű gyorsasággal meghozta a döntést egy számukra rutinszerű ügyben, az elnöki interjú nem azt...

Trackback: Kik az igazi vesztesek? 2012.03.31. 21:05:53

Kik az igazi vesztesei a tegnapi napnak? Kik érezhették úgy, arcon vágták, hülyének nézték, porig alázták, semmibe vették? A magyar tudományos élet prominens személyiségei, professzorok, egyetemi tanárok? Őket már a bizottsági jelentés letaglózta,...

Trackback: Ne bántsátok 2012.03.31. 21:02:45

Ne bántsátok. Ő is csak közülünk való. Ő is csak addig nyújtózkodik, amíg a takarója ér. Az persze más, hogy az ő takarója címeres, és nem az óvodai jele van belehímezve, pedig talán az volt az utolsó dolog amit helyesírási hiba nélkül le tudott rajzol...

Trackback: Másfajta logika 2012.03.31. 20:34:21

Bár kétségtelen tény, hogy részben rosszul közelítettem meg a problémát, az eredmény, a kimenetel tekintetében gyakorlatilag nem tévedtem. Az is igaz persze, hogy az eredmény teljesen más következtetések levonására késztet. Ezzel viszont tudok segíteni...

Trackback: Schmitt Pál TAKARODJ! 2012.03.31. 20:30:16

Mint a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája Figyelő Bizottságának egyik tagja, egyelőre csak saját nevemben felszólítom Schmitt Pált magyarosan, hogy megértse. Mert nem ért a szép szóból és a 2012.03.30-i esti tévés adásban is várhatóan csak palira akar ...

Trackback: Scmitt Pál egy szellemi és erkölcsi toprongy 2012.03.31. 20:30:01

Toprongy: Katonai és börtön szleng. Jelentése: szellemileg nevetségesen leépült emberszerűség. Teljesen és tökéletesen hülye. Tehát ennél már nincs lejjebb, felesleges is küzdeni érte.Egyre többen lemondanak róla. A megkérdezett emberek 89%-a.Ismeretle...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2012.04.01. 15:58:16

Játékos és sok árnyalat kifejezésére is maximálisan alkalmas nyelv ez a magyar. Viszont sosem tudtam felfogni - hogy vetemedhet valaki odáig, hogy más nevéből csináljon viccet. Nem Gyurcsótány - hanem Gyurcsány. Nem Orbánc - hanem Orbán. Nem Shit Pál - hanem Schmitt Pál.
Ha valaki az aggályait vagy a véleményét csak névkifacsarásokkal véli előadottnak látni, úgy gondolom már ettől a ponttól felesleges is belekezdenie bármilyen erőkifejtésbe. Az csak értékhiányos lehet; pont azé az értéké, amit annyira megtestesíteni akar "bohókás leleményével".
A fentebb olvasható über-eröltetettekről már szót sem érdemes vesztegetni.

Főleg egy ilyen értelmes és komoly - három szerkesztőség megfontolt véleményét is összefoglaló - poszt alatt.

Zed is not dead yet 2012.04.01. 16:02:50

@Mészáros Laci: Mi az hogy istenadta nép? Nézzünk egy példát, akit jól ismerek: saját magamat. A legutóbbi választás alkalmával, hetekig tartó teljes bizonytalanság után végül a fideszre szavaztam, igen egyszerű végső gondolatmenettel:

1. ha az mszp-re szavazok, azt hiszik, jól dolgoztak, ami finoman szólva nem igaz
2. a jobbikra nem akarok szavazni
3. ha nem megyek el szavazni, akkor jogosan tűrhetem 4 évig az "aki nem választott, az ne kritizáljon" dumát
4. Lmp és hasonlók: vidéken élek, egyfelől semmi közük hozzám és fordítva, másfelől ez dettó az mintha nem szavaztam volna (szavazatpocséklás)
5. a fideszre se szívesen szavazok, de ha mégis, akkor ez a legjobb esély arra hogy az mszp menjen a kukába

Megjegyzem, ha lenne olyan a magyar választójogban, hogy az ember érvényes szavazatot adhat le úgy, hogy azt x-eli be hogy "egyiket sem", akkor oda egészen nyugodt szívvel jelöltem volna. És biztos hogy nem csak én, hanem abból a bizonyos kétharmadból nagyon-nagyon sokan.

Hát most ez van. Úgy vagyok a dolgok jelenlegi állásával kb. mint Nagy Bandó, csak annyiban más a szitu, hogy én a választáskor se éreztem azt hogy "na most aztán igazán jól választottam". Ha ma lenne a választás, lenne egy újabb tuti jelöltem arra, hova NEM teszek x-et, de egyébként ...

Volt aki írta ítt a Bajnai-féle kormányt. Az a bajom ezzel, meg az mszp nagy jogkövetésével, hogy az a párt híresen tapasztalt a konspiráció terén. Kitűnően tudnak a háttérben sunnyogni. És úgy tűnik, a háttérben sunnyogó viselkedés kevésbé bántja az emberek szemét, mint az, ha dettó koppra ugyanazt csinálja valaki más, csak úgy, hogy nem is próbálja elrejteni. Hogy Bajnai egy szakértői kormány élén (semmi idézőjel) mire lenne képes, vagy mire lett volna képes, azt nem tudjuk, de gyanítom, hogy abból a helyzetből, ahol az ország állt, nem nagyon lett volna nagyon más, mint így. Egy dolog viszont biztos, hogy míg az Orbán-kormányt az emberek egy elég nagy csoportja jelenleg NEM támadja a tetteikért, Bajnainak olyan módon kellett volna működnie, amikor gyakorlatilag nincs hátországa. Biztosan így lenne, hiszen ha valóban objektíven, szakértői módon működne, akkor pont ugyanannyira kellene az mpsz tyúkszemeit letaposnia, mint mindenki másét. És hogy ez majd évek múlva jó lesz esetleg az egész országnak ...

ökörpöröly 2012.04.01. 16:11:19

@fidzsi: Nekem nincs pártállásom, soha nem is volt. Nekem értékrendem és elveim vannak. konzervatívak. Mármint nem feltétlenül ebben az országban, de Európa kulturáltabb felén feltétlenül.
Nekem ne mondd, hogy számodra nem gyomorforgató, amikor Boros Imre párttitkár és SZT-tiszt kommunistázik! Azt se, hogy fegyverrel kényszerítették Bencsik Andrást, hogy a Népszabadság politikai rovatának újságírója legyen, hogy az ifjúság kommunista nevelésének szükségességéről értekezzen! Azt se fogadom el, hogy ifjúkommunistából lehet ultraliberális, majd pedig ókonzervatív. Számomra ezek bohózatok. A FIDESZ-ben felgyülemlő utolsó söpredék szereplése számomra a konzervativizmus legbetegebb meggyalázása és lezüllesztése.
A FIDESZ ezerarcú hulladékemberi az emberi faj legsilányabb élősködői, akik minden rezsimben, minden rendszerben felverekedték volna magukat az elitbe. Pár dolog érdekli őket. Pénz, hatalom, pozíció. Az erkölcs, értékrend teljesen idegen tőlük.

Zed is not dead yet 2012.04.01. 16:26:40

@ökörpöröly: azt mondod "A FIDESZ ezerarcú hulladékemberi az emberi faj legsilányabb élősködői, akik minden rezsimben, minden rendszerben felverekedték volna magukat az elitbe. Pár dolog érdekli őket. Pénz, hatalom, pozíció. Az erkölcs, értékrend teljesen idegen tőlük."

Meglehet, igazad van. De ha így van, akkor hogy lehet az, hogy vannak olyan országok, ahol mégsem ilyen valakik csinálják a politikát? Finnországban miért nem? Svédeknél? Az Angoloknál? .... Miért van az hogy vannak országok, ahol mindenki érti, hogy a politikus a politikusságából él, de ezt csak akkor nézik el nekik, ha eközben sokkal többet törődik az országa javával? Importáljunk politikusokat ötösével, nagyker árengedménnyel, ha már a mieink itt sajnálatos módon megromlottak?

Martian (törölt) 2012.04.01. 16:45:02

@Zed is not dead yet: "Finnországban miért nem? Svédeknél? Az Angoloknál?"

Hidegvérű országok. :) Bezzeg Berlusconi-hoz képest Fletó, Viktor és a többiek csak szerény amatőrök lehetnek! :)

ökörpöröly 2012.04.01. 16:47:12

@Zed is not dead yet: Még ennyire se kell messzire menni, a nyugati orientációjú volt posztkommunista országok közt is a legalján vagyunk. Ott is lejátszódott/játszódik az eredeti tőkefelhalmozás, mégis messze előttünk járnak európaiságban. Silány nemzet, silány elit, silány ország. A kategóriánkban is szégyenteljes a teljesítményünk.

Martian (törölt) 2012.04.01. 16:47:31

@Zed is not dead yet: "ha nem megyek el szavazni, akkor jogosan tűrhetem 4 évig az "aki nem választott, az ne kritizáljon" dumát"

Inkább az ne kritizáljon, aki naívan elhiszi, hogy szavazatával a jelenlegi politikai felelőtlenséget (bűn)pártoló rendszer keretein belül bármit is tud változtatni...

ökörpöröly 2012.04.01. 16:52:36

@Martian: Berlusconi, a színjátszó főpojáca - aki egyébként a maffiózó, szocialista Bettino Craxi tolvajtársaként kezdte- legalább nem építette le teljesen a jog- és létbiztonságot. :)

ökörpöröly 2012.04.01. 16:57:07

Tulassayt kinyírták.

index.hu/belfold/2012/04/01/lemondott_a_semmelweis_rektora/

Egy rohadt, mocskos, büdös, elmaradott bolsevik diktatúrában élünk. Európában ilyen nincs! Nem hallottam, hogy Németországban tönkretesznek egy csúcsegyetemet, mert tisztességesen jártak el!
Na, fideszbirka, tetves, szarházi, bolsevik, geci állatok, itt van nektek a NER! Remélem, hogy Orsós-Olstein vezéreteket a purdéival, ringyójával nem természetes halállal döglik meg!

Mészáros Laci 2012.04.01. 17:19:45

@Zed is not dead yet:

"ha lenne olyan a magyar választójogban, hogy az ember érvényes szavazatot adhat le úgy, hogy azt x-eli be hogy "egyiket sem", akkor oda egészen nyugodt szívvel jelöltem volna."

ennek nincs igazán értelme, pontosabban van, de végső soron azt jelenti, hogy "bármelyiket."

"És biztos hogy nem csak én, hanem abból a bizonyos kétharmadból nagyon-nagyon sokan."

ez sajnos nem így van. az LMP is azt hitte, hogy nagyon sokan gondolkodnak úgy, mint ők. valójában nagyon kevesen, 2010-es támogatóik nagy része ex szadi.

"ha valóban objektíven, szakértői módon működne, akkor pont ugyanannyira kellene az mpsz tyúkszemeit letaposnia, mint mindenki másét. És hogy ez majd évek múlva jó lesz esetleg az egész országnak"

Ay, there's the rub.

merthogy egy kormány csak akkor tud több éves távlatban eredményes politikát csinálni, ha az emberek több éves távlatban eredményes politikát akarnak tőle. a valóság azonban az, hogy az emberek leszarják mi lesz több év múlva. ezért van ilyen kormányunk, mint most a fidesz meg előtte a maszop.

és ezért van több évre előretekintő kormánya mondjuk Svédországnak.

Mészáros Laci 2012.04.01. 17:22:59

@ökörpöröly:

>>>
A rektor a lépést azzal indokolta, hogy személyét érintően olyan fokú bizalomvesztést érzékel, ami már az egyetemnek is árthat. "Ha egy százalék esélye van annak, hogy az egyetem rosszul jár, akkor fel kell álljak"
<<<

Egy ilyen lépés sokkal nagyobb nyomás Schmitt Pálra, mint ezer tüntető.

remiz (törölt) 2012.04.01. 17:33:17

"Meggyőződésünk szerint csakis Schmitt Pál lemondása révén indulhatna el a magyar közélet és politikai kultúra azon az úton, amely felszámolja a következmények nélküli ország ma még ugyancsak jellemző képét."

magyarinfo.blog.hu/2012/04/01/megse_vagyunk_kovetkezmenyek_nelkuli_orszag

pukancs 2012.04.01. 17:58:45

BREAKING NEWS:

index.hu/belfold/2012/04/01/lemondott_a_semmelweis_rektora/

A rektor a lépést azzal indokolta, hogy személyét érintően olyan fokú bizalomvesztést érzékel, ami már az egyetemnek is árthat. "Ha egy százalék esélye van annak, hogy az egyetem rosszul jár, akkor fel kell álljak" - mondta.

Mi ez ha nem színtiszta diktatúra!
Rosszabb mint az átkos KOMCSI rendszer!
Itt az idő, most vagy soha.

Ha ezt lenyeljük, akkor megérdemeljük.

TÜNTETÉS A REKTOR MELLETT, A DIKTATÚRA ELLEN!

Egyetemisták, főiskolások MINDENKI! itt az idő, tüntetés amíg meg nem bukik a kormány!

UTCÁRA EMBEREK!
TÜNTETÉS AMÍG A KORMÁNY MEG NEM BUKIK!

ökörpöröly 2012.04.01. 18:04:05

@Mészáros Laci:

Majd a Konzi, a Mandiner és társaik elmismásolják a kevésbé hülyék, a Hír TV, az Echo TV meg a sötét csőcselék előtt.
Mondjuk ezek nem konzervatív blogok, hanem állami pénzen futtatott, eseti "különvéleményes" médiumok.

Ha lenne bennük minimális erkölcs, minimális konzervativizmus, akkor nem azt tekintenék fő feladatuknak, hogy az értelmesebb réteget megtartsák az Orsós-Olstein-rezsim híveinek, hanem az, hogy mindent megtegyenek egy valódi, európai értelemben vett konzervatív szemlélet letétele mellett.

Ezek is ugyanolyan takonygerincű bérencek, mint Bencsikék, Bayerék, Szaniszlóék, csak ők más szegmens megnyeréséért kapják az adófizetők pénzét. Erkölcsi különbség nincs köztük.

Most azt kellene csinálni, hogy a SOTE oktatói, tanárai, vezetői, az egyetemi diákság, illetve az értékrenddel rendelkező ember -világnézeti különbség nélkül- kiállnak Orsós-Olstein diktatúrája ellen, a tisztesség mellett. De nincsenek illúzióim. Ez is el lesz mismásolva, hacsak a nemzetközi szervezetek, a nemzetközi sajtó nem védi meg Magyarország érdekeit.

becsoccsent 2012.04.01. 18:37:11

@Zed is not dead yet 16:02:50

gratulalok, bazmeg. igy neked is koszonhetem ezeket a faszkalapokat, meg a ketharmadukat. ha ugyanis ugy teszel, ahogy en, akkor is ok nyernek, csak nem ketharmaddal.

becsoccsent 2012.04.01. 18:47:05

hadd kerdezzem meg megint, hatha most kapok ra valaszt: hol vannak azok a bizonyos igaztalan vadak? a kispadon ucsorgest mar megbeszeltuk, valami mast varok. de tenyleg. koszi.

becsoccsent 2012.03.31. 21:32:00

elnezest kerek, hogy beleugatok ebbe a lirai jobboldali osszeborulasba, csak azt szeretnem kerdezni, hogy azok az igaztalan vadak mik is voltak pontosan.

az benne van peldaul, ha en most azt mondom, hogy schmitt pal egy faszkalap?

nyilvan nincs, hiszen ez nem igaztalan.

de linkeljetek mar be legyszi, igaztalan vadakat akarok olvasni schmitt palrol.

olyat meg ugysem lattam.

Mészáros Laci 2012.04.01. 18:49:30

@ökörpöröly:

nézd, én átsiklok az orsós-olsteinezés fölött de neked láthatóan fontos, hogy csúfnevet ragassz és ezzel táplálj magadban valamilyen érzelmeket. tulajdonképpen a te dolgod, de érdemes tudni, hogy a gyűlöletnek az ilyen folyamatos fenntartása csúnyán lélekromboló. nőkre inkább jellemző, ha a gyűlöletből élnek, vénségükre iszonyú szipirtyóvá tudnak válni, férfiaknál ritkább, de előfordul.

Mészáros Laci 2012.04.01. 18:50:57

@becsoccsent:

"hiszen ez nem igaztalan."

nem, ez valóban nem igaztalan állítás, sőt, még csak nem is állítás.
ez a benned forrongó érzelmek kifejezése a te kulturális szinteden.

ökörpöröly 2012.04.01. 18:56:48

@Mészáros Laci: Hát ez a stílus is a propagandaharc része. Szeretem emlékeztetni a fideszbirkákat, honnan is jön a Bölcs Vezér! :P
Amúgy pedig "sajnos" bennem megmaradt a múlt idők antiszemitizmusa és rasszizmusa. :)

Mészáros Laci 2012.04.01. 18:59:49

@ökörpöröly:

ja, te propagandaharcolsz. az más. akkor te szabadon döntöttél úgy, hogy feláldozod a lelki egészségedet a (valamelyik) Párt érdekében.

becsoccsent 2012.04.01. 19:01:56

@Mészáros Laci: nos, az, hogy valaki ( akar sp, akar te ) egy faszkalap, az egy allitas. azon pedig meglepodnel, hogy milyen baszott magas a kulturalis szintem. viszont mivel te nem a feltett kerdesre valaszoltal, csupan kostolgatni probaltal, ezert nem latom, miert kellene veled tovabb foglalkoznom, kiveve persze, ha megtudom, hogy szerencsetlen sp-re szort igaztalan vadak mik is pontosan.

mert kivancsi vagyok veszettul.

Mészáros Laci 2012.04.01. 19:13:42

@becsoccsent:

"azon pedig meglepodnel, hogy milyen baszott magas a kulturalis szintem."

nem, nem lepődtem meg, a szókincs sok minden elárul :-)

természetesen nem kell velem foglalkoznod, csak próbáltam visszajelzést adni: amíg nem definiálod, hogy az indulat kifejezésén túl mit jelent számodra az, hogy valakit faszkalapnak nevezel, addig csak az indulat kifejezése.

ahogyan reagáltál a kritikára, pontosan ugyanazt az erkölcsi szintet képviseli, mint Schmitt reakciója az őt ért kritikára. kikéri magának, stb. nagyon jó :-)

hackbard.celine 2012.04.01. 19:39:05

Csak ismételni tudom önmagamat a rektor és a bp-i KDNP ügyében, gyorsan és hatékonyan működik a Pártgépezet.
"hackbard.celine 2012.03.31. 22:21:15
Annyira szánalmas ez a konzervatív összeborulásos vergődés.
Kérem szépen, a Gyorsnaszád 360 fokos fordulat után halad tovább. Győzelmi jelentésektől visszhangos a Pártsajtó: szegény Pali bácsit 20 éve megvezették. Csak így lehetett.
Ez mostantól így hivatalos, megaszon'ta a Bizottság is, különben is sérthetetlenség esete forog fenn.
Jelentem, legalább két nappal el teccettek késni!
A PBK és a KDNP budapesti részlege is frankón benézte az irányt, lesz itten még ejnyebejnye. De csak amolyan elvtársi-baráti pénzodanemadós, megnemhívós, felmentős.
A hangjukat egy napig bátran hallatók is jobb belátásra jutnak: ellenfülkeforradalmárokra itten nincsen szükség, nem fér össze a NER-el és a NAGY TERV-vel. Hiszen az nem létezik, hogy nincs NAGY TERV, ott fenn jó kezekben van az ország, kétharmad és elmúttnyócév na! "

ökörpöröly 2012.04.01. 19:42:20

@Mészáros Laci: Nem párt érdekében, hanem a konzervativizmust a sárba tipró orsós-olsteinizmus ellen. Leírtam már, hogy nem szavazok nagyon régóta, nincs pártpreferenciám. Majd ha lesz normális konzervatív párt, akkor szívesen rászavazok. Bár erősen gondolkozok, hogy az orsós-olsteinizmus ellen leadok 2014-ben egy protest-szavazatot

hackbard.celine 2012.04.01. 19:44:09

@ökörpöröly: tippelhetek? Az LMP-re vagy a DK-ra? Az lenne az igazi protest. :))))

becsoccsent 2012.04.01. 19:44:23

@Mészáros Laci: nem, nem

en feltettem egy kerdest, te, a troll pedig terelsz.

a tobbi - ennek a kerdesnek a szempontjabol - irrelevans :)

2012.04.01. 19:58:34

@hackbard.celine:

Hátha elindul Thürmer is... :P

ökörpöröly 2012.04.01. 20:02:27

@hackbard.celine: Az MSZP-től undorodok -ergo DK még jobban kilőve-, ezerszer leírtam már, hogy én annak a híve voltam, hogy a pártállami elitet teljesen zárják ki a politikai életből. Tehát MSZP eleve kilőve. Az LMP-t egy zavaros hátterű keverékpártnak tartom, bár kétségtelen, Schiffer komoly tudású figura. Félek attól, hogy az általam legjobban gyűlölt SZDSZ -ezeket még az MSZP-nél, FIDESZ-nél is jobban utáltam- nyomdokában haladna. Tehát kilőve. A Jobbik primitív magyarkodó stílusa és primitív dogmái is messze állnak tőlem. A hunszittyaszűzmáriásturulbaszoktól feláll a hátamon a szőr. Ráadásul a Jobbikot befuttató, Tián, Varga, Osváth és a többi egykori kádárista rendőr, vám- és pénzügyőr, katonatiszt nem túl szimpatikus. Emellett a túlzottan erős orosz szál is gyomorforgást okoz számomra. Reménykedek, hogy lesz valami. De ha nem lesz más lehetőség, akkor azt választom, aki nem lépne koalícióra a FIDESZ-szel.

ökörpöröly 2012.04.01. 20:06:10

@ökörpöröly: Egyébként utoljára "ifjúkoromban" szavaztam -ezt már leírtam-, akkor se teljes elhivatottsággal, de a MIÉP-re - a többi még szarabb címszóval-. :D

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.04.01. 20:06:20

@ökörpöröly: Az antiszemitizmusban és a Schmitt botrányban egy a közös. Segít elterelni a figyelmet a valós problémákról. S nem csak attól, hanem minden olyan kérdésről is amiről lehetne megoldást találni. (Lásd még: www.kalandmester.com/entry.php/4-Furcsa-orsz%C3%A1gban-%C3%A9l%C3%BCnk )

Az antiszemitizmust arra találták ki, hogy akit bunkónak, hülyének neveltek, az lett, stb. az találjon bűnbakot, ne kelljen szembenéznie a saját hibáival, stb. pontosan olyan fals és szánalmas mint Orbánék elmúlt 8 évezése, stb. Nagy szerencséd, hogy a normális emberek nem akarják a te "jellemhibáidat" genetikus alapon kiterjeszteni az édesanyádra (ilyened csak volt), az esetleges gyermekeidre.

Egyszerűen azért, mert a valós problémák helyett kamu bűnbakot találni, úgy, hogy tudod, hogy nem lesz minden ember genetikusan rossz mert Zsidó, mégis a hülyeségben hiszel és nem megoldást keresel, az rossz. Nem a zsidók miatt. Miattad. Mert ezzel téged lehet hülyére venni, a te családodat tudja úgy kifosztani a politika, hogy közben zsidókra, cigányokra, stb. mutogat. A politikai ürességet, önzést leplező storyt kajálsz meg, kiprovokálod, hogy átverjenek.

Ennyit az általad említett antiszemitizmusról.

Arról pedig, hogy kire szavazol, ki ellen, mit találsz: Az intelligens ember képes minden oldalnak egyszerre mérlegelni az előnyeit, hátrányait, képes megtalálni a legjobb csomagot, annak ellenére, hogy mindkét oldalt szidják. És tudod mivel felelős a saját sorsáért, családjáért tudatosan választ is. Nem pedig a saját sorsát, családjának sorsát rontó egyéni hülyeségét, lustaságát akarja leverni a másikon faji alapon.

Igen: Ha nagy balhé van Schmitt körül rögtön meg lehet kérdezni (csak, hogy tudj mérlegelni), hogy mire nem figyelünk emiatt. Ja, hogy a reálbérek csökkenésére? Ez pl. érv a FIDESZ ellen. Mint az is, hogy az EU kritikákra. A Neo és a Class FM díjfizetési kötelességének mérséklésére.

Tudod mérlegelni: Ha valaki felszólal a politikai hazugságokról, akkor a saját múltjáról beszél, vagy a sokpárti össznépi mutyiról. Nem kell, hogy Orbán megmondja. S ha már van véleményed, akkor különbséget tudsz tenni a gyújtogatás és a tüntetés, a tank indítás és a tiltakozás között. S ha a rendőrnél elszakad a cérna, mert nem engedik, hogy megvédje magát, akkor impotenciával lehet vádolni a politikát nem brutalitással.

Jééé, aki akkor is a töketlen módra próbálta addig visszafogni a rendőrséget amíg el nem szakadt a cérna, most is a rendőri keménység ellen érvel? Mindjárt hitelesebben hallatszik a szájából még akkor is, ha nem kedveled a mi Ferinket, ugye?

Tudod mérlegelni mennyire paliztak be a szociális népszavazással, milyen szar most az akkor nem kifizetett dolgokat kamatostól visszafizetni, ki volt akkor a hazug.

Fel tudod mérni, hogy mindennek ellenére TE maradtál otthon, ismerve a FIDESZ politikáját, politikusait, úgy döntöttél nem zavar a 2/3. Te mondtad azt, ha ez lesz, ez lesz, leszarod mit szív a családod otthon maradsz, nem mész szavazni.

Ezért nem a zsidók, nem a többi hozzászóló, nem a Viktor a hibás, hanem egyedül Te.

Aki azt mondta, hogy lehet Orbán akármilyen rossz, a miatta is kormányozhatatlan ország, töketlenkedő politikusokkal biztos bukás, megéri kockáztatni és így szavazott Viktorra, vagy akár hitt neki, vagy uram bocsáss ma is hisz benne, az is kevésbé felel a sorsodért mint te magad akinek a szavazófülkében persze nem volt véleménye.

Mondjuk önálló véleményed itt sincs csak jön a mű gyűlölet mert a problémákkal félsz szembenézni.

Na ezzel a nagy teljesítménnyel hova a fenébe akarod leadni a protest szavazatot? Arra a politikusra aki szebben mondja, ha már hülye vagy szopjál? Vagy arra aki ehhez nagyobb kolbászt vesz elő? :)

hackbard.celine 2012.04.01. 20:17:20

@ökörpöröly: azért az elmútt22év kártékonysági mutatóit tekintve az MDF-MIÉP-MDNP-KDNP-fidesz vonulatnál alulmúlhatatlanabbat, kártákonyabbat nehéz találni.
De hát a népigényt sikerült megtalálni: feldobod kiszes, leesik állampárt. Csak ez lett a vége. Beérett a káderpolitika, Stumpf és Pozsgay büszkék lehetnek. Bibó sírja meg lassan centrifuga lesz.

Mészáros Laci 2012.04.01. 20:20:10

@hackbard.celine:

"azért az elmútt22év kártékonysági mutatóit tekintve az MDF-MIÉP-MDNP-KDNP-fidesz vonulatnál alulmúlhatatlanabbat, kártákonyabbat nehéz találni. "

minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.

ergó, tökmindegy, minek nevezed a pártot, ez az ország olyan kormányt fog választani, amely a választók többségének erkölcsi színvonalát képviseli.

ökörpöröly 2012.04.01. 20:24:15

@hackbard.celine: Én az SZDSZ-t gyűlöltem a legjobban. Örömmámorban úsztam, amikor kiestek. Az MSZP-t se szabad kihagyni. Ugyanis az elődpártjának a rohadt lelkű káderei spricceltek szét az összes többi pártba, megmérgezve mindent, amit elértek. Kivéve az SZDSZ-t talán. Ott viszont az apucik és az anyucik voltak rákosista, kádárista hóhérok! :)
Ráadásul a legnagyobb tolvajlásokat és privatizációkat a FIDESZ 2010-es hatalomra jutásáig az MSZP csinálta. A jelszavuk az volt, adjunk egy kis koncot a népnek, hogy nyugodtan lophassunk. A FIDESZ már erre se ad. Itt már se látszat, se konc, csak igazi bolsevik módi.

hackbard.celine 2012.04.01. 20:28:54

@TheElf: csak csemegének a kuruc.info-ról, egy 80-as évek végi jelentésből:
"Orbánnak és Ráder (helyesen Áder) Jánosnak súlyos problémáik vannak Varga Tamással, akit mindenki jellemtelennek tart a Fellegivel kapcsolatos ügye miatt. Orbán gyűlöli, mert zsidó a származása és a viselkedése egyaránt. Igaz, - mondja Orbán-, hogy Fellegi is zsidó, kikeresztelkedett, de tartja a zsidó identitást."
További részletek: kuruc.info/r/9/93098
Ááá, nincs itten kéremszépen antiszemitizmus.

Mészáros Laci 2012.04.01. 20:29:12

index.hu/belfold/2012/04/01/az_osszes_kisdoktori_atvilagitasaval_mentenek_schmittet/

"érdemes lenne-e javasolni az összes kisdoktori átvizsgálását. Forrásunk szerint egy ilyen bejelentés, még ha apparátus hiányában teljes egészében nem is valósítható meg, néhány újabb lebukással elvihetné a fókuszt a köztársasági elnökről."

ez NAGYON gáz.

eszméletlen.

kíváncsi vagyok, hány olyan tökös kormánytag / képviselő van (egyáltalán van-e bárki), aki ezekután lemond a pozíciójáról.

Mészáros Laci 2012.04.01. 20:30:58

@ökörpöröly:

"Az MSZP-t se szabad kihagyni. Ugyanis az elődpártjának a rohadt lelkű káderei spricceltek szét az összes többi pártba, megmérgezve mindent, amit elértek. "

érdekes, hogy ugyanez a szétpriccelés minden posztkomcsi országban megtörtént, MÉGSEM MÉRGEZTÉK MEG AZ ÖSSZES PÁRTOT.

az okok másutt keresendőek. nagyon vonzó kinevezni egy bűnbakot, mert akkor nem kell gondolkodni a megoldáson -- de a bűnbak sajnos nem oldja meg az eredeti nehézséget. Amiért Schmitt elnök lehetett és az maradhat.

hackbard.celine 2012.04.01. 20:35:20

@Mészáros Laci: ez tényszerűen nem igaz. Pl. az Egyesült Királyság kormányát a háború után nem sokkal nem úgy választották meg, hogy egy kábítószeres, amfetaminfüggő miniszterelnökre szavaztak. A szuezi válságnak nem kis része volt abban, hogy 1956-ban a nagyvilág nagy ívben lesz@rta a magyar forradalmat.
A választások ígéretek (és csalások) mentén zajlanak. A magyar birka oda szavaz, ahonnan a legtöbbet ígérik. Legutóbb reményt ígértek és hitet kértek.
Most ez forgácsolódik, erodálódik.
De a birka egyszerű: nem tanul és gyorsan felejt.

Mészáros Laci 2012.04.01. 20:44:33

@hackbard.celine:

1. de, ez sajnos tényszerűen és általában igaz. rendkívül ritka helyzetekben előfordulhat, hogy magasabb erkölcsi színvonalat képviselő vezető kerül egy ország élére, például így lett Sólyom köztársasági elnök 2005-ben.

2. a kábítószer nem erkölcsi színvonal kérdése, egész másutt gyökerezik a függőségre való hajlam (csecsemő és kisgyermekkor, kapcsolati minták), illetve az erkölcsi fejlődés (óvodás és iskolás kortól kezdve, de nem tartozik életkorhoz).

"A választások ígéretek (és csalások) mentén zajlanak"

igen -- a kérdés az, hogy mit várnak el a választók. a svédeket nem lehet megvásárolni 13. havi nyugdíjjal.

hackbard.celine 2012.04.01. 20:45:14

@ökörpöröly: a gyűlölettel nem tudok mit kezdeni, így jártál.
A konzervatív mindig a számára fontos és meghatározó értékeket keresi: a múltból, a családjából, szűkebb-tágabb pártiájából viszi magával a jövője, a gyerekei, unokái számára fontos dolgokat. Tehát lehet egy szélsőbalos, egy progresszív vagy liberális is konzervatív, ugyanakkor az ostoba retrográd - magát jobbosnak hazudó pedig bolsevik.
Nagy káosz van a fejekben, sok-sok év alatt nem sikerült eljutni az ideológia és a mindennapi élet értékeinek szétválasztásáig.
A mostani kurzus kártékony nemzetieskedő propagandája mellett erre nincs is sok remény.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.04.01. 20:45:28

@hackbard.celine: Szerintem félreértettél. Nem azt mondtam, hogy ne lenne antiszemitizmus. Ő mondta, hogy antiszemita. Erre mondtam, hogy az antiszemiták a saját hülyeségükért szidják a zsidókat. Ezzel a bűnbak kereséssel fedik el az antiszemitizmus támogató erők a saját lopásaikat, stb. aki antiszemita az hülye is.

Einstein elmondta, hogy két dolog végtelen, a világegyetem és az emberi hülyeség. Igaz, hogy hozzátette, hogy az elsőben nem biztos. Nos, milyen igaza volt... Amíg hülye van, addig antiszemita is lesz. A hülyék meg nem fognak elfogyni.

ökörpöröly 2012.04.01. 20:45:38

@TheElf: Az antiszemitizmus kérdésköre annál sokkal tágabb, mint amivel a Jobbik vagy az radikális jobboldal próbál operálni. Nem csak történelmileg, filozófiai előzményeiben Voltaire-től Heideggerig, hanem aktuálpolitika szempontjából is. Az amerikai likudisták régóta iszonyatos mértékben rátelepedtek a világra.
A judaizmus lényege és alapja az, hogy a zsidókon kívül senki se emberi lény, tehát nem kell velük szemben betartani az erkölcsi normákat. Az antiszemitizmus alapja mindig is az volt, hogy a többségi társadalom kárára működtek. Hozhatnám a görögök, egyiptomiak, babiloniak, de akár a multikulturális Róma antiszemitizmusát is, de akár a judaizmuson alapuló iszlám kultúra zsidók iránt előforduló ellenszenvét is -bár ez is bonyolult kérdéskör, hiszen Mohamed mellett is harcoltak zsidók, sőt, az egyik korabeli híres rabbi is, az arabok is Ábrahám/Ibrahimtól származtatják magukat stb.-. Ennek a kérdéskörnek a megtárgyalása nagyon hosszú folyamat lenne. Az antiszemitizmus nem más, mint a befogadó nemzetek önvédelmi fegyvere a zsidók ellenük iránya lépései ellen.

Nekem megvan az önálló véleményem, értékrendem, elveim. Ezerszer leírtam, hogy szívesen szavaznék egy európai konzervatív pártra, akinek normális gazdasági és társadalmi programja van. Most nem mentem el szavazni, mert egyik pártalakulat se nyerte el a minimális bizalmamat se.
leírtam, hogy miért. Mondjuk te olyan faszkalap vagy, aki tartósan kiáll egy párt mellett, bármit is csinál, csak ne a FIDESZ legyen az. Én meg olyan, akit nem a "párt" érdekel, hanem a hitelessége, a mögöttük álló emberek.
Hozzá kell tenni, 1998-2002 közötti időszak nem volt gazdaságilag sikertelen, csak gyomorforgató. Azt hiszem, kevés ember gondolta volna, hogy Orsós-Olstein és a mögötte álló gazdasági elit megbolondul. Mindenki arra várt, hogy szigorú fiskális politikával, gazdaságösztönző lépésekkel, a szociális ellátórendszerek átalakításával, a bürokrácia leépítésével, illetve egyéb, addig szükséges, de a váltógazdaság félelme miatt meg nem lépett reformokkal sínre teszik az országot. ha nincs komoly ellenfél, akkor sokkal könnyebb végigvinni a népszerűtlen intézkedéseket is. Azon az oldalon, ahol ott van Chikán, Heim, Mellár, Csaba László és egy rakat kiváló képességű közgazdász, nem volt várható, hogy Orsós-Olstein Matolcsycska unortodox gazdaságpolitikáját választja. Te meg szopjad továbbra is Lendvai Ildikó nyálát, úgy látom, a kommunista habitusodnak ez a megfelelő nedű! :P

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.04.01. 20:48:38

@ökörpöröly: Abban amit leírtál 3 dolog hazugság. Amit a zsidókról mondasz. A faszkalapozás. És hogy egy adott párt mellett kiállnék.

1 dolog szép nagy tévedés: Hogy 98-2002 ne lett volna gazdaságpolitikailag sikertelen. Kevés sikertelenebb korszaka van az ország történelmének.

Martian (törölt) 2012.04.01. 20:50:19

@TheElf: "Az intelligens ember képes minden oldalnak egyszerre mérlegelni az előnyeit, hátrányait, képes megtalálni a legjobb csomagot."

Valójában nincsenek csomagok, csak üres, semmire sem kötelező, elnagyolt, elkenhető ígéretek - illúziók.
Aláírsz egy pártfejléces üres papírt, amire másnap akár a saját halálos ítéletedet is föléírhatják - alatta ott a jóváhagyásod.

A tudatos ember ebben a játszmában nem vesz részt... a választók pedig rácsodálkoznak, hogy újra és újra csalók kerülnek hatalomra, holott valójában a jelenlegi képviseleti rendszernek a lényegét képezi a csalás, a szabad mandátummal való, következmények nélküli visszaélés.

hackbard.celine 2012.04.01. 20:51:55

@Mészáros Laci: láttál már illuzionistát? Tapsoltak neki?
Na kb. ennyi.
A politikai váltógazdaság természete olyan, mint az egyetemi bulizás: egy nagy boroskólás berúgás a Pázmányon a pancsolt kannás borból mámorító tud lenni, de aztán kurva nagy fejfájással lehet ébredni és viselni kell a következményeket.
Kb. itt tartunk most. A konzi blog (és tsai) kezd ébredezni és kijózanodni.
Most még csak ott tartanak, hogy SP kapcsán valami nem stimmel, aztán majd összeáll a kép és még kínosabb lesz az elmúlt időszak.

ökörpöröly 2012.04.01. 20:56:28

@hackbard.celine: A gyűlölet nem mindig rossz dolog, mert erőt ad! Az a kérdés, hogy helyesen gyűlölsz-e!:) Ha megerőszakolják, megölik a lányod, a feleséged, te mit érzel? Megértést? Elgondolkodsz, hogy milyen nehéz lehetett a gyermekkora a lányod megerőszakolójának? Vagy eszedbe jut, hogy te is éreztél már szexuális vágyat olyan nő iránt, akit nem kaphattál meg? :) Én az említett esetben mély, zsigeri gyűlöletet éreznék. Ahogy most is gyűlöletet érzek, mert látom, hogy a Hazám szétrohad, látom, ahogy a társadalom darabjaira esik, érzem, ahogy pusztul mentálisan, morálisan a nemzet.
A megértést és a felmentést keressék máshol! :)

ökörpöröly 2012.04.01. 20:57:34

@TheElf: Menj el a rabbidhoz, ott sorolgassad a hülyeségeid! :P

Mészáros Laci 2012.04.01. 21:08:59

@hackbard.celine:

újrafogalmaztad a fenti állításodat (az ún jobboldali pártok ártalmasak), de nem itt van a kutya eltemetve.

A személyiségfejlődéssel párhuzamosan az erkölcsi ítéletalkotásunk is fejlődik. Ennek a fejlődésnek az első fázisa, amikor csak azért tartjuk be a szabályokat és együttélési normákat, mert a normaszegést büntetik. Aki megreked ezen a szinten, az simán felszereli a lézerdetektort az autójára és száguldozik, mert már nem fenyegeti a büntetés, simán kereskedik lopott színesfémekkel és csal áfát, mert a megyei adóhivatal elnöke a zsebében van.

Többé-kevésbé egészséges környezetben felnövő gyerekek 3-5 éves korukra eljutnak arra a szintre, hogy a környezet által felállított (és következetesen betartott) szabályokat érdemes betartani pusztán önérdekből, a fölösleges konfliktusok elkerülése érdekében. Iskoláskorban képesek lesznek csoportnormákat megfogalmazni és azokat követni.

Ám ha egy társadalom egészét arra nevelték évtizedeken át, hogy csak a saját dolgával törődjön, és ha csak ennyit tesz, kicsivel nagyobb kényelemben lesz része, akkor a társadalom egésze megreked azon a szinten, ahol a büntetések elkerülése vagy a saját kicsivel nagyobb kényelme az egyetlen szempont, ami a normakövetésre sarkallja. és Magyarországon pont ez történt.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.04.01. 21:15:42

@ökörpöröly: Azt hittem, neveltek téged normális emberek is, talán képes vagy normális viselkedésre de úgy látom tévedtem és nem vagy képes viselkedni. Nem vagyok rá kíváncsi hogy magadtól vagy fasz, vagy a szüleid neveltek ilyenre. De szépen bemutatkoztál.

ökörpöröly 2012.04.01. 21:21:20

@Mészáros Laci: Ez a szörnyű Nyugathoz képest. Ott élnek még a normák. Különös, hogy a sofőr udvarias és segítőkész, hogy utca emberéhez bármilyen kérdéssel fordulsz segítenek, különös, ha késik a busz, akkor nyugodtan vár mindenki, hatalmas sorok tűnnek el a nevezetességek pénztárai előtt szempillantás alatt, ha elhagyod a csomagodat, akkor véletlenül se lopják el, ha elhagyod a pulóvered, az ott van pár óra múlva is, az étteremben nem akarnak átbaszni, tetováltakkal teli rockkocsmában minden a legnagyobb rendben megy, még a részeg is vigyáz, nehogy meglökjön. Egyszerű, alapvető emberi dolgokon iszonyatosan sok múlik. Nem kell hozzá más, mint kulturáltság és alapvető értékrend. Itthon ez is nagyon deficites.

ökörpöröly 2012.04.01. 21:22:46

@TheElf: Jól van, Mojzika, ne sírj! Temetkezz a Talmudba, hátha találsz benne egy frappáns gyűlöletimát a gojok ellen! :P

hackbard.celine 2012.04.01. 21:31:48

@ökörpöröly: a gyűlölet személyes okból és célzott indíttatással lehet indokolt és érthető. Azonban ha a lányodat megerőszakolja egy 30 éves fehér, hetero, Béla keresztnevű illető és onnantól a 30 éves fehér, hetero Bélákat kezded gyűlölni, az azért lássuk be kevésbé érthető és indokolható.

dr. pretender 2012.04.01. 21:33:24

@Never: van igazság abban, amit írsz (bár nem gondolom, hogy ez nagyobb súlyú lenne, mint a többi ügy, amit említesz), de az a kérdésem, hogy a közismerten gátlástalanul helyezkedő SP vajon nem volt-e már kinevezése pillanatában méltatlan mind a poszthoz, mind az elődökhöz?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.04.01. 21:35:05

@Mészáros Laci: Nem ezen múlik a kérdés. Nézd meg ökörpöröly esetét. Ne mondd, hogy attól bunkó, hogy csak a saját dolgával törődik, mert pont azzal nem törődik. Miért nem az a fontos az embernek, hogy neki jó legyen, hanem annak, hogy a másiknak rossz?

Döntően a komplexusos ember kárörömét látjuk. Lehet, hogy ő nem ért el semmit, de legalább a másikat is van aki kevésre tartja. Igen, ő a mr. antiszemita. Nem attól határozza meg így magát, amire nevelték, hanem akár azzal szemben. Hiszen nem a maga dolgával törődik, de nem is hozza a sunyi kommunista besúgó szintet. Függetlenítette magát nem csak a normáktól, de a józan ész szabályaitól is. Attól is, hogy mérlegelje melyik tette mire vezet, mit éri meg tenni. Majd ha szív, hát zsidózik, cigányozok, kommunistázik, gyurcsányozik, orbánozik, stb. egyet. Nem érzi úgy, hogy a saját tetteinek lennének következményei.

A szabálykövetés pont attól lehetne általános, hogy a szabályok *hasznával* szembesülnek az emberek, és felismerik azt, hogy miért éri meg a szabályokat betartani, miért jók a szabályok. Mert nem látja azt, hogy a tettek és a következmények között, már szabályok nélkül is, összefüggés van. Hogy felelőssége lenne.

Sokan szidjuk az USAt. De ott azt mondják: nem hoznak egyenlő szintre, hanem egyforma lehetőséget adnak. Hozz ki belőle annyit amennyit tudsz. És lőn csoda, az emberek megtanulják, hogy felelősek a tetteikért, ha másnak ártanak visszaüt... És igen, még az olvasni is alíg tudó primitív ember is normálisabban áll hozzá a dolgokhoz mint pl. ökörpöröly vagy sok hasonló önjelölt náci, aki tiszteletről papol, de előítéleteket, bunkóságot mutat fel.

Ez az egyenlő esélyre építő gondolkodás furcsa módon ott sokszor inkább a republikánusok sajátja, amit akár tea party (ez rossz irány) nélkül is konzervatívabbnak tarthanánk a helyzet megváltoztatásán munkálkodó demokratáknál.

ökörpöröly 2012.04.01. 21:39:34

@hackbard.celine: Ezért nem jut eszembe, hogy a konzervativizmust, a jobboldaliságot szidjam azért, mert az álkonzervatív Orsós-Olstein-rezsim rátelepedett nálunk erre az irányzatra. :P
Ahogy nekem egy normális baloldali párttal se lenne bajom, maximum nem szavaznék rá! :) Azért gondoljuk csak el, mennyivel kellemesebb lenne, ha nálunk a SDP és a CDU/CSU közül kellene választani, nem az MSZP és a FIDESZ közül -persze leegyszerűsítve a dolgokat-!

ökörpöröly 2012.04.01. 21:46:14

@TheElf: Azt hiszem, először neked, mint vinnyogó zsidónak kellene feldolgozni saját komplexusod, mert a fantáziálásod kissé eltévedt! :)

hackbard.celine 2012.04.01. 21:46:34

@ökörpöröly: ha így megy tovább, az ország vissza fogja sírni Gyurcsányt. :P
A fidesz 2014-es fő kampánytémája tuti az lesz, hogy ha nem rájuk szavaznak a birkák, akkor visszatér a rettenetes-borzasztó plakátbohóc, aki HŰHA beismerte, hogy hazudott. Ja és gázáremelés meg megszorítások. :)

Mészáros Laci 2012.04.01. 21:52:42

@TheElf:

nem, igen, is.

vagyis, az erkölcsi fejlődés fontos fázisa, amikor a szorosan vett személyes érdekek érvényesítésén túl egy csoport tagjaként látom magam és magamévá teszem a csoportnormákat. ez -- normális esetben -- nagyjából az iskoláskorra, és a tanarak rendkívül nehezményezik, amikor a korábban jól kezelhető egyének közösséggé válnak és alkalomadtán szembefordulnak a tanárral. okosabb pedagógus ilyenkor titokban, befelé elmosolyodik: a gyerkőcök felismerték, hogy a harmincfős osztályközösség sokkal erősebb, mint harminc egyén erejének összege.

régebben húszéves korára, ma már inkább huszas évek végefelé érhet meg a fiatal arra a szintre, hogy megérti társadalom szerepét a saját életében, és ezért maga is hozzájárul a társadalom működéséhez.

a csoportnormákhoz való igazodás mint az erkölcsi fejlődés (mondjuk) harmadik lépcsője azonban nem azt jelenti, hogy az általad helyeselt normákat képviselő csoporthoz igazodik. ökörpöröly erkölcsileg érettebb, mint mondjuk Schmitt (és Schmitt ebben az értelemben érettebb, mint Lézer János). legfeljebb te nem értesz egyet azokkal az értékekkel, amelyeket ő képvisel.

akik itt a beszélgetés közben úgy szólítják meg a másikat, hogy "ti", azok valószínűleg csoportnormákat állítanak szembe egymással, és persze fontos, hogy a "mi" normáink jobbak, mint a "ti" normáitok, de hogy ezek a normák milyenek, az nem az erkölcsi éréstől függ, hanem például olyan dolgoktól, amit írtál.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.04.01. 21:53:04

@ökörpöröly: Nem hozzád szóltam.

@hackbard.celine: Benne van a pakliban. Főleg azért mert az Orbán párszor elmúlt 20 évezett, látjuk a hazugságot. Ha pedig azt a következtetést vonod le ebből, hogy amikor Gyurcsány elmúlt 16 év politikai hazugságaival magyarázkodott igazat mondhatott, és amint ő is váltás mellett szólt, te is azt akarod... Akkor az elsősorban őt erősíti.

Viszont Gyurcsány bűne az volt, hogy a választás után rögtön el kellett volna mondani, hogy milyen politikai hazugságokról, ígéretkampányról beszélt. Hogyan, milyen időtávon akarja megvalósítani a kampányban deklarált céljait. Mikor, miért kell megszorítás. Hogyan lehet a dolgokat összerakni. Be kellett volna mutatni a korábbi hazugságokat, és értelmes célt mutatni, értelmes, vállalható tervet adni...

Lehettek volna kidolgozott, kiszámolt tervek amiket az embereknek is el lehet adni.

De nem volt. Rögtönzött. Tehetetlen volt. Ezért mondtam: Neki is megvan az előnye és a hátránya. Orbánnak is. Lehet választani kit támogatunk.

hackbard.celine 2012.04.01. 21:53:30

@ökörpöröly: azt azért sejted, hogy egy ilyen értelmetlen hozzászólással 10 korábbi, értelmesnek tekinthetőt nulláztál le?

Mészáros Laci 2012.04.01. 21:54:55

@ökörpöröly:

vannak országok, ahol kb azt tapasztalhatod, amit írtál, és vannak, ahol mást, olaszország például nyugat. nemrég jártam Nápoly környékén és iszonyúan élveztem az autóvezetést, de tudom, hogy az északról érkező turisták többsége majd megőrül az olasz közlekedéstől.

ökörpöröly 2012.04.01. 21:55:25

@hackbard.celine: Ha csinálnának normális gazdaságpolitikát, európai szintű jogbiztonság lenne, nagyjából tisztességesen, alacsony szintű korrupcióval működne az ország, akkor engem kevésbé érdekelne a nyamvadt demagógiájuk, hogy milyen ócska demagógiával akarják megtartani a szavazóikat. De itt egyszerre minden szar. Nekem meggyőződésem, ha Orsós-Olsteint nem kapta volna el hatalommánia, a beteges exhibicionizmusa, ha sikerült volna kicsit visszafogni magát, akkor simán hatalmon maradhattak volna évekig. Nem hiszem, hogy szükség lett volna 8 évnyi hadakozásra, ami a világválság mellett megroggyantotta az országot, illetve a 2 évi unortodox ámokfutásra -nem csak a gazdaság, hanem minden területen-.
Gyurcsányt már nincs az az Isten, aki visszarakja a hatalomba. Azt hiszem, hogy neki a politika sokkal inkább védőbástya. Ha lelépne a gazdasági életbe, akkor könnyebben kinyírhatnák.

Mészáros Laci 2012.04.01. 21:55:35

@hackbard.celine:

nem értelmetlen -- körbepisilte a territóriumát (ahogy korábban te is).

Mészáros Laci 2012.04.01. 21:56:32

@ökörpöröly:

"Ha csinálnának normális gazdaságpolitikát, ..." stb.

a normális gazdaságpolitika szükséges, de nem elégséges feltétele a kánaán eljövetelének.

hackbard.celine 2012.04.01. 21:57:35

@TheElf: Orbán nem demokrata. Semmilyen mércével mérve nem az. A Pártban 99,7%-ot kapott egyetlen jelöltből két bukás után. Innentől a fidesz sem demokrata.
Orbán deklarált szándéka a hatalom kizárólagos megszerzése és birtoklása (jelzem ellentétes az oktrojált alaptörvényükkel, de már erre sem adnak).
És nincs NAGY TERV. A gyorsnaszád sodródik a Niagarán lefele.

ökörpöröly 2012.04.01. 21:57:37

@Mészáros Laci: Én is voltam Nápolyban, de Palermóhoz képest ott egész tűrhetően közlekednek! :P Mondjuk gyönyörű vidék, szó se róla. Amalfi-part, Sorrento, Herculaneum, Pompei ....

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.04.01. 21:58:19

@Mészáros Laci: A csoportnormákat az azonosulás, a közös érdek megértése adja, de azzal, hogy a közös érdeket sajátodnak fogod fel, máris érdekből alkalmazkodsz.

A csoporthoz tartozásban a csapatsportok, a hobbik, a hasonló érdeklődési kör, a hasonló önálló vélemény, stb a fontos. Ezzel is azonosulsz. Ezt ássa alá pl. a NAT Kérdése. Olyan kérdés amivel nem foglalkozunk a Schmitt ügy miatt.

(Lásd: www.kalandmester.com/entry.php/4-Furcsa-orsz%C3%A1gban-%C3%A9l%C3%BCnk )

Mészáros Laci 2012.04.01. 21:58:45

@ökörpöröly:

készülök szicíliába is :-) még nem tudom, hogy egyenesen cataniába repüljek, vagy nápolyban béreljek autót. idő és pénz függvénye.

ökörpöröly 2012.04.01. 21:59:12

@Mészáros Laci: Persze, hogy nem elégséges. De mégis jobb, ha valami működik, mintha semmi se. Szingapúrban is autokrata rezsim van, de legalább a gazdaság rendben. Inkább Szingapúr, mint Észak-Korea. Mi a második lehetőség felé haladunk rohamléptekkel.

hackbard.celine 2012.04.01. 21:59:50

@Mészáros Laci: nem is tudtam, hogy van nekem olyanom :))

ökörpöröly 2012.04.01. 22:01:31

@Mészáros Laci: Cataniába egyszerűbb. Kb. 2-2,5 óra Palermo busszal. A tömegközlekedés nagyon jó. Bár a nehogy vonattal menj Palermóba, mert az lassabb és drágább. Nekem nagyon tetszett Szicília. Catania is sokkal szebb, érdekesebb, mint az útikönyvek szerint.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.04.01. 22:02:25

@hackbard.celine: Orbán nem demokrata, rossz szándékú. Ellenben amit akar keresztül tudja vinni. Ha jó szakemberstáb állna rendelkezésére, akkor építgetné a kis királyságát.

Ugye mint mondtam mindkét oldalnak megvannak a hibái.

Egy átlagnál sokkal rosszabb teljesítményű demokrata...
És egy átlagnál lényegesen hatékonyabb önjelölt diktátor...

Két választási lehetőség :)

Hozzá lehet tenni a helyi politikusaikat a csomagban, a felkínált engedményeket, stb. Lehet mérlegelni a pártalapítás lehetőségét. Mérlegelhetjük a többi pártot, stb.

Tudod, ha a 2/3hoz a FIDESZnek csak 3 képviselő hiányzott volna, akkor 3 képviselővel egy jó társaság már kontrollt jelentett volna. Azzal, hogy csak a nagyot mérlegeljük ezt a lehetőséget is elveszítjük. :)

Mészáros Laci 2012.04.01. 22:05:27

@TheElf:

"azzal, hogy a közös érdeket sajátodnak fogod fel, máris érdekből alkalmazkodsz."

így van, de ez mégis más, mint a prekonvencionális szinten megjelenő abszolút önérdek. a normakövető magatartás jutalma egy érzelmi nyereség, amikor úgy érzem: jó csávó vagyok. Az erkölcsi fejlődés során az válik egyre finomabbá, hogy pontosan mitől érzem magam jó csávónak.

- a normakövetés legprimitívebb szinten akkor vagyok jó csávó, ha megszerzem amit akarok és megúszom a büntetést.
- a második szinten akkor vagyok jó csávó, ha megszerzem amit akarok, de nem keresem a törvények határait.
- a következő szinten akkor vagyok jó csávó, ha egy csoport normáihoz igazodom ezért a csoporttagok engem jó csávónak tartanak.
- a negyedik szinten akkor tartom magam jó csávónak, ha lehetőségeimhez mérten hozzájárulok annak a társadalomnak a fenntartásához, amely megteremti a jólétem feltételeit.
- az ötödik szinten a társadalomhoz való lojalitásom mellett elvszerűen ragaszkodom az alapvető jogokhoz (élethez való jog, tulajdonhoz való jog stb.), a hatodik szinten pedig az alapvető jogok kiegészülnek az emberi méltóság tiszteletével.

ebből az első kettőt, a szoros egyéni érdekek képviseletét nevezik prekonvencionálisnak, a második kettőt, a közösségi érdekek elfogadását konvencionálisnak, az utolsó kettőt, az elvszerű normakövetést és az alapértékek képviseletét posztkonvencionálisnak. bizonyos értelemben a skála a nyugati civilizációhoz igazodik, ami nem meglepő (ebben a formájában egy amerikai cihológus dolgozta ki), alkalomadtán utánanéznék hogy van-e hasonlóság más kultúrák erkölcsi skálájával. szórványos olvasmányaim arra mutatnak, hogy alul lehetnek eltérések, de a "tetején" összeérnek (bölcs filozófus, japán zen-mester, muszlim szufi, megvilágosodott indiai buddhista, indián nagy varázsló stb).

Mészáros Laci 2012.04.01. 22:06:45

@hackbard.celine:

pedig te magad pisilted körbe, amikor felsoroltad, hogy mely pártok ártottak legtöbbet az országnak az elmúlt húsz évben. ez annak a csoportnak a territóriuma, amelyhez tartozónak vallod magad és amellyel lojális vagy.

hackbard.celine 2012.04.01. 22:09:01

@ökörpöröly: ennek jelenleg nincs realitása, félidőben vagyunk, elindult a 2014-es kampány, innentől további lejtmenet.

ökörpöröly 2012.04.01. 22:11:49

@hackbard.celine: Mivel továbbra is sok a bizonytalan, kénytelenek lesznek megszorításokra, most megint kell valamit machinálni a kétharmaddal, hogy ne legyen esélyük bukni. Ki tudja, lehet, hogy egyszerűen bevezetik a szükségállapotot valamire hivatkozva. Orsós-Olsteinről mindent el tudok képzelni, csak azt nem, hogy megismételné a 3 évnyi idegszanatóriumi kezelést, amit kapott 2002-től.

hackbard.celine 2012.04.01. 22:13:43

@Mészáros Laci: bist du sicher?
Ez egy objektív tényállítás volt, amit ha kell érvekkel alá tudok támasztani a kárpótlástól a privatizáción keresztül az elborult támogatott lakáshitelezés beindításáig.
A társadalmi morál leépítéséről és a hülyenépszavazásról nem is beszélve.
De ez a blogposzt nem erről szólt, hanem a jéghegy csúcsáról SP személyében.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.04.01. 22:20:58

@Mészáros Laci: Sokféle skálát lehet erre felállítani. És szerintem a legtöbb nem foglalkozik pár fontos részlettel. :)

Martian (törölt) 2012.04.01. 23:22:58

@Mészáros Laci: az a probléma, hogy az egyént, egy közösséget, még egy csoportot is meg lehet szólítani, van identitása, felelőssége... azonban ez nemzetre, társadalomra jórészt virtuálisan, homályosan igaz csak.

Pontosan ezzel éltek és élnek vissza a politikusok, illetve erre figyelmeztetnek a "szent emberek"... hogy a megoldást ne "az arctalan nagyban", hanem a "személyes kicsiben" keressük.

dobzse.laci 2012.04.02. 00:20:19

@adamis.ivan: "de ez annyira mmmmm, ütnivalóan hülye, hogy ahelyett, hogy kussolna, még megtódja egy ORDAS NAGY HAZUGSÁGGAL: a 35 oldalnyi saját termés hirdetéséve"

Klasszikusan nem hazudott, ugyanis fingja nem volt volt róla :)

Putyilov gyári melós 2012.04.02. 01:10:20

Na konzerv elvtársaim a zúrban lehet tovább hazudozni arról, hogy demokrácia van, nem egy uborkafára felkapaszkodott pártállami fax egyszemélyi diktatúrája, akinek ti csak a HASZNOS IDIÓTÁI vagytok!
Mondtam én, hogy Orbán farka van Schmitt elvtársban és nagy ívben tojik a fejetekre.
Ha tetszik, ha nem, részt kell vállalnotok Schmitt Pál elvtárs erkölcstelenségében, tehát tudomásul venni, hogy egy erkölcstelen, csaló, szélhámos pártot támogattok, tehát magatok is erkölcstelen, szélhámos, csalók vagytok.

Ha nem tetszik, akkor oda az állami bulik, jó fizetés, katedrák, extrák.
Orbán úgy kezel benneteket, mint a qrvákat, és ti hagyjátok is mert gyávák vagytok, no meg már megszoktátok, és talán már élvezitek is.

Jön a gerincetek megtörése, jön az értelmiség ellenes háború, HÓDOLSZ VAGY PUSZTULSZ!

"Nem sok esélye lesz a köztársasági elnök péntek esti bejelentésével elégedetlen fideszes képviselőknek a parlamentben. Bár a legszerényebb fideszes becslések szerint is legalább a képviselőcsoport fele várta azt, hogy Schmitt Pál kisdoktorijának elvesztése után bejelenti lemondását, de a csalódott, és helyzetet morálisan menetelhetetlennek ítélő képviselők véleményét a legkevésbé sem akarja megvitatni a hétfői frakcióülésen Orbán Viktor.

A miniszterelnök még kormánytagoknak sem hagyott teret a pénteki kabinetülésen az ellenvéleményük kifejtésére. Orbán kész tényként közölte a résztvevőkkel, hogy Schmitt a történtek ellenére továbbra is a Sándor-palota lakója marad.

Pénteken, információink szerint többek között a közigazgatási miniszter, Navracsics Tibor is próbált vitát indítani, de a miniszterelnök hajthatatlan volt..

A Fidesz és a KDNP-s pártvezetés számos tagja is csak pár órával a péntek esti tévéinterjú előtt értesült arról, hogy miként dőlt el az országot izgalomban tartó kérdés, és akkor derült ki, hogy érdemben nem tudnak beleszólni az események alakulásába.
...
Az Index értesülései szerint a Schmitt megmentését előkészítő brain stormingon az is elhangzott, hogy a plágium súlyát azzal lehetne csökkentetni, ha sikerülne bebizonyítani, valóban nem Schmitt volt az egyetlen, aki akkoriban másolt.

A „korszak szokásaira” már korábban is többször hivatkozott maga Schmitt is, ám a brain stormingon komolyan megfontolták, hogy érdemes lenne-e javasolni az összes kisdoktori átvizsgálását. Forrásunk szerint egy ilyen bejelentés, még ha apparátus hiányában teljes egészében nem is valósítható meg, néhány újabb lebukással elvihetné a fókuszt a köztársasági elnökről."
index.hu/belfold/2012/04/01/az_osszes_kisdoktori_atvilagitasaval_mentenek_schmittet/

Putyilov gyári melós 2012.04.02. 01:51:08

@Putyilov gyári melós:

És nem lesz senki a konzervatívok, vagy a jobboldaliak közül, aki felálljon és beszóljon ennek az uborkafára felkapaszkodott pártállami bugris besúgónak, Orbán Viktornak, hogy lófaxot neked a seggedbe Viktorka, parancsolgass a seggnyalóidnak én nem adom a nevem az erkölcstelenségedhez, züllöttségedhez, pártállami diktatúrádhoz, én leléptem.

Egy se lesz!

"Halld, Hatalmas!
Hires Bosszuálló, szavamra hallgass!
Elküldtél engem, férgekhez a férget,
kik ellenedre s fricskád nélkül éltek.
Én inkább ültem volna itt a pusztán,
sorvadva, mint ma, gyökéren és sáskán.
De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Atyjafiáért számot ad a testvér:
nincs mód nem menni ahova te küldtél.
Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra.
Lám, megcsufoltak, Egek Alkotója!
Szolgádat pellengérre állitották,
mert gyönge fegyver szózat és igazság.
Nincs is itt haszna szépszónak s imának,
csak harcnak és a hatalom nyilának.
Én Jónás, ki csak a Békét szerettem,
harc és pusztulás prófétája lettem.
Harcolj velük hát, Uram, sujtsd le őket!
Irtsd ki a korcs fajt s gonosz nemzedéket,
mert nem lesz addig igazság, se béke,
míg gőgös Ninive lángja nem csap az égre."

Babits Mihály: Jónás könyve

szoja122 2012.04.02. 05:26:21

@Zed is not dead yet: Igazad van amit az MSZP-ről írtál, de gondold meg ők 8 év alatt érték el amit elértek, a Fidesz pedig már 2 év alatt kezdi megközelíteni az MSZP "magasságát". Szörnyű.

Mészáros Laci 2012.04.02. 06:32:10

@TheElf:

Sokféle skálát fel lehet állítani -- ez egy eléggé elfogadott skála, és elég jó kísérleti tapasztalatok vannak az alkalmazhatóságáról (drámapedagógia stb).

Mészáros Laci 2012.04.02. 06:33:47

@hackbard.celine:

nem, ez sajnos körbepisilés volt, rengeteg példát fel lehet hozni erre is meg az ellenkezőjére is. amíg én fideszfan voltam, a te listádhoz hasonlóan fel tudtam volna sorolni a szocik baromságait. jó ideje nem érdekelnek ezek a felsorolások, mert szubjektívek -- a territórium körbepisilésén kívül más információt nem hordoznak.

Mészáros Laci 2012.04.02. 06:35:39

@Martian:

nem kell megszólítani sem az egyént, sem a közösséget. a normakövetés motivációinak ez a "rangsora" a BELSŐ motivációkat jelenti, vagyishogy ÉN milyen szempontokat mérlegelek egy (erkölcsi) döntés meghozásakor.

JumboJet 2012.04.02. 07:58:30

@akela_a_hun: "Klasszikusan nem hazudott, ugyanis fingja nem volt volt róla :) "

Hát, nézd, a tényleg fingja sem volt róla, az is csak őt minősíti! :)

becsoccsent 2012.04.02. 11:26:01

kar, hogy azokat az igaztalan vadakat mar ezek szerint soha nem fogjuk megtudni.

Ad Dio 2012.04.02. 13:21:12

Kedves Blogszerkesztők (Jobbklikk, Mandiner, Konzervatórium, Mos Maiorum)!
Köszönöm a karakán kiállást.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.03. 16:57:46

@Marcellusca (NEM smittelt!!!) gépészmérnök: "Jajjjmáááán! Ilyen apró dolgokkal (meg, hogy a mostani vizsgálat közben lett MOB alelnök /vagy mifene/ lett a biz. elnök) ne zavard össze, lécci! :)
Bááár, ilyen részletek nem szokták zavarni. :)))
Megkapja az ukázt a pártközpontban, hogy mit kell trollkodni és teszi is üzembiztosan. :D"

Most már az a kérdés, hogy ki lesz az a nagyon megbízható ember, aki hajlandó lesz kérdés nélkül aláírni mindent, amit befú asztalára a szellő! ;) Csak politikus lehet, mert egy tudós nem teheti kockára az elért eredményeit és szavahihetőségét! Jogtudós meg pláne nem!

Attilajukkaja 2012.04.03. 20:43:48

@TrueY:
"egy tudós nem teheti kockára az elért eredményeit és szavahihetőségét! Jogtudós meg pláne nem!"
Ezt kikerem magunknak! Egy jogtudos miert lenne tisztessegesebb vagy onerzetesebb, szavahihetobb, mint egy tudos? Mennyivel kockaztat tobbet, mint egy orvos (Vizi E. Szilveszter) vagy egy fizikus (Palinkas Jozsef)?
A tudosok eddig sokkal tisztessegesebben viselkedtek, mint egyes jogaszok. Torgyantol kezdve Orbanig bezarolag.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.05. 09:22:39

@Attilajukkaja: "Ezt kikerem magunknak! Egy jogtudos miert lenne tisztessegesebb vagy onerzetesebb, szavahihetobb, mint egy tudos?"
Hőőő! Hátrább az egerekkel! ;) Megpróbálom közérthetőbben megfogalmazni az álláspontomat! A kosztársasági elnöknek jogi szövegekkel kell foglalkoznia, értelmeznie, esetleg norma kontrollra továbbküldeni az AB-hoz. Én nem várom el, hogy egy szívsebész (vagy egy párbajtőröző) értse a jogi bikkfanyelv finomságait. De mondjuk egy alkotmányjogásztól elvárom!

"Mennyivel kockaztat tobbet, mint egy orvos (Vizi E. Szilveszter) vagy egy fizikus (Palinkas Jozsef)?"

Annyival, hogy egy jogtudós a szakmai hitelét vesztheti el. Egy fizikus attól még megmarad hiteles fizikusnak.

"A tudosok eddig sokkal tisztessegesebben viselkedtek, mint egyes jogaszok. Torgyantol kezdve Orbanig bezarolag."

Ezzel egyet is értek! Ide biggyesztve Tulassay-t is, akiről eddig azt sem tudtuk, hogy eszik-e, vagy glosszák. :)

Egy tudósnak viszont megvan az a "hátránya", hogy önálló gondolkodó és ha valamihez nem ért, akkor szakértőket kér meg. No ezért nem fog ovi tudóst kinevezni!

Attilajukkaja 2012.04.06. 10:35:05

@TrueY:
"Hőőő! Hátrább az egerekkel! "
Na jo! Kapsz meg egy eselyt, de az egereim tovabra is harci dsziben varnak a bevetesre!!! ;o)

"Én nem várom el, hogy egy szívsebész (vagy egy párbajtőröző) értse a jogi bikkfanyelv finomságait. De mondjuk egy alkotmányjogásztól elvárom!" "Annyival, hogy egy jogtudós a szakmai hitelét vesztheti el. Egy fizikus attól még megmarad hiteles fizikusnak."
Ezt ertem, csakhogy te nem ezt irtad. Legalabbis ketertelmu, amit irtal. Ime az ominozus mondat:
"egy tudós nem teheti kockára az elért eredményeit és szavahihetőségét! Jogtudós meg pláne nem!"

Schmitt Pal nem tette kockara az elert vilagbajnoki es olimpiai eredmenyeit. Sokan fikazzak a sportteljesitmenyet. En nem tartozom ezek koze. A szavahihetosege viszont csorbat szenvedett. Nalam mondjuk ez mar egy jo ideje megtortent,...de most nem errol van szo. Es a szavahihetoseg az szavahihetoseg, fuggetlenul attol, milyen palyan mozog az ember, vagy milyen szinten.
Abban viszont egyetertek, hogy egy alkotmanyjogasz tekintelyet egy ilyen botrany teljesen lenullazhatja,....ugyanakkor egy tudosra vagy egy sportolora sem fognak ugyanugy nezni az emberek, ha valami hasonlo derul ki rola. Mert ha valaki itt hazudik, akkor nagy a valoszinusege annak, hogy ez a vereben van.

"Ide biggyesztve Tulassay-t is, akiről eddig azt sem tudtuk, hogy eszik-e, vagy glosszák. "
Most eppen tosszak, toszogatjak...:o)

"Egy tudósnak viszont megvan az a "hátránya", hogy önálló gondolkodó és ha valamihez nem ért, akkor szakértőket kér meg. No ezért nem fog ovi tudóst kinevezni!"
Ebbe, ha akarnek sem tudnek belekotni, mert akkora nagy igazsag! ;o)
Erdekes, hogy az elmult napokban tobb netes velemenykutatas is szuletett a lehetseges jeloltekrol, es mindegyikben a ket tudos nyert, pedig meg Tokes Laszlo is egy virtualis indulo volt!!! Ugy latszik, a zemberek kicsit maskepp latjak a dolgokat, mint a hatalom.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.10. 09:58:43

@Attilajukkaja: "Ezt ertem, csakhogy te nem ezt irtad. Legalabbis ketertelmu, amit irtal. Ime az ominozus mondat:
"egy tudós nem teheti kockára az elért eredményeit és szavahihetőségét! Jogtudós meg pláne nem!"
Judeo-liberál-plutokrata módok kiragadtál a szövegem környezetéből! Pfuj! ;)

"A szavahihetosege viszont csorbat szenvedett."
Hát ez az.

"Abban viszont egyetertek, hogy egy alkotmanyjogasz tekintelyet egy ilyen botrany teljesen lenullazhatja,..."
Naugyi!

"ugyanakkor egy tudosra vagy egy sportolora sem fognak ugyanugy nezni az emberek, ha valami hasonlo derul ki rola. Mert ha valaki itt hazudik, akkor nagy a valoszinusege annak, hogy ez a vereben van."
Hát igen. Nem véletlenül jönnek elő azok, akik S(k)iccpali pályáját nyomon követhették és több helyről hallottam, hogy a vívással is trükközött. :(

"Ugy latszik, a zemberek kicsit maskepp latjak a dolgokat, mint a hatalom."
Hát ez az! A zemberek szavahihető politikust (tudom opxymoron) szeretnének, ork bán pedig olyat, aki minden utasítást kérdés nélkül végrehajt.

Attilajukkaja 2012.04.10. 13:18:21

@TrueY:
"Judeo-liberál-plutokrata módok kiragadtál a szövegem környezetéből! Pfuj! ;)"
:o)))
Hacsak igy nem tortent!!!? :o)))

"Nem véletlenül jönnek elő azok, akik S(k)iccpali pályáját nyomon követhették és több helyről hallottam, hogy a vívással is trükközött. "
Igen, ezt toled mar ket blogon is olvastam,...de azt mar senki nem tudja kivizsgalni, bizonyitani. Viszont SP szamara eleg durva lehet, hogy mar a NOB is a kizarasarol targyal. Ez mar szakmailag is nagy megalaztatas lenne szamara. Ezzel csak azt akarom alatamasztani, hogy egy ilyen botrany nem csak egy (alkotmany)jogaszt tehet vegkepp tonkre, hanem egy "civilt" is.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.11. 11:16:20

@Attilajukkaja: "Viszont SP szamara eleg durva lehet, hogy mar a NOB is a kizarasarol targyal."
Jaja! Egyszer egy nőt már kizártak, mert hamis adatokat adott meg a CV-jében. S(k)iccpali is rosszul adta meg, mert ő Ph.D.-ként tüntette fel a dr.univ. címet...

Attilajukkaja 2012.04.11. 20:43:22

@TrueY:
Hogy SP annak idejen PhD-t irt be a CV-jebe, meg elfogadhato. A doct. univ. ugyanis semmit nem jelentett egy nyugati ember szamara. A dolog azert necces, mert a PhD-nak mar akkor is inkabb a szovjet rendszeru kandidatusi fokozat felelt meg, mint a kisdoktori. De erre meg azt mondom, hogy hatareset!
A baj ott kezdodik, hogy az 1992-es kisdoktorit 1993-1997 (?) kozott at lehetett minosittetni PhD-nak, ha az egyetem Doktori Tanacsa azt meltonak tartotta ra. Az ELTE-n (en ezt ismerem) nagyon komoly kovetelmenyeknek kellett eleget tenni, es a jelentkezok kis hanyadat minositettek csak at!
Vagyis '97 utan SP mar tenyleg jogtalanul hasznalta a PhD titulust, mert akkor mar nalunk is letezett ez a tudomanyos fokozat!
Ezzel azt akarom mondani, hogy megalapozottnak tartom annak az angol uriembernek a vadjat, aki SP szavahihetoseget ezert megkerdojelezi. Az meg hab a tortan, hogy meg a doc. univ. titulusat is megvontak szegeny SP-tol.
Bevallom, en mar sajnalom SP-t! Persze, csak miota lemondott. Nem is annyira ot sajnalom, mint a csaladjat. Jo, tudom, hogy a csaladja rengeteget profitalt SP bohockodasaibol,....de akkor is sajnalom a gyerekeit, akik elvileg nem tehetnek arrol a szegyenrol, ami most korulveszi a mindennapjaikat.
Azert az is elgondolkodtato, hogy ez az ember mire fel jutott ennyi ingatlanhoz?
www.origo.hu/itthon/20120410-nem-aruljak-el-hova-koltozik-schmitt-pal.html
Vagy ha ilyesmit kerdezek, akkor maris demagog vagyok?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.16. 11:31:54

@Attilajukkaja: "A doct. univ. ugyanis semmit nem jelentett egy nyugati ember szamara."
A Ph.D. meg nem igaz. :)

"Bevallom, en mar sajnalom SP-t!"
Én azért sajnálom, mert még mindig nem érti, hogy mi történt vele. Ovi leülhetne vele egy csöndes 10 percben és elmagyarázhatná neki.

"Azert az is elgondolkodtato,"
Én ezért mondtam, hogy én elvállalnám! 1 nap után lemondanék és életem végéig járna a 1,5 millás fizu, lakás, szolgálati kocsi! Ezért még a nem létező doktorimat is megvonhatnák tőlem! ;)

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása