Úszó erődbe zárt állam nélküli állam liberálisoknak

N'Jala ezredes I 2011.08.22. 07:21

„Volt egyszer egy ember, aki odahagyta a világot, amelyben bámulták, és csinált magának egy másik világot, ahol szeretik.”
(Jókai Mór: Az aranyember)

A szigetlakók egy kevésbé tisztességes, de igen jövedelmező foglalkozást is űztek: csempészkedtek”
(Az eredeti Senki szigete)


Most, így néhány nappal államalapításunk évfordulója után még érdekesebb lehet a hír, hogy komoly támogatót – Peter Thiel netgurut – nyert meg magának a Seasteading Institute. Az intézet céljai meglehetősen futurisztikusak: úszó, szabadelvű országokat akarnak létrehozni, ahol megvalósul a valódi demokrácia, és ahol a semmiből megszületik a tökéletes társadalom. Mindent elmond róluk, hogy van egy díjuk, amelyet majd az a közösség kap meg, amely önfenntartó, van legalább 50 lakosa, de facto politikai autonómiával rendelkezik, és nyitott piaca rendelkezik további ingatlanokkal. Hogy nem viccelnek, azt jelzi a dátum is: 2015-ben már szeretnék kiosztani az első Poseidon-díjat.

Az igazat megvallva, lehet, hogy jobb is lenne azt a posztot akkor megírni, hiszen akkor már rendelkezésünkre áll valamilyen tapasztalat az ilyetén mód létrejött, úszó libertárius erődökről. Csak hát én rosszmájú vagyok és szkeptikus, ezért megírom a posztot most, mert hiába eltökélt Thiel (azt nyilatkozta ugyanis, hogy „nem fognak túl komolyan venni bennünket, viszont nem fognak tudni leállítani, mert már túl késő lesz hozzá”), de ebből nem lesz semmi. Rengeteg gyakorlati dolgot fel lehet sorolni, amibe kódolva van ezen Waterworld-országok fiaskója.

Az első mindjárt a védelem: az oké, hogy minimálisan korlátozzák a fegyverviselést, de akkor még egyszerűbb lesz itt puccsot végrehajtani, mint egy banánköztársaságban, és akkor a kalózokról nem is szóltam. Aztán itt van a diplomácia: ki és legfőképpen miért ismerne el egy olyan államot, amely csak magára akar hagyatkozni? Persze mindig akad néhány közép-afrikai ország, amely jó pénzért kapható a diplomáciai elismerésre. Hogy nincsenek építkezési szabályok az még rendben van talán, de a fizikáról és a statikáról azért tudomást tetszenek venni? 
                                 De a legbiztosabb garancia a bukásra szerintem mindezek mellett az, hogy az alapító atyáknak nagyon is konkrét terveik vannak a szigetekkel. A hír legsúlyosabb mondata ugyanis ez: „Nem lennének érvényesek a máshol bevett törvények, szabályok és erkölcsök.” Számtalan példa van rá a történelemből, hogy ez a fajta „ami régi, el vele”-elv mennyire nem működött, és hogy szinte mindig a szabadság nevében vezették be, és rendre terrorral kombinált zsarnokság lett a vége. Ebben az interjúban még az intézet vezetője, Patri Friedmann (az a Friedman, igen: a nagy Milton unokájáról van szó) is beismeri, hogy ő sem pontosan tudja, hogy miként fog működni ez az egész. Ez a mentalitás aztán tökéletesen passzol a nyitott társadalomhoz: bármikor, bármeddig és persze bárki és bármi kapcsán rá lehet fogni, hogy miért nem jött össze. De majd egyszer, meglátjátok.

Még csak különösebben keményebb kérdések sem kellenek, hogy önellentmondásokba keveredjen: egyszer azt mondja, hogy a projekt célja az, hogy az egyén megválaszthassa, milyen társadalomban éljen (ez a baromság amúgy még egy SZDSZ-esnek is becsületére vált volna), aztán azzal folytatja, hogy ő mit szeretne látni a szigetein. Egy libertárius társadalmat, amelyben annyi a szabadság, amennyi csak lehet, de drog meg környezetszennyezés azért ne legyen. Azokban az országokban, ahol ilyen a társadalom, ott prosperáló gazdaság is van – mert kell, hogy legyen. Ehhez képest Patri Friedman mit nevez meg, mint az óceán urbanizációjának legnagyobb akadályát? Úgy van, helyes a tipp: it's economy, stupid. És akkor kijelenti, hogy lehet, hogy így csak gazdagok hobbija lesz az egész, de akkor persze nem lesz feltalálva sem a spanyolviasz, sem a tökéletes társadalom. (Ismerős a mentalitás és az eredmény amúgy?) Vagy csak a Seychelles-szigetek költöztethető változatát akarják megcsinálni az urak? (és egyáltalán, hogy lesz ebből állam, ha nincs benne állam, mert a kitalálói épp ezt az izét utálják, de nagyon?)

De a legelemibb kérdést mondjuk neki sem szegezték: mi a francért költözne bárki is a tenger közepére? Csak mert elege van ebből a világból? Nos, rossz híreim vannak: a tenger közepe is ez a világ lesz, e világi emberek e világi szabályaival. Vagy törvények, szabályok és erkölcs nélkül lehet akár anarchia és káosz is: Friedman és Thiel álmát akkor unokáink is fogják majd látni – üvegpadlós tengeralattjáróból, ami gondolom a San Franciscó-i Seaworldből indul majd. Vagy jó lesz díszletnek a Waterworld második részének.

 

Csak hogy keretes legyen a szerkezet, térjünk vissza augusztus 20-hoz. Fogalmam sincs mióta, de amióta az eszemet tudom, azóta biztos, hogy minden politikai erő így vagy úgy, de új alapokra akarja helyezni Magyarországot és nem csak István királyunk és alkotmányunk, valamint az új kenyér napján.

Új köztársaságot akarnak, új rendet, vagy újfajta hazafiasságot, sőt egyenesen új erkölcsiséget (na az milyen lehet) vagy újfajta mentalitást a közigazgatásban, a közoktatásban, az egészségügyben és a kocsmában. Csak hát ahogy Friedmanék sem fogják megtalálni a tökéletes társadalmat, úgy politikusaink sem fogják kitalálni Magyarországot. Ráadásul nekünk még óceánunk sincs, a tengerünk meg ugyan Közép-Európa legnagyobb tava, de az ilyen úszó erődökhöz kicsi is, sekély is. 
 

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr913167636

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Liberális paradicsom az óceánon 2011.08.23. 12:08:23

Olajfúrótornyokhoz hasonló platformokon a nyílt óceánon új államokat kíván létrehozni amerikai libertariánusok egy csoportja. A Seasteading Institute elképzelése szerint a létrejövő szabadállamokban a központi államhatalom csak minimálisan avatkozna be...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serio (törölt) 2011.08.22. 11:18:56

A nagy terv elég bután hangzik...

De ettől függetlenül nem bírom megállni szó nélkül, hogy az amerikai "libertarian" kifejezésnek SEMMI KÖZE a magyar "liberális" szóhoz, az SZDSZ-hez meg pláne nem.

De elvileg azt hittem ebben a blogban olyanok posztolnak akiknek ezt nem kell magyarázni.

Omár mollah 2011.08.22. 12:30:31

Az előítéletes világtól elvonulni kívánó homokos párok miatt egy generáción belül úgyis kihal a sziget, és akkor jöhetnek a keleti vendégmunkások és épülhet a mecset. Persze csak ha addigra a szcientológusok és ateisták közötti véres vallásháborúban ki nem irtják saját magukat. :D

Vidéki 2011.08.23. 11:59:56

Gimnazista koromban latint is tanultam és megragadtak bennem Vergilius szép sorai az emberiség állítólagos aranykoráról:

„Aurea prima sata est aetas que vindice nullo.
Sponte sua sine lege fidem rectumque colebant.
Poena metusque aberant nec verba minacia fixo”

Azaz:

„Elsőnek vettetett el az aranykor, amiben fenyegetés nélkül
Szabad akaratukból törvény nélkül (az emberek) a hűséget és az igazságosságot gyakorolták
Büntetés és félelem távol voltak még fenyegető szavak sem hangzottak el”

Érthető volt a költő vágyakozása egy ilyen tökéletes társadalom után, de az emberi természet nem teszi lehetővé az ilyen tökéletes társadalom létrehozását,

Vannak erőszakra hajló, ragadozó természetű emberek.

Shakespeare III. Richard monológjában jól szemlélteti azt az életérzést, amelyik bűnözés útjára visz olyan embereket, akik erre helyzetüknél fogva nem lennének rászorulva:

"Én e fuvolázó békekorban nem érzem jól magam
S elhatároztam, hogy gazember leszek."

A "vörös brigádok"-hoz hasonló terrorista szervezetek tagjai jól szituált polgári családok gyermekei közül kerültek ki. Úgy gondolták, hogy egy jogállamban, amelyik nehézkesen működik egy diktatúrához képest, lebukásuk kockázata minimális.

Élvezték azt, hogy élet-halál urai.

Kalandosnak tartották azt is, hogy időnként bankrablásokkal kellett feltölteni a szervezet kasszáját.

Az ideológia, aminek nevében felléptek, csak arra volt jó, hogy legitimálja erőszakos életformájukat, amely biztosította számukra a kívánatos adrenalin szintet és azt az érzést, ami számukra perverz gyönyört okozott:

Istennek éresték magukat, amikor másokat meg tudtak félemlíteni, olyan helyzetben voltak, hogy mások életéről, vagy haláláról dönthettek.

A szerző nagyon jól láttatja: „törvények, szabályok és erkölcs nélkül lehet akár anarchia és káosz is: „

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.08.24. 08:12:18

A hírbeli terv valóban totál irreálisnak tűnik, és nem politika-filozófiai okokból, hanem nagyon egyszerű, praktikus, technikai és gazdasági okokat lehetne felsorolni. Összefoglalva ezeket azt mondhatjuk, hogy egy ilyen kis ország nem lehet önfenntartó. Van pár nagyon kicsi ország a világban, amely életképes, de nagyon speciális, szerencsés körülmények között, és megfelelő szomszédságban, nem a tenger közepén.

A blogbejegyzés körülbelül annyira béna, mint amilyen bénának állítja be a kezdeményezést: csapongó, összeszedetlen, átgondolatlan.

A kezdeményezés bénasága semennyire nem tekinthető a liberalizmus kritikájának, a blogíró mégis odacsapkod a liberalizmusnak, totál alaptalanul.

A régi, bevett szokások, erkölcsök életmódok elvetése pedig a történelem során mindig megtörtént, elkerülhetetlen. Ha nem is a gyorsan, végképp mindent eltörölni, de a "maguktól kihalnak" elv alapján.

A mai legósdibb konzervatív, bigott őslény is veszélyes, libertiánus anarchistának számított volna mondjuk a 17 században. A konzervatórium "normálisabb" írói pedig még a 19 században is ultraliberális radikálisnak számítottak volna.

Amit ma a konzervatívizmus kényszeredetten véd, az csupán egy évszázados visszalépés. Nem több.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.08.24. 08:16:59

@Brendel Mátyás: Csak, hogy egy példát mondjak, Voltaire, akit liberális felfogrgatóként cenzuráztak, száműztek, a rabszolgaság intézménye mellett volt, és a feketéket nem tekintette embereknek.

Ma a társadalom 99 százaléka elismeri, hogy a homo sapiens faj összes egyede ember, és valamiféle jogokkal rendelkezik, még ha az illető éppen rasszista is, akkor is liberálisabb Voltaire-nél, mert emberibb számba veszi az embereket, még azokat is, akiket éppen nagyon kirekeszt.

Ezeket a régi, "szép" erkölcsöket bizony nem volt kár odahagyni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.08.24. 08:21:13

Tovább, ahogy fent megjegyezték, az, hogy mondjuk nincsenek építési törvények, nincs állam, nincsenek más törvények, vagy, hogy minden jelenlegi erkölcsi elvet sutba dobjunk, válogatás nélkül, az nem a liberalizmus, az az anarchizmus, az a libertianizmus. A blog írója tájékozatlan, fogalomzavaros.
Ahogy ez a kezdeményezés itt be van mutatva, az annyira van az SZDSZ-től, mint az MDF a nyilaskeresztes párttól.

Jerky_Master 2011.08.24. 09:31:23

A víz alá kell majd várost építeni.
BIOSHOCK, akinek mond ez a név valamit.

Serio (törölt) 2011.08.24. 10:26:31

@Pigsy: Látod, frankón nem vágod te sem hogy mi az a "libertárius". Ez egy okos blog, mégis lám, egy rossz fordítás (valakinek elő kellett volna vennie egy szótárt), és dől a mérhetetlen ostobaság.

A szabadelvűség itt főleg olyan dolgokról szól, mint a mások kizsákmányolásának szabadsága (nincs minimálbér és TB). A "libertarianizmus" olyannyira "SZDSZ-es buzik" játéka, hogy leginkább a rasszista, bigott keresztény Délre jellemző.

A libertarianizmus nevében harcoltak pl. a rabszolgaságért, mondván, a polgárnak JOGA VAN rabszolgát tartani és kész, hogy képzeli az állam hogy ebbeb beleszól.

Ayn Rand nem egyenlő TGM-mel. Nagyon nem.

piefke 2011.08.24. 11:16:14

Az önálló állam fogalmát és kritériumait az 1933-as Montevideói Egyezmény határozza meg. Ezek szerint az lehet önálló állam amely:
• állandó lakossággal
• meghatározott területtel
• kormányzattal
• más államokkal való kapcsolattartási képességgel
rendelkezik. (Az ENSZ-tagság is e kritériumok alapján lehetséges.)

A poszt témája, a mesterséges (úszó, vagy helyhez kötött) sziget tehát eleve nem lehet alkalmas arra, hogy egy önálló ország létezhessen rajta, ugyanis a „meghatározott terület” csak természetes földrajzi képződmény lehet. Nem ismerhető el pl. önálló államnak egy olajfúró-sziget sem.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.08.24. 15:04:17

Ez bennem is felmerült, bár nem egészen így. Munka után írok róla többet is :)

misc · http://misc.blog.hu 2011.08.24. 15:20:42

@Serio: ez nettó hülyeség. a minimálbér korlátozza mind a munkaadó, mind a munkavállaló szabadságát azzal, hogy közös megegyezéssel sem köthetnek munkaszerződés egy bizonyos összeg alatti fizetéssel.

a libertarianizmusnak semmi köze a rabszolgasághoz, ugyanis a rabszolgaság intézménye értelemszerűen sérti a rabszolga szabadságát.

A déli államok a "states' rights" érvvel jöttek, aminek az a lényege, hogy az államok kvázi függetlenek a szövetségi kormányzattól, és saját hatáskörükben dönthetik el, legyen-e rabszolgatartás az adott államban. Ez teljesen más, mint a libertariánus irányzat.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.08.24. 15:53:21

"Fogalmam sincs mióta, de amióta az eszemet tudom, azóta biztos, hogy minden politikai erő így vagy úgy, de új alapokra akarja helyezni Magyarországot és nem csak István királyunk és alkotmányunk, valamint az új kenyér napján.'

István királyunk azért lett szent, mert kurvára új alapokra helyezte az országot. Mintha ezen a blogon épp ezért tisztelnék. Szóval a cél legitim.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.08.24. 21:05:54

Ilyen tengeren úszó szabad államon már én is sokat agyaltam, de egész más társadalmi felépítést képzeltem hozzá.
Alapvetően ott is szabadpiac meg ilyesmi, de nem demokrácia, hanem egy sajátos választási rendszeren alapuló köztársaság:
liberatorium.blog.hu/2011/07/27/nepszavazas_vagy_amit_akartok

Az motivációm igazából az, hogy a valós országok mindegyik hordoz olyan megcsontosodott dolgokat (tradiciókat, ha úgy tetszik), ami károsak, de nagyon nehéz megszabadulni tőlük, pl. a prostitúció tilalma, a kábitószertilalom stb.

Az én elképzelésemben alapvetően moduláris felépítésű cellákból álló vízbe süllyesztett, de a felszínen úszó kolónia szerepel. Ebben az új cellákat az állam építi és üzemelteti benne a sztenderd szolgáltatásokat (ivóvíz, ipari víz, villamosenergia, csatorna stb.). Aztán az már a te dolgod, hogy mit építesz ezekbe a cellákba. A felszínt, sajnos, főleg mezőgazdasági termelés foglalja el.
A fő gazdasági tevékenység viszont az ipari országok szemetének bagóért történő megvásárlása és abból fémvisszanyerés, illetve energia előállítás.

"az oké, hogy minimálisan korlátozzák a fegyverviselést, de akkor még egyszerűbb lesz itt puccsot végrehajtani, mint egy banánköztársaságban"
Fura elképzelés, hogy az állampolgárok védik meg az államot az állampolgároktól. Ha az eredeti kiírásban ez is szerepel, akkor az tényleg baromság.

„Nem lennének érvényesek a máshol bevett törvények, szabályok és erkölcsök.”
Szerintem ez inkább következmény, nem célkitűzés. Szokatlan körülmények között szokatlan erkölcsök alakulnak ki. Ez ügyben érdemes elolvasnod pár jobbfajta sci-fit, pl. Heinlein: The Moon is a harsh mistress
Ott például 1:5 a nők aránya, ezért az egyik legelterjedtebb családforma a lineáris házasság. Kezdi egy férfi és egy nő, aztán ha megismernek valakit, akkor beveszik. Ha pl. a férj megismerkedik egy nővel, akkor az összes feleségnek meg kell szavazni, hogy újabb csatlakozhasson és fordítva. Így a család szinte sose hal ki és a gyerekek se maradnak árván, valamint sok ember vagyona és munkája gyarapítja a családot.

"a projekt célja az, hogy az egyén megválaszthassa, milyen társadalomban éljen"
Egyáltalán nem baromság, csak nem érted a gondolat lényegét. Amikor valaki kivándorol valahova, tulajdonképpen társadalmat is választ. Ők úgy képzelik el, hogy ha sokféle társadalom elérhető, akkor az emberek oda vándorolnak majd, ahol a legjobb élni. Tulajdonképpen a piaci mechanizmusokra bízzák a társadalmak közti szelekciót. Ez egyébként korlátozottan, de működik a való életben is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.08.25. 10:35:05

A leírás alapján a terv nem liberális, hanem anarchista. Van különbség.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.09.01. 12:08:33

@Fedor: A libertárius és a liberális sem ua. Libertarianism is anarchy for rich people.

v2peti 2013.02.27. 14:56:07

Egy ilyen szabad társadalomban szabad füvezni? És kokainozni? Ha valaki beteg lesz, azzal mi lesz? Vagy köt betegbiztosítást? Ha nem köt (joga van hozzá), akkor sorsára hagyjáK?
Hogy szabályozzák a közösségi terek használatát?
Szabad-e oroszlánt tartanom? Elvileg liberalizmus van, akkor ne korlátozzák. Na de zavarja a szomszédot az üvöltése.
Szabad-e horogkeresztes kitűzőt viselni, és Heilhitlerezni? Liberalizmus van, nem?
Ha az eldöntendő kérdéseim közül csak egyre is "nem" a felelet, akkor már mégsem teljesen szabad a társadalom...
Jó, a horogkereszt sérthet egyeseket, de a kokó, miért zavarna bárkit is?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.02.27. 21:43:36

@v2peti:
A konkrét pályázatkiírás szerint nem. No drug.
Elvonatkoztatva ettől: szabad füvezni, kokózni. Ha beteg lesz, akkor menjen kórházba. Ha nem köt biztosítást, az az ő szuverén döntése. Akkor megfizetheti akkor is az egészségügyi szolgáltatást.
A közösségi terek valamely jogi személy magántulajdona. A tulajdonos joga dönteni róla.
Szabad oroszlánt tartani, de az állat minden cselekedetéért te felelsz. Azaz, ha megtámad valakit, akkor az úgy kezelendő, mintha te támadtad volna meg.
Szabad horogkeresztet hordani, de ezért a többieknek is szabad téged lenácizni.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása