Miért tűnik rendhagyónak és mégis miért nem rendhagyó Molnár Oszkár sikere? Előljáróban szögezzük le: független egyéni kerületes országgyűlési képviselőnek lenni nehéz dolog. Különösen akkor, ha az illető függetlenként is kerül be a parlamentbe, és nem Házon belül penderítik/lép/dobják ki egykori frakciójából.
Kevés ilyen embert ismertünk az előző évekből: Kupa Mihályt, egykori pénzügyminisztert, Szerencs és környékének képviselőjét, valamint Gyenesei Istvánt, volt önkormányzati miniszter, Nagyatád és környékének képviselőjét. Közös vonásuk volt, hogy, mindkettő egy nagyobb párt kegyéből jutott be a parlamentbe, és mindkettő politikai pályafutása csúfosan ért véget.
Kupa Mihály 1998-ban a fideszes jelöltnek köszönhetően szerzett mandátumot. 2002-re a Centrum Párt nevű formáció vezetőjeként azzal írta ki magát és politikai formációját az országos társasjátékból, hogy a választások második fordulója után éppen a szocialista jelölt javára akart visszalépni.
Gyenesei István esetében egyértelműbb volt a helyzet, hiszen eleve szocialista visszalépés eredményeként lett 2006-ban képviselő, amit a későbbiekben meg is hálált a Pártnak, hiszen Gyurcsány Ferenc kisebbségi-bársonyos kormányában lett önkormányzati miniszter. Szocialisták ilyen drágán még nem szereztek mandátumot mint akkor – leszámítva a mostani választásokat...
Független képviselőként elindulni tényleg nagy vállalkozás. Tudatában lenni annak, hogy képesek vagyunk elegendő támogatót mozgósítani, és képesnek lenni azok megszólítására, nélkülözve bármilyen párt infrastruktúrát és támogatást... Hihetetlenül hangzik, és az esetek többségében az is. Húsz évvel a rendszerváltás után ugyanis elég mélyen kiépültek a pártok azon hálózatai amelyek érzékelni képesek, hogy egy adott területen kik lehetnének a népszerű, kellő befolyással rendelkező jelöltek. Ha pedig már megtalálták le is csaptak rájuk, és csak nagyon nyomos okkal engedik el őket.
Az előbb említett politikusok kivételességükkel így inkább erősítik, minthogy cáfolnák a főszabályt, vagyis ha nincs párt veled/mögötted, úgy kudarcra vagy ítélve.
Molnár Oszkár esete szintén nem kivételes, noha az egyike volt azon kevés váratlan eseménynek, amelyet a mostani választás tartogatott. Nála függetlenségről eleve nehezen beszélhetünk, hiszen régebben a Fidesz színeiben volt képviselő, aki csak a gumikalapácsos és hasonló jellegű megszólalásai nyomán hívta fel magára a figyelmet. (Ezek nélkül valószínűleg most nem lenne miről beszélni, és Molnár úr ott üldögélne együtt 263 szintén narancsszínű társával a Patkóban).
Molnár Orbán Viktor általi kiűzetése viszont a Fideszt is nehéz helyzetbe hozta. Az utolsó pillanatban kellett találniuk és felépíteniük egy új, a környék lakosainak is megfelelő jelöltet, bármi áron és bárhogyan, egy olyan körzetben ahol eleve erős a Jobbik és ahol elkeseredetten próbálja védeni magát az MSZP. Az első forduló relatív győzelme után a második forduló eredménye igazolta a félelmeket.
Daher Pierre vereségének az edelényi választókörzetben két oka volt: az alacsony részvétel és a Jobbikos szavazók. Ha első fordulós támogatói ugyanolyan számban megjelentek volna április 25-én a szavazóhelyiségekben, most övé lenne a parlamenti mandátum. Ám a Jobbik – jó taktikai érzékkel, jelöltjük akarata ellenére – visszaléptette Miklós Árpádot Molnár javára, így a konfliktusos jelölt és a konfliktus-központú párt egymásra talált.
Molnár Oszkárt ugyanis nem csak a plusz szavazatok és a helyi népszerűség röpítette a parlamentbe. Ezek csak a következmények. Az ő katapultja az a probléma volt, ami annyira jó ugródeszkát jelentett a Jobbiknak is Borsod-Abaúj-Zemplén, vagy Szabolcs-Szatmár megyében: a cigányság és a többségi társadalom konfliktusa. Molnár Oszkár kijelentéseivel ikonná vált ebben a folyamatban, így egy pontos biztos, hogy találkoznia kellett volna a most második legnagyobb ellenzéki párt céljaival. Találkoztak, a frigy létrejött, a Fidesznek pedig ez egy képviselőjébe került.
Az Országgyűlés egyetlen, jelenleg független képviselőjére oda kell figyelni. Talán valamikor majd ő is otthonra lel a Jobbikon belül, de lehet, hogy az egész ciklusban független képviselő marad. Akár így, akár úgy a Jobbik számára mindenképpen hasznos lesz Molnár jelenléte, hiszen ő személyében szimbolizálja politikájuk egy fontos pillérét.
A Fidesz számára az edelényi polgármester esete fontos tanulságul szolgál majd az elkövetkező időkre, hogy mennyire oda kell figyelniük a párton belüli személyek kiválasztására. Molnár önállósodása igazából nem nagy veszteség, a kétharmados többséget láthatóan nem veszélyeztette, viszont egy kompromittáló ballaszttal kevesebbel kezd neki a párt a kormányzásnak. Ez korántsem utolsó szempont, hiszen a második Fidesz-kormány sikere és elfogadottsága múlhat azon, hogy hány kellemetlen magyarázkodást és kínos személyi döntést tud elkerülni hasonló esetekben.
