Caracalla
I 2009.09.14. 15:15
Nagyjából hónapok óta arról beszélnek szerte a világban, hogy a gazdasági válságnak lassan vége, példának itt van ez a cikk. Miközben nagyon remélem, hogy igazuk van, több kérdés is felmerül:
Az egyik az, hogy mi lesz, ha leállítják a keresletösztönző csomagokat. Jelenleg nem lehet még tisztán látni, hogy mennyiben van valós gazdasági teljesítménynövekedés a lassabban romló számok mögött, és mennyiben a különböző költségvetési projektek, állami támogatások illetve fogyasztást ösztönző módszerek eredménye a recesszió lassulása.
A különböző stimuláló csomagok önmagukban is érdekes dilemmát jelentenek. Egyrészt a visszavonásuk idejét úgy kell eltalálni, hogy minél kisebb inflációt gerjesszenek, viszont a gazdaság helyzetét ne rontsák. E témában az Economist Free Exchange blogjának Lucas kerekasztalát érdemes átolvasni. Ugyanakkor a jegybanki alapkamatok többnyire világszerte nagyon alacsonyan vannak, amelyek pontenciális növelése megint a gazdasági fellendülés ellen hat.
Másrészt viszont elszállni látszik a reformok esélye. Mint ahogy hazánkban a korábban rendkívül inkompetensnek bizonyúló PSZÁF kapna fogyasztóvédelmi jogköröket, az Egyesült Államokban is újfajta pénzügyi szabályozó hatósági szerep jelenne meg, ámde a föderális bürokrácia egyelőre megakadályozni látszik, hogy egy hatóságba vonják össze a különböző pénzügyi felügyeleteket (és általában nem javítja a helyzetet, hogy a kiemelt fontosságúnak minősített egészségügyi reformcsomag is elakadni látszik a Kongresszusban).
Ami azonban talán még nagyobb gond, hogy a piac nem tisztult ki rendesen, mert az állami támogatások nem hagyták az igazán nagy cégeket bedőlni, legyen szó akár a GM-ről (amelyet mostanában többnyire csak Government Motorsnak becéznek), akár a Citibankról vagy az AIG-ról. És miközben könnyen lehet, hogy ezek megmentése rövidtávon a kisebb rossznak számít, a rendszerszintű kockázatok is megmaradnak, ráadásul minden egyes apró javuló lépéssel esélytelenebb lesz a nagy cégek és az állam közötti összefonódás kezelése, hiszen a lobbisták is egyre aktívabbak, és egyre jobban csengenek az érveik. (Természetesen ne tessék félreérteni: nem az a baj, hogy a GM, a Citi, vagy bármi más mekkora méretre nőtt, hanem hogy a jól ismert regulatory capture eredményeképpen az ő kockázataikat mindenki másnak is fizetnie kell).
Persze a pénzügyi szektor összedőlését megakadályozó segélycsomagot és a roncsprémiumokat fizetni is kell valamiből. Tekintve, hogy több államban választások várhatóak (pl. Németországban, illetve az Egyesült Államokban nem oly régen voltak), általában nem a fiskális konzervativizmus és az adóemelések, hanem szinte kizárólag adósság ellentételezi ezeket az intézkedéseket. Ami persze megint nem baj önmagában, ámde ez előrevetíti vagy a jövőbeni adóemeléseket vagy a megszorításokat.
Ráadásul több ország esetében is erős a gyanú, hogy a gazdasági szektorban nyáron különböző módszerekkel kerültek el elbocsátásokat, például részmunkaidős foglalkoztatási formákkal. Németországgal kapcsolatban veti fel például az Economist, hogy a cégek a közelgő (e hónapban tartandó) választásokra tekintettel nem kívánták a baloldalt erösíteni, és csak elhalasztották a dolgozók létszámának csökkentését.
Még ha lassan jobbra fordul is a helyzet a gazdaságban, nagyon komoly a veszélye, hogy a gazdaságpolitika fog károkat okozni. Nagyon szép példáit láthatjuk annak a kontinentális országokban - így itthon is - hogy a kapitalizmus és a piacgazdaság, valamiféle képzelt szabadpiac (a magyar gazdaság jogilag meglehetősen szabályozott) ellen szólalnak fel főműsoridőben különböző politikai erők, miközben az angolszász országokban a nagy cégek erős (és meglehetősen drágának bizonyuló) kormányzati befolyása megtörésének esélye látszik elveszni.
Mindkettő máshogy tévút.