Válasszon pártot Európából! - Ön is az Új Szlovéniához áll a legközelebb?

dobray I 2009.06.11. 08:05

Így az európai parlamenti választások után érdemes felmérni, hol is áll az ember az EU politikai palettáján. Mostanában több politikai kérdőív és koordinátarendszer is borzolhatta a kedélyeket, a legutolsó a szavazatszonda.hu volt, amelyet azonban nem ajánlunk, bizonytalan hátterű, és az Index is megállapította, hogy egyszerűen a program nem ismeri a pártok programját, tévedésekkel operál - így lehetséges, hogy a Konzervatórium szerzőiről kiderítette, hogy látens fasiszták, vagy kommunuisták, többnyire a Jobbikot vagy Thürmer Gyuláékat (esetleg a Fideszt) kihozva elsődleges pártpreferenciaként, még azon szerzőinknél is, akiket a Jobbik tuti a New York-Tel Aviv-tengelyen helyezne el (mondjuk, kit nem).

Aztán régebben volt a Progresszív Intézet felmérése, ami kihozta, hogy a magyarok gazdaságilag balosok, kulturálisan konzervatívak, ergé kolléga pedig végre egzaktul kimutatta a Reakción, hogy a teszt egy nagy rakás szar. Tegyük hozzá, ráadásul egy amerikai teszt (Political compass) magyarizált változata.

Az InfoRádió már május elején felhívta a figyelmet az EU Profilerre, amiben társadalmi-gazdasági bal-jobb vízszintes tengelyen és EU-integráció-támogatást mérő tengelyen helyezi el a kitöltőt (European University Institute - Kieskompas - NCCR/Politools közös projekt). Eddig messze ez tűnik a legkorrektebb ilyen tesznek, nem csak azt mutatja meg, hol állunk saját országunk pártjaihoz képest, hanem az európai pártokhoz képest is elhelyez minket, de országok között is válogathatunk. Ráadásul bármelyik pártra kattintva megmutatja, melyek annak konkrét válaszai a teszt kérdéseire. Persze módszertanilag ezt is lehet kritizálni, a kérdések súlyozását nem tudom, hogyan számszerűsítik (persze, engem bölcsészkarról szalajtottak), és a (nyugati értelemben vett) társadalmi-gazdasági bal-jobb sem vitathatatlan felosztás, de itt most ezt alkalmazták.

Talán érdemes még felhívni a figyelmet arra, hogy ha az EU-integráció megítélésében távol is állunk egy párttól a koordináta-rendszerben, attól még nem állunk tőle távol annyira a valóságban - csak néhány kérdésben.

Részemről például a jobb felső négyzetnek a centrumhoz közeli részén helyezkedem el, EU-kérdésben messze mindenkitől, és meglehetősen jobbra mind a vízszintes tengelyen középen található Fidesztől és Jobbiktól is.  Legközelebb hozzám a - bevalljam...? -, szóval a Horvát Parasztpárt, az Új Szlovéniaés a holland Keresztény Unió áll. Az első kettő az Európai Néppárt, utóbbi viszont az Identitás és Demokrácia EU-párt tagja... Az Új Szlovénia nem keverendő össze a Neue Slowenische Kunsttal, meg a szívemnek oly kedves Laibachhal.

Mondjuk, a módszertan és a kapott kép tényleg csalóka lehet, mert itt sokkal közelebb áll hozzám még a jobb-bal tengelyen is a Flamand Érdek, a Flamand Blokk utóda, mint mondjuk a Fidesz. Minden fasisztázónak felhívom ugyanakkor a figyelmét, hogy a széljobbra sorolt pártok többnyire a vízszintes tengelyen középen vagy balra helyezkednek el. Politikabuzik, akik módszertani aggályok ellenére sem bírják ki, hogy ne töltsék ki: merre helyezkedtek el és milyen kifogásaitok vannak?

Bíztatásul (?) imhol az én eredményem vizuálisan is:

Az egyik fő kifogás a szerkeszőségi levlistán az volt, hogy baj, hogy a felmérés csak egyféle integráció-koncepciót jelenít meg. Sokan márpedig nem integrációellenesek, csak éppen a mai formáját ellenzik: bürokrata-technokrata helyett föderális integrációt szeretnének.

Szóval kezeljétek a helyén a dolgot, ez csak egy játék. Kellemes homokozást!


Kapcsolódó írások:

Európa, Európa

Miről döntünk június 7-én?

Európai Terror Házát akar Csehország

Uniós visszautasítás: Magyarország és a válság

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr161176488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.11. 08:57:29

Úgy tűnik, a cseh és osztrák jobbközéphez állok a legközelebb, kb. az ír Fine Gaellel azonos állásponton. És jobbra minden egyes magyar párttól. Ami kifejezetten érdekes:
- ebben a koordinátarendszerben a Jobbik kivételével minden hazai párt kb. ugyanolyan mértékben EU-párti, és még a Jobbik elutasítása sem éri el egyes európai szélsőjobb/szélsőbal pártokét. Az MSZP EU-ellenesebb, mint a Fidesz, ami nem is olyan meglepő.
- az LMP-t leszámítva a hazai pártok vagy centrista alakulatok, vagy tökéletesen elvtelenek. Kinek ami tetszik. ;)
- általában a hazai pártok sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint pl. Lengyelországban vagy egyes déli országokban.
- a hozzám legközelebb álló magyar párt a Fidesz (79,6%). Ez pedig megnyugtató; csak így tovább, fiúk! A legalacsonyabb az SZDSZ és a Jobbik, ami meg szintén. :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.11. 09:00:07

Egen, és most látom, hogy a Magyar Koalíció Pártja áll dobogós helyen az összes európai közül. Hm. Megígérem, hogy amikor visszatér a Felvidék, rájuk voksolok. ;)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.11. 09:20:03

Ahhoz képest, hogy számomra az MDF a legszimpatikusabb, tőle rakott a legmesszebb. Fura.
Meg kicsit bugosnak is tűnik.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.11. 09:25:54

A pártegyezésnél az SZDSZ-t hozta ki elsőnek. Erre a koordináta-rendszerben berak az MSZP közepére. Nem igazán következetes...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.11. 09:32:03

@Fedor:
Nekem is azt mondja, hogy 85%-ig egyezek az SZDSZ-szel, ezzel szemben a térképen még az MSZP és a Fidesz is sokkal közelebb van. Ellenben a térképnél sokkal értelmesebbnek tűnik, a párt elemzés, ahol 7 komponensre bontja. Ott tényleg az SZDSZ hasonlít leginkább az én poligonomra.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.06.11. 09:43:38

a jobbikon kívül minden párttal kb. 70% az egyezésem.
remek teszt :-).

"azta" 2009.06.11. 09:50:44

1000 € és mindent elmondok!

Little Fluffy Cloud 2009.06.11. 10:10:12

"Így az európai parlamenti választások után érdemes felmérni, hol is áll az ember az EU politikai palettáján."

UTÁNA, persze, érdemes.
De előtte véletlenül se essen szó az eu-parlamentről, az eu-ról, csakis a saját kis disznóólunkról.

hcrules 2009.06.11. 10:23:17

Félúton a cseh Polgári Deomkraták és a brit konzik között. Nem lepődtem meg :)

Önjáró Talajgyalu 2009.06.11. 11:05:29

Az a baj, hogy Magyarorszagon nem lehet ezalapjan partot valasztani, mert maximum retorikajaban egyezek egy parttal (esetunkben az MSZP-hez vagyok kozel), de ok meg ugye egesz mast csinalnak amit mondanak, es meg azt is elkurjak. Magyarul erre a garniturara nem szavaznek semmilyen korulmenyek kozott, egyik partban sem, igy aztan az egesznek nincs sok ertelme.

Eloszor is szeretnek egy [ ] Egyik sem rublikat a szavazolapokon. Aztan meg azt, hogy legalabb egyetlen politikai ero kovetkezetesen kepviselje (es TEGYE, ne csak pofazzon rola) azt amiert elvileg kiall. Nem kell teljesen, de legalabb nagyjabol.

Ilyen az EU-ban azert hellyel-kozzel elofordul, itthon kevesbe. Foleg az idehaza nem letezo civil kontroll miatt (ill. hogy a civil szfera masszivan benne van a politikaban, mert a legtobb aktivan mukodo alapitvany es egyesulet verkerigensen massziv partpenzek folynak keresztul). Szoval kene vegre egy rendszerVALTAS a 20 evvel ezelotti VALTOZAS utan, mielott vegkepp a balkan szegyene leszunk.

vmezo 2009.06.11. 11:22:33


Érdekes, majdnem csont egyforma messze vagyok az SZDSZ-től és a JOBBIK-tól. Viszont valmilyen bolgár demokrata párt nagyon közel áll hozzám.

Archenemy 2009.06.11. 11:26:24

"Az a baj, hogy Magyarorszagon nem lehet ezalapjan partot valasztani, mert maximum retorikajaban egyezek egy parttal (esetunkben az MSZP-hez vagyok kozel), de ok meg ugye egesz mast csinalnak amit mondanak, es meg azt is elkurjak."

Igen, ezt én is így látom.

Kenguru 2009.06.11. 11:30:02

Az a baj hogy a teszt nyilvan a programok/retorika alapjan osztalyozza a partokat, aminek nincs sok koze a valodi politikahoz.

Egyebkent nem hittem volna hogy kozel allok a Fianna Fail-hez. :)

teemur · http://teemur.blog.hu 2009.06.11. 11:50:12

A szavazatszonda.hu kihozta, hogy latens cigány vagyok :-)

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2009.06.11. 11:54:55

a magyar paletta nem lepett meg angyon SZDSZ MSZP FIDESZ...ezek közül valóban mindre szavaznék és midnegyikben találok el nem fogadható elemeket (mind program mind személyi)
ami érdekes hogy az LMP-t enynire távol tette tőlem, holott egy szimpatikus új erőnek tartom. Valószínűleg ott a gond a foltegyezésből legalábis erre következtetek, hogy sztem az alapok hiányoznak még itthon, ezzel szemben az LMP egy európai szintű progresszivitást visz. Mmint letisztult finom racionalista retorika jóléti-szociális és környezettudatos dolgokra kihegyezve. Mondom szerintem először a tojás kellene abból lehet tyúkot nevelni. De ezt csak így felületesen, hangosan gondolkodva.
EU-s viszonylatban a liberálisok szerepelnek a profilomon. A Litván Köztársaság Liberális Mozgalma lett az első, amjd a svájci radikális Liberalisták minden nyelvű formációja (megint egy érdekes módszertani momentum) és a lengyel PdP-t tekinthetjük végülis dobogósnak.
Az a bolgár párt érdekes, sztem majd minden közép konzervatív profilhoz ők lehetnek a legközelebb.

eN 2009.06.11. 12:55:37

eu szinten vlaams belang és nova sloveniától kb ugyanannyira :)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.11. 14:42:04

@Little Fluffy Cloud: jobb lett volna előtte, de most találtam rá megint erre. Tök véletlen volt, először csak a levlistán szóürakoztunk, utána tettük ki. Ne légy paranoiás.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.11. 14:43:19

@Kenguru: Az FF mérsékelt ír párt. Már kilépett az UEN-AENből, és hirtelen nem tuidom, vagy a EPP-be, vagy a libiskhez ült át.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.06.11. 16:44:43

csak a szórakoztatás véget, hamár: engem már a szavazatszonda is LMP-s, jobbikos cigánypártinak hozott ki (ilyen sorrendben). persze lehet velem van a baj ;)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.11. 16:49:28

@francesco lorenzo: :D

amúgy EU Profilernél tartalomelemzésnél már nem a parasztpártok, hanem a Libertas és a Spanyol Néppárt áll hozzám a elgközelebb

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.11. 17:07:06

Köszönöm, hogy megmutatták ezt az oldalt, eddig nem is sejtettem, hogy a Baszk Nacionalista Párt áll a legközelebb hozzám :), mik ki nem derülnek itt rólam.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.06.11. 18:38:26

Svéd Kereszténydemokrata Párt. Mindig is tudtam, hogy néppártibb vagyok a Fidesznél. ;-)

___________________________ (törölt) 2009.06.11. 19:36:18

Portugál populár-monarchista lettem, vagy mi a szösz. Hehe.

Kenguru 2009.06.12. 14:12:11

@Vendéen (dszg): Tudom.
Mondjuk nem hittem volna hogy valaha a goreny de Valera partjaval fogok egy platformra kerulni.

bz249 2009.06.12. 16:44:46

ÖVP vagy német FDP (mivel az egész város tele volt az EP-kampány arc, azt kell mondjam nem is olyan rossz ötlet :D )

bz249 2009.06.12. 16:45:25

na szóval az EP-kampányarc nőcivel, ezért nem is rossz ötlet

nanemúgyvanaz 2009.06.13. 06:46:08



Ez az EU Profiler lehet hogy jól méri fel az egyén perferenciáit, de a pártok tuti nem ott vannak valójában ahova helyezték őket a koordinátarendszerben

hiszen elve onnan indulunk ugye, hogy "végig hazudtuk az lmúlt másfél-két évet" - és ez a hazudozs azóta sem ért véget

freedom fighter 2009.06.21. 00:43:17

ez az ergé gyerek gondolom nem a legélesebb eszű csávó a ligában. vagy esetleg valamifelé politikai megrendelésre írogatja, amit írogat.

bár, ha jobban belegondolok a kettő nem is zárja ki egymást.

ha vette volna a fáradtságot valóban megtalálhatta volna a politikaiterkep.hu gyenge pontjait, de csak egy ócska fikacikket sikerült összehoznia.

persze értem én a reakciót (jaj), ha az ember belenéz a tükörbe, nem szeret meglepődni.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.22. 10:43:27

@freedom fighter: sőt, sötétben bujkáló telefonhívások kötözik ürgebőrbe gépelő ujjaimat. :)

freedom fighter 2009.06.23. 00:44:44

@rajcsányi.gellért (ergé): mindenesetre, ahogy látom a telefon csörgött, s jelezte, h itt van egy a pártérdeket zavaró elem.

vagy nincs szükség utasításra, megy ez "hazafias alapon" is...?! ;)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.23. 11:15:48

@freedom fighter: hazafias alapon jelentünk. Most téged. És hazafias alapon ócska firkacikkeket írunk. Ez a hobbink. Ingyé'.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása