A félelmetes kétharmadról - Prognózis

Konzervatorium I 2009.06.05. 19:45

Az utóbbi időben számos, a nyilvánosságnak szánt elemzés és kutatás sejtette, hogy a Fidesz kétharmados többsége a küszöbön áll. Legtöbbjük a tudományos alaposság helyett a hipotézis talaján maradt, sőt néhányuk súlyos módszertani hibát is vétett. A közvélemény-kutatások biztos pártválasztók arányszáma (például a 70:18) ugyanis alkalmatlan a politikai pártok közötti valódi erőviszonyok megbecslésére. Az ilyen „ex has” számpárok ugyanis nem veszik figyelembe a nagy számban köztünk élő rejtőzködő és bizonytalan szavazókat, vagy például a technikai okokból nem-szavazókat, nem beszélve a kutatóknak füllentőkről. Sőt ez az eljárás – nem túl elegánsan – elfelejt arra is figyelmeztetni, hogy a szavazatszám és a mandátumarány között hatalmas eltérések lehetnek, a személyre és a pártra leadott szavazatok különbsége vagy a regionális sajátosságok miatt.

Ahhoz, hogy valamelyik párt vagy pártszövetség kétharmados többséget szerezzen egy magyar parlamenti választáson a csillagok nagyon szerencsés együttállásának kell megvalósulnia. Nemcsak a lehető legtöbb egyéni választókörzet elnyerésére van szüksége (összesen 176 van), hanem az ellenfél gyenge eredményére és megosztottságára. Máskülönben a területi listán, illetve az elvesztett körzetekben a jelöltre leadott szavazatokat is figyelembe vevő „kompenzációs” vigaszágon bőven szerezhet annyi mandátumot a vesztes is, hogy létrejöjjön a blokkoló kisebbség. A 386 képviselőből ugyanis 258 kell a kétharmadhoz, s értelemszerűen 129 annak megakadályozásához. Figyelembe véve a jelenlegi pártstruktúrát, ez könnyen megteremthető, ha az MSZP egységes marad 2010-ig. Noha az EP-kampány véghajrájában egyre több szervezet bukkan fel, körülöttük az élet júniusra alighanem újra elcsendesül. Emlékezetes, hogy nemrég még a kétpárti parlament esélyéről szóltak a közéleti okoskodások. Márpedig ha a szocialista párt a leadott – mondjuk – 5 millió szavazatból másfél milliót megszerez, a 129 mandátumra jó eséllyel pályázik. A Pécsett először tesztelt „progresszív koalíció” (MSZP, SZDSZ, MDF-összefogás), Szili Katalin vezetésével pedig inkább több, mint kevesebb szavazatot hozhat.

A politikatörténet-ismerői közbevethetik, hogy a strukturális akadályok ellenére már volt Magyarországon MSZP-SZDSZ kétharmad, ez tehát közel sem lehetetlen. A helyzet 1994-ben azonban egészen más volt. Egyrészt az MSZP és az SZDSZ külön indult (a KDNP önálló indulása jelenlegi tudásunk szerint politikai öngyilkosság lenne), így minden bizonnyal olyan szavazókat is meg tudott szólítani a két párt, akik kizárták a másikkal való együttműködést. Másrészt az is segített Horn Gyula „alkotmányozó többségének” kialakításában, hogy az ellenfél, a politikai jobboldal, igencsak tagolt volt, így nem tudta egyesíteni a nem-kormánypárti szavazatokat. Összegezve tehát látható, hogy a kétharmaddal riogatók nem racionális számításokat végeztek, hanem saját félelmüket vetítik ki.

 

Részlet Mráz Ágoston Sámuel (Nézőpont Intézet) írásából

(megjelent a Szombat nyári Prognózis-számában)

 

*

 

A Szombat nyári számának ajánlója:

Prognózis címmel jelenik meg a Szombat nyári számának összeállítása.

A prognózis nem utópia vagy progresszió, ezért csak a jövő bizonytalanságával számol. Lapunk e számában egyedülálló módon szerepelnek egymás mellett bal- és jobboldali, liberális és konzervatív szerzők cikkei, mert a jövőt közösen építjük.

Bokros Lajos ex-pénzügyminiszterrel beszélgetünk arról, hogy miért nem működik a magyar „jóléti állam”. Békés Márton politológus és Erőss Gábor szociológus az obamai korba kalauzolnak el bennünket: a konzervatív és a baloldali tudós is egyaránt azt elemzi, milyen változások várhatók a gazdasági válság és az Egyesült Államok szerepének megváltozása következtében a világban. Tallián Miklós publicisztikája abban erősít meg minket, hogy az állami programok nem helyettesíthetik a szabad egyén döntéseit.

Magyar belpolitikára is kiterjed prognózisunk: Mráz Ágoston Sámuel (Nézőpont Intézet), Filippov Gábor és Magyar Kornélia (Progresszív Intézet) és Somogyi Zoltán (Political Capital) azt elemzik, milyen lesz a közeljövő Magyarországa: előretör-e a szélsőjobb, megváltozik-e az MSZP, illetve mi várható akkor, ha a Fidesz kétharmados többséget szerez a választásokon.

Jeruzsálemi tudósítónk, Shiri Zsuzsa a zsidó állam jövőjéről értekezik a netanjahui korszakban, Seres Attila szomorkás magyar-zsidó helyzetelemzést ad.

Berta József (Berlin) tanulmányában országról országra haladva azt elemzi, hogy Európában hogyan szabályozzák (vagy nem szabályozzák) jogilag a holokauszt-tagadást, és mi a valódi tétje a történelmi-kulturális emlékezetnek, amikor a vészkorszak túlélői lassan eltávoznak közülünk.

Szellem rovatunkban a zsidó művészet fogalmát járja körül Shimonah Tzukernik esszéje. Kultúra rovatunkban Fenákel Judit közöl tárcát „Jankiper 1952” címmel. Balkányi Kitty táncművésszel interjút készítettünk, Hofesh Schechter izraeli táncos vendégjátékáról és Csaplár Vilmos Hitler lánya című regényéről kritikát közlünk. 

http://www.szombat.org

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr211166072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.06.05. 20:24:13

ha alacsony lesz a részvétel, akkor még meg is eshet.
can't forget: a fidesz 2002-ben és 2006-ban is több szavazatot kapott, mint '98-ban.
a kérdés az, hogy mi lesz a kis pártokkal? kitől és mennyit visznek el az első fordulóban a kiesés előtt?

-d(-_-)b- 2009.06.05. 20:42:32

Ööö a * feletti és alatti résznek mi köze is van egymáshoz?

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2009.06.05. 20:47:27

A feletti rész egy részlet, amit az alatti részben ismertetett lapszámból közöltünk.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.05. 20:50:42

simán összejöhet a kétharmad, amivel nem is lenne különösebb baj, ha nem lenne ennyire agyatlan és hatalommániás a párt vezetése, ha látnám az önkritikát, az ellenfél tiszteletét _és mindenekelőtt_ az ország érdekeit előre helyező mentalitást.

most csak a mindenáron nyerés látszik, a másik letaposása, földbe döngölése, és a mi sosem hibázunk habitus.

a dologban az a vicc, hogy egy határon túl pont ez üt vissza, ez akadályozza a 2/3-ot. van az a bizonytalan réteg, aki ettől fél.

rosta 2009.06.06. 00:19:54

A kétharmados győzelemre annyi esélye van a fidesznek a parlamenti választáson mint fejőstehénnek az epsoni derbin. Ezt maguk is jól tudják. Orbán szerint már kétszer aggódták halálra magukat a balliberálisok, hogy kétharmadot nyer a fidesz és mind a kétszer megverte őket a balliberális társulat. Először 2002-ben, majd 2006-ban.

A közvéleménykutatásokon csak a biztos pártválasztók arányában jók a fideszesek. Az mszp-s szavazóbázis egyenlőre türelmesen vár arra, hogy balról meg legyenek szólítva és özönölhessenek az urnához. Statisztikailag nem mutatható jelenleg ki, hogy majd balra szavaznak, ha megszólítja őket a PÁRT, de ugyanígy rejtőzködtek a korábbi választásoknál is.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.06. 08:39:14

Megjegyzem, hogy sem 2002-ben, sem 2006-ban nem született az utolsó közvéleménykutatásokhoz képest meglepő eredmény a választáson, tehát emelkedett módszertani szempontokból bármilyen kevéssé elegáns dolog a "biztos szavazó pártválasztók" alapján jósolni, eddig nagyjából működött. Ha most lenne a parlamenti választás, elérhetne 2/3-ot a Fidesz, mert a jobboldal kb. 60:40 arányban népszerűbb a baloldalnál. Viszont nem most lesz a választás, hanem 9 hónap múlva, addig pedig még előjöhet az MSZP valami zseniális húzással (nyugdíjemelés, köztársaság-ellenes összeesküvés meghiúsítása stb.)

Ez a cikk Orbán, Navracsics és mások utóbbi napokban napvilágot látott bizonyos kijelentéseire hasonlít. A fideszes vezetők újabban elkezdték bizonygatni, hogy nem szabad hinni az efféle 70:18-as arányoknak, hanem szoros eredmény várható. Navracsics kijelentette, hogy 12 EP-mandátum a cél stb. A Fidesz számára ugyanis fontos, hogy nehogy "elaludjanak" a hívei.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.06. 08:52:53

@rosta:
Most ez nem igazán valószínű, mert az MSZP-nek jelenleg még miniszterelnök jelöltje sincs. (Nem mintha 2002-ben lett volna, de ellenzékből könnyű népszerűnek lenni.) Bajnai minden bizonnyal nem vállalja és amúgy sem elég karizmatikus ahhoz, hogy felrázza az apatikus szavazókat.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2009.06.06. 11:12:30

Szerintem nincs esély a kétharmadra - ogy-választások előtt mindig zárul az olló, és tényleg annyi sok egyéni helyet kellene ahhoz szereznie a Fidesznek, hogy arra igen kevés az esély.

Sokkal érdekesebb viszont a 2/3-dal való riogatás, illetve a Fidesz részéréről az elbizakodottság (mit csinálnánk, ha...) kérdése. A Reakció egyenesen a Fidesz hübriszéről írt, és igazuk van, mert hihetetlenül káros, hogy egy virtuális valamiről folyik a közbeszéd, amiből ráadásul a Fidesz még csak nem is tud jól kijönni, belőle semmi hasznot nem tud húzni.

rosta 2009.06.06. 11:15:03

@dzsucseharcos: Én úgy emlékszem, hogy 2002-ben a közvéleménykutatások fél-egy évvel a választás előtt stabil, mondhatni kétharmadra mutató fidesz előnyt jeleztek. A szétesettnek tűnő mszp egy szerencsétlen bankárt jelölt ki kormányfőjelöltnek és mindenki attól retteget a balliberális oldalon, hogy jön a kétharmados fideszes kormány amely évtizedre bebetonozza majd magát az EU-s pénzek jótékony felhasználásával, mi lesz most ővelük?!

No ehhez képest jött a félelemkeltő, az országot 23 millió román elözönlésével fenyegető kampány. A kampányt vezérlő Gyurcsány szerint a közvélemyénykutatás statisztikák javultak, de ez még mindig kevés volt a szoci boldogsághoz. Ezután beújították a teljes médiatámogatással működő újabb félelemkeltő kampányt az akasztatni akaró fideszről.

Mindemellett folyamatosan nemzeti szocialistának, vagyis nácinak bélyegezték a fideszt mind a hazai, mind a külföldi balliberális lapokban, amely pártnak csak a hatalom fenntartása az érdeke, hogy tolvaj uralmát folytassa, és a majd befolyó EU-s milliárdokat a saját körének kiszolgáltassa. A fidesz a tolvaj, idegengyűlölő, rasszista, antiszemita, cigányellenes, magyarkodó, homofób, bőrfejű és a többi jelzőket kapta meg a hazai és külföldi lapokban. És a statisztikák egyre jobbak lettek az mszp-szdsz szemszögéből.

A fidesz tehetetlen volt egy ekkora erejű negatív kampánnyal szemben. Ennek külső és belső okai is voltak. A külső ok a hiteles médiatámogatottság hiánya volt. Belső ok az volt, hogy a motiváció, vagy a pénz hiányzott a harchoz, amelyet a médiákban kellett volna megvívnia. Jól mutatja a fidesz álláspontját Deutsch Tamás talán 2006-os interjúja, amelyben amikor a riporter a médiaharc kérdései felől érdeklődött akkor azt mondta, hogy a fidesz nem a médiákban fog győzni, az egy harmadrangú kérdés.

Lényeg, hogy az mszp úgy állt fel 2002-ben mint a keljfeljancsi. A fidesz nagyszerű kormányzását lesöpörte és egy piti félelemkampánnyal, majd lazán megnyerte a választást.

mr. pharmacist1 2009.06.06. 11:56:04

@rosta:
Érdekes, hogy a "jönnek a kommunisták" kampány valószínűleg kifejezetten öngyilkos volna.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.06.06. 11:59:13

@Hadrian VII.:


ha megnézed a tegnapi, Ormánnyal készült interjút, ennek épp az ellenkezője igaz. Ovi szerint nem lesz kétharmad, és mindenkit arra figyelmeztet, hogy ne legyen rest, ne bízza el magát, mert a jobb megint bukni fog.
Fönn van fityiszkéék honlapján, megtekinthető.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2009.06.06. 12:23:05

@Gabrilo: A múltkor meg azt mondta, hogy ha lesz kétharmad, felelősségre lehet vonni a szocikat a mentelmi jog könnyű felfüggesztése miatt. Kábé azért nem nézek politikus-interjúkat, mert úgyis mindent és az ellenkezőjét is elmondják napokon belül, OV pláne.

"A hübrisz, a Fidesz sírásója, itt van, és tombol. Gyorsan vissza kéne venni, gyerekek. 2009. június 7-e nem országgyűlési választás, értve? Ha lesz is kétharmados eredmény, utána csak szépen, csendben nyugodtan, félre a győzelmi dobokkal és nyilatkozatokkal. Különben 2010, ha nem is vereség (azt az elképesztő szocialista inkompetencia mellett nehéz elképzelni), de mindenesetre csalódás lesz."

reakcio.blog.hu/2009/05/26/a_fidesz_hubrisze_bevallottan_tota_w_nyoman

Csak Mikolát és Kövért tartsák bezárva a kamrába, az a lényeg.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.06.06. 12:27:58

@Hadrian VII.:

HA lesz kétharmad :)) Ezt most is mondta, a HA kitétellel hangsúlyozva, meg azzal kiegészítve hogy szerinte nem lesz. A Reakciós postját kösz, olvastam, de én legalább két hónapja ugyanezt hallom Ovitól, hogy ne igyunk előre stb., az első ilyet valahol külföldön nyomta le egy interjúban, talán akkor még GyF volt a miniszterelnök.

rosta 2009.06.06. 12:30:43

@Hadrian VII.: A ballib szakértők még a megvert Révész Máriuszból is képes bőrfejű, rasszista fasisztát kreálni. Nem ettől függ a dolog.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.06. 13:58:31

@rosta:
Tévedsz, nem a sajtó miatt veszítettek, hanem a gőg miatt. Az emberek jó részének nem jött be az a kommunikációs stílus, amit a Fidesz használt.

-d(-_-)b- 2009.06.06. 13:58:33

@-d(-_-)b-: Ááááá. Azért odaírhattátok volna :)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.06. 14:31:42

@Lord_Valdez:

a gőg és a vélt szellemi-erkölcsi fölény erőteljes hangsúlyozása buktatta meg a fideszt, valahányszor nekiugrott valaminek. meg persze viktor.

nem véletlen, hogy helyi szinten sokkal jobbak, más jellegű kommunikáció, más arcok, más stílus.

rejtély, hogy ezt miért nem látják be és alkalmazzák országos szinten. komolyan nem értem.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.06. 14:44:55

@mcs:
Mert az egyszerű válasz mindig jobban hangzik.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.06. 14:47:19

@Lord_Valdez:

egy dolog a hangzás, másik a hatékonyság.

rosta 2009.06.06. 15:48:30

@Lord_Valdez: "Tévedsz, nem a sajtó miatt veszítettek, hanem a gőg miatt. Az emberek jó részének nem jött be az a kommunikációs stílus, amit a Fidesz használt."

Érdekes én nem éreztem ezt a gőgöt.

Gyurcsány maga mondja el, hogy az általa irányított - amerikai módra profi - választási kampány menete hogyan alakult. A média tematizálásban csupán egy rész volt az, hogy a fideszt efféle gőgösség szöveggel lejárassák. A valódi fegyver a negatív kampány volt a maga félelemkeltésével.

Egyrészt a jobboldali széllel való folyamatos egybemosással sulykolták, hogy a fidesz fasiszta, másrészt következetes tematizálással erőltettek a fideszképre egy gátlástalan vérmagyar kinézetet.

Nyilván aki a szálkát akarta látni a fidesz szemében és nem vette észre a gerendát a balliberálisok szemében, az úgy látta ahogy te mondod. Lehet, hogy egy gőgös SS tiszt képét látták Orbánékban, aki éppen ki akarja nyuvasztani a baloldalt. Én nem ezzel a szemmel néztem a dolgokat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.06. 16:08:51

@rosta:
Felejtsük el Gyurcsányt, 2002-ről beszélünk, akkor nem ez volt a helyzet. Ha felrúgjuk a kronológiát, igen érdekes következtetéseket vonhatunk le, de vajmi kevés köze lesz a valósághoz. A 2004-es, 2006-os kampány semmilyen módon nem befolyásolta a 2002 eredményeket.

Hasonlítsd össze a 2002-es szórólapokat. Egész más stílust látsz. Az egyik azzal van tele, hogy a szocik le fogják hozni a csillagokat is, a másik hogy a szemét komcsik így, meg úgy és minden lap aljára odaírja, hogy Medgyessy elfelejti, hogy hazudni nem szabad.
Vagy emlékezz vissza a TV vitára. Medgyessy alig tudott hozzászólni ugyan, meg csak zavartan mosolygott sokszor. Viktor viszont überlazán söpört le minden felvetést, épp hogy csak le nem hülyegyerekezte.
Vagy talán emlékszel az egyik tűzijátéknál a gonosz riporter rákérdezett, hogy miért került duplájába, mint tavaly, erre úgy válaszolt az illetékes polgártárs, hogy lényegében örüljön, hogy valami villog az égen és ne rontsa el az ünnepet.
Erre valami felfoghatatlan okból kifolyólag, sokan nem voltak vevők.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.06. 18:35:43

@rosta:

>Én úgy emlékszem, hogy 2002-ben a közvéleménykutatások fél-egy évvel a választás előtt stabil, mondhatni kétharmadra mutató fidesz előnyt jeleztek.

A Gallup utolsó (korlátozottan publikus) felmérése kiegyenlített Fidesz-MSZP arányt mutatott, ami baloldali győzelmet jelentett, mivel ott volt az SZDSZ is.

A Medián egy parlamentipatkó-ábrát hozott le a pénteki újságokban, amin 3 párti parlamentet jósoltak, 10-20 mandátumos MSZP-SZDSZ többséggel.

A Szonda utolsó mérései kb. 45:40 arányú Fidesz-győzelmet jósoltak, ami MSZP-SZDSz kormányt jelent, ha az SZDSZ jobban szerepel 5%-nál.

Sok jobboldalinak vannak emlékei arról, hogy milyen magabiztos volt a jobboldal. A baloldaliak pedig arra emlékeznek, hogy mennyire biztosak voltak ők is a győzelemben. Így megy ez.

Ha a 2-3%-os hibahatárokat megnézzük, kiderül, hogy az összes fontosabb intézet becslési intervallumai (kb. 49:51-tól 54:46-ig) tartalmazták azt az esetet is, hogy a jobboldal nyer, és azt is, hogy a baloldal nyer.

Ha valaki elfogulatlanul olvasta a kutatásokat (persze megértem, hogy kevesen olvasták így), az tudta, hogy az ellenzéki győzelem abszolúte benne volt a pakliban.

Mégis, a közvéleménykutatók kb. 3%-ot tévedtek (ha az intervallumbecsléseik középértékét vetjük össze a tényleges eredménnyel), de mint említettem, még a téves elrőejelzéseik is összeegyeztethetők voltak a baloldali győzelemmel.

2006-ban még simább volt a helyzet.

Tény, hogy 2002 feb.-márc. során voltak nagyobb Fidesz-fölényt mutató kutatások. Januárban meg egy Tárki-felmérés nagy MSZP-fölénnyel (a 23 millió román napjaiban).

2001 közepéig pedig egyértelmű ellenzéki fölény volt.

Szerintem 2002 tavaszán a jobboldal durva wishful thinking áldozata volt. Pedig a közvéleménykutatók adatai nem indokolták a győzelmi várakozásokat.

rosta 2009.06.06. 19:53:40

@Lord_Valdez: A 23 millió román, meg a köteles beszéd 2002-ben volt és a Gyurcsány irányította az mszp választását. A Debreceninek meséli a könyvében hogyan nyerte meg a szerencsétlen mszp-nek egymagában a stábjával és a médiumokkal a választásokat. Az mszp-ben emiatt volt ekkora ázsiója az elvtársak előtt ennek a milliárdos, nyegle, semmiféle eszmeiséggel nem bíró okostóninak, merthogy amint mondta 2006-ra vonatkozóan is, a sz*rból hozta vissza az mszp-t és ez 2002-re ugyanúgy vonatkozott.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.06. 20:24:46

@rosta:
Attól tartok igazad van, mármint a dátumot illetően. Abban nem adok igazat, hogy a sajtó tehet róla.

rosta 2009.06.06. 20:25:16

@dzsucseharcos: A 2001-2002-re vonatkozó pontos közvéleménykutatási eredményeknek tényleg utána kellene nézni, de az biztos, hogy az akkori eredmények miatt a 2002 választás első fordulója után mindenki a közvéleménykutatók hiteltelenségéről beszélt, az ő fekete vasárnapjukról beszélt, merthogy teljesen más lett az eredmény, mint amit az összes kutató jósolt. Ez döbbenetes volt mindenki számára.

Én a Gyurcsány féle könyvre alapozom amit mondok. Ők a szinte tudományosnak mondható amerikai módszert alkalmazták. Mérték a közvéleményt, mejd egy elv szerint tematizálták a közvéleményt majd megmérték, hogy ennek milyen eredménye van. Lehet, hogy saját megbízható adatbázissal tették, ezt nem lehet tudni. Aztán megint tematizálták a közvéleményt, majd megint mértek és így tovább.

Ő mondja a könyvében, hogy masszív fidesz előnnyel kellett megbírkóznia, amely folyamatosan fent állt, de folyamatosan csökkent a médián keresztüli tematizálás hatására. Amint írod végül csak a piszkos kampánnyal, a 23 millió románnal tudtak hatásos eredményt elérni, de a mérése szerint még ez sem volt elég a fidesz ellen. Ekkor vetették be a köteles beszédet. Így fordult át a választó közösség az mszp-s oldalra. Érdekes módon az első fordulóig ez a közvéleménykutatóknál nem látszott, állítólag a Gyurcsányéknál viszont igen.

A tegnap esti Péntek8-ban mondta az Orbán, hogy 40 000 fővel vesztette el a fidesz a választást, míg a MIÉP 300 000 szavazót vitt el a fidesztől. Bőven győzött volna a fidesz, ha nincs az a sok kis szavazat törmeléket felzabáló jobbos párt. A jobboldal megosztottsága volt a fidesz vereségének másik nyomós oka. ez eddig minden parlamenti választásnál jól látszott. Ha a jobboldalnak sikerült azt az egységet megteremteni, amit a szocik végig hoznak, akkor a jobboldal nyert. Ha nem, akkor vesztett. Orbán szerint.

rosta 2009.06.06. 20:34:13

@Lord_Valdez: Azt, hogy a sajtót a Gyurcsány kézi irányította nem én mondom, hanem ő mondja a könyvében, no meg az öszödi beszédben. No meg mindenki, aki ismerte a magyar média viszonyokat. Had ne kelljen megkeresnem és idéznem.

Nyilván most a Hír tv-t, meg az Echot nem irányítják balról, de akkor a két választáson gyakorlatilag az egész sajtó a ballibek kezében volt.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.06. 20:55:55

@rosta:
Bocs, de ez összeesküvés-elmélet, ami max. átkosban volt igaz. A kereskedelmi és bulvár felett nincs hatalma és nem is volt.
Az, hogy a Fidesz minden nem saját pártsajtótermékre sandán nézett, nem azt jelenti, hogy azokat az ellenség irányította volna.

Ha tényleg ezt mondja, akkor hülyeségeket beszél.
A beszédben azt mondja "Felkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetõit és vezetõ publicistáit, hogy mire számíthatnak.", nem kézi vezérlést jelent, hanem (szelektív) tájékoztatást.

rosta 2009.06.06. 22:36:10

@Lord_Valdez: A kereskedelmi és a bulvár irányítható a legjobban. Annak húzzák, aki fizet. A multik hirdetéseiből élnek, így a multik pártfogoltjainak húzzák. Ez nem összeesküvés elmélet, hanem a gyakorlat.

"A beszédben azt mondja "Felkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetõit és vezetõ publicistáit, hogy mire számíthatnak.", nem kézi vezérlést jelent, hanem (szelektív) tájékoztatást."

Ezt olyasféle eufémizmusnak látom, mint a "nem bontottam ki az igazság minden részletét" mondás.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.07. 08:09:42

@rosta:
Igen, de a példányszám, illetve néző és hallgató húzza igazán, nem egy párt. Egy párt ahhoz csóró. Kérdezd meg Szélest, hogy mekkora üzlet a kis pet projectje? Ez mennyi idő alatt nullázna egy pártot?
És ez még csak másodlagos jelentőségű média, képzeld mennyi időre tudná megfizetni egy párt az RTL Klubot.
A multik pártfogoltjai megint egy összeesküvést feltételez.
A német tulajt nem különösebben érdekli a mi kis bolhacirkuszunk, hacsak nem növeli a nézőszámot.

Igen, eufemizmus, mert ebbe a durva megvezetéstől, a korrekt tájékoztatásig nagyon sok minden belefér, de az újságíró ettől még önálló lény marad, szabad akarattal és értelemmel. A pártsajtót leszámítva nem azt teszi, amit a párt elvár, hanem amit jónak lát.

rosta 2009.06.07. 10:21:29

@Lord_Valdez: Azért szerencsétlen amit írsz az öszödi beszéd kapcsán, merthogy olyan látszatot kelt, hogy te is igazság beszédnek tartanád az öszödi beszédet, legalább is egy részét. (Gyurcsány nem befolyásolta a médiát) Pedighát a Gyurcsány köny nyiltan is leadja, hogyan tematizált a médián keresztül.

Ami meg a multicégek, pénztőke befolyását illeti a társadalmi alrendszerekre, hát annak szép irodalma van. Az egyetemi tanár Pokoltól kezdve a Harvardon professzor Kortenen keresztül a közgazdász Nobel díjas Stiglitzig. Gondolom ezek a kérdések a konzervatóriumban is ki lettek tárgyalva, ha jól értem az írásodat, akkor mint összeesküvés elmélet lettek megcímkézve. Ez nekem pont Obama elnökletének idejében elég jó behatárolja a konzervatórium irányvonalát anélkül, hogy érdemben olvastam volna az írásokat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.07. 10:54:16

@rosta:
Mi az az igazságbeszéd? Ez egy lelkesítő beszéd, mint amilyet az edző mond az öltözőben. Ennek megfelelően kezelendő.

Tematizálni más, mint dróton rángatni. Elég egy hangzatos, merész beszólás és máris mindenki azzal foglalkozik.

A sajtó is "társadalmi alrendszer"?
Ha ilyen szép irodalma van, akkor megkérdezhetem, hogy ki is azok a "multik pártfogoltjai"?

Ha jól értem írásodat, akkor a "tőke" irányítja a sajtót, hogy irányítsa az embereket. De akkor, hogy lehet, hogy a magyar társadalom ennyire anti-kapitalista?

rosta 2009.06.07. 11:57:34

@Lord_Valdez: Ha jól értem az írásodat, akkor nem érvelési alap számodra az a számos tanulmány, amely arra mutat rá, hogy a függetlennek hitt társadalmi alrendszerek, mint a politika, oktatás, tudomány, film, sajtó, kultúra, stb. különböző ágai elvesztették függetlenségüket és a globális rendszerek résztvevői által vannak pénzelve, ezzel irányítva. Egyáltalán az összeesküvés elmélet világába tartozik számodra az, hogy a világgazdaság, ezzel a világot szervező hatalmi rendszer is illegitim kapcsolati hálókon keresztül vezérelt volt ezidáig és nem pedig legális, választott politikai intézményrendszeren keresztül. Pedig ennek szép irodalma van, tudom ajánlani Kortennek A tőkés társaságok világuralma című könyvét, vagy Pokolnak a Globális uralmi rend című könyvét, vagy Stiglitz kritikus írásait.

Ez egy nagyon érdekes téma. Azért emlegetem Obamát, de beszélhetünk a német kancellárnőről, vagy Orbán megnyilkatkozásairól is, merthogy személyében ebbe az iillegitim globális hatalmi rendbe egy legitim módon megválasztott politikus akarna betörni, aki változtatni akar ezen a struktúrán. És ehhez bőven vannak társak is. A világgazdaság megroggyanása nyilván segítségükre van ebben, egyáltalán ezért beszélhetünk mostmár bizonyossággal erről a kérdésről úgy, hogy az általad használt összeesküvés elmélet címkét gyakorlatilag már senki sem használja.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása